A színészkirály 80 éve
Szindbád, Örkény Őrnagy ura, a Szegénylegények Veszelka Imréje, Az aranyember Krisztyán Tódora, velőtrázó versmondások, örökké búskomor arc, sajátos hanghordozás: legenda. Színház- és filmóriás. A hatvanas, hetvenes évek színművészetének ikonja, ki ma lenne 80 éves. Latinovits Zoltánra emlékezünk.
Csomós Éva írása
Zsenialitása, sármja filmeken és színpadon egyaránt örökérvényűek, s hála a filmszalagnak, alakításai az utókornak is megmaradnak.
Szindbád alakja, Örkény Őrnagy ura, az Oldás és kötés Járom Ambrusa, a Szegénylegények Veszelka Imréje, Az aranyember Krisztyán Tódora, a Hideg napok Büky őrnagya mind-mind az ő alakításában váltak klasszikussá és felejthetetlenné. Az általa alkotott figurák ma is élnek, pedig az őket életre keltő színész már 25 éve nincs közöttünk.
A színészkirály épp ma nyolcvan éve, 1931. szeptember 9-én született Budapesten, a Városligetben. A híres vendéglátós família sarjaként, mint „Gundel-unoka”, kinek édesanyja Gundel Katalin. Apja Latinovits Oszkár, délvidéki földbirtokos, ki a fia születését követő napon elhagyta családját, nem sokkal később hivatalosan, a válást kimondva is megválva tőlük. Édesanyja későbbi férje Frenreisz Károly belgyógyász lett, kitől Bujtor István színész és Frenreisz Károly zenész fiai születtek.
Latinovits Zoltán színészi ambíciói hamar megmutatkoztak, függetlenül attól, hogy egy ideig egész más utakat járt. Hároméves kora óta szavalt, majd az egyetem évei alatt folyamatosan mondott verset, s színészként a magyar előadóművészet talán legnagyobb alakjává vált.
Előtte azonban volt diák, asztalos, hídmunkás, kőműves tanuló, egyetemi hallgató, s lett belőle építészmérnök is. Ma már legenda róla, hogy a gimnáziumi színkörben, egy epizódszerepben Bajor Gizi is felfigyelt rá, aki az előadás végén az öltözőbe üzente az akkor tizennyolc éves fiúnak: „Magának feltétlenül színésznek kell lennie!”. De nem emellett döntött azonnal. 1949-ben kitűnő eredménnyel érettségizett a Szent Imre Gimnáziumban, majd 1952-től a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karán tanult, diplomáját 1956-ban kapta meg. Színészi pályáját 1956. augusztus elsején kezdte a debreceni Csokonai Színházban, s harminc évvel később fejezte be a Fővárosi Operettszínházban. A kettő közti állomások ma már a színház- és filmtörténelem részei.
Diplomás építészmérnökként színészként szerződött Debrecenbe, ahonnan egy év múlva Miskolcra került, s a társulat vezető színésze lett.
1960-ban Pavel Kohout Ilyen nagy szerelem című drámájában partnere a vendégszereplésre meghívott Ruttkai Éva volt, akivel életre szóló szerelem szövődött köztük. Ők voltak a magyar színházi élet első álompárja.
1962-ben ismét Debrecenben játszott, majd szerelme hívására Budapestre ment, ahol 1962-1966-ig a Vígszínház társulatához tartozott, majd 1966-1968 között a Thália Színház tagja volt. 1969-től 1971-ig újra a Vígszínházban játszott.
Mindenképp modern játékstílusát intellektuális szerepértelmezés, az indulatok aprólékos ábrázolása, és kivételes ironizáló hajlam jellemezte.
Legendásat alakított az Örkény-dráma filmváltozatában (Isten hozta, őrnagy úr), s a Karinthy művéből készült Utazás a koponyám körül című filmben az író és másik énjeként, és természetesen Szindbádot is máig vele azonosítjuk a Huszárik Zoltán rendezte, a magyar filmtörténet egyik legnagyobb sikerének számító alkotásban.
Színpadi alakításait szuggesztív indulatok, belső tűz, az érzelmek és az értelem harmóniájából fakadó ábrázolás, egész munkásságát a megszállottság és a kérlelhetetlen igényesség jellemezte.
Emlékezetesek maradtak szavalásai is Ady Endre, József Attila, Illyés Gyula, Kosztolányi Dezső és más költők verseinek előadójaként. „Gondolatom az, hogy az előadóművésznek magát a költőt kell megjátszania, vagyis az alkotás hosszú folyamatát kell olyan röviden összefoglalnia, mint maga a vers, a költőt kell életre keltenie úgy, ahogy ő a költőt a mű első élményében, az alkotás küzdelmében elképzeli” – vallotta.
Színészi zsenialitását sokak szemében felülmúlta emberi nehézsége, mivel mindig ragaszkodott vélt igazához, s a tehetségtelen, ezért rosszakaratú emberekkel összeférhetetlen volt. Sokat viaskodott a hatalom képviselőivel és színházi feletteseivel, ezért fővárosban nem is lett maradása.
A veszprémi Petőfi Színháznál dolgozott, ahol rendezőként is bemutatkozhatott, de azt az általa elképzelt színházat, ahol a hozzá hasonló szemléletű színészek és színházi emberek közreműködésével dolgozhatott volna, soha nem hozhatta létre.
Idegei felőrlődtek, egymást érték a kórházi kezelések, állapota egyre rosszabbodott. Utoljára az Operettszínházban Békeffi István A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak című zenés játékában lépett színpadra, de erejéből csak kilenc előadásra futotta.
A mai napig vitatott, hogy 1976. június 4-én öngyilkossági szándékkal lépett-e a balatonszemesi pályaudvarról kigördülő vonat kerekei elé vagy baleset történt. Júliája, Ruttkai Éva sohasem hitt a szándékosságban. A helyi temetőben nyugszik, s Szemesen 1984 óta a Latinovits Zoltán Emlékmúzeum is működik.
1966-ban Jászai Mari-díjat, 1970-ben Balázs Béla-díjat, 1975-ben érdemes művészi címet kapott. A Kossuth-díjjal 1990-ben posztumusz tüntették ki, összegyűjtött írásai 1985-ben jelentek meg. Ma nyolcvan éves lenne.
Csomós Éva többi cikke:
Ha hasznos volt a cikk, nyomj egy lájkot!
Reklámvideó, katt:
