KULT

A bolygófaló robot a Földre éhezik, a rajongók bekönnyeznek – Megnéztük a Transformers: A fenevadak korát

Michael Bay távozott, és lám, azóta valahogy jobb Transformers-filmek készülnek… Azért az anyacsavaros akcióktól most leteszik a hajukat a franchise fanjai.

Link másolása

A Transformers-franchise története majdnem 40 évvel ezelőttre, 1984-re nyúlik vissza, ekkor jelentek meg ugyanis a japán Takara cég által piacra dobott játékfigurák, amelyek észak-amerikai forgalmazásának jogait a Hasbro szerezte meg. Sőt, ugyanezen év szeptemberében startolt a Transformers animációs tévésorozat is, mindezek pedig jelentős hatással volt az akkori gyerekgeneráció mindennapjaira. E sorok írója is számtalan robottal rendelkezett, a G.I. Joe-k és Kobrák mellett Optimus fővezér, Űrdongó, Megatron, Üstökös, Fülelő és Sokkoló játékfigurái sem panaszkodhattak amiatt, hogy egy polcon porosodtak volna naphosszat…

A rajzfilmsorozat annyira népszerű lett (a G1-es, vagyis az első generációs széria amúgy négy évadot élt meg), hogy 1986-ban készült egy egész estés verzió is a széles vásznakra, a mozifilm pedig átvezette a következő generációba a szereplőket, és olyan nagyságok is szinkronizáltak benne, mint pl. Leonard Nimoy, Eric Idle és Orson Welles.

Számtalan játék, animációs sorozat, videójáték és képregény után pedig 2007-ig kellett várnia a rajongóknak arra, hogy a CGI-technika lehetővé tegye az élőszereplős feldolgozást, Michael Bayre pedig A sziget (2005) csalódást keltő bevételei után épp ráfért egy sikerfilm. 16 évvel ezelőtt úgy gondoltuk, Bay arra született, hogy Transformers-filmeket rendezzen, hiszen az autókká, repülőkké, tankokká és egyéb böszme járművekké alakuló gigantikus robotok robbanásokkal tarkított csatározásait az ő képességeihez találták ki. Siker is lett a 2007-es nyitófilm, aminek kétségtelenül volt egy bája, ám a folytatások (A bukottak bosszúja – 2009, Transformers 3 – 2011, A kihalás kora – 2014), még ha még többet is kaszáltak, mint az első, minőségben szinte folyamatosan romló tendenciát mutattak, mígnem a 2017-es ötödik rész, Az utolsó lovag már nagyjából nézhetetlen lett a gyerekes, idétlen humorával, a katyvasz sztorijával, a papírmasé karaktereivel és a túltolt látványvilágával. S mivel ez az etap anyagilag is alulmaradt a várakozásoktól, megszólalt a vészharang: itt bizony változtatni kell!

Szerencsére ezt akkor már a producerek is felismerték, mivel épp ez időtájt startolt az Űrdongó (2018) című spin-off forgatása, amiben az öt film után megfáradt Michael Bay helyére a Kubo és a varázshúrok (2016) című csodás stop-motion animáció készítője, Travis Knight ugrott be rendezőként. A sztorit visszarepítették a nyolcvanas évekbe, az akciókat visszafogták, és jóval nagyobb figyelmet szenteltek a karakterrajzoknak. Az Űrdongó kisebb szabása kevesebb bevétellel is kecsegtetett, abban azonban a közönség és a kritikusok többsége is egyetértett, hogy ez a helyes út a Transformers-filmek számára.

Így érkeztünk el a jelenhez és A fenevadak korához, ami egy új szériát hivatott elindítani. Egyfajta előzmény és reboot egyben.

Az új epizódok kapcsán pedig a producer Lorenzo di Bonaventura azt ígérte, hogy (amennyiben a mostani rész sikert arat) ötvözik majd a Michael Bay-filmek bombasztikus akcióit az Űrdongó személyesebb, intimebb, karakterközpontúbb felfogásával.

Ennek tükrében kéretik tehát feldolgozni A fenevadak korát, amely időben az Űrdongó és a 2007-es Transformers között játszódik, konkrétan 1994-ben, a helyszín pedig a franchise-on belül első ízben az USA keleti partja, azon belül is New York (legalábbis egy ideig).

Kapunk azonban egy expozíciót is, amelyben bemutatják az új szereplőket, a különféle állatokká átalakuló robotokat, a Maximálokat, akik egy bizonyos Transztérkulcs nevű féreglyuknyitó eszközt próbálnak megóvni a Terrorconoktól (az élükön a bitang Ostorral), akik elvinnék azt gazdájuknak, a bolygóméretű és bolygóhabzsoló Unicronnak, hogy ő kedvére cikázhasson a galaxisok között új fincsi planéták után nézve. A Maximálok bolygóját be is kebelezi, néhányuknak (Optimus falkavezér, Légpenge, Rhinox és Gepárd) azonban sikerül időben eltűnnie onnan, a kulcs pedig természetesen a Földre kerül, ahol tovább folyik érte a kutatás, amibe már két ember, a katonaveterán rádiós Noah (Anthony Ramos), a régészgyakornok Elena (Dominique Fishback), valamint néhány, a kis sárgolyónkon rekedt Autobot (Optimus fővezér, Űrdongó, Arszi és Délibáb) is beszáll.

A rendezői székben a Creed II (2018) direktora, Steven Caple Jr. foglalt helyet, aki betartotta Lorenzo di Bonaventura ígéretét: A fenevadak kora valóban akciódús, de szerencsére nem annyira megalomán, mint Michael Bay filmjei, viszont több figyelmet szentel bizonyos karakterek motivációjára, személyiségére. Már amennyit egy ennyi figurát mozgató Transformers-film sztorija enged e téren. Ne várjunk tehát Űrdongó-szintű mélységeket, de azt nem vitathatjuk el, hogy Noah és Délibáb kettőse abszolút emlékezetes, Optimus fővezér (Peter Cullen már negyven éve szinkronizálja őt, egészen hihetetlen) sem az az ultrabölcs, az embereket mindenáron óvó szenszei még, akit az eddigi filmekből megismerhettünk, Ostor talán a legfélelmetesebb és leginkább badass ellenfél, illetve jut drámai pillanat Optimus falkavezérnek és Légpengének is. Az alkotók nem bántak kesztyűs kézzel a hősökkel, maradjunk ennyiben!

Ha pedig mindehhez még hozzávesszük, hogy a Bay-féle kretén humort is kiirtották a képletből (helyette kapunk némi ’90-es évekbeli New York-i gettódumát, de annyi baj legyen), és az akciószekvenciákat sem vágdosták teljesen rommá, így fel is fogunk belőlük valamit, ez mindenképpen haladás.

Na nem az Űrdongóhoz, hanem az öt korábbi filmhez képest, s még akkor is, ha nem A fenevadak korát emlegetjük majd, ha az okosan megírt, igazán emlékezetes, és mindenkit maradéktalanul kiszolgáló blockbusterekről beszélgetünk épp.

Persze kérdés, hogy mit várunk egy Transformers-filmtől? A franchise régi nagy rajongói például azt, hogy a karakterek jobban hasonlítsanak az eredeti külcsínjükhöz (ez pipa), hogy a robotoknak legyen némi személyisége is (nagyjából pipa), hogy láthassunk látványos csatározásokat (ha az epikus perui finálét nézzük, abszolút pipa), hogy köszönjenek vissza régi robotarcok, jók és gonoszok egyaránt (Unicront már pedzegették Az utolsó lovagban is, de itt tényleg olyan, mint az animációs soriban), emellett legyen valamennyire vicces, valamennyire drámai, de mindenképpen szórakoztató. Ezt képviseli ez a franchise, A fenevadak koráról pedig, ha nem is vonul majd be a filmtörténet nagyjai közé, az tiszta szívvel kijelenthető, hogy az Űrdongó után a második legjobb Transformers-film. Van még hova fejlődni, de ez már egy sokkal jobb irány a jövőbeli darabok számára. Autobots, roll out!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Azahriah írta a Valami Amerika-sorozat betétdalát
A fiatal énekes-dalszerző megtiszteltetésnek vette a felkérést, ugyanakkor merőben új helyzet volt számára a feladat.

Link másolása

Azahriah írta a Valami Amerika-sorozat betétdalát, a klipje már látható a YouTube-on.

A több részt is megért magyar vígjátékból most sorozat készül, ami az RTL+ streaming-felületén lesz majd elérhető. A széria főcímdalát pedig az alkotók Azahriahra bízták.

„Az az első pillanattól örültem a felkérésnek, ezek menő dolgok, és érdemes ilyeneket is csinálni szerintem. Ismertem a filmsorozatot, tudom mekkora hatása volt a magyar filmiparon belül, úgyhogy megtisztelve érzem magam”

- mondta a zenész a felkérés kapcsán.

A feladat azonban merőben új helyzet volt a fiatal énekes-dalszerző számára.

„Ez volt az első alkalom, hogy kötött pályán történt a zenekészítés, annak dacára is, hogy teljesen szabad kezet kaptam! Talán pont ez volt a rémisztő elsőre: hogy melyik irányból közelítsem meg a feladatot. Viszont ahogy ráálltam, minden jött magától, és írás közben jöttem rá én is, hogy mi lesz a témám és a keretezett története a zenének, ami a film magjával is harmóniában van. Remélem, a hallgatóknak is tetszeni fog!” - mondta Azahria.

A dalhoz egy klip is készült, ami ráadásul már előre ad némi betekintést a sorozat hangulatába.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
Azahriah a Valami Amerika-sorozat betétdaláról: „Nagy kihívás volt, először visszamondtam”
Szerinte egy filmzenéhez másképp kell hozzáállni. Végül a dalt és a szöveget is ő írta meg.

Link másolása

Azahriah akkora kihívásnak tartotta a Valami Amerika sorozat betétdalának megírását, hogy elsőre nem akarta elvállalni - erről beszélt az énekes a Fókusznak. Filmzenét ugyanis szerinte egészen máshogyan kell írni.

A több részt is megélt vígjátékból most sorozat készül, ami az RTL+ streaming-felületén lesz majd látható ősztől. A széria betétdalának egy friss szerzeményt akartak az alkotók, ezért Azahriáht kérték fel annak megírására. A fiatal énekes-dalszerző bár megtisztelőnek érezte, a feladat merőben új helyzet volt számára.

„Nagy kihívás volt, először visszamondtam. Merész vállalás, olyan szempontból, hogy egy filmzenéhez másképp kell hozzáállni, mint egy sima zenéhez”

- mondta a Fókusznak a zenész.

Az alkotással végül több hét alatt készült el, a munkában pedig szabad kezet kapott.

„Semmi olyan nem volt, aminek muszáj volt benne lennie. Ez kicsit nehéz is volt, mert annyira szabad kezet kaptam, hogy nem tudtam hova nyúljak. Aztán elküldtem egy demót akusztikus gitáron, ez tetszett nekik, és elkezdtem ezt kidolgozni” - mondta a munkafolyamatról Azahriah, aki

nem csak a dallamot, a szöveget is megírta a betétdalhoz.

Az új szerzeményhez egy klip is készült, amiben először láthatóak jelenetek a sorozatból.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt Szirtes András filmművész
A Magyar Filmművészek Szövetsége közleményben tudatta a 72 éves rendező-operatőr-színész halálhírét.

Link másolása

Ma délelőtt került ki a Facebookra a Filmművész Szövetség közleménye Szirtes András haláláról.

Szirtes András 1969-ben érettségizett egy elektroműszerész szakközépiskolában, és villanyszerelő ipari tanuló lett. 1969–1994 között a Mafilm munkatársa, ahol villanyszerelő, műszerész, kábeles, segédmikrofonos, szalagjátszós, vágóasszisztens, vágó, segédoperatőr, operatőr, rendezőasszisztens, végül rendező volt.

1974–1977 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmvágó szakos hallgatója volt. 1975-ben elvégezte a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem filozófia-esztétika szakát. 1987–1989 között az USA-ban tartott egyetemi előadásokat. 1990-től a Szirtes-Film Kft. vezetője.

Tagja a Magyar Filmművészek Szövetségének, a Magyar Filmrendezők Céhének; a Kisoroszi Természetvédők Egyesület elnöke.

Szirtes András 72 évet élt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Végre egy okos sci-fi a moziban – Denzel Washington fia kilép apja árnyékából Az alkotóban
Egyértelműen látszik, hogy Az alkotó Gareth Edwards rendező/író szerelemgyereke. Régóta dédelgetett álma volt ez a szomorkás, grandiózus sci-fi, amellyel kicsit vissza is térhetett a gyökereihez. De miért is lett ilyen jó a film?

Link másolása

Amikor megérkezett a mozikba a Zsivány Egyes 2016-ban, én nagyon élveztem. Nem csak azért, mert a fanoknak minden pillanatban volt egy utalása az eredeti Csillagok háborújára, vagy a rajongósimogató utolsó nagy akciójelenet miatt. Nekem a Zsivány Egyes egy klasszikusan drámai sci-fi volt katonákról, akik mindent feladtak a céljukért, még az életüket is.

Ha levesszük a Star Wars-köpenyt róla, akkor is egy értékelhető mű lett volna, kevesebb főhajtással és utalással az űroperára persze.

Nem tudom, ki emlékszik a Zsivány Egyes körüli balhéra, a rendezőt állítólag kirúgták, és a végső vágásban már csak az írótárs és producer Tony Gilroy vett részt. Gilroy egyértelműen jelentős név az írószakmában, rengeteg nagy hatású műve mellett neki köszönhetjük például az Andor-sorozatot is.

De mi történt Edwardsszal? Nem rendezett filmet 2016 óta, ami erősen sugallja, hogy a stúdió valamiért nem volt megelégedve vele. Pedig a vizuális szakemberből író/rendezővé avanzsáló fiatalembert hatalmas tehetségnek tartották.

Az első nagy rendezése a szintén hangulatos, Szörnyek című sci-fi óriási siker volt, az alacsony költségvetés ellenére.

Majd a Godzillával elindított egy új franchise-t is. Ezt követően pedig jött a legnagyobb áttörés, a Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet, ami minden tekintetben elismerésre méltó. Sokan megkérdőjelezték a sikert, egyrészt a hollywoodi dráma miatt, illetve kérdés, hogy vajon mennyit segített a nála sokkal tapasztaltabb és nagyobb nevű Gilroy. Edwards tényleg ennyire tehetséges?

A válasz immár egyszerű: igen. Elnézést a hosszú bevezetőért, de ez a fiatalember letett az asztalra egy grandiózus, több, mint kétórás science fiction drámát 80 millió dollárból. Ez a költségvetés egy ilyen vállalkozásra hihetetlenül hangzik. Pedig igaz, sőt a film szebben néz ki, mint egy 300 millió dolláros Marvel-szuperhősfilm.

Edwards a kisebb költségvetésű filmek világából érkezett Hollywoodba úgy, hogy ő maga csinálta a vizuális effektjeit, így pontosan tudja, hogy mire kell költeni, és mit-hogy kell felvenni, hogy jól nézzen ki.

Amennyire menő volt a Godzilla ejtőernyős jelenete, annyira menő az egész Alkotó. Nem kell vizuális orgiára számítani, mert az alkotók próbálnak a tudományos fantasztikum földhözragadtabb oldalán maradni, és hihető is az egész. A két operatőr, Greig Fraser és Oren Soffer kompozíciói álomszépek. Persze aki akar, az fog hibát találni a filmben.

Történetünk nagyon sok csavart tartogat, ezért csak annyit mondanék el róla, hogy a három nagy fejezetre osztott, szomorkás drámába oltott sci-firől van szó. Főhősünk, Joshua (John David Washington) egy leszerelt katona, akit visszarángatnak a szolgálatba a nemrég elhunyt feleségét (Gemma Chan) felhasználva. A célja megtalálni egy fegyvert és megsemmisíteni azt, mielőtt a gonosz mesterséges intelligencia fel tudná használni azt az emberiség ellen.

Kicsit úgy kell elképzelni, mintha a Terminátor-féle ítéletnap megvalósult volna, majd a kezdeti robbantás után az emberek állnának győzelemre.

Joshua eközben találkozik egy gyermekkel (Madeline Yuna Voyles), akit el kell kísérnie valahova, hogy a céljait elérhesse. Nem mondok el tényleg többet, ennyit is elég tudni róla. Ugyan vannak hibák a forgatókönyvvel és a film is lehetne 15-20 perccel rövidebb, illetve az üzenetet is kicsit arcunkba tolják, de az egész egyben egyértelműen magával ragadó.

Beszippant minket Edwards világa, és még többet akarunk ebből a kegyetlennek tűnő, búskomor jövőből. A színészek teszik a dolgukat,

John David Washington először kapott olyan szerepet, ahol lehetősége volt kitűnnie apja, Denzel Washington árnyékából és ez sikerült is neki.

Nem egyszerű az ő szerepe, de csillagos ötös lett a megvalósítás. Nagyon jó a gyermeket játszó Madeline Yuna Voylessel a kapcsolatuk, talán úgy tudnám őket jellemezni, mint az év eleji Last of Us sorozat két főszereplője közti kapcsolatot. Nehezen indul, de aztán elválaszthatatlanok lesznek. Allison Janney-t még érdemes kiemelni a mellékszereplők közül a viszonylag egydimenziós Howell ezredes szerepében: amit tudott, azt kihozta a szerepéből. A vizuális effekteket is csak dicsérni lehet.

Egyszerűen ilyen költségvetés mellett ez a látványvilág, CGI és praktikai trükkök elképesztőek.

A film zenéje is hasonló minőségi szintet üt meg, Hans Zimmer ismét elővette a zsenijét, és meglepett minket egy elektronikus álommal.

A mesterséges intelligencia gondolata most nagyon divatos, Edwards filmje mégis okosan, ügyesen, bár kissé kiszámíthatóan, de szórakoztatóan nyúlt hozzá a témához. Nem azt mondom, hogy filmtörténeti klasszikus, de

az utóbbi időben nem jut eszembe nagybetűs sci-fi, ami a nyomába érne.

Jó a szerkezete, sodró a lendülete, van kellő ideje kibontakozni, talán még egy kicsit sok is, de mégis egyben egy kerek egészet alkot. Van vele probléma, de az előadásmód, a látványvilág és az alapgondolat miatt megéri átsiklani ilyen apróságok mellett. Aki szereti a kissé lassabb, földhözragadtabb, emberközelibb, vagy „géphezközelibb” és kissé letargikus történeteteket, azok ne hagyják ki Az alkotót. Nem könnyű film, de csak ajánlani tudom.

Link másolása
KÖVESS MINKET: