KULT
A Rovatból

A felnőtteknek is jár a mese – beszélgetés Epres Attila színművésszel irodalomról, sportról, kis örömökről

Egy markáns, színházból, filmekből, sorozatokból jól ismert arc, egy hang, amelyen ikonikus színészek és figurák szólalnak meg, a karantén kezdete óta az irodalombarátok késő esti mesemondója lett.


Epres Attila, az Örkény István Színház művésze, akit annak idején a Szomszédok teleregény szigorú, ám érző szívű presszótulajdonosaként zárt szívébe az ország, kissé kapkodva veszi a levegőt, amikor a megbeszélt időpontban felhívom. Nem kell megijedni, szó sincsen betegségről: éppen néhány perccel korábban fejezte be kajak-edzését a Dunán. Erről is szó lesz majd, de beszélgetésünk kiinduló pontja a Facebook-oldalán indított élő felolvasás-sorozat, amelyet vele párhuzamosan felesége és színésztársa, Madarász Éva is művel, kisebb-nagyobb gyerekek számára.

– Hogyan született meg az ötlet, hogy így tartjátok életben az irodalmat?

– Feleségem már tavaly elkezdte azzal, hogy „élővé” tette a kisfiunknak, Marcinak mondott meséket és nagy sikerük volt. Egyébként egy amerikai hölgy indította el a „minden gyereknek jár egy mese” mozgalmat és Évi Magyarországon az elsők között csatlakozott hozzá. Most, hogy itthon maradtunk, színház, munka nélkül, egyszerűen adta magát, hogy folytassuk.

Egyrészt nagyon jó nekünk is, mert pótoljuk az esti hiányérzetet - minden este 7 órakor eszembe jut, hogy milyen előadás lett volna aznap, este 10-kor pedig az, hogy véget ért  - gyakorolhatjuk színészi hivatásunkat, nem rozsdásodnak be a hangszálaink, reflexsorozataink. Másrészt pedig úgy éreztem, hogy nekem van némi meghálálni valóm. Januárban az interneten megválasztottak a „legjobb magyar hangnak”, ami nagyon jól esett, bár meglepett, mert számos olyan kollégám van, aki nálam többet dolgozik és remek színvonalon.

Úgy gondoltam, hogy ezt a szeretetet így szolgálom meg. Mert a felnőtteknek is jár mese esténként. És itt szeretném megköszönni, hogy rengetegen írnak nekem éjjel vagy reggel, mert vannak, akik a reggeli kávé mellett hallgatnak meg. Tehát egyszerre adok és kapok is.

– Mindenkinek vannak gyerekkorából élményei abból az időszakból, amikor a szülők, nagyszülők mesét olvastak fel neki. Te mire emlékszel vissza a legszívesebben?  

– Éppen a hallgatóim írják gyakran, hogy ezekről a felolvasásokról eszükbe jut a gyerekkoruk. Nekem is sok ilyen emlékem volt. Balatonlellén laktunk, édesanyám üdülővezető volt. Könyvtárat is vezetett, és nagyon sokat olvasott fel nekünk is. Édesapámmal együtt mindig nagyon sok verset tudtak, remek memóriájuk volt. Később is, amikor már színészként mondtam egy verset, rögtön rávágták, hogy ezt ők is tudják. Így aztán kiskoromtól kezdve életem része volt az irodalom, a költészet.

– Eddig Ambrose Bierce és Bohumil Hrabal írásaiból olvastál fel. Miért éppen rájuk esett a választásod?

– Bierce hozzátartozik ahhoz a négy csodálatos évhez, amelyet Sopronban, az erdészeti középiskolában és kollégiumban töltöttem el. Meghatározó része volt az életemnek, nagyon sok mindent köszönhetek tanáraimnak, diáktársaimnak és ezek rengeteg dologban máig visszaköszönnek. Talán az egyik osztálytársam hozta Bierce könyvét, és a többiek megkértek, hogy olvassak belőle esténként, mert állatira élvezték, főleg a morbid humorát, a polgárháborús meg a misztikus történeteket. A kollégiumban este 10 órakor szigorúan villanyoltás volt, és az elemlámpa vagy gyertyafény melletti olvasás még hatásosabb lett. Ezek nagyon megmaradtak bennem, és amikor eszembe jutott, hogy esténként olvasni fogok, szinte magától jött. Már csak azért is, mert rögtön tudtam, hogy novellákkal próbálkozom. A novella jó tömény műfaj, de mégsem annyira bensőséges, mint egy vers, vagy nem olyan nehezebben követhető, mint egy regény. Most azért is olvasom Hrabaltól a Bambini di Pragát, mert az egyes fejezetek önállóan is megállnak, ha esetleg valaki egy előző részt nem hallotta.

– Nekem Bierce elhangzott írásaiból a legjobban az Egy lelkiismeret története és a spirituálisabb Haita, a pásztor tetszett. Hrabal pedig alighanem sokunk nagy kedvence.

– Hrabal régóta nagyon kedves az én lelkemnek is. Mindig szükségem van rá a mentális karbantartásomhoz, akárcsak Jiŕi Menzel filmjeire, és az egész cseh irodalomra és kultúrára. Épp a minap beszélgettem valakivel arról, hogy négy évtizede nézünk cseh filmeket, olvasunk cseh könyveket és bár 30-40, vagy még több nemzet íróival találkozom, amióta színész vagyok, mindig egy fejjel magasabbnak érzem mindenkinél a cseh irodalmat a maga emberszeretetével. Valahogy egyetlen más nemzet szerzői sem olyan megbocsájtók gyarlóságainkkal szemben, és nem szeretik annyira az életet, mint a csehek. Ezért is volt számomra természetes, hogy ha egy amerikai szerző után egy európait veszek elő, akkor az Hrabal legyen.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Isztriai tengerparti hangulat a Városmajorban – különleges színházi est vár Budapesten
Igazi horvátországi tengerparti hangulat lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Zentai Magyar Kamaraszínház kiváló színészei jóvoltából!


Nem kell tehát a tomboló hőségben órákat várakozni az autópályán, hogy átéljük az Isztria hangulatát, a városmajori nézők ugyanis lírai-groteszk tengerparti társasutazáson vehetnek részt, hiszen augusztus 25-én Budapestre érkezik a Szedjetek szét!

Közel van a Vajdaság, valahogy sokaknak mégis távol: az, ami az ütemes tempóban megújuló zentai színházzal történik, feltétlenül figyelemre érdemes. A Dévai Zoltán és Mezei Kinga vezette teátrum gyorsan felkerült újra a délvidéki magyar színházak összetéveszthetetlen esztétikája iránt rajongók belső térképére. Kicsi, de erős – talán így lehetne leírni legrövidebben azt, ahogyan és ami itt történik.

Merész vállalásokból nincs hiány, és erről megbizonyosodhat az, aki ellátogat a nagy vajdasági költő, Domonkos István műveiből készült, 2024-ben bemutatott előadásra.

Aminek van előtörténete, többféle is. Egyrészt a hosszú színházi memóriával rendelkezők emlékezhetnek Mezei Kinga korai, nagy visszhangot kiváltott Via Italia-rendezésére, melyet „Domi” szövegei nyomán álmodott színpadra. Néhány éve a Zenta melletti szomszédvárban, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban született meg az első Szedjetek szét, szintén Mezei rendezésében. Az egykori szereplők közül Hajdú Tamás, Mészáros Gábor és Pálfi Ervin az újragondolt változatban is részt vesz, de a színpadon látjuk még többek között a rendezőt magát, vagy a Budapestről Zentára szerződött Vilmányi Benettet is.

Domonkos István költészete alapélmény számtalan vajdasági alkotónak. A Szedjetek szét kiindulópontja A kitömött madár című regény, majd a rá néhány évre, 1971-ben publikált Kormányeltörésben című vers. Ez utóbbi jelentőségéről Keresztury Tibor irodalomtörténész így fogalmaz: „az idegenség, a magány, kitaszítottság, a nyelvvesztés, a hazához fűződő viszony, az elveszített otthon, a sehová sem tartozás... keserű himnusza ez, melynek végetérhetetlen avantgárd sodrását, áradását visszatérő motívumok strukturálják... Élő, működő, aktuális, frissnek ható matéria: éppúgy meggyőződhet erről Domonkos régi híve, ismerője, mint az, aki ezt a verset, ezt a költőt most fedezi magának fel.”

És a felfedezéshez, illetve újraismerkedéshez tökéletes matéria a zentai színház előadása. Az isztriai tengerparton vagyunk a hetvenes években, a zenészek az üdülők szórakoztatására kitartóan húzzák a talpalávalót. Közben pedig a véletlen által egymás mellé sodort, karakteres és emlékezetes figurák élővé és átélhetővé varázsolják a horvát (rém)álmot. Négy monológot hallunk, és mindnek központi témája a menni vagy maradni kérdése – Domonkos szomorú varázslata, hogy a kérdés aktualitása mit sem kopott az elmúlt négy és fél évtizedben ezen a vidéken...

Ahelyett, hogy az apró történéseknél leragadnánk, érdemes egy nagy levegőt venni, és úgy elmerülni ebben a különös világban. Aki nem szakértője a vajdasági kultúrának és gondolkodásnak, annak sem kell aggódnia, hiszen az előadás jófajta humorral mutat görbe tükröt a mindig abszurd világnak. Eljön az a pillanat is, amikor a nevetés megszakad, és minden elsötétül egy pillanatra, de a keserű valóság is szerethetővé nemesül a fináléban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Váratlan műsorváltozás az RTL-en: ma este több sikerműsor is elmarad
Az ugrás és A mi kis falunk ismétlése ma elmarad, helyettük a Tottenham–PSG UEFA Szuperkupa-meccset láthatják a nézők. A mérkőzés 20:15-től élőben megy, a késő esti híradó pedig 23:20-kor kezdődik.


Szerda estére változtatott a műsorrendjén az RTL, így a nézők most nem láthatják Az ugrás és A mi kis falunk ismétlését, vette észre a Média klub.

Az ugrás tavaly tél végén indult Gundel Takács Gábor vezetésével. A játékban a versenyzők egy öt méter magas, mesterséges híd egyik végéből indulnak, és a másikig kell eljutniuk. Tíz szinten, a híd adott pontján mindig a helyes állítást kell kiválasztaniuk, hogy megtalálják az egyetlen igaz átjárót. Aki téved, a mélybe esik, aki végig helyesen dönt, elviheti az ötmillió forintos főnyereményt. A vetélkedő idén új évaddal tért vissza, de a mai adás kimarad, ahogy A mi kis falunk ismétlése is.

A helyüket az UEFA Szuperkupa döntőjének élő közvetítése veszi át, amelyen a Tottenham és a PSG csap össze.

Ez egyben a 2025/2026-os Bajnokok Ligája-szezon kezdete is, amelynek fináléját Budapesten rendezik. A mérkőzés 20:15-kor kezdődik a Fókusz után. Az RTL Híradó ezen az estén 22:50 helyett 23:20-kor kerül adásba. Az ugrás és A mi kis falunk csütörtökön a megszokott időpontban folytatódik.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Mókusokat nyúzott, nem mosakodott, és szexuális erőszaknak tartja a pucér fotói ellopását – 35 érdekesség a 35 éves Jennifer Lawrence-ről
Thomas Jefferson leszármazottja? Odaadta a szüleinek az Oscar-díját? Jeremy Rennerrel unokatestvérek? Ilyen és ehhez hasonló érdekességekkel ünnepeljük J-Law szülinapját.


1. 1990. augusztus 15-én, délután 15:20-kor született Jennifer Shrader Lawrence néven, a Kentucky állambeli Louisville-ben.

2. Édesapja, Gary S. Lawrence (született Kentuckyban, 1956-ban) építőmunkás volt, majd egy betonipari vállalkozást, a Lawrence & Associates-et vezette, édesanyja, Karen M. Koch (született Kentuckyban, 1956-ban) pedig egy nyári gyermektábort irányított. Jennifer és két bátyja, Ben és Blaine is Kentuckyban nőttek fel.

3. Apai nagybátyja Thomas Jefferson, az Egyesült Államok harmadik elnökének leszármazottja.

4. 14 évesen fedezte fel egy tehetségkutató egy New York-i utcán, amikor 2005-ben a családjával nyaralt, aki később elintézte, hogy elmehessen egy meghallgatásra.

5. A középiskolás osztálya két egymást követő évben is a „legbeszédesebb” diáknak választotta.

6. 23 éves korára ő lett a legfiatalabb színésznő, aki három Oscar-jelölést (A hallgatás törvénye, Napos oldal, Amerikai botrány) kapott, ebből kettőt főszerepért (A hallgatás törvénye, Napos oldal), egyet pedig meg is nyert (Napos oldal).

7. Nagy rajongója Jeff Bridgesnek, akivel 2013-ban a San Diegó-i Comic-Conon futott össze. Odament hozzá, nem tudva, hogy éppen interjút ad az Entertainment Tonightnak, majd sietve elmenekült. Bridges azonban észrevette őt, és azonnal visszahívta. A riporter ekkor átadta a mikrofont a megszeppent Lawrence-nek, és megkérte, hogy folytassa az interjút.

8. A Cool Ranch Doritos (népszerű nacho chips) iránti szeretete miatt több ruháját is összepiszkolta az Amerikai botrány (2013) forgatásán, és ezzel majdnem tönkretette őket. A jelmeztervezők úgy oldották meg a problémát, hogy több azonos ruhát készítettek neki, hogy a forgatás során mindig legyen egy tiszta darab.

9. A hallgatás törvénye (2010) című filmben játszott szerepéhez megtanult mókusokat nyúzni, fát vágni és bunyózni.

10. Első mozgóképes szerepét a Monk - Flúgos nyomozó című sorozat egyik 2006-os epizódjában játszotta (kabalafigura volt egy kosármeccsen) 15 évesen.

11. A 2013-ban a Napos oldalért kapott Oscar-díját a szüleinek adta, akik a Kentucky állambeli Louisville-i otthonukban őrzik azt, Jennifer ugyanis „furcsának” érezte, hogy a saját házában tartsa.

212. Egy interjúban elmondta, hogy mivel ő és Az éhezők viadala című filmben játszó Josh Hutcherson annyira jó barátok lettek, úgy döntött, hogy a szomszédjában vesz házat.

13. Amikor megkérték, hogy hízzon meg Tiffany Maxwell szerepéhez a Napos oldalhoz, miután le kellett fogynia Katniss Everdeen karakteréhez az Az éhezők viadalában, a válasza az volt: „Persze, hogyne!”

14. 2014-et Hollywood legjobban kereső színésznőjeként zárta, a filmjei világszerte több mint 1,4 milliárd dolláros bevételt hoztak a mozikban.

15. Az éhezők viadala forgatásán többször is ugyanazzal a vérrel és sebekkel sminkelve jelent meg, mint az előző napon. Emiatt Elizabeth Banks színésznő a „Katpiss Neverclean” („Katpisi Sosemtiszta”) becenevet adta neki.

16. A Napos oldalért elnyert Oscar-díjával a második legfiatalabb díjazott lett e kategóriában a 22 évével. A legfiatalabb azóta is Marlee Matlin, aki az Egy kisebb isten gyermekei című filmjéért kapta meg a szobrot 1987-ben, 21 évesen.

17. Meghallgatásra jelentkezett Bella Swan szerepére az Alkonyat (2008) című filmben, de Kristen Stewart elhappolta előle a karaktert.

18. Természetes szőke. Az éhezők viadala (2012) című film kedvéért festette barnára a haját.

19. 2019. október 19-én feleségül ment a nála hat évvel idősebb galériatulajdonos Cooke Maroney-hoz egy fényűző ceremónia keretén belül Belcourtban (Newport, Rhode Island). A vendégek között volt Ashley Olsen, Kris Jenner, Emma Stone, Cameron Diaz, Nicole Richie és Sienna Miller is. A pár az év februárjában jelentette be az eljegyzését.

20. Első gyermekét, a Cy Maroney nevű fiúcskát 31 évesen, 2022 februárjában szülte.

21. 2015 decemberében a Watch What Happens Live with Andy Cohen című műsorban elárulta, hogy kamerán kívül megcsókolta Liam Hemsworth színésztársát. Ugyanebben az interjúban azt is elismerte, hogy egyszer, az Oscar-gálán megjelenése előtt marihuánát szívott az egyik bátyjával.

22. 2013-ban a Time magazin a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választotta.

23. Azok között volt, akiket érintett a különböző hírességek – többnyire nők – magánfotóinak meghackelése/ellopása, amelyek közül sok meztelen felvételeket is tartalmazott, és amelyeket a 4chan weboldalon tettek közzé 2014-ben, majd más internetes hálózatokon is terjesztettek. Az eseményt a média „The Fappening'” néven emlegette. A hackelés teljesen új vitát indított el az internetes korszakbeli magánéletről, valamint arról, hogy az emberek igazságtalanul és rosszindulatúan bírálják az áldozatokat azért, mert egyáltalán elkészítették és a számítógépükre, telefonjaikra mentették ezeket a képeket. Jennifer 2014-ben a Vogue magazinnak adott interjúban így nyilatkozott erről: „Ez nem botrány. Ez nemi bűncselekmény. Ez szexuális erőszak. Undorító. Meg kell változtatni a törvényt, és nekünk is meg kell változnunk.”

24. Ő és Jeremy Renner ötödik unokatestvérek. 2015-ben az Ancestry.com kutatócsoportja felfedezte, hogy van egy közös ősük Kentuckyban: a farmer Robert Tague Lawrence ötödik dédapja és Renner negyedik dédapja volt. Lawrence és Renner együtt dolgoztak az Amerikai botrány (2013) című filmben.

25. Édesanyja, Karen egyszer ellopta az Oscar-szavazólapját, és megpróbált helyette voksolni. Lawrence megdöbbent, amikor megtudta, hogy az anyja kitöltötte a hivatalos szavazólapot, és el is küldte – csakhogy az rossz címre ment, ezért visszajött hozzájuk. Karen és Jennifer nem értettek egyet abban, hogy kire kéne szavazni.

26. A „J-Law” beceneve nem a hírneve után született, hanem már korábban: a hetedik osztályos tanára találta ki neki.

27. Meghallgatásra jelentkezett Olive Penderghast szerepére a Könnyű nőcske (2010) című filmben, de Emma Stone kapta meg a szerepet.

28. Cameoszerepet játszott Fraida Felcherként a Dumb és Dumber kettyó (2014) egyik flashbackjében, de Jennifer később kérte, hogy vágják ki a jelenetét.

29. Meghallgatásra jelentkezett Blake Lively A pletykafészek című sorozatának egyik szerepére, a sorozat alkotója, Josh Schwartz emlékei szerint pedig nagyon csalódott volt, hogy nem őt választották ki.

30. Az Oscar-díjas francia színésznő, Marion Cotillard nagy rajongója.

31. Az AskMen magazin 2013-as listáján az első helyen végzett a 99 legvonzóbb híresség között.

32. A Forbes magazin szerint 2015-ben és 2016-ban ő volt a legjobban fizetett színésznő.

33. Nagy támogatója a Planned Parenthood nevű szervezetnek, amely a fogamzásgátlás és a nők, különösen a tinédzserek egészségügyi ellátását segíti.

34. A kedvenc filmjei: Jurassic Park (1993), A hosszú búcsú (1973), Bridget Jones naplója (2001), Büszkeség és balítélet (2005), Tesó-tusa (2008), Party zóna (1978), Ace Ventura – Állati nyomozoo (1994), Superbad – Avagy miért ciki a szex? (2007), Édes kis semmiség (2002) és A híres Ron Burgundy legendája (2004). Hmm, egy vérbeli Adam McKay-rajongóhoz van szerencsénk? Talán nem véletlen, hogy feltűnt a rendező Ne nézz fel! (2021) című filmjében is.

35. Kamala Harris elnökjelöltet támogatta a 2024-es amerikai elnökválasztásokon.


Link másolása
KÖVESS MINKET: