A Király visszatér – Az Elvis-film egy izzadt, eszelős mestermű
Las Vegas, Hound Dog, Jailhouse Rock, Graceland, flitter, barkó, lábrázás – Elvis Presley-t mindenki ismeri. Megkerülhetetlen jelenség az egyetemes zenetörténetben. Persze akadtak filmjei is, nem is kevés (1956 és 1969 között 31 mozifilmet forgatott), de a mozgóképes öröksége a nyomába sem ér a zeneinek.
Egyesek szerint a szíve volt gyenge, mások a gyógyszerfüggőségére gyanakszanak, illetve akadnak olyanok is, akik szerint menedzsere, Tom Parker ezredes az oka annak, hogy a Király ilyen kevés ideig lehetett köztünk.
Ez utóbbi feltevést járja körül a 2013-as A nagy Gatsby óta először alkotó Baz Luhrmann (Kötelező táncok, Rómeó és Júlia, Moulin Rouge!, Ausztrália), az ő látomásában ugyanis Elvis (Austin Butler) és az ezredes (Tom Hanks) kapcsolata van a középpontban. És már itt elöljáróban fontos leszögezni, hogy Luhrmanntól senki ne várjon egy szokványos életrajzi filmet. Az Elvis nem olyan, mint pl. a Ray (2004), A nyughatatlan (2005), a Piaf (2007), a Bohém rapszódia (2018) vagy a Respect (2021), de még csak nem is olyan musicalmegközelítéses, mint a Rocketman (2019). A különbség, a mássága pedig nem a sztori kapcsán ütközik ki, hiszen az Elvis is egy semmiből érkezett tehetség felemelkedéséről, magánéleti és szakmai örömeiről és zűrjeiről, adott esetben bukásáról és nagy visszatéréséről szól.
Bizony, akadnak direktorok, akiknek elég ránézni a filmjeire, és máris beazonosítható a készítője. Többek között Wes Anderson, Jean-Pierre Jeunet, David Lynch és Tim Burton is közéjük tartoznak, de Luhrmann is régóta tagja ennek a klubnak.
Ő nem elégszik meg azzal, hogy szimplán egymás után vágja a felvett jeleneteket, sőt azzal sem, hogy szimplán felvegye azokat.
Mert bizony Elvis élete sem volt fenékig tejfel, erre viszonylag rövid életútjából is következtethettünk, a Parker ezredessel való viszonyát azonban sokan nem ismerték. Tom Parker volt ugyanis az, aki sztárt faragott az énekesből, ő irányította a dolgokat a háttérből az egész karrierje alatt, ezzel együtt pedig Elvis életére is óriási hatással volt. A Király halála után azonban súlyos visszaélések derültek ki a menedzserrel kapcsolatban, (aki egyébként nem volt sem ezredes, sem Tom, de még Parker sem, csupán egy illegális holland bevándorló), aki Presley bevételeinek 50%-át lenyúlta.
A film egyértelmű kizsigerelőként mutatja be Parkert, a durván elmaszkírozott, megkövérített, szinte felismerhetetlen Tom Hanks pedig talán sosem játszott még ennyire antipatikus karaktert, de (nem túl nagy meglepetés) ezúttal is nagyot alakít, ott lesz a helye jövőre a legjobb férfi mellékszereplők Oscar-jelöltjei közt. Ahogyan a címszereplő Austin Butlernek is kijárna egy nomináció, aki igazi sztárcsináló szerepet fogott ki az Elvisszel. A 30 éves színész amúgy nem ismeretlen az iparban, hiszen olyan filmekben és sorozatokban tűnt fel 2007-ben startolt pályafutása óta, mint pl. a Derült égből család, A zöld íjász, az Ufók a padláson, a Carrie naplója, A holtak nem halnak meg, de említhetjük eddigi leghíresebb szerepét is: ő volt Quentin Tarantino Volt egyszer egy... Hollywoodjának gyilkos hajlamú, Manson-szektás Tex Watsonja.
Olyan közel hozza hozzánk a rock and roll-császárt, amennyire csak lehetséges, a finálé-beli fellépésénél pedig ember legyen a talpán, aki kibírja könnyek nélkül.
Ha negatív kritika érheti az Elvist, az talán a játékidejével hozható összefüggésbe, a 160 percet ugyanis meg fogjuk érezni. Na nem az első kétharmadban, abban ugyanis kifogástalanul működik a Luhrmann-mágia, az ide-oda ugráló idősíkok, helyszínek és események cunamijában azt sem tudjuk, hova kapjuk a fejünket. A végére azonban megtörik a lendület, és komótosabb képsorokban nézhetjük Elvis leépülését. E lassabb szcénákat viszont végül helyre rakja a lezárás érzelmi töltete, így egészében egy kivételes élménnyel lehetünk gazdagabbak. Az Elvis méltán lehet majd ott 2022 filmes nagyjai közt.
