KULT
A Rovatból

75 éves Gálvölgyi János – Videón a 10+1 legviccesebb pillanata

Eredetileg fényképésznek tanult, majd tabukat nem ismerő humoristaként vált halhatatlanná, miközben színpadon, filmen, tévében és rádióban egyaránt maradandót alkotott.

Link másolása

Május 26-án töltötte be 75. életévét Gálvölgyi János Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, Karinthy-gyűrűs humorista, szinkronszínész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, aki nem véletlenül korunk egyik legnépszerűbb színésze.

Számtalan emlékezetes paródia fűződik a nevéhez, az alábbiakban felelevenítünk ezek közöl néhányat – szigorúan a teljesség igénye nélkül, szubjektív válogatásban.

Gálvölgyi János Budapesten született 1948. május 26-án. Fényképésznek tanult, és dolgozott is a szakmában, majd 1968-ban parodistaként feltűnt a Ki mit tud? című tehetségkutató műsorban. A később már életében legendává vált nagy nevettetőt 10+1 paródiájával köszöntjük 75. születésnapja alkalmából, és ezek közül az első nem is lehetne más, mint az 1968-as debütálása humoristaként:

1973-ban elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, karrierje a Thália Színházban indult. 1993-ban átszerződött a Madách Színházba, ahol 2012-ig játszott. Ezt követően főleg a Játékszínben szerepelt. 2023 májusában állandó tag lett Pintér Béla és Társulatában.

Pályafutása tele van ikonikus alakításokkal, paródiákkal, többek között nagy sikert aratott a Rádiókabaréban, a Gálvölgyi Show és a Heti Hetes című tévéműsorban, a Csinibaba című kultikus filmben, továbbá szinkronszínészként is ismert és kedvelt.

Állandó magyarhangja volt Benny Hillnek, akit kollégaként is nagyon nagyra tart, de a sorozatkedvelők a Derrick Harry Kleinjének hangjaként is emlékezhetnek rá.

Gálvölgyi János paródiája Vágó István népszerű barkóba-játékáról, a Van benne valami-ről:

Az RTL Klub sztárjaként máig idézett paródiát készített a Barátok/Anyátok közt sorozatról:

Egyértelműen legendává vált Rózsa György- és Kapcsoltam-paródiája, amiben „nem is szomjas, de iszik, mint az állat”. A humoros videóért olyanok is rajonganak, akik életkorukból adódóan a műsorra magára már nem emlékezhetnek:

Eddig 9 mozifilmben, több tucatnyi tévéfilmben és száznál is több színdarabban szerepelt, illetve több mint 50 paródiát láthatott tőle a közönség.

2001-ben legendásat játszott a Legyen ön is milliomos különkiadásában:

A Heti Hetesben is gyakran sziporkázott, egyik legjobb vicce előadásába minden "Gálvölgyiséget" belevitt:

Parádésan mutatta be a Gálvölgyi Showban az akkor padlón lévő magyar foci legfőbb bajait:

Lapozz a cikk folytatásához!



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KULT
„Ez szégyen” – Kommentek tucatjai szólnak be a Cannes-ben győztes magyar filmesnek gratuláló Filmintézetnek
„Mégis mi a viharnak gratuláltok, hm? Nem támogattátok, háromszor dobtátok ki a tervét és végül francia pénzből készült el a film. Még promózni se promóztátok akkor, amikor felkerült a listára. Kisstílű csinovnyikok” – ez volt az alaphang a kommentekben.

Link másolása

Mi is megírtuk, hogy Buda Flóra Anna francia-magyar koprodukcióban készült 27 című animációs filmje nyerte el szombat este a legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálmát a 76. Nemzetközi Cannes-i Filmfesztiválon, ahol egyedüli magyar versenyfilm volt.

Hamar híre ment, hogy a kisfilmhez a Nemzeti Filmintézet semmivel nem járult hozzá, magyarán hazai támogatás nélkül készült el. Összesen háromszor dobták vissza a filmötletet egyébként.

Erre jött a Nemzeti Filmintézet egymondatos gratulációja a Facebookon:

„Óriási gratuláció a 27 címü rövidfilm alkotóinak az Arany Pálmához!”

– írták.

Ezt lehet, hogy nem kellett volna, mert ha beleolvasunk a kommentekbe a bejegyzés alatt, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy magukra rántották az abroszt és ami rajta volt...

„A filmintézet háromszor visszadobta a tervet, így Franciaországban készült. Ez szégyen és kiválóan leírja a fideszes filmintézet működését.”

„Úgy tűnik ebből a gratulációból, mintha bármi közötök volna a filmhez és alkotóihoz. Ja, mégis. Annyi, hogy elutasítottátok őket többször is. Nemtelen ez a behízelgős álgratuláció.”

„Elég abszurd ez, mekkora gombóc lehet, hogy egy a rezsimnek nem behódoló, többször is visszautasított művésznek gratulálni kellett. Lehet, ha a stadionok füvét gereblyéző jobbágyokról szóló filmet készített volna, annak jobban örültök. Főleg ha flexibilis költségvetéssel készül.”

„Szerintem "nektek" ehhez hozzá sem szabadna szólnotok! Semmi közötök hozzá! Max a szégyen, hogy "megint" úgy érvényesül magyarként valaki a világban, hogy innen fél kontinenssel odébb álltak vele szóba. Nem pedig itthon, a hazájában. Hányinger a köbön!”

Kattints még kommentekért, és hogy végül hogy készült el a film:



Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
Meghalt Szegedi Erika színésznő
A Jászai Mari-díjjas színművész közel ötven évig volt a Vígszínház tagja, ezalatt több mint 70 szerepben állt színpadra.

Link másolása

81 éves korában pénteken meghalt Szegedi Erika Jászai Mari-díjas színésznő, aki csaknem 50 éven át volt a Vígszínház tagja. A hírt a színház közölte a Facebook-oldalán.

A Vígszínház azt írta, hogy Szegedi Erika balerinának készült, de később a Színművészeti Főiskolán tanult Pártos Géza osztályában, majd egy évadra a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött. Várkonyi Zoltán hívta a Vígszínházhoz, ahol elsőként Dürrenmatt Fizikusok című tragikomédiájában a fiatal ápolónő szerepe várt rá.

A Vígben töltött évtizedek alatt több mint 70 szerepben állt színpadra. Felejthetetlen alakításai közé tartozik Adél Az üvegcipőben, Kata A makrancos hölgyben, Abigail A salemi boszorkányokban, Anna a Platonovban és Roxane a Cyranoban.

Munkásságát többek között Jászai Mari-, illetve Déryné-díjjal tüntették ki, de megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét is.

„Szerepről szerepre formálódva és fejlődve bizonyította be Szegedi Erika, hogy különleges lelki hőszabályozóval rendelkezik, amellyel a szenvedély és az érzékiség forróságától, egy belső permanens izzáson át a gúny vagy a gonoszság metsző hidegéig széles skálán képes megjeleníteni a legváltozatosabb nőalakokat. Vérbő, szépasszonyt, szenvedély lázában emésztődő klasszikus figurát, gyermekien naiv butuska személyt, veszedelmesen ravasz perszónát, s ki tudná felsorolni még, hányféle karaktert, sorsot, életet” – ídézték egy 1977-ben róla megjelent kritikát

Szegedi Erika azonban akkor még csak pályájának elején járt, de ez a jellemzés mindvégig igaz maradt rá. Utolsó vígszínházi szerepében, a 2012-ben bemutatott Monokliban is múlhatatlan derűvel sziporkázott, hol kisgyermekként, hol pedig fölényes, rafinált asszonyságként komédiázott.

„Emlékét szeretettel őrizzük és ápoljuk”

- zárta bejegyzését a Vígszínház.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Hatalmas siker: magyar rendező nyert Arany Pálmát Cannes-ban
Buda Flóra Anna animációs filmje a legjobb rövidfilm lett a rangos filmfesztiválon.

Link másolása

Buda Flóra Anna francia-magyar koprodukcióban készült 27 című animációs filmje nyerte el szombat este a legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálmát a 76. Nemzetközi Cannes-i Filmfesztiválon. Az elismerést Enyedi Ildikó zsűrielnök adta át a rendezőnőnek a világ egyik legjelentősebb filmes seregszemléjének záróünnepségén. A 4288 benevezett rövidfilmből 11 versenyezhetett az Arany Pálmáért.

A díj átvételekor Buda Flóra Anna köszönetet mondott a film teljes alkotógárdájának és a finanszírozónak azért, hogy támogatták filmje létrejöttét, valamint a fesztiválnak a meghívásért Cannes-ba, ahol „élete legcsodálatosabb hetét töltötte”.

A rendezőnő az Arany Pálmát a magyar tanároknak és diákoknak, valamint a Clermont-Ferrand Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválnak ajánlotta.

A cannes-i bemutatót követően a 27 című produkció júniusban a világ egyik legrangosabb animációs filmfesztiválján, Annecyban is megméreti magát, ahol ugyancsak a rövidfilmes versenyprogramban kapott helyet. Ám ezt megelőzően a hazai nézők is láthatják az alkotást a június 1-7. közötti Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon.

A cannes-i fesztivál rövidfilmes versenyében utoljára 2002-ben nyerte el magyar alkotás a fődíjat: Mészáros Péter Eső után című kisfilmje, azt megelőzően pedig 1996-ban Iványi Marcell Szél című filmjét díjazták az Arany Pálmával.

Buda Flóra Anna az MTI-nek Cannes-ban elmondta: tíz évig készítette a 27 című animációs művét, alapvetően a lakhatási válságról szeretett volna filmet készíteni. Az alkotás főszereplője a 27 éves Alíz, aki még a szüleinél él.

„A film arról szól, hogy egy fiatal nőnek hogyan kapcsolódik a szexuális fantáziájához az a bezártság, amit felnőttként egy szüleinél élő nő megél. Ezért egy szociópornót készítettem”

– hangsúlyozta.

Elmondta azt is, hogy nagy örömet jelentett számára, hogy az alkotás élőszereplős filmekkel együtt szerepelt a rövidfilmes versenyben, és a tervei között szerepel, hogy a jövőben élőszereplős filmet is rendezzen.

Buda Flóra Anna 2018-ban diplomázott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animációs rendező tanszékén (MOME Anim). Diplomafilmje, az Entrópia a 2019-es Berlinalén debütált, ahol elnyerte a Teddy-díjat. A film ezt követően további több mint száz fesztivál programjában szerepelt.

A 27 című rövidfilm a francia Miyu és a magyar Boddah cég gyártásában készült, a producerei Emmanuel-Alain Raynal és Pierre Baussaron, valamint Osváth Gábor és Lukács Péter Benjámin. A film hangmérnöke Lukács Péter Benjámin, a zenét Mákó Mári és Mákó Rozi szerezte. A gyártó Boddah nevű formációt 2013-ban alapította Osváth Gábor, Rév Marcell és Szimler Bálint a Balaton Method című zenés film gyártására. A cég az elmúlt évek több sikeres hazai animációjáért felel, egyebek mellett a cannes-i filmfesztivál Kritikusok Hete elnevezésű válogatásában bemutatott Superbia című filmért, Tóth Luca rendezésében.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Gyereket csinált a házvezetőnőnek, szégyelli, hogy az apja náci volt és börtönnel is fenyegették – Az Arnold Schwarzenegger-portré
Arnie, Osztrák Tölgy, Conan, a republikánus, Stájer Tölgy, The Governator, a Menekülő Ember, Conan, a kormányzó, A Gép – ilyen és ehhez hasonló beceneveket kapott az évek során egykori szomszédunk, a Thalban született Schwarzenegger. Egy elképesztő életút krónikája.

Link másolása

Jelenleg is a Netflix sorozat-népszerűségi listájának 1. helyén trónol Arnold Schwarzenegger új streaming-sorozata, a Fubar, ennek apropóján elmeséljük a világsztár életttörténetét.

Arnold Schwarzenegger nevét mindenki ismeri. Talán a legismertebb színész világszerte. Persze nem csak a neve, a karrierje és az élete is rendkívüli, hiszen a hírnév elérése és pályájának korai évei a legkevésbé sem voltak egyszerűek. Még talán a megrögzött rajongói közül sem tudja mindenki, mennyit küszködött az egykori testépítő azért, hogy sikeres legyen.

Schwarzenegger gyerekként az élet fájdalmaira gyakran a filmekben keresett gyógyírt, a lelki megterhelésekre pedig vigaszt.

Álmodozó volt. Nem egy boldog családban nőtt fel, és még a karrierje elején is szorongott, azonban nem engedte, hogy a korai rossz tapasztalatai megakadályozzák abban, amit eltervezett magának: a világ figyelmét, a sikert, a csillogást, és hogy bármibe is fog, abban ő legyen a legjobb.

Családi tűzfészek

Arnold Alois Schwarzenegger 1947. július 30-án született Ausztriában, azon belül is egy Thal nevű kis mezővárosban, Stájerországban. Olyan szülőkkel nőtt fel, akik a „kemény szeretetben hittek”, ahogy egyszer Arnie mesélte. Az édesapja, Gustav Schwarzenegger egy alkoholista rendőrfőnök volt, és szigorú katolikus neveltetésben részesítette a fiait. Azt sem titkolta, hogy a két gyermeke közül az idősebbik Meinhardot részesítette előnyben, és a fizikai büntetésektől sem riadt vissza: gyakran megverte Arnoldot.

„Akkoriban Ausztriában egészen más világ volt. Ha valami rosszat tettünk, vagy nem engedelmeskedtünk a szüleinknek, bizony nem kímélték a vesszőt” – emlékezett vissza a színész.

Bizonyos médiumok (többek közt a The Guardian) beszámolói szerint Gustav szerepet játszott a második világháborúban is, méghozzá a náci párt tagjaként. „Senkit sem tölt el büszkeséggel, amikor megtudja, hogy az apja náci volt”

– mondta később Marvin Hier rabbi, a Simon Wiesenthal Központ munkatársa, akit Arnold azért keresett fel, hogy többet tudjon meg apja kapcsolatáról a náci párttal. „De Arnold nem az apja, őt annak alapján kell megítélni, aki” – tette hozzá a rabbi. A színész emiatt elhidegült Gustavtól, éveken át nem kívánta tartani vele a kapcsolatot.

Iskolásként a kis Schwarzeneggert nem nyűgözték le a különféle tudományok, nem is jeleskedett bennük, a fitnesz azonban mindig is izgatta. A beszámolók szerint a kemény otthoni körülményei ellenére lelkes és vidám gyerek volt, akit kifejezetten vonzott a foci, és végül a testépítésben találta meg élete célját.

 

„Nem szerettem, amikor megnyertünk egy meccset, és nem kaptam személyes elismerést” – magyarázta később Arnold, hogy miért döntött a testépítés mellett a csapatsportokkal szemben. Ki akart tűnni a tömegből, és nem félt keményen megdolgozni érte. Amikor elkezdett súlyokat emelni, a szülei értetlenkedtek, nem igazán értették fiuk megszállottságát. Schwarzenegger válasza egyszerű volt: erős és izmos akart lenni, nem mellesleg pedig a legjobb abban, amit csinál. Azt a vágyát sem titkolta sokáig, hogy átköltözne az Egyesült Államokba, és világszerte ismert színészként csillogna. Az apja úgy gondolta, hogy a fiának túl élénk a képzelőereje, amiért ilyen álmokat dédelget, ez viszont nem állította meg Arnoldot, aki keményen dolgozott a testén, minden egyes nap órákon át edzett a neves testépítővel, Kurt Marnullal.

Emiatt pedig majdnem börtönbe is került 18 éves korában. Nem fejezte be ugyanis a kötelező katonai kiképzését, mivel úgy döntött, hogy jelentkezik a Mr. Europe testépítő versenybe, így engedély nélkül elhagyta a katonai tábort.

Ez végül a javára vált, hiszen őt hirdették ki győztesnek, a meglógása miatt azonban azzal riogatták, hogy börtönbe kell vonulnia néhány napra. Arnold elmondása szerint végül azért engedték el, mert a magas rangú tisztviselők együtt éreztek vele, és támogatták a testépítés iránti szenvedélyét.

Tragédiák sora

Az 1971-es év pokoli volt a Schwarzenegger család számára. A színész idősebb testvére, Meinhard ugyanis elhunyt egy autóbalesetben, Ausztriában. Ekkor Arnold már az USA-ban élt (túl volt első filmjén, a nem mellesleg minden idők egyik legrosszabb mozgóképeként emlegetett 1970-es Herkules New Yorkban-on is), ám állítólag az apjával való feszült viszonya miatt nem utazott haza, kihagyta a fivére temetését. Gustav pedig éppen egy évvel Meinhard halála után halt meg, 1972 decemberében egy grazi kórházban agyvérzést kapott. Arnold ezúttal is távol maradt a búcsúztatástól. Később elmondta, hogy amikor az édesanyja, Aurelia megkérdezte tőle, részt vesz-e a temetésen, azt felelte: „Nem, már túl késő. Meghalt, és már semmit sem lehet tenni.”

A jelenség

Schwarzenegger mindössze 20 éves volt, amikor megnyerte a Mr. Universe-megmérettetést, majd utána még négy alkalommal övé lett a cím, sőt, többször bezsebelte a Mr. Olympia-címet is. Ez utóbbiról úgy tartják, hogy az egyik legfontosabb kitüntetés, amit egy testépítő kaphat. Ahogyan azt saját életrajzi könyvében (Életem hihetetlen, de igaz története) megírta, a testépítés szerinte pózolás, a pózolás pedig színház. „Én ezt megértettem, és szerettem is” – vallotta, majd hozzátette, sok testépítő nem igazán tudja, hogyan kell pózolni, és emiatt veszítenek a versenyeken. Innen pedig tehát számára egyenes volt az út a színészkedés felé.

A karrierje elején természetesen főként az alkatából adódó testépítős szerepeket kapott, mint például az 1976-os Maradj éhen!-ben Jeff Bridges és Sally Field partnereként.

Majd egyre többen felfedezték maguknak az angol nyelvet igencsak törő, erős akcentussal hadováló osztrák izomkolosszust, ami nem véletlen: Arnold jelenség volt.

Az 1979-es Kaktusz Jack című westernvígjátékban (a Kengyelfutó Gyalogkakukk nem hivatalos élőszereplős feldolgozásában) még a jámbor, nem túl agyas és naiv jófiút alakította a csibész Kirk Douglas ellenlábasaként, három évvel később, 1982-ben pedig már egy hatalmas karddal kaszabolta a gazokat, hiszen John Milius író-rendező őt választotta ki a Conan, a barbár címszereplőjének, így megvolt a színészi áttörés is. Innen pedig nem volt megállás, a nyolcvanas évek akciófilmes szcénáját Sylvester Stallone mellett teljesen leuralta. Conan, a pusztító (1984), Terminátor – A halálosztó (1984), Vörös Szonja (1985), Kommandó (1985), Piszkos alku (1986), Ragadozó (1987), A menekülő ember (1987), Vörös zsaru (1988), Az emlékmás (1990), valamint karrierjének megkoronázása, a Terminátor 2: Az ítélet napja (1991)… Csodás időszak volt ez Arnie számára, ráadásul a nyolcvanas évek végén az Ikrekkel (1988) elindította a vígjátékos karrierjét is, amiből szintén kijött több sikeres darab is (pl. Ovizsaru – 1990, Hull a pelyhes – 1996).

Mivel korábban nem volt lehetősége arra, hogy az oktatására koncentráljon, Arnold arra használta fel az Egyesült Államokban töltött időt, hogy befejezze a tanulmányait. A harmincas éveiben arra összpontosított, hogy távoktatásban szerezzen diplomát a Wisconsin-Madison Egyetemen. Az intézmény blogja szerint a színész a fitnesz nemzetközi marketing és üzleti adminisztráció szakon szerzett alapdiplomát 1979-ben, 1996-ban pedig tiszteletbeli doktori címet is kapott az olyan sporteseményekhez való hozzájárulásáért, mint pl. a Speciális Olimpia.

Még a kilencvenes években is abszolút eseményszámba ment, ha kijött egy friss Schwarzengger-film (Az utolsó akcióhős, True Lies: Két tűz között, Végképp eltörölni, Ítéletnap stb.), még akkor is, ha esetleg egy-egy darab gyengébben sikerült (pl. Junior, Batman és Robin, A hatodik napon). Az ezredforduló, pontosabban a 2003-as Terminátor 3 – A gépek lázadása után azonban új kihívás elé nézett.

Politika, botrány…

Arnold 2003-ban lépett be a politika világába Kalifornia állam megválasztott kormányzójaként. Egészen 2011-ig maradt hivatalában, ez idő alatt pedig távol maradt Hollywoodtól, maximum cameo- vagy mellékszerepeket vállalt csupán, azokból sem sokat, főszerepben legközelebb csak a 2013-as Erőnek erejével-lel jelentkezett.

A politikai pályafutására azonban nem egy átütő sikertörténetként emlékeznek majd. Az állami alkalmazottak sem nagyon kedvelték őt a bércsökkentés miatt, a demokraták sem tartották sokra az új adókról alkotott véleményét, a republikánusok pedig agresszívebb fellépést kívántak tőle.

Hozzátette, hogy míg egyesek azt szerették volna, hogy sokkal konzervatívabb legyen, mások azért ítélték el, mert nem volt eléggé liberális, mindenkit mást akart tőle.

Mire leadta a hivatalát, a népszerűsége 22%-ra esett vissza, és 28 millió dolláros költségvetési hiányt hagyott maga után. Pedig amikor belevágott, rendkívül népszerű volt, egyesek még azt is felvetették, hogy miatta alkotmánymódosítást hajtanak majd végre, hogy Európa szülötteként is indulhasson az amerikai elnökválasztáson.

Egy szétesett házasság

Arnold Schwarzenegger kétségkívül legnagyobb magánéleti botránya az volt, amikor bevallotta, hogy megcsalta a feleségét, Maria Shrivert a házvezetőnőjükkel. A színész ezt a lépését élete "legnagyobb kudarcának" tekinti. 2011-ben fedte fel, hogy gyermeke született a házvezetőnőjükkel, Mildred Baenával való kapcsolatából, pedig ekkoriban még Shriverrel volt együtt. A pár útjai így 34 év együttlét után váltak el egymástól, a hivatalos válásukat azonban csak 10 évvel később, 2021 decemberében mondták ki. A Kennedy-család tagjával, az újságíró-szerző Maria Shriverrel még 1977-ben jöttek össze, 1986-ban mondták ki egymásnak a boldogító igent, és négy közös gyermekük született: Katherine (1989), Christina (1991), Patrick (1993) és Christopher (1997).

A törvénytelen gyermek, Joseph Baena pedig szintén 1997-ben jött a világra, vagyis ugyanabban az évben két nő is gyermeket szült neki, csupán az utóbbit 14 éven át titkolta.

A színész később egy interjúban így nyilatkozott: „Voltak személyes kudarcaim, de kétségkívül ez volt a legnagyobb mind közül. Minden kétséget kizáróan.” A színész azt is elárulta, hogy bocsánatot kért Shrivertől és a gyerekeiktől, és hozzátette, hogy az exneje még mindig nagyon fontos a számára. „Szeretem a feleségemet. Ő és én nagyon jó barátok vagyunk, közel állunk egymáshoz. Büszkék vagyunk arra, ahogyan a gyerekeinket neveltük. Annak ellenére, hogy volt ez a dráma, együtt töltöttük a húsvétot, az anyák napját, a karácsonyt és az összes születésnapot. Mindent együtt csináltunk. Ha járna Oscar-díj azért, hogyan kell kezelni egy válást, Mariának és nekem kellene megkapnunk, mert a legkevésbé voltunk hatással a gyerekekre” – nyilatkozta a Terminátor-filmek sztárja, aki egyébként 75 évesen is nagyon boldog, hiszen épp tíz esztendővel ezelőtt, 2013-ban újra megtalálta a szerelmet a nála 27 évvel fiatalabb gyógytornász, Heather Milligan személyében.

És mi a helyzet a karrierjével? Nos, a kormányzóság óta eltelt időszak természetesen nem tudja felvenni a versenyt egykori sikerszériájával (dacára annak, hogy azóta leforgatott két újabb Terminátor-filmet: a 2015-ös Genisyst és a 2019-es Sötét végzetet), de azért továbbra is aktív maradt, nemrég például élete első sorozatfőszerepével kedveskedett rajongóinak a FUBAR című netflixes akcióvígjátékban, amellyel a True Lies-os idők kapcsán nosztalgiázik egy kicsit. Ráadásul jó ideje tervezi már az idős barbárról szóló The Legend of Conant is, ami csodás bekeretezése lenne egy súlyzókkal, töltényekkel, izgalmakkal, könnyekkel és nevetéssel teli karriernek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: