A legjobb magyar lemezek 2015-ben
A felsorolás ABC sorrendben van, köztes sorrendet nem tudtam és nem is akartam volna felállítani. Mindegyik lemezt meg lehet hallgatni, a többségnél ott a beillesztett lejátszó rögtön a szöveg alatt, a többinél pedig linkelve.
Csaknekedkislány: Na Ná Ba Bám
A Csaknekedkislány zenekarról az első meghatározó élményem az volt, hogy mindig sokan vannak a koncertjeiken. Akár a kapolcsi Gólya-udvarban, akár a Szimpla Kertben, vagy éppen a budapesti Gólyában játszottak, lépni is alig lehetett a tömegtől. Történt ez annak ellenére, hogy a közelmúltig mindössze néhány daluk volt felvéve, tehát lényegében szájról szájra terjedt a hírük. Egy hónapja viszont kiadták első albumukat, tele remek bulizenékkel. A helyenként kifejezetten abszurd, meglepő szövegekhez jól táncolható dallamok és gitártémák társulnak. Az együttesnek van egy elég jelentős bölcsész-hipszter beütése, de ez sokkal inkább szórakoztatóvá, mint idegesítővé teszi őket. Lemezbemutatójukon már a nagyjából 700 fős G3 klubot is megtöltötték, jövőre valószínűleg még tovább nő majd a rajongótáboruk.
Derültégből: Panoráma
A Derültégből már hét évvel ezelőtt is élőzenés hiphopban utazott, amikor a manapság a slágerlisták éléről kirobbanthatatlan Wellhello és Halott Pénz még sehol sem volt. Ugyanazzal a jól bevált egy énekes-egy rapper felállással dolgoznak, eddig valamiért mégsem sikerült áttörést elérniük, pedig a tagok közül ketten Szabó Balázs Bandájában is játszanak. Idén mindenesetre végre elkészítették első nagylemezüket, ami hozza a korábbi EP-ikre is jellemző magas színvonalat. A rapbetétek és az énekelt refrének tökéletes egységet alkotnak a jazzes, funkys, helyenként csipetnyi elektróval dúsított hangszeres részekkel. Ezt nevezik minőségi popzenének, sokkal szívesebben hallgatnám a rádiókban, mind a fentebb említett, unásig játszott zenekarok n+egyedik slágerét.
Ék: February
Az ék idén tűnt fel, elnyerték a Cseh Tamás program támogatását, majd a Quimby társaságában is többször alkalmuk volt koncertezni. Frontemberük, Lee Olivér eddig főleg gitárosként hallatott magáról (többek között a Deep Purple legendás billentyűsét, Jon Lordot is kísérte egyik korábbi zenekarával), most azonban énekesként is bemutatkozott. A February egy hamisítatlan, zúzós rockalbum angol szövegekkel, ami egyik szempontból sem a fő preferenciám, ezt mégis megszerettem. A dalok mellett említésre méltó a lemezborító is, ami képernyőn keresztül nem jön át annyira, élőben viszont annál inkább: a hozzá adott külső tokot mozgatva háromdimenziósan váltakoznak rajta a tagok arcképei, megéri tehát beszerezni fizikai formában.
Elefánt: Gomoly
Az Elefántnak már a két évvel ezelőtti bemutatkozó lemezét is a legjobbak közé választottam, az idén megjelent folytatás pedig ha lehet, még kiforrottabb munka. Bár visszatérő elem ezúttal nincs a dalok között, mint az előző albumot keretbe foglaló Merengő, így is kerek egészet alkotnak. A zenekar egyértelműen rátalált saját összetéveszthetetlen stílusára, köszönhetően Szendrői Csaba egyedi hangvételű szövegeinek és énekhangjának. Ráadásul koncertjeiken és közösségi oldalaikon az imázsépítésre is figyelnek: több új szám egy-egy sorát ("Írd ki a falra, hogy ennyi", "Mi van, te szelíd vadállat, hiányzik-e még az erdő?") igyekeznek szállóigévé tenni, ami a rajongóik körében láthatólag sikerül is.
Juhász Tomi – Vaklárma: Profil
Juhász Tomi rácáfol minden előítéletre és sztereotípiára, ami a vakokról él a köztudatban: nemcsak a középiskolát, majd az egyetemet végezte el integrálva, zenekarokban is tizenéves kora óta játszik. Ráadásul miután lediplomázott az ELTE bölcsészkarán, felvették a szakmában egyik legrangosabbnak számító Kőbányai Zenei Stúdióba. Vaklárma nevű szólóprojektjét idén tavasszal kezdte el, decemberben pedig már egy albumot is kiadott. A Profilon érződik, hogy profi zenészek munkája, zeneileg is nagyon változatos (beat, funky, pop, népzene, sanzon egyaránt előfordul a dalokban), és a szövegek sem csak a romantikus-hősszerelmes tematikára épülnek, ami egyébként a kiindulópontjuk volt. (Dalonkénti kommentárokhoz KATT IDE, interjúhoz pedig IDE.)
Jurij: Armstrong
A nyíregyházi Jurij a legrégebb óta aktív versenyző a listán, jövőre lesznek 15 évesek. Valamiért úgy alakult, hogy eddig egyetlen lemezüket se válogattam be, pedig legalább 6-7 éve járok koncertjeikre, és mindig is tetszett, amit csinálnak. Úgyhogy az idén megjelent Armstrong már tényleg megérdemel egy helyet. Ők ugyebár szocrocknak nevezik a műfajukat, ami saját bevallásuk szerint inkább filozófiai, mint stílusbeli besorolás. A Google-n mindenesetre az összes találat rájuk mutat erre a szóra keresve, úgyhogy már csak ezért is volt értelme kitalálni. A gyakorlatban meg elég annyi, hogy jó pörgősek a dalok és a szövegek között is vannak idézhető (mi több, a bulikon hangosan kiabálható) sorok. Ennél több voltaképpen nem is kell.
Kalef: Kertamájus
Bár a Kalef alig két éve koncertezik, máris több tehetségkutatós siker áll mögöttük, és olyan előadók vendégeként léphettek fel, mint a Kiscsillag, az Intim Torna Illegál, a Pál Utcai Fiúk, vagy Péterfy Bori. Első nagylemezüket a Cseh Tamás Program támogatásával rögzítették, karácsony előttre ütemezett megjelenésével még éppen felfért az idei toplistára. A Kertamájus remek bemutatkozás, csupa sodró lendületű rockdal került rá, és a szövegek is rendben vannak (a Krumpliföld refrénje például már akkor egyből megragadt bennem, amikor tavaly először hallottam élőben). Különösen sokat dobnak a hangzáson a billentyűs – vagyis valójában egy ránézésre is menő keytaron játszó – Fanó vokáljai, az ő énekhangjában bőven rejlenek még kiaknázatlan lehetőségek. (Meghallgatható itt, Facebookos bejelentkezés után.)
Kettős Tamás és a Vadszamarak: Ragyog aki vagyok
Kettős Tamás igazi polihisztor művész, aki a zene mellett a festészetben és az irodalomban is otthonosan mozog. Igazi szívügye viszont a hiphop, amiben szokatlan módon csak 40 éves kora felett mélyedt el igazán. Azóta viszont annál jobban igyekszik bepótolni a lemaradást: Vadszamarak nevű együttesével stabil szereplő az underground színtéren, a csapat egy újjászervezést követően ma talán jobban egyben van, mint bármikor. Szuper a hangzás, a szövegekről nem is beszélve: Tamás olyan tempóban darálja a sorokat, hogy nem egyszer és nem kétszer kellett meghallgatnom, mire értelmezni tudtam. A közel 35 perces Ragyog aki vagyok mindössze négy dalt tartalmaz (plusz egy intro és outro), de egyáltalán nem unalmas, az instrumentális részekbe sem akartam sehol beletekerni. (Interjúhoz KATT IDE.)
Rájátszás: Szívemhez szorítom
A költők és popzenészek páros együttműködéseként indult Rájátszás projekt sokáig toporgott nagyjából egy helyben. Bár az alapötletben abszolút volt potenciál, valahogy mégsem tudtak egyről a kettőre jutni. Végül idén Egyedi Péter kezébe vette az irányítást, és az addigi duók helyett rendes zenekaros felállásra váltottak. Össze sem lehet hasonlítani, mennyivel jobb lett így az egész. A Szívemhez szorítom című lemezre (ami egy könyv mellékleteként jelent meg) 14 dal került rá, a verseket mások mellett Grecsó Krisztián, Erdős Virág, Háy János, és Závada Péter jegyzik, Erdős és Grecsó ráadásul el is énekli egy-egy szerzeményét. Előadóként Egyedin kívül – aki a zenei rendező is volt – közreműködik még Beck Zoli, Kollár-Klemencz László, Szűcs Krisztián és Kardos-Horváth János. A végeredmény egyszerre nagyon változatos és mégis egységes, szóval profi munka. (Meghallgatható itt.)
Szabó Benedek és a Galaxisok: A legszebb éveink
Ez az album, illetve az együttes volt az év nagy felfedezése számomra. Viszonylag nehezen tudja már bármi a nulláról átütni az ingerküszöbömet, mivel több tucatnyi zenekar koncertjére járok rendszeresen, és ezt időnként már most is kicsit soknak érzem. Szóval tényleg nagyot kell villantani ahhoz bárkinek, hogy ne csak belehallgassak időnként (mondjuk egy fesztiválon, ha véletlenül pont ott vagyok), de saját jogán is elkezdjek járni rá. Ennyi bevezető után sejteni lehet, hogy Szabó Benedekékkel ez volt a helyzet. A legszebb éveinket annyiszor hallgattam meg az elejétől a végéig, mint talán egy másik lemezt sem az idei évben, és még mindig nem unom. Tulajdonképpen mindent leírtak már róla mások (a mai huszonévesek Budapestjének tökéletes lenyomata, a VAN film zenei megfelelője stb.), úgyhogy nem is szaporítom a szót, elég annyi, hogy asszem én is rajongó lettem.
Takáts Eszter Beat Band: Ha túl közel vagy
Takáts Eszter több korábban félbeszakadt zenekar után a két és fél éve aktív Beat Bandben végre igazán otthon van, dalainak ez a hangszerelés áll eddig a legjobban. Bár maga az együttes a Hét, Remény, Szeretet című előző album kiadásával egy időben alakult, az még csak Eszter nevén jelent meg, valamint közben több tagcserére sor került, így a mostani az első nagyobb szabású közös munkájuk. A lemez több szempontból eklektikus lett: a saját dalok mellett három feldolgozás is szerepel rajta, van egy duett Szekeres Andrással, rákerült egy régebbi szám (Sanzon) felújított verziója, két szöveget pedig Karafiáth Orsolya jegyez. Mindezek ellenére egyáltalán nem kelt szedett-vedett benyomást, már csak azért sem, mert zeneileg viszont nagyon egységes.
Törzs: Magasra Fel
A Törzs az egyik legújabb zenekar a mezőnyben, első koncertjük idén tavasszal volt. Erre időzítve jelentették meg bemutatkozó lemezüket, ami rövidebb az átlagosnál, mégis abszolút teljes értékű. Annál is inkább, mivel egy gyönyörűen fényképezett film is tartozik hozzá, ami hangulatában tökéletesen rezonál a dalokra. A tagokat már korábban is ismertem a Carbovaris együttesből, de míg az ott képviselt angolszász-britpop vonal sosem állt igazán közel hozzám, ezt a projektet rögtön megszerettem. Pedig nincsenek bonyolult énektémák, se mélyenszántó szövegek, az egész mégis működik. Ilyen, amikor a letisztultság igényességgel párosul. Hiánypótló színfoltot jelentenek, remélhetőleg még sokat hallatnak magukról. (Interjúhoz KATT IDE.)
Ti mivel egészítenétek ki a listát?
