A Csillag születik az a műsor, ahol 12 versenyző mérkőzik meg különféle műfajokból, és végül nyer az énekes – megnéztük a finálét
A Csillag születik idei évadának lebonyolítása kicsit furcsa volt számomra. A korábbi évadok több fordulóból álltak. Az első évadban a selejtező után volt elődöntő és középdöntő is, és csak utána jött a döntő, ami maga is több fordulóból állt, és mindig egy-egy versenyző esett ki.
Aztán ez mindig változott kicsit, de mostanra eljutottunk oda, hogy hat héten át nyújtották a selejtezőt, hogy az utolsó adás utolsó húsz percében némi drámai fotótologatás után mindenkit behívjanak a stúdióba, és elmondják, továbbjutott vagy sem.
Látva a kialakult mezőnyt, az az érzésem, a zsűri erősen túlgondolta ezt a dolgot.
Talán nem véletlen, hogy a Monty Python Cincorgona jelenete jutott eszembe. Ott a zenész egereket rendezett sorba és kalapáccsal ütögette őket, hogy elcincogjanak egy dalt. Itt annyi a különbség, hogy a gumicsirkéknek nem esett baja a produkció során.
A döntőre a műsor stúdiót váltott, és átköltözött az üresen maradt X-Faktor arénába. A műsorkészítők több olyan szereplőt is visszacsempésztek a selejtezőkből, akikről már akkor tudható volt, hogy nem lesznek élő shows versenyzők, viszont üde színfoltot jelentettek. Ilyen a lufi hajtogató, aki a döntőben különböző dekorációs elemekkel volt jelen. (A későbbiek során felbukkant egy adag palacsinta is palacsinta sütő nagymamától, és visszatért Tarnóczy Balázs, a kő-papír-ollózó fekete lovag is.).
Rögtön a műsort egy lufikból összerakott, Mikulás ruhás rénszarvas nyitotta, amiről nem lehetett eldönteni, hogy a közepén kitüremkedő zöld izé a belei, a tőgye, vagy mégis mi akar lenni.
Egy meglepő fordulattal a műsorvezetők helyett a feleségeik, Csobot Adél és Puskás-Dallos Bogi léptek színpadra. Mit lépetek? Perdültek! Egy rövid táncprodukciót mutattak be a tánckar, és gördeszkán zsonglőrködő artistalányok gyűrűjében.
Aztán persze megérkezett Istenes Bence is, majd némi tettetett értetlenkedés után a lufiszarvas mélyéről előkerült Puskás-Dallos Péter is. A hölgyekről kiderült, hogy az élő interjúkat fogják készíteni a backstage-ben, amit a különböző online felületeken nézhetett, aki akart.
Az este folyamán sokat élcelődtek Bence bokszgyőzelmén, amihez innen is gratulálunk, de azzal a lendülettel tovább is lépünk rajta.
Két körös a szavazás. A 12 produkció először leszűkül 3-ra, ám a top3 nem lép színpadra új produkcióval, csak újra indul a szavazás.
Elsőként a már említett Papi Bucket művésznéven szereplő tajvani dobtanár lépett színpadra. Ezúttal zenekarral megerősítve adta elő produkcióját, ami két karácsonyi dalból és egy ByeAlex slágerből álló medley volt. Ahogy korábban is írtam, nem értem, mit keresett a döntőben ez a produkció, volt legalább tíz jobb, színvonalasabb, érdekesebb. Úgy tűnik, mindenáron akartak egy idióta számot is a döntőben.
A mindenféle használati tárgyakkal zenélésnek igen nagy a hagyománya, és vannak a műfajban igazi művészek, gondoljunk csak a Bélaműhelyre. A gumicsirkék meglehetősen hamisak, csak kb. lehet eljátszani rajtuk bármit, és persze sokkal könnyebb úgy, ha vonósok és fúvósok igazi zenét is játszanak mellettünk, amíg mi idétlenkedünk.
Alexet ennek ellenére szemmel láthatóan feldobta a produkció, „nagyon nagy bolondság”-nak nevezete. Geszti Péter, pedig felidézte az RTL régi, gumicsirkés kampányát, amit az ő reklámcége készített. Nagyon igyekezett megmagyarázni, hogy miért nagyszerű produkció ez, amit láttunk, miért van helye a műsorban, de nem volt túl meggyőző.
Egészen más kategóriát képvisel a 12 éves Tóth Csenge Luca, aki ismét egy megható táncprodukcióval varázsolt el mindenkit. A téma itt is a karácsony volt, mi más. A végén a bejátszott szívdobogás talán egy pöppet sok volt a giccsfaktroból, de ez mit sem von le a kislány érdemeiből.
De alighanem sosem tudom meg.
Maradtunk a karácsonyi vonalon. Gabriel Hernandez kissé ijesztő lengőrúd produkciójával égett be a retinánkban még a legelső válogatón. Természetesen a karácsonyi produkciója sem lehetett sima, ünnepi ömlengés, ezért a Grincs történetét ültette át a saját műfajára. Remélem, a produkcióban közreműködő kislány nem állt meg a fejlődésben, nekem lehet, hogy lesz néhány rossz éjszakám. De az biztos, hogy a dominikai „El Invertebrado” rendkívül tehetséges, és a sminkesek, maszkosok is kitettek magukért.
Az animációkat készítő Dedszi szereplése felvet kérdéseket. Miközben egyértelműen tehetséges és a kis filmecskéi üde színfoltot jelentenek a műsorban, sokan mégsem érzik ide valónak. Nekem kimondottan tetszik, hogy az idei zsűri nem fél feszegetni a műfaj kereteit. Bárhogy is, remélem Dedszinek meghozza ez a szereplés a lehetőséget, hogy hobbiból hivatássá válhasson a rajzfilmkészítés.
Molnár Áronból kicsit kibújt Noár, és felvetette Dedszinek, hogy bele csempészhetne a kis etüdjeibe közügyeket is, hogy nevetni tudjunk magunkon. Bár a közéleti humor nagy híve vagyok, itt nem hiányoltam, a Gáspár Laci terminátor, és a Rapülőket dúdolgató Darth Vader mindent vitt.
A Duo PanNora kétségtelenül a Csillag születik egyik favoritja. Produkciójuk talán a legkülönlegesebb az egész mezőnyben, valóban nóvum. Olyasmi, amit kevesen csinálnak a világon, és pont így talán senki. Az más kérdés, hogy nekem már a látványtól fájni kezd a fejbőröm.
A zsűri tagjai nem rejtették véka alá csodálatukat, többen is elmondták, hogy mindenképp a top 3-ba várják őket, Gesztit az sem lepte volna meg, ha nyernek. Köllő Babett kiemelte, amellett, hogy mennyire tehetségesek, az sem mellékes, hogy milyen szépek.
Párkányi Kolos bűvész a válogatón legós mutatványt hozott, ezúttal gabonapelyhekkel dolgozott. Elmondása szerint ilyen trükköt Magyarországon még nem nagyon csinált senki. A lényege, hogy elkérte Istenes Bence telefonját, ami aztán látszólag ripityára tört, majd a mutatvány végén egy bontatlan gabonapelyhes dobozból került elő, egy bontatlan zacskóból.
Kétségtelenül jópofa trükk, és nagy fegyvertény, hogy saját ötlet. De az előadás számomra nem volt meggyőző. Kolos nekem kicsit esetlennek tűn, talán azért, mert egy vadonatúj trükkről van szó, amiben nem volt még lehetősége rutint szerezni.
Ott-Balogh Kata és Tétisz következett a rúdszámukkal. Az ő történetük nem csak azért különleges, mert anya-lánya duóról van szó. Plusz érdekesség, hogy a családfő, Ott Olivér is szerepelt 16 évvel ezelőtt a Csillag születik 12-es mezőnyében egy kosaras produkció tagjaként. Előadások az okos telefonok körül forgó élet kritikáját fogalmazta meg egy sokaknak talán még szokatlan formanyelven.
Molnár Áron kihasználta az alkalmat egy kis panaszkodva dicsekedésre, elmondta, hogy neki napi 10 óra a képernyőideje, mert azon dolgozik, hogy jobb legyen ez az ország. Köszönjük, Áron.
Kristóf Rebeka mellett hamar feledésbe merült az anya-lánya páros. Bár hivatalosan a produkció nevet Kristóf Rebeka és Kristóf Béla, de lássuk be, bármilyen remekül hegedül is az apuka, ez a műsor a lányáról szól.
De Rebekát kár volt félteni, mert nagyszerűen megoldotta.
A zsűri is csak szuperlativuszokban tudott beszélni róla, olyannyira elvarázsolta őket, hogy egyedül Puskás-Dallos Petinek jutott eszébe megjegyezni: Nekem azért a hegedű is tetszett. Szegény Béláról mindenki megfeledkezett. Persze egy apukának nincs nagyobb öröm, mintha a gyermeke beárnyékolja.
Daniele & Naimana az olasz hasbeszélő páros, akik a válogatón azzal hódítottak meg mindenkit – azon kívül, hogy nagyon vicces volt a produkciójuk –, hogy magyarul énekeltek.
Ezúttal is volt benne magyar éneklés – a Time to Say Goodbye magyar változata –, de azért közel sem annyi, mint korábban. Bár ez is szórakoztató produkció volt, humorban elmaradt az előzőtől. De mindenképp értékelendő, hogy a nulláról építettek fel egy vadonatúj műsorszámot, a bábokat is direkt erre az alkalomra készítették.
Az artista Varga Máté elmondta, hogy családja nem támogatta, hogy induljon a Csillag születikben, de ő nekik is meg akarta mutatni, hogy helytáll. Azt hiszem, ez maximálisan sikerült neki.
Szabó Gergely is artista számmal érkezett, a kézen álló gumiember egy gyémántrablás történetét mesélte el elképesztő mutatványaival, és a „zsákmányt” végül Babettnek ajándékozta.
A végére maradt a PSZD – ejtsd: pöszödö – tánccsapat, amely három tánciskola összefogásából született. Debrecenből, Sopronból és Nagykanizsáról kellett megoldani a közös próbákat. Produkciójuk az anya-gyerek kapcsolatról, az elhagyásról, és az ehhez kapcsolódó érzelmekről szól. Jó, hogy elmondták, mert számomra nem volt mindig teljesen egyértelmű, mire is gondolt a költő. De ez az én problémám, az előadó művészetek közül talán s tánchoz van a legkevesebb érzékem nézőként, előadóként meg hagyjuk is.
A Top3-ba végül a PSZD, a Duo PanNora és Kristóf Rebeka került be. Kifejezetten örültem, hogy a 12 legjobb között csak egy énekest láthattunk, és más műfajok is érdemben megmutathatták magukat. De a győzelmet nem vehették el Rebekától.
Pedig ha valamit megmutatott az idei Csillag születik, hogy mennyi friss, világszínvonalú művész jár közöttünk, akiknek egyetlen bűne, hogy nem énekelnek.
Úgy vélem, a zsűrit sikerült nagyon jól összeválogatni, volt köztük kémia és cívódás is, de többé-kevésbé ízléshatáron belül maradtak. Akiket mindenképp szeretnék még egyszer külön kiemelni, az a műsorvezető páros.
Nem tudom, mi van köztük, de az bizony, hogy a legjobbat hozzák ki egymásból. Nem tudom, lesz-e jövőre Csillag születik, de ha nem, akkor Miller Dávid és Pápai Joci helyében kezdeném félteni a székemet.



