KÉK HÍREK
A Rovatból

A bíróság máris felfüggesztette Donald Trump rendeletét

Nem utasíthatóak ki azok a menekültek, akik a rendelet érvénybe lépésekor már úton voltak az Államokba.
Forrás: BBC - szmo.hu
2017. január 29.



Egy bírósági döntés értelmében nem utasíthatóak ki az Amerikai Egyesült Államokból azok, akik Donald Trump pénteki elnöki rendeletének érvénybe lépésekor már úton voltak az Egyesült Államok felé - írja a BBC.

Ahogyan arról mi is beszámoltuk, Trump pénteken egy elnöki rendelettel azonnali hatállyal és meghatározatlan időre felfüggesztette a szíriai menekültek befogadását, ezen felül pedig 120 napra felfüggesztette további 6 muszlim országból (Iránból, Irakból, Szudánból, Líbiából, Szomáliából és Jemenból) érkező menekültek beutazását az Egyesült Államokba.

A bírósági döntés a BBC szerint nagyjából 100-200 embert érinthet: ennyien rekedtek a tranzitzónában a rendelet aláírása után,

hiába volt érvényes beutazási vagy munkavállalási engedélyük.

A BBC szerint az Amerikai Polgári Szabadságjogok Szövetsége fordult a bírósághoz, két iraki nevében, akik a New York-i John F. Kennedy repülőtéren ragadtak a pénteki döntés után. Egyikük az amerikai hadseregnek dolgozott Irakban, míg a másikuk az amerikai állampolgársággal rendelkező feleségéhez utazott az Államokba.

A rendelet hatalmas vitákat gerjesztett a nemzetközi sajtóban, a repülőtereken rögtönzött tüntetések alakultak ki, de olyan befolyásos cégek vezetői is felszólaltak a döntés ellen, mint a Google vagy a Facebook. Mark Zuckerberg például egy hosszú Facebook-bejegyzésben fejtette ki nézeteit. A német, osztrák és lengyel felmenőkkel rendelkező Facebook-alapító többek között ezt írta a bejegyzésben:

"Az Amerikai Egyesült Államok a bevándorlók nemzete, és erre büszkének is kell lennünk. [...] Ahogyan közületek sokakat, engem is aggaszt, milyen következményekkel járhat Trump elnök legújabb rendelete. Nagyon fontos, hogy biztonságban legyen az ország, de az is fontos, hogy azokra koncentráljunk, akik valódi fenyegetést jelentenek."

A Google társalapítója, Sergey Brin zsidó bevándorlók leszármazottja. Ő a San Franciscói repülőtéren kialakult tiltakozáshoz csatlakozott:

Címkép: YouTube


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Üzenetet véstek a Kirk elleni halálos támadásnál használt lövedékekre
Az FBI szerint a fegyvert egy erdős területen találták meg, a nyomozás folyamatban van. A támadóról videófelvételek is készültek.


Az FBI további információkat hozott nyilvánosságra a Charlie Kirk meggyilkolásához használt fegyverről és lőszerről. A hatóságok megerősítették, hogy a támadáshoz használt lőszerre üzeneteket véstek.

Ahogy már írtunk róla, Charlie Kirkot előadás közben lőtték nyakon a Utah Valley Egyetemen, ahol fegyveres bűncselekményekről beszélt. A 31 éves, kétgyermekes családapa a helyszínen meghalt.

A lövöldözés után az FBI hajtóvadászatot indított az elkövető ellen. A közösségi médiában megjelent egy felvétel, amelyen egy feketébe öltözött, aviátor-szemüveget viselő alak látható. A felvétel szerint a férfi egy közeli épület tetején feküdt, majd felpattant és elszaladt.

A nyomozók később egy erdős területen megtalálták a gyilkossághoz használt .30-as kaliberű vadászpuskát. A fegyver tárában három olyan töltény volt, amelyeket nem sütöttek el, és mindegyikre feliratokat véstek, írta a ladbible.com.

A Daily Mail úgy tudja, a fegyver egy törölközőbe volt tekerve.

Robert Bohls, az FBI salt lake city-i irodájának különleges ügynöke azt mondta, a fegyvert laboratóriumba küldték további vizsgálatra. A hatóság tenyér- és lábnyomokat is rögzített a helyszínen.

Az FBI szerint az elkövető valószínűleg egyetemista lehetett, és a lövöldözés után az erdőbe menekült. Utah állam közbiztonsági vezetője, Beau Mason közölte: „jó videófelvételeik” vannak a feltételezett támadóról.

Charlie Kirk éppen egyetemistákkal beszélgetett, amikor megkérdezték tőle: „Tudod, hány olyan transznemű amerikai volt az elmúlt tíz évben, aki tömeglövöldöző?” Ő így válaszolt: „Túl sokan.” Ezután azt kérdezték tőle: „Tudod, hány tömeglövöldözés volt Amerikában az elmúlt tíz évben?” Kirk azt felelte: „A bandák erőszakát is beleszámoljuk?” Pár másodperccel később lelőtték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
„Dávid minden rokona menekülésben van” - megszólalt a miskei gyerekgyilkosság gyanúsítottjának családja
Hónapokig nem beszélt a fiával az apa, akit a gyilkosság estéjén mégis felhívott a 24 éves J. Dávid. Azt mondta neki, hogy nem ő bántott a kislányt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



A 24.hu-nak megszólaltak a 22 hónapos miskei kislány meggyilkolásával gyanúsított férfi hozzátartozói. Elmondták, hogy a 24 éves J. Dávid apja pár hónappal ezelőtt súlyos betegségen esett át, és hónapokig nem beszélt a fiával. A gyilkosság estéjén J. Dávid felhívta az apját, hosszú idő után először.

„A férjem össze volt veszve a fiával, ezért hónapokig nem is beszéltek egymással. Dávid aznap este kereste meg az apját. Csak annyit mondott neki a telefonba, hogy nem ő bántotta a kislányt”

– mondta a lapnak a gyilkossággal gyanúsított férfi apjának a felesége.

A családfő ezután úgy döntött, feladja a fiát. A rendőrök nagy erőkkel keresték J. Dávidot, és helyiek is indultak utána lapátokkal és különböző szerszámokkal. A szeretőjével bujkáló férfit másnap egy lakatlan, romos épületben fogták el, néhány száz méterre attól a helytől, ahol a kislány holttestét megtalálták.

Az asszony elmondta, hogy a férje pár hónappal ezelőtt agyvérzést kapott, és most is nagyon beteg. A család szerint a kislány meggyilkolása óta rájuk is erős indulat zúdul, ezt nehezen viselik.

„A férjem végig segítette a nyomozást, és ő mondta el a rendőröknek azt is, hogy hol van Dávid. Ártatlanok vagyunk, mégis folyamatos támadásoknak vagyunk kitéve a családdal. Dávid minden rokona menekülésben van, pedig ártatlanok.”

Korábban felmerült, hogy tavaly novemberben a szülők egy buszon bántalmazhatták a kislányt. A rendőrök a buszsofőrt és az utasokat is megkérdezték, de a bejelentőn kívül senki nem jelezte, hogy bántalmaztak volna bármelyik gyereket. A szülők azt mondták, azért voltak feszültek, mert jött a kislány foga.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint januárban a szülők ismét veszekedtek, de akkor sem merült fel, hogy bántalmazták volna Hannát vagy a testvérét. Az eset után a rendőrök jeleztek a gyermekjóléti szolgálatnak. A kislány anyja, Adrienn ezt követően, idén februárban jött össze J. Dáviddal, akit a brutális gyilkossággal gyanúsítanak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Holttest az erdőben: két hónap után találták meg az eltűnt férfit a kecskeméti rendőrök - kiderült, hogy meggyilkolták
Az áldozat eltűnése azért tűnt fel, mert sem munkahelyváltás, sem betegség, sem adósság nem indokolta. A holttestet napokig keresték egy több tíz négyzetkilométeres területen, végül kutyákkal találták meg.


A Bács-Kiskun vármegyei rendőrök megtalálták annak a férfinak a holttestét, akinek eltűnését az élettársa július közepén jelentette, írja a Blikk. A körülmények egy idő után gyanússá váltak: a férfi nem váltott munkahelyet, nem volt beteg, nem volt új, titkos kapcsolata, nem voltak adósságai, és nem fenyegették meg. Minden jel arra utalt, hogy baleset vagy bűncselekmény történt.

A kecskeméti rendőrök szeptember 12-ére kiderítették, hogy az 56 éves áldozatot július 6-án az „eltűnést” bejelentő élettárs lányának párja ölte meg.

A holttestet egy erdőkitermelési területre vitte, ásott egy gödröt, abba beledobta, majd néhány tuskóval elfedte.

A rendőrök már napok óta rájöttek a titkára, de a „sírhely” megtalálásához kellett néhány nap, mert a gyanúsított nem működött együtt, és keveset segített. Az átvizsgálásra váró terület több tíz négyzetkilométernyi volt, végül holttestkereső kutyákkal sikerült megtalálni a gyilkosság bizonyítékát.

A 41 éves gyanúsítottat emberölés bűntette miatt letartóztatta a bíróság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Továbbra sem találják a rejtélyes körülmények között a Pilisben eltűnt túrázót - körözést adott ki a rendőrség
A kutató-mentők videóban mutatták meg, hol keresik, és azt írják, sokan a Spartacus-tanösvényre indultak, hogy segítsenek. Egy túrázó Pilisszentlászlónál látta utoljára a 27 éves nőt.


A Monori Rendőrkapitányság körözést adott ki, és a lakosság segítségét kéri, mert öt napja nem találják a 27 éves nőt, aki túrázás után eltűnt a Dunakanyarban, írja a Telex. A rendőrség kérésére a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat is keresi, és videót tettek közzé a Facebookon a kutatásról. A poszt szerint többen a Spartacus-tanösvényre indultak az elmúlt napokban, hogy részt vegyenek a keresésben.

A mentőcsoport bejegyzése alapján Kaszás Nikolett korábban a tanösvényen járt, és egy túrázó találkozott vele Pilisszentlászló közelében.

„Azt is tudjuk, hogy kommunikáció történt közösségi felületen az Ő profilja és a párja profilja között a túra utáni éjszaka folyamán”

- írták.

Hozzátették, hogy a Pest vármegyei rendőrség koordinációjával ezernyi szálon zajlik a nyomozás és az adatgyűjtés, mindenki azon dolgozik, hogy mielőbb előkerüljön a nő, és kiderüljön, mi történt.

A rendőrségi körözés szerint az eltűnt nő 160 centi magas, vékony testalkatú, sötétbarna hajú és barna szemű. Az eltűnéskor viselt ruházata nem ismert.

Korábban ebben a cikkben írtunk a rejtélyes körülmények között eltűnt túrázóról:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk