prcikk: A Fishing on Orfűt idén is imádtuk | szmo.hu
KULT
A Rovatból

A Fishing on Orfűt idén is imádtuk

Ez a fesztivál igazi szerelem. Aki egyszer eljön, általában visszavágyik. És erre idén is sok okot adtak.


Bár az időjárás nem volt annyira jó, mint tavaly, azért a tóparti stégek csak megteltek napozó fesztiválozókkal. A Fishing on Orfű egyik legnagyobb erénye ugyanis maga a hely, aminek a szépsége azonnal magával ragadja azokat, akik az erdei szerpentinen megérkeznek a lankás dombok ölelte tavakhoz.

IMG_3746

IMG_3631

IMG_3635

Akárcsak az elmúlt években, most is szinte lehetetlen volt szállást foglalni a környéken. Gyakorlatilag az összes nyaralót már hónapokkal a start előtt kiadták, voltak, akik már tavaly júliusban bejelentkeztek. Sőt, a sátorhelyek is egytől egyig elkeltek.

Jegyeket és bérleteket sem volt egyszerűbb szerezni. Ezen a fesztiválon ugyanis szigorúan limitálják a résztvevők számát. Így a belépők is hónapokkal korábban elfogytak. Igaz, az interneten jóval drágábban sokan árultak bérleteket. Ezekről azonban könnyen kiderülhetett, hamisak. Akik a decemberi és januári vásárlásról lemaradtak, akkor jártak jól, ha az utolsó pillanatig kivártak, mert közvetlenül a fesztivál előtt azért már normális áron is lehetett vásárolni azoktól, akiknek valamiért mégsem jött össze a buli.

IMG_3625

IMG_3632

IMG_3630

Kinézet szempontjából extra látványosra sikerült a pécsi focicsapatról elnevezett PMFC színpad, ami leginkább egy hatalmas, fából készült tölcsérre hasonlított.

Ők mindenesetre sajnálhatták, hogy kihagyták az idei fesztivált. És nemcsak a frenetikus 0. napi Kispál koncert miatt, ahol a nagyközönséget láthatóan meglepte a szakállban fellépő Lovasi (vagy ahogy Frenk nevezte: Kossuth Lajos).

Az biztos, hogy a produkció nagyon egyben van. Dióssy Ákos billentyűjátéka hatalmas pluszt ad a hangzáshoz, a nyitódal Pécsi szál intrója egyből megadta a katartikus alaphangot. Császári Gergely pedig főleg a vokálszólamokon dob nagyot, ő vette át például Varga Livius szerepét a Nagyvárosi románcban, és szuperül áll neki.

IMG_3647

2

A legfőbb mégis, hogy látszik rajtuk: élvezik, amit csinálnak. Sehol a feloszlás előtti évek nyűglődése, mindenki felszabadult volt a színpadon, a többieknek és a közönségnek (pl. "Aki nem tudja a szöveget, álljon hátrébb!) viccesen beszólogató Lovasitól addig a Kispálig, akiről egyértelmű, hogy az elvetélt önálló próbálkozásai után itt végre újra maximálisan megtalálta a helyét.

Az összes többi koncertről is csak jókat írhatunk, az elejétől a végéig óriási volt a hangulat. A Punnany, a Quimby, a hiperkarma, a Vad Fruttik, a Kiscsillag mind-mind a legjobb formájukat hozták a "Boldogság, te kurva" névre keresztelt nagyszínpadon, de hatalmas bulit csapott a koncertsátrat dugig megtöltő Wellhello, és a PTE Nagyszínpadon fellépő Amorf Ördögök, vagy épp a Budapest Bár is.

A négy nap alatt fellépett a hazai zenei élet színe-java, és a zenészek gyakran beugrottak egymás koncertjeire is, egy-egy felejthetetlen vendégszereplésre. Itt adott búcsúkoncertet az Isten Háta Mögött, és itt debütált az ismert zenészek garmadáját felvonultató hobbi-zenekar, a Fekete Város. Utóbbinak a fesztivál főszervezője, Kálocz Tamás a frontembere, ennek fényében különösen vicces volt, amikor a koncert vége felé két szám között bemondta, hogy "köszönjük a szervezőknek, hogy itt lehettünk!"

IMG_3627

3

IMG_3698

6

IMG_3680

4

IMG_3690

Idén újdonság volt a víziszínpad, ahol a rajongók a tóba messze benyúló stégekről, vagy épp vízibicikliről hallgathatták kedvenceiket, már amikor az időjárás engedte. Nagy élmény volt egy üveg bor társaságában kifeküdni a napra, és a muzsikát hallgatva belelógatni a lábunkat a langyos vízbe. Játszott itt a Konyha, a Ricsárdgír, Maszkura és a Tücsökraj, illetve a Blahalouisiana két tagja is.

Ugyanitt került sor Rátgéber László hagyományos tóátugrási kísérletére: a híres kosáredző ezúttal még csak neki se futott, helyből próbált meg átugrani a túlsó partra. Sajnos most is a vízben kötött ki, na de majd jövőre biztosan sikerrel jár... :)

IMG_3747

IMG_3750

IMG_3752

És persze nem hagyhatjuk szó nélkül a hagyományos napközbeni programokat, a fröccs- és sörtúrákat sem, ahol ismert zenészek, költők, borászok mutatták be, mit is érdemes megkóstolni a környéken.

Egészen szuper volt Beck Zoli, aki az egyik árnyas udvaron egy szál gitárral varázsolta el a csoportját, mielőtt tovább indultak a következő kóstoló-állomásra.

IMG_3707

Az ételekre és italokra amúgy sem lehetett panasz a fesztiválon. Mondjuk azt nem tudjuk, hányan kóstolták meg a csokis szöcskéket, de az egész biztos, hogy jól fogytak a grillezett kecskesajtok, csevapok, lángosok, langallók, és hozzá rengeteg rosé-fröccs kiváló villányi, szekszárdi és pécsi borokból.

Nagyon pozitív, hogy a tömeg nem lett nagyobb. A szervezők simán megtehették volna, hogy a nagyobb jegybevétel reményében emelnek a befogadóképességen – hiszen az a fizikai lehetőségeket nézve nincs a maximumon –, de szerencsére a józan ész erősebb volt az anyagi érdekeknél.

Ennek köszönhetően néhány kivételt leszámítva esténként sem torlódott fel elviselhetetlen sor az étel- és italpultoknál. A borfaluban pedig mindig akadt olyan stand, ahová szinte azonnal oda lehetett férni. Talán csak a sörválasztékot érheti kritika, mert kizárólag Gössert árultak, de jövőre hátha megjelenhetnek a magyarhertelendi kézműves sörök is, amiket egyébként a faluban bárki megkóstolhatott.

IMG_3745

IMG_3636

IMG_3622

1

A végén pont ugyanazt gondoltuk, amit tavaly: jövőre tuti visszajövünk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Itt nézheted élőben a Rendszerbontó Nagykoncertet
Pénteken délután és este a Hősök terén rendezik meg a Polgári Ellenállás Rendszerbontó Nagykoncertjét. Mutatjuk, hol nézheted a rendezvényt, ha nem tudsz ott lenni.


Április 10-én, pénteken rendezik meg a Polgári Ellenállás Rendszerbontó Nagykoncertjét a Hősök terén, ahol több mint ötven előadó ad elő rendszerkritikus dalokat. A szervezők szerint a rendezvény célja, hogy a kultúra eszközeivel formáljon közösségi élményt, és hangerőt adjon a társadalmi elégedetlenségnek a választást megelőző napokban. Gyülekezés 15 órától, kezdés 16 órakor.

Fellépők 16:00 és 18:30 között:

  • Beton.Hofi
  • Chandler B.
  • Detto
  • Dzsúdló
  • Európa Kiadó
  • Felső Tízezer
  • Filo
  • Funktasztikus
  • Fucky & Fekete Kobra
  • Füstös
  • Imre Fia Imre
  • Keleti András
  • Központi Hatalom
  • Mehringer Marci & Balkán VIP
  • Molnár Tamás
  • Mudfield
  • Nyers (Czutor Zoltán és Czutor Győző)
  • Tha Patkányz
  • Peety
  • Sickratman & Pettik Ádám

Fellépők 18:30 és 21:00 között:

  • Bankrupt
  • Brumiko
  • Dé:Nash
  • Galaxisok
  • G Ras
  • HRflow
  • Hétköznapi Csalódások
  • Hősök
  • Kardos-Horváth János
  • Killakikitt
  • Laár András & Mantraflow
  • Mikee Mykanic
  • NB feat. LoT
  • NKS
  • Pajor Tamás
  • Sisi & Krúbi
  • Vilmányi Benett

Fellépők 21:00 és 23:00 között:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Elképesztő tömeg a Rendszerbontó Nagykoncerten - Mutatjuk a délután legérdekesebb pillanatait a Hősök teréről
Pontosan 16 órakor elkezdődött a Rendszerbontó Nagykoncert a Hősök terén. A fellépő művészek mindenkit arra buzdítanak, hogy menjenek el szavazni.


Pontosan 16 órakor elkezdődött a Rendszerbontó Nagykoncert a Hősök terén. A tömeg másfél órával később már a Kodály köröndig állt, a színpadról pedig két nappal a választások előtt egyre erősebb politikai üzenetek hangzottak el prózában és dalban.

Az est házigazdája, Tóth Jakab a tömeg méretét azzal érzékeltette, hogy „a Deák téren nem áll meg a metró, annyian jövünk”.

„Csináljuk meg az ország legnagyobb rendszerváltó nagykoncertjét. Legyen ez egy kurva jó este” – mondta a műsorvezető.

A színpadon a fellépők sem fogták vissza magukat. Mehringer Marci arra kérte a közönséget, hogy vasárnap mindenki menjen szavazni, és arról beszélt, hogy míg az apja rendszert váltott, most az ő korosztályán a sor.

A közhangulatot Dzsúdló is megfogalmazta, amikor színpadra lépett:

„Tudom, hogy mindenkinek nagyon kivan már a f****, mindenki nagyon türelmetlen, nagyon várunk egy napot.”

A rendezvényen Vilmányi Benett színművész elszavalta Petőfi Sándor Akasszátok föl a királyokat! című versét, amit a közönség több ponton is tapssal szakított meg – írta a Telex.

A program három blokkban, késő estig tart.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: így gyülekeznek az emberek a Rendszerbontó Nagykoncert helyszínén
Friss képeink a Hősök teréről: folyamatosan érkeznek az érdeklődők az ország minden részéből az egyedülálló rendezvényre
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 10.



Pénteken a Hősök terén rendezik meg a Polgári Ellenállás Rendszerbontó Nagykoncertjét, ahol több mint 50 előadó ad elő rendszerkritikus dalokat. A szervezők szerint a rendezvény célja, hogy

a kultúra eszközeivel formáljon közösségi élményt, és hangerőt adjon a társadalmi elégedetlenségnek a választást megelőző napokban.

Az érdeklődők már kora délután elkezdtek gyülekezni a helyszínen, íme a legfrissebb képek a Hősök teréről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Ha rátok nézek, úgy érzem, hogy van jövője ennek az országnak - Kiss Tibi, Azahriah, Beton.Hofi a Rendszerbontó Nagykoncerten
Rengeteg ismert énekes, rapper, előadó sorakozott fel a hat órás koncerten. Volt, aki csak játszott a színpadon, de sokan üzentek is a százezres tömegnek, mint például a Quimby frontembere.


A délután egyik legnagyobb ovációját Beton.Hofi kapta, aki a Be vagyok zárva című dalát adta elő, majd a Pokol elejének acapella verzióját is elénekelte. Végül úgy búcsúzott: „Isten óvja Magyarországot, veletek vagyunk! Szeretlek titeket!”

Dé:Nash szóba hozta Orbán Viktor és Putyin lehallgatott beszélgetését: „A kisegér annak idején azt mondta, hogy az oroszoknak ajtót kell mutatni. Hatalomra kerülvén azonban az ajtót nem mutatta, hanem nyitotta; szélesre tágasra” - jelentette ki.

Saiid, a Akkezdet Phiai volt tagja slamjében az egyenruhásoknak is üzent: „Magyar katona, magyar rendőr, ha támad a nép, ne várjatok, hogy támadjon, inkább álljatok most át! Vagy inkább véditek a temus Ceausescu aranybudiját?” De ő nemcsak a saját szerzeményét adta elő, de felkonferált egy klipet is, amit a Szőlő utcai borzalmak ihlettel. Beatbull és Kicsi Arc alkotása az egyik lemgerázóbb része volt a rendezvénynek.

A Carson Comából Héra Barnabás „Ruszkik, haza” skandálással nyitott, majd Bóna Zsombor gitárossal közösen eljátszották a Nagykabát című számukat. „Ha nem akartok olyanok lenni, mint Orbán Viktor, énekeljetek velünk” - szólította fel a tömeget egy ponton Barnabás.

„Ha rátok nézek, úgy érzem, hogy van jövője ennek az országnak. Halleluja” – mondta Kiss Tibi, a Quimby frontembere, mielőtt eljátszották a Forradalom című számukat.

Bródy János közösen lépett fel az Ivan and the Parazol frontemberével, Vitáris Ivánnal. „15 évvel ezelőtt írtam egy dalt, amit most el fogok játszani Iván barátommal, de remélem, hogy a jövő héten ez a dal már nem lesz érvényes. Azok kik most jönnek, remélem, már nem lesznek ugyanazok” – mondta, mielőtt elénekelték az Ezek ugyanazok című számát.

A legjobban várt előadó egyértelműen Azahriah volt, aki külön átírattal készült. Hatalmas taps fogadta, ő azonban külön semmit nem üzent, viszont mindenkinek megköszönte, hogy eljött.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk