30 éves az Egy kis Fry és Laurie – ami nemcsak a Dr. House rajongóknak kötelező sorozat
1989. január 13-án, tehát éppen 30 éve kezdte sugározni a BBC2 Hugh Laurie és Stephen Fry mára klasszikusnak számító sketch comedy sorozatát, az A Bit of Fry and Laurie-t. A magyar közönség Egy kis Fry and Laurie címen láthatta a Comedy Central jóvoltából, az első évad jelenetei pedig könyv formában is megjelentek a Jaffa Kiadónál.
Hugh Laurie és Stephen Fry párosát a magyar rajongók többsége a Fekete Vipera (Blackadder) című sorozatban ismerte meg, ahol Rowan Atkinson partnerei voltak kisebb-nagyobb szerepekben, de láthattuk őket a P.G. Wodehouse könyveire alapuló Majd a komornyikban is (Jeeves and Wooster).
Ahhoz, hogy az angol rövidítése alapján ABOFAL-ként is emlegetett sorozat is megérkezhessen a hazai képernyőkre, az kellett, hogy Hugh Laurie Dr. House-ként meghódítsa a világot.
Ha ez vigasz, ezzel nem vagyunk egyedül, az amerikai rajongók jelentős része is „Dr. House” nyomait követve jutott el Laurie régebbi munkáihoz.
A két író-komikus együttműködése azonban jóval régebben kezdődött. Nem meglepő módon, mint az angol humor megannyi jelentős alakja, ők is a cambridge-i egyetem színtársulatában, a legendás Footlightsban kezdték pályafutásukat. Laurie bár Oxfordban született, mégis Cambridgben hallgatott archeológiát és antropológiát. Itt ismerkedett meg az angol irodalmat tanuló Stepehen Fryjal. Hogy fokozzuk a giccsfaktort, Emma Thompson mutatta be őket egymásnak, akit az egyetemen romantikus szálak fűztek Laurie-hoz.
Csakhogy jelezzem, a Footlights mennyire jó „ajánlólevél”, olyan nagy nevek kerültek ki innen az évtizedek során, mint Peter Cook, John Cleese, Graham Chapman, Eric Idle, Sacha Baron Cohen vagy Douglas Adams. Első tévés együttműködésük is ehhez kötődik, a Footlights 1981-es The Cellar Tapes című előadását bemutatta a tévé is. A műsort Emma Thompsonnal és Tom Slatteryvel közösen írták, néhány részlet látható belőle az interneten. Ennek a korszaknak állít emléket Kenneth Brannagh filmje, a Szilveszteri durranások (Peter’s Friends), amelyben a rendező mellett Fry, Laurie és Emma Thompson játsszák a főszerepet, és arról szól, hogy egy egykori Footlightsos csapat tíz év elteltével újra összejön felidézni a régi emlékeket.
Ezt követte a Granada TV felkérésére három pilot adás, a There’s Nothing to Worry About!, amelyet viszonylag szűk körben lehetett csak látni. Viszont sikeres volt, ezért létre jöhetett az Alfresco című sorozat, ami nagyon remélem, hogy egyszer még eljut a magyar tévéképernyőkre is. A Granada tévécsatorna a BBC nagyon sikeres Not the Nine O’Clock News című, Rowan Atkinson nevével fémjelzett sorozatnak kívánt konkurenciát állítani. Az Alfrescóban is közreműködött Emma Thompson, illetve fontos megemlíteni Robbie Coltrant, akit a világ manapság leginkább a Harry Potter filmek Hagridjaként ismer. Ugyancsak említeni illik az alkotók/szereplők közül Ben Elton nevét is, aki később Rowan Atkinsonnak lett egyik legfontosabb szerzője, illetve számos világhírű musical szövegkönyve fűződik a nevéhez, például a Queen slágerekre épülő We Will Rock You, vagy az Andrew Lloyd Webber által komponált Volt egyszer egy csapat.
1985-87 között a Saturday Live című műsorban láthatta Hugh-t és Stephent a brit közönség. Ez az amerikai Saturday Night Live mintájára készült, és csaknem az egész műsor élőben ment.
Az igazi ismertséget a már említett Feketevipera sorozat hozta meg számukra.
Mindketten a második évadban mutatkoztak be. Stephen Fry az egyik főszerepben, mint Lord Melchett, Hugh Laurie pedig az utolsó epizódban, német anarchistaként, aki végez a teljes uralkodó családdal, és elfoglalja a trónt. A harmadik évadban azután cseréltek: Hugh egyik legemlékezetesebb szerepe volt a sorozat főszereplője, George, az ütődött régensherceg. Fry viszont csak az utolsó epizódban tűnt fel, mint Wellington. Ebben a részben ütötte meg Fry először barátját, ami aztán visszatérő motívummá vált a saját műsorukban is. Az utolsó évadban azután mindketten egyenrangúan fontos szerepet kaptak Atkinson mellett. Laurie mint a kissé idióta George kadét, Fry pedig az őrült Melchett admirálisként.
1983-ban a duó egyszer már kapott felkérést saját sorozatra. A The Crytsal Cube (A kristály kocka) afféle áltudományos mockumentary lett volna, de a pilot adás után a BBC leállította a további munkát.
1987-ben azonban újabb lehetőséget kaptak. Egy 36 perces próbaadást készítettek. A fiúk érezték, hogy ez az ő nagy pillanatuk. Nem bízták a véletlenre: egy hónapra Krétára utaztak írni. Ez végre meghozta a várva várt sikert, így elkészíthették az A Bit of Fry and Laurie első évadát, összesen 26 epizódot. Persze a BBC sem a gyorsaságáról híres. Egészen 1989. január 13-ig kellett várni az első adásra. A műsor 1989-1995 között ment, összesen 4 évadot élt meg.
Az összes anyagot ketten írták, mert a saját, személyes világlátásukat akarták kifejezni. Roger Ordish rendező visszaemlékezése szerint Hugh és Stephen rendkívül engedékenyek voltak a rendezéssel kapcsolatban, amíg arról volt szó, hogy hova kerüljön a kamera, vagy hogy miként változtassanak a világításon.
De ha tartalmi kérdésekbe akart bele szólni, netán a poénokat kritizálta, Laurie és Fry nagyon csúnyán néztek rá. Jon Canter, a sorozat szerkesztője is megemlíti, hogy bármilyen, az anyagot érintő negatív észrevételt támadásként értékeltek.
Azért is lehettek annyira érzékenyek, mert rengeteg energiát fektettek a munkába. Hétfőtől péntekig minden nap írtak.
Fry még egy dokumentumfilmet is visszautasított, amelyhez péntektől hétfőig el kellett volna utaznia, hogy egy napot se hagyjon ki.
Az adások, a Monty Python Repülő Cirkuszához hasonlóan egymásba átfolyó, sokszor slusszpoén nélküli jelenetekből és bejátszásokból állnak. Még egy fogást átvettek a nagy példaképektől: mindent élő közönség előtt vettek fel. Büszkék voltak rá, hogy soha nem kellett konzervnevetést használniuk, Roger Ordish ugyanakkor azt állítja, tud olyanról, hogy más műsorokhoz felhasználták az ABOFAL nevetéseit.
Voltak visszatérő karaktereik. Például a kémfilmeket parodizáló Control és Tony, John és Peter, a két szőrösszívű üzletember, vagy a kritikusok, akik időről időre feltűntek, hogy a porba rántsák a műsort.
Nagyon sok rövid, egysoros poén tarkította az adásokat. Ezekkel szerették volna kicsit felgyorsítani a tempót egy-egy hosszabb lélegzetű jelenet után. De Hugh Laurie elárulta, hogy ezek gyakran akkor születtek, ha eszükbe jutott egy poén, amiből aztán nem tudtak semmi épkézláb anyagot írni.
A sorozat karakterét nagyban meghatározták Hugh Laurie dalai. Mint közismert, Laurie tehetséges zenész, több hangszeren s játszik, Magyarországon is koncertezett már a zenekarával.
A műsor sikerét mutatja, hogy az utolsó, negyedik évadot immár nem a BBC2, hanem az egyes csatorna tűzte műsorra, és új rendezőt is kapott, Bob Spierst, aki olyan kultikus sorozatokban dolgozott korábban, mint a Waczak Szálló és a Not the Nine O’Clock News.
A változás érdekében konkrét kívánság is érkezett a BBC-től: minden adásban (egy kivételével) szerepelnie kellett egy vagy két meghívott „celebnek”. Fry és Laurie nem nagyon örültek ennek a kikötésnek, de végül ezt is sikerült a javukra fordítaniuk. Az adások voltaképpen egyfajta talk show paródiává váltak, ahol a meghívott sztárok alig kapnak szót – persze ez is a móka része volt, mivel a vendégek utána szerepeltek az adott adásban látható jelenetekben.
Hogy miért lett vége? Hugh Laurie szerint egyszerűen ráunt a BBC, vagy a nézők. Stephen Fry azonban nem csak ebben látja az okokat:
„Az az igazság, hogy a szkeccs comedy a fiatalok műfaja. Az én elméletem szerint a fiatalok zseniálisan utánozzák a tanáraikat. Aztán mikor idősebb leszel és belőled lesz a tanár, vagy a bíró, a püspök, már nem tudod ugyanúgy kifigurázni őket, mint addig.”
Azóta külön utakon járnak, de szemben sok más alkotó közösséggel, ők a magánéletben is jó barátok voltak és maradtak. A mai napig rendszeresen találkoznak.
