Meghalt a Fauda című népszerű izraeli Netflix-sorozat egyik stábtagja a Hamász elleni harcban Gáza északi részén – számolt be a sorozat egyik producere és főszereplője, a Doront játszó Lior Raz.
„Teljesen lesújtva közöljük, hogy meghalt a Fauda-család egy tagja Matan Meir, akit Gázában öltek meg egy támadásban. Matan a sorozat mind a négy évadának szerves része volt”
– írta a színész.
A Fauda teljes forgatócsoportja részvétét fejezte ki az elhunyt Matan Meir családjának és szeretteinek. A férfi egyike volt azon hat izraeli katonának, akik egy aláaknázott mecset fegyvereinek hatástalanítása közben veszítette életét.
Matan Meir nem az első tagja volt a népszerű sorozat forgatócsoportjának, akinek köze volt az Izrael és a Hamász között zajló háborúhoz. Lior Raz korábban önkéntesként csatlakozott a Gázai övezet déli részén harcoló csapatokhoz, a produkció egy másik főszereplője, Idan Amedi tartalékos szolgálatra vonult be.
A napokban egyébként a sorozat egyik alkotója, Avi Issacharoff beszélt arról, mennyire hosszú és összetett a Hamász alagútrendszere:
Csuja Imre a kelenföldi erőműben talál rá a klasszikus zenére – így újít a Liszt Ferenc Kamarazenekar
Várdai István művészeti vezetőt a kisfilm bemutatója kapcsán a 2024/2025-ös évad egyik újításáról, a 60 perces koncertekről és a bérletes sorozat vendégszólistáiról is megkérdeztük.
Csuja Imre a kelenföldi erőműben csodálkozik rá a Liszt Ferenc Kamarazenekarra az együttes új imázsfilmjében. Várdai István művészeti vezetőt a kisfilm bemutatója kapcsán a 2024/2025-ös évad egyik újításáról, a 60 perces koncertekről és a bérletes sorozat vendégszólistáiról is megkérdeztük.
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar imázsfilmjében a rozsdaövezetben feltárul egy ajtó, és megszólal Grieg magával ragadó zenéje. Mit üzentek ezekkel a képsorokkal?
- Ami a film képi világát illeti, a kelenföldi erőmű indusztriális környezete, a belső terek megkopott, de még mindig csodálatos art deco stílusa ragadott meg minket. A vezérlőterem az ólomüveg ablakokkal, a futurisztikus kapcsolóasztalokkal tökéletes helyszín volt a mi zenekarunknak. Remélem, hogy Grieg g-moll vonósnégyesének ez az energikus részlete, ami az imázsfilmben elhangzik, egy pillanat alatt életet visz a már nem működő erőmű falai közé, ahol valaha áramot termeltek. Csuja Imre egy portást alakít, aki a Sokol-rádión zenét hallgat, aztán a távolból hangokat hall, kinyit egy ajtót, és ott vagyunk mi, teljes létszámban. Ezzel a filmmel az új tagjainkat is szeretnénk megmutatni.
- Rendkívül sokat utazik a zenekar. Milyen visszajelzéseket kaptok a turnékon?
- Mindenhol, ahol az elmúlt években jártunk, szívesen fogadták és várják vissza a zenekart.
A Liszt Ferenc Kamarazenekar vonzerejét – a szép játékon túl – a szokottól eltérő, kísérletező műsorpolitikája jelenti, úgy látom, a szervezők és a közönség is hálásan fogadja, hogy valami újat viszünk nekik ahhoz képest, amit a legtöbb kamarazenekar nyújtani tud.
Épp most készítettünk egy lemezfelvételt Pablo Barragán klarinétművésszel és Sárközy Lajos zenekarával a német Accentus kiadónál Szinergia címmel, ami máris pozitív visszajelzéseket kapott. Csaknem öt év telt el, mióta átvettem a zenekar művészeti vezetői pozícióját, és a legfontosabb mérföldkőnek tekintem, hogy kiforrott egy új repertoárunk, és ezt megmutathatjuk a világnak.
Már a harmadik éve rendszeres résztvevői vagyunk a Musik der Meister-sorozatnak a bécsi Musikvereinban. Az előző évi svájci utazásaink eredménye, hogy 2026-ban visszalátogathatunk Genfbe, és nem először járunk Kronbergben, ami párezres kisváros létére nagy találkozási pontja az európai klasszikus zenének Németországban. Ha minden jól megy, sikerült megszerveznünk egy kínai turnét is, hiszen az ázsiai országban nagyon erős és „versenyképes” koncertélet alakult ki az elmúlt bő évtizedben. De jártunk Dél-Amerikában – Chilében és Brazíliában – az elmúlt évben, ahol nagyon lelkesen fogadták a magyar zenét, valamint Norvégiában, ahová ritkán hívnak külföldi együttest. Hamarosan erdélyi körútra indulunk, november elején négy koncertet adunk.
A képen: Várdai István / Fotó: LFKZ Gordon Eszter
- Az új évadban indul a „60 percben” című koncertsorozat. Mi inspirált erre a koncepcióra?
- Ezek a szünet nélküli, egy órás hangversenyek megengedik, hogy egyetlen lendülettel megragadjunk egy-egy témát, zenei korszakot vagy motívumot. Mindenkinek ajánljuk, akár kezdő zenehallgatóknak is, bárkinek, aki nyitott a felfedezésre és szeretne többet tudni a zenetörténet korszakairól. A „60 percben” ötlete akkor merült fel bennünk, amikor a 45-50 perces gyerekkoncertek után visszahallottuk a fiataloktól, hogy szívesen eljönnének a hangversenyeinkre. Az első alkalomra október 19-én kerül sor a Pozsonyi úti református templomban, ahol barokk műveket adunk elő Bachtól Händelig, én pedig Vivaldi egyik csellóversenyét játszom. Később pedig a klasszika, a romantika és a kortárs zene kincseit mutatjuk be.
Fotó: LFKZ Kőhidai Szabolcs
- Ihlet és forma címet viseli az évad. Kiket lát vendégül a zenekar?
- Minden évben igyekszünk olyan szólistákat meghívni, akiket a hazai közönség talán még nem ismer, de mi már tudjuk, micsoda értéket képviselnek. Nagyon örülök minden egyes alkalomnak, amikor egy olyan darabban muzsikálhatunk, mint Schumann csellóversenye. Vendégünk lesz Roman Simovic, aki a Londoni Szimfonikus Zenekar koncertmestereként és szólistaként is fantasztikus muzikalitással rendelkezik, és a miénkhez hasonló izgalommal nyúl hozzá az olyan ritkaságokhoz, mint Sosztakovics hegedűszonátája, amit vonószenekarra és ütőhangszerekre szabott átiratban adunk elő. A meghívásunkra jár először Magyarországon a francia trombitaművész, Lucienne Renaudin Vary, akit üstökösként üdvözöltek pár éve a szakmában. Abouzahra Amira és Abouzahra Mariam hegedűművészek mellett régi ismerősünk, Dmitry Sitkovetsky is itt lesz az általa átdolgozott Goldberg-variációkkal. Várjuk a közös munkát az Anima Musicae Kamarazenekarral, Bartók Zenéje különleges feladat lesz. Az évad lezárásaként Fejérvári Zoltán a magyar zene egyik kevéssé ismert mestere, Veress Sándor Zongoraversenyével lép fel május 14-én. Muszorgszkij darabja, az Egy kiállítás képei pedig az Everest lesz számunkra, és úgy néz ki, saját átiratban adjuk elő.
2019-ben bombaként robbant be a filmvilágba és a köztudatba Todd PhillipsJoker című filmje a 76. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon. Nem sokan számítottak arra, hogy a Másnaposok-trilógia, a Terhes társaság, a Cool túra, a Sulihuligánok és a 2004-es Starsky és Huch rendezőjének képregényfilmje megnyeri a fesztivál fődíját, a legjobb filmnek járó Arany Oroszlánt. Ráadásul teljesen jogosan. A Joker ugyanis minden volt, csak nem egy konvencionális képregényfilm.
Inkább egy Martin Scorsese nyomdokain járó „psziché-thriller”, az emberi lélek – jelen esetünkben egy Arthur Fleck nevű, az édesanyjával a létminimumon élő, súlyos mentális problémákkal élő férfi (Joaqin Phoenix) – komoly és komor vizsgálata, ahogy új identitást felvéve menekülni próbál a való élet nyomasztó mindennapjai elől.
A Joker szinte mindent elért, amit egy film elérhet: 11 Oscar-díjra jelölték, amelyből kettőt meg is kapott (Phoenix lett a legjobb férfi főszereplő, és a film zenéje is szobrot kapott), ráadásul ahhoz képest, hogy a divatos Marvel-filmektől annyira különbözött, amennyire csak lehet, és egyáltalán nem próbálta kielégíteni a széleskörű nézői igényeket, óriási kasszasiker lett, több mint egymilliárd dolláros bevételre tett szert világszerte.
A film egyébként kerek egésznek tűnt, alapvetően nem igényelt folytatást, az ilyen Oscar-matériák története amúgy is ritkán kap továbbgördítést. A Jokerről sem feltétlenül gondoltuk, hogy lesz második része, de úgy tűnik, ez egy ilyen franchise, folyton meglep. Minden bizonnyal azért a Warner stúdió presszionálta Phillipséket, hogy dobjanak már össze még egy etapot ebből az egymilliárdos projektből. Az alkotók elmondása szerint pedig végül azért jött létre a Joker: Kétszemélyes téboly, Joaquin Phoenix pedig azért vállalt el a már több mint 40 éves karrierje során először egy folytatást, mert kiokoskodtak hozzá egy olyan felfogást, ami megért egy újabb menetet.
A fentiek tükrében pedig talán egyértelmű, hogy ez a szellemiség minden, csak nem tipikus. Méltó a Jokerhez.
Phillips és forgatókönyvíró-társa, Scott Silver ugyanis azt találták ki, hogy beemelik Arthur Fleck történetének elmesélésébe a musical műfaját is. A Kétszemélyes téboly tehát továbbra sem feltétlenül keresi a nézők kegyeit, sőt, talán még inkább megosztó lesz, hiszen egyrészt a musical jelen korunkban nem épp a legnépszerűbb zsáner, másrészt szinte az egész film az Arkham Elmegyógyintézetben (inkább börtön az) és egy tárgyalóteremben játszódik…
A sztori szerint az első részben a talkshow-házigazda Murray Franklint (Robert De Niro) élő adásban lelövő, és ezzel Gotham utcáin súlyos zavargást szító Arthurt letartóztatják, és az Arkhamba csukják. Éppen a tárgyalására vár, miközben persze továbbra is médiaszenzáció, sok rajongója akad, sőt, egy filmet is forgattak róla. Az intézetben láthatjuk a mindennapjait, többek között a nem túl kedves őrök (élükön Brendan Gleesonnal) ténykedéseit, akik saját szórakoztatásukra („Mondj egy viccet, kapsz egy cigit!”) használják Flecket. Az itteni körülmények persze erősen megviselik őt, ám találkozik a szintén bentlakó Lee Quinzellel (Lady Gaga), aki élénk érdeklődést mutat iránta, és hamarosan egymásba szeretnek. Majd jön a tárgyalás, amely kiemelt médiafigyelmet élvez, százak tombolnak a bíróság épülete előtt bohócmaszkokban/-sminkekben.
Vajon sikerül-e Arthurnak az oldalán Lee-vel megúszni a villamosszéket, az ellene dolgozó ügyész, bizonyos Harvey Dent (Harry Lawte) ugyanis halálbüntetést kért az öt gyilkosságért.
A Joker: Kétszemélyes tébolyról már most látszik, hogy többségében csalódást okoz a nézőknek és a kritikusoknak egyaránt. Senki nem ezt várta ugyanis a folytatástól. Ha egyáltalán várt valamit. Mert abban azért igazuk van, hogy alapvetően nem volt szükség rá. Illetve azzal vádolják még sokan, hogy az egész sztori lényege annyi, hogy az első rész történéseit magyarázza. Ebben is van valami. A Kétszemélyes tébolytól nagyjából azt várhatjuk, hogy Arthur megússza-e a halálbüntetést vagy nem, esetleg sikerül-e megszöknie Lee-vel, és átvenni az uralmat a gothami bűnbandák felett. Aki azonban csak ennyire számít, valóban csalódni fog
Ez a Joker továbbra sem az a Joker, akit a Batman-filmekből ismerhetünk. A Kétszemélyes téboly ezúttal is Arthur lelkivilágát helyezi a reflektorfénybe, a musicalbetétekkel pedig az ő elméjében zajkló lelkiállapotokat igyekszik érzékeltetni.
Joaquin Phoenix ismét parádésan alakítja őt, minden egyes rezdülése, a két énje, a visszafogott, akár gyámoltalannak és tehetetlennek is mondható Arthur és az elsöprő karizmájú Joker (akit igazán egy csodás tárgyalótermi jelenetben láthatunk, amúgy a film játékideje alatt nem túl sokat) közötti őrlődés, valamint az életnek nevezett poklából számára kiutat jelentő Lee iránti érzelmei egyaránt tisztán leolvashatók az arcáról. Lady Gaga pedig tökéletes partnere ebben.
Nehéz a Kétszemélyes tébolyt spoilerek nélkül elemezni, hiszen legfőbb ötlete és vélhetően elkészítésének legnyomósabb oka épp az utolsó snitt, amelynek a hátterében látható valami, ami jelentősen átformálja e franchise-ról alkotott képünket, felfogásunkat. Figyeljünk oda, mert nem érdemes lemaradni róla!
Phillips filmje tehát még annyira sem ismer kompromisszumot, mint az előd, nagy költségvetése tükrében pedig egy kifejezetten bátor és ambiciózus vállalkozásnak tekinthető, amit nem vesz majd be mindenki gyomra, pedig egy kifejezetten sokatmondó és metaforákkal teli, szépen megénekelt sztori többek között a média szenzációhajhász erőszakéltetéséről, és arról, hogyan romanticizáljuk a bűnt. Az egész egy feltartott középső ujj azoknak, akik félreértették az első részt, és menőnek gondolták mindazt, amit Arthur Jokerként véghezvisz. Reméljük, idővel megkapja azt a figyelmet és elismerést, amit megérdemel!
Bródy János és Kocsák Tibor tíz éve dolgoznak együtt egy zenés darabon. A két kiváló alkotó első közös műve, a Mihail Bulgakov Moliere-ről írt darabja alapján készült muzikomédia még bemutatásra vár.
Az alkotók és a producer most úgy döntöttek, hogy – amíg megvalósulhat a színházi előadás – elkészítenek egy 14 dalból álló zenés keresztmetszetet, amihez a szövegkönyvet is kiadják.
Az október 18-án megjelenő CD egyik dalából pedig klipet készítettek. A Képmutatók című darabból korábban már megjelent egy hivatalos videóklip, most pedig egy szép, szerelmes dalt is megmutatnak.
Az élet színpadán című dalt a csodálatos, csillogó Gubik Petra és a varázslatos hangú Kocsis Dénes fantasztikus előadásában hallhatjuk.
A darabban Zacharie Moirron (Kocsis Dénes) egy ambiciózus fiatal színész, akinek tehetségére Moliere felfigyel és a társulatába fogadja. A bonyodalom ott kezdődik, hogy a kissé gátlástalan fiatalember beleszeret pártfogója feleségébe, a szép és fiatal Armande Béjart színésznőbe (Gubik Petra). Ebben a magával ragadó dalban kölcsönös vonzalmukról énekelnek, előbb tartózkodóan, majd egyre szenvedélyesebben.
VIDEÓ: Kocsák Tibor - Bródy János: Az élet színpadán
Zene: Kocsák Tibor. Szöveg: Bródy János. Szereplők: Gubik Petra - Armande, Kocsis Dénes – Zacharie Moirron. A felvétel a Phoenix Stúdióban készült 2024-ben. Hangmérnök - Jánossy Béla. Operatőr, vágó – Kiss Rihárd. Producer – Mentler Krisztina, Melody Produkció.
A hamarosan megjelenő, 14 dalból álló CD-n a musical műfaj legkiválóbb képviselői hallhatók: Gubik Petra, Peller Anna, Polyák Lilla, Kerényi Miklós Máté, Kocsis Dénes, Mészáros Árpád Zsolt, Posta Viktor, Serbán Attila, Szabó P. Szilveszter, Zöld Csaba és a két szerző, Bródy János és Kocsák Tibor is.
A darab producere, Mentler Krisztina elmondta, hogy régi vágya volt, hogy felhívja a két fantasztikus szerző figyelmét Bulgakov remek darabjára. Hosszú munka után idén nyáron sikerült elkészíteni a Képmutatók című muzikomédia zenés keresztmetszetét. De a teljes színdarab szövegkönyvét is szeretnék mindenki számára elérhetővé tenni, így az is hamarosan megjelenik. Bízik benne, hogy a kiadványokkal sikerül felkelteni az érdeklődést a két jelentős életúttal rendelkező alkotó első közös műve iránt.
A Képmutatók című darabból készült 14 dalos CD és a teljes szövegkönyv már előrendelhető: zenés színdarab szövegkönyve ITT, a CD ITT.
Tarsoly László egyedi feldolgozásban hozta el Tóth Andi „Néztek” című slágerét, ami a női mentor szerint „jobb, mint az eredeti”. Gáspár Laci sem tartotta magában a véleményét, és vicceskedve beszólt Andinak.
