A Fishing on Orfűt idén is imádtuk
Bár az időjárás nem volt annyira jó, mint tavaly, azért a tóparti stégek csak megteltek napozó fesztiválozókkal. A Fishing on Orfű egyik legnagyobb erénye ugyanis maga a hely, aminek a szépsége azonnal magával ragadja azokat, akik az erdei szerpentinen megérkeznek a lankás dombok ölelte tavakhoz.
Akárcsak az elmúlt években, most is szinte lehetetlen volt szállást foglalni a környéken. Gyakorlatilag az összes nyaralót már hónapokkal a start előtt kiadták, voltak, akik már tavaly júliusban bejelentkeztek. Sőt, a sátorhelyek is egytől egyig elkeltek.
Jegyeket és bérleteket sem volt egyszerűbb szerezni. Ezen a fesztiválon ugyanis szigorúan limitálják a résztvevők számát. Így a belépők is hónapokkal korábban elfogytak. Igaz, az interneten jóval drágábban sokan árultak bérleteket. Ezekről azonban könnyen kiderülhetett, hamisak. Akik a decemberi és januári vásárlásról lemaradtak, akkor jártak jól, ha az utolsó pillanatig kivártak, mert közvetlenül a fesztivál előtt azért már normális áron is lehetett vásárolni azoktól, akiknek valamiért mégsem jött össze a buli.
Kinézet szempontjából extra látványosra sikerült a pécsi focicsapatról elnevezett PMFC színpad, ami leginkább egy hatalmas, fából készült tölcsérre hasonlított.
Ők mindenesetre sajnálhatták, hogy kihagyták az idei fesztivált. És nemcsak a frenetikus 0. napi Kispál koncert miatt, ahol a nagyközönséget láthatóan meglepte a szakállban fellépő Lovasi (vagy ahogy Frenk nevezte: Kossuth Lajos).
Az biztos, hogy a produkció nagyon egyben van. Dióssy Ákos billentyűjátéka hatalmas pluszt ad a hangzáshoz, a nyitódal Pécsi szál intrója egyből megadta a katartikus alaphangot. Császári Gergely pedig főleg a vokálszólamokon dob nagyot, ő vette át például Varga Livius szerepét a Nagyvárosi románcban, és szuperül áll neki.
A legfőbb mégis, hogy látszik rajtuk: élvezik, amit csinálnak. Sehol a feloszlás előtti évek nyűglődése, mindenki felszabadult volt a színpadon, a többieknek és a közönségnek (pl. "Aki nem tudja a szöveget, álljon hátrébb!) viccesen beszólogató Lovasitól addig a Kispálig, akiről egyértelmű, hogy az elvetélt önálló próbálkozásai után itt végre újra maximálisan megtalálta a helyét.
Az összes többi koncertről is csak jókat írhatunk, az elejétől a végéig óriási volt a hangulat. A Punnany, a Quimby, a hiperkarma, a Vad Fruttik, a Kiscsillag mind-mind a legjobb formájukat hozták a "Boldogság, te kurva" névre keresztelt nagyszínpadon, de hatalmas bulit csapott a koncertsátrat dugig megtöltő Wellhello, és a PTE Nagyszínpadon fellépő Amorf Ördögök, vagy épp a Budapest Bár is.
A négy nap alatt fellépett a hazai zenei élet színe-java, és a zenészek gyakran beugrottak egymás koncertjeire is, egy-egy felejthetetlen vendégszereplésre. Itt adott búcsúkoncertet az Isten Háta Mögött, és itt debütált az ismert zenészek garmadáját felvonultató hobbi-zenekar, a Fekete Város. Utóbbinak a fesztivál főszervezője, Kálocz Tamás a frontembere, ennek fényében különösen vicces volt, amikor a koncert vége felé két szám között bemondta, hogy "köszönjük a szervezőknek, hogy itt lehettünk!"
Idén újdonság volt a víziszínpad, ahol a rajongók a tóba messze benyúló stégekről, vagy épp vízibicikliről hallgathatták kedvenceiket, már amikor az időjárás engedte. Nagy élmény volt egy üveg bor társaságában kifeküdni a napra, és a muzsikát hallgatva belelógatni a lábunkat a langyos vízbe. Játszott itt a Konyha, a Ricsárdgír, Maszkura és a Tücsökraj, illetve a Blahalouisiana két tagja is.
Ugyanitt került sor Rátgéber László hagyományos tóátugrási kísérletére: a híres kosáredző ezúttal még csak neki se futott, helyből próbált meg átugrani a túlsó partra. Sajnos most is a vízben kötött ki, na de majd jövőre biztosan sikerrel jár... :)
És persze nem hagyhatjuk szó nélkül a hagyományos napközbeni programokat, a fröccs- és sörtúrákat sem, ahol ismert zenészek, költők, borászok mutatták be, mit is érdemes megkóstolni a környéken.
Egészen szuper volt Beck Zoli, aki az egyik árnyas udvaron egy szál gitárral varázsolta el a csoportját, mielőtt tovább indultak a következő kóstoló-állomásra.
Az ételekre és italokra amúgy sem lehetett panasz a fesztiválon. Mondjuk azt nem tudjuk, hányan kóstolták meg a csokis szöcskéket, de az egész biztos, hogy jól fogytak a grillezett kecskesajtok, csevapok, lángosok, langallók, és hozzá rengeteg rosé-fröccs kiváló villányi, szekszárdi és pécsi borokból.
Nagyon pozitív, hogy a tömeg nem lett nagyobb. A szervezők simán megtehették volna, hogy a nagyobb jegybevétel reményében emelnek a befogadóképességen – hiszen az a fizikai lehetőségeket nézve nincs a maximumon –, de szerencsére a józan ész erősebb volt az anyagi érdekeknél.
Ennek köszönhetően néhány kivételt leszámítva esténként sem torlódott fel elviselhetetlen sor az étel- és italpultoknál. A borfaluban pedig mindig akadt olyan stand, ahová szinte azonnal oda lehetett férni. Talán csak a sörválasztékot érheti kritika, mert kizárólag Gössert árultak, de jövőre hátha megjelenhetnek a magyarhertelendi kézműves sörök is, amiket egyébként a faluban bárki megkóstolhatott.
A végén pont ugyanazt gondoltuk, amit tavaly: jövőre tuti visszajövünk.
