KULT
A Rovatból

A tanárnő leiskolázta a nagy halakat – belenéztünk a Cápák között új évadába

Moldován András hiányzik, Wéberer György bölcs és higgadt, az egyik próbálkozó alaposan kiosztotta a cápákat. Alapvetően azonban minden adott egy szórakoztató és hasznos kis műsorhoz.


Újra támadnak a cápák – bár a látottak alapján inkább koi pontyokról beszélhetünk. Legalábbis a 8. évad 2. részben nyoma sem volt a korábbi évadok adok-kapokjának, ami valamennyire szórakoztatóvá tette ezt a műsort.

Lehet, Moldován András távozása miatt van így, ő előszeretettel csipkelődött a többi befektetővel, ha nem értett egyet velük.

Bizony, Moldován András – akivel nem rég interjút is készítettünk – hét évad után otthagyta a műsort. Így már csak Balogh Levente maradt az „alapító tagok” közül, illetve Lilu, a műsorvezető. De azért vannak ismert arcok, és új befektetők is érkeztek.

A 7. évadban vezették be azt az újítást, hogy nem minden adásban ugyanaz az öt befektető fogadja a jelentkezőket. Tavaly hét cápa szerepelt két csapatra osztva, idén már tizen keresik a jó üzletet.

A második adásban, amit néztem a Szentkirályi Ásványvíz tulajdonosa, Balogh Levente szerepelt, Orbók Ilona „adócápa”, Csillag Péter a Magyar üzleti Angyal Egyesület elnöke, Szauer Tamás a HVG kiadó vezetője, illetve Wáberer György.

Ebben az epizódban is négyen érkeztek a cápák elé befektetési ajánlattal. A négygyermekes Dr. G. Kiss Orsolya kutatóorvos, aki sajátfejlesztésű funkcionális élelmiszerével érkezett a műsorba. Terméke abban emelkedik ki a „mezőnyből”, hogy kifejezetten magas a rosttartalma.

A vállalkozása impozáns eredményeket tud felmutatni, Orbók Ilona fel is tette a kérdést, hogy miért kell Orsolyának befektető, főleg, mivel nem nagy összeget, 15 millió forintot kért 5% részesedésért cserébe.

A doktornő elmondása szerint részben időre van szüksége, részben mentorálásra, coachingra egy olyan szakértőtől, aki segítheti a növekedésben.

Bár Orsolya és a terméke mindenkinek nagyon hiteles és szimpatikus volt, egyedül Wáberer György tett ajánlatot. Ami nem meglepő, hiszen ez az ő területe. Éppen most dolgozik a csapatával egy átfogó egészségügyi program kidolgozásában, mivel meggyőződése szerint a jövő egészségügyének a kulcsa a megelőzés.

Ebbe a rendszerbe tökéletesen illeszkedne G. Kiss Orsolya termékcsaládja, Wáberer szerint viszont 15 millió forinttal nem ér semmit. Ezért ő 70 millió forintot ajánlott 50%-ért, amit Orsolya némi mérlegelés és kérdezősködés után elfogadott.

Prémecz Gergely és Vavrovics-Berec Nóra a Melon nevű munkaerő kereső online programhoz kerestek befektetőket. A program lényege, hogy a kis és középvállalkozásoknak segít bármiféle HR tudás nélkül megfelelő álláshirdetés összeállítását, és azt fel is teszi a megfelelő platformokra. Két év alatt 2000 vállalkozást értek el, szeretnének külföldön terjeszkedni, 5 %-ért 60 millió forintot kértek. Az utolsó négy befektető már ezen a cégértéken érkezett. Mint kiderült, Gergőnek 19 tulajdonostársa van, leginkább rokonok és barátok.

A market fit időszak végéig – tehát mire piacképes lett a termék – 2000 eurót égettek el.

Ezen a ponton felszaladt a cápák szemöldöke. Bár vitába keveredtek arról, hogy vajon a Melon tech appnak számít, és úgy kell számolni az értékét, mint egy Amazon esetén, vagy egyszerű munkaerőközvetítő szolgáltatócégként kell tekinteni rá, összességében senki sem akart beszállni a buliba.

Álovits Márton és Pinczi Mihály a Sparkl könyvek megálmodói. Ez tulajdonképpen egy személyre szabott ajándék. A megrendelő egy egyedi kivitelezésű könyvet kap, ami lehet mese, emlékkönyv, receptkönyv. A vállalkozás igazán impozáns mutatókkal rendelkezik, 2023-ban 500 milliós nettó árbevételt könyvelhettek el, 2024-ben 700 milliót. Három év alatt 15 országba jutottak el, de terjeszkedni szeretnének, amihez mentorálásra van szükségük.

Azt is elmondták, hogy az IT-t és a marketinget csinálják házon belül, minden mást kiszerveznek. Négy fő piacuk Magyarország, Lengyelország, Görögország és Olaszország. 5% részesedésért 25 millió forintot kértek. Orbók Ilona ezért az összegért 10%-ot szeretett volna, de Csillag Péter megadta, amit a fiúk kértek mentori részvényopcióért.

Balázs Virág a Balázs-Diák kft vezetője egy oktatási platformmal érkezett. A Csillagsuli online rendszerrel egy szintfelmérő után, az AI segítségével mindenkinek személyre szóló fejlesztési utat tudnak készíteni.

Azért jött, mert a Csillagsulit szeretné kiszervezni külön cégbe. 150 millió forintért 15 százalékos részesedést kínált.

Az adás legmulatságosabb pillanata volt, amikor Virág kicsit helyretette Szauer Tamást, aki félreértette a cég nevét, majd a szemmel láthatóan felpaprikázódott tanárnő sorra osztotta ki a Cápákat. Szerencséje, hogy a profi befektetők nem jönnek zavarba, és mivel érdekes volt az ajánlat – bár főleg a Balázs-Diák kft. érdekelte őket, nem az egyelőre alapításra váró, ezért üres Csillagsuli cég – nem hagyták annyiban.

Bár Csillag Péter szerint amit a tanárnő előadott a Csillagsuli kilátásairól, az „bullshit”.

Komolyan mondom, ezt a szegmenst érdemes visszanézni.

A „fiatalok” végül sorban elmondták, miért szállnak ki. Volt, aki csak üzletileg érezte kockázatosnak, de szimpatizált a projekttel. Volt, aki Virág viselkedését is kifogásolta. Végül jött Wáberer György, aki a sokat látott, régebb óta fiatal higgadtságával és bölcsességével elmondta, hogy számára megnyugtató Virág biztosítéka (amennyiben a Csillagsuli projekt bedől, a befektetőnek részesedést ad a meglévő cégéből), és úgy véli, az oktatásba fektetett pénz sosem bukott.

Az üzleti ajánlata úgy szólt, hogy 150 millióért 30%-ot kér. Viszont feltételhez kötötte: Az első 150 milliót ne külföldi terjeszkedésre fordítsa Virág, hanem Magyarországon fektessék be. A tanárnő azonnal el is fogadta az ajánlatot.

Végezetül szeretném felhívni a figyelmet Lilu asztalára.

Ravasz kis bútordarab. Trapéz alakú, ami azért jó, mert ha egyik felén áll a műsorvezető, a másikon a szereplők, automatikusan jó szögben állnak a kamerának. Nyilván fontos egy ilyen helyzetben, hogy amikor kijön a vállalkozó a cápáktól, a valós érzelmeit lássuk. Megölné a hangulatot, ha le kéne állni, mert a delikvens rossz helyre állt - „Vegyük újra, légyszi gyere ki megint sírva!”. Színészekkel ez működhet, de civilekkel nem.

Viszont van a csodaasztalnak egy nagy hibája is. Mivel a kamera felé szélesebb, amikor Lilu nem a keskeny végén áll, túl messzire került a szereplőktől. Ezért néha, amikor a vállalkozó kijön a stúdióból, a műsorvezetőnek annyira át kell hajolnia a készfogáshoz, hogy félő, átesik az asztalon.

Egyelőre tehát minden újítása mellett ígéretes a Cápák között, a cégek irányvonala jó, minden adott, hogy egy szórakoztató, és netán még hasznos műsor is kerekedhessen belőle.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Ez az improvizációs előadás bemutatja, mi történik, ha több generáció összezárva él
Mi történik, ha egy lakásban él együtt a nagyi, a szülők és a Z generációs kamasz? Félreértések, feszültségek – és rengeteg humor. A Kortársas című improvizációs előadás nemcsak szórakoztat, de finoman tükröt is tart: megmutatja, hogy egy kis figyelemmel és nevetéssel a generációs szakadékok is áthidalhatók.


Az Improvizuál Produkció két évvel a nagysikerű Válótársas után újra a Városmajorban lép fel: a legjellemzőbb ellentéteket szülő helyzetekkel teli Kortársassal, amelyet július 29-én láthat a közönség. A nagyi szó szerint nem érti, mit beszélnek a mai fiatalok, a már felnőtt gyerekek falra másznak a szüleik okvetetlenkedő kérdéseitől, az ötvenes főnök képtelen elfogadni a huszonéves beosztottja nézeteit a munkáról. Hogy mi a közös bennük? A Kortársas című fél-improvizációs előadás szerint az, hogy mindegyik szituáció feloldható egy kis odafigyeléssel és humorral.

A tavasszal bemutatott előadás célja hasonló, mint a korábbi produkciónak: egyszerre nevettet meg és ad tanácsot, miközben a remek színészek improvizációs képességét is próbára teszi.

És bár a keretezés hasonló, a házaspárbaj után a népszerű csapat fókuszt váltott: most az egymással együtt élni képtelen, azaz kénytelen generációk kommunikációs ügyetlenkedéseit veszik szemügyre szórakoztató módon.

A mai közbeszédben a generációkutatás alighanem az egyik legtöbbet tárgyalt terület. Van, aki szerint mindenre magyarázatot ad, ha megértjük, hogy az egyes korosztályok hogyan viselkednek egymás között és másokkal, de akad olyan is, aki szerint túlzás mindent pusztán egy születési dátumból levezetni. Az igazság valahol középen lehet:

sokunk mindennapos tapasztalata, hogy bár egy nyelvet beszélünk egy tőlünk idősebb vagy fiatalabb munkatárssal vagy hozzátartozóval, de valahogy mégsem értjük egymást...

Tény az is, hogy – köszönhetően a jóléti társadalom működő intézményeinek – még soha nem élt egy időben ennyi, nagyon eltérő tapasztalattal bíró generáció. Gondoljunk csak bele, mennyire más az életstílus, a nyelvhasználat, a technológiához való viszony, mondjuk, egy a második világháború után született, az építők generációjához tartozó idős ember és egy 2010 után született alfagenerációs fiatal között...

Ez az éles élmény jelenti a kiindulópontot a Kortársashoz: az alkotók helyesen ismerték fel, hogy ami az egyiküknek természetes, az a több generációval alattuk vagy fölöttük lévőnek már megfejthetetlen rejtvény. Bizony, akár a családon belül is egészen más valóságokat érzékelünk, és ha mindennek hangot is adunk, a robbanás garantált.

De nem a Kortársas nézőinek: Bereczki Enikő generációs szakértő, A rejtélyes Z generáció című bestseller írója volt az alkotócsapat segítségére abban, hogy olyan jellegzetes, mégis eredeti szituációk mentén közösen gondolkodjunk a korosztályi szakadékokról, amelyekkel nap mint nap mindannyian találkozunk. Gönczi Dorka és Varga Zsolt mediációs szakemberek tapasztalt problémaazonosítóként és -megoldóként az est folyamán moderátorokként terelik a színészeket és nézőket az optimális megoldások felé.

A legnagyobb feladat persze a négy színész vállát nyomja: Grisnik Petra, Parti Nóra, Kovács Olivér és az előadást rendezőként is jegyző Ötvös András korosztályuk legjobbjai. Több és más itt az ő feladatuk egy rögzített szövegkönyv prezentálásánál, hiszen a szituációk csak vázat jelentenek, amit tartalommal a kiváló humorérzékű játszók töltenek meg. Ez is garantálja, hogy a néző egyszeri és megismételhetetlen élmény részese lesz, aminek tanulságait aztán saját életében is kamatoztathatja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Zombiszülés, gerinckitépés, kitakart nemi szervek – A 28 évvel később nem cicózik, mégis az év egyik legmeghatóbb és legjobb filmje
A 28 nappal később Oscar-díjas rendezője visszatért, hogy megmutassa, van még kraft ebben a horrorműfajban: nos, rendesen megmutatta.


Nem 28, „csupán” 23 évvel ezelőtt kezdődött történetünk, 2002 őszén, amikor bemutatták az angliai mozik a Sekély sírhant, a Trainspotting, Az élet sója és A part rendezője, Danny Boyle új zombifilmjét, a 28 nappal későbbet (a magyar vásznakra 2003 februárjában pattant fel). A legtöbben ebben a filmben ismerték meg a később Oscar-díjassá váló Cillian Murphyt, valamint a később Oscar-jelöltté avanzsáló Naomie Harrist (Brendan Gleeson és Christopher Eccleston azért már elég ismertek voltak ekkor is). A forgatókönyvet Alex Garland írta, akit azóta olyan filmek direktoraként is ismerhetünk, mint az Ex Machina, az Expedíció, az Ők, a Polgárháború vagy a Hadviselés.

A 28 nappal később sztorija szerint egy olyan vírus kezdett el fertőzni az Egyesült Királyságban, amely dühöngő, vérhányó vadállattá aljasított mindenkit, akit megfertőzött, a maroknyi túlélő pedig próbált menedéket találni a szigetországban.

A mindössze 8 millió dolláros büdzsé pedig szépen meg is térült, hiszen világszinten kb. 75 milliót szedett össze a film.

Érkezett is öt évvel később, 2007-ben a folytatás, a 28 héttel később, amit már nem Boyle rendezett, hanem a 2001-es Intactóval nagyot gurító spanyol fenegyerek, Juan Carlos Fresnadillo (továbbá: Betolakodók, A hercegnő és a sárkány), aki Robert Carlyle-t, Rose Byrne-t, az akkor még viszonylag ismeretlen Jeremy Rennert, Idris Elbát és Imogen Pootsot küldte csatázni Londonba a zombihaddal, kb. fél évvel az első rész eseményei után. S bár nem volt olyan jó, mint az első rész (nem is Garland írta), és kb. dupla költségvetéssel nagyjából ugyanannyit is hozott, azért még mindig szép sikernek könyvelték el az alkotók, és el is kezdték tervezgetni a harmadik etapot, a 28 hónappal későbbet, nagyjából egy 2010-es mozipremierrel. Legalábbis erről számolt be Alex Garland, ám ebből végül nem lett semmi, mivel a Fox Searchlighton belül olyan embereknél voltak a jogok, akik úgy döntöttek, hogy nem állnak szóba egymással, így az újabb zombiterveknek is lőttek egy időre.

Majdnem tíz évvel később azonban Danny Boyle és Alex Garland újra elővették korábbi sikerüket, a jogok Andrew Mcdonald producer hathatós közreműködésének hála átkerültek a Sonyhoz, s így elkezdtek dolgozni egy új trilógián, ami az azóta eltelt hosszú idő miatt, kihagyva címében a hónapot, rögtön 28 évvel később lett.

Ennek első epizódja került most a mozikba, méghozzá újra Boyle rendezésében, aki az első rész óta Oscar-díjas rendező lett a Gettómilliomosnak köszönhetően, és olyan további filmeket álmodott a vászonra, mint a Milliók (2004), a Napfény (2007), a 127 óra (2010), a Transz (2013), a Steve Jobs (2015), a T2 Trainspotting (2017), legutóbb pedig a Yesterday 2019-ben. Vagyis Boyle hat év után csüccsent vissza a direktori székbe, hogy bebizonyítsa, továbbra is megvan a monyója, ráadásul ismét egy Alex Garland-forgatókönyvből garázdálkodhatott.

Boyle-nak pedig sikerült is a bizonyítás, mivel a 28 évvel később talán az eddigi legjobb epizód lett, ráadásul úgy, hogy nem feltétlenül (vagy egyáltalán nem) azt kaptuk, amire számítottunk. A sztori szerint a vírus elszabadulása óta 28 év telt el, Nagy-Britannia és Írország pedig sziget mivoltukból fakadóan karantén alá kerültek, a világ többi pontjáról sikerült kiszorítani a halálos kórt. Persze a veszélyzónában is vannak túlélők, közülük ismerünk meg egy kis szigeten élő közösséget, benne Jamie-t (Aaron Taylor-Johnson), a súlyos beteg feleségét, Islát (Jodie Comer) és a 12 éves kisfiukat, Spike-ot (Alfie Williams). Jamie úgy dönt, Spike elég érett már ahhoz, hogy elvigye őt a kerítéseiken túlra, a szárazföldre zombivadászatra, a túra azonban nem várt fordulatot hoz a gyerkőc életébe: megtudja, hogy odakint él magányosan egy kattant orvos, Dr. Kelso, akikből nem sok maradt, és talán ő segíthetne meggyógyítani a zavarodott édesanyját, akivel a többiek tudta nélkül útra is kel zombiföldön a vágyott cél felé.

A 28 évvel később alapvetően nem hazudtolja meg önmagát: véres, kegyetlen, izgalmas. A fertőzöttek minden fajtája durva és rendkívül félelmetes (bár valami fura oknál fogva, talán hogy elkerüljék az X korhatár-besorolást, itthon is kitakarták a pucér zombik nemi szervét), Danny Boyle pedig közel a hetvenhez is bizonyítja, hogy semmit nem veszített a fenegyerekségéből, s éppolyan profi direktor, mint a harmincas-negyvenes éveiben.

Ez a film ugyanis rendkívül intenzív, és próbára teszi a nézők türelmét. Rendkívül gyors vágásokkal, áttűnésekkel és furcsa zenékkel, hanghatásokkal operál, ráadásul a jelenetek nagy többségét iPhone 15 Pro Max okostelefonokkal rögzítette a szintén Oscar-díjas operatőr, Anthony Dod Mantle, ami egyedi képi világot és atmoszférát kölcsönöz a sztorinak. Atmoszféra pedig akad bőven, Boyle nagyon ért ahhoz, hogy kézzelfoghatóvá, nyomasztóvá, élővé, veszélyessé, vagy akár reménytelivé tegyen egy történetet, pontosabban a világot, ahol az játszódik.

A 28 évvel későbbnek azonban van egy olyan vetülete is, amire talán nem sokan számítottak egy 18-as karikás zombis horrortól: hatalmas szíve van, és hihetetlenül megható.

Bizony, fogalmazhatunk úgy is, hogy egy könnyfacsaró zombis horrorral van dolgunk.

Az új és fantasztikus színészi felfedezett, Alfie Williams egymaga viszi el a hátán a filmet, pedig olyan „segítői” vannak, mint Aaron Taylor-Johnson, Jodie Comer és Ralph Fiennes, de hát ez igazából az ő felnövéstörténete, amely során már ilyen fiatalon kénytelen felelősséget vállalni, és mindent megtenni azokért, akiket szeret. Ralph Fiennesnak pedig, aki a sztorinak csak egy későbbi pontján bukkan fel, szintén egy csodás és emlékezetes karakter jutott, ő a film lezárásában játszik hatalmas szerepet, és micsoda lezárás az!

Nem is érdemes többet elárulni a filmről, ami biztosan sokakat kikészít majd, ám az kétségtelen, hogy egy egyenesen az elevenünkbe vágó, nyers, mégis rendkívül érzelmes mestermű lett Danny Boyle új 28-filmjéből. Aki pedig értetlenül áll a több mint fura utolsó jelenettől, ne feledje, hogy kb. fél év múlva, 2026 januárjában érkezik az új trilógia már leforgott második (összesítve a franchise negyedik) része, a 28 Years Later: The Bone Temple (28 évvel később: A csonttemplom), amit viszont nem Danny Boyle rendezett, hanem Nia DaCosta (Little Woods, 2021-es Kampókéz), akinek azt üzenjük: még vért, még verejtéket, még könnyeket!


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Nyolc csatorna tűnhet el a tévéképernyőkről, köztük a Comedy Central is
Szlovák és ausztrál források is azt állítják, több tévécsatorna sugárzása végleg megszűnhet. Magyarország is érintett lehet.


Egy szlovák portál arról számolt be, hogy 2025 végén több ismert tévécsatorna is eltűnhet a képernyőkről, írja a Media1. A döntés érintheti a Club MTV-t, az MTV 80s-t, az MTV 90s-t, az MTV 00s-t, az MTV Hits-et és az MTV Live HD-t is.

Emellett kikerülhet a kínálatból a magyar nézők számára elérhető Comedy Central és a Paramount Network is.

A Media1 arra is felhívja a figyelmet, hogy bár a Živé.sk anyaga a szlovák és cseh piacról szól, a nemzetközi trendek alapján elképzelhető, hogy ezek a változások a magyar közönséget is érinthetik.

Hasonló fejleményekről számolt be az ausztrál tvblackbox.com.au is: ott 2024 júniusában több MTV-csatorna adását szüntették meg. A Media1 azt is megemlíti, hogy az Insidus Television egyik YouTube-videójában arról számolnak be, hogy globálisan zárnak be több Paramount csatornát, ráadásul a Comedy Central magyar feedjének megszűnését címbe is kiemelték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Az apja sokszor megverte, a tinédzserkori kopaszodása miatt pedig nem jósoltak neki nagy színészi jövőt – Patrick Stewart 85 éves
Jean-Luc Picard és X professzor – más színészek egy ilyen szerepért odaadnák a fél karjukat, Patrick Stewart azonban mindjárt két karakterrel biztosította nevét a mozi halhatatlanjai közt.


Patrick Stewart 1940. július 13-án született Mirfieldben, az angliai Yorkshire nyugati részén, Gladys Barrowclough szövésznő és textilmunkás, valamint Alfred Stewart gyermekeként. Apja a II. világháborúban a brit hadsereg ejtőernyős ezredének őrmestere volt, később postásként dolgozott. Három gyermek közül ő volt a legfiatalabb, két bátyja, Geoffrey és Trevor születtek előtte a családba.

Gyermekkorának nagy részét Mirfieldben töltötte, szegényes körülmények között (pélául nem volt melegvíz a lakásban, ahogyan vécé és fűtés sem), az alkoholista apja pedig többször bántalmazta őt.

Ez az élmény rányomta a bélyegét később a színészetére is. „Apám nagyon erős egyéniség volt, egy hatalmas ember, aki mindig megkapta, amit akart. Sok-sok év telt el, mire rájöttem, hogy milyen hatással volt a munkámra. A Macbeth miatt bajuszt növesztettem. Apámnak nem volt bajusza, de amikor a színpadra lépés előtt a tükörbe néztem, mégis az ő arca nézett vissza rám” – mesélte később egy interjúban.

Stewart a Crowlees Junior and Infant Schoolba járt, egy anglikán egyházhoz tartozó iskolába Mirfieldben. Később a színészi karrierjét ottani irodalomtanárának, Cecil Dormandnek tulajdonította, aki egy Shakespeare-könyvet adott a kezébe, és azt mondta neki, hogy adja azt elő. 1951-ben, 11 évesen iratkozott be a Mirfield Secondary Modern Schoolba, ahol folytatta a színészi tanulmányait.

15 évesen otthagyta az iskolát, és egyre aktívabban vett részt a helyi színházi életben. Újságíróként és nekrológíróként dolgozott a helyi lapnál, de egy év után felmondott, amikor a főnöke ultimátumot adott neki, hogy válasszon a színészkedés és az újságírás között. Az egyik fivére szerint Stewart ugyanis munkaidőben színházi próbákra járt, majd ő maga találta ki a riportjainak témáját, vagy meggyőzte a többi írót, hogy ugorjanak be helyette.

Később állást kapott egy bútorüzletben, ami azért is jött jól neki, mivel el tudott járni a próbákra, amelyek nem ütköztek a munkaidejével, illetve rájött, hogy a színészi tehetségét is kamatoztathatja: az egyes vásárlókhoz igazított értékesítési technikájával nemcsak eredményes kereskedő lett, hanem a színészi tudását is fejleszthette. Emellett bokszedzésre is járt, hogy karban tartsa a fizikumát.

Kopaszon nem lesz főhős

A színpadi karrierje már elég korán elkezdődött. 1957-ben, 17 évesen beiratkozott a Bristol Old Vic Színházi Iskolába, ahol két évet töltött, megtanulta a szakmát, és megszabadult a yorkshire-i akcentusától. Az iskola elvégzése után soha nem volt gondja a munkával, annak ellenére, hogy az egyik tanára figyelmeztette, hogy a kopaszodása miatt valószínűleg maximum karakterszínész válhat belőle, és nem a főszerepekkel fogják őt megkeresni. Stewart azonban meggyőzte a rendezőket, hogy parókával mindkét szereptípust el tudja játszani, így megduplázva repertoárját (úgy reklámozta magát, hogy „két színész egy áráért!”). A színpadi debütálására 1959 augusztusában került sor a Theatre Royalban, Lincolnban, ahol Morgan szerepét játszotta a Kincses sziget színpadi adaptációjában.

Még nem volt 20 egyébként, amikor elkezdett erősen hullani a haja. „19 évesen kopaszodni kezdtem, és azt hittem, hogy soha többé nem fog érdeklődni irántam egyetlen nő sem. Felkészültem arra, hogy az életem egy része véget ért” – nyilatkozta később erről az időszakról.

1966-ban csatlakozott a Royal Shakespeare Companyhez, amelynek közel húsz évig a tagja maradt. Az RSC-nél töltött ideje alatt olyan szerepeket játszott, mint János király, Shylock, IV. Henrik, Cassius, Titus Andronicus, Oberon, Leontes és Enobarbus.

Az útja innen a Broadwayre vezette, ahol 1971-ben 62 előadáson játszott a társulat a Szentivánéji álom című darabjában. Ezt követően az 1980-as években csatlakozott a Royal National Theatre-hez, ám 1997-ben visszatért az RSC-hez a modernizált Othello címszerepében (amelyben megfordították a szerepeket, és Othello volt fehér, Desdemona pedig fekete), de játszott még az Antonius és Kleopátra, a Julius Caesar és A vihar című darabokban is.

Leninként kezdte

Stewart még az 1970-es évek elején ugrott át a színpadról a brit televízióba, bár az első médiaszereplései színházi közvetítések voltak. Az első rendes tévés szerepét tűzoltóként játszotta a hosszú ideje (1960 óta máig!) futó brit szappanopera, a Coronation Street 638. epizódjában.

1974-ben azonban teljes átállásra szánta el magát (bár ismerős területen maradt), és a Royal Shakespeare Company televíziós adaptációjában, az Antonius és Kleopátrában játszotta Enobarbust. Ugyanebben az évben Lenin szerepében tűnt fel a BBC minisorozatában, a Fall of Eaglesben, amely az első olyan tévés projektje volt, ami nem kapcsolódott színházi produkcióhoz, és amelyben többek között Gemma Jones (Bridget Jones-filmek), Tony Jay és John Rhys-Davies (avagy Gimli) voltak a partnerei.

A következő évre már a játékfilmek világába is betört. Filmes debütjében Ejlert Løvborg szerepében tűnt fel az Oscar-jelölt Hedda című drámában, Henrik Ibsen Hedda Gabler című színdarabjának adaptációjában.

Ezt követte ugyanebben az évben a Hennessy című thriller. 1976-ban Stewart korai elismertségre tett szert a kegyetlen titkosszolgálati főnök, Sejanus szerepével a BBC elismert minisorozatában, az Én, Claudiusban.

Kapitány, kapitányom

Ezután Leondegrance királyt alakította John Boorman 1981-es fantasyeposzában, az Excaliburban, amely Stewart első, amerikai stúdió által készített filmje volt, igaz, Írországban forgatták. 1984-re viszont már aktívabban vett részt hollywoodi produkciókban. Ezek közül kiemelkedik Gurney Halleck mellékszerepe Frank Herbert Dűne című regényének David Lynch-féle filmadaptációjában, 1985-ben pedig már nem kevesebb mint öt játékfilmben volt látható: például az Életerő című sci-fi-horrorban.

1987-ben kapta meg élete egyik legfontosabb szerepét, ő lett Jean-Luc Picard, a U.S.S. Enterprise űrhajó kapitánya az akkor induló Star Trek – Az új nemzedék című sorozatban, amely miatt a filmes karrierje hét éven át a háttérbe szorult. Persze ez idő alatt is szerepelt filmekben, csupán kisebb szerepekben: az 1991-es L. A. Story: Az őrült városban egy beképzelt étteremvezetőként láthattuk, Mel Brooks 1993-as paródiájában, a Robin Hood, a fuszeklik fejedelmében pedig Richard királyként tűnt fel a film végén.

Az új nemzedék 1994-es befejezése után visszatérhetett a mozifilmekhez, igaz, a Star Trek megmaradt, csak ugye jöttek az egész estés mozis darabok. Kapásból ’94-ben a Nemzedékek, 1996-ban a Kapcsolatfelvétel, 1998-ban az Űrlázadás, 2002-ben pedig a Nemezis. Emellett olyan filmekben alakított emlékezeteset, mint az Összeesküvés-elmélet (1997) főgonosza, vagy az 1998-as minisorozat, a Moby Dick Ahab kapitánya, amely alakításért Emmy- és Golden Globe-jelölést is kapott (egyébként a filmes-sorozatos szakmai grémiumok szégyene, hogy Stewart eddig egyetlen Oscar-, Golden Globe- vagy Emmy-díjat sem kapott, sőt, Oscarból még jelölést sem).

X

Picard karaktere azonban nem volt elég neki, a XXI. századot már a másik leghíresebb és egyben legsikeresebb szerepével kezdte, méghozzá a 2000-es X-Men: A kívülállókban Charles Francis Xavier professzor (alias X professzor) karakterével. Eddig összesen nyolc filmben tűnt fel e kultikus szerepében (+ X-Men 2, X-Men: Az ellenállás vége, X-Men kezdetek: Farkas, Farkas, X-Men: Az eljövendő múlt napjai, Logan – Farkas, Doctor Strange az őrület multiverzumában.). Azért is írtuk, hogy eddig, mivel úgy tűnik, ott lesz Xavierként a jelenleg is készülő Bosszúállók: Ítéletnap című új Marvel-filmben (amióta a Disney megvette a 20th Century Fox stúdiót, azóta az X-Men is a Marvel Mozis Univerzum része lehet a vásznakon).

38 év korkülönbség

Patrick Stewart eddig háromszor nősült meg. Először 1966-ban állt az oltár elé, s vette feleségül Sheila Falconert, akivel sokáig együtt voltak, 24 évvel később, 1990-ben váltak el. Egy fiuk, Daniel, és egy lányuk, Sophia született a házasságuk alatt. Daniel egyébként szintén színész lett, és például az apja mellett szerepelt a Halálvonat című 1993-as tévéfilmben, a Blunt Talk című szitkomban, vagy a Star Trek: Az új nemzedék The Inner Light című epizódjában.

1997-ben aztán Stewart eljegyezte Wendy Neuss amerikai producert, aki szintén Az új nemzedéken dolgozott korábban. 2000. augusztus 25-én mondták ki egymásnak a boldogító igent, ám ez a frigy nem tartott sokáig, három évvel később, 2003-ban elváltak. Négy hónappal a Neusstól való válása előtt Stewart az angol színésznő Lisa Dillon mellett játszott a Solness építőmester című darabban, a két színész pedig 2007-ig romantikus kapcsolatban volt egymással.

2008-ban Stewart már az amerikai énekesnő és dalszerző Sunny Ozell-lel kezdett el járni, akivel a Brooklyn Academy of Musicban, a Macbeth című darabban találkozott.

2012 augusztusában házat vásároltak Brooklyn Park Slope negyedében, majd 2013 márciusában jelentették be, hogy eljegyezték egymást, az év szeptemberében pedig megesküdtek (ekkor Stewart 73 éves volt, Ozell pedig 35, tehát van köztük egy kellemes 38 év…), ráadásul Patrick jó barátja, Ian McKellen adta őket össze.

2020-ban aztán Stewart elárulta, hogy McKellen eskető okmányai Nevadában nem voltak érvényesek, így az ottani házasságuk sem az. De ezt már tudták előre, így néhány héttel a nevadai menyegző előtt tartottak McKellennel egy titkos hivatalos szertartást egy Los Angeles-i mexikói étteremben. Azóta is együtt vannak Sunnyval.

Stewart pedig szerencsére szakmailag is igen aktív, nem tervezgeti a nyugdíjba vonulást. És szívesen belebújik újra két fő karakterének bőrébe, jó példa erre a Star Trek: Picard című sorozat három évada (2020-2023), vagy a már említett, most készülő Bosszúállók-film.


Link másolása
KÖVESS MINKET: