KULT
A Rovatból

„A megfelelő hangszeres tudás nem tudja befoltozni a tehetség hiányát” - interjú Nánási Péter zeneszerzővel

Mi különbözteti meg a hangszeres zenészt a komponistától? Miért olyan hasonló minden híradó zenéje? És miért köszönnek vissza a nagy elődök John Williams filmzenéiben? Nánási Péter ezekre a kérdésekre is választ adott.


Elvetélt zenészként minden érdekel, ami a muzsikával kapcsolatos. Éppen ezért kapva kaptam a lehetőségen, hogy feltehetem kérdéseimet egy olyan zeneszerzőnek, aki otthonosan mozog a filmek, reklámok, színpadi produkciók világában.

- Nagyon sok kitűnő muzsikus van, aki bármilyen virtuóz a hangszerén, mégsem lesz zeneszerző. Mi az a plusz, ami az előadó muzsikust elválasztja a komponistától?

- Szerintem az improvizációs képesség. Sok klasszikus zenész mondja magáról, hogy csak kottából tud játszani, nem tud rögtönözni. Ez egy készség, ami egyébként az emberek többségénél jelen van. Zenét írni picit olyan, mint a sakkozás: amikor játszol, lépsz egy hangot, ezáltal a fejedben felvázolódik több lehetséges út, több lehetséges lépés. Ha választasz egyet ezek közül és lejátszod a következő hangot az újabb lehetséges lépés variációkat hoz, megint megjelenik több lehetséges folytatás.

Az ritka, hogy az első hangnál pontosan tudja az ember, hogy mi lesz az összetett mondat, milyen szavakat, hangokat fog pontosan használni. Nekem általában közben áll össze a dallamív. Persze arra is van példa, hogy már az első hang lejátszásánál látom a dallamot és alatta a harmóniákat. Ez egy izgalmas játék, amihez az emberek jó részének megvan a képessége, csak ez nincs előásva, nincs ápolva, kigyakorolva.

- Egy zeneszerzőnek minden hangszert ismernie kell, hogy komponálhasson rá. Laikusként adja magát számomra a kérdés: milyen fontos, hogy egy zeneszerző mennyire jó hangszeres zenész, illetve kell-e egyáltalán, hogy tudjon bármilyen hangszeren játszani?

- Azt szokták mondani, hogy legalább egy hangszeren érdemes tudni rendesen játszani. Nekem ez a gitár, ezt tanulom gyerekkorom óta. Ugyanilyen mértékben használom a zongorát is a munkáimban, de mivel ezt már a húszas éveimben kezdtem tanulni sokkal kevésbé tudok rajta játszani. Ez olyan, mint a nyelvtanulás, most épp spanyolul tanulok, de tudom, hogy már nem fogok olyan szinten beszélni, mintha 9 évesen kezdtem volna. Az agyam és idegrendszerem már nem olyan rugalmas, már nem a tanulásra van kihegyezve. Jó, ha minél jobban tud egy hangszeren játszani a zeneszerző, de a tehetség akkor is kiütközik, ha valaki esetleg csak közepesen játszik a hangszerén.

Kurt Cobain-ről szerintem még a legelvakultabb rajongói sem mondanák, hogy virtuóz gitáros volt, de azt sem vitatná senki, hogy zseniális dalszerző volt.

Minél jobb valaki a hangszerén, annál nagyobb a szókincse, de elvileg 100 szóval is lehet jó verset írni, ha azt a 100 szót jól használják. És az is igaz, hogy lehet borzalmas verset is írni nagyobb, kimunkáltabb szókinccsel.

A megfelelő hangszeres tudás segítség, de nem mindenható, nem tudja befoltozni a tehetség hiányát. A nagyobb hangszeres tudás nagyobb palettát ad a kézbe, de a színeket, amik rajta vannak, lehet jól és rosszul is használni.

- Milyen út vezetett a kísérőzenék világába?

- Magyar reklámzenékkel kezdődött a kétezres évek közepén. Az első munkám az akkor futó Nagy Könyv kampány reklám és televízió műsor zenéje volt 2005-ben, innentől néhány évig magyar reklám és színházi munkáim voltak, 2011-től kezdtem külföld felé fordulni, azóta nagyjából 50-50% százalék a magyar és a külhoni munkák aránya. Én pont egy trend kibontakozásánál nyitottam külföld felé, ez a digitális szabadúszók megjelenése, akik otthonról dolgoznak, gyakorlatilag a világ bármely pontjára. Nekem pl. 20 országból voltak megrendeléseim ebben a 10 évben kelettől, nyugatig. Ez nagyon jól tud működni, normális internet kapcsolat kell hozzá, angol nyelvtudás és némi vállalkozói nyitottság. Cserébe nagyon sok élménnyel gazdagodom, sok érdekes emberrel és projekttel kerülök kapcsolatba.

- Egy pályafutást nehéz néhány szóban összegezni, de mégis, említsen néhány fontosabb állomást, munkát, megrendelőt!

- Nehéz kiemelnem megbízást, a nagy részük a szívemnek kedves. Minden munkára figyelek, ezért kialakul egy kötődés. Szerettem timelapse zenéket készíteni például, ezekből nagyjából 25-30 volt eddig, mindenféle nációjú megrendelőktől. Hétszer dolgoztam Enrique Pachecónak Madridba, ezek közül több olyan is volt, amit szerettem készíteni. Vagy az amerikai Mike Olbinskinek készített munkákon is jó volt dolgozni, ő egy viharvadász, őrült filmes. Egy nagy furgonnal és filmes felszereléssel megy a tornádó után és filmezi. Nagyon látványos dolgokat készít, az óceán azon partján elég ismert. Van olyan videónk, ami 3 milliós nézettségnél jár különböző videómegosztókon. Tavaly készítettem a Vári Berci által vezetett Varidance táncelőadásához zenét, az is érdekes kirándulás volt és a most befejeződő Sipos Imre által rendezett Kis Hercegre is igyekeztem figyelni.

De ezek mellett ki tudnék még emelni sokat, ami ezért vagy azért kedves, az interjú terjedelme ezt nem engedi.

- Ha az ember sok tévéműsort néz, külföldieket is, feltűnik, hogy adott műsor típusoknak igen hasonló stílusú mindenütt a főcímzenéje. Például a hírműsoroké általában feszes, feszültségkeltő. Ennek mi az oka? Valamikor a kísérőzenék történetében kikísérletezték, hogy adott műsortípushoz mi a legoptimálisabb?

- Ez a legtöbbször természetes módon alakul, a mai hírműsorok elődei a mozis hírek voltak a 30-as, 40-es években, és ha megnézzük a mostani hírek és az akkoriak közötti zenei hasonlóságot, akkor a közös vonás a harsányság. Emellett a hírműsorok zenéinek valamiféle fontosságot, jelentőséget kell sugároznia, azt kell a hallgatónak éreznie, hogy valami fontos dolgot fognak neki mondani.

A fődallamnak fülbemászónak kell lennie, de nem lehet annyira mozgalmas, hogy ha esetleg beszél rá a műsorvezető, akkor elnyomja a beszédet.

Kell egy szignálszerű dallam, amiről mindenkinek az adott műsor jut eszébe, de ez a szignál nem lehet túl hosszú, nincs funkciója, ha hosszabb, mint néhány másodperc. Ezek olyan sajátosságok, amelyek a világ bármelyik hírműsorában elvárások lehetnek, ezek által kialakul egy adott kultúra, amelynek megvannak a maga jellemzői. Ezért van az, hogy ha hírműsor zenét hallunk, felismerjük, tudjuk, hogy jó eséllyel a hírek következnek.

Minden területnek megvannak az ilyen sajátosságai, egy sorozat főcímzenéje például adott, 1 perc körüli hosszúságú, jellemzően felfesti a történet hangulatát és zenei világának hangulatát is. Ezek olyan szabályok, amiket nem fektetett le senki, organikusan fejlődtek, de mégis általánosnak, jellemzőnek tekinthetjük őket. Ez a kulturális közeg is változik, amíg 30-40 éve természetes volt, hogy a Mézga Család 3 percig kezdődött, ma ez már elképzelhetetlen, a leghosszabb sorozat főcím sem több másfél percnél, és akkor már hosszúnak érezzük.

- Mennyi mozgástere marad a kreativitásnak, mennyire lehet elszakadni a zenei kliséktől?

- Általában reklám munkáknál jellemző, hogy jobban fogják a zenész kezét, nagyon sok fülön keresztül megy a zene, véleményt mond a rendező, a stáb, a reklámügynökségnél mindenki, majd a legvégén a megrendelő is, aki adott esetben egy gyár vagy bank menedzsmentje. Ez sokszor 20-30 ember. Bármelyik pontnál jöhet egy olyan visszajelzés, ami miatt az egész munka elölről kezdődik. Ebben a környezetben jobban szoktam érezni, hogy kisebb a mozgásterem, mint máshol.

Egy színházas munkánál általában szabad kezet kapok, tényleg arra kíváncsi a közeg, mit tudok hozzátenni a produkcióhoz, és ez ad egyfajta szabadság érzést.

- Lényeges különbség van, hogy mihez kell kísérő zene? Másképp kell hozzáállni egy film, egy reklám, egy tévéműsor vagy egy színházi produkció esetén?

- Minden munka más egy kicsit, egy 60 perces táncelőadás teljesen más, mint a egy 30 másodperces reklámzene. Máshol vannak benne a csúcspontok, máshogy kell eljutni oda, egy táncelőadásnál lehet több ilyen csúcsot, kilengést, feszültségkeltést beleépíteni a zenei narratívába, amíg egy reklámzene íve általában egy hullám, az aranymetszés szabályait követve a kétharmadnál a csúccsal. Emellett persze az alkotó elemek sokszor nagyon hasonlóak. Ez olyasmi, mint a regény és az egy oldalas novella viszonya, az egyikben rengeteg tér van mozogni alkotóként, a másik kötött. Az egyik lehet lassan építkező, a másik mindenképpen feszes.

- John Williams sokak nagy kedvence, az enyém is, és kétségtelenül az egyik legismertebb és legtermékenyebb zeneszerző. Mégis, amikor elkezdtem komolyzenét hallgatni, óhatatlanul feltűnt, hogy Dvořak Új világ szimfóniája kísértetiesen olyan, mint a Hook egyik zenéje, mint ahogy a jellegzetes „Cápa” motívum előzménye is felfedezhető a IV. tétel intrójában. A Csillagok Háborúja bizonyos jellegzetes zenei motívumait is felfedeztem Holstnál vagy éppen Mahlernél. Azóta tudatosan figyelem, és bizony sok filmzene esetén érzem azt, hogy a komponisták egyszerűen csak újrahasznosítják a nagy elődök „találmányait”. Ön mit gondol erről?

- John Williams nagyon sok elemet használ a kései romantikusoktól és egyébként Bartóktól is. Ennek a korszaknak a komolyzenéje nagyívű, gazdag, érdekes, szép dallamokkal dolgozik, nem csoda, hogy Hollywood használja a paneleit. Ezen én is gondolkodtam, hogy vajon egy ilyen tehetségű zeneszerző miért idéz ilyen egyértelműen a munkáiban.

John Williams nekem is nagy kedvencem, nem hiszem, hogy nehezére esne tökéletesen egyedi zenéket készíteni egy adott filmhez, biztos vagyok benne, hogy ebben a módszerben van tudatosság.

Ír nem filmzenei műveket is, van hegedű, cselló és fagott versenye is, ezek mai, modern, sokszor atonális komolyzenék, ezekben nem lehet érezni ezeket a hatásokat.

Amikor filmzenét ír, mindig a késő romantikusokhoz nyúl, és ez nem kisebbíti a tudását vagy a tehetségét, dolgozik, megrendelésre. A dallamai ilyenkor is egyediek, fülbemászóak és általában nagyon szépek. Ha zenész szemmel kicsit ránézünk ezekre a zenékre, mindig nagyon leleményes megoldásokat találunk, élmény hallgatni.

Erről a jelenségről ő maga is beszél érintőlegesen. Az egyik interjújában említi, hogy amikor Spielberg megmutatta neki a Schindler listája nyers, zene nélküli verzióját, azt érezte, hogy nem tud majd zenét írni hozzá. Azt mondta a rendezőnek, hogy egy sokkal jobb zeneszerzőre lenne ennek a filmnek szüksége, mint amilyen ő. Spielberg azt válaszolta: „Tudom, de ők már mind halottak.”

- Jelenleg min dolgozik?

- Épp most fejezek be egy munkát. A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínháznak írok zenét a Kis Herceg előadásukhoz. Matyi Ágota a látványtervező, Nagy Tibor az animátor, Garajszki Margit a dramaturg, az előadást Sipos Imre rendezte. Zenei oldalról 3 zenész segítette a munkámat, Ambrus Rita énekel, Rádli Ramóna csellózik és Simonics Viktória fagottozik a felvételen.

A jobban sikerült munkáimat általában elérhetővé teszem lemezként online felületeken, ez most is így lesz, ennek a borítóját Székely Petra grafikusművész készítette. Most mi is érezzük a járványt, március 26-án lett volna a bemutató, de a harmadik hullám miatt ez tolódik, a színházban jelenleg nem lehet próbálni. Szeretnénk bemutatni az előadást tavasszal, nagyon remélem, hogy lesz erre mód, nem kell eltolni a premiert őszig. Meglátjuk. Most nagyon gyorsan változnak az események országos szinten, az előadás 90%-ban kész, a zene gyakorlatilag 100%-ban. Ilyenkor, az utolsó simításoknál már nem egyszerű felfüggeszteni a munkát.

Ha szeretnél többet megtudni Péterről és a munkáiról, látogasd meg a honlapját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Lemondta a fellépését a Sziget egyik fő előadója, kiderült, ki jön helyette
A Sziget szervezői gyorsan reagáltak a váratlan fejleményre, így a pénteki napon szintén világsztár zárja a Nagyszínpad programját.


Váratlan bejelentést tett a Sziget Fesztivál: A$AP Rocky lemondta több augusztusi európai koncertjét, köztük a budapestit is. A szervezők azonban gyorsan pótolták a kieső előadót, így

augusztus 8-án, pénteken a Nagyszínpad fő fellépője Kid Cudi lesz.

A Grammy-díjas rapper, énekes és producer a 2000-es évek végén robbant be a köztudatba. Debütáló albuma, a Man on the Moon: The End of Day rögtön hatalmas siker lett, és dupla platinalemezzé vált. Azóta több mint 22 millió lemezt adott el világszerte, és két Grammy-díjat is bezsebelt.

Kid Cudi, polgári nevén Scott Ramon Seguro Mescudi jelenleg új albumán dolgozik, amelynek első dala Neverland címmel idén májusban jelent meg. Érdekesség, hogy Travis Scott is tőle kapta a művésznevében szereplő „Scott” nevet, mert Cudit gyerekkora óta példaképének tekinti.

A Sziget Fesztivál idén augusztus 6. és 11. között várja a látogatókat. A fellépők között ott lesz Shawn Mendes, Armin Van Buuren, Nelly Furtado, Papa Roach és Anima is. A zenei programok mellett színházi előadások, cirkusz és más különleges élmények is várják a fesztiválozókat.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Zombiszülés, gerinckitépés, kitakart nemi szervek – A 28 évvel később nem cicózik, mégis az év egyik legmeghatóbb és legjobb filmje
A 28 nappal később Oscar-díjas rendezője visszatért, hogy megmutassa, van még kraft ebben a horrorműfajban: nos, rendesen megmutatta.


Nem 28, „csupán” 23 évvel ezelőtt kezdődött történetünk, 2002 őszén, amikor bemutatták az angliai mozik a Sekély sírhant, a Trainspotting, Az élet sója és A part rendezője, Danny Boyle új zombifilmjét, a 28 nappal későbbet (a magyar vásznakra 2003 februárjában pattant fel). A legtöbben ebben a filmben ismerték meg a később Oscar-díjassá váló Cillian Murphyt, valamint a később Oscar-jelöltté avanzsáló Naomie Harrist (Brendan Gleeson és Christopher Eccleston azért már elég ismertek voltak ekkor is). A forgatókönyvet Alex Garland írta, akit azóta olyan filmek direktoraként is ismerhetünk, mint az Ex Machina, az Expedíció, az Ők, a Polgárháború vagy a Hadviselés.

A 28 nappal később sztorija szerint egy olyan vírus kezdett el fertőzni az Egyesült Királyságban, amely dühöngő, vérhányó vadállattá aljasított mindenkit, akit megfertőzött, a maroknyi túlélő pedig próbált menedéket találni a szigetországban.

A mindössze 8 millió dolláros büdzsé pedig szépen meg is térült, hiszen világszinten kb. 75 milliót szedett össze a film.

Érkezett is öt évvel később, 2007-ben a folytatás, a 28 héttel később, amit már nem Boyle rendezett, hanem a 2001-es Intactóval nagyot gurító spanyol fenegyerek, Juan Carlos Fresnadillo (továbbá: Betolakodók, A hercegnő és a sárkány), aki Robert Carlyle-t, Rose Byrne-t, az akkor még viszonylag ismeretlen Jeremy Rennert, Idris Elbát és Imogen Pootsot küldte csatázni Londonba a zombihaddal, kb. fél évvel az első rész eseményei után. S bár nem volt olyan jó, mint az első rész (nem is Garland írta), és kb. dupla költségvetéssel nagyjából ugyanannyit is hozott, azért még mindig szép sikernek könyvelték el az alkotók, és el is kezdték tervezgetni a harmadik etapot, a 28 hónappal későbbet, nagyjából egy 2010-es mozipremierrel. Legalábbis erről számolt be Alex Garland, ám ebből végül nem lett semmi, mivel a Fox Searchlighton belül olyan embereknél voltak a jogok, akik úgy döntöttek, hogy nem állnak szóba egymással, így az újabb zombiterveknek is lőttek egy időre.

Majdnem tíz évvel később azonban Danny Boyle és Alex Garland újra elővették korábbi sikerüket, a jogok Andrew Mcdonald producer hathatós közreműködésének hála átkerültek a Sonyhoz, s így elkezdtek dolgozni egy új trilógián, ami az azóta eltelt hosszú idő miatt, kihagyva címében a hónapot, rögtön 28 évvel később lett.

Ennek első epizódja került most a mozikba, méghozzá újra Boyle rendezésében, aki az első rész óta Oscar-díjas rendező lett a Gettómilliomosnak köszönhetően, és olyan további filmeket álmodott a vászonra, mint a Milliók (2004), a Napfény (2007), a 127 óra (2010), a Transz (2013), a Steve Jobs (2015), a T2 Trainspotting (2017), legutóbb pedig a Yesterday 2019-ben. Vagyis Boyle hat év után csüccsent vissza a direktori székbe, hogy bebizonyítsa, továbbra is megvan a monyója, ráadásul ismét egy Alex Garland-forgatókönyvből garázdálkodhatott.

Boyle-nak pedig sikerült is a bizonyítás, mivel a 28 évvel később talán az eddigi legjobb epizód lett, ráadásul úgy, hogy nem feltétlenül (vagy egyáltalán nem) azt kaptuk, amire számítottunk. A sztori szerint a vírus elszabadulása óta 28 év telt el, Nagy-Britannia és Írország pedig sziget mivoltukból fakadóan karantén alá kerültek, a világ többi pontjáról sikerült kiszorítani a halálos kórt. Persze a veszélyzónában is vannak túlélők, közülük ismerünk meg egy kis szigeten élő közösséget, benne Jamie-t (Aaron Taylor-Johnson), a súlyos beteg feleségét, Islát (Jodie Comer) és a 12 éves kisfiukat, Spike-ot (Alfie Williams). Jamie úgy dönt, Spike elég érett már ahhoz, hogy elvigye őt a kerítéseiken túlra, a szárazföldre zombivadászatra, a túra azonban nem várt fordulatot hoz a gyerkőc életébe: megtudja, hogy odakint él magányosan egy kattant orvos, Dr. Kelso, akikből nem sok maradt, és talán ő segíthetne meggyógyítani a zavarodott édesanyját, akivel a többiek tudta nélkül útra is kel zombiföldön a vágyott cél felé.

A 28 évvel később alapvetően nem hazudtolja meg önmagát: véres, kegyetlen, izgalmas. A fertőzöttek minden fajtája durva és rendkívül félelmetes (bár valami fura oknál fogva, talán hogy elkerüljék az X korhatár-besorolást, itthon is kitakarták a pucér zombik nemi szervét), Danny Boyle pedig közel a hetvenhez is bizonyítja, hogy semmit nem veszített a fenegyerekségéből, s éppolyan profi direktor, mint a harmincas-negyvenes éveiben.

Ez a film ugyanis rendkívül intenzív, és próbára teszi a nézők türelmét. Rendkívül gyors vágásokkal, áttűnésekkel és furcsa zenékkel, hanghatásokkal operál, ráadásul a jelenetek nagy többségét iPhone 15 Pro Max okostelefonokkal rögzítette a szintén Oscar-díjas operatőr, Anthony Dod Mantle, ami egyedi képi világot és atmoszférát kölcsönöz a sztorinak. Atmoszféra pedig akad bőven, Boyle nagyon ért ahhoz, hogy kézzelfoghatóvá, nyomasztóvá, élővé, veszélyessé, vagy akár reménytelivé tegyen egy történetet, pontosabban a világot, ahol az játszódik.

A 28 évvel későbbnek azonban van egy olyan vetülete is, amire talán nem sokan számítottak egy 18-as karikás zombis horrortól: hatalmas szíve van, és hihetetlenül megható.

Bizony, fogalmazhatunk úgy is, hogy egy könnyfacsaró zombis horrorral van dolgunk.

Az új és fantasztikus színészi felfedezett, Alfie Williams egymaga viszi el a hátán a filmet, pedig olyan „segítői” vannak, mint Aaron Taylor-Johnson, Jodie Comer és Ralph Fiennes, de hát ez igazából az ő felnövéstörténete, amely során már ilyen fiatalon kénytelen felelősséget vállalni, és mindent megtenni azokért, akiket szeret. Ralph Fiennesnak pedig, aki a sztorinak csak egy későbbi pontján bukkan fel, szintén egy csodás és emlékezetes karakter jutott, ő a film lezárásában játszik hatalmas szerepet, és micsoda lezárás az!

Nem is érdemes többet elárulni a filmről, ami biztosan sokakat kikészít majd, ám az kétségtelen, hogy egy egyenesen az elevenünkbe vágó, nyers, mégis rendkívül érzelmes mestermű lett Danny Boyle új 28-filmjéből. Aki pedig értetlenül áll a több mint fura utolsó jelenettől, ne feledje, hogy kb. fél év múlva, 2026 januárjában érkezik az új trilógia már leforgott második (összesítve a franchise negyedik) része, a 28 Years Later: The Bone Temple (28 évvel később: A csonttemplom), amit viszont nem Danny Boyle rendezett, hanem Nia DaCosta (Little Woods, 2021-es Kampókéz), akinek azt üzenjük: még vért, még verejtéket, még könnyeket!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A félénksége miatt vállal meztelen szerepeket, mindig titkolja a párkapcsolatait, és „eltolta” magától Harvey Weinsteint – Eva Green 45 éves
Bár Párizs a kedvenc városa, már 20 éve boldogabb Angliában, és bár egyiptológus akart lenni, 14 évesen Isabelle Adjani megváltoztatta az életét. Íme Eva európai és hollywoodi sikertörténete.


Eva Gaëlle Green Párizsban született 1980. július 6-án, édesanyja, Marlene Jobert (születési neve Maurer), algériai-zsidó származású francia színésznő, édesapja, Walter Green pedig svéd és francia származású fogorvos. Eva gyakran jellemezte magát „nem gyakorló zsidóként”, aki gyerekként soha nem járt zsinagógába. „Úgy érzem, hogy a világ polgára vagyok. A filmnek és az életnek nincsenek határai.” Van egy kétpetéjű ikertestvére is, Joy, akivel elsősorban Párizs 17. kerületében nőttek fel. A családját burzsoának írta le, és megjegyezte azt is, hogy az ikernővére nagyon különbözik tőle. A vezetéknévük egyébként a svéd „gren” szóból származik, amely „faágat” jelent.

Eva Franciaországban tanult az angol nyelvű American University of Paris egyetemen, a tanulmányai egy részét pedig Angliában és Írországban töltötte. Csendes, visszafogott tanuló volt, aki élénk érdeklődést mutatott az egyiptológia iránt már hétéves korában, amikor először meglátogatta a párizsi Louvre-t.

14 éves volt azonban, amikor megnézte az 1975-ös Adéle H. története című François Truffaut-filmben Isabelle Adjanit, akinek az alakítását látva elhatározta, hogy belőle is színésznő lesz.

Édesanyja eleinte fenntartásokkal kezelte Eva színészi ambícióit, attól tartva, hogy az túl nagy terhet jelenthet az amúgy érzékeny lányának, végül azonban támogatta a törekvéseit. 17 évesen Eva beiratkozott a párizsi St. Paul Drama School hároméves színészkurzusára. Később elmondta, hogy az iskolai előadásokban mindig a „vérbeli gonosz” szerepeket választotta, hogy így tudjon megbirkózni a mindennapi érzelmeivel.

Erről álmodozott

A színészi tanulmányai befejezése párizsi színházakban kezdett játszani, 2001-ben, 20-21 évesen még Molière-díjra is jelölték a Jalousie en Trois Fax című darabban nyújtott alakításáért. Az első filmszerepét Michael Haneke 2001-es A zongoratanárnő című filmjében játszotta, de az még inkább statisztamunka volt, ráadásul a végefőcímben sem tüntették fel a nevét.

Két évvel később azonban, mindjárt az első mozifilmes feltűnése, ami rögtön főszerep is volt, meghozta a színészi áttörését: ez volt Bernardo Bertolucci Álmodozók (2003) című filmje.

A legendás rendező így jellemezte akkor Evát: „Olyan gyönyörű, hogy az már igazságtalan.” A szülei kezdeti ellenkezése ellenére bólintott rá Bertolucci ajánlatára, a filmben ugyanis számos meztelen jelenetben szerepelt, és később bevallotta, a forgatáson abszolút jól érezte magát, viszont eléggé zavarba jött, amikor a szülei is megnézték a filmet. Az alakítását pozitívan fogadták a kritikusok, egyesek az amerikai Liv Tylerhez hasonlították.

Vesper a neve

Az Álmodozókban nyújtott alakítása felkeltette Ridley Scott rendező figyelmét, aki a 2005-ben bemutatott hollywoodi eposzban, a Mennyei királyságban Szibilla, Jeruzsálem királynőjének szerepét osztotta rá. Ez a film nemzetközi elismertséget hozott számára, igaz, a mozis változatában jelentősen lecsökkentették a szerepét, szóval Green kifejezetten örült, amikor később, a rendezői változatban újra kiemeltk a karaktere összetettségét.

Nem is kellett sok a következő, még nagyobb filmes eseményhez: nagyjából az utolsó pillanatban kapta meg Vesper Lynd szerepét a 2006-os Casino Royale című Bond-filmben. A forgatás ugyanis már folyamatban volt, és a rendező, Martin Campbell szerint „a szereposztás elég nehéz volt, mivel még nem volt meg a végleges forgatókönyv, a a Bond-lányok kapcsán pedig addig csupán annyi volt a lényeg, hogy milyenek a mellei meg a feneke.” Campbell azonban látta Green alakítását a Mennyei királyság rendezői változatában, és felkereste őt. A színésznő elolvasta a forgatókönyvet, és úgy találta, hogy Vesper karaktere sokkal mélyebb, mint a legtöbb Bond-lányé. A filmért később pozitív kritikákat kapott, és azóta is az egyik legjobb Bond girlnek tartják, az Entertainment Weekly egyenesen a valaha volt négy legjobb közé választotta. A Casino Royale-ban nyújtott alakításáért pedig Eva 2007-ben BAFTA-díjat kapott az év legjobb feltörekvő színészeként.

Tim Burton múzsája

A Casino Royale óriási sikert aratott a mozipénztáraknál szerte a világon, ezért utána természetesen rendesen beindult Eva hollywoodi karrierje is.

2007-ben feltűnt Az arany iránytűben, majd volt néhány függetlenfilmes szerepe, többek között Fliegauf Benedek Méh című filmjében, 2010-ben.

2012-ben találtak egymásra Tim Burton rendezővel (állítólag csak szakmai értelemben) az Éjsötét árnyék kapcsán. Azóta két további filmet forgattak együtt: a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeit (2016) és a Dumbót (2019). 2014-ben két kultfilm folytatásában is feltűnt nagy szerepekben, a 300: A birodalom hajnalában és a Sin City: Ölni tudnál értében. Ugyanebben az évben bevállalt egy hosszabb munkát is, három éven és három évadon át szerepelt a Londoni rémtörténetek című gótikus horror-fantasysorozatban.

Fontos még megemlíteni a 2019-es Ígérem, hogy visszatérek című űrhajós drámáját, amelyet sokan a legjobb alakításának tartanak, bizonyos bennfentesek szerint nem sokkal maradt le az Oscar-jelölésről sem. Utoljára pedig A három testőr új, kétrészes feldolgozásában láthattuk Miladyként a magyar mozikban 2023 őszén (A három testőr: D’Artagnan) és 2024 tavaszán (A három testőr: Milady).

Parasztok, B-kategóriás szemét és hányás

2018 áprilisában bejelentették, hogy Green főszerepet fog játszani az A Patriot című sci-fi-thriller műfajú filmben. 2020 augusztusában viszont már arról számoltak be, hogy a színésznő, aki egyben a projekt executive producere is volt, beperelte a produkciós céget, a White Lantern Filmet, mert miután végül leállították a filmet, nem fizették ki neki a 800 000 fontos tiszteletdíjat, pedig erről korábban fizetési kötelezettséget vállaló szerződést kötöttek. A White Lantern a saját keresetében azt állítja, hogy Green tönkretette a filmet, például azzal, hogy további drága stábtagok felvételét követelte. A cég azt is állította, hogy Green több mint 1 millió fonttal tartozik nekik, miután kilépett a projektből.

Végül Eva 2023 áprilisában megnyerte a pert, amely során nyilvánosságra kerültek a barátainak küldött WhatsApp-üzenetek, amelyekben a színésznő a stábtagokat „parasztoknak”, a produkciót „szar B-kategóriás filmnek”, a producer Jake Sealt pedig „tiszta hányásnak” nevezte.

A bíró azonban megállapította: „Lehet, hogy Green rendkívül kellemetlen dolgokat mondott Seal úrról és a stábról, de ez abból fakadt, hogy őszintén aggódott, amiért a Seal úr irányítása alatt készülő film nagyon rossz minőségű lesz, és nem fogja igazságosan visszaadni azt a forgatókönyvet, amely iránt ő és a korábbi rendezők annyira lelkesek voltak.”

Titokzatos és paradox

Eva 2005 óta, tehát már 20 éve Londonban él. Azóta többször kijelentette, hogy Angliában boldogabb, mint Franciaországban. Amikor pedig arról kérdezték, hogy miért szeret grafikus, szexuálisan túlfűtött szerepeket játszani, Green ezt „paradoxnak” nevezte, hiszen saját bevallása szerint félénk természetű. „Nem igazán értem, miért csinálom ezt. Terápiára kell járnom!” Azt mondta, a sötét, torz lelkű karaktereket is kedveli, mivel azok lehetővé teszik számára, hogy felszabadultnak érezze magát. Ettől függetlenül igyekszik változatos szerepeket vállalni, hogy ne skatulyázzák őt be.

A magánélete viszont teljes rejtély. Annyit tudni nagyjából, hogy sosem volt férjnél, és nincsenek gyermekei, 2002 és 2003 között együtt volt az Álmodozók-beli partnerével, Michael Pitt-tel, 2005 és 2007 között pedig a nála 14 évvel idősebb Marton Csokassal, akivel a Mennyei királyságban játszott együtt. Pletykálták, hogy 2015-ben viszonyba kezdett Tim Burtonnel is (köztük már 22 év különbség van), de ezt sosem erősítették meg. Eva gyakran osztotta meg gondolatait a szerelemről és a párkapcsolatokról, elárulva, hogy nagyra értékeli a függetlenséget és a magányt, s megnyugvást talál abban, hogy távol él a reflektorfénytől. Beszélt arról is, hogy milyen nehéz egyensúlyt tartani a párkapcsolatok és a színészi karrier között, amely gyakran hosszú utazásokat és intenzív koncentrációt igényel.

2017-ben pedig bevallotta, hogy az azóta börtönben raboskodó producer, Harvey Weinstein egy üzleti megbeszélés során nem megfelelő módon közeledett hozzá, de ő „eltolta” magától.

Evát legközelebb a Nincs idő meghalni és a True Detective rendezője, Cary Joji Fukunaga új, Vér a havon (Blood on Snow) című krimi-thrillerében láthatjuk, amely Jo Nesbø azonos című regényének adaptációja, s amelyben olyan színészpartnerei lesznek, mint Benedict Cumberbatch, Aaron Taylor-Johnson és Ben Mendelsohn. Több mint ígéretes…


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Nyolc csatorna tűnhet el a tévéképernyőkről, köztük a Comedy Central is
Szlovák és ausztrál források is azt állítják, több tévécsatorna sugárzása végleg megszűnhet. Magyarország is érintett lehet.


Egy szlovák portál arról számolt be, hogy 2025 végén több ismert tévécsatorna is eltűnhet a képernyőkről, írja a Media1. A döntés érintheti a Club MTV-t, az MTV 80s-t, az MTV 90s-t, az MTV 00s-t, az MTV Hits-et és az MTV Live HD-t is.

Emellett kikerülhet a kínálatból a magyar nézők számára elérhető Comedy Central és a Paramount Network is.

A Media1 arra is felhívja a figyelmet, hogy bár a Živé.sk anyaga a szlovák és cseh piacról szól, a nemzetközi trendek alapján elképzelhető, hogy ezek a változások a magyar közönséget is érinthetik.

Hasonló fejleményekről számolt be az ausztrál tvblackbox.com.au is: ott 2024 júniusában több MTV-csatorna adását szüntették meg. A Media1 azt is megemlíti, hogy az Insidus Television egyik YouTube-videójában arról számolnak be, hogy globálisan zárnak be több Paramount csatornát, ráadásul a Comedy Central magyar feedjének megszűnését címbe is kiemelték.


Link másolása
KÖVESS MINKET: