KULT
A Rovatból

A férfi, aki képtelen egyedül lenni, pedig Rihannától Giselle Bünchenig bárkit megkapott – Ők voltak DiCaprio legfontosabb barátnői

Amióta George Clooney beadta a derekát, azóta Leonardo Dicaprio a leghíresebb agglegény Hollywoodban. Megnéztük, kik jártak vele a legtovább.


A színész arról híres, hogy kizárólag rövid távú kapcsolatokat tart csak fent huszonéves modellekkel - ismerhetjük a 25-nél nem idősebb szabály-mémeket is róla - , nagyjából egymáshoz hasonló típusú lányokkal. A rossz nyelvek szerint azt sem szereti, ha egy nála okosabb nő van mellette. Azt is mondják, hogy az anyjával való szoros kapcsolata miatt képtelen megállapodni valaki mellett és családot alapítani, mert a mama az igazi nő, a megközelíthetetlen etalon az életében. Most megmutatjuk a hosszabb kapcsolatinak listáját, de közte a kisebb románcokra is kitérünk. A DiCaprio-gate-et kutatók főként a 25-ös felső korhatárra koncentrálnak, így ez a Redditen lelt ábra is, egész szépen látható, hogyan alakult a választásainak kora az idővel (nem nagyon, csak ő öregszik, a csajai nem):

Kristen Zang, 1996-1997

A színész egy évig járt a michigani születésű modellel és ő volt az első, akivel hivatalosan mutatkozott a vörös szőnyegen: a Rómeó és Júlia premierjén együtt vettek részt Los Angelesben. Egyesek szerint ő volt a nagy szerelme, mások szerint Giselle Bündchen.

1996 előtt:

Kristen Zang előtt is több nővel randizgatott már a színész, például Bridget Hallal. A Victoria's Secret egykori modellje 1994-ben számos eseményen vett részt az akkor kezdő színésszel. Naomi Campbell-lel állítólag járt egy rövidebb ideig, amiből végül máig tartó nagy barátság lett. A párost rendszeresen látják együtt nyaralni és jótékonysági rendezvényeken.

Úgy tűnik, nem annyira szeret egyedül aludni - és enni, mondhatnánk pikírten, mert legtöbbször éttermekből távozva fotózgatták - az Oscar-díjas sztár, ugyanis 1997 után szintén több rövid afférja volt, többek között velük: Demi Moore, Helena Christensen, Amber Valletta, Liv Tyler, Eva Herzigova. Ez már így önmagában egy döbbenetes névsor, szebbnél szebb, híresebbnél híresebb és sikeres nők lajstroma.

Gisele Bündchen, 2000-2005

Az első hosszabb és komolyabb párkapcsolat a színész életében a brazil modellhez köthető. Állítólag komolyan is gondolták mindketten, de DiCaprio csak nem akart hivatalosan is elköteleződni a nő mellett, aki ezt megelégelve végül továbbállt. Egy interjúban a modell, aki azóta elvált anyuka, azt állította, hogy ő maga szeretett volna változtatni a munkával telített, bulikkal telezsúfolt életmódjukon is, de a színész ebben nem akart vele tartani, Giselle pedig dobta, mert komolytalannak érezte.

Bar Refaeli, 2006-2009 és 2010-2011

A Sports Illustrated modellje egy 2006-os Las Vegas-i bulin ismerkedett meg Leóval, majd viszonylag hosszú, ötéves kapcsolatuk 2011 májusában ért véget. Ez volt a színész második leghosszabb kapcsolata, aminél nagyobb dobást ilyen szempontból azóta sem sikerült összehoznia. Történetüket az teszi még egyedibbé, hogy a Barral való liezonjában volt egy féléves szünet is 2009-ben, aztán visszatértek egymáshoz.

2009-es szünet Bar Refaelivel: Anne Vyalitsyna

Na de DiCaprio ezt a kis szünetet sem töltötte tétlenül: 2009-ben járt az orosz Sports Illustrated és a Victoria's Secret modelljével, majd visszatért Rafaelihez. De lehet, hogy csak összekeverte őket, mert nagyon hasonló típus a két nő.

2011-2013:

Leót ebben az időszakban is hírbe hozták több szépséggel, például Blake Lively-val, Erin Heathertonnal állítólag járt 10 hónapot is, de Miranda Kerr-el és Kat Torressel is összehozta a média.

Toni Garrn, 2013-2015

A német származású Victoria's Secret modell egészen pontosan 18 hónapot járt Leóval, neki sikerült Bar Refaeli óta a leghosszabb kapcsolatot megcsípnie vele. A modell azóta hozzáment Alex Pettyfer angol színészhez.

2015 és 2017 között:

Kelly Rohrbach és Rihanna is képbe került, utóbbi a pletykák szerint szeretett volna komolyabb kapcsolatot a színésszel, de nagyon vigyáztak, hogy ne hozzák őket hírbe egymással, és végül csak a felszínen úszkált a viszony. Állítólag mindkét nő egy rövid ideig randevúzgatott a színésszel, látták őket együtt bulikon és estélyeken. Így járt Nina Agdal is.

Camila Morrone 2017-2022 

Egy újabb öt éves sztori, úgy tűnik ez az a bűvös szám, amit sehogy nem sikerül Dicapriónak átlépnie, pedig ha ez sikerülne, lehet, hogy simán így is életben maradna... Erről a kapcsolatról érdekes módon már több orgánumban nem mint járásról, hanem mint öt éves randizásról számolnak be. Nyilván nem láthatunk be teljesen a színfalak mögé, de azért ez egy érdekes momentum. A színész azt nyilatkozta erről a kapcsolatról, hogy megérti a románcukat körülvevő kíváncsiságot. „Valószínűleg én is kíváncsi lennék rá” – tette hozzá diplomatikusan. Lehet, hogy már egyre lazább viszonyokat ápol a gyengébb nemmel a sztár?

Azóta hírbe hozták a színészt az ukrán modellel, Maria Beregovával és Gigi Hadiddel - vele mostanában is - , valamint Vittoria Cerettivel. Ahogy annak idején az Oscar-díjért is szurkoltunk, most azért is drukkolhatunk, hogy sikerüljön Leónak végre beállni Clooney mellé a sorba, és találjon egy olyan nőt maga mellé, akit képtelen elereszteni. Mi is szurkolunk, addig pedig íme egy bájos videó, amiben nem vált kővé egy idősebb színésznővel váltott csóktól sem:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Isztriai tengerparti hangulat a Városmajorban – különleges színházi est vár Budapesten
Igazi horvátországi tengerparti hangulat lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Zentai Magyar Kamaraszínház kiváló színészei jóvoltából!


Nem kell tehát a tomboló hőségben órákat várakozni az autópályán, hogy átéljük az Isztria hangulatát, a városmajori nézők ugyanis lírai-groteszk tengerparti társasutazáson vehetnek részt, hiszen augusztus 25-én Budapestre érkezik a Szedjetek szét!

Közel van a Vajdaság, valahogy sokaknak mégis távol: az, ami az ütemes tempóban megújuló zentai színházzal történik, feltétlenül figyelemre érdemes. A Dévai Zoltán és Mezei Kinga vezette teátrum gyorsan felkerült újra a délvidéki magyar színházak összetéveszthetetlen esztétikája iránt rajongók belső térképére. Kicsi, de erős – talán így lehetne leírni legrövidebben azt, ahogyan és ami itt történik.

Merész vállalásokból nincs hiány, és erről megbizonyosodhat az, aki ellátogat a nagy vajdasági költő, Domonkos István műveiből készült, 2024-ben bemutatott előadásra.

Aminek van előtörténete, többféle is. Egyrészt a hosszú színházi memóriával rendelkezők emlékezhetnek Mezei Kinga korai, nagy visszhangot kiváltott Via Italia-rendezésére, melyet „Domi” szövegei nyomán álmodott színpadra. Néhány éve a Zenta melletti szomszédvárban, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban született meg az első Szedjetek szét, szintén Mezei rendezésében. Az egykori szereplők közül Hajdú Tamás, Mészáros Gábor és Pálfi Ervin az újragondolt változatban is részt vesz, de a színpadon látjuk még többek között a rendezőt magát, vagy a Budapestről Zentára szerződött Vilmányi Benettet is.

Domonkos István költészete alapélmény számtalan vajdasági alkotónak. A Szedjetek szét kiindulópontja A kitömött madár című regény, majd a rá néhány évre, 1971-ben publikált Kormányeltörésben című vers. Ez utóbbi jelentőségéről Keresztury Tibor irodalomtörténész így fogalmaz: „az idegenség, a magány, kitaszítottság, a nyelvvesztés, a hazához fűződő viszony, az elveszített otthon, a sehová sem tartozás... keserű himnusza ez, melynek végetérhetetlen avantgárd sodrását, áradását visszatérő motívumok strukturálják... Élő, működő, aktuális, frissnek ható matéria: éppúgy meggyőződhet erről Domonkos régi híve, ismerője, mint az, aki ezt a verset, ezt a költőt most fedezi magának fel.”

És a felfedezéshez, illetve újraismerkedéshez tökéletes matéria a zentai színház előadása. Az isztriai tengerparton vagyunk a hetvenes években, a zenészek az üdülők szórakoztatására kitartóan húzzák a talpalávalót. Közben pedig a véletlen által egymás mellé sodort, karakteres és emlékezetes figurák élővé és átélhetővé varázsolják a horvát (rém)álmot. Négy monológot hallunk, és mindnek központi témája a menni vagy maradni kérdése – Domonkos szomorú varázslata, hogy a kérdés aktualitása mit sem kopott az elmúlt négy és fél évtizedben ezen a vidéken...

Ahelyett, hogy az apró történéseknél leragadnánk, érdemes egy nagy levegőt venni, és úgy elmerülni ebben a különös világban. Aki nem szakértője a vajdasági kultúrának és gondolkodásnak, annak sem kell aggódnia, hiszen az előadás jófajta humorral mutat görbe tükröt a mindig abszurd világnak. Eljön az a pillanat is, amikor a nevetés megszakad, és minden elsötétül egy pillanatra, de a keserű valóság is szerethetővé nemesül a fináléban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET: