BUDAPEST
A Rovatból

5 egykori kultikus szórakozóhely Budapesten

Kultiplex, Cha-cha-cha, Süsi, Jailhouse, Mokka Cuka. Melyik volt a legmenőbb?


A 2000-es évek közepére Budapest az underground elektronikus zene egyik fontos színterévé vált. Számos klubnak érte meg eltérni a mainstream techno vonaltól és helyet adni az egy-egy réteget vonzó műsoroknak, mivel a tematikus sorozatok és dj-k köré hűséges rajongótábor szerveződött. Így gyorsan a zenei preferenciák köré szerveződő társaságok törzshelyévé vált egy -egy hely.

Sajnos különböző okokból e klubok nagy része már nem üzemel. Összegyűjtöttünk néhány helyet, amelyek valami miatt kiemelkedtek a többi közül. Nektek is hiányoznak?

Mokka Cuka!

Elektronikus zenéért nem volt muszáj átmenni a pesti oldalra, tavasztól őszig legalábbis. Kint a zöldben, fák között, a Hajógyári Szigeten a K-hídtól nem messze működött a Mokka Cuka! Szerdától szombatig tartott nyitva, minden éjjel más stílusú zenével várták a közönséget. Sikerét nemcsak a tematikailag változatos buliknak köszönhette, hanem annak is, hogy a részben fedett, részben szabadtéri klub izgalmas és a többitől elszeparált helyszín volt. Senkit nem zavart a zene, és mivel a legtöbb buli ingyenes volt, a közönség szabadon mozoghatott. Az étterme egészen tisztességes kínálatot nyújtott.

A Sziget fesztivál egy hete alatt is folyamatosan működött a Mokka Cuka!, a koncertek után sokan afteroztak hajnalig. Fénykorát 2005 és 2009 között élte. A Hajógyári Sziget szórakozóhelyeivel együtt 2012-ben a Mokka is végleg megszűnt létezni; a Szigetre tervezett beruházások miatt jelenleg semmi esély az újraindításra.

Amit a közönség gondolt:

„Most, hogy eszembe jut a Mokka, érzem a hűs dunai levegőt a nyári melegben, a falevelek szagát, meg azt a végtelen szabadságot, hogy kint lehet az ember, szinte a természetben, de elérhető távolságra a civilizációtól.”

Emlékezetes buli:

Fields of Joy 2007 júniusában (Ed Rush feat MC Ryme Tyme) és Evil Nine 2009-ben.

090613_Evil_Nine_Mokka_Cuka_masa_038090613_Evil_Nine_Mokka_Cuka_masa_085

Fotó: Masa Attila, Pulzár.

Kultiplex

Az egykori Bauhaus lakóházban az 1920-as évektől már mozi működött, 1959-től itt volt a Kinizsi, 1989-től a Blue Box mozi. Üzemeltetője a Budapest Film volt, amely 2000-től az éppen helyét kereső Tilos Rádiónak adta bérbe, a Sziget Kft. pedig hamarosan többségi tulajdont szerzett. Az épület igazi közösségi térként kezdett funkcionálni, Kultiplex néven. Folytatták a filmvetítéseket, emellett rengeteg koncertet, partit és más rendezvényt szerveztek.

Nappal az egyetemisták és a munkából hazafelé tartók számára volt oázis, különösen a kavicsos udvar: ott pár baracklé mellett is akár órákig lehetett üldögélni. Kiválóan megfértek egymás mellett a különböző műfajú bulik: itt kezdte a szárnyait bontogatni a Gimmeshot esteken Sena, itt volt a Belga lemezbemutató koncertje, felléptek heavy metal zenekarok, hiphop előadók, Tilos dj-k. A különféle műfajú partik mellett a különböző habitusú és stílusú emberek is hagyták egymást élni.

A Kulti bezárásának egyik oka az volt, hogy a zaj és az épület körül őgyelgő vendégek zavarták a környéken lakókat. (A másik ok inkább kultúrpolitikai, amelyre azért nem érdemes kitérni, mert a téma ma is heves vitákat generál.) A már megszűnt budapesti szórakozóhelyek közül talán ennek a hiánya a legfájóbb.

Amit a közönség gondolt:

„A Kulti igazából olyan multi volt, a legjobb értelemben. És baromira megfért egymás mellett minden szubkultúra. Az egyik legemlékezetesebb az volt, amikor az egyik Lollipop szülinapi bulira szállingóztak le az emeletről a feketébe öltözött gótok és a dark újhullámosok, majd vegyültek a színes stylish partiarcokkal.”

„Tényleg jó és toleráns hely volt... sosem bántott senki senkit... szerintem még azokat sem zavarta, akikre hivatkozva lebontották.”

Emlékezetes bulik:

2003-ban Vidáék egyik nyári breakbeat bulija. Lollipop születésnap 2005 áprilisában.

tutu_kultiplex_a_k_kultiplex

Fotók: A.K és Tutu, Flickr.

Jailhouse

Egy jelentéktelen épület jelentéktelen pinceajtaja mögött, a Trafó (Mappa) mellett gazdag szubkultúra tenyészett, már a kilencvenes évek végén. Itt aztán volt minden, mint a búcsúban, az ipari zenétől a breakbeaten át az electrotrashig. 2004 és 2007 között virágzott igazán. A The Breakbeat Independentre például inkább kapucnis pulcsis, tornacipős diákok jártak, a house partik közönsége változó volt, a Jailben debütált Lollipop electroclash sorozat pedig egyfajta kifinomult ízlésű vékonyka réteget vonzott, akiknek tagjai maguk is undergroundnak számítottak az elektronikus zenei szubkultúrában.

A jól eltalált partikon zsúfolásig megtelt a hely, máskor viszont elszívták a kis klub közönségét mondjuk a Citadella, az Events Hall vagy más szórakozóhelyek által meghívott "sztárok."

Amit a közönség gondolt:

„Imádtam, hogy olyan kicsi, hogy szinte izzadnak a falak is egy-egy bulin.”

"Lehetett kommunikálni az éppen zenélő dj-vel, az is jobban tudott kommunikálni a bulizókkal. Úgy emlékszem, a Jailben senki nem volt elszállva magától. A törzsközönség sem".

Emlékezetes buli:

Egyértelműen a United Colors of House sorozat Betával, Erkával és Marvinnal 2005-ben és 2006-ban.

050128_lollipop_100050128_lollipop_051050122_jailhouse_55

Fotók: Pulzár.

Süss fel nap!

Úgy tűnik, itthon bevált recept csúnya, ízléstelenül kifestett pincékben, nagy fémcsövek alatt partikat rendezni. A kilencvenes évek végétől már felkapott helynek számító Süss Fel Nap! is egy volt a ronda, ám annál szebb élményeket nyújtó pincék közül. Olyannyira, hogy a Budapesten élő külföldiek is számon tartották a Honvéd utcai klubot.

2003-ban a közönségigénynek megfelelően kibővítették a Süsit, onnantól bezárásáig, 2007-ig a budapesti klubélet egyik meghatározó helye volt. A szervezők jó érzékkel választottak fellépőket és tematikus esteket (például a szerdai partikat) ezzel húzták be az elektronikus zene kedvelőit.

A belső tér semmilyen hangulatot nem árasztott, nem volt igazán karaktere, mint a Kultiplexnek, vagy a Mokka Cukának. Talán csak a jellegzetes, szem szimbólum ugrik be a falilámpákról. A hangulatot, a karaktert az aznap esti zene és közönség pillanatnyi összetétele határozta meg.

Amit a közönség gondolt:

„Tartottak pár emlékezetes bulit néha hétköznap is. Egy problémám volt: a hangosítás. Másnap délutánig zúgott a fülem.”

„Vegyes közönséget gyűjtött a Süsi is. Igazából mindenkinek megfelelt a földrajzi elhelyezkedése: a bel-budaiaknak és a belvárosban élőknek is közel volt.”

Emlékezetes buli:

Az Electrixx fellépése 2005 márciusában.

060317_Electrixx_067060317_Electrixx_024

Fotó: Pulzár.

Cha-cha-cha a Kálvin téri aluljáróban

Apró, ám annál fontosabb bár működött 2000 januárjától Budapesten - kissé szürreális környezetben. Itt láttunk először laptopon dolgozó neonomádokat. Újságírók söröztek az asztaloknál, a környékbeli irodákban dolgozók engedtek le egy kicsit a műbőr fotelokban ülve, egyetemisták panaszkodtak egymásnak a szerelmi életükről. Akadt, aki csak beugrott inni egy buli előtt, a többség azonban szerette órákig ottfelejteni magát. Mert ahogy az éj kezdett leszállni, a zene egyre hangosabbá vált. (És ha szerda volt, a pultban Erdélyi Zsolt pakolta a lemezeket.) Aztán arra eszmélt az ember, hogy egyre többen vannak a bárban, sokan már leülni sem tudnak, aztán valahogy tánctérré alakult az egész hely, rendszerint az üvegajtón túl az aluljáróban is kisebb tömeg verődött össze.

A dj-k a funky ritkaságoktól kezdve rock klasszikusokig bármit játszottak egy este, legyen az a Vuk főcímdala, vagy az I Will Survive spanyolul. Életkorban itt volt a legnagyobb szórás, tinédzserek viszont nemigen akadtak. A közönség érettebb volt, mint másutt. A masszív bázist a húszas éveik végén lévők adták, utánuk következtek a harmincasok. Néha egymás mellett táncolt országosan ismert szóvivő és országszerte ismeretlen közgazdász, bölcsészből lett pályázati referens és valamelyik ügynökség kreatív szakembere, kiugrott rendőr és műbútorasztalos. Közösségi helyként azonban nem funkcionált a Csacska, egy-egy estére alakultak alkalmi formációk, de leginkább összeszokott társaságok, valamint és fiúk, lányok jártak le párban, hátha megismerkednek valakivel.

A metróépítés miatt szűnt meg a Cha-cha-cha 2007-ben, aztán a beruházás évekig állt. Az ember szíve pedig belesajdul, ha meglátja a betonfalat a Csacska helyén. Így búcsúzott a Cha-cha-chától a Litera irodalmi portál.

Amit a közönség gondolt:

„Na, itt végre nem érezte magát öregnek az ember. Mert mindig voltak nála idősebbek. Például azok, akik borosüveggel a kezükben álldogáltak kint, és soha nem táncoltak.”

„Ez azért érdekes színfoltja volt a városnak. Amikor máshol újjáélesztették, az már nem volt az igazi. Hiányzott a sok beton, a lepukkant aluljáró, az underground érzés, a szűk hely, amitől olyan intimmé vált, az a fajta füstös félhomály, ami bent volt, az üvegfal, amin keresztül délután az aluljáróban mászkáló embereket lehetett figyelni.”

Emlékezetes buli:

Bármelyik az volt 2002-ben és 2003-ban, szinte bármelyik szerda, csütörtök, péntek vagy szombat este.

litera_foro_chachacha_kalvin_ter3litera_foro_chachacha_kalvin_ter4

Fotók: Zeke Gyula, Litera

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
25 zseniális hely Budapesten, ahol teljesen ellazulhatsz
Itt garantáltan kiszállhatsz a pörgésből, és végre pihenhetsz. Olvasós helyeket is tettünk a listára.
Szegedi Éva - szmo.hu
2025. július 07.



Nagy sikert aratott annak idején a 20 hely Budapesten, ahol lassíthatsz és lazíthatsz című cikkünk, többen is megírtátok kommentben vagy levélben, hogy ti mit tennétek a listára, hol töltődtök fel.

Az azóta eltelt évek alatt Budapest folyamatosan változott, (például a Margitutcakilenc 2017 márciusában bezárt, mindannyiunk nagy bánatára), új helyek születtek. Úgy gondoltuk, összegyűjtünk számotokra még 25 zseniális helyet a fővárosban, és írunk belőlük új listát, amit a változásokra reagálva 2025-ben is frissítettünk. Továbbra is várjuk kommentben a ti kedvenceiteket!

1. Római-part

Budapest egyik legtoleránsabb, legromantikusabb, legvidámabb, legérdekesebb területe, ahol boldog békességeben férnek meg egymás mellett a különféle korú, meggyőződésű, habitusú, életmódú emberek.

A part, ahová muszáj kinézni évről évre, ahol muszáj minden évben legalább egyszer hekkezni, sörözni, lángost enni, fröccsöt inni. Ahol olyan egyedülálló szórakozóhelyeket találtok egy csomóban, mint amilyen a Két Rombusz, a Nap bácsi vagy a Fellini Kultúrbisztró. Ahol lehet szörnyülködni emblematikus szellemházakon, mint amilyen az elhagyott Postás Üdülő. És amit a legtöbben mobilgát és lebetonozott part nélkül, fákkal együtt szeretünk.

A Római part Budapest egyik legjobb és legtoleránsabb helye számos büfével és az ellenállhatatlan DunaparttalA Római part ikonikus helyei a Két Rombusz, a Fellini Kultúrbisztró és a Nap bácsi

2. A Kiscelli kastély és környéke

Az 1914 januárjában brutálisan meggyilkolt Mágnás Elza sueretőjének (kitartójának) köszönheti Budapest ezt a gyönyörű helyet. Schmidt Miksa újíttatta fel, majd végrendeletében a városra hagyta. Ma múzeumként üzemel, itt láthatjátok többek között az október elejéig tartó Moszkva tér című kiállítást is. Az alábbi légifelvétel pár éve készült.

A régi trinitárius kolostort Schmidt Miksa újíttatta fel, majd végrendeletében a városra hagyta. Ma múzeumként üzemelA régi trinitárius kolostort Schmidt Miksa újíttatta fel, majd végrendeletében a városra hagyta. Ma múzeumként üzemel.

3. Az a kis pihenő a Marczibányi tér fölött

A Marczibányi térnél, a Felvinci út-Aranka utca-Ribáry utca kereszteződésében található ez a pici "tér", paddal. Ha csendes szemlélődésre vágytok, itt nyugodtan pihenhettek. Itt tényleg láttam olyan embert, aki olvasgatott a padon ülve, szóval kipróbált hely.

A Marczibányi térnél, a Felvinci út-Aranka utca-Ribáry utca kereszteződésében található ez a pici "tér", paddal. Ha csendes szemlélődésre vágytok, itt nyugodtan pihenhettek.

4. A Margit tér

Talán nem is tudtál róla, milyen kedves, parkos tér található a Margit körút fölött, a Margit utca és a Rómer Flóris utca találkozásánál. A bejáratnál szökőkút fogad, Beck Ö. Fülöp szobra díszíti. Kicsit elhanyagolt kert, ami talán annak is köszönhető, hogy kiesik a forgalomból és legutóbb, amikor ott jártunk, úgy tűnt, hogy a játszóteret is ritkán használhatják.

kedves, parkos tér található a Margit körút fölött, a Margit utca és a Rómer Flóris utca találkozásánál

5. Feneketlen-tó

Sokak kedvenc randihelye évtizedek óta. És a róla szóló - meglehetősen vérfagyasztó - legenda sem riaszt el senkit.

Update: a cikk írásakor még nem volt meg a Törőcsik Mari emlékhely, amit 2025 júniusában adtak át.

6. Bikás park

Pár éve gyönyörűen felújították, azóta mi is imádunk ide járni. A gyerekek kedvence a Bikás-domb, amire elképesztő energiával másznak fel újra és újra, illetve a kis halastó - legszívesebben órákig bámulnák a halakat, és ha tehetnék, bemásznának a vízbe...

@mysecretbudapest A Bikás parkot az 1970-es években hozták létre, és a 4-es metró megállójának építésekor a parkot felújították. #budapest #mysecretbudapest #budapesthungary #park #kert #kelenföld #nature #neked #nekedbelegyen #basszadbeforyouba #basszadkinekedbe #basszadkiforyouba #magyartiktok #sunshine #summer #summervibes ♬ Sunrise - Official Sound Studio

7. Kopaszi-gát

Sajnáltuk, amikor a régi, eredeti West-Balkánt annak idején kisöpörték innen. Az átalakított, parkosított terület azonban egy csapásra meghódította a budapestiek szívét. Ha csak egy pléddel és egy kis elemózsiával érkeztek, akkor is órákat tölthettek itt, úgy, hogy nem unatkoztok.

Íme, egy drónvideó a Kopaszi-gátról

8. Budafok-Tétény: Péter-Pál utca

A nemrég felújított Stáció lépcső is szerepel az általatok ajánlott helyek között. De az egész Péter-Pál utca felkerülhet a listára, varázslatos hely.

Miért érdekes? A Stáció lépcső és környéke a XVIII. században kialakult városközpont része, amely megőrizte eredeti hangulatát. A jellegzetes, kétszintes házakkal szegélyezett Péter-Pál utca volt egykor a főutca. A romantikus lépcsők közül a legismertebb a Stáció. Az utca elején, a kápolnától indult az eredeti 14 stáció - 1762-ben szentelték fel -, amely a kálváriahegyre vezet. 1831-ben készült a régi helyett újabb stáció, ma is ezt láthatjátok.

VIDEÓ: Ilyen volt a Péter-Pál utca ősszel:

9. Corvin tér

A budai oldal egyik legszebb tere a Corvin tér - mai formája a 18. század végén alakult ki, lakóházainak alapja középkori, tatárjárás utáni, török uralom előtti.

@mysecretbudapest Corvin Square. #mysecretbudapest #budapest #citylife #budapesthungary #water #fountain #fontana #springvibes ♬ Sound of flowing water (ASMR) 3D sound(938614) - MN Field Record

10. Japánkert a Margitszigeten

Mondhatnánk, hogy még az Isten is randihelynek vagy olvasós helynek teremtette, de Magyar György, a Margitsziget főkertésze alakította ki a 19. században. A kis tóban a karcsú hölgy pedig Csikász Imre szobrász alkotása.

Tökéletes pihenőhely a Japánkert a Margitszigeten

11. A Múzeumkert a Nemzeti Múzeumnál

Már régóta ráfért a ráncfelvarrás a budapestiek egyik kedvenc parkjára, a Muzira, vagyis a Múzeumkertre. 2019 szeptemberére készült el a kert átalakítása, és mára kellemes és népszerű hellyé vált. Gyakran látunk itt turistákat üldögélni, környékbelieket pihenni. Van, aki csak azért ül le, hogy kényelmes elfogyassza a kávéját, mások ide járnak ebédszünetben a környező irodákból.

A Nemzeti Múzeum parkja, a Múzeumkert tökéletes hely olvasgatáshoz, zenehallgatáshoz, kávézáshoz, vagy arra, hogy itt kapd be az ebédedet egy padon ülve

12. Zsivago, Paulay Ede utca

Szolid eleganciájával bűvölt el bennünket is, amikor ott jártunk. Itt nyugodtan lehet beszélgetni, érdemes ide szervezni a baráti találkozókat, ha nem hangos bulizásra vágytok. Egy korábbi összeállításunkba ezért került be, mert amikor egy szórakozóhelyen téli randihelykről kérdeztük a vendégeket, a Zsivagót is ajánlották.

Még mindig imádni való hely a Café Zsivago Budapesten

13. Az egykori török temető környéke a Várkert Bazár fölött

A Várbazár - anyukámnak örökké csak Ifipark - felett, a Buzogány torony alatt, a Várhegy oldalában található a mára csak pár négyzetméteressé zsugorodott régi török temető a turbános kopjafákkal. A régi képeken még több kopjafa volt, és az utóbbi évtizedekben volt, amit megrongáltak, letörtek, éppen ezért védik most kerítéssel azt a keveset, ami megmaradt.

Különleges hely, ahol lelassíthatjátok az időt. Ha éppen nincsen buli a Várkert Bazárnál, akkor csend van. Üldögélhettek a padon vagy a füvön, teljesen mindegy. Ide hallani a város zaját, a hajókürtöt, a környék zörejeit. Ha pénteken jöttök, belfuthattok egy.egy esküvői fotózásban is. Mivel kiesik a legforgalmasabb turistaútvonalakról, rendszerint kevesen tévednek erre, nem fognak benneteket tömegek zavarni a pihenésben.

14. A gellérthegyi rózsakert

Cikkünk 2025-ös frissítésekor vettük fel a listára ezt a lenyűgöző helyet. A Citadella mögött, a Jubileumi park fölött Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulójára készült el, és 2025-ben tovább bővítették. Több mint 50 rózsafajt és több ezer rózsatövet láthattok, valamint egy csapadékvíz megőrzésére kialakított esőkertet,

@mysecretbudapest Több ezer tő virágot ültettek Buda, Pest és Óbuda egyesítésének 150. évfordulójára a gellérthegyi Jubileumi parkba. Így jött létre a Rózsakert. #mysecretbudapest #budapest #budapesthungary #hiddengem #rose #rosegarden #rozsa #rózsa #magyar #magyartiktok #magyartiktokker #parks ♬ Roses - Mr. Hong

15. A magyar irodalom tere a Jókai téren

Szintén újabb hely Budapesten: 2022-ben hoztak létre a Jókai-szobor mögött. Itt-ott irodalmi utalások, idézetek díszítik. Bent asztalokat, padokat találsz az étkezéshez.

@mysecretbudapest A magyar irodalom terét 2022-ben hozták létre a Jókai téren. Itt-ott irodalmi utalások, idézetek díszítik. Bent asztalokat, padokat is találsz az étkezéshez. #mysecretbudapest #budapest #budapesthungary #magyartiktokker #magyar #budapesti #magyartiktok #park #pov #povs #irodalom #irodalomtok #kultúra #kultura ♬ Literature - Ember

16. Rengeteg Romcafé, Tűzoltó utca

Budapesten talán itt található a legtöbb játékmackó, tele van velük a kávézó. Kiváló kávézós, teázós, csokizós hely, néhány éve írtunk róla.

17. Wekerle-telep

Az 1900-as évek elején döntötték el a lakónegyed felépítését, ám csak 1926-ra készült el. 48-féle háztípust láthattok a sugaras elrendezésű Wekerlén. Többségük mesebeli házikónak tűnik. A kor egyik legkorszerűbb "lakótelepe" volt, vízvezetékhálózattal, 1926-től villanyvilágítással. A főtér Kós Károly munkája, ezért viseli most a nevét.

Bár az eltelt évtizedek alatt változott is a 19. kerületnek ez a része, és a házakon is átalakításokat hajtottak végre a lakók (mert már nem él a régi, igen szigorú házirend), érdemes itt sétálgatni, egészen más dimenzióba kerültök.

Elbűvölő házikóival még mindig az egyik legszebb városrész a kispesti Wekerletelep

18. A Czakó-kert

A Naphely közelében találjátok a régi, elpusztított Tabán egyik megmaradt épületét, a Czakó utca elején, a sarkon. A XVIII. század végén épült házat pár éve vásárolták meg és alakították át az udvarral együtt, így hozták létre ezt a tündéri helyet. Itt nem csak pihenni lehet, szombatonként piac működik az udvaron.

19. Millenáris Széllkapu

Néhány éve készült el a park a Millenáris testvéreként, Közép-Európa legnagyobb, háromdimenziós függőkertjével, cseresznyefa-ligettel, halastóval, látványos design-napelemekkel, és egy olyan szökőkúttal, és kötélpályás játszótérrel, ahol egész nyáron játszanak a gyerekek.

20. Napos Oldal Vegetáriánus Étterem

21. Az I. kerületi lépcsők

A hepehupás, meredek Gül Baba utcához hasonlóan lelassítanak és megnyugtatnak.

22. A Budai Arborétum

A Móricz Zsigmond körtértől egy nem túl megerőltető sétával juthatsz ebbe a lenyűgöző kertbe. A budai oldal füvészkertje egyetemi campus és természetvédelmi terület is. Ezen a helyen alapított a Bach-korszak idején kertészképző iskolát dr. Entz Ferenc, az 1848-as szabadságharc orvosa. Az arborétum jelenlegi növényanyaga csaknem 2000 fásszárú dísznövény fajt és fajtát, több száz hagymás virágot és csaknem 250-féle egyéb évelő dísznövényt foglal magában.

Két részre oszlik, a Felső-kertre és az Alsó-kertre. Iskolai időben, hétköznap minkét kert nyitva tart, a belépés pedig ingyenes. A legszebb tavasszal és ősszel.

23. Rombusz Terasz a Ráday utcán

A kaviccsal felszórt udvarról a Kultiplex kertje jutott eszünkbe, az is ezen a környéken volt, sokáig gyászoltuk. A Rombusz talán még a változatos programokkal idézi a Kulti szellemét. Italokban és ételekben is elég jók, ezért is ajánljuk. Kérjetek hamburgert vagy nachost.

24. Dunaparty Megálló a 11. kerületben

Különös hely, majdhogynem bizarr, éppen ezért került fel a listára. Valahogy így indult egyébként annak idején a Zöld Pardon is: egy lakókocsi a semmi közepén, néhány asztal székkel, napernyő, Duna, és kész.

A Dunapartyban rendelni egy Londonból leselejtezett piros busznál tudtok. A választék és a zene is a retróra épül, ha hekket, palacsintát és lángost akartok, akkor nem kell a Rómaira menni érte.

dunaparti

25. Bálint Galéria Kávézó

Decens budai hely egy második kerületi villában és annak kertjében. Pazar látvány, nyugalom. Eredetileg bárpulttal felszerelt műhely volt, bútorkereskedésnek indult, aztán hála Istennek és a lassan ideszokó vendégeknek gazdag gyűjteménnyel rendelkező izgalmas és stílusos kávéház lett belőle. Ilyen egészen biztosan nincsen még egy Budapesten.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

BUDAPEST
A Rovatból
Malacok között kávézni? Budapesten már ezt is lehet! – a Minipig Caféban jártunk
Megnyílt Európa első malacos kávézója, a Minipig Cafe, ahol tizenhárom apróság társaságában lehet egy kicsit lelassulni. Mi is megnéztük őket.


A Minipig Cafe kávézó kétszintes: az alsó szinten egy hangulatos, dizájnosan kialakított tér fogad, ahol kávékat, üdítőket lehet rendelni, a galérián pedig az állatokkal lehet ismerkedni.

A malacok minnesotai törpemalac és vietnámi csüngőhasú keverékek, és jelenleg tizenhárman vannak.

Már az alsó, kávézó szint is tele van apró malacos utalásokkal, gondosan megkomponált részletekkel. Látszik, hogy nem egy gyorsan összedobott projekt, hanem egy tudatosan felépített élményhelyszín.

A tulajdonos pár egy japán utazás során találkozott hasonló koncepcióval, és mivel Európában sehol sem láttak még ilyet, elhatározták, hogy megcsinálják itthon.

Az ötleten 2023 novembere óta dolgoznak, és most végre megnyitották az ajtókat.

@szeretlekmagyarorszag.hu Mimimalac kávézó nyílt Budapesten! @MiniPig Cafe Budapest ?Paulay Ede utca 2. #budapest #program #minimalac #kavezo #minipig #cafe ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Így juthatsz be te is a malacokhoz

Ahhoz, hogy valaki találkozhasson a malacokkal, először időpontot kell foglalnia. Csak így lehet bejutni, spontán betoppanni nem lehet.

Érkezéskor a vendég először a földszinti kávézótérbe lép, ahol kap egy váltópapucsot, majd kézfertőtlenítés következik, és alá kell írni a házirendet, ami röviden, érthetően összefoglalja a szabályokat. Ezután lehet felmenni a galériára, ahol már várnak a malacok. Egy gondozó végig jelen van és segít eligazodni, megmutatja, hová ülhetsz, és mire figyelj a látogatás során.

Mivel a látogatás ideje alatt minden vendég egy fix helyet kap, a malacok szabadon dönthetnek arról, kivel szeretnének kapcsolatba lépni.

Nem szabad őket felemelni vagy utánuk szaladni. Ők választanak, ők közelednek, amikor kedvük tartja.

A törpemalacok egyébként kifejezetten kíváncsi, barátságos jószágok. Szeretik a simogatást, az emberek közelségét.

A látogatás után visszatérhetsz a kávézótérbe, ahol specialty kávé, teák, sütik és kényelmes fotelek várnak. Itt még jól ki lehet beszélni a fent szerzett élményeket.

Cím: 1061, Paulay Ede u. 2.

Nyitvatartás: hétfőtől vasárnapig 08:00 és 20:00 között

www.minipig.cafe

Fontos szabályok, időpont, jegyárak:

A látogatás csak előzetes online foglalással lehetséges, és előre is kell fizetni.

A jegyárak: felnőtteknek 6.500 Ft/30 perc, gyerekeknek 3.500 Ft/30 perc.

A fenti részre csak to-go pohárban szervírozott italokat lehet felvinni (malacbiztos tetővel).

Fotózni és videózni lehet, de csak vaku nélkül.

A látogatás 30 perces, utána a malacok pihennek mielőtt új csoport érkezik hozzájuk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
A Rovatból
Ilyen volt, amikor dél előtt leállt tíz percre a tömegközlekedés Budapesten - videón, amikor megáll az élet egy kicsit a fővárosban
„Van, aki szerint sok a 10 perc, mások szerint kevés, de a valóság az, hogy ha a város sarcolása folytatódik, akkor a leállás legközelebb nem 10 perces, hanem 10 órás, 10 napos vagy 10 hetes lesz” - mondta a főpolgármester.


Pénteken 11 óra 50 perc és déli 12 óra között tíz percre leálltak a BKK járatai Budapesten. A főpolgármester, illetve a főváros vezetése a leállást figyelmeztetésnek szánta, mert a kormány a szolidaritási adó növelésével és egyéb lépésekkel nehéz helyzetbe hozta az önkormányzatot. Karácsony Gergely kifejezetten úgy fogalmazott, hogy ellehetetlenítik a működést.

@szeretlekmagyarorszag.hu #budapest #bkk #karácsonygergely #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

„A pénteki leállást nevezzük első figyelmeztetésnek. Figyelmeztetés a kormánynak, hogy Budapestet nem lehet legyűrni, és jelzés a budapestieknek, hogy mi is a tét: a város működése, a hétköznapjaink nyugalma, a budapestieknek járó közszolgáltatások biztosítása” – mondta a HVG-nek adott interjújában Karácsony Gergely.

„Van, aki szerint sok a 10 perc, mások szerint kevés, de a valóság az, hogy ha a város sarcolása folytatódik, akkor a leállás legközelebb nem 10 perces, hanem 10 órás, 10 napos vagy 10 hetes lesz”

- tette hozzá a főpolgármester, aki azt is kijelentette, hogy erkölcsi és politikai kötelessége megvédeni Budapestet, és ehhez minden jogi és politikai eszközt felhasznál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
A Rovatból
Vitézy Dávid szerint 23 városra szakadhat szét Budapest, ha elfogadják a helyi önazonosság védelméről szóló törvényt
A Podmaniczky mozgalom vezetője szerint a törvény lebéníthatja a városfejlesztést és megnehezítheti a letelepedést. Szerinte Budapest jövője most komoly veszélybe került.


Vitézy Dávid szerint komoly következményekkel járhat a fővárosra az a törvényjavaslat, amely a helyi önazonosság védelméről szól – írta Facebook-oldalán a politikus. A Podmaniczky mozgalom vezetője úgy látja, hogy ha elfogadják a javaslatot, Budapest 23 különálló városként működhetne tovább, mivel a kerületi önkormányzatokra kellene alkalmazni az új szabályokat.

A közösségi oldalán azt írta, hogy

a kerületek saját hatáskörben korlátozhatnák a lakosságszámot, és akár azt is eldönthetnék, hogy ki költözhet be. Szerinte ez azt jelenti, hogy egy kerület megtilthatja más kerületekből vagy más településekről érkezők letelepedését, vagy ehhez jelentős anyagi feltételeket szabhat.

A politikus szerint ez a változás komolyan visszavetné a főváros fejlesztését, és hozzájárulhat a lakosságszám csökkenéséhez is. Hozzátette: a gazdasági növekedés szempontjából a legfontosabb munkahelyek továbbra is Budapesten jönnek létre. Úgy véli,

az új szabályozás „tovább erősítheti a hosszabb távon fenntarthatatlan agglomerációs szétterülést”,

miközben a főváros rozsdaövezeteiben nagy lehetőség rejlik – például csak Rákosrendezőn körülbelül 10 ezer új lakás épülhetne.

Vitézy a Fővárosi Közgyűlés májusi ülésére olyan előterjesztést nyújtott be, amelyben többek között arra kéri az Országgyűlést, hogy ne fogadja el a törvényjavaslatot a jelenlegi formájában. Az előterjesztés célja az is, hogy Budapest továbbra is egységes város maradjon, ahol biztosított a szabad mozgás, a letelepedés és az otthonteremtés lehetősége.

A dokumentumban az is szerepel, hogy minden olyan jogszabály, amely a letelepedés, lakcím létesítés vagy ingatlanszerzés feltételeit érinti, biztosítsa a budapestiek és a fővárosba költözni vágyók jogait. Vitézy úgy fogalmaz: „Budapest fejlesztése nem lehet a kerületi részérdekek széttartó halmaza”, hanem közös városi célokat kell követnie, különös tekintettel a lakhatásra, a rozsdaövezetek hasznosítására, a közösségi közlekedésre és a közszolgáltatások összehangolására.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk