Illényi Katica: A munkát, a gyakorlást választottam, hogy amit csinálok, abba ne lehessen belekötni
A kettős jubileum tiszteletére nagyszabású koncertre kerül sor a Kongresszusi Központban. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele.
Az interneten az olvasható, hogy hároméves kora óta tanul zenélni. De honnantól számítja a pályafutásának a 25 évét?
Az első olyan nyilvános fellépésemtől, ami nem hegedű vizsga volt. Tehát tulajdonképpen a Zeneakadémia elvégzésétől.
Kicsit meséljen a jubileumi koncertről. Mire készül?
Megpróbáltam összeszedni olyan zeneműveket, komolyakat és szórakoztatóakat egyaránt, amelyek felölelik ezt a 25 évet. Persze minden szám és műfaj nem fér bele, amit valaha előadtam már színpadon, de mégis megpróbáltam úgy összeállítani, hogy nagyon színes legyen műfajilag. Ehhez nyújtott segítséget Sárik Péter és Ott Rezső, akik hangszerelték a számokat. Emellett olyan vendégművészeket hívtam, akik végigkísérték az életemet. Például a testvéreim, akik szintén ott lesznek. Egy híján. A bátyám, Illényi Ferenc nem tudott sajnos Amerikából hazajönni. Csaba öcsém viszont nem csak ott lesz, de két számot is írt kimondottan erre az eseményre, tehát lesz olyan is, amit a közönség még sosem hallhatott.
Még egy meglepetést tartogatok. Sok tangót játszom a koncerten, nagyon szeretem a dél-amerikai zenét, és
ha minden jól alakul, egy szám erejéig argentin tangózni is fogok, amit még sosem csináltam sehol, nem hogy színpadon.
Pár mondatot mesélne a testvéreiről? Róluk kevesebbet hallhatunk, nincsenek annyira reflektorfényben.
Mind a négyen zenészek, édesapánk, idősebb Illényi Ferenc volt a tanárunk. Ferenc bátyám, aki a koncerten nem tud ott lenni, Houstonban él és a Houstoni Szimfonikusok elsőhegedűse. A húgom, Illényi Anikó Svájcban él, Zürich mellett, Winterthurban, az ottani szimfonikus zenekarnak a szólamvezető csellistája. Öcsém, Csaba pedig itt él Magyarországon. Őt többet látja a közönség. Sokszor lép fel a koncertjeimen, sokat hangszerel nekem és hangmérnököm is egy személyben.
Volt bármikor is olyan a pályafutása alatt, amikor fontolóra vette, hogy mást csináljon?
Igazából nem volt ilyen. Kislány koromban szerettem volna balett táncos lenni, de a szüleim nem engedték, mert nagyon rövid pálya és sok sérüléssel jár. De onnantól kezdve annyira ráálltam a zenei pályára, hogy eszembe sem jutott másfelé kacsingatni.
Mi volt a legnagyobb szakmai sikere?
Amikor az embert elismeri a szakma, vagy állami kitüntetéseket kap, azok természetesen jól esnek, de nem ez a cél, ezek csak jók megerősítésnek, hogy talán jó felé haladok.
Számomra az az igazi szakmai siker, ha néha, akár csak egy-egy másodpercre, meg tudok felelni saját magam elvárásainak. Szinte soha sem sikerül. Az a célom, hogy a zenét úgy tudjam előadni, ahogy azt belül hallom, ezért küzdök mindig.
Mi volt a legemlékezetesebb fellépése?
Nagy mérföldkő volt számomra, amikor 2010-ben a Művészetek Palotájában a testvéreimmel mind a négyen együtt muzsikáltunk. Lelkileg rendkívül fontos esemény volt. Nagyon sajnálom, hogy édesapám nem érhette meg, de ilyen az élet. Akkor jutottunk el oda, hogy egy ilyen nagyszabású koncertet összehozzunk.
Legnagyobb kudarc?
A kudarcokat még gyerekkoromban, tanulóként szenvedtem meg. Azt a sok csalódást, nehézséget, kétséget, amin az ember diákkorában átmegy. Amikor az embernek a legnagyobb szüksége lenne a segítségre, de még nem kapja meg, mert még nem ismerik, vagy nem ismerik el. Ezt végig kell járni. Pont mostanában gondoltam rá a készülő koncerttel kapcsolatban, hogy mennyire jó szakemberek kezében van a produkció. A szervezés, a reklám, a hang-fénytechnikai szakemberek, az egész stáb, aki körülvesz... és eszembe jutott az első ilyen nyilvános koncertem, amikor még mindent egyedül csináltam. De ezek sem kudarcélmények, csak borzasztó nehéz feladatok voltak, amiket meg kellett oldanom.
Örülök is neki, hogy nem volt a „fenekem alá téve” a szakma, hanem minden állomását végig kellett járnom. Így ugyanis belelátok mindenbe, és tudok mindent koordinálni.
Szokták mondani, hogy nehéz a művészetet és a magánéletet összeegyeztetni. Önnek látszólag sikerült, legalábbis a sajtóban nem igen olvashatunk magánéleti botrányiról...
Szerencsém van, én olyan családban nőttem fel, ahol sem édesapám, sem édesanyám oldalán nem voltak válások. Mindenütt hosszú házasságok vannak és mindenütt sok gyerek született. Elég szigorú neveltetést kaptam, elég szigorú értékrendet. Azt is hozzá kell tenni, hogy mi vallásosak vagyunk, kaptunk egy olyan alapot, hogy tudjuk, hol vannak a határok. Természetesen, nekem is voltak fiatal koromban kapcsolataim, próbálkozásaim, de ezek mindig érzelmeken alapuló, hosszú kapcsolatok voltak.
De az ember egy idő után elköteleződik, és ha hoz egy döntést, hogy ez így van, akkor így van jól.
Pedig én is dolgoztam színházi közegben is, tudok mindent és nem vagyok naiv. Sok mindent láttam és át is éltem, de mindig tudtam, mit szeretnék. Az is igaz persze, hogy nem engedem be a bulvársajtót az életembe. A közönség így is eljön a koncertekre. A magánélet az magánélet.
Az elmúlt hónapokban itthon is felkavarták a művész világot a különböző zaklatási botrányok. Ön került hasonló helyzetbe?
Szerintem nincs olyan fiatal lány, aki ne kapna ajánlatokat, olykor akár kimondottan kellemetleneket. Ez hozzá tartozik az élethez. Az ember úgy van összerakva, hogy próbálkozik. Természetesen vannak olyan esetek, amikből megérdemelten lett botrány, és ilyenkor cselekedni kell. Az nagyon nehéz, amikor az ember kiszolgáltatott helyzetbe kerül. Ha például színházban dolgozik, és kap egy ajánlatot, amiről tudja, hogyha belemegy, akkor előnyökkel jár, és ha nemet mond, akkor nemcsak ezeket az előnyöket nem kapja meg, hanem ott és attól az embertől valószínűleg nem is kap soha többé semmit. Nem véletlen, hogy nem tudtam hosszú távon gyökeret verni a színházi világban. Én is kaptam komoly ajánlatot olyan embertől, aki nagyon sokat tudott volna segíteni, de én nemet mondtam, és soha többé nem is kerültem bele abba a produkcióba. Aztán eltelt sok idő, egyszer megint hívott, de akkor már azonnal mondtam, hogy nem. Tehát lehet nemet mondani, de persze tudni kell, hogy mivel jár.
Én egyetlen egy dolgot nem tudok elviselni az életben, a kiszolgáltatottságot, márpedig ha az ember egy ilyen helyzetben igent mond, akkor kiszolgáltatottá válik. Inkább a munkát, a gyakorlást választottam, hogy amit csinálok, abba ne lehessen belekötni. Mindenkinek mérlegelnie kell, hogy mi éri meg és mi nem.
Térjünk vissza a zenéhez. Hány százalékon áll most a hegedű és a teremin egymással?
(nevet) Azért ha megnézi, hogy hány éve hegedülök, és hány éve tereminezek, sejtheti a választ. De ezen túl is, a hegedűnek a kifejezési kelléktára annyival szélesebb, hogy összehasonlítani sem lehet. Nekem a teremin egy hatalmas játék. Borzasztóan tetszik, hogy lehet vele az éneket utánozni, kicsit a vonós hangszereket... Bizonyos dolgokat tereminen jobban ki lehet fejezni, mint hegedűn. Színesítem vele a műsoraimat. Sokat gyakorlok, mert még van hova fejlődni, de szeretnék majd egy teremin estet is csinálni. Természetesen a jubileumi koncerten is hallhatja majd a közönség.
Február 17-én tehát jubileumi koncert... hogyan tovább?
A koncertről még mindenképp szeretném elmondani a többi vendégfellépőt. Silló István, a Győri Nemzeti Színház zenei igazgatója lesz a karmester, aki évfolyamtársam volt a konzervatóriumban és a Zeneakadémián is, Pirovits Árpád sztepptáncos, akit ugyancsak 25 éve ismerek, tanárom is volt, valamint Bencsik Andrea flamenco táncos és Illés János flamenco gitáros. Valamint fellép Sárik Péter jazzkvartettje és az Anima Musicae, akik klasszikus zenét játszanak. Most egyszerre lesznek a színpadon, és remélhetőleg én leszek a híd a két világ között. Nagy kihívás és nagy öröm.
Távlati tervek?
A koncert után egy héttel elutazom Amerikába. Floridában és Dél-Karolina államban lesz két fellépésem amerikai közönségnek. Utána pedig azt hiszem, ott maradok és kipihenem magamat egy kicsit. Miután hazajöttem, stúdióba vonulok, ahol befejezzük a februári koncert utómunkáit, valamint készülőben van egy teremin CD világslágerekkel, amelyet az öcsém hangszerel, illetve egy hegedű-zongora CD, amelyen kortárs zeneszerzők műveit adom elő.
