KÖZÖSSÉG
A Rovatból

3 évig sátorban aludt egy 13 éves brit fiú, közel 300 milliót gyűjtött ezzel jótékony célra

Minden pennyt annak a hospice háznak adott, ahol idős, rákban elhunyt szomszédja töltötte utolsó napjait.


Nem akármilyen akcióba fogott egy brit fiú: három éven át sátorban aludt a családja udvarában, hogy pénzt gyűjtsön jótékony célra - számolt be róla a LADBible.

Még 2020-ban írtunk róla, hogy az akkor 10 éves Max Woosey nemes okból döntött úgy, hogy az éjszakákat sátorban fogja tölteni. A sátrat rákban szenvedő idős szomszédjától kapta, aki azt mondta neki: „ígérd meg, hogy átélsz majd kalandokat ebben a sátorban”. Az akkor 74 éves Rick Abbott 2020 februárjában hunyt el, utolsó napjaiban már a North Devon Hospice házban volt, ahol a gyógyíthatatlan betegek tölthetik végnapjaikat. Mivel az intézmény akkoriban minden adománygyűjtő tevékenységét kénytelen volt beszüntetni, és ezzel anyagilag nagyon nehéz helyzetbe kerültek, Max elhatározta, hogy segít nekik adományt gyűjteni, egyúttal pedig néhai szomszédja kívánságát is teljesíti.

Ezért márciustól 200 napig minden éjjel az udvarban aludt, még az olyan nehézségek sem tántorították el a céljától, mint a sátor alatt megjelenő hangyaboly, vagy az ijesztő viharok. Miután a fiú akciójáról az angol sajtó is beszámolt, sokan adakoztak Max kezdeményezésére, így több millió forintnyi pénz gyűlt össze a hospice ház javára.

A sikert látva a kisfiú úgy döntött, hogy továbbra is az udvarban fog éjszakázni, ezért azt tűzte ki célul, hogy egy teljes évig folytatja még ezt a kalandot a jó cél érdekében. Ez nemhogy sikerült neki, de még két lapáttal rá is tett, ugyanis mostanáig, összesen három évig aludt kint. A szomszédtól kapott sátor nem bírta eddig, azt hamar le kellett cserélni.

A három év során Max összesen több mint 700 ezer fontot, vagyis közel 300 millió forintot gyűjtött akciójával, amit teljes egészében a North Devon Hospice háznak adott.

Az intézmény igazgatója elmondta, hogy ebből a pénzből 15 ápoló fizetését tudták finanszírozni egy teljes éven át, ami hatalmas segítség volt számukra. Ezek az ápolók ugyanis nagyjából 500 betegről gondoskodtak ez idő alatt.

A jólelkű fiú kitartását és önzetlenségét mindenféle kitüntetéssel is díjazták, például megkapta a Brit Birodalom Érmét, amellyel többek közt a kiemelkedő civil tevékenységet ismerik el.

Max hivatalosan április elsején fejezi be a sátoréletet, amikor is egy nagy bulit rendez egyebek mellett zenével, tűzijátékkal, partibusszal, kiállítással és egy híres vendéggel, a walesi színésszel, Ian Whyte-tal. Nemcsak a családjával és a közeli ismerőseivel szeretne ünnepelni, hanem például azokkal is, akik adakoztak a kezdeményezésére. A sátras fesztivál iránt pedig már most hatalmas az érdeklődés.

„Csodálatos, hogy az ország minden pontjáról ennyi ember megkeresett, mert szeretnék megünnepelni velem a hároméves sátrazásomat”

- mondta a fiú.

A buli egyébként belépődíjas, de az ezért kapott pénzt is a hospice ház kapja majd meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Ágostont nem tudják meggyógyítani” – A szülők bejelentették, hogy egyéves kisfiuknak nem maradt esélye
A leukémiás kisfiú szülei megtört szívvel jelentették be, hogy Ágostont hazaviszik a kórházból, és minden közös pillanatot kihasználnak. Az orvosok szerint nincs már esély a gyógyulásra.


Az akut mieloid leukémiával küzdő Tóth-Helli Ágoston szülei a Facebookon jelentették be, hogy a kisfiuk többé nem kap kezelést, mert az orvosok nem látnak esélyt a gyógyulására.

„Az orvosok behívtak egy szobába mindkettőnket, és elmondták, hogy ők teljesen biztosak abban, hogy Ágostont nem tudják meggyógyítani” – írták a szülők.

A legutóbbi vizsgálat szerint Ágoston csontvelőeredménye 81 százalékos, ami azt mutatja, hogy az utolsó gyógyszer, a Stro nem hatott. Egy újabb kemoterápia ugyan meghosszabbíthatná az életét, de jelentősen rontaná az életminőségét, ráadásul továbbra is az elkülönítőben kellene tartózkodnia.

Mivel „a nyugati orvoslás semmi olyat nem tud adni, amivel minimális esély lenne a gyógyulásra”, a szülők úgy döntöttek, inkább hazaviszik a fiukat, és minden idejüket vele töltik.

Mint írták, tudják, hogy az orvosok „jót akarnak, teszik és mondják a tőlük telhető legjobbakat, mégis ez az, amit az ember az életében a legkevésbé akar hallani. Ez egyszerűen felfoghatatlan, és esélyét sem látjuk annak, hogy le tudjuk írni, mit érzünk most. Ágostont tegnap hazavittük. Mostantól 2–3 naponta fogunk kontrollra jönni, ha kell, akkor kap vérkészítményt és fájdalomcsillapítást, ha szükséges lenne. Viszont leukémia elleni kezelést, kemoterápiát már nem fog kapni. A kórház nyitva áll, az elkülönítőt fenntartják nekünk, bármikor visszaköltözhetünk, ha úgy érezzük, nem bírunk el a helyzettel otthon.”

Ágoston története tavasszal vált országszerte ismertté, amikor a szülei az akkor tíz hónapos kisfiú amerikai immunterápiás kezelésére indítottak gyűjtést.

A gyógyszert a gyártó biztosította volna, de a kiutazás, a kint tartózkodás és a kórházi költségek a családra hárultak. A 500 millió forintos cél rövid idő alatt összejött, de négy nappal az indulás előtt kiderült, hogy Ágoston mégsem kaphatja meg az amerikai kezelést.

A szülők azóta más lehetőségeket is kerestek, de egyik sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Most minden idejüket és energiájukat Ágostonra fordítják, és hálásak a sok támogatásért. Úgy fogalmaztak, talán egyszer valami olyan kezdeményezést hívhatnak életre, ami eddig nem volt Magyarországon, de erről majd később számolnak be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Felfoghatatlan tragédia: egy hónap alatt halt meg mindkét szülő – öt gyerek maradt árván Orosházán
A fiatal anya tüdőembólia miatt hunyt el, párja egy hónappal később agyvérzésben. A négy kicsi nevelőszülőkhöz került, a legnagyobb lányt a nagypapa vette magához.


Döbbenetes tragédia rázta meg Orosházát és Nagyszénást. Egy fiatal pár egy hónapon belül halt meg, öt gyermekük pedig árván maradt. A hároméves ikerpár, egy 5 éves kisfiú, egy 9 éves és egy 13 éves kislány veszítette el szüleit. A családból senki nem tudta magához venni mind az öt gyermeket. Egyetlen élő nagyszülőjük, az apai nagyapa a legidősebb lányt vállalta, a négy kisebb testvér pedig nevelőszülőkhöz került – számolt be a Blikk.

Egy hónapja Mónika lett rosszul az orosházi albérletükben. Párja, Szabolcs vonattal tartott haza, amikor a nő felhívta, hogy nincs jól. Később már összefüggéstelenül beszélt, mire a férfi hazaért, a mentők próbálták ellátni, de a 36 éves édesanya életét már nem lehetett megmenteni.

„Tüdőembólia, ezt állapította meg a boncolás” – mesélte az elhunyt nő unokatestvére, Hajnalka. „Szabolcsot nagyon megviselték a történtek, de igyekezett tartani magát, méltó módon eltemette a szerelmét, és minden erejét a gyerekekre fordította. Annyiban tudtunk neki segíteni, hogy gyűjtést szerveztünk, legyen miből élniük, míg a hivatalok rendezik a dolgokat. Nem is gondolkozott azon, mi lesz az öt gyerekkel, tudtuk, Szabolcs remek apa.”

Egy hónapig bírta tartani magát, aztán agyvérzést kapott. A család őt is elvesztette. Az öt gyermek teljesen árván maradt. Az apai nagyapa már 73 éves, egyedül él, a többi rokon saját családja miatt nem tudta vállalni a gyerekeket.

„Nem is a pénz lett volna a gond, mert rengetegen segítettek nekünk, milliók gyűltek össze a gyerekek számláján, amit egy rokon nyitott, mert a hagyatéki eljárás miatt Móni és Szabolcs bankszámláját is zárolták. Szabolcs sokat dolgozott az építőiparban, minden fillért hazavitt. A gyerekekkel az a helyzet, hogy – főleg a négy kisebbet – nem lehet szétszakítani őket, annyira szeretik egymást” – mondta a rokon.

A legidősebb gyermek, a 13 éves lány, Mónika előző kapcsolatából született. Ő egy gyulai speciális iskolába jár, hét közben kollégiumban lakik. Egy hét múlva visszatér az iskolába, az ellátását a nagyszénási nagyapa vállalta.

A négy kisebb testvért a gyermekvédelem vette gondozásba. Augusztus 25-én vitték el őket az orosházi albérletből, és nevelőszülőknél helyezték el.

A hivatal nem árulta el, sikerült-e a testvéreket együtt tartani. „Alapállás, hogy a gyámügyi eljárásoknál a testvéreket nem szakítják el egymástól, ám négy, 3-9 év közötti gyermek esetében ez nem egyszerű” – mondta el a Blikknek egy gyermekvédelmi szakjogász. „Nehéz olyan nevelőszülőt találni, ahol éppen van négy szabad hely, ráadásul ezek a gyerekek friss traumán mentek keresztül, így extra figyelmet és pszichológusi segítséget igényelnek” – tette hozzá a szakember.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Görög Zita 24 óra alatt alapjaiban változtatta meg a karateedző által kalandparkban felrúgott kisfiú családjának életét
A modell Instagram-videóban kérte a közösség támogatását az első 2–3 hónapra. A család addig kapna segítséget, amíg az anya első fizetése megérkezik.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. szeptember 26.



Görög Zita friss Instagram-videójában beszélt arról, hogy most sokan a Szőlő utcai javítóintézet ügyére figyelnek, de szeretné, ha közben Juditról és fiáról, Roliról sem feledkeznénk meg, írja a 24.hu.

Elmondta, hogy az édesanya környezetváltozást szeretne, mert így lát esélyt a gyógyulásra és a nyugodtabb mindennapokra a kisfiával.

„Például Juditról és Roliról. Roli az a kisfiú, akit felrúgott tavaly a kalandparkban a karateedző. Az édesanya most úgy döntött, hogy környezetváltozásra van szükségük. Akkor tudja a gyermekét leginkább védeni, és akkor tudnak leginkább gyógyulni ebből a traumából, hogyha máshol kezdenek új életet. Valami csoda folytán 24 óra alatt sikerült nekik új iskolát, Juditnak új munkahelyet és a nap végére még albérletet is találnom. Elképesztően hálás vagyok azért, hogy ilyen barátságos fogadtatásban lesz részük ott, ahová költöznek”

Görög Zita vállalja a költöztetést és az új lakhely berendezését, de az első 2–3 hónapra további segítséget kér a családnak.

„Amíg Judit az új munkahelyén nem kapja meg az első fizetését, amíg két helyre, hiszen otthon is kell majd fizetnie neki a rezsit, addig szüksége lenne egy kis támogatásra. Én azt gondolom, hogyha megtehetjük, hogy egy kávé vagy csokoládé árával támogatjuk, akkor tegyük meg. Ha valaki többel, akkor én azért nagyon hálás vagyok, és Judit is.”

Azt is jelezte, mire fordítanák a felajánlásokat: „Nyilván itt élelem lesz a legfontosabb, albérleti díj, a buszbérlet, a Rolinak, a Juditnak a tömegközlekedése, és abszolút azok az alapvető dolgok, ami minden család számára végszükséglet”

Hozzátette, hogy Judit nehezen kér segítséget, és a videó közzétételébe is csak hosszas gondolkodás után egyezett bele, de végül hozzájárult a poszt alatti bankszámlaszám megjelenítéséhez.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Önzetlenül felajánlotta a veséjét a főnökének, hogy megmentse az életét, később mégis kirúgták
Debbie Stevens felajánlotta egyik veséjét, hogy főnöke esélyt kapjon az életre. A műtét után komplikációk jelentkeztek, mégis visszatért dolgozni, de alig telt el idő, és lefokozták, végül elbocsátották.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 23.



Előbb aa veséjét adta egy nő, hogy megmentse a főnöke életét, később azonban mégis elveszítette az állását, írja a Unilad. A 47 éves Debbie Stevens az évekkel ezelőtt történtek után azt mondta, elárulva érezte magát, amikor végül 2012-ben elbocsátották.

„Úgy döntöttem, hogy vesedonor leszek a főnökömnek, ő pedig a szívemet vette el” – mondta a Long Island-i nő. „Nagyon elárulva érzem magam. Számomra ez egy rendkívül fájdalmas és borzasztó élmény volt. Úgy kezelte ezt a felajánlást, mintha a földre dobta és belerúgott volna.”

Debbie még 2009 januárjában kezdett dolgozni az Atlantic Automotive Groupnál, ahol megismerkedett Jackie Bruciával. Bár 2010-ben elköltözött és otthagyta a céget, később visszatért Long Islandre, és egy irodai látogatás során tudta meg, hogy Bruciának vesetranszplantációra van szüksége.

Stevens szerint Brucia akkor elmondta neki, hogy van egy lehetséges donor, de ha szükség lesz rá, elfogadná a felajánlását. A jogi iratok szerint így fogalmazott:

„Soha nem tudhatod, lehet, hogy egyszer élnem kell majd ezzel az ajánlattal.”

Nem sokkal később Stevens újra Long Islandre költözött, és visszatért a régi munkahelyére. Röviddel ezután Brucia behívta az irodájába. Stevens állítása szerint ezt kérdezte tőle: „A donoromat elutasították. Komolyan gondoltad, amit mondtál?” Stevens igennel felelt, mert tisztelte a főnökét, és nem akarta, hogy meghaljon.

Ugyan Debbie nem volt megfelelő donor Bruciának, az orvosok lehetővé tették, hogy másnak adja a veséjét. Ezáltal Brucia feljebb került a várólistán.

„Úgy éreztem, visszaadom neki az életét. Az én vesém végül St. Louisba került, az övét pedig San Franciscóból hozták”

– mondta Stevens.

A műtét után a nő komplikációkkal küzdött, mégis visszatért dolgozni. Egy alkalommal rosszul lett és hazament, majd azt állította, hogy Brucia felhívta otthonról. „Azt mondta: »Mit csinálsz? Miért nem vagy a munkahelyeden?« Mondtam neki, hogy rosszul érzem magam. Erre ő: »Nem jöhetsz-mehetsz, ahogy kedved tartja. Az emberek azt fogják hinni, hogy különleges bánásmódot kapsz.«”

Stevens elmondta, hogy ezután előbb elvették az irodáját, a túlórázási lehetőségeit, majd egy 80 kilométerre lévő telephelyre helyezték át, majd pszichés problémái lettek.

„A műtét után borzasztóan, kegyetlenül, embertelenül kezdett bánni velem. Olyan volt, mintha csak azért vett volna vissza, hogy megkapja a vesémet”

– mondta az ABC Newsnak.

Ügyvédei levelet küldtek a cégnek, ezt követően kirúgták.

Az Atlantic Automotive Group és Jackie Brucia akkor nem reagált az ABC News és a The Post megkereséseire. Brucia férje, James viszont azt mondta egy újságírónak, hogy az állítások „messze állnak az igazságtól”, és hozzátette: „Ő senkit sem rúgott ki.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: