KULT
A Rovatból

A melleit mutogatta egy talkshow-ban, allergiás a parfümre, és soha nem nézi meg a filmjeit – 50 dolog, amit nem tudtál az 50 éves Drew Barrymore-ról

A róla szóló portrék általában a gyerekkori drogozásáról, alkoholizmusáról, öngyilkossági kísérletéről és elvonókúráiról szólnak, mi most megpróbáltunk más érdekességeket felkutatni a szülinapos színésznőről.


1. Amikor Drew megtudta, hogy egy 23 éves lány szerepelni akart az MTV I Want a Famous Face (2004) című műsorában, és plasztikai műtétet akart végeztetni magán, hogy úgy nézzen ki, mint ő, felvette a kapcsolatot a lánnyal, és sikeresen meggyőzte, hogy ne végeztesse el a műtétet.

2. Eredetileg felajánlották neki a Sikoly (1996) főszerepét, de inkább a csupán a nyitányban szereplő Casey Becker szerepét választotta, mert úgy gondolta, az szórakoztatóbb lesz.

3. Egy 1995. április 12-i David Letterman-showban való megjelenése során az akkor 20 éves Barrymore sokkolta az általában rendíthetetlen műsorvezetőt azzal, hogy felmászott az asztalára, táncolt, és melleket villantott neki (háttal a kamerának) a 48. születésnapja alkalmából.

4. Steven Spielberg egy paplant ajándékozott neki a születésnapjára azzal a felirattal, hogy „takard be magad”. Mellékelt egy példányt a Playboy magazin 1995. januári számából, amelyben Drew meztelenül pózolt, a képeket pedig Spielberg művészeti osztálya úgy módosította, hogy teljesen felöltözve jelent meg rajta.

5. Steven Spielberg egyébként a keresztapja, sőt, egyben Gwyneth Paltrow-é is.

6. Soha nem fejezte be a középiskolát.

7. 15 évesen törvényesen függetlenítette magát a szüleitől. 2009-ben a 60 Minutes című tévéműsorban elmondta, 9 évesen tudta meg először, hogy ilyesmi lehetséges, amikor szerepelt a Kibékíthetetlen ellentétek című filmben (amelyben a karaktere „elválik” az őt hanyagoló szüleitől).

8. Allergiás a fokhagymára, a méhcsípésre, a parfümre és a kávéra.

9. Hétévesen ő volt és maradt is azóta a legfiatalabb ember, aki a Saturday Night Live című, idén 50 éves komikus szkeccsműsort vezette.

10. Sőt, 2009. október 10-én ő lett a Saturday Night Live addigi leggyakrabban visszatérő női műsorvezetője, akkor már a hatodik alkalommal volt házigazda. Azóta Tina Fey behozta őt.

11. 1990-ben, a Little Girl Lost (Elveszett kislány) című önéletrajzi könyvének befejezésekor mindössze 14 éves volt.

12. Keresztanyja a néhai Kurt Cobain és Courtney Love lányának, Frances Bean Cobainek.

13. 2004. február 3-án csillagot kapott a Hollywoodi Hírességek Sétányán, csatlakozva híres rokonaihoz, Ethel Barrymore-hoz, John Barrymore-hoz és Lionel Barrymore-hoz, akik megkapták ezt a kitüntetést.

14. Drew keresztanyjai: Sophia Loren és Anna Strasberg.

15. Korábban vegán volt, de abbahagyta ezt az életmódot: „Nem eszem rengeteg húst, és nem hordok rengeteg bőrt, de már nem szabok magamnak szigorú korlátokat” – mondta erről.

16. Több mint egy évig az ismert zenésszel, David Crosbyval és annak feleségével élt együtt.

17. Cameron Diaz a legjobb barátja a Charlie angyalai (2000) óta. Cameron és Drew is nagy rajongója a Ratt nevű heavy metal együttesnek.

18. Egyik nagy hobbija a fotózás.

19. John Drew Barrymore és Jaid Ildikó Barrymore lánya; Jessica, Blyth Dolores és John Blyth Barrymore féltestvére; Diana Barrymore színésznő unokahúga; Maurice Costello némafilmszínész és Mae Costello dédunokája; a híres színészek, Ethel Barrymore és Lionel Barrymore dédunokája.

20. Ötévesen olvasta Stephen King Tűzgyújtó című könyvét, amelynek filmadaptációjában később főszerepet játszott (8 évesen).

21. Két hónapos terhes volt a kislányával, Frankie-vel, amikor befejezte a Kavarás (2014) című filmje forgatását.

22. Amúgy két lánya van: Olive Kopelman 2012. szeptember 26-án született, Frankie Kopelman pedig 2014. április 22-én a volt férjétől, Will Kopelmantől.

23. 2001 februárjában a hárommillió dolláros Beverly Hills-i villája kigyulladt, miközben ő és vőlegénye, Tom Green odabent aludtak. A pár biztonságban ki tudott jutni, de a ház tönkrement.

24. Nagy rajongója a Beach Boysnak, és szerepelt a Rock and Roll to the Rescue című klipjükben, valamint elénekelte a Wouldn't It Be Nice című dalt Az 50 első randi (2004) című filmjében. További kedvenc zenészei közé tartoznak: Daft Punk, Lauryn Hill, Coldplay, Ratt és Beck.

25. Saját filmgyártó cége a Flower Films, amely felfedezte Az 50 első randi forgatókönyvét, amit Adam Sandler cégével közösen készített el. Mivel a Nászok ásza (1998) című filmben szívesen dolgozott vele együtt, mindenképp részt akart venni ebben a filmben.

26. Egyébként három filmben játszott Sandler oldalán: a Nászok ászában (1998), Az 50 első randiban (2004) és a Kavarásban (2014).

27. Gyerekként meghallgatáson vett részt Carol Ann Freeling szerepére a Poltergeist: Kopogó szellem (1982) című filmben, amelyet a néhai Heather O'Rourke kapott meg.

28. Meghallgatták a Gyilkos játékok (1988), A rock 'n' roll ördöge (1989), a Cry-Baby (1990), az Ollókezű Edward (1990), a Drakula (1992) és a Cape Fear – A rettegés foka (1991) című filmekhez is, de egyik szerepet sem kapta meg, ráadásul ezek közül négyet Winona Ryder csaklizott el előle.

29. A The Rosie O'Donnell Show-ban való szereplése során azt mondta, hogy soha nem nézi meg azokat a filmeket, amelyekben szerepel.

30. Kétszer volt kapcsolatban Justin Longgal (Die Hard 4.0 – Legdrágább az életed, A barbár). Az első kapcsolatuk 2007 augusztusától 2008 júliusáig tartott, majd 2009 júniusában egy Disneyland-i kirándulást követően kibékültek. 2009 augusztusában kezdtek el együtt élni, de három hónappal később szakítottak.

31. Az ENSZ Világélelmezési Programjának éhínség elleni nagykövetévé nevezték ki 2007-ben.

32. Felajánlották neki Nomi Malone főszerepét a Showgirls (1995) című filmben, amit visszautasított, mert kényelmetlenül érezte magát a forgatókönyvben megjelenő explicit meztelenség miatt.

33. A Szívem csücskei (2005) című film forgatása alatt vált a Boston Red Sox baseballcsapat nagy rajongójává.

34. Az első házasságát a walesi születésű Jeremy Thomasszal kötötte, aki egy Los Angeles-i bárpultos volt. Mindössze hat hete ismerték egymást, mielőtt összeházasodtak volna. A rögtönzött helyszín Thomas bárjában, a Cahuenga Boulevardon található The Roomban volt, nem sokkal hajnali 5 óra után, 1994. március 20-án. Állítólag mindketten józanok voltak. A lelkész egy telefonos látnok volt, aki fél órán belül megérkezett, miután felhívták. 1995 februárjában váltak el.

35. Hosszú távú kapcsolatban volt a The Strokes dobosával, Fabrizio Morettivel 2002 júniusa és 2006 decembere között.

36. Will Kopelman művészeti tanácsadóval 2011 februárja óta volt kapcsolatban, amikor a férfi 2012. január 5-én megkérte a kezét egy színtelen, 4 karátos gyémánt eljegyzési gyűrűvel az idahói Sun Valley-ben töltött vakáción.

37. A People magazin 1997-ben beválasztotta őt a világ 50 legszebb embere közé.

38. Meghallgatták Satine szerepére a Moulin Rouge! című filmben (2001). Azonban Nicole Kidman kapta meg helyette a munkát, aki később Oscar-jelölést is kapott az alakításáért.

39. Öt hónappal a kislánya, Frankie születése után ment vissza dolgozni, hogy elkezdje a Máris hiányzol (2015) forgatását.

40. Édesapja angol, ír és német felmenőkkel rendelkezik, édesanyja pedig magyar származású. Első csókját a színész Breckin Meyertől kapta, amikor mindketten általános iskolába jártak (ő 10, a fiú 11 éves volt).

41. 2000 februárjában kezdett kapcsolatot a komikus Tom Greennel, majd 2000 júliusában eljegyezték egymást. 2001. július 7-én házasodtak össze, de 2001 decemberében, mindössze öt hónapnyi házasság után szakítottak. Válásukat 2002 októberében véglegesítették.

42. A kedvenc költője E.E. Cummings.

43. Sokakkal ellentétben rajong a Grease 2. (1982) című filmért.

44. Több más színésszel együtt szóba került Mary Jane Watson szerepére a 2002-es Pókemberben. A producerek azonban úgy gondolták, hogy 26 évesen túl idős a szerepre, így az akkor 19 éves Kirsten Dunstot választották helyette.

45. Ő volt Tony Scott első választása Alabama szerepére a Tiszta románcban (1993), de akkoriban épp nem volt elérhető (a szerepet végül Patricia Arquette töltötte be).

46. A színész Jamie Walters jegyese volt 1992 májusától 1993 novemberéig.

47. Amikor a Carolco stúdió 1990-ben megvásárolta Vlagyimir Nabokov Lolita című regényének jogait, a rendezést vállaló Adrian Lyne őt szerette volna a címszerepre. Amikorra azonban végül elkezdődhetett a forgatás, már túl idős volt a szerepre, ezért helyette a 15 éves Dominique Swain lett a befutó.

48. Felmerült Joyce Lakeland szerepére A gyilkos bennem él (2010) című filmben, de helyette végül Jessica Albát választották.

49. Sosem jelölték Oscar-díjra, de az E.T.-ért kapott egy BAFTA-nominációt, a Két nő – egy ház című 2010-es tévéfilmért pedig Golden Globe-díjban részesült 2011-ben. Szintén Golden Globe-ra jelölték a Kibékíthetetlen ellentétek (1985) és a Fegyvermánia (1993) című filmjeiért.

50. Délelőtt 11:51-kor született.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Káprázatos légi parádéval ünnepelte a honvédség augusztus 20-át
A bemutatón nemcsak a jól ismert régi helikopterek, hanem vadonatúj harci és szállító gépek is feltűntek, amelyek most először repültek a főváros felett.


Budapest felett idén is látványos légi parádéval ünnepelte Szent István napját a Magyar Honvédség. A programban minden olyan repülő eszköz bemutatkozott, amely a honvédség birtokában van, köztük vadonatúj harci és szállító gépek is, amelyek most először tűntek fel a főváros felett.

Az érdeklődők a bemutatón láthatták

a már jól ismert MI–17 és MI–24 helikoptereket, de a legújabb H145M és H225M típusok is feltűntek.

Az eseményen készült fotóinkat itt tudjátok megnézni (kattintás után galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET: