KULT
A Rovatból

A Csillag születik az a műsor, ahol 12 versenyző mérkőzik meg különféle műfajokból, és végül nyer az énekes – megnéztük a finálét

Érthetetlen, miért jutott idáig a gumicsirkeművész, Puskás-Dallos Péter és Istenes Bence ismét nagyszerű volt, és megfontolnám az énekesek kitiltását a Csillag születikből.


A Csillag születik idei évadának lebonyolítása kicsit furcsa volt számomra. A korábbi évadok több fordulóból álltak. Az első évadban a selejtező után volt elődöntő és középdöntő is, és csak utána jött a döntő, ami maga is több fordulóból állt, és mindig egy-egy versenyző esett ki.

Aztán ez mindig változott kicsit, de mostanra eljutottunk oda, hogy hat héten át nyújtották a selejtezőt, hogy az utolsó adás utolsó húsz percében némi drámai fotótologatás után mindenkit behívjanak a stúdióba, és elmondják, továbbjutott vagy sem.

Látva a kialakult mezőnyt, az az érzésem, a zsűri erősen túlgondolta ezt a dolgot.

Másképp fel nem foghatom, hogy juthatott a legjobb 12 közé a gumicsirkén zenélő Papi Bucket, akinek a produkciója nem több, mint egy jópofa parti trükk.

Talán nem véletlen, hogy a Monty Python Cincorgona jelenete jutott eszembe. Ott a zenész egereket rendezett sorba és kalapáccsal ütögette őket, hogy elcincogjanak egy dalt. Itt annyi a különbség, hogy a gumicsirkéknek nem esett baja a produkció során.

A döntőre a műsor stúdiót váltott, és átköltözött az üresen maradt X-Faktor arénába. A műsorkészítők több olyan szereplőt is visszacsempésztek a selejtezőkből, akikről már akkor tudható volt, hogy nem lesznek élő shows versenyzők, viszont üde színfoltot jelentettek. Ilyen a lufi hajtogató, aki a döntőben különböző dekorációs elemekkel volt jelen. (A későbbiek során felbukkant egy adag palacsinta is palacsinta sütő nagymamától, és visszatért Tarnóczy Balázs, a kő-papír-ollózó fekete lovag is.).

Rögtön a műsort egy lufikból összerakott, Mikulás ruhás rénszarvas nyitotta, amiről nem lehetett eldönteni, hogy a közepén kitüremkedő zöld izé a belei, a tőgye, vagy mégis mi akar lenni.

Egy meglepő fordulattal a műsorvezetők helyett a feleségeik, Csobot Adél és Puskás-Dallos Bogi léptek színpadra. Mit lépetek? Perdültek! Egy rövid táncprodukciót mutattak be a tánckar, és gördeszkán zsonglőrködő artistalányok gyűrűjében.

Aztán persze megérkezett Istenes Bence is, majd némi tettetett értetlenkedés után a lufiszarvas mélyéről előkerült Puskás-Dallos Péter is. A hölgyekről kiderült, hogy az élő interjúkat fogják készíteni a backstage-ben, amit a különböző online felületeken nézhetett, aki akart.

Az este folyamán sokat élcelődtek Bence bokszgyőzelmén, amihez innen is gratulálunk, de azzal a lendülettel tovább is lépünk rajta.

Ami az est menetét illeti, ahogy a hasonló műsorokban megszokhattuk, itt a zsűri már nem szavazhat, csak értékelhet, mindent a közönség dönt el.

Két körös a szavazás. A 12 produkció először leszűkül 3-ra, ám a top3 nem lép színpadra új produkcióval, csak újra indul a szavazás.

Elsőként a már említett Papi Bucket művésznéven szereplő tajvani dobtanár lépett színpadra. Ezúttal zenekarral megerősítve adta elő produkcióját, ami két karácsonyi dalból és egy ByeAlex slágerből álló medley volt. Ahogy korábban is írtam, nem értem, mit keresett a döntőben ez a produkció, volt legalább tíz jobb, színvonalasabb, érdekesebb. Úgy tűnik, mindenáron akartak egy idióta számot is a döntőben.

A mindenféle használati tárgyakkal zenélésnek igen nagy a hagyománya, és vannak a műfajban igazi művészek, gondoljunk csak a Bélaműhelyre. A gumicsirkék meglehetősen hamisak, csak kb. lehet eljátszani rajtuk bármit, és persze sokkal könnyebb úgy, ha vonósok és fúvósok igazi zenét is játszanak mellettünk, amíg mi idétlenkedünk.

Alexet ennek ellenére szemmel láthatóan feldobta a produkció, „nagyon nagy bolondság”-nak nevezete. Geszti Péter, pedig felidézte az RTL régi, gumicsirkés kampányát, amit az ő reklámcége készített. Nagyon igyekezett megmagyarázni, hogy miért nagyszerű produkció ez, amit láttunk, miért van helye a műsorban, de nem volt túl meggyőző.

Egészen más kategóriát képvisel a 12 éves Tóth Csenge Luca, aki ismét egy megható táncprodukcióval varázsolt el mindenkit. A téma itt is a karácsony volt, mi más. A végén a bejátszott szívdobogás talán egy pöppet sok volt a giccsfaktroból, de ez mit sem von le a kislány érdemeiből.

Engem legjobban az érdekelne, ki mikor és hogyan rakta be a színpad sarkába a karácsonyfát az ajándékokkal, ami egész biztosan nem volt bent addig az utolsó pillanatig. Nagyon profi munka mind a berendezők, mind a kameramanok részéről.

De alighanem sosem tudom meg.

Maradtunk a karácsonyi vonalon. Gabriel Hernandez kissé ijesztő lengőrúd produkciójával égett be a retinánkban még a legelső válogatón. Természetesen a karácsonyi produkciója sem lehetett sima, ünnepi ömlengés, ezért a Grincs történetét ültette át a saját műfajára. Remélem, a produkcióban közreműködő kislány nem állt meg a fejlődésben, nekem lehet, hogy lesz néhány rossz éjszakám. De az biztos, hogy a dominikai „El Invertebrado” rendkívül tehetséges, és a sminkesek, maszkosok is kitettek magukért.

Az animációkat készítő Dedszi szereplése felvet kérdéseket. Miközben egyértelműen tehetséges és a kis filmecskéi üde színfoltot jelentenek a műsorban, sokan mégsem érzik ide valónak. Nekem kimondottan tetszik, hogy az idei zsűri nem fél feszegetni a műfaj kereteit. Bárhogy is, remélem Dedszinek meghozza ez a szereplés a lehetőséget, hogy hobbiból hivatássá válhasson a rajzfilmkészítés.

Molnár Áronból kicsit kibújt Noár, és felvetette Dedszinek, hogy bele csempészhetne a kis etüdjeibe közügyeket is, hogy nevetni tudjunk magunkon. Bár a közéleti humor nagy híve vagyok, itt nem hiányoltam, a Gáspár Laci terminátor, és a Rapülőket dúdolgató Darth Vader mindent vitt.

A Duo PanNora kétségtelenül a Csillag születik egyik favoritja. Produkciójuk talán a legkülönlegesebb az egész mezőnyben, valóban nóvum. Olyasmi, amit kevesen csinálnak a világon, és pont így talán senki. Az más kérdés, hogy nekem már a látványtól fájni kezd a fejbőröm.

A hajuknál fogva lógó artistalányok produkciója láttán egész más jelentést kapnak olyan kifejezések, mint „egy hajszálon múlik az élete”, „hajba kapnak” illetve „égnek áll a haja”.

A zsűri tagjai nem rejtették véka alá csodálatukat, többen is elmondták, hogy mindenképp a top 3-ba várják őket, Gesztit az sem lepte volna meg, ha nyernek. Köllő Babett kiemelte, amellett, hogy mennyire tehetségesek, az sem mellékes, hogy milyen szépek.

Párkányi Kolos bűvész a válogatón legós mutatványt hozott, ezúttal gabonapelyhekkel dolgozott. Elmondása szerint ilyen trükköt Magyarországon még nem nagyon csinált senki. A lényege, hogy elkérte Istenes Bence telefonját, ami aztán látszólag ripityára tört, majd a mutatvány végén egy bontatlan gabonapelyhes dobozból került elő, egy bontatlan zacskóból.

Kétségtelenül jópofa trükk, és nagy fegyvertény, hogy saját ötlet. De az előadás számomra nem volt meggyőző. Kolos nekem kicsit esetlennek tűn, talán azért, mert egy vadonatúj trükkről van szó, amiben nem volt még lehetősége rutint szerezni.

Ott-Balogh Kata és Tétisz következett a rúdszámukkal. Az ő történetük nem csak azért különleges, mert anya-lánya duóról van szó. Plusz érdekesség, hogy a családfő, Ott Olivér is szerepelt 16 évvel ezelőtt a Csillag születik 12-es mezőnyében egy kosaras produkció tagjaként. Előadások az okos telefonok körül forgó élet kritikáját fogalmazta meg egy sokaknak talán még szokatlan formanyelven.

Molnár Áron kihasználta az alkalmat egy kis panaszkodva dicsekedésre, elmondta, hogy neki napi 10 óra a képernyőideje, mert azon dolgozik, hogy jobb legyen ez az ország. Köszönjük, Áron.

Geszti Péter felírná Katát és Tétiszt depresszió ellen. Molnár Áron némely megnyilvánulása után szükségem is lenne rá.

Kristóf Rebeka mellett hamar feledésbe merült az anya-lánya páros. Bár hivatalosan a produkció nevet Kristóf Rebeka és Kristóf Béla, de lássuk be, bármilyen remekül hegedül is az apuka, ez a műsor a lányáról szól.

Leonard Cohen Hallelujáját választotta, ami erősen kétesélyes vállalás. Egyfelől nagyon nehéz dal, amit kevesen tudnak igazán jól elénekelni. Ráadásul – ahogy azt Geszti Péter is megjegyezte – közhellyé vált, annyian énekelték már különböző tehetségkutatókban és egyéb műsorokban. Szóval ennél a dalnál már az sem elég, ha valaki jól elénekli.

De Rebekát kár volt félteni, mert nagyszerűen megoldotta.

Megkockáztatom, hogy ő a legjobb énekes, aki a Csillag születikben valaha színpadra lépett. Ízléses volt, és megmutatott mindent, amit csak meg lehet, az énektudásából.

A zsűri is csak szuperlativuszokban tudott beszélni róla, olyannyira elvarázsolta őket, hogy egyedül Puskás-Dallos Petinek jutott eszébe megjegyezni: Nekem azért a hegedű is tetszett. Szegény Béláról mindenki megfeledkezett. Persze egy apukának nincs nagyobb öröm, mintha a gyermeke beárnyékolja.

Daniele & Naimana az olasz hasbeszélő páros, akik a válogatón azzal hódítottak meg mindenkit – azon kívül, hogy nagyon vicces volt a produkciójuk –, hogy magyarul énekeltek.

Ezúttal is volt benne magyar éneklés – a Time to Say Goodbye magyar változata –, de azért közel sem annyi, mint korábban. Bár ez is szórakoztató produkció volt, humorban elmaradt az előzőtől. De mindenképp értékelendő, hogy a nulláról építettek fel egy vadonatúj műsorszámot, a bábokat is direkt erre az alkalomra készítették.

Az artista Varga Máté elmondta, hogy családja nem támogatta, hogy induljon a Csillag születikben, de ő nekik is meg akarta mutatni, hogy helytáll. Azt hiszem, ez maximálisan sikerült neki.

Szabó Gergely is artista számmal érkezett, a kézen álló gumiember egy gyémántrablás történetét mesélte el elképesztő mutatványaival, és a „zsákmányt” végül Babettnek ajándékozta.

A végére maradt a PSZD – ejtsd: pöszödö – tánccsapat, amely három tánciskola összefogásából született. Debrecenből, Sopronból és Nagykanizsáról kellett megoldani a közös próbákat. Produkciójuk az anya-gyerek kapcsolatról, az elhagyásról, és az ehhez kapcsolódó érzelmekről szól. Jó, hogy elmondták, mert számomra nem volt mindig teljesen egyértelmű, mire is gondolt a költő. De ez az én problémám, az előadó művészetek közül talán s tánchoz van a legkevesebb érzékem nézőként, előadóként meg hagyjuk is.

Azt azonban még én is élvezettel néztem, milyen pontosan, óraműként mozognak együtt a táncosok a színpadon.

A Top3-ba végül a PSZD, a Duo PanNora és Kristóf Rebeka került be. Kifejezetten örültem, hogy a 12 legjobb között csak egy énekest láthattunk, és más műfajok is érdemben megmutathatták magukat. De a győzelmet nem vehették el Rebekától.

Félreértés ne essék, az erdélyi énekesnő abszolút megérdemelte a sikert, viszont a műsor készítői helyében elgondolkoznék azon, nem volna-e korrektebb az énekeseket kitiltani a Csillag születikből. Nekik ott az X-Faktor, és van még legalább 2-3 formátum, amiben időről időre megmutathatják magukat. Új artistákat, táncosokat viszont jóformán sehol nem láthatunk.

Pedig ha valamit megmutatott az idei Csillag születik, hogy mennyi friss, világszínvonalú művész jár közöttünk, akiknek egyetlen bűne, hogy nem énekelnek.

Úgy vélem, a zsűrit sikerült nagyon jól összeválogatni, volt köztük kémia és cívódás is, de többé-kevésbé ízléshatáron belül maradtak. Akiket mindenképp szeretnék még egyszer külön kiemelni, az a műsorvezető páros.

Peti és Bence kiemelkednek a szakmából, nem láttam senkit, aki ennyire természetesen és ennyi belülről fakadó humorral működne a kamerák előtt.

Nem tudom, mi van köztük, de az bizony, hogy a legjobbat hozzák ki egymásból. Nem tudom, lesz-e jövőre Csillag születik, de ha nem, akkor Miller Dávid és Pápai Joci helyében kezdeném félteni a székemet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Keanu Reeves irgalmat kér a rendezőnek, aki 4 milliárdot lopott a Netflixtől
A színész a bíróságnak írt levélben kért méltányosságot a 47 Ronin rendezője, Carl Erik Rinsch számára. A filmest tavaly bűnösnek találták, amiért 11 millió dollárt költött el a Netflix pénzéből.


Keanu Reeves egykori rendezője, Carl Erik Rinsch ügye a célegyenesbe fordult, miután a bíróság tavaly több vádpontban is bűnösnek találta, amiért 11 millió dollárral (közel 4 milliárd forinttal) károsította meg a Netflixet. Az ítélethirdetés előtt azonban a színész a bírósághoz fordult, és méltányosságot kért a filmes számára – írja a Variety.

Az ügyészség várhatóan június 16-ig nyújtja be a büntetési tételre vonatkozó indítványát, a végső döntés pedig június 29-én születhet meg.

Reeves a bíróhoz eljuttatott levelében Rinscht tehetséges alkotónak nevezte, akivel a 47 Ronin forgatásán dolgozott együtt. A színész szerint Rinsch szakmai problémáinak gyökere egyfajta önpusztító hajlam, amely a kreatív elképzeléseinek túlzott felnagyításából fakad.

„Véleményem szerint Carl hajlamos önszabotázsra azzal, hogy felnagyítja a megállapodás tárgyának léptékét és terjedelmét, ezzel önmagát és partnereit ellentétbe sodorja.”

A színész hangsúlyozta, hogy nem a rendező felelősségét akarja megkérdőjelezni.

„Nem azért írom mindezt, hogy mentséget keressek vagy kisebbítsem azt, amiben bűnösnek találták, csupán lehetséges magyarázatként ajánlom fel a miértre.”

A vád középpontjában a White Horse című sci-fi sorozat áll, amelyre a Netflix eredetileg is több tízmillió dollárt biztosított. Amikor Rinsch 2020 márciusában további 11 millió dollárt kért a produkció befejezéséhez, a stúdió átutalta az összeget. Az ügyészek szerint azonban a pénz jelentős részét a rendező saját céljaira fordította: luxusautókat, drága bútorokat vásárolt, és kockázatos kriptovaluta-befektetésekbe kezdett belőle. A sorozat végül nem valósult meg.

Rinsch karrierjét már korábban is beárnyékolták a problémás produkciók. Legismertebb munkája, a 2013-as 47 Ronin forgatása során a költségvetés jelentősen megemelkedett, a stúdió többször is újraforgatásokat rendelt el, a bemutatót pedig elhalasztották. A több mint 175 millió dollárból készült film végül a 2010-es évek egyik legnagyobb hollywoodi bukásaként vonult be a filmtörténetbe.

A rendezőt végül 2025 márciusában vették őrizetbe, az esküdtszék pedig 2025 decemberében mondta ki bűnösnek csalás, pénzmosás és illegális pénzügyi tranzakciók vádjában.

Reeves az elmúlt hónapokban sokat tartózkodott Magyarországon, egy filmforgatás miatt Budapestre költözött, ahol a stábtagok szerint rendkívül közvetlen volt mindenkivel. Személyiségét sokak szerint azok a tragédiák formálták, amelyeket élete során átélt. Zenei karrierje is érinti a fővárost: Dogstar nevű zenekarával 2026. július 18-án az Akvárium Klubban ad koncertet.

Via The Independent


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
A 70 éves stand-upos, aki leszbinek adta ki magát, hogy megszerezzen egy ruhát – A Hacks: A pénz beszélre az 5. és egyben utolsó évada teszi fel a koronát
Aki utoljára nevet… Korunk egyik legviccesebb sorozata előtt legördül a függöny, de még előtte 10 elképesztő epizód vár ránk. Kritika.


A korábbi évadok kapcsán már több ízben is dicshimnuszokat zengtünk az egyik legjobb és legviccesebb jelenlegi vígjátéksorozata, a Hacks: A pénz beszél kapcsán, amelyekből természetesen az sem maradhatott ki, hogy ki is az a Jean Smart és Hannah Einbinder, hogy összesen hány Emmy- és Golden-díjat kapott a közös sorijuk (eddig egyébként az előbbiből tizenkettőt, az utóbbiból ötöt), és hogy miért teszünk magunknak nagyon jót azzal, ha leülünk az HBO Max elé, és kizárva a külvilágot, egy röpke időre megfeledkezve a hétköznapok taposómalmáról, végignézzük az összes részt.

Ezúttal tehát inkább az új évadra koncentrálunk, amely szám szerint az ötödik, nem mellesleg pedig a rajongók legnagyobb bánatára egyben az utolsó is. Bizony, itt a vége, fuss el véle! Az alkotók, Paul W. Downs és a felesége, Lucia Aniello elmondásuk szerint már régóta tudták, hogyan fog végződni a Hacks, annyira, hogy a finálé már az eredeti tervüknek is része volt, vagyis már akkor is, amikor ők ketten és Jen Statsky hét évvel ezelőtt házaltak a sorozat ötletével.

A végével tehát tisztában voltak, abban viszont, hogy ez az 5. évadban fog megvalósulni, még az új szezon forgatása közben sem voltak biztosak, ez még akkor is vita tárgyát képezte.

Felmerült például az is, hogy mi lenne, ha egy kétrészes évadot csinálnának, vagyis lepörög nyolc epizód, majd egy kis szünet után a nézők kapnak még nyolcat. Végül azonban úgy döntöttek, ez nem lenne túl ideális, ezért egy szimpa, tízrészes évaddal zárták le Deborah és Ava sztoriját.

Amiben az új epizódok nagyban különböznek az előzőektől, az egyértelműen a két főhősnő, a híres, hetvenes stand-upos és a jóval fiatalabb vezető írója kapcsolata. Az eddigi évadoknak ugyanis elengedhetetlen eleme, sőt mi több, talán a szíve-lelke, sava-borsa volt az ő folytonos cívódásuk.

Egyszer jóban voltak, máskor fasírtban, egyszer próbáltak kicseszni a másikkal, máskor kiálltak egymásért, de hogy tartósabb ideig jóban maradjanak, és végre bevallják maguknak, amúgy eléggé szeretik és tisztelik egymást, arra nem került sor… Egészen a 4. évad 9. epizódjáig.

Abban történt meg a sorsdöntő fordulat, amely szerint Deborah inkább lemondott élete álmáról, amit hatalmas nehézségek árán ért el, vagyis az esti talkshow házigazdaposztjáról, amikor megtudja, hogy Avát el akarják távolítani a műsorból. Végre teljes mellszélességgel kiállt mellette, s ez óriási hatással volt a köztük lévő dinamikákra.

Épp ezért a köztük lévő torzsalkodások utálóinak jó hír, hogy a záróévad nem erről szól, Deborah és Ava itt most kitartanak egymás mellett, és a legnagyobb egyetértésben munkálkodnak a közös és egyedi céljaikért egyaránt: nevezetesen, hogy Deborah – akit szerződésszegés miatt jó időre eltiltottak a nyilvános szerepléstől, szóval, ha csak egy poént is elsüt nyilvánosan, megy a dutyiba – még egyszer, talán utoljára egy nagyszabású eseményen megmutassa, miért ő a legnagyobb komika, illetve, hogy Ava el tudja adni egy nagy tévécsatornának egy sorozatötletét, s ezzel íróként a csúcsra, vagy legalábbis annak közelébe jusson.

Az első ötlet Deborah középső ujjának metaforikus felmutatására az őt elhallgattatni próbálók felé az EGOT klubba való felvétel, vagyis hogy megszerezze az Emmy-, a Grammy, az Oscar- és a Tony-díjakat, ám erről viszonylag hamar letesz,

így inkább az a megvalósíthatóbbnak tűnő, ám szintén nem könnyű ötlete támad, hogy egy telt házas előadáson felejthetetlen műsort ad elő a legnagyobbak színpadán, vagyis a New York-i Madison Square Gardenben.

Az idevezető kalandjaik során Deborah románcba bonyolódik egy nála több mint 40 évvel fiatalabb popsztárral; majd a múlt árnyai is előbukkannak az elhunyt férjével anno közösen készített szitkomjuk jubileuma kapcsán; a kissé kattant lányával, DJ-vel (Kaitlin Olson) celebpárosként részt vesznek egy ismert tévés realityversenyen; a volt asszisztensével, Marcussal (Carl Clemons-Hopkins) megszereznek maguknak egy régi, patinás Las Vegas-i kaszinót; Avával egy hétvégére leszbikus párnak adják ki magukat, hogy megkaparintsanak egy legendás fellépőruhát az előadásra; illetve Deborah még egy magasba emelt üvegkockába is bezáratja magát egy ismert vegasi mágus show-ja (pontosabban a saját show-ja népszerűsítése) miatt.

Szóval most sem vagyunk viccesebbnél viccesebb jelenetek híján, s bár az érzelmi magot ezúttal nem a Deborah és Ava közti nagy revelációk adják, azért így is akad bőven megható momentum, hiszen számos más csodás karaktert is mozgat ez a sorozat, így több szálon is megkapjuk a kívánt könnyfaktort.

Nagy kár, hogy vége, az viszont örömteli, hogy legalább eddig tartott. És ne feledjük, sokkal jobb lezárni egy sorozatot a csúcson, akkor, amikor még színvonalas, mint megnézni a tizedik, tizenötödik, huszadik szezont, és azt kívánni, bárcsak vége lenne már, hiszen már régen nem azt kapjuk, amiért anno megszerettük. A Hacks: A pénz beszél alkotói nem követték el ezt a hibát, ők tudták, hogy ennyi volt bennük, ennyit szerettek volna elmesélni, s így könnyebb bekerülni a halhatatlanok közé is. Mivel ott a helyük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
2024 egyik legjobb tini-krimisorozata folytatódik a Netflixen: Visszatért a Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz
Valami nagyon nem stimmel egy tökéletes angol kisvárosban. True-crime podcast, eltűnt tanúk és egy újabb sötét titok: Pip és csapata visszatért, a nyomozás pedig veszélyesebb, mint valaha. Kritika.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2026. május 30.



A Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz netflixes sorozat első évada pontosan azt nyújtotta, amit egy könnyed, mégis okosan felépített tinikrimitől várhatunk. Nem akart többnek látszani annál, ami: egy remek ritmusú, fordulatos „baby’s first whodunnitnak”, amely ügyesen vegyítette a fiatalos hangulatot a klasszikus nyomozós történetmeséléssel.

Talán emiatt is működött ennyire jól. Volt benne valami frissesség, valami szerethetően naiv lelkesedés, mintha az Eufória neonfényes fiatalos világába csöppent volna egy Agatha Christie-szerű rejtély.

Meglepő módon ez a kombináció szinte végig hibátlanul működött az első évadban. Ügyes zeneválasztás, remek vágás, jó színészválasztás és bumm, az első évad nézette magát.

Az egyik legnagyobb erőssége mégis az volt, hogy mennyire biztos kézzel vezette a nézőt. Feszes történetvezetés, a fordulatokat kellően ügyesen adagolták, a félrevezetések pedig pont annyira működtek, hogy a néző végig játékban maradjon. Emellett a kisvárosi környezet is rengeteget hozzáadott az atmoszférához: mindenki ismer mindenkit, az összes család rejteget valamit, és a látszólag idilli közeg alatt folyamatosan ott lappangott a feszültség.

A karakterek szerethetőek voltak, a színészek pedig meglepően erős alakításokat hoztak.

Emma Myers különösen kellemes meglepetésként hatott Pip szerepében. A Wednesdayből megismert hiperaktív, ultraharsány szerepét ügyesen levetkőzte. Még a brit akcentusát is könnyen elhittem, pedig amerikai színésznőről beszélünk.

A második évad viszont már eleve nehezebb helyzetből indul. Tipikus példája annak, amikor egy sikeres első könyv után kötelezővé válik a folytatás. Ez önmagában még nem probléma, hiszen rengeteg sorozat tudott már magasabb szintre lépni a második évadával. A kérdés inkább az, hogy van-e még mondanivaló, és tud-e új rétegeket hozzáadni a történethez. A nyitány alapján úgy tűnhet igen. A sokkoló cold open rögtön berántja a nézőt, majd a történet visszaugrik két héttel korábbra, amikor a kisváros még mindig az első szezonos Andie Bell-ügy következményeivel küzd.

Pip eközben a gyilkosságról podcastet készít, amelyben le akarja zárni az egész ügyet, és valamiféle feloldozást szeretne hozni a közösség életébe.

Ez egyszerre érdekes és kissé problematikus alapfelvetés. A modern true crime kultúra nyilvánvaló inspirációként lebeg a háttérben, és a sorozat próbál reflektálni arra, hogyan válik egy tragédia szórakoztató tartalommá. Csakhogy az új ügyben időnként nehéz komolyan venni azt, hogy Pip gyakorlatilag élőben osztja meg a nyomozását a hallgatóival. Egy ponton már szinte komikus, hogy a potenciális tettes is ugyanúgy követheti az eseményeket, mint bárki más. Ebben az ötletben lenne kreatív lehetőség, de a sorozat csak részben használja ki.

Jó érzés újra látni a régi szereplőgárdát, mert az első évad egyik legjobb eleme éppen a karakterek közötti dinamika volt. Pip és társai továbbra is tökéletesek együtt a képernyőn, még akkor is, ha néha már túlságosan hibátlannak érződnek. Van egy jelenet például a golfpályán, ami szinte tökéletesen összefoglalja a sorozat problémáját: a főszereplők mindig okosak, erkölcsösek, mindig a helyes döntést akarják meghozni. Emiatt néha nehéz valódi emberként tekinteni rájuk és nem egy mindent tudó Poirotra, vagy Miss Marple-re.

Ennél is nagyobb gond, hogy a forgatókönyv időnként mesterségesen butítja le a karaktereket azért, hogy működjön a cselekmény.

Bizonyos döntések egyszerűen logikátlanok, és csak azért történnek meg, hogy újabb konfliktus vagy veszélyhelyzet alakulhasson ki. Ez különösen a harmadik felvonásban válik zavaróvá, ahol a nagy drámai összeomlás már inkább frusztráló, mint feszült. A szereplők viselkedése több ponton teljesen irracionális, mintha a forgatókönyv hirtelen elfelejtené, hogyan építette fel őket korábban. Pedig addig a sorozat egész ügyesen működteti a klasszikus nyomozós formulát: Pip újra szimatolni kezd, ezúttal egy eltűnt szemtanú után, aki az első évad következményében tanúskodik és a történet szépen, lineárisan bontja ki az eseményeket.

A nagy rejtély önmagában nem rossz, sőt, vannak kifejezetten erős momentumai. A probléma inkább az, hogy a végső csavar egyszerre érződik kiszámíthatónak és hirtelennek. A sorozat próbál meglepni, de közben nem fektet elég hangsúlyt arra, hogy a lezárás valóban organikusan következzen a korábbi eseményekből. Emiatt a finálé nem üt akkorát, mint kellene. Az előző évad egyértelműen erősebb ezen a téren. Ám amiben zseniális továbbra is az a vágás. Ennyire kreatív vágást régen láttam Netflix sorozatnál.

A második szezon összességében ugyanabba a csapdába sétál bele, mint sok más hasonló folytatás.

Egyszerűen nem tud kilépni az első évad árnyékából, hiába tűnhet elsőre pozitívnak minden, de az új seprű nem seper annyira jól. Mindenből kapunk még egy kicsit: még több titkot, még több drámát, még nagyobb téteket, csak éppen az a frissesség hiányzik, ami az első részeket igazán különlegessé tette. Ettől függetlenül Poppy Cogan készítő tudta hogyan nyúljon Holly Jackson könyvsorozatához úgy, hogy megmaradjon az eredeti hangulata. Továbbra is egy kifejezetten szórakoztató, könnyen fogyasztható krimisorozat. Nem váltja meg a műfajt, és nem is lesz belőle generációs klasszikus, de egy közös esti nyomozgatásra tökéletes választás. Természetesen úgy hagyják abba, hogy bőséggel lehet folytatni. Sőt bedobnak egy nagy kérdőjelet a végére. Egy biztos, már most több zenét lementettem a Spotify listámba, amik a sorozat folyamán elhangzottak, pont úgy ahogy az első évad esetében is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Barátnő a pokolból, avagy a Megszállottság az utóbbi idők egyik legjobb horrorja és egyben legrosszabb randifilmje
A toxikus szerelem új szintre kerül ebben a vérrel átitatott, beteg, nyers és a legjobb értelemben vett traumát kiváltó kis mesterműben.


Curry Barker 2017 óta készít filmeket. Ezek többségében amatőr rövidfilmek, főként horrorok és vígjátékok. Általában ő maga játszotta el a főszerepeket is jó barátjával, Cooper Tomlinsonnal együtt. Az eddigi legnagyobb volumenű projektje a 2024-es Milk & Serial című egyórás horror volt, de az is csupán 800 dollárból készült, és a YouTube-on volt a premierje. Ennek köszönhetően viszont most leforgatott csupán 20 nap alatt, és kevesebb mint egymillió dollárból egy filmet, amiért aztán több független stúdió (A24, NEON, Focus Featuers) is licitháborút folytatott, s végül az utóbbi lett a győztes, 15 millió dollárért vásárolták meg a forgalmazási jogokat.

Nos, azóta kiderült, hogy mindenki jól járt. A Megszállottság ugyanis 17,1 millió dolláros nyitóhétvégével startolt az Egyesült Államokban, a szájhagyomány miatt pedig e sorok írásakor már 105,7 millión áll. De csapjuk hozzá az eddigi nemzetközi bevételeket is, így már 150,5 millió dollár a jelenlegi bevétel.

Megismételjük, kevesebb mint egymilliót kóstált a leforgatása, avagy máris minden idők egyik legkifizetődőbb filmje a Megszállottság, amely olyan címek mellé csatlakozhat be ezzel, mint a Mad Max, a Rocky, Az élőhalottak éjszakája, a Paranormal Activity, az Ideglelés, a Nevetséges Napóleon, az American Graffiti, a Péntek 13, a Super Size Me, a Halloween – A rémület éjszakája vagy az 1974-es A texasi láncfűrészes mészárlás, vagyis azok a filmek, amelyek a büdzséjük több mint százszorosát megkeresték a mozikban. Ja, és még nem említettünk valamit. Curry Barker 1999-ben született...

A pofátlanul fiatal, mindössze 27 éves filmes tehát rendesen belevéste a nevét a Los Angeles-i Mount Lee-n található Hollywood-feliratba, biztosan sokat fogjuk még hallani a nevét.

S hogy mi is ez a Megszállottság, és miért generál ekkora nézettséget és beszédtémát szerte a világon, ráadásul úgy, hogy nincs benne egyetlen ismert színész, sem pedig nagyszabású látványos jelenet sem?

Nos, mint oly sokszor, most is az atmoszférát, a színészi játékot és a sztorit hozhatjuk fel a siker és a minőség zálogaiként.

Adott ugyanis egy hangszerboltban dolgozó, gátlásos, már-már lúzer srác, Bear (Michael Johnston), aki reménytelenül szerelmes az egyik kollégájába, Nikkibe (Inde Navarrette), pedig már régóta a barátságzónában van. Egy kissé kínosan sikerült hazavitel után Bear kétségbeesésében egy boltban vásárolt kívánságteljesítő bigyó használatához folyamodik: „Azt kívánom, hogy Nikki mindenkinél jobban szeressen!” – mondja, majd eltöri a mellékelt „fűzfaágat”, s csodák csodája, az óhaj valóra válik. Nikki tényleg őrülten beleszeret Bearbe, a hangsúly pedig az „őrültön” van…

A korábban aranyos és közvetlen lány egyre furábban és egyre ijesztőbben viselkedik: éjjelente a szoba sarkából figyeli Beart, nyilvánvalóan hazudik dolgokról, hogy közelebb férkőzzön hozzá, érzelmileg is zsarolja, plusz a semmiből jövő hirtelen dühkitörései és lenyugvásai sem túl bizalomgerjesztőek. A fiú pedig képtelen szabadulni a fizikailag, érzelmileg és lelkileg is durván rátelepőd lánytól, aki egyre aberráltabb dolgokat művel.

„Vigyázz, mit (vagy kit) kívánsz!” – hirdeti fennen első blikkre a Megszállottság, amely nyilván a természetfeletti behozatalával (mintha Nikkit megszállta volna valami), erősen túltolva mutatja be, hogy amúgy mennyire toxikus a beteges ragaszkodás. Persze ennél sokkal többről is szól az emberi kapcsolatok tematikáján belül, a film elsődleges célja azonban természetesen a félelemkeltés. Csak itt gy kb. „vasággyal együtt 40 kilós” és kb. 160 centi magas fiatal és csinos lánytól kellene parázni…

A 13 okom volt, illetve a Superman és Lois című sorozatokból ismert Inde Navarrette pedig tesz róla, hogy az utóbbi évek egyik legijesztőbb és legjobb horrorgonoszát köszönthessük a Megszállottságban.

Bár Michael Johnston (Teen Wolf – Farkasbőrben) is kiváló (noha sokak számára lesz nehéz azonosulni a karakterével), sőt, Curry Barker még állandó alkotótársának, Cooper Tomlinsonnak is adott egy nagy mellékszerepet (Ian), a film sztárja egyértelműen Navarrette, aki elképesztő alakítást nyújt, és sosem vagy maximum nehezen fogjuk elfelejteni mindazt, amit ebben a filmben művel.

A Megszállottság abszolút minimalista eszközökkel operál, és úgy vált ki hihetetlen hatást.

Nem kell például félelmetes maszkot, sminket vagy CGI-t pakolni Nikki arcára, elég, ha csak árnyék vetül rá, s így is kiver tőle a frász.

A nyugtalanító zenehasználat (Rock Burwell első filmzenéje), a fényekkel játszó operatőri munka (Taylor Clemonsnak is kábé az első egész estése), illetve a hihetetlenül nyomasztó és sok esetben vicces atmoszférát megteremtő biztos kezű rendezés együtt szegezik az ülésbe a nézőt, akin úgy száguld át az egyébként egyáltalán nem pörgős cselekmény, mint egy benitrózott úthenger. Mindemellé ráadásul meglepő brutalitást is kapunk, a kamera nem fordul el a legkeményebb részeknél sem, amelyek igencsak megszaporodnak a film második felére.

A Megszállottság az év nagy horrorfilmes meglepetése, egy instant örökbecsű darab, amely abszolút megérdemli a sikert és a dicséretcunamit, mivel csont nélkül bizonyítja, hogy az elevenünkbe vágó mozógképes hatáshoz nem kell a világ minden pénze, elég a lelkesedéssel kevert hozzáértés is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk