John Wick nélkül működik egy John Wick-sorozat? – Az előzetesek alapján szentségtörésnek gondoltuk, de egyáltalán nem az
Nem gondoltam volna, de az Amazon Prime Video szolgáltatásán frissen felkerülő A Continental: John Wick világából sorozat nem rossz. Sőt, egészen élvezhető, egy kicsit limonádé, de hát mit várunk, hiszen a John Wick-ek se filmtörténeti atomvillanások.
A kezdés erős. Egy elég jól összerakott, kicsit olcsósított, vágás nélküli akciójelenettel kezdünk, ami elég jó alaphangulatot ad a sorozatnak. Úgy gondolom nem szabad moziminőséget várni egy streaming sorozattól és alapvetően a Continental szórakoztató.
A történet szerint Winston (Colin Woodell) nagystílű zsivány Londonban, de a gyerekkorát megkeserítő gengszter Cormac (Mel Gibson) visszarángatja New Yorkba, mert Winston bátyja Frankie (Ben Robson) ellopott tőle valami felbecsülhetetlent, ami veszélyezteti az egész bérgyilkosvilág jövőjét.
Így Winston visszatér szülővárosába, hogy megtalálja bátyját és megmentse őt Cormactől.
A színészekkel nincs baj. Frankie-t játszó Ben Robson, nagyon kemény, hozza a Wick-szerű akciójeleneteket, nagyobb darab, mint Keanu, így kicsit más a mozgáskultúrája és fizikai ereje, ami a Jack Reacher-sorozat akcióira emlékeztetett inkább.
Colin Woodell elég karizmatikus Winston szerepében, kicsit megidézi Ian McShane-t, de nem ízléstelen módon,
tehát nem érezni karikatúrának a játékát. Aki viszont lubickol a szerepében, az Mel Gibson. A főgenyót alakító Cormac undorító ripacs, de a legjobb fajtából. Kicsit a Feláldozhatók 3 szerepére emlékeztet, bár annál azért visszafogottabb. Két nagyobb ívű harcjelenet van az első epizódban, ami igazából egy, mert a másodikat, valószínűleg a büdzsé visszafogása miatt szétvagdosták. Ugyan hangulatosan csinálták meg, de látszik, hogy nem ez volt az eredeti elképzelés.
De az első vágás nélküli jelenetnél emelem a kalapom, ha a lesz még ilyen a későbbiekben, akkor nem lesz itt gond.
Eddig élvezetes és sodró a lendülete, nem nagyon ül le a történet. Érdekes karaktereket mutatnak nekünk, a 70’-es évek atmoszférája nagyon működik, hihetetlen mennyiségű pénzt elköltöttek klasszikus zenékre, amik dübörögnek a háttérben, amikor valami esemény történik.
Látom mi a baja sokaknak A Continentallal. Nem John Wick. Egyértelműen minőségi visszalépés, a mozifilmekhez képest, de ez nem volt másként a Gyűrűk ura-sorozatnál sem. Egy Ttévére szánt alkotással szemben véleményem szerint nem szabad olyan magas elvárással leülni, mint amikor a nagyvászon elé csüccsenünk. Popcorn-sorozatnak tökéletes, összesen háromrészes az egész minisorozat, és darabja körülbelül egy óra. Ennyit szerintem megér.
Ha a hibákat keresnénk, természetesen dögivel találnánk.
Logikai bukfencektől kezdünk, de gyorsan elérhetünk a felesleges utalgatásokig, a John Wick-nagyfilmekre. Ha egy önálló sorozatként tekintettek volna rá, akkor úgy gondolom, a kritikai visszajelzés sokkal pozitívabb lenne, mint így, hogy egy nagy világ részévé tették. Meglátjuk, még mit hoznak ki, mert érdekes ez a titkos bűnöző univerzum, ami a John Wick hátterét szolgálja. A folytatásban vagy megtudunk többet erről, vagy csak meglengetik a dolgokat egy potenciális következő évadhoz. Kiderül a harmadik rész végén.
A látványvilág közepes. Sok látképen érezni a CGI-t, mosottas hatású a képi világ, mert túl sok számítógépet használtak a háttér megalkotásához. Hozzáteszem, kellett is nekik, azért a 70’-es évek New Yorkja egészen máshogy néz ki, mint most, és mint tudjuk, a kosztümös filmek/sorozatok az egyik legdrágábbak a korhű környezet megalkotása miatt.
Így vizuális effektekkel, kicsit csalva ugyan, büdzséhatékonyan, de vissza tudták adni a kor szellemét.
A kosztümök és az atmoszféra rendben van, tényleg csöpög a 70’-es évek hangulata a képernyőről, még a gyengébb vizuális effektek mellett is. A zenét már említettem, hogy zseniális, minden pillanatban szinte szól valami ismerős dallam. Amit nem akarok megtudni, mennyibe került a stúdiónak.
Azt javaslom, ne nézze meg senki a borzasztó előzeteseket, mert szörnyűek. Rosszul vannak vágva, csak a gyengeségeit hangsúlyozzák a sorozatnak. Miután megnéztem őket, én is szentségtörésnek gondoltam a sorozatot, pedig én szerettem a John Wicket. Érdemes volt egy esélyt adni neki, tényleg szórakoztató, könnyed kis kosztümös kaland férfiaknak. Semmi több, nem szabad nagy elvárásokat megfogalmazni.
Ez „csak” egy streamingsorozat, ami kicsit tágítja az alapanyag világát, találkozunk még fura bérgyilkosokkal, megtudunk egy-két érdekességet a karakterek múltjáról, és jól szórakozunk közben.
A színészek működnek, a sztori nem vészesen gyenge és attól függetlenül, hogy tudjuk, hogy Winston és Charon biztos túléli az első három részt, még feszültség is van benne. A Continental: John Wick világából megtalálható magyar felirattal a Prime Video katalógusában.
82 évesen meghalt Ryan O’Neal színész, a Love Story sztárja. Halálhírét a fia osztotta meg a közösségi oldalán.
„Apám ma békésen távozott, szerető csapatával az oldalán, akik támogatták őt” - írta az Instagram-oldalán pénteken Patrick O'Neal. Szerinte az apja „egy hollywoodi legenda” volt, akire mindig is felnézett.
Ryan O’Neal 1941. április 20-án született Los Angelesben, apja forgatókönyvíró, anyja és regényíró volt.
Ő játszotta a Love Story című romantikus dráma főszerepét, amiért Oscar-díjra is jelölték.
Emellett a 70-es években játszott a Mi van doki? és a Papírhold című vígjátékokban, illetve A híd túl messze van című akciófilmben is.
Meghalt Farkas Gábriel, akit a népszerű Groovehouse együttes harmadik, „láthatatlan” tagjaként is emlegettek. A halálhírt Kis Judy, az együttes énekesnője jelentette be.
„Aki ismeri a munkásságunkat tudja, hogy sok-sok éven át volt egy "láthatatlan" 3. tagunk, aki a háttérben jellegzetessé tette a Groovehouse dalok hangszerelését”
– írta róla Judy. Hozzátette: „Felfoghatatlan hogy nincs többé, és hogy eltűnik a zenei piacról az az igazi "Faris" hangszerelés. Hálásak vagyunk azért hogy részese volt az életünknek.”
Michelle Pfeifferrel csalta a feleségét, hentesbárddal kergette a bátyját, mert megunta, hogy kínozzák – John Malkovich 70 éves
Ki mondthatja el magáról, hogy készült róla egy olyan film, amelyben bárki belemászhaott a fejébe, és az ő szemével láthatta a világot? A kultklasszikus A John Malkovich-menet teljesen rá épült, ennyire népszerű volt egykor. De mi van vele manapság?
John Malkovich szeret arról beszélni, hogy mi mindent veszített el: például a súlyát (32 kilót fogyott tinédzserként), később a haját, vagy épp a megtakarításait („2008-ban az akkori üzletvezetőnk nagyjából mindent, amit valaha is kerestünk, egy Bernie Madoff nevű valakinél fektette be. Minden, amit valaha is kerestem, elúszott." Madoff anno befektetők ezreitől csalt ki összesen 64,8 milliárd dollárt, majd 2009-ben 150 év börtönbüntetést kapott.).
Mindezek ellenére hihetetlenül optimista maradt. És bár már több mint 130 filmes és sorozatos színészi kreditje van, azt szokta hangoztatni, hogy igazából nem is szereti a filmeket. A legfőbb szerelme ugyanis a színház.
John Gavin Malkovich 1953. december 9-én született az Illionis állambeli kisvárosban, Christopherben, ahol egy meglehetősen kiváltságos, de tűzrőlpattant családban nőtt fel. Egyébként apai ágról horvát származású: az apai nagyszülei az Osztrák–Magyar Monarchia idején vándoroltak Ozalyból az Egyesült Államokba. Édesanyja, Joe Anne tulajdonosa és szerkesztője volt a helyi újságnak, édesapja, Leon pedig környezetvédelmi újságíró és aktivista volt.
Három húgával és a bátyjával nőtt fel, és többször beszélt már gyermekkorának erőszakos eseményeiről, például az apja és a bátyja, Danny veréseiről. Ma már azt mondja, semmi figyelemre méltó nem volt benne.
„Ha átlépted a határt, ellátták a bajodat. Ez akkoriban nagyon gyakori volt. Sok erőszakos dologban volt részem, amikor felnőttem, és akkor mi van?" – mondta, majd felidézett egy pillanatot, amikor egy hentesbárddal a kezében kergette meg a bátyját. „A fivérem nem kapott semmit, amit ne érdemelt volna meg. Ez nem azt jelenti, hogy nem szerettem őt, ő már nincs többé. Nagyon vicces tudott lenni, emellett kifejezetten okos és rendkívül szellemes, de eléggé megkínzott. Az emberek pedig megunják, ha kínozzák őket."
A sportpályáról a színházba
John 16 éves korában már 102 kilót nyomott, és a Malacka becenevet kapta az osztálytársaitól. „A gyerekek nem túl kedvesek" – mondta. Elege is lett ebből, és a diéta mellett döntött, aminek következtében a testsúlyának majdnem egyharmadát leadta. "Régen baseballoztam, és apám volt az edzőm. Mindig azt mondta nekem: ha feleannyira törődöm a játékkal, mint amennyire azzal, hogy hogyan nézek ki játék közben, akkor nagyon jó baseballjátékos lehettem volna.”
Malkovich egyébként eredetileg profi dobó szeretett volna lenni, és csak azért kezdett el színészkedni, mert megtetszett neki egy lány a színjátszó csoportból. A színészethez vezető útja azonban még így sem volt egyenes.
Buszt vezetett, a főiskolán biológiával és szociológiával foglalkozott, majd színházat tanult két illinoisi egyetemen, de mindegyiket otthagyta. Ezután Chicagóba költözött, és alapító tagja lett a Steppenwolf színházi csoportnak Terry Kinney, Jeff Perry, Joan Allen és Gary Sinise mellett (utóbbi Malkovich rendezője és főszereplőtársa volt az 1992-es Egerek és emberekben).
A korai években a színház társulatának tagja volt egy bizonyos Glenne Headly (A Riviéra vadorzói, Dick Tracy), akivel egymásba szerettek, és akit John 1982-ben feleségül vett. Ekkoriban kezdett el szerepeket kapni mozi- és tévéfilmekben, első nagyobb szabású produkciói közé tartozik például két 1984-es film, a Hely a szívemben és a Gyilkos mezők. Mivel mindkettőt Oscar-díjra jelölték a legjobb film kategórijában 1985-ben, így sokan felfigyeltek a tehetséges harmincas színészre. Főképp azért is, mert megkapta első Oscar-jelölését a Hely a szívemben mellékszerepéért. Majd 1987-ben jött Spielberg és A Nap birodalma, 1988-ban pedig a Veszedelmes viszonyok, ami világszerte ismertté tette őt. A Michelle Pfeifferrel a vásznon folytatott viszonya a valóságban is folytatódott, ami végül a Headlyvel kötött házasságának összeomlásához vezetett, el is váltak még 1988-ban. Végül egyikük sem maradt vele (újabb veszteségek), s ezután egy évig tartó depresszió kínozta. Szerencsére nem tartott sokáig a szinglilét, mivel 1989-ben elkészítette az Oltalmazó ég című filmet, amelynek forgatásán beleszeretett a második rendezőasszisztensbe, Nicoletta Peyranba, akivel még abban az évben összeházasodtak, és azóta is együtt vannak, jövőre ünneplik a 35. házassági évfordulójukat.
19 évesen megkörnyékezte a tanára
Az erőszak egyébként mindig jelen volt az életében, több formában is. A gyerekkori atrocitások minden bizonnyal kihatottak az életére a későbbiekben is. Több kemény történet is kering róla, mint például, amikor egyszer kirabolták, ő azonban hazarohant egy késért, és azzal üldözte a tettest, akit később nekidobott egy fának. Vagy amikor ököllel betörte egy busz ablakát. „Ez igaz. Nem engedtek felszállni a buszra” – mondta, majd hozzátette: „Atletikus voltam, és azt hiszem, bizonyos szempontból elég erős, de nem tartom magam keménynek.”
Ennek ellenére sokszor játszott erőszakos vagy gonosz karaktereket. Például a Con Air – A fegyencjáratban (1997), a Johnny English-ben (2003) vagy Wolfgang Petersen 1993-as Célkeresztbenjében, amelyben az amerikai elnök életére törő merénylőt alakított, ismét egy Oscar-jelölést megérdemlően.
Sok színész mondja, hogy együtt kell tudni érezni a karakterével, de Malkovich ezt hülyeségnek tartja: „Nem érzem szükségét annak, hogy szimpatikus legyek. Nem sok mindent láttam ezekben a karakterekben, amivel szimpatizálhatnék.”
Harvey Weinstein elítélését és a #MeToo-mozgalmat azonban üdvözölte, hiszen a saját bőrén is tapasztalta mindezt. „Fiatalkoromban volt egy professzorom a színházi tanszéken, aki részemről nem kívánt közeledést tett felém. Én 19 éves voltam, ő pedig már az ötvenes éveiben járt. Csak annyit mondtam neki, hogy ez nem az én világom, elnézést. Olyasvalaki volt, akit kedveltem. Szóval az élet ment tovább. Végül otthagytam az iskolát, de nem igazán emiatt.”
Egy pozitív ember
Malkovich a családjával éveken át Franciaországban élt, csak nemrég költöztek vissza a Massachusetts állambeli Cambridge-be, Boston mellett. A felesége, Nicoletta most akadémikus, a lányuk, Amandine (33) kereskedő, a fiuk, Loewy (31) pedig számítógépes programozással foglalkozik. Vagyis egyikük sem követte apját a színészi szakmába. Johnt azonban ez egyáltalán nem keserítette el, sőt, örül, hogy rendes, civil életük van, és büszke rájuk.
A politikát azonban ki nem állhatja. Elmondása szerint az 1972-es amerikai elnökválasztás óta nem szavazott, amikor is a demokrata George McGovernre adta le a voksát. „Szerintem azóta a rendszer eléggé korrupt” – zárta le ennyivel a témát.
Ahhoz képest azonban, hogy „nem is szereti a filmet”, Malkovich továbbra is rendkívül aktív e téren, évente négy-öt-hat filmet és/vagy sorozatot leforgat, bár az kétségtelen, hogy a kilencvenes évekbeli népszerűségéhez már nem fogható a karrierje. Az utóbbi 13 évben feltűnt mainstream filmekben/blockbusterekben (pl. Red 1-2, Transformers 3, Eleven testek, Mélytengeri pokol, 22 mérföld, Madarak a dobozban) éppúgy, mint kisebb szerzői filmekben, idegen nyelvű, külföldi darabokban (nemrég mutatták be például a Vendég a francia kastélyban című luxemburgi-francia filmjét) vagy akár B-kategóriás silányságokban (White Elephant, Amerikai kopó stb.). A sorozatokat sem hanyagolja, e téren a legnagyobbat talán Paolo SorrentinoAz új pápája (2019-2020) jelentette, vagy a 2020 és 2022 között futott ŰrhadosztálySteve Carell-lel. Sőt, nyolc epizód erejéig pedig benézett a Milliárdok nyomábanba is.
„Úgy tekintek az életre, hogy nagyon szerencsés voltam. Szerencsésebb, mint bárki más, akit ismerek” – mondta: „Szerencsésebb, mint az összes gyerek a családomban, akik mind érdekesebbek, tehetségesebbek vagy okosabbak voltak nálam. Kétségtelen, hogy történtek velem szomorú és nehéz dolgok, de emiatt sosem éreztem szükségét, hogy panaszkodjak miattuk. Soha nem voltam senkire negatív hatással. Azt hiszem, összességében egy elég pozitív ember vagyok.”
A 68 évesen elhunyt Andresz Katit amellett, hogy színésznőként is emlékezetes pályát hagyott maga mögött, azok is megismerhették, akik csak utánozhatatlan orgánumát hallhatták, hiszen, ahogy egy kollégája fogalmazott: ő volt a „szinkron királynője”.
Talán még olvasod, vagy érzed, mi már csak így beszélgetünk.... Pedig születésnapomon, Névnapodon megbeszéltük, hogy együtt játszunk, sűrűbben találkozunk....Te már hazatértél... Gyönyörű repülésed legyen a Teremtő Szívébe, a Mennyei Társulattal.
