50 éves a rockzene leghírhedtebb száma – azóta szimpatizál az ördöggel a Rolling Stones
A dal, amely a Stones 1968-as Beggar’s Banquet című, korszakalkotó albumának nyitószáma volt, valójában nem volt más, mint Mihail Bulgakov Mester és Margarita című regényének egyfajta rock-verziója, Woland, vagyis a megnyerő megjelenésű és modorú ördög szemszögéből. A könyvet Marianne Faithfull, a szövegíró Mick Jagger akkori kedvese adta az énekes kezébe, aki a regény történéseit még kiegészítette a II. világháborúval, valamint a Kennedy-gyilkosságokkal, miután az elnökségre pályázó Robertet 1968 júniusában Los Angelesben egy kampányest után lelőtték. A dal felvételei már nyáron elkezdődtek, és a nagy anarchista filmrendező, Jean-Luc Godard rögtön lecsapott rá, meglátta benne a nagy lehetőséget a 68-as eseményekre reflektáló „tézisfilmjére”, amelybe beledolgozta a Sympathy for The Devil próbáit és stúdióbeli megszületését.
Végül a filmnek is ez lett a címe. A Beggar’s Banquettel szinte egyidőben készült tv-show-nak, a Rolling Stones Rock And Roll Circusnek, amelyet végül csak 20 évvel később mutattak be, szintén ez volt az egyik csúcspontja.
A Sympathy For The Devil igazán megjelenése után egy évvel vált rossz hírűvé.
Az 1969. december 6-án a kaliforniai Altamontban rendkívül mostoha körülmények között tartott pop-fesztiválon állítólag éppen ennél a számnál törtek ki az összecsapások a közönség és a rendfenntartásra szerződtetett Pokol Angyalai között. Ekkor szúrták le Meredith Hunter 18 éves fekete fiatalembert, aki a gyilkos tanúvallomása szerint le akart lőni a Stones énekesét. (Ez az esemény ihlette meg Déry Tibort a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című kisregényének megírásához). Jagger minden karizmája is kevés volt a közel 300 ezer fős tömeg és a megvadult motoros banda lecsillapítására. Ettől a dátumtól számítják a a békét és szeretetet hirdető hippi-korszak végét, a rock-zene ártatlanságának elvesztését.
A Stones koncertjei már korábban is többször váltottak ki erőszakos cselekményeket, ezúttal azonban egyenesen azzal vádolták őket, hogy ezzel a dallal, „Luciferhez intézett himnuszukkal” a sötétség erőit csalogatták elő.
A média szívesen mutatta be Mick Jaggert egyfajta antikrisztusi figurának.
Az énekest egy időben valóban érdekelte az okkultizmus, a fekete mágia, de amikor látta, hogy ez hová vezet, ugyanúgy elhatárolta magát tőle, mint később a drogoktól – írta a Daily Mail.
A dal baljós eredetének a mítosza azonban még sokáig tartotta magát. Elterjedt például, hogy a zeneszerző Keith Richards akkori barátnője, Anita Pallenberg maga is boszorkány, és – Marianne-nal együtt – részt vett a vokálokban. Ezt a vonalat erősítette az is, hogy a Godard-film forgatása során tűz ütött ki a stúdióban, óriási károk keletkeztek, de a Sympathy szalagja sértetlen maradt.
Az elmúlt 50 év alatt azonban a dal kikerülhetetlen klasszikussá vált, a Rolling Stone magazin minden idők 500 legnagyobb rock-dala között a 32. helyre sorolta. Azóta sem hiányozhat egyetlen Stones-koncertről sem, a maga már-már nyomasztó lüktetésével, „hu-hu” kórusával. A budapesti közönség is hallhatta úgy 1995-ben, mint 2007-ben. Voltak olyan turnék, például az 1990-es Steel Wheels Tour, ahol a díszlettel valóságos „pokolraszállást” játszottak el.