prcikk: A karikatúra éles fegyver, fájó dolgokat lehet vele művelni | szmo.hu
KULT
A Rovatból

A karikatúra éles fegyver, fájó dolgokat lehet vele művelni

Szalai Attila vajdasági magyar karikaturista rajzait a Szeretlek Magyarország alapítása óta publikáljuk. Ismerjétek meg őt!


- Tele van mémekkel, rajzos, vicces ábrákkal a net, rengetegen osztunk meg belőlük a Facebookon. Mit szól ehhez a karikaturista?

- Kihívást jelent a helyzet, ellenszélben kell dolgoznunk. Erről újvidéki kollégámmal, Léphaft Pállal, aki Magyar Nemzetbe rajzol, nagyon sokat beszélgetünk. A profi fotósok helyzetéhez hasonló a miénk. Mindenkinek van mindenféle kütyüje, a technika olyan mértékben fejlődött, hogy elérhető közelségbe kerültek ezek a megoldások. Bárki készíthet képeket, és meg is oszthatja őket.

Ugyanez a helyzet a karikatúrával. Akinek hasonló, vagy talán még jobb ötlete támad, mint egy karikaturistának, az a Photoshop segítségével összerakja, gifet készít, vagy épp egy kisfilmet. Nekem pedig a kezemmel, a ceruzámmal, a tollammal kell olyat alkotnom, ami megállja a helyét. Lehet, hogy divatjamúlt eszközöknek tűnnek, de úgy érzem,

"
a kézzel felrajzolt karikatúra sokkal emberibb, mint egy Photoshoppal készített kép

vagy egy videó. Annak is megvan a helye, de a karikatúrába az alkotók mindig belevisznek valamiféle csavart, és minden karikaturistának megvan az az egyedi stílusa, amiről felismerik.

Babos Gyula, József Attila és polgár Judit:

BabosGyulaAlairTW

Jozsef A

PolgarJuditRajz

- A kérdés az, hogy a közönség mit szeret jobban?

- A közönség mindig valami újat szeretne látni. Lehet, hogy a karikatúra egy kicsit most megtorpant. Ezt mondhatom a magyarországi karikaturisták nevében is, mert

"
évek óta egy kövér, lasagnét zabáló macskával tömik tele az újságokat,

2-3 képkockával. Persze, ezt valószínűleg olcsóbb megvenni, mint egy eredeti, hazai alkotótól várni valamit. Meglehet, hogy most vezet ez a stílus és a mém. De az érték az alkotásban van. Jót kell rajzolni, jobbat kell rajzolni. Az egyik kollégám szerint

"
a divatok, mémek kifulladnak egyszer, nem hosszú távra rendezkednek be, a karikaturisták viszont szívósak és kitartóak.
Névjegy

Szalai Attila a Szeretlek Magyarország alapítása óta készíti azonnal felismerhető rajzait. Szabadkán született, 1964-ben. Ma is a Vajdaságban él, a Hét Nap munkatársa.

A grafika nem az eredeti hivatása, az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Karán végzett, és öt éven át dolgozott abban a szakmában.

Húsz éve jelent meg az első rajza a vajdasági Magyar Szó Grimasz című szatirikus mellékletében, azóta rendszeresen publikálja karikatúráit a Magyar Szó, a Szabad Hét Nap, az Ošišani jež, a Mézeskalács, illetve alkalmanként a Magyar Nemzet. A Nemzeti Sportban több mint 80 karikatúrája jelent meg egy év leforgása alatt.

A Manchester United hazai rajongóinak szóló oldal, a ManUtdFanatics rendszeresen publikálja Szalai Attila karikatúráit, így azok a megosztásoknak köszönhetően külföldre is eljutnak.

Beckham

David Beckham

BerkiKriszian

Berki Krisztián

- Hogyan készülnek a rajzaid? Például azok, amelyek a Szeretlek Magyarország cikkeiben szerepelnek.

- Kétféleképp alkotok. Először mindig megrajzolom ceruzával és tussal a képet. Holló és Műszaki tust használok, ami igazi kincs, mert a világmárkákkal ellentétben ezt nem oldja fel a víz. Ha gyorsan, időre kell elkészíteni, akkor a rajzot beszkennelem, és Photoshoppal színezem, a hibákat kijavítom. A másik technika, amikor ceruzával, tussal akvarellpapírra rajzolok, és a képet akvarell festékkel színezem. A portrékat például így szeretem készíteni, különösen, ha már az elején érzem, hogy ez egy jól sikerült darab lesz. Ezt érték- és időtállónak érzem.

Ha sportolókról, zenészekről készítek portrét, és van alkalmam találkozni velük, eredeti akvarell karikatúrát viszek nekik, annak súlya van. Ha a tus lecsöpög, megpattan a toll hegye a rapacsos papíron és paca, hiba lesz rajta, és azt még akvarellel egy kicsit takargatjuk, az attól egyedivé válik. Egyes angol lapokban például szinte kizárólag ilyen akvarellrajzok vannak.

- Mi az értéke ma a karikatúrának?

- Sokszor meséltem már, hogy ezen a vidéken, Közép-Európában, illetve Magyarországon krízishelyzetben van, Nyugat-Európában pedig erősebb. Amiatt is, mert ott rengeteg a képregény. Magyarországon nem is igazán alakult ki valódi képregény-kultúra, Szerbiában viszont, ahol élek, egészen másként alakult, itt őrület volt. Franciaországban élő ismerősöm egy családot képes eltartani karikatúrákból, egy kötet félmilliós példányszámban kel el.

- Miért lehet válságban a klasszikus karikatúra? Miért nem rendelnek többet belőlük a napilapok, hetilapok, magazinok?

- Sajnos ez részben a politika hatására alakult így. Közép-Európában egy karikatúrával nagyon nagy botrányt lehet kirobbantani. Úgy érzem, ez a szerkesztőségek, tulajdonosok gondolkodására is kihatott. A karikatúra nagyon éles fegyver, amivel igencsak fájó dolgokat lehet művelni. Valószínűleg

"
az a legkönnyebb út, hogy akkor ne is legyen valódi karikatúra.

A műfaj persze ezt is túl fogja élni, mint annyi mást évszázadok óta.

A mémek, mai technikai világ igazi pörgése talán egy kicsit veszélyezteti a karikatúra pozícióját, de aki kitartó és ügyes, az át tudja menteni különböző felületekre. Lemezborítók, rajzfilmek, plakátok – ez mind köthető valamilyen módon a karikatúrához.

LGPrinc3RDEYEGIRL

Attila rajza Prince-ről...

aaa

...és a CD borító, amit nem Attila készített, és rajzának publikálása után jelent meg. Nem lehet nem észrevenni a hasonlóságot a két illusztráció között.

- Ezek szerint a Charlie Hebdóhoz hasonlóan pofátlan, tabukat nem tűrő lapot Magyarországon nem lehetne kiadni?

- Most elképzelhetetlen volna, ingoványos terület ez. Nem csak a karikaturista ismerőseimmel tárgyaltuk ezt meg, hanem az olvasók visszajelzései alapján is úgy gondolom, hogy Közép-Európa nem érett még egy ilyen karikatúra lapra. Ezt a vidéket, vagyis Közép-Európát nem lehet összehasonlítani Franciaországgal, és az ottani piachoz sem mérhető például a mindössze tízmilliós magyarországi piac. Mennyien vásárolnák? Nem hiszem, hogy akár két kiadott lapszámot megérne…

A karikaturistának a dombtetőn a helye

Attila magáénak érzi újvidéki kollégája, példaképe Léphaft Pál szavait: "A karikaturistának igazán a dombtetőn a helye, hogy mindkét völgybe lelásson."

Fontosnak tartja azt is, hogy egy karikaturista rendszeresen kapjon visszajelzést a munkáiról – ez online felületen gyorsabban és többször történik meg, mint amikor nyomtatott lapban jelenik meg egy rajz. Ezért sajnálja, hogy ma már gyakran távmunkában dolgoznak a munkatársai, és lassan megszűnnek az olyan szerkesztőségek, mint amilyen a Ludas Matyi című szatirikus hetilapé volt, ahol a magyar karikaturisták, fiatalok és idősebbek együtt lélegeztek és folyamatosan kapták a kritikákat vagy a dicséreteket.

A.Brody

Alexander Brody

Copy of Waters23a

Roger Waters a Pink Floydból

DBGyula

Deák Bill Gyula

- Mi volt a legelső karikatúrád?

- Második osztályban olvasónaplót kellett írni, a kötelező olvasmányokból, és az egyik kedvenc jelenetünket bele kellett rajzolni. Utólag visszanézve magam is meglepődtem azon, hogy akkor milyen jót rajzoltam.

Tizennégy éves koromban pedig elmentem egy Fonográf-koncertre. Emlékszem, az első 3-4 számot angolul adták le itt, Szabadkán, és fütyült a közönség, mert magyarul szerették volna hallani őket. A koncert végén Szörényiről készítettem egy rajzot, és aláírta nekem. Amikor pedig pár éve az István a királyt játszották Szegeden, a Szabadtérin, Alföldi Róbert rendezésében, találkoztam vele, és a jegyemet írattam alá.

SzorenyiLevente_1

Szörényi Levente 1978-ban

Nem erre a pályára készültem, így csak időnként rajzoltam, eleinte csak zenészeket. A Hét Nap lemezkritikáihoz, bemutatóihoz készültek ezek a karikatúrák.

SzorenyiLevente

Szörényi Levente most

- Számon tartod a megjelent rajzaidat?

- Háromezer darabig bírtam albumba tenni a karikatúráimat, aztán feladtam, már csak mappákban őrzöm őket. Négy-ötezer rajzom jelent meg eddig különböző felületeken.

1995-ben kezdtem el profi módon rajzolni. De ha ma bejönne a szerkesztőségbe egy fiatalember olyan rajzokkal, mint amiket akkor csináltam, azt mondanám neki, hogy még gyakoroljon pár évig, és utána jöjjön vissza. Szerencsésnek tartom magam, ki tudja, mit láttak bennem a szerkesztők, hogy mégis bíztak bennem, és fejlődhettem, kiforrhatta magát ez az egész.

Egy Szalai-karikatúra az ELTE-n is tananyag lett

Attila kicsit kihalófélben lévő szakmának látja a sajátját. A Délvidéken például nagyon kevés magyar karikaturista dolgozik. Épp emiatt számít minden elismerés.

Nagyon büszke rá, hogy ELTE egyik tanára, Séra László az ő egyik rajzán keresztül szemléltette a hallgatóinak, hogy milyen a tipikus politikai karikatúra. „Az embert a visszajelzések viszik előre, és amire büszke lehet, amikor olyan emberek, akikre felnéz, azt mondják: ez jó rajz, na ez igazán jól sikerült.”

- Mi a legnehezebb a munkádban?

- Előfordul, hogy bár megvan a téma, mégsem megy a munka. Máskor meg szinte percek alatt elkészül egy rajz váza, és utána a többi csak a technikai kidolgozás, amivel fel lesz öltöztetve az alkotás. A súlyát, nyolcvan százalékát a vázlat viszi el, a többi a színezés. Azért van olyan munkám is, ami 5-6 éve készül, és amikor megkérdeznek, mikor fejezem már be, az a válaszom, hogy Leonardónak is két évbe telt megfesteni a Mona Lisát.

Előfordul, hogy reggel ébredéskor pattan ki a szikra. Az ember, amikor felkel, akkor legpihentebb. Egy kedves író barátom, Kopeczki Pál hajnali negyed ötkor kelt, és ötig megírta, amit aznapra tervezett. Persze ezért nem fogok fél ötkor felkelni, de tényleg

"
van, amikor megálmodja az ember a jó poént.

PMcCartneyRRoseC

Paul McCartney

HosszuKatinkaColor

- Vannak magyar kedvenceid?

- Természetesen, és ha valakit láttam már 3D-ben is, vagy ismerem minden csibészségét, akkor az a rajz jobban sikerül. Szegeden egyszer az egyetemi klubba mentünk Hobo koncertjére, ahol egy számlatömbre rajzoltam meg, ahogy megborult, mikrofonnal a kezében, koponyákkal a pólóján. Amikor az egyik pincérlány látta, mit csinálok, kérte, hogy egy sörért neki is rajzoljam le.

Hobo

Hobo

A sportolók jól mennek, például Vajda Attila, Hosszú Katinka, a zenészek közül az LGT tagjai, imádom az együttest. Amikor a MÜPÁban A Szimfonikus Zenevonat című előadást tartották, Karácsony Jánosnak vittem el a róla készült rajzot. Vagy ott volt Faludy György, aki aláírta a róla készült portrét. Lehet, hogy

"
amit ezektől az emberektől kaptam, azt a sok élményt, én a rajzzal adom vissza.

Igyekszem olyan helyzete kerülni, hogy oda is adom nekik ajándékba. Akiket igazán szerettem, és felnézek rájuk, azokat megörökítettem. A történet és az élmény számomra így kerek, hogy meg tudom őket rajzolni.

KarcsonyAlair

Karácsony János

VajdaAttila

Vajda Attila

FaludyGyorgyFB

Faludy György

Ha érdekes volt az interjú, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Lengyel Tamás a választásról: Nehogy az történjen, hogy Orbán Viktor egyszer csak visszatér fehér lovon és lesújt a neki nem tetsző emberekre
A népszerű, szókimondó színész nyíltan beszélt arról, miért kezdett politizálni, mire számít a választások után, milyen új sorozatban szerepel majd Lovas Rozival, és mi az a "Gyuri univerzum". Interjú.


Lengyel Tamás körül őrült tempóban zajlik az élet, láthatjuk színházban, tévében, ráadásul nemrég podcastot is indított két kollégájával. Interjúnkban kérdeztük a Loupe Színházi Társulásról, a választásokról és A mi kis falunk spin-off sorozatáról is.

– Viszonylag rég ismerlek, korábban nem volt annyira jellemző rád, hogy nyilvánosan megszólaltál aktuálpolitikai vagy társadalmi kérdésekben. Volt egy tudatos döntés amögött, hogy ezen változtattál?

– 2020-ban született meg a kisfiam, és egyszerre ráébredtem, hogy az embernek már nem csak azért kell tennie, hogy a környezete önmagának megfeleljen, hanem hogy a gyerekei egy normálisabb világban tudjanak felnőni. Ebben az évben történt egy másik fontos, szem felnyitó esemény is, az SZFE ledózerolása.

– Mintha nem lenne így is elég ingatag a helyzet, művésztársaiddal létrehoztátok a Loupe Színházi Társulást, amely kicsit a "renitensek" gyűjtőhelye. A társulat több tagja is nyíltan vállalja az ellenzéki nézeteit. Eleve merész vállalás piaci alapon működő társulatot létrehozni, így pedig pláne nehezített a terep. Mennyire szűri meg a politika a közönséget, és mennyire szűkíti le a mozgásteret?

– A politikai klíma nálunk pont hogy nem becsukta a kapukat, hanem még nagyobbra nyitotta. A társadalom többségében érezhetően kialakult valamiféle változás iránti vágy. Azzal, hogy mi nyíltan vállaljuk a véleményünket, és mi is azt gondoljuk, hogy változás szükséges, a közönségünk nem csak színházi szempontból érdeklődik irántunk, hanem közösséget érez velünk. Ez most egy adottság, amivel sikerült élni, de az, hogy ekkorát nőtt a látogatottságunk, az nem csak ennek köszönhető.

Ha nem lenne jó a kulturális termék, az előadás nem lenne szórakoztató és elgondolkodtató, ha nem jó színészek adnák elő, akkor ez a vállalkozás nem lehetne ennyire sikeres.

Az is fontos, hogy országosan ismert színészek vannak nálunk, és hogy nem szokványos színházat csinálunk. Lebontottuk a negyedik falat, találkozunk a nézőkkel, beszélgetünk velük. Nemcsak színházat csinálunk, hanem a társadalmi felelősségvállalás keretében különböző eseményeket szervezünk. Adománygyűjtéseket rendezünk, felkarolunk civilszervezeteket, tüntetést szervezünk. Ezeken keresztül még több emberhez jutunk el.

– Több nyíltan ellenzéki előadóművész került már olyan helyzetbe, hogy bizonyos településeken nem engedték fellépni őket, vagy lemondták a már leegyeztetett fellépést. Ti is kerültetek már ilyen helyzetbe?

– Van ilyen. Mi azért nem kommunikáljuk ezeket, mert szerencsére nem ez a többség. Ráadásul ezt a kérdést rugalmasabban kezeljük. Mivel mi magunk szervezzük az előadásainkat, ha nem mehetünk Nyíregyházára, akkor megyünk Nyíregyháza mellé. És akkora az érdeklődés, hogy a nyíregyháziak hajlandóak 20-25 kilométert utazni, hogy megnézzenek minket.

– A Loupe nagyon érzi a közösségimédiát. Például a napokban botlottam bele egy videótokba, ahol a társulat négy hölgytagja rólad szóló reddites kommenteket olvas fel mély beleéléssel. Hogy találjátok ki ezeket a kontenteket?

– Minden területnek megvan a gazdája. Van egy háromfős csapat, akik a social tartalmakon dolgoznak. Projekt alapon kapcsolódnak hozzánk. Ők kitalálják és leforgatják velünk a tartalmakat.

– A Magyarország kedvenc műsora híradó paródiának indult. Most azonban úgy döntöttetek Rainer-Micsnyei Nórával és Molnár Áronnal, hogy elindítjátok Magyarország kedvenc reggeli műsorát, ami egy klasszikus közéleti kibeszélős podcast. Miért döntöttetek a formátumváltás mellett?

– Nagyon elbillent a magyar médiapiac, a kormány rengeteg pénzt költ arra, hogy eltussoljon bizonyos információkat.

Mi viszont azt szeretnénk, hogy a tények napvilágot lássanak, és ha ehhez hozzá tudunk tenni a nagy elérésünknél fogva, akkor ez kötelességünk.

Amikor 2020-ban elkezdtük a Magyarország kedvenc műsorát, maga a közélet annyira abszurd irányba ment, mintha maga is egy politikai szatíra lenne. Ezt próbáltuk ellensúlyozni, hogy közösen nevessünk rajta. Indulattal nagyon nehéz szembeszállni ezzel. A humornál nincs jobb fegyver.

– Az elmúlt napokban egymást érték a leleplező interjúk. Ezeket sokan azzal próbálják hitelteleníteni, hogy megrendezték, szerepet játszanak a nyilatkozók. Színészként, szakmailag megközelítve meg tudod állapítani, hogy amit látsz, az mennyire frankó?

– Ha egymás mellé teszem a NER-es megmondóembereket Szabó Bencével vagy Pálinkás Szilveszterrel, úgy érzem, az utóbbi két ember más minőségben szólal meg, mint az előbbiek. Mindkét interjúban olyan személyességet láttam, amihez vagy nagyon-nagyon jó színésznek kell lennie, vagy súlyos szociopatának, hogy az ember az ilyen jellegű gátlásait elveszítse és így tudjon szerepet játszani.

Semmi kétségem afelől, hogy ők a saját percepciójuk szerint megélteket őszintén mondják el.

Amikor a jobboldali fizetett propagandisták az ukránokról, Zelenszkijről vagy a háborúról beszélnek, hiába próbálnak egyes szám elsőszemélyben fogalmazni, ott nem érzek ilyen jellegű hitelességet. Ráadásul a mondatok, amiket elmondanak, rendre ugyanazok, mintha egy közös Google Drive-ról lennének átvéve.

Szóval a közlés minőségét lehet értékelni, és ehhez nem is kell feltétlenül színésznek lenni.

– Mit vársz az április 12-e utáni Magyarországtól?

Molnár Áron azt mondja, hogy mindig a pesszimistáknak van igazuk, de az optimisták változtatnak a világon. Én mindenesetre azt remélem, hogy mindent elsöprő változás jön. Nem mintha azt szeretném, hogy legyen megint egy kizárólagos hatalom, ami azt csinál az életünkkel, amit akar, de nem maradt más reményem, mint hogy bízom Magyar Péterben, és ha április 12-én sikerül jelentős győzelmet elérni, akkor a 2/3-ot arra használja majd, hogy visszaállítsa a fékek és ellensúlyok rendszerét.

A különböző pozíciókba a Fidesz emberei vannak bebetonozva, és ha az új kormánynak nem lesz lehetősége leváltani őket, mert nem rendelkezik kétharmados többséggel, akkor ez csak egy vekengés lesz. Nehogy az történjen, hogy Orbán Viktor egyszer csak visszatér fehér lovon, és lesújt a neki nem tetsző emberekre.

– Végül beszéljünk kicsit könnyebb témáról is: Kapitány Iván A mi kis falunk fesztiválon bejelentette, hogy a karaktered, Gyuri spin-off sorozatot kap. Erről mit lehet elárulni jelen pillanatban?

– Leforgattuk az első évadot, de hogy mikor kerül adásba, azt nem tudom. Szerintem nagyon szórakoztató lett.

Én csak Gyuri-univerzumnak hívom, és nagyon reflektál a mostani időkre.

Egy fiatal család küzd, mint malac a jégen a rezsifizetéssel, a lakhatással, a mindennapi bonyodalmakkal, és ez sok komikus helyzetet szül.

– A mi kis falunk más karakterei is feltűnnek?

– Jelen pillanatban annyit mondhatok csak, hogy Erika, Lovas Rozi karaktere szerepel benne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Itt nézheted élőben a Rendszerbontó Nagykoncertet
Pénteken délután és este a Hősök terén rendezik meg a Polgári Ellenállás Rendszerbontó Nagykoncertjét. Mutatjuk, hol nézheted a rendezvényt, ha nem tudsz ott lenni.


Április 10-én, pénteken rendezik meg a Polgári Ellenállás Rendszerbontó Nagykoncertjét a Hősök terén, ahol több mint ötven előadó ad elő rendszerkritikus dalokat. A szervezők szerint a rendezvény célja, hogy a kultúra eszközeivel formáljon közösségi élményt, és hangerőt adjon a társadalmi elégedetlenségnek a választást megelőző napokban. Gyülekezés 15 órától, kezdés 16 órakor.

Fellépők 16:00 és 18:30 között:

  • Beton.Hofi
  • Chandler B.
  • Detto
  • Dzsúdló
  • Európa Kiadó
  • Felső Tízezer
  • Filo
  • Funktasztikus
  • Fucky & Fekete Kobra
  • Füstös
  • Imre Fia Imre
  • Keleti András
  • Központi Hatalom
  • Mehringer Marci & Balkán VIP
  • Molnár Tamás
  • Mudfield
  • Nyers (Czutor Zoltán és Czutor Győző)
  • Tha Patkányz
  • Peety
  • Sickratman & Pettik Ádám

Fellépők 18:30 és 21:00 között:

  • Bankrupt
  • Brumiko
  • Dé:Nash
  • Galaxisok
  • G Ras
  • HRflow
  • Hétköznapi Csalódások
  • Hősök
  • Kardos-Horváth János
  • Killakikitt
  • Laár András & Mantraflow
  • Mikee Mykanic
  • NB feat. LoT
  • NKS
  • Pajor Tamás
  • Sisi & Krúbi
  • Vilmányi Benett

Fellépők 21:00 és 23:00 között:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Fotók: így gyülekeznek az emberek a Rendszerbontó Nagykoncert helyszínén
Friss képeink a Hősök teréről: folyamatosan érkeznek az érdeklődők az ország minden részéből az egyedülálló rendezvényre
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 10.



Pénteken a Hősök terén rendezik meg a Polgári Ellenállás Rendszerbontó Nagykoncertjét, ahol több mint 50 előadó ad elő rendszerkritikus dalokat. A szervezők szerint a rendezvény célja, hogy

a kultúra eszközeivel formáljon közösségi élményt, és hangerőt adjon a társadalmi elégedetlenségnek a választást megelőző napokban.

Az érdeklődők már kora délután elkezdtek gyülekezni a helyszínen, íme a legfrissebb képek a Hősök teréről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Több mint 1000 nővel szexelt, Marilyn Monroe mellé vett sírhelyet, és gyűlölte a faji és nemi diszkriminációt – Hugh Hefner ma lenne 100 éves
1000 dollárt kért kölcsön az anyukájától a Playboy első számának kiadásához. Halálakor a birodaloma már több mint 500 milliót ért. Ilyen volt Hugh Hefner élete.


Hugh Marston Hefner 1926. április 9-én született Chicagóban, egy konzervatív középnyugati családban. Édesanyja, Grace svéd származású volt, míg édesapja, Glenn Lucius Hefner német és angol ősöktől származott. Volt egy Keith nevű öccse is. Mindkét szülő hagyományos értékrendet vallott, amely a mértékletességet, a fegyelmet és az erkölcsi komformitást tartotta szem előtt, ez a szigorú nevelés pedig később mélyrehatóan formálta Hefner világnézetét. Visszatekintve általában érzelmileg visszafogottnak jellemezte a gyermekkorát, amely hozzájárult ahhoz, hogy később szinte teljes mértékben elutasította a társadalmi nyomásokat és elnyomásokat.

Ő mindig a személyes szabadság, a szexuális nyitottság és az egyéni önkifejezés mellett kardoskodott.

A fiatal Hugh a chicagói Steinmetz Gimnáziumba járt, ahol már korán érdeklődést mutatott a rajzolás, a karikatúra és az írás iránt. Már tinikorában is vonzotta a kiadói munka, mint kreatív önkifejezési lehetőség, illetve hevesen érdeklődött a közbeszéd alakításának eszközei iránt.

Saját szabályokat akart

1944 és 1946 között Hugh az Egyesült Államok hadseregében szolgált. Nem volt ugyanakkor harci  bevetésen, mivel egy katonai újságnál dolgozott, ahol gyakorlati tapasztalatot szerzett az újságírásban, a szerkesztésben és a nyomás alatti publikálásban, értsd: propagandában. A katonai szolgálata után aztán beiratkozott az illinoisi Urbana-Champaign Egyetemre, ahol pszichológiát, kreatív írást és művészetet tanult. 1949-ben végzett. Később a Northwestern Egyetemen folytatta posztgraduális tanulmányait, ahol a szociológiára és az amerikai szexuális törvényekre összpontosított. Ez később jól is jött a Playboy magazin szerkesztői küzdelmeiben és jogi csatáiban.

Az újságírói karrierjét egyébként szövegíróként kezdte az Esquire magazinnál, ami a korszak egyik legjelentősebb férfimagazinja volt. S bár csodálta a kultúra és a stílus ötvözetét, amit a lap képviselt, később azonban egyre inkább frusztrálták a kreatív korlátok és a pénzügyi megszorítások. 1952 januárjában, miután elutasították a kért fizetésemelését, Hefner felmondott. A döntés fordulópontot jelentett az életében, mivel arra ösztönözte, hogy egy saját kiadványt alapítson, ahol ő alkothatta a szabályokat, és formálhatta a szerkesztői hierarchiát. Egy olyan magazint akart létrehozni, amely tükrözi az ő elképzeléseit az újságírásról, így elkezdett kidolgozni egy koncepciót, amely a kifinomult életmódtartalmakat és a komoly újságírást ötvözte a szexualitással.

A Playboy alapítása

Hugh 1953-ban (27 éves volt ekkor) 1000 dollárt kért kölcsön az édesanyjától, hogy kiadhassa a Playboy magazin első számát. A jövő bizonytalansága miatt akkor még a megjelenés dátuma sem szerepelt a borítón. A debütáló számban azonban máris volt egy nagy durranás: egy meztelen fénykép Marilyn Monroe-ról, ami még 1949-ben készült róla egy naptárhoz. Az első szám pillanatok alatt elfogyott, a Playboy pedig azonnal egyedi kulturális jelenséggé és kereskedelmi sikerré vált.

A magazin a kezdetektől fogva azzal különböztette meg magát minden mástól, hogy nemcsak erotikus képeket, hanem interjúkat, szépirodalmi műveket, politikai jegyzeteket és kulturális esszéket is közölt, ez a megközelítés pedig élesen megkülönböztette a rivális felnőttmagazinoktól.

Hefner úgy gondolta, a Playboynak egyaránt kell az ötletek és a fotók platformjaként szolgálnia. A vezetése alatt a magazinban különféle esszék és interjúk jelentek meg politikusokkal, filozófusokkal, művészekkel és aktivistákkal, tehát jelentős szerepet játszott az amerikai irodalmi kultúrában is. Hugh például nagy kockázatot vállalt azzal, hogy megjelentette Ray Bradbury Fahrenheit 451 című regényét akkor, amikor azt kifejezetten ellentmondásosnak tartották, s emiatt élesen bírálták. A mű később klasszikus státuszt nyert. Ez a szerkesztői bátorság azonban megerősítette a Playboy hírnevét, a lap többek között  a szabad véleménynyilvánítás szószólója is lett.

A nyusziverzum

Hefner vezetése alatt a Playboy globális multimédiás birodalommá fejlődött. A Playboy Enterprises kiterjesztette tevékenységét a televíziózásra, a filmgyártásra, az éjszakai klubokra, a licenszelt termékekre és a nemzetközi kiadásokra. A 20. század végére a világ egyik legismertebb életstílusmárkájává vált, a szmokingos nyúl logóját mindenhol felismerték.

Hefnernek azonban nem volt könnyű dolga abban, hogy ez így is maradjon. Számos jogi csatát kellett vívnia obszcenitás, postai terjesztés és cenzúra miatt. A Playboyt ugyanis gyakran vették célba konzervatív csoportok és kormányzati hatóságok, amelyek korlátozni akarták a terjesztését. Hefner következetesen az első alkotmánykiegészítés védelmezőjeként pozicionálta magát, azzal érvelve, hogy a szexuális kifejezés és az intellektuális szabadság elválaszthatatlanok. Általában meg is nyerte ezeket a pereket, Hefnert pedig sokan éltették a kiadói és a polgári szabadságjogok védelmezőjeként.

A Playboy például az első nagy magazinok közé tartozott, amelyek egyenlőként mutatták be az afroamerikai írókat, művészeket és közszereplőket, Hefner ugyanis ellenzett mindenféle faji szegregációt és a diszkriminációt. De olyan témákkal is foglalkozott, mint a polgári jogok, az abortusz, a fogamzásgátlás és az LMBTQ+-kérdések, még jóval azelőtt, hogy azok bekerültek volna a mainstream média diskurzusába. Próbálta normalizálni az addig tabunak számító témákat.

Nők tengere

1971-ben Hugh Los Angelesbe költözött, és a Holmby Hills-i Playboy-villában telepedett le. Az épület pedig egyaránt lett az ő otthona, illetve a Playboy márka szimbóluma. A villa évtizedeken át hírességek, művészek és médiaszereplők társasági központjaként működött, Hefner életmódja pedig, amit az állandó társaság és a nagy bulik jellemeztek, elválaszthatatlanul összekapcsolódott nyilvános személyiségével és megjelenésével: az a bizonyos bordó fürdőköntös…

Hefner egyébként az élete során összesen háromszor állt az oltár elé. Először még 1949-ben Mildred Williamsszel. Két gyermekük született: Christie (1952) és David (1955), a szülők pedig 1959-ben váltak el. Egy 2006-os tévés portréból egyébként kiderült, hogy Mildred megengedte Hugh-nak, hogy a házasságuk alatt más nőkkel is szexuális kapcsolatot létesítsen a saját hűtlenségének bűntudatából fakadóan, és abban a reményben, hogy ez megmenti a házasságukat. Nos, nem mentette meg.

Hugh később elismerte, hogy bizonyos években „talán a tizenkét hónapból tizenegyben kapcsolatban állt különböző Playmate-ekkel. Donna Michelle, Marilyn Cole, Lillian Müller, Shannon Tweed, Barbi Benton, Karen Christy, Sondra Theodore és Carrie Leigh csak néhány volt a rengeteg szeretője közül; Leigh egyébként 35 millió dolláros tartásdíjpert indított ellene. 1971-ben Hefner azt is elismerte, hogy kísérletezett a biszexualitással is.

1985. március 7-én, 58 évesen aztán egy enyhe stroke-ot kapott, ami után újragondolta az életmódját, és több változtatást is végrehajtott. Visszafogta a vad, egész éjszaka tartó bulikat, a lánya, Christie pedig 1988-ban átvette tőle a Playboy üzleti tevékenységének irányítását.

Marilyn mellett

Az első válása után 30 évvel jött csak az újabb frigy, 1989-ben, akkor a modell és színésznő (nem mellesleg az Év Playmate-je) Kimberley Conradot vette el, aki 36 évvel volt fiatalabb nála, s akivel 21 évig voltak házasok, bár már 1998-ban szakítottak. 2010-ben váltak el, és tőle is két gyermeke született, Marston (1990) és Cooper (1991).

Hefner ezután folyamatosan költöztetett a Playboy-villába fiatal nőket, köztük a Bentley ikreket, Mandyt és Sandyt. Egyszerre akár hét nővel is randizott egyidejűleg. De a barátnői közé tartozott Brande Roderick, Izabella St. James, Tina Marie Jordan, Holly Madison, Bridget Marquardt és Kendra Wilkinson is. 2012. december 31-én (86 évesen) aztán feleségül vette a nála több mint 60 évvel fiatalabb modell és énekesnő Crystal Harrist, amely kapcsolat heves médiaérdeklődést váltott ki. Állítása szerint egyébként élete során több mint ezer nővel feküdt le.

Az utolsó éveit a Los Angeles-i Playboy-villában töltötte. Jóval a halála előtt, még 1992-ben megvásárolta a sírhelyét (75 ezer dollárért) a Westwood Village Memorial Park temetőben, méghozzá közvetlenül Marilyn Monroe mellett, szimbolikusan lezárva ezzel a Playboy eredettörténetét. „Az örökkévalóságot Marilyn mellett tölteni olyan csodálatos lehetőség, amelyet nem lehet kihagyni” – nyilatkozta 2009-ben.

Hugh Hefner 2017. szeptember 27-én, 91 éves korában hunyt el. A halál közvetlen oka szívleállás és légzési elégtelenség volt; vérmérgezést kapott ugyanis egy E.coli fertőzéstől. Halála a modern történelem egyik leghosszabb és legbefolyásosabb kiadói karrierjének végét jelentette.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk