KULT
A Rovatból

Aki a történelmi hitelességet keresi, menjen inkább levéltárba – megnéztük a Most vagy sohát

Látványos kalandfilm született az 1848-as március 15-ről, aki akcióra és kalandra vágyik, nem fog csalódni. Történeti hitelességet azonban ne keressünk, szép képeket annál inkább.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. március 14.



1848 március 15-e az a nap valóban, amiről mindannyiunknak van egy képe. Egy legendárium, melynek történeti elemeit passiójátékszerűen el lehet játszani iskolai ünnepeken, bizonyos rítusai a mai napig elevenen hatnak (gondoljunk arra, hogy minden magát komolyan vevő szervezet, mozgalom a követeléseit 12 pontban fogalmazza meg azóta is, sosem 11 a pontok száma, de végképp nem 13). Tehát ez az esős márciusi nap bizony közös kultúrkincs. Ilyen szempontból

adósa is volt a magyar film egy nagy opusszal, amely erről a napról szól,

hogy miért most készült el a film, lehet erről rosszmájú és kevésbé rosszmájú megjegyzéseket tenni, de egy biztos: most itt egy művészeti alkotásról fogunk írni, amibe semmi aktuálpolitikai megjegyzésnek nem lesz helye. Azt majd tegyék meg a politikusok, politizáló értelmiségiek. Ez a mű akkor is mű lesz, amikor már a mai politikai kurzus is a történelemkönyvek lapjain fog porosodni. Ha tetszik: vitrinben.

Sok tragikus kísérlet volt már történelmi eseményeink filmen való megörökítésére,

így sikerült tökéletesen hazavágni az István a királyt is,

amiből egy nézhetetlen tévéközvetítést volt képes előállítani az a személy, akinek a nevét most juszt sem írom le.

Leírom viszont Lóth Balázs rendező nevét, mert megérdemli. Balázs minden bizonnyal képes megrendezni jól egy filmet, ha kap egy jó forgatókönyvet. És itt az alapanyag, amiből dolgozott, Kis-Szabó Márk munkája szerencsére jóval több, mint egy áhítatos passiójáték az Ifjakról. Így, bár lesznek fenntartásaink is, de ez a film egy tisztességes, nézhető alkotás, egy évezredben sem emlegethető a Szörényi-Bródy alkotópáros művének meggyalázásával.

Vannak ennek előzményei is. Nagy lélegzetű, már-már történelmi szuperprodukciónak ott volt nekünk eddig az Egri csillagok, melyről szintén elmondható jó-rossz, de emlékezetes alkotás, nemzedékek nőttek fel rajta. Ha majd a politikai táborok megosztó tébolya elmúlik (azaz ez a rezsim mindenképpen), akkor eljöhet az a kor is, amikor meri az is megnézni, esetleg szeretni ezt a filmet, aki ki nem állhatja az alkotói gárda egy részének politikai beágyazottságát.

Nézzük a történetet. Adott 24 óra. Ennyi a cselekmény ideje. 1848. március 14. késő estétől a nagy nap estéjéig.

Jó dramaturgiai keret, kemény feladat, nem lehet mellébeszélni, nincs ugrálás térben és időben, fegyelmez egy ilyen vállalás.

A másik fontos alapvetés: a fikció felvállalása. Aki ebben a filmben 1848. március 15-ének hiteles, történetileg hű leírását keresi, az inkább levéltárba menjen, ne moziba. Ez itt kérem, fikció, ahogy fikció volt Jumurdzsák is, de hát az Egri csillagokról mindenkinek Jumurdzsák jut eszébe, az a személy, aki ott sem volt. Itt is megkapunk egy antagonistát, egy Farkasch nevű titkosügynök(?) besúgó(?) alakjában (Horváth Lajos Ottó), aki legalább annyira elvetemült, mint Jumurdzsák volt hajdanán. De Farkasch nélkül ez a film is csak egy passiójáték lenne, azért meg kár lett volna a felhajtás.

Ami igazán fontos, az az, hogy megértsük, mi is a művészi szabadság, és mi a dramaturgia. Bármennyire felemelő egy történelmi esemény, az egészen addig nem érdemes arra, hogy filmvászonra álmodjuk, amíg meg nem találjuk benne a személyes történeteket, személyes szálat. Ebben a filmben mi a személyes történet?

Egy elvetemült rosszfiú próbálja megállítani a forradalom eseményeit. Személyesen Petőfire vadászik. Összeszövetkezik a város legrosszarcúbb alakjaival, akik aztán megteszik, ami tőlük telik. Az kicsit aggályos számomra, hogy

ezek a rosszarcúak mintha pont és csak romák lennének, csak az arany fuksz hiányzik a nyakukból. Ha ez klisé, az a baj, ha tudatos, az még nagyobb.

És itt el kell dönteni pár dolgot. Az egyik a kontextus.

A hazai, történelemmel foglalkozó nagy filmek örök betegsége, hogy csak az érti, mi is a történet háttere, aki figyelt az iskolában.

Azaz képben kell lenni, mi is az a március 15, kicsoda Petőfi, kicsoda Jókai, Vasvári, stb. És azt sem árt tudni, ki volt Táncsics. Ez sajnos most is így van. Megértem, hogy az egy napos dramaturgiai keret nem tesz lehetővé hosszas előzménytörténetet, de ezt olyan szellemesen meg lehet oldani. Akár feliratokkal is. Még csak nem is kell olyan hosszú rege, mint a Star Wars epizódjai elején van, de néhány tény azért belefért volna, és akkor értenénk, kik ezek a fiatalemberek, akik a Pilvaxban töltik estéiket, és mitől annyira lelkesek. Értenénk, hogy helyzet van. Most inkább csak tudjuk. Tudjuk, mert figyeltünk a történelemórán.

Az számomra nagyon üdítő volt, hogy éreztem a törekvést, hogy végre leléptethessék a szobortalapzatról az ifjakat. Idegesítő, vicces, de mindenképpen bohém huszonéves srácokat látunk, nem dörgő hangon szónokló lánglelkeket. Jól áll a csajozós karakter, a piperkőc, a gátlásos, amitől nagyon jól működhetne a történet. Mi az az egy dolog, ami hiányzik ebből? Egy kis intimitás néha. Ahogy végigdübörög a zene a filmen, úgy dübörög végig a történet is. Elhiszem, hogy a történelem, ha viharos, akkor dübörög, de a klasszikus zene is a piano-forte váltakozására, ennek dinamikájára épül fel.

Karakterépítés szempontjából is annyira jó lett volna, ha bele-belefért volna a nyegléskedés és forradalmi hév mellé egy-egy halk, őszinte, intim, tépelődő beszélgetés, mélázás, kétely.

Amikor Júlia bejelenti Sándorának, hogy gyerekük lesz, ott például megsuhint ennek a szele, de nem jutunk túl egy fortisszimónál és annál, hogy a költő annyit mond, hogy érzi, fia lesz. Ez a ziccer pedig adhatott volna egy mélyebb dimenziót mind Petőfinek, mind Júliának is, ezáltal az egész filmnek.

Ahogy korábban szó volt róla, érvényes dramaturgiai fogás, hogy antagonista jelenik meg a történetben, Farkasch képében. Jó karakter, értem, mi mozgatja. Mindaddig működik ez a szál jól, ameddig nem következnek be olyan cselekmények, melyek viszont súrolják a történelemhamisítás kategóriáját. Amikor az akció és a látvány kedvéért szétverik és felgyújtják Landerer nyomdáját, vagy olasz gárdisták állnak szemben a várban Petőfiékkel, akkor kicsit kényelmetlenül érzem magamat. Azért, mert amíg az antihős behozatala belefér az „akár” kategóriájába, erősíti, színesíti az eredeti történetet,

az nem „akár”, hogy felgyújtották-e vagy sem a pesti nyomdákat, köztük Landerer Lajosét.

Ráadásul szerintem enélkül a tűz nélkül is ugyanúgy megmaradt volna a történet dinamikája.

Menjünk még végig egy kicsit a történelmi hitelesség kérdésén. Sokszor, hangsúlyosan kerül szóba a cselekmény során, hogy magyarul akarnak beszélni, nem németül. Ebből akad is több konfliktus. Az igazság azonban az, hogy 1844 óta a magyar volt a hivatalos nyelv Magyarországon. Meglehet Pest inkább német város volt, mint magyar, de tilalom alatt már régen nem állott a magyar nyelv, mint ahogy állt már a Nemzeti Színház is, persze a Német Színház is működött.

A tizenkét pontba sem került bele a nyelv kérdése, pontosan emiatt, mert ez a követelés már négy éve okafogyott volt.

Most a kevésbé hiteles részek után jöjjenek azok a részek, melyekért külön hálás vagyok. Szerencsére mára a CGI technika odáig jutott, hogy meg tudta jeleníteni a film a reformkori Pest-Budát. Nekem külön izgalmas volt felismerni például a korabeli Kálvin teret (akkor még piactér), a református templommal, és a Ráday utca sarkán álló épületekkel, sárban, pocsolyákkal, mára már eltűnt klasszicista épületekkel. Szerencsére a költségvetés megengedett néhány totálképet is a városról, az épülő Lánchíddal, ami külön izgalmas volt.

Itt a látványtervező csapat történészi hitelességű munkát végzett,

dicsérje ez azt, akit illet, ha a rendező igényességét, akkor neki jár az elismerés.

A színészek közül nem nehéz kiemelni Lukács Sándort Ignaz von Lederer szerepében. Számomra az ő kevés, de súlyos megjelenése, kimért játéka mindenképpen emlékezetes jeleneteket adott a filmhez.

A korábban említett Horváth Lajos Ottó szinte a film főszereplőjeként viszi a történet sötét oldalát. Nemcsak a forgatókönyvírót, őt is dicséri az a pontosság, hogy értem, miért teszi, amit tesz.

Mosolygó Sára mint Szendrey Júlia nem könnyű feladatot kapott. Az életben sem könnyű a Nagy Ember hátterének lenni, egy filmben kifejezetten nehéz autonóm karaktert felépíteni egy ilyen pozícióban. Annyi segítséget viszont kapott, hála az alkotói fantáziának, hogy egy ponton

a mosolygó (nomen est omen) feleségből komoly akcióhős lesz, aki magával a gonosszal száll szembe, számomra mondjuk nem túl hihető, de annál látványosabb közelharcot vív a gorilla méretű Farkasch-sal,

hogy aztán, mintha mi sem történt volna, boldogan ünnepeljen tovább.

Az örök kérdés számomra a főszereplő, Berettyán Nándor. Piszok nehéz lehet eljátszani egy ikont, akiről mindannyiunkban él egy kép, és ehhez kemény karakterépítés és rendezői támogatás kell (a jó forgatókönyvről nem is beszélve). Nem tudom eldönteni, hogy a színész nem tudott maradéktalanul megfelelni a feladatnak, hogy kiszínezze a szobrot, vagy a rendező nem gondolt többet Petőfiről. De tény, hogy

lett volna még mit építeni a karakteren.

Hogy mire gondolok? Mondom, ami tetszett, és érthető lesz. Amikor először elszavalja a Nemzeti Dalt. És még maga sem érzi, hogy most akkor ez működik-e. A legelején látom rajta azt, ami több, mint az ikon, mert esendő. Ilyen mély vonásokból jöhetett volna több.

Dobos Tamásnak köszönjük a festményszerű, igényes képeket, ahogy Hegedűs Gyulának és Kertai Gábornak a vágást, ami hibátlan volt.

Összegezve azt gondolom, hogy aki képes elfelejteni a 2024-as aktuálpolitikai kontextust, hogy NER vagy nem NER, és szeretne megnézni egy profi mesét 1848-ról, nem fog csalódni.

Lóth Balázs jó rendező, az, hogy rábízták ezt a kurzusfilmnek induló alkotást, szerintem sokat mozdított azon, hogy a végtermék egy kellemesen nézhető film,

ami a fentebb sorolt eldöntetlenségek ellenére olyan alkotás, ami fenn fog maradni, tovább, mint a rendszer, ami létrehozta. És ez már jó hír.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Isztriai tengerparti hangulat a Városmajorban – különleges színházi est vár Budapesten
Igazi horvátországi tengerparti hangulat lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Zentai Magyar Kamaraszínház kiváló színészei jóvoltából!


Nem kell tehát a tomboló hőségben órákat várakozni az autópályán, hogy átéljük az Isztria hangulatát, a városmajori nézők ugyanis lírai-groteszk tengerparti társasutazáson vehetnek részt, hiszen augusztus 25-én Budapestre érkezik a Szedjetek szét!

Közel van a Vajdaság, valahogy sokaknak mégis távol: az, ami az ütemes tempóban megújuló zentai színházzal történik, feltétlenül figyelemre érdemes. A Dévai Zoltán és Mezei Kinga vezette teátrum gyorsan felkerült újra a délvidéki magyar színházak összetéveszthetetlen esztétikája iránt rajongók belső térképére. Kicsi, de erős – talán így lehetne leírni legrövidebben azt, ahogyan és ami itt történik.

Merész vállalásokból nincs hiány, és erről megbizonyosodhat az, aki ellátogat a nagy vajdasági költő, Domonkos István műveiből készült, 2024-ben bemutatott előadásra.

Aminek van előtörténete, többféle is. Egyrészt a hosszú színházi memóriával rendelkezők emlékezhetnek Mezei Kinga korai, nagy visszhangot kiváltott Via Italia-rendezésére, melyet „Domi” szövegei nyomán álmodott színpadra. Néhány éve a Zenta melletti szomszédvárban, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban született meg az első Szedjetek szét, szintén Mezei rendezésében. Az egykori szereplők közül Hajdú Tamás, Mészáros Gábor és Pálfi Ervin az újragondolt változatban is részt vesz, de a színpadon látjuk még többek között a rendezőt magát, vagy a Budapestről Zentára szerződött Vilmányi Benettet is.

Domonkos István költészete alapélmény számtalan vajdasági alkotónak. A Szedjetek szét kiindulópontja A kitömött madár című regény, majd a rá néhány évre, 1971-ben publikált Kormányeltörésben című vers. Ez utóbbi jelentőségéről Keresztury Tibor irodalomtörténész így fogalmaz: „az idegenség, a magány, kitaszítottság, a nyelvvesztés, a hazához fűződő viszony, az elveszített otthon, a sehová sem tartozás... keserű himnusza ez, melynek végetérhetetlen avantgárd sodrását, áradását visszatérő motívumok strukturálják... Élő, működő, aktuális, frissnek ható matéria: éppúgy meggyőződhet erről Domonkos régi híve, ismerője, mint az, aki ezt a verset, ezt a költőt most fedezi magának fel.”

És a felfedezéshez, illetve újraismerkedéshez tökéletes matéria a zentai színház előadása. Az isztriai tengerparton vagyunk a hetvenes években, a zenészek az üdülők szórakoztatására kitartóan húzzák a talpalávalót. Közben pedig a véletlen által egymás mellé sodort, karakteres és emlékezetes figurák élővé és átélhetővé varázsolják a horvát (rém)álmot. Négy monológot hallunk, és mindnek központi témája a menni vagy maradni kérdése – Domonkos szomorú varázslata, hogy a kérdés aktualitása mit sem kopott az elmúlt négy és fél évtizedben ezen a vidéken...

Ahelyett, hogy az apró történéseknél leragadnánk, érdemes egy nagy levegőt venni, és úgy elmerülni ebben a különös világban. Aki nem szakértője a vajdasági kultúrának és gondolkodásnak, annak sem kell aggódnia, hiszen az előadás jófajta humorral mutat görbe tükröt a mindig abszurd világnak. Eljön az a pillanat is, amikor a nevetés megszakad, és minden elsötétül egy pillanatra, de a keserű valóság is szerethetővé nemesül a fináléban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Váratlan műsorváltozás az RTL-en: ma este több sikerműsor is elmarad
Az ugrás és A mi kis falunk ismétlése ma elmarad, helyettük a Tottenham–PSG UEFA Szuperkupa-meccset láthatják a nézők. A mérkőzés 20:15-től élőben megy, a késő esti híradó pedig 23:20-kor kezdődik.


Szerda estére változtatott a műsorrendjén az RTL, így a nézők most nem láthatják Az ugrás és A mi kis falunk ismétlését, vette észre a Média klub.

Az ugrás tavaly tél végén indult Gundel Takács Gábor vezetésével. A játékban a versenyzők egy öt méter magas, mesterséges híd egyik végéből indulnak, és a másikig kell eljutniuk. Tíz szinten, a híd adott pontján mindig a helyes állítást kell kiválasztaniuk, hogy megtalálják az egyetlen igaz átjárót. Aki téved, a mélybe esik, aki végig helyesen dönt, elviheti az ötmillió forintos főnyereményt. A vetélkedő idén új évaddal tért vissza, de a mai adás kimarad, ahogy A mi kis falunk ismétlése is.

A helyüket az UEFA Szuperkupa döntőjének élő közvetítése veszi át, amelyen a Tottenham és a PSG csap össze.

Ez egyben a 2025/2026-os Bajnokok Ligája-szezon kezdete is, amelynek fináléját Budapesten rendezik. A mérkőzés 20:15-kor kezdődik a Fókusz után. Az RTL Híradó ezen az estén 22:50 helyett 23:20-kor kerül adásba. Az ugrás és A mi kis falunk csütörtökön a megszokott időpontban folytatódik.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Mókusokat nyúzott, nem mosakodott, és szexuális erőszaknak tartja a pucér fotói ellopását – 35 érdekesség a 35 éves Jennifer Lawrence-ről
Thomas Jefferson leszármazottja? Odaadta a szüleinek az Oscar-díját? Jeremy Rennerrel unokatestvérek? Ilyen és ehhez hasonló érdekességekkel ünnepeljük J-Law szülinapját.


1. 1990. augusztus 15-én, délután 15:20-kor született Jennifer Shrader Lawrence néven, a Kentucky állambeli Louisville-ben.

2. Édesapja, Gary S. Lawrence (született Kentuckyban, 1956-ban) építőmunkás volt, majd egy betonipari vállalkozást, a Lawrence & Associates-et vezette, édesanyja, Karen M. Koch (született Kentuckyban, 1956-ban) pedig egy nyári gyermektábort irányított. Jennifer és két bátyja, Ben és Blaine is Kentuckyban nőttek fel.

3. Apai nagybátyja Thomas Jefferson, az Egyesült Államok harmadik elnökének leszármazottja.

4. 14 évesen fedezte fel egy tehetségkutató egy New York-i utcán, amikor 2005-ben a családjával nyaralt, aki később elintézte, hogy elmehessen egy meghallgatásra.

5. A középiskolás osztálya két egymást követő évben is a „legbeszédesebb” diáknak választotta.

6. 23 éves korára ő lett a legfiatalabb színésznő, aki három Oscar-jelölést (A hallgatás törvénye, Napos oldal, Amerikai botrány) kapott, ebből kettőt főszerepért (A hallgatás törvénye, Napos oldal), egyet pedig meg is nyert (Napos oldal).

7. Nagy rajongója Jeff Bridgesnek, akivel 2013-ban a San Diegó-i Comic-Conon futott össze. Odament hozzá, nem tudva, hogy éppen interjút ad az Entertainment Tonightnak, majd sietve elmenekült. Bridges azonban észrevette őt, és azonnal visszahívta. A riporter ekkor átadta a mikrofont a megszeppent Lawrence-nek, és megkérte, hogy folytassa az interjút.

8. A Cool Ranch Doritos (népszerű nacho chips) iránti szeretete miatt több ruháját is összepiszkolta az Amerikai botrány (2013) forgatásán, és ezzel majdnem tönkretette őket. A jelmeztervezők úgy oldották meg a problémát, hogy több azonos ruhát készítettek neki, hogy a forgatás során mindig legyen egy tiszta darab.

9. A hallgatás törvénye (2010) című filmben játszott szerepéhez megtanult mókusokat nyúzni, fát vágni és bunyózni.

10. Első mozgóképes szerepét a Monk - Flúgos nyomozó című sorozat egyik 2006-os epizódjában játszotta (kabalafigura volt egy kosármeccsen) 15 évesen.

11. A 2013-ban a Napos oldalért kapott Oscar-díját a szüleinek adta, akik a Kentucky állambeli Louisville-i otthonukban őrzik azt, Jennifer ugyanis „furcsának” érezte, hogy a saját házában tartsa.

212. Egy interjúban elmondta, hogy mivel ő és Az éhezők viadala című filmben játszó Josh Hutcherson annyira jó barátok lettek, úgy döntött, hogy a szomszédjában vesz házat.

13. Amikor megkérték, hogy hízzon meg Tiffany Maxwell szerepéhez a Napos oldalhoz, miután le kellett fogynia Katniss Everdeen karakteréhez az Az éhezők viadalában, a válasza az volt: „Persze, hogyne!”

14. 2014-et Hollywood legjobban kereső színésznőjeként zárta, a filmjei világszerte több mint 1,4 milliárd dolláros bevételt hoztak a mozikban.

15. Az éhezők viadala forgatásán többször is ugyanazzal a vérrel és sebekkel sminkelve jelent meg, mint az előző napon. Emiatt Elizabeth Banks színésznő a „Katpiss Neverclean” („Katpisi Sosemtiszta”) becenevet adta neki.

16. A Napos oldalért elnyert Oscar-díjával a második legfiatalabb díjazott lett e kategóriában a 22 évével. A legfiatalabb azóta is Marlee Matlin, aki az Egy kisebb isten gyermekei című filmjéért kapta meg a szobrot 1987-ben, 21 évesen.

17. Meghallgatásra jelentkezett Bella Swan szerepére az Alkonyat (2008) című filmben, de Kristen Stewart elhappolta előle a karaktert.

18. Természetes szőke. Az éhezők viadala (2012) című film kedvéért festette barnára a haját.

19. 2019. október 19-én feleségül ment a nála hat évvel idősebb galériatulajdonos Cooke Maroney-hoz egy fényűző ceremónia keretén belül Belcourtban (Newport, Rhode Island). A vendégek között volt Ashley Olsen, Kris Jenner, Emma Stone, Cameron Diaz, Nicole Richie és Sienna Miller is. A pár az év februárjában jelentette be az eljegyzését.

20. Első gyermekét, a Cy Maroney nevű fiúcskát 31 évesen, 2022 februárjában szülte.

21. 2015 decemberében a Watch What Happens Live with Andy Cohen című műsorban elárulta, hogy kamerán kívül megcsókolta Liam Hemsworth színésztársát. Ugyanebben az interjúban azt is elismerte, hogy egyszer, az Oscar-gálán megjelenése előtt marihuánát szívott az egyik bátyjával.

22. 2013-ban a Time magazin a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választotta.

23. Azok között volt, akiket érintett a különböző hírességek – többnyire nők – magánfotóinak meghackelése/ellopása, amelyek közül sok meztelen felvételeket is tartalmazott, és amelyeket a 4chan weboldalon tettek közzé 2014-ben, majd más internetes hálózatokon is terjesztettek. Az eseményt a média „The Fappening'” néven emlegette. A hackelés teljesen új vitát indított el az internetes korszakbeli magánéletről, valamint arról, hogy az emberek igazságtalanul és rosszindulatúan bírálják az áldozatokat azért, mert egyáltalán elkészítették és a számítógépükre, telefonjaikra mentették ezeket a képeket. Jennifer 2014-ben a Vogue magazinnak adott interjúban így nyilatkozott erről: „Ez nem botrány. Ez nemi bűncselekmény. Ez szexuális erőszak. Undorító. Meg kell változtatni a törvényt, és nekünk is meg kell változnunk.”

24. Ő és Jeremy Renner ötödik unokatestvérek. 2015-ben az Ancestry.com kutatócsoportja felfedezte, hogy van egy közös ősük Kentuckyban: a farmer Robert Tague Lawrence ötödik dédapja és Renner negyedik dédapja volt. Lawrence és Renner együtt dolgoztak az Amerikai botrány (2013) című filmben.

25. Édesanyja, Karen egyszer ellopta az Oscar-szavazólapját, és megpróbált helyette voksolni. Lawrence megdöbbent, amikor megtudta, hogy az anyja kitöltötte a hivatalos szavazólapot, és el is küldte – csakhogy az rossz címre ment, ezért visszajött hozzájuk. Karen és Jennifer nem értettek egyet abban, hogy kire kéne szavazni.

26. A „J-Law” beceneve nem a hírneve után született, hanem már korábban: a hetedik osztályos tanára találta ki neki.

27. Meghallgatásra jelentkezett Olive Penderghast szerepére a Könnyű nőcske (2010) című filmben, de Emma Stone kapta meg a szerepet.

28. Cameoszerepet játszott Fraida Felcherként a Dumb és Dumber kettyó (2014) egyik flashbackjében, de Jennifer később kérte, hogy vágják ki a jelenetét.

29. Meghallgatásra jelentkezett Blake Lively A pletykafészek című sorozatának egyik szerepére, a sorozat alkotója, Josh Schwartz emlékei szerint pedig nagyon csalódott volt, hogy nem őt választották ki.

30. Az Oscar-díjas francia színésznő, Marion Cotillard nagy rajongója.

31. Az AskMen magazin 2013-as listáján az első helyen végzett a 99 legvonzóbb híresség között.

32. A Forbes magazin szerint 2015-ben és 2016-ban ő volt a legjobban fizetett színésznő.

33. Nagy támogatója a Planned Parenthood nevű szervezetnek, amely a fogamzásgátlás és a nők, különösen a tinédzserek egészségügyi ellátását segíti.

34. A kedvenc filmjei: Jurassic Park (1993), A hosszú búcsú (1973), Bridget Jones naplója (2001), Büszkeség és balítélet (2005), Tesó-tusa (2008), Party zóna (1978), Ace Ventura – Állati nyomozoo (1994), Superbad – Avagy miért ciki a szex? (2007), Édes kis semmiség (2002) és A híres Ron Burgundy legendája (2004). Hmm, egy vérbeli Adam McKay-rajongóhoz van szerencsénk? Talán nem véletlen, hogy feltűnt a rendező Ne nézz fel! (2021) című filmjében is.

35. Kamala Harris elnökjelöltet támogatta a 2024-es amerikai elnökválasztásokon.


Link másolása
KÖVESS MINKET: