A Művészetek Völgye külön igét is ihletett
- Hogy indult el annak idején a fesztivál, miért pont ezekre a falvakra esett a választásod?
- 1984-85 táján Cseh Tamás ajánlása nyomán találtam rá Kapolcsra, bár a Káli-medence környékén már azelőtt is sok művész barátom élt. Akkoriban az egész falut egyfajta tetszhalott állapot jellemezte, félő volt, hogy teljesen el fog néptelenedni. Sokat ültem a kocsmában az emberekkel, sakkoztunk, iszogattunk és lassan körvonalazódott, hogy csak az összefogás segíthet túllendülni a holtponton. Ez annak a „természeti katasztrófának” az okán történt meg, hogy egy szabálytalanul létesített tó miatt elfolyt a víz az Eger-patakból, és hiába próbáltam tenni valamit az ügy érdekében, a szakhatóságok elhajtottak, mondván magánemberként nincs beleszólásom semmibe. Így hát 1989-ben a helyiekkel közösen megalapítottam a Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egyletet. Elkezdtük csinosítani a falut és eszembe jutott, hogy ha már a „kulturális” jelző is benne van a nevünkben, szervezzünk egy néhány napos fesztivált.
Ez lett a Kapolcsi Művészeti Napok, kiállításokkal, divatbemutatóval, színházi előadással, összesen 500 nézővel. Tehát hirtelen valami történt ebben a kis faluban, amely azelőtt jószerével a térképen se volt rajta. És mivel akkoriban csak egyetlen médium, a Magyar Televízió létezett, az egész kezdeményezés hatalmas hírverést kapott, rengetegen értesültek róla. Ez rendkívüli büszkeséggel töltötte el a helyieket, egyben a közösséget is összekovácsolta. Bár eredetileg egyszeri alkalmat terveztünk, a siker nyomán annyian jelentkeztek fellépőnek vagy kiállítónak, és a falu részéről is akkora igény mutatkozott, hogy nem volt kérdéses a folytatás.
- A többi település hogy kapcsolódott be?
- Megirigyelték Kapolcs sikerét és sorban elkezdtek jelentkezni, hogy csatlakoznának a programsorozathoz. Mindannyian tettek valamit a részvételért cserébe, Öcs és Taliándörögd például egy öt kilométeres utat épített csak emiatt. Végül 1995-ben kapta meg a fesztivál a Művészetek Völgye nevet. A 2007-es évben értük el az abszolút csúcsot hét résztvevő településsel, a több mint háromezer programot összesen 260 ezren látogatták.
Márta István 1952-ben született Budapesten. 1975-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés szakán szerzett művész-tanári diplomát. Konzervatóriumi és főiskolás évei alatt több amatőr és professzionális színházban dolgozott (Brobo együttes, 25. Színház, Thália Színház). A 70-es, 80-as években - moldvai (csángó) népzenei gyűjtőútja mellett - szervezett happeningeket, performanszokat, kortárszenei fesztiválokat (Fiatal Művészek Klubja, Plánum fesztivál, különböző egyetemi klubok). Több alkalommal rendeztek szerzői estet kompozícióiból (Korunk Zenéje, MTV Vigadó Est, Varsói Ősz).
Közreműködőként és zeneszerzőként tagja volt a 180-as csoportnak, és csembalistaként máig tagja a historikus zenét játszó Mandel Quartetnek. A Quartettel több ízben turnézott az USA-ban, Mexikóban, Brazíliában, Izraelben és Európa számos országában. 1976 óta több mint 300 színpadi- és filmzenét írt és szerkesztett. Rendezett az Arany János Színházban, a Pécsi Nemzeti Színházban és a Várszínházban. 46 kompozícióját a világ több helyén bemutatták, szerzői lemezei mellett számtalan esetben készítettek táncjátékot, balettet zenéi felhasználásával.
Zenetörténetet és 20. századi zeneanalízist oktatott a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz tanszakán. Zenei vezetője volt a Veszprémi Petőfi Színháznak, a Nemzeti Színháznak és az Új Színháznak. 1989-ben létrehozta a Kapolcsi Művészeti Napokat, amely 1996-tól Művészetek Völgye néven Magyarország legnagyobb multikulturális fesztiváljává nőtte ki magát.
1998-tól az Új Színház igazgatója 2012-ig, majd 2012-től a pécsi Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezetője. 2003-tól a Magyar Fesztivál Szövetség elnöke.
Forrás: Wikipedia
- Mennyivel nagyobb kihívás egy ilyen többhelyszínes, falusi fesztivált megszervezni, mint egy hagyományos városit?
- A legkomolyabb feladat az infrastruktúra és a kommunikációs csatornák megteremtése volt. Gyakorlatilag minden hiányzott, ami egy nagyobb városban ekkor már magától értetődőnek számított. Kezdjük azzal, hogy 1989-ben egyetlen telefonkészülék állt a rendelkezésünkre, az se Kapolcson, hanem Pulán – oda jártunk át telefonálni, talán két forintba került egy beszélgetés. Vécék se igazán voltak és a vendéglátás is egyetlen kocsmára korlátozódott, ahol csak velős pirítóst és zsíros kenyeret árultak. Ez persze egy ideig jópofa volt, de ahogy egyre nőtt a látogatók száma, elkerülhetetlenül jelentős probléma lett belőle. A parkolást is rettentő nehéz volt megszervezni, olyanra is akadt példa, hogy a forgalom mérete miatt egy órába telt kijutni Kapolcsról.
A falusi porták nem voltak alkalmasak vendéglátásra, nem volt elég szoba, azoknak a minősége is távol állt az elfogadhatótól. Aztán ahogy teltek az évek, a szobakiadásból származó bevételek egy részét mindenki visszaforgatta saját házának, portájának fejlesztésére. Időközben lett több telefon, aztán mobiltelefon is, de a dolgok így se váltak sokkal egyszerűbbé, mivel folyamatosan nőtt a fesztivál területe, és egy-egy új helyszín bekapcsolódásakor ott újrakezdődtek ugyanezek a problémák. A Völgy egy sajátságos evolúciós utat járt be, aminek csak egy részét tudjuk mi irányítani, hiszen a helyi lakosoknak legalább ugyanekkora szerepük van az egészben. Az időjárásról, a művészekről, a támogatásokról nem is beszélve.
- Mekkora arányban vesznek részt a helyiek a fesztiválon, mennyire része az életüknek?
- Ez attól is függ, ki hol lakik, hiszen a falu végén élők már eléggé kiesnek a körforgásból. De a település nagy része valamilyen formában részt vesz, akár mint Völgymunkás, akár mint „kék abroszos” helyi „kulinaritás”, vagy mint ingatlan-bérbeadó. Az a helyzet, hogy gyakorlatilag ez a tíz nap számít szinte az egyetlen kereseti forrásuknak egész évben. Munkalehetőség nagyon kevés van, el is öregedett a lakosság, már az óvoda is megszűnt. A ’90-es évek elejének-közepének prosperáló faluja sajnos már a múlté. Emiatt persze még nagyobb szükség van a fesztiválra, hiszen nemcsak valódi szakrális ünnepnek számít, de talán a lakosság megélhetése is részben ezen múlik.
- Gyakran beszéltél a sajtóban a Völgy pénzügyi problémáiról. Milyennek látod most a fesztivál anyagi helyzetét?
- Egy miénkhez hasonló, tehát vállaltan missziós jellegű fesztivál a világon sehol nem lehet profitorientált vállalkozás. Az ilyen profilú rendezvények finanszírozása több lábon áll: egyrészt kapnak állami támogatást, másrészt építhetnek a saját bevételeikre (a jegyekből befolyó összegre, a helypénzekre és a szponzorok támogatásaira), harmadrészt pedig a helyi önkormányzatok által utalt összegekre. Nos, az utóbbi nálunk teljesen hiányzik, sőt sokáig inkább mi adtunk pénzt a forráshiányos önkormányzatoknak, ezeknek az apró falvaknak. Emiatt minden évben, már a legelejétől komoly küzdelmet kellett folytatnunk a nagyobb állami pénzekért.
A mélypont 2009-ben volt, amikor valamilyen oknál fogva annyira alacsony összegre kaptunk ígéretet, hogy hivatalosan el is maradt a fesztivál. A rákövetkező évben az utolsó pillanatban döntöttek a támogatásról, így újra meg tudtuk szervezni, de nagyságrendekkel kisebb területen, mindössze Kapolcsra zsugorodva. Azóta Taliándörögdöt újra sikerült bevonni, illetve idén Vigántpetend is részt vesz megint, de a 2000-es évek közepének nagy fesztiváljára (amely hozzávetőleg 220 millió forintba került) esélyünk sincs.
- Hogy jellemeznéd az államhoz, a politikusokhoz való viszonyotokat?
- A Művészetek Völgye a kezdetek kezdetétől bevallottan párt- és politikamentes. Bármikor szeretettel várjuk a politikusokat, illetve döntéshozókat, de mikrofont vagy színpadot nem tudunk biztosítani nekik. Az állami pénzek miatt nagyon fontos, hogy a fesztivál imázsa és kommunikációja pozitív legyen, hiszen ezek odaítélésének jogosságáról nyilván meg kell győzni a megfelelő személyeket. Emiatt is szoktam le pár éve a panaszkodásról, mert azt vettem észre, hogy hiába nyilatkozom azt, hogy nincs pénzünk, a többség egyszerűen nem hiszi el. 2009-ben is ez volt a helyzet: mikor bejelentettük, hogy nem tudtuk megcsinálni a fesztivált, a legtöbben azt hitték, hogy hülyéskedem. Pedig tényleg nem tudtuk megcsinálni.
Azt viszont el kell mondanom, nagyon jó érzés, hogy a mindenkori döntéshozók egyöntetűen elismerik a Művészetek Völgye létjogosultságát. A helyi lakosság, a közönség és a fellépők támogatása mellett igenis fontos, hogy a Parlamentben és a minisztériumokban ülő döntéshozók is ismerjék, elismerjék, illetve ha lehet, egy picit talán szeressék is a fesztivált – most és a jövőben is. A 24 év alatt bizonyítottunk, sőt talán egy kis példát is adtunk, hogy nem csak a városokban lehet kulturális minőséget adni és a kultúra is hozzá tud járulni egy kistelepülés életben maradásához.
- Milyen újdonságokkal készültök az idei évben?
- Egyrészt átalakítottuk a szervezési struktúrát, az 1989-ben alapított egyesületünk létrehozta a Művészetek Völgye Nonprofit Kht-t. Ez egy sokkal korszerűbb vállalkozási forma, amely például a társasági adó visszaigénylésére is lehetőséget ad – ennek jelentőségét nem szabad lebecsülni, amikor minden fillér számít. Emellett megfiatalítottuk a szervezőgárdát is, a Kapolcson már több éve jelenlévő Jakab Natália lett a marketing- és programigazgató, valamint számos új kommunikációs fogást is bevetettünk. A külön erre a célra fejlesztett mobilalkalmazásunkra és a Facebook-oldalunkra is kiemelt figyelmet fordítunk. A célunk, hogy egyszerre képviseljük a lassan negyedszázados hagyományokat és nyissunk a XXI. század technikai vívmányai felé. Remek promóciós lehetőséget jelentett az is, hogy csatlakoztunk a Nagyon Balaton programsorozathoz, aminek köszönhetően remélhetőleg még több emberhez juthat el a Völgy híre.
- Kik járnak szerinted a Völgybe, van-e jellegzetessége a fesztivál célközönségének?
- Nincs célközönség, én mindig azt szoktam mondani, hogy nálunk a csecsemőktől az egyetemistákon és felnőtteken át a nyugdíjasokig mindenki ugyanolyan szívesen látott vendég, hiszen maga a program is többpólusú. A gyerek- és családi programok mellett idén kiemelt figyelmet fordítunk a fiatalok számára vonzó koncertekre és bulikra, de a Hello Wooddal és a Design Terminállal való új együttműködésünknek köszönhetően a tudományra és az innovációra fogékonyak is megtalálhatják a számításukat. Az bizonyítja leginkább, hogy ez a fesztivál tényleg nem a hagyományos képletet követi, hogy még egy külön ige („kapolcsozni”) is született a rendezvények nyomán. Tudatosan odafigyelünk arra, hogy a falu és a környező vidék természeti értékei ugyanakkora súllyal jelenjenek meg, mint a legaktuálisabb zenekarok és DJ-k. A legfontosabb a tolerancia, hiszen nem engedhetjük meg, hogy veszekedés törjön ki a helyi lakosság és a rendkívül sokszínű fellépők, valamint a látogatók között. Az eddigi 24 évben ezt szerencsére sikerült is elkerülni.
- A Kobuci Kert miért tűnt el a kapolcsi helyszínek közül?
- Nagyon szerettük a Kobuci Kertet, de a budapesti tulajdonosa valamilyen oknál fogva nem vállalta, hogy a Völgyben ismét megszervezi. Mindenesetre örülünk neki, hogy a fővárosban ilyen népszerű hellyé nőtték ki magukat, hiszen egy picit ez is Kapolcs hírnevét viszi. A helyük egyébként nem marad betöltetlen, az idei évben a Fonó költözik le az eddig nekik otthont adó udvarba, kiváló folk- és népzenei programokkal várva minden érdeklődőt.
- Eredetileg zeneszerzőként végeztél, mennyire tudsz mostanában ezzel foglalkozni?
- Utoljára 2011-ben írtam kamaraoperát az Új Színház, az Operaház és az Őszi Fesztivál koprodukciójaként Csodálatos mobilvilág címmel, de másra azóta nem jutott időm. Terveim és ötleteim lennének, de mint zeneszerző azt mondom, hogy csak akkor szabad leülni a kottapapír mellé, ha az ember teljes egészében a komponálásra tudja fordítani az idejét. Viszont ha minden igaz, idén októberben az Café Budapest Fesztivál keretében egy nagykoncerten vezényelni fogom az egyik saját művemet (24. lecke: Karácsony napja), amit a legendás 180-as csoport részére írtam három évtizeddel ezelőtt.
- Hány látogatóra számítasz idén a Völgyben és mit emelnél ki kedvcsinálóként a programok közül?
- Szeretnénk a tavalyi évhez hasonlóan most is megugrani a 100 ezres látogatói számot. A már klasszikus helyszínek, tehát Palya Bea, a Kaláka és Hobo udvarai mellett mindenképp ajánlanám a tradicionális programjainkat, például a Muharay Hagyományőrző Egyesület által dalban és táncban bemutatott tájegységeket. Érdemes megnézni a múzeumainkat, tehát a kovácsműhelyt és a falumalom-múzeumot, vagy a taliándörögdi Ősök házát, amit Sanyi pap és Szőke András vezet, illetve a zöld túráinkat a Balaton-felvidéken.
Valamint természetesen ajánlanám az újdonságainkat, így a Harcsa Veronika-udvart, a Design Terminált, vagy éppen a Csórompusztán kiállított Hello Wood installációkat. Jelen lesz a Magyar Társasjáték Egyesület, Krizsán Edit sakknagymesternek köszönhetően pedig a Sakkvölgyet is megrendezzük idén: bárkinek lehetősége lesz szimultánt játszani, aki kicsit más jellegű kikapcsolódásra vágyik. Ajánlanám a Kézművesek Völgyét, melynek keretében majdnem ötven kézműves és keramikus állítja ki portékáit, és még rengeteg mindent ajánlanék, de mind az 1000 programot és 1500 közreműködőt lehetetlenség lenne felsorolni... És szívből ajánlanám a barokk fuvolán játszó, 15 esztendős Kovács Előd Kapolcs fellépését, hisz a keresztnevét nem véletlenül kapta. Ő már a „völgyön szocializálódott” generáció képviselője.
A Művészetek Völgyéhez kapcsolódó programajánlónkért KATT IDE.
Ha tetszett az interjú, nyomj egy lájkot!
