A film, amit minden szülőnek és tininek látnia kell - a Csodálatos fiú
Vannak filmek, amiket azért kell látni, mert stilárisan izgalmasak, másokat a színészi játék miatt, egyeseket a vizualitásuk tesz kihagyhatatlanná, másokat a történet, vagy a történetmesélés egyedisége. És aztán vannak olyanok, mint a Csodálatos fiú, melyek mindezen szempontokat egyesítik - mégis, a legfontosabb: az emberi szempont, ami miatt látnunk kell őket. Ez a film ugyanis igaz történetet dolgoz fel, és mindenki számára tanulságos lehet, akinek van gyereke, lesz gyereke, vagy volt gyerek - vagy épp most fiatal. Igazából én osztályfőnöki órák drogprevenciós témakörénél kötelezővé tenném levetíteni, de még mielőtt elvenném bárki kedvét: ez nem didaktikus gondolkodás részemről, hanem a filmből magából ered. Tanmese. De ettől még ez egy végtelenül izgalmas, gyönyörű történet.
David Sheff (Steve Carell) elvált férfi, aki második feleségével neveli tinédzser fiát, Nicet (Timothée Chalamet) és két pici gyerekét. Folyamatosan ugrálunk az időben: látjuk a pici Nicet, aki a reptéren elköszön az apjától, a kiskamaszt és a 18 évest, aki fantasztikus kapcsolatban van az apjával. Aztán lassan megértjük, mi a baj: Nic drogfüggő. Ráadásul metamfetamint fogyaszt, amiről a leszokás rettenetesen nehéz, deformálja a személyiséget, az agy struktúráját és nem sok esélyt ad a túlélésre.
Innentől a lassú sodrású történet egy lefelé szálló spirálba szívja a szereplőket, s mindenkit magával ránt: az apát, a pici testvéreket, az anyákat (hiszen itt két szerető anya is van). Nincs menekvés a drog hatása elől. És hiába látjuk azokat a kliséket, amiket a droghasználattal kapcsolatos sztorikból ismerünk, mégis megdöbbenünk, hogyan képes egy kémiai anyag felülírni a családi kötelékeket, a szeretetet, az odafigyelést, az érzelmi biztonságot. És kétségbeesetten drukkolunk a láthatóan lehetetlennek: hogy élje túl a gyerek, legyen megint együtt a család.
A Beautiful Boy egy John Lennon-dal címe, a filmben is elhangzik, nem véletlenül, hiszen így szól a szövege:
"Close your eyes / Have no fear / The monster's gone / He's on the run and your daddy's here", azaz: "Csukd be a szemed, ne félj, elment a szörny, menekül, és apu itt van veled" . Különleges apa-fiú viszonyt ábrázol a film, és szélesebb perspektívából azt mutatja meg, milyen borzalmasan, fájdalmasan nehéz dolog néha szülőnek lenni.
Az apa, David Sheff és a fiú, Nic Sheff memoárjaiból készült a forgatókönyv. Gyomorszorító belegondolni is, hogy mit csinált végig a fiáért, a fiával, hogy a felnőtt gyereke után repült ide-oda a világban, néha úgy is, hogy nem tudta, hol van, csak ment, mert úgy érezte, mennie kell. Steve Carell talán legérettebb alakítása ez: a mackós, szakállas apa szerepében egyetlen pillantásával képes tökéletesen megmutatni, milyen az, amikor egy szülő minden idegszálával a bajba jutott gyerekén csüng, napi 24 órában, még akkor is, ha az nincs vele. Timothée Chalamet, generációjának új Leonardo DiCapriója tökéletes partnere ebben. A film egyik hiányossága, hogy nem értjük meg teljesen a fiú motivációit és a függőség mélyebb lelki okait, ő mégis képes úgy megformálni a vibrálóan túlérzékeny figurát, hogy elhisszük: sajnos vannak ilyen történetek, ahol nincsenek nagy miértek, csak az űr, amit egy sebezhető lélek ki akar tölteni a droggal.
Régen nem láttam olyan filmet, amiben ilyen sokszor és ennyire nem elcsépelve hangzott el a "szeretlek" szó. Fontos film, azt üzeni: vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra.