hirdetés

KULT

Netflix dokumentumfilm: 8 hónapig kínozták a kisfiút, mire meghalt, pedig a szociális munkások tudtak róla

Megnéztük a Gabriel Fernandez-aktát, és totál kikészített minket. Ütés-égés-lövésnyomok egy nyolcéves gyerek holttestén.
Szajki-Vörös Adél, fotók: Netflix - szmo.hu
2021. február 22.

hirdetés

Ez a netflixes dokumentumfilm-sorozat talán abban a legkiemelkedőbb, hogy soha nem láttunk még ennyire szomorú true crime doksit, hiszen annál nincs kegyetlenebb és elviselhetetlenebb nézőként is, amikor egy gyermeket a saját szülei kínoznak halálra. Pedig a kis Gabriellel ez történt Los Angelesben.

A halálakor nyolc éves kisfiút vér szerinti anyja hónapokkal korábban fogadta ismét magához, miután születése után lemondott róla, majd az alatt a pár hónap alatt, ami 2013 május 24-ig történt, a kisfiú a poklok poklát érte át. A végzetes éjszakán, miután orvosok hosszú órákon át küzdöttek az életéért, a szervezete feladta a harcot. Konkrétan halálra kínozták. Hogy milyen motivációból - kell erre egyáltalán motiváció???! - , pontosan kinek a tervéből és hogyan, erre derül fény a tárgyalás során, és ezt a szívszorító történetet bontja ki a szemünk előtt, gyakorlatilag élőben a sorozat.

Ott ülünk mi is a tárgyalóteremben és meg akarjuk érteni a megérthetetlent. De még durvább a sztori attól, hogy kiderül: több szociális munkásnak lett volna lehetősége tenni valamit a gyerekért, de inkább behunyták a szemüket.

A sorozat nem amiatt erős, mert filmművészetileg vagy dramaturgiailag annyira különlegeset alkotott volna a rendezője, hanem maga az ügy olyan, ami önmagáért beszél. Ordít. A rendező a legjobb eszközt választotta, amikor úgy döntött, hogy ezt a történetet csak a legnagyobb egyszerűséggel kell elmesélni, nem kell hozzátenni semmi extrát. Mert amikor megtudjuk, hogy ez a kisfiú olyan kínzásokat élt át, mindezt nyolc hónapon át, amilyent még az ellenségünknek sem kívánunk, akkor minden célját eléri az alkotó.

Feltesszük a kérdést: hogyan történhetett ez meg? A néző azt kívánja, hogy mindenki nyerje el a büntetését, aki erről tehet. A sorozat azért fontos, hogy elkészült, mert felhívja a figyelmet az amerikai gyerekvédelem hiányosságaira, mint ahogy az ügy is azért szólt akkorát Amerikában, mert a két szülőn kívül vádat emeltek négy szociális munkás ellen is.

Ugyanakkor a bemutatott, felkavaró bizonyítékok és a fantasztikusan emberi hozzáállású, empatikus ügyvéd azt is hivatottak hatalmas piros betűkkel az eszünkbe vésni, hogy egy gyermek ártatlan, tiszta lap, és bűn bántani - akár egy életre traumatizálni, akár a halálba küldeni, akár szekrénybe zárni éjszakára, ahogy azt Gabriellel is tették.

Egy egész pici szekrénybe, és itt most egy kurva nagyot tudnék csak káromkodni tehetetlenségemben, hogy ilyesmi még mennyi gyerekkel megtörténhet ebben a pillanatban.

hirdetés

Ami a pozitív következmény a film mögött, hogy úgy hírlik, az ügy megmozgatott bizonyos dolgokat Amerikában és elindult valamiféle változás a gyermekvédelem területén. A doksi nagy hangsúlyt helyez arra, hogy bemutassa, ez a terület mennyire átláthatatlan és káoszszerűen létezik, s ezzel remélhetőleg hozzásegíti a gyermekvédelem szervezettségének kikényszerítését, mint ahogy az utóbbi években többször is forradalmian nyúltak bele a dokumentumfilmesek a valóságba.

Azt állítja ugyanis a Gabriel Fernandez-akta, hogy nem egyszeri problémáról van szó, hanem tragikusan gyakoriról. És ez rettentő szomorú: a tudat is, hogy a világban szenvednek úgy gyerekek, akiket egyetlen kézmozdulattal meg lehetne menteni, és mégsem - és mégis maradnak a bántalmazó közegben.

A film felépítése klasszikus, lassú építkezéssel, alaposan bemutatja az ügy minden részletét, de a hat epizód arra is enged időt, hogy bizonyos témákon jobban elidőzzön. Így jut idő arra is, hogy a szimpatikus jogász háttérsztoriját és elhivatottságának okát is megismerjük: megtudjuk, hogy ő is bántalmazott gyermek volt és ezért fontos neki a gyermekabúzus elleni küzdelem. Ezek a pillanatok még erősebbé teszik a filmet érzelmileg.

Nem tudok döbbenetesebb képet felidézni valaha készült dokumentumfilmekből, mint amikor megmutatják a Gabriel testéről készült fotókat. Egyszerűen felfoghatatlan, hogyan képes valaki egy gyermekkel ezt tenni. Nem öncélú az illusztráció: a rengeteg sérülésnyom beég az ember agyába és garantálom, hogy a néző örökké emlékezni fog erre a képre.

Gabrielt szünet nélkül kínozta az anyja és annak élettársa, légpuskával lövöldöztek rá, fojtogatták, verték, égési nyomokat okoztak neki, miközben az éjszakát megkötözve egy szekrényben kellett töltenie. Ép ésszel felfoghatatlan. Fontos ez a film mindenütt a világon, a borzalmak tanmeséje arról, hogy figyeljünk jobban oda a gyermekekre, és ha bármi furcsát látunk, ami egy kiskorút veszélyeztethet, nyissuk ki a szánkat és jelezzük, mert egyetlen kiszolgáltatott gyermek sem érdemli meg, hogy becsukjuk a szemünket. Régen szobrot állítottak emlékül a vértanúknak, most dokumentumfilmek készülnek ilyen céllal róluk, ezért fontos a Gabriel Fernandez-akta.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT

Megrázó, ahogy Ben Affleck a saját tragédiáját játssza el

A színész még életében nem volt ilyen jó, mint A visszaútban. Kritika.
Szajki-Vörös Adél, fotó: HBO GO - szmo.hu
2021. április 07.

hirdetés

A visszaút című film fontos állomás Ben Affleck karrierjében, ugyanis kíméletlen tükörbenézés - és ez is adja az legnagyobb erejét a filmnek. Amúgy jól összerakott mozi, kiváló operatőri teljesítménnyel, jó rendezéssel, első osztályú színészi teljesítményekkel, de nem lehet nem úgy tekinteni rá, mintha nem Ben Affleck saját személyes szenvedéstörténetét, önvallomását néznénk. Az HBO GO-n megtekinthető.

Sok a szenvedélybeteg Hollywoodban, sokan rá is mennek, mindig hallani róla, hogy valamelyik sztár éppen elvonóra vonul, vagy valami furcsa dolgot művelt betépve vagy begyógyszerezve. A zenészeket és sportolókat is érinti a probléma, de az egész szórakoztatóipart is. Ott van például Philip Seymour Hoffman, akinek halála sokakat ért sokkolóan, vagy Tiger Woods  begyógyszerezve elszenvedett balesetei és szexfüggősége (ez is szenvedélybetegség), vagy a túladagolt Heath Ledger tragédiája, vagy Prince szintén sokkoló halála.

Ez a közeg általában érzékenyebb emberekből áll, hiszen a művészethez egyfajta felerősített érzékenységre is szükség van, amit aztán az alkotás, a folyamatos önmarcangolás vagy akár a hírnév feldolgozása is még nehezebbé tesz.

Ben Affleck magánélete mindig is a szemünk előtt zajlott, a média már huszonéves kora óta imádja, és a paparazzóknak is az egyik kedvenc céltáblája. Persze elég izgalmas alapot is szolgáltat egyre fordulatosabb magánélete és élettörténete. A fiatalon forgatókönyvírói Oscar-díjat nyert színészre egyből ráirányult a figyelem, majd Gwyneth Paltrow-val járt, de  igazán a Jennifer Lopezzel való kapcsolata pörgette fel a média figyelmét, és a paparazzóknak is egyre több munkát adott.

Ők testesítették meg a Hollywoodi álompárt, majd pletykák kezdtek terjedni Affleck szerencsejáték-szenvedélyéről is. Aztán szakítottak, Affleck színészi karrierje pedig nagyon hullámzóvá vált: egy időben ő volt az egyik ügyeletes szépfiú, ami inkább közepes filmeket hozott neki és színészileg is elkönyvelték az unalmas kategóriába. Ebből aztán saját magát sikerült visszahoznia, amikor elkezdett rendezni és magára is osztott remek szerepeket. A szakma ismét komolyan vette, így lett belőle Batman. Időközben megnősült, Jennifer Garner oldalán úgy tűnt, lenyugodott, három gyermekük született.

De mindeközben sikerült szerencsejáték- és alkoholfüggővé válnia, ami a magánéletétre is komoly hatással volt: végül váláshoz is vezetett. Affleck családja is tele van önsorsrontó történetekkel: az apja és testvére is  alkoholproblémákkal küzdöttek és több öngyilkosság is volt a családban. Mára a színész túl van legalább három elvonókúrán, és egyedül él. A film olyan, mintha Affleck a saját történetét játszaná el, mivel ezt is teszi, egyfajta terápiaként mehetett bele. A sztori lecsupaszítva ugyanaz: egy férfiról szól, aki mindent elvesztett, és megpróbál ebből felállni.

hirdetés

Ez egy bátor és kemény döntés: a színészek nem gyakran mutatják meg ennyire a sebezhetőségüket, és nem mindennapi, hogy valaki a személyiségéhez ennyire közel álló figurát játszik el.

Pedig itt Affleck annyira felvállalja a saját életét előttünk, hogy szinte fáj nézni. Látjuk, ahogy otthon piál egyedül elkeseredettségében, és elképzeljük, hogy civilben is ezt csinálta, elképzeljük, ahogy küzd a szenvedélybetegséggel, ahogy próbál újra és újra nemet mondani az italnak, de végül elbukik. Ha valaki ismeri ezt az állapotot, az épp ő, és a szemünk előtt küzd ellene. Persze ez csak egy szerep, de valahol egyszerre mégsem az.

Ahogy a film címe is jelzi, ez Ben Affleck életében és karrierjében is egyfajta visszautat jelenthet. Ha végleg sikerül megküzdenie a démonaival, akkor azért, ugyanakkor színészileg is megmutatja, hogy képes nagyon mélyre menni és a kamerák előtt a legnehezebb pillanatokat hitelesen előadni.

A film erősségét az ő szuggesztív jelenléte adja, látjuk szenvedni, a dühtől szétfeszülni, és egyszerűen nem tudunk nem együttérezni vele. Amikor a feleségétől bocsánatot kér az elrontott dolgokért, akkor nehéz nem a saját életét beleképzelni. Régen nem láttam ilyen őszinte színészi könnyeket sem.

A visszaút egyfajta sportfilmként épül fel - Affleck egy gimis kosáredzőt játszik, aki visszatér egykori sulijába - , az ahhoz szükséges sablonokat is felvonultatja, de nem érezzük erőltetettnek a dolgot, hiszen nem B-filmes megoldásokat használ, hanem az eredetieket. Sosem tudjuk, mi a következő lépés a történetben, folyamatos feszültségben tartja a nézőt, hiszen nagyon szeretnénk, ha Affleck karakterének sikerülne kikeverednie elcseszett életéből.

A rendező pedig nagyon ért ehhez a műfajhoz, hiszen Gavin O’Connor már többször bizonyította, hogy a sporthoz is és a férfiérzelmek megmutatásához is ért, jó példa erre a Warrior – A végső menet című film. Ami sokkal karcosabb mozi volt, talán abból a fajta nyerseségből még egy nagy kanállal ennek a filmnek is jót tett volna. Erős alkotás ez mégis, ami magával ragadja a nézőjét, de a végére azért hiányolhatunk egy erőteljesebben katartikus pillanatot a filmből, ami folyamatosan ott lebeg, de mégsem következik be. Talán épp a rendező által kivágott jelenetrészlet volt az, melyben Affleck állítólag döbbenetesen megindító volt? Talán túlságosan lemeztelenedett érzelmileg? Még így is sok erős pillanat van a filmben és mélyre is hatol, Affleck pedig megérdemli, hogy maradhasson a Hollywoodi élvonalban.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT

50 éves korában meghalt a világhírű rapper, DMX

Az előadó egy hete szívrohamot kapott.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. április 09.

hirdetés

Meghalt Earl Simmons, művésznevén DMX. A híres rapper 50 éves volt - írja a The New York Times.

Az előadóművészt egy hete szállították kórházba szívinfarktusa után, azóta gyakorlatilag gépek tartották életben.

Családja egy közleményt adott ki, amelyben azt írják:

„Earl harcos volt, aki a végsőkig küzdött”.

A kórház előtt a családon kívül több százan gyűltek össze, hogy megemlékezzenek a rapperről. Earl Simmons fiatalkorában többször került javítóintézetbe, mielőtt rátalált a zenére, ami a jó útra terelte.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés

„Várjuk a híreket, az oltást és a pizzafutárt, de sokan már mindegyiktől félnek”

Váray László új dala, a „Tölts újra ember!” nem is lehetne aktuálisabb. Premier!
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. április 11.

hirdetés

"Egy körbepásztázó kamera, ami folyamatosan átfókuszál, hol közeli, hol távoli dolgokra. Benne van az elmúlt időszak minden olyan eseménye és szalagcíme, ami hatással van az életünkre és ami hosszú ideig hivatkozási pont lesz a jövőben" – meséli most debütáló daláról Váray László

A tech-cégek elképesztő méretű szimbolikus és valódi hatalmától a tavalyi amerikai elnökválasztásig és az azt megelőző események tanulságaiig számos téma ihlette a szöveget. (Utóbbi már eddig sem számított távoli, egzotikus problémának, de akik nagyobb figyelemmel voltak a tengerentúli eseményekre, pontosan kiolvashatták belőle, mi várható 2022-ben Magyarországon – teszi hozzá Laci.)

"Beleírtam a kettészakadt világot, amiben hamarosan csak a világnézetek alapján választott igazságok mentén lehet majd közlekedni. Zavar az egyre erőszakosabb online lökdösődés és a teljes el-nem fogadás jelensége. Zavar, hogy egy véleményt egy közösség vita nélkül végleg ignorál és kilök magából alannyal, állítmánnyal. Ha nem vagy elég naprakész a nézeteiddel, ha nem állsz ki egy szimbolikus, sokszor túlérvényesített ügy mellett, vagy épp mert megteszed, a helyzeted és fajsúlyod szerint két dologra számíthatsz: digitális lincselésre és arra, hogy a két rendszer valamelyike szerint megbízhatatlan leszel (a közelmúlt eseményeivel való összecsengés miatt jegyzem meg, hogy a dal tavaly decemberben született)"

– meséli, hozzátéve: mindeközben várjuk a híreket, az oltást és a pizzafutárt, de sokan már mindegyiktől félnek. Kétkedünk magyarázatokban és a kétkedésben is.

A refrén utolsó sora egy ellen-mantra, hogy nehogy így legyen: „Félünk, de ünnepelünk, a kezünkben pohár és fegyver / Az új jelszó lehet az utolsó: tölts újra ember!”

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT

„A megfelelő hangszeres tudás nem tudja befoltozni a tehetség hiányát” - interjú Nánási Péter zeneszerzővel

Mi különbözteti meg a hangszeres zenészt a komponistától? Miért olyan hasonló minden híradó zenéje? És miért köszönnek vissza a nagy elődök John Williams filmzenéiben? Nánási Péter ezekre a kérdésekre is választ adott.
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2021. április 08.

hirdetés

Elvetélt zenészként minden érdekel, ami a muzsikával kapcsolatos. Éppen ezért kapva kaptam a lehetőségen, hogy feltehetem kérdéseimet egy olyan zeneszerzőnek, aki otthonosan mozog a filmek, reklámok, színpadi produkciók világában.

- Nagyon sok kitűnő muzsikus van, aki bármilyen virtuóz a hangszerén, mégsem lesz zeneszerző. Mi az a plusz, ami az előadó muzsikust elválasztja a komponistától?

- Szerintem az improvizációs képesség. Sok klasszikus zenész mondja magáról, hogy csak kottából tud játszani, nem tud rögtönözni. Ez egy készség, ami egyébként az emberek többségénél jelen van. Zenét írni picit olyan, mint a sakkozás: amikor játszol, lépsz egy hangot, ezáltal a fejedben felvázolódik több lehetséges út, több lehetséges lépés. Ha választasz egyet ezek közül és lejátszod a következő hangot az újabb lehetséges lépés variációkat hoz, megint megjelenik több lehetséges folytatás.

Az ritka, hogy az első hangnál pontosan tudja az ember, hogy mi lesz az összetett mondat, milyen szavakat, hangokat fog pontosan használni. Nekem általában közben áll össze a dallamív. Persze arra is van példa, hogy már az első hang lejátszásánál látom a dallamot és alatta a harmóniákat. Ez egy izgalmas játék, amihez az emberek jó részének megvan a képessége, csak ez nincs előásva, nincs ápolva, kigyakorolva.

Pursuit (4K) from Mike Olbinski on Vimeo.

hirdetés

- Egy zeneszerzőnek minden hangszert ismernie kell, hogy komponálhasson rá. Laikusként adja magát számomra a kérdés: milyen fontos, hogy egy zeneszerző mennyire jó hangszeres zenész, illetve kell-e egyáltalán, hogy tudjon bármilyen hangszeren játszani?

- Azt szokták mondani, hogy legalább egy hangszeren érdemes tudni rendesen játszani. Nekem ez a gitár, ezt tanulom gyerekkorom óta. Ugyanilyen mértékben használom a zongorát is a munkáimban, de mivel ezt már a húszas éveimben kezdtem tanulni sokkal kevésbé tudok rajta játszani. Ez olyan, mint a nyelvtanulás, most épp spanyolul tanulok, de tudom, hogy már nem fogok olyan szinten beszélni, mintha 9 évesen kezdtem volna. Az agyam és idegrendszerem már nem olyan rugalmas, már nem a tanulásra van kihegyezve. Jó, ha minél jobban tud egy hangszeren játszani a zeneszerző, de a tehetség akkor is kiütközik, ha valaki esetleg csak közepesen játszik a hangszerén.

Kurt Cobain-ről szerintem még a legelvakultabb rajongói sem mondanák, hogy virtuóz gitáros volt, de azt sem vitatná senki, hogy zseniális dalszerző volt.

Minél jobb valaki a hangszerén, annál nagyobb a szókincse, de elvileg 100 szóval is lehet jó verset írni, ha azt a 100 szót jól használják. És az is igaz, hogy lehet borzalmas verset is írni nagyobb, kimunkáltabb szókinccsel.

A megfelelő hangszeres tudás segítség, de nem mindenható, nem tudja befoltozni a tehetség hiányát. A nagyobb hangszeres tudás nagyobb palettát ad a kézbe, de a színeket, amik rajta vannak, lehet jól és rosszul is használni.

- Milyen út vezetett a kísérőzenék világába?

- Magyar reklámzenékkel kezdődött a kétezres évek közepén. Az első munkám az akkor futó Nagy Könyv kampány reklám és televízió műsor zenéje volt 2005-ben, innentől néhány évig magyar reklám és színházi munkáim voltak, 2011-től kezdtem külföld felé fordulni, azóta nagyjából 50-50% százalék a magyar és a külhoni munkák aránya. Én pont egy trend kibontakozásánál nyitottam külföld felé, ez a digitális szabadúszók megjelenése, akik otthonról dolgoznak, gyakorlatilag a világ bármely pontjára. Nekem pl. 20 országból voltak megrendeléseim ebben a 10 évben kelettől, nyugatig. Ez nagyon jól tud működni, normális internet kapcsolat kell hozzá, angol nyelvtudás és némi vállalkozói nyitottság. Cserébe nagyon sok élménnyel gazdagodom, sok érdekes emberrel és projekttel kerülök kapcsolatba.

- Egy pályafutást nehéz néhány szóban összegezni, de mégis, említsen néhány fontosabb állomást, munkát, megrendelőt!

- Nehéz kiemelnem megbízást, a nagy részük a szívemnek kedves. Minden munkára figyelek, ezért kialakul egy kötődés. Szerettem timelapse zenéket készíteni például, ezekből nagyjából 25-30 volt eddig, mindenféle nációjú megrendelőktől. Hétszer dolgoztam Enrique Pachecónak Madridba, ezek közül több olyan is volt, amit szerettem készíteni. Vagy az amerikai Mike Olbinskinek készített munkákon is jó volt dolgozni, ő egy viharvadász, őrült filmes. Egy nagy furgonnal és filmes felszereléssel megy a tornádó után és filmezi. Nagyon látványos dolgokat készít, az óceán azon partján elég ismert. Van olyan videónk, ami 3 milliós nézettségnél jár különböző videómegosztókon. Tavaly készítettem a Vári Berci által vezetett Varidance táncelőadásához zenét, az is érdekes kirándulás volt és a most befejeződő Sipos Imre által rendezett Kis Hercegre is igyekeztem figyelni.

De ezek mellett ki tudnék még emelni sokat, ami ezért vagy azért kedves, az interjú terjedelme ezt nem engedi.

- Ha az ember sok tévéműsort néz, külföldieket is, feltűnik, hogy adott műsor típusoknak igen hasonló stílusú mindenütt a főcímzenéje. Például a hírműsoroké általában feszes, feszültségkeltő. Ennek mi az oka? Valamikor a kísérőzenék történetében kikísérletezték, hogy adott műsortípushoz mi a legoptimálisabb?

- Ez a legtöbbször természetes módon alakul, a mai hírműsorok elődei a mozis hírek voltak a 30-as, 40-es években, és ha megnézzük a mostani hírek és az akkoriak közötti zenei hasonlóságot, akkor a közös vonás a harsányság. Emellett a hírműsorok zenéinek valamiféle fontosságot, jelentőséget kell sugároznia, azt kell a hallgatónak éreznie, hogy valami fontos dolgot fognak neki mondani.

A fődallamnak fülbemászónak kell lennie, de nem lehet annyira mozgalmas, hogy ha esetleg beszél rá a műsorvezető, akkor elnyomja a beszédet.

Kell egy szignálszerű dallam, amiről mindenkinek az adott műsor jut eszébe, de ez a szignál nem lehet túl hosszú, nincs funkciója, ha hosszabb, mint néhány másodperc. Ezek olyan sajátosságok, amelyek a világ bármelyik hírműsorában elvárások lehetnek, ezek által kialakul egy adott kultúra, amelynek megvannak a maga jellemzői. Ezért van az, hogy ha hírműsor zenét hallunk, felismerjük, tudjuk, hogy jó eséllyel a hírek következnek.

Minden területnek megvannak az ilyen sajátosságai, egy sorozat főcímzenéje például adott, 1 perc körüli hosszúságú, jellemzően felfesti a történet hangulatát és zenei világának hangulatát is. Ezek olyan szabályok, amiket nem fektetett le senki, organikusan fejlődtek, de mégis általánosnak, jellemzőnek tekinthetjük őket. Ez a kulturális közeg is változik, amíg 30-40 éve természetes volt, hogy a Mézga Család 3 percig kezdődött, ma ez már elképzelhetetlen, a leghosszabb sorozat főcím sem több másfél percnél, és akkor már hosszúnak érezzük.

- Mennyi mozgástere marad a kreativitásnak, mennyire lehet elszakadni a zenei kliséktől?

- Általában reklám munkáknál jellemző, hogy jobban fogják a zenész kezét, nagyon sok fülön keresztül megy a zene, véleményt mond a rendező, a stáb, a reklámügynökségnél mindenki, majd a legvégén a megrendelő is, aki adott esetben egy gyár vagy bank menedzsmentje. Ez sokszor 20-30 ember. Bármelyik pontnál jöhet egy olyan visszajelzés, ami miatt az egész munka elölről kezdődik. Ebben a környezetben jobban szoktam érezni, hogy kisebb a mozgásterem, mint máshol.

Egy színházas munkánál általában szabad kezet kapok, tényleg arra kíváncsi a közeg, mit tudok hozzátenni a produkcióhoz, és ez ad egyfajta szabadság érzést.

- Lényeges különbség van, hogy mihez kell kísérő zene? Másképp kell hozzáállni egy film, egy reklám, egy tévéműsor vagy egy színházi produkció esetén?

- Minden munka más egy kicsit, egy 60 perces táncelőadás teljesen más, mint a egy 30 másodperces reklámzene. Máshol vannak benne a csúcspontok, máshogy kell eljutni oda, egy táncelőadásnál lehet több ilyen csúcsot, kilengést, feszültségkeltést beleépíteni a zenei narratívába, amíg egy reklámzene íve általában egy hullám, az aranymetszés szabályait követve a kétharmadnál a csúccsal. Emellett persze az alkotó elemek sokszor nagyon hasonlóak. Ez olyasmi, mint a regény és az egy oldalas novella viszonya, az egyikben rengeteg tér van mozogni alkotóként, a másik kötött. Az egyik lehet lassan építkező, a másik mindenképpen feszes.

- John Williams sokak nagy kedvence, az enyém is, és kétségtelenül az egyik legismertebb és legtermékenyebb zeneszerző. Mégis, amikor elkezdtem komolyzenét hallgatni, óhatatlanul feltűnt, hogy Dvořak Új világ szimfóniája kísértetiesen olyan, mint a Hook egyik zenéje, mint ahogy a jellegzetes „Cápa” motívum előzménye is felfedezhető a IV. tétel intrójában. A Csillagok Háborúja bizonyos jellegzetes zenei motívumait is felfedeztem Holstnál vagy éppen Mahlernél. Azóta tudatosan figyelem, és bizony sok filmzene esetén érzem azt, hogy a komponisták egyszerűen csak újrahasznosítják a nagy elődök „találmányait”. Ön mit gondol erről?

- John Williams nagyon sok elemet használ a kései romantikusoktól és egyébként Bartóktól is. Ennek a korszaknak a komolyzenéje nagyívű, gazdag, érdekes, szép dallamokkal dolgozik, nem csoda, hogy Hollywood használja a paneleit. Ezen én is gondolkodtam, hogy vajon egy ilyen tehetségű zeneszerző miért idéz ilyen egyértelműen a munkáiban.

John Williams nekem is nagy kedvencem, nem hiszem, hogy nehezére esne tökéletesen egyedi zenéket készíteni egy adott filmhez, biztos vagyok benne, hogy ebben a módszerben van tudatosság.

Ír nem filmzenei műveket is, van hegedű, cselló és fagott versenye is, ezek mai, modern, sokszor atonális komolyzenék, ezekben nem lehet érezni ezeket a hatásokat.

Amikor filmzenét ír, mindig a késő romantikusokhoz nyúl, és ez nem kisebbíti a tudását vagy a tehetségét, dolgozik, megrendelésre. A dallamai ilyenkor is egyediek, fülbemászóak és általában nagyon szépek. Ha zenész szemmel kicsit ránézünk ezekre a zenékre, mindig nagyon leleményes megoldásokat találunk, élmény hallgatni.

Erről a jelenségről ő maga is beszél érintőlegesen. Az egyik interjújában említi, hogy amikor Spielberg megmutatta neki a Schindler listája nyers, zene nélküli verzióját, azt érezte, hogy nem tud majd zenét írni hozzá. Azt mondta a rendezőnek, hogy egy sokkal jobb zeneszerzőre lenne ennek a filmnek szüksége, mint amilyen ő. Spielberg azt válaszolta: „Tudom, de ők már mind halottak.”

- Jelenleg min dolgozik?

- Épp most fejezek be egy munkát. A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínháznak írok zenét a Kis Herceg előadásukhoz. Matyi Ágota a látványtervező, Nagy Tibor az animátor, Garajszki Margit a dramaturg, az előadást Sipos Imre rendezte. Zenei oldalról 3 zenész segítette a munkámat, Ambrus Rita énekel, Rádli Ramóna csellózik és Simonics Viktória fagottozik a felvételen.

A jobban sikerült munkáimat általában elérhetővé teszem lemezként online felületeken, ez most is így lesz, ennek a borítóját Székely Petra grafikusművész készítette. Most mi is érezzük a járványt, március 26-án lett volna a bemutató, de a harmadik hullám miatt ez tolódik, a színházban jelenleg nem lehet próbálni. Szeretnénk bemutatni az előadást tavasszal, nagyon remélem, hogy lesz erre mód, nem kell eltolni a premiert őszig. Meglátjuk. Most nagyon gyorsan változnak az események országos szinten, az előadás 90%-ban kész, a zene gyakorlatilag 100%-ban. Ilyenkor, az utolsó simításoknál már nem egyszerű felfüggeszteni a munkát.

Ha szeretnél többet megtudni Péterről és a munkáiról, látogasd meg a honlapját.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: