Berettyán Nándor vezeti igazgatóként július 1-től a fővárosi Karinthy Színházat - közölte Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) titkára szerdán a színházban tartott sajtótájékoztatón.
Karinthy Márton csaknem négy évtizeden át modern polgári, színészcentrikus színházat vezetett. Szeretném ezt tovább vinni, emellett sok és nagy teret adni a fiatal alkotóknak
- mondta az új igazgató, a 28 éves színész-rendező.
A HVG szerint Berettyán Vidnyánszky Attila színészosztályában végzett Kaposváron, majd a Nemzeti Színház igazgatója leszerződtette a színházba. 2020 elején a kormány megítélt 300 millió forint ingatlanvásárlási támogatást a Teátrumi Társaságnak, hogy az épület és a színházat üzemeltető nkft. megvásárlásával továbbvigyék Karinthy Márton örökségét.
Szabó László felidézte, hogy a színházat alapító Karinthy Márton 2019-es halála után az MTT lett a Karinthy Színház fenntartója és tulajdonosa, ami - mint fogalmazott - különleges felelősség a Társaság számára, hiszen először végzett működtető-felügyelő funkciókat egy színházban. Hozzátette: a mögöttük álló átmeneti időszakban Karinthy Vera, Karinthy Márton lánya, valamint egy művészeti tanács dolgozott együtt a jövőbeni működés megtervezésében.
A színházat ebben a most záruló, a pandémia miatt mindössze egy bemutatót hozó szezonban Bakos-Kiss Gábor vezette, aki július 1-től a Győri Nemzeti Színházat fogja igazgatni.
Június 2-án ünnepelte volna 100. születésnapját Karinthy Ferenc Kossuth-díjas író, drámaíró, dramaturg, Karinthy Frigyes fia és Karinthy Márton édesapja. Ebből az alkalomból Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója bejelentette: az általa vezetett teátrum és a Karinthy Színház egy kooperáció keretében műsorára tűzi Karinthy Ferenc két egyfelvonásos darabját, a Gellérthegyi álmokat és a Dunakanyart.
„Sokat játszottam és rendeztem is a Karinthy Színházban, és mintegy tíz évvel ezelőtt már volt egy közös bemutató a kecskeméti teátrummal. Mi a 125. évadunkat ünnepeljük a következő szezonban, amely a Karinthy Ferenc-jubileum mellett a 2022-2023-as Petőfi-bicentenáriumot is a fókuszába helyezi” - szögezte le Cseke Péter.
Mint elhangzott, a Karinthy Színházban októberben mutatják be Gyurkovics Tibor Nagyvizit című darabját, novemberben pedig Örkény István Kulcskeresők című művét. A sajtóeseményen színházi bejátszásokkal, hangfelvételekkel emlékeztek a 100 éve született Karinthy Ferencre, akiről unokája, Karinthy Vera is mesélt.
Berettyán Nándor vezeti igazgatóként július 1-től a fővárosi Karinthy Színházat - közölte Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) titkára szerdán a színházban tartott sajtótájékoztatón.
Karinthy Márton csaknem négy évtizeden át modern polgári, színészcentrikus színházat vezetett. Szeretném ezt tovább vinni, emellett sok és nagy teret adni a fiatal alkotóknak
- mondta az új igazgató, a 28 éves színész-rendező.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Csupa kék és lila folt volt” – Kálomista Gábor egy bántalmazott színésznő történetével borítja a bilit
A filmproducer szerint a színházi világban évtizedek óta bestiális morál uralkodik. Azt állítja, egy híres rendező egyszer annyira megvert egy színésznőt, hogy a sérülései miatt le kellett állítani egy forgatást.
„Volt, hogy nem tudtunk egy színésznővel forgatni, mert előtte úgy megverte egy híres rendező, hogy csupa kék és lila folt volt” – ezzel a példával érzékeltette Kálomista Gábor filmproducer, hogy szerinte mekkora a baj a magyar színházi világban.
A producer egy Mandinernek adott, a Blikk által szemlézett interjúban az Eszenyi Enikő körül újra fellángolt vita kapcsán fejtette ki véleményét. Mint ismert, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház előbb felfüggesztette, majd múlt csütörtökön végleg törölte a rendező Primadonnák című előadását, mire Eszenyi hat év után nyilvánosan bocsánatot kért.
Kálomista szerint a színházi és művészvilágban évtizedek óta elhallgatott visszaélések vannak, és a kegyelmi botrányhoz hasonlóan itt is „százszámra vannak kegyelmi ügyek”, amelyekről az áldozatok félelmükben nem mernek beszélni.
„Számtalan olyan történet van, hogy a színházigazgató abuzált fiatal színésznőket, majd megmondta nekik, ha egyet is mukkannak erről, örökre el lesznek tüntetve a szakmából” – mondta.
A producer teljes körű feltárást sürgetett, és azt javasolta, hogy vizsgálják ki az elmúlt 15-20 év nagy színházi botrányait. Hangsúlyozta, hogy bár a politikában más oldalon állnak, a színházi világban tapasztalható visszaélések ügyében kiáll a rendező Schilling Árpád és a színész Lengyel Tamás mellett.
„Az a morál, ami a színházi és művészvilágban évtizedek óta uralkodik, valami egészen bestiális. Ebben a kegyelmi pillanatban tehát teljes mellszélességgel kiállok Schilling Árpád és Lengyel Tamás ügye mellett”
– tette hozzá.
A producer az Eszenyi Enikőt körül kirobbant botrány kapcsán fejtette ki véleményét. Szerinte a „balliberális művészvilág” árulónak bélyegezte a színész-rendezőt, amiért korábban nem ment el egy ellenzéki tüntetésre, és azt feltételezték, hogy ezért az akkori kormány pénzügyi forrásokkal támogatta.
„Eszenyi a kormányváltás óta végre hazatalált, bocsánatot kért. Nem volt nehéz kitalálni, hogy ez lesz, ha a Fidesz elveszíti a választást, hiszen most már elapadnak azok a források, amelyeket állítólag az eddigi kormány azért adott neki, mert elfelejtett elmenni egy ellenzéki tüntetésre” – mondta Kálomista.
Ugyanakkor leszögezte, ő maga elutasítja ezt a logikát: „Pedig Eszenyi Enikő sosem állt át, részemről nem is volt erre igény, és úgy vélem, jó ízlésű jobboldali ember nem is gondolhatja, hogy valakit meg kellene jutalmazni azért, mert nem megy el a sajátjai tüntetésére.” Kálomista szerint az ügy legfontosabb része, hogy azt nem vizsgálták ki rendesen, és ezt pótolni kell.
„Volt, hogy nem tudtunk egy színésznővel forgatni, mert előtte úgy megverte egy híres rendező, hogy csupa kék és lila folt volt” – ezzel a példával érzékeltette Kálomista Gábor filmproducer, hogy szerinte mekkora a baj a magyar színházi világban.
A producer egy Mandinernek adott, a Blikk által szemlézett interjúban az Eszenyi Enikő körül újra fellángolt vita kapcsán fejtette ki véleményét. Mint ismert, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház előbb felfüggesztette, majd múlt csütörtökön végleg törölte a rendező Primadonnák című előadását, mire Eszenyi hat év után nyilvánosan bocsánatot kért.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Miket nem beszélek című brit filmről akkor lehetett szélesebb körben hallani (így itthon is), amikor az idei, 79. BAFTA-díjátadón (amit a londoni Royal Festival Hallban rendeztek meg) történt egy s más. Egyrészt a főszerepet alakító Robert Aramayo történelmet írt, mivel először kapta meg egyszerre a legjobb férfi főszereplő és a legjobb feltörekvő csillag díját, ami azonban még inkább ráfordította Kirk Jones rendező (Lottózsonglőrök, Nanny McPhee: A varázsdada, Mindenki megvan, Bazi nagy görög lagzi 2) új filmjére a figyelmet, az az volt, amikor a közönség soraiban ülő aktivista, John Davidson az éppen színpadon álló Michael B. Jordannek és Delroy Lindónak odakiáltotta azt a bizonyos „n” betűs szót. Nos, ez elsőre botrányosnak és elfogadhatatlannak hangzik, ám hozzá kell tenni, hogy ez a bizonyos John Davidson egy 12 éves kora óta Tourette-szindrómával élő ember (jelenleg 55 éves), akiről amúgy a Miket nem beszélek című film szól, őt alakítja benne Robert Aramayo.
Vagyis a durva beszólást nem rasszizmus, hanem a betegség hívta elő. Persze ettől függetlenül heves vitákat szült az eset. Voltak, akik magasról tojtak Davidson állapotára, és szerintük a Tourette csak azt erősíti fel, ami amúgy is benne van az emberben (például Jamie Foxx is így vélekedett), ők azonban valószínűleg nem látták a Miket nem beszéleket…
Ez a film ugyanis épp azért hihetetlenül fontos, mivel megismerteti a nézőkkel ezt az örökletes idegrendszeri betegséget (amely akaratlan, ismétlődő mozgásokban és hangadásokban, úgynevezett tikkekben nyilvánul meg). „A probléma nem a Tourette, hanem az, hogy az emberek nem tudnak eleget a Tourette-ről” – hangzik el többször is filmben, amely talán egyben a legerősebb üzenet is.
A valóságon alapuló sztori tehát John Davidsonról szól (az eredeti forgatókönyvet maga Kirk Jones írta), aki a film elején, 2019-ben éppen II. Erzsébettől készül átvenni a kitüntetését, amikor bekiáltja a rendezvényen, hogy „Ba***a meg a királynő!”. Majd visszaugrunk 1983-ba, amikor az ígéretes focikapus karrier elé néző 12 éves John (Scott Ellis Watson szintén kiváló alakításában) először kezdi tapasztalni magán a furcsa tüneteket:
fejrángásokat, akaratlan hangkibocsátásokat, illetve válogatott vulgáris szavakat vág közeli ismerősök és idegen arcába ugyanúgy, sőt, akár le is köp akaratlanul másokat.
Akkoriban még nagyon kevesen ismerték ezt a betegséget, ezért nem is tudtak vele mit kezdeni (John családja sem), ezért folyamatosan kapta a viselkedéséért a retorziókat otthon és az iskolában egyaránt.
1996-ban az akkor 25 éves John (Aramayo feltűnik) még mindig próbál az állapota ellenére beilleszkedni a kisvárosba, ahol él. Ez a betegség azonban továbbra is kiveti őt a társadalomból, és csak azok tudják, hogy a folytonos káromkodásai nem rosszindulatúak, akik jól ismerik őt. Ekkorra már hivatalosan megkapta a Tourette-diagnózist, ami gyógyíthatatlan, ám szed egy gyógyszert, ami visszafogja a tüneteit, ezzel együtt pedig őt magát is.
Majd megismerkedik az egyik jó barátja édesanyjával, a rákbeteg Dottie-val (Maxine Peake), aki végre teljes megértéssel és szeretettel fordul a sráchoz, még John első hozzá intézett mondata („Bele fogsz halni a rákba, haha!”) sem riasztja el őt.
Dottie és a család befogadja magához a fiút, ahol végre szabadabban lehet önmaga, és közösen úgy döntenek, a gyógyszeres kezelését is elhagyják. John még munkát is talál a helyi közösségi házban a gondnok Tommynak (Peter Mullan) hála, aki szintén elfogadja őt olyannak, amilyen. Azonban ezzel még mindig sokan nincsenek így, ezért Johnnak hosszú utat kell bejárnia ahhoz, hogy a királynő által kitüntetett aktivista, és a Tourette-szindrómában szenvedők megsegítője legyen.
A Miket nem beszélek, és ez tán a fentiekből is kitűnik, egy életrajzi dráma, épp ezért meglepő, hogy kevés film van, amin amúgy ennyit lehet röhögni. Kirk Jones ugyanis nem arra pályázott, hogy nyomorultnak mutassa be Johnt és a Tourette-ben szenvedőket, az érzékenyítésnek egy sokkal hatásosabb formáját választotta: a nevetést.
Az akaratlan, válogatott káromkodások a legkevésbé odaillő helyzetekben ugyanis, akármennyire botrányosak és kínosak, kétségtelenül iszonyú viccesek is (amikor Johnból és egy másik tourette-es lányból egyszerre özönlenek a szitkok egy kocsi hátsó ülésén, ott szem nem marad szárazon). És ettől lesz ez a film hihetetlenül őszinte.
Felhívja a figyelmet egy betegségre, amiről sajnos még manapság, a 21. század első negyedének letelte után sem hallottak sokan, és eléri, hogy a nézők jókat derüljenek a helyzet komikumán, mégis komolyan vegyék azt, s talán a jövőben másképp reagáljanak, amikor az utcán vagy a tömegközeledésen ilyen viselkedésbe botlanak.
Robert Aramayo (akit egyébként már a fiatal Ned Starkként is láthattunk a Trónok harcában, vagy a fiatalabb Elrondként A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűiben) a csillagot is lejátssza az égről, és minden díjat megérdemel, amit csak kaphat még ezért az alakításáért (bár a film 2025-ös, az Egyesült Államokban idén mutatták be a mozikban, szóval a jövő évi Oscaron remélhetőleg több kategóriában is találkozunk majd vele), de rajta kívül mindenki más is brillírozik, a hihetetlenül szimpatikus Maxine Peake, a szintén imádnivaló Peter Mullan, valamint a John anyjaként tőle talán egy kissé szokatlan szerepben látható Shirley Henderson is.
Aki tehát egyszerre szeretne nagyokat nevetni és sírni, annak sipirc a mozikba, mivel egy kivételes film… miket nem beszélek, talán az év eddigi legjobb filmje lesz a jutalma.
A Miket nem beszélek című brit filmről akkor lehetett szélesebb körben hallani (így itthon is), amikor az idei, 79. BAFTA-díjátadón (amit a londoni Royal Festival Hallban rendeztek meg) történt egy s más. Egyrészt a főszerepet alakító Robert Aramayo történelmet írt, mivel először kapta meg egyszerre a legjobb férfi főszereplő és a legjobb feltörekvő csillag díját, ami azonban még inkább ráfordította Kirk Jones rendező (Lottózsonglőrök, Nanny McPhee: A varázsdada, Mindenki megvan, Bazi nagy görög lagzi 2) új filmjére a figyelmet, az az volt, amikor a közönség soraiban ülő aktivista, John Davidson az éppen színpadon álló Michael B. Jordannek és Delroy Lindónak odakiáltotta azt a bizonyos „n” betűs szót. Nos, ez elsőre botrányosnak és elfogadhatatlannak hangzik, ám hozzá kell tenni, hogy ez a bizonyos John Davidson egy 12 éves kora óta Tourette-szindrómával élő ember (jelenleg 55 éves), akiről amúgy a Miket nem beszélek című film szól, őt alakítja benne Robert Aramayo.
Vagyis a durva beszólást nem rasszizmus, hanem a betegség hívta elő. Persze ettől függetlenül heves vitákat szült az eset. Voltak, akik magasról tojtak Davidson állapotára, és szerintük a Tourette csak azt erősíti fel, ami amúgy is benne van az emberben (például Jamie Foxx is így vélekedett), ők azonban valószínűleg nem látták a Miket nem beszéleket…
Ez a film ugyanis épp azért hihetetlenül fontos, mivel megismerteti a nézőkkel ezt az örökletes idegrendszeri betegséget (amely akaratlan, ismétlődő mozgásokban és hangadásokban, úgynevezett tikkekben nyilvánul meg). „A probléma nem a Tourette, hanem az, hogy az emberek nem tudnak eleget a Tourette-ről” – hangzik el többször is filmben, amely talán egyben a legerősebb üzenet is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hevér Gábor: Amit Vidnyánszky Attila csinált, az nagyon-nagyon nem tett jót a színházi szakmának
Hevér Gábor egy interjúban bírálta a magyar színházi élet elmúlt évtizedének két meghatározó, de vitatott szereplőjét. A színész Vidnyánszky Attila kulturális teljhatalmát és Eszenyi Enikő vezetői módszereit is szóvá tette, miközben a szakmai felelősség hiányát hangsúlyozta.
Hevér Gábor volt a KlikkTV Bóta Café című műsorának vendége, ahol kendőzetlen véleményt mondott a magyar színházi élet elmúlt évtizedének meghatározó alakjairól és botrányairól.
A kulturális életben remélt változások kapcsán Vidnyánszky Attila távozásáról is beszélt, akinek a ténykedését egy korszak lezárultának tekinti.
Összeférhetetlennek tartja, ha egy kulturális vezető a saját maga által felügyelt pénzekről döntött. „Szerintem egy abnormalitás, hogy valaki olyan ember dönt, vagy az emberei révén (...) olyan támogatásokról, amiben ebben a versenyben ő maga is indul” – jelentette ki.
Hozzátette: „Megszűnik egy olyan dolog, ami egy abnormalitás volt, hogy tulajdonképpen egy emberes vezetés alatt állt a kulturális szektornak az a része” – mondta.
Később úgy összességében pedig így beszélt Vidnyánszkyról:
„Láttam azt, amit csinált. Mindenki mondja, hogy sértettségből jött. Nekem nem feladatom, hogy a tevékenysége milyen frusztrációkból, vagy nem frusztrációkból burjánzott ki. Szerintem nagyon-nagyon nem tett jót ennek a színházi szakmának.”
Felidézte az Alföldi Róbert nevével fémjelzett korszak végét is a Nemzeti Színházban, amikor szerinte példátlan módon söpörték le a teljes repertoárt. „Nem volt még példa arra a magyar színházi életben, hogy egy igazgatóváltással az összes sikerdarabot, mintha beszórták volna sóval, megszűnt” – emlékezett vissza.
Elmesélte, hogy ő is bement Vidnyánszkyhoz tárgyalni, bár tudta, hogy nem fog maradni. A beszélgetésen szerinte az új igazgató leginkább a kritikusokra panaszkodott: „»Szerintem Attila, neked üldözési mániád van«, és a klasszikus viccel válaszolt egyébként, és azt mondta, hogy »nem, engem üldöznek«” – idézte fel a párbeszédet.
Az interjúban szóba került az Eszenyi Enikő és a Vígszínházban kirobbant botrány is. Hevér, aki egyike volt a helyzetet feltáró nyílt levelet aláíró 15 művésznek, elmondta, hogy jelen volt az egyik incidensnél, szólt is Eszenyinek, hogy ilyen nem lehet csinálni.
Megerősítette, hogy az elhangzott vádak között nemcsak verbális, hanem fizikai bántalmazásokról is szó esett.
Elmondta, hogy vele ilyen abúzus nem történt, de az Eszenyi-ügy belejátszott abba, hogy távozott a színháztól.
Arról is kifejtette véleményét, hogy főváros által lefolytatott vizsgálatot elégtelennek tartja.
„Egy inkompetens bizottságot állítottak fel” – mondta, hozzátéve, hogy a felügyelőbizottság tagjai nem munkaügyi vagy hasonló ügyekre szakosodott szakemberek voltak.
A vizsgálat legfájóbb pontjának azt nevezte, hogy a meghallgatott hetven ember sosem kapott érdemi visszajelzést a vádjairól. „Az a probléma, hogyha te bemész egy kvázi bizottsághoz, és azt várod, hogy ez a bizottság elmondja neked, hogy ez, amit te éreztél, amit te átéltél, ez igaz, vagy pedig túlzol, ez nem az. És ez a 70 ember nem kapott erre választ” – hangsúlyozta. Azt is hozzátette, hogy a vizsgálat lezárulta után a tanúk még a saját vallomásukról készült dokumentumokat sem tekinthették meg: „Tehát ez egy óriási hiba volt a főváros részéről” - összegezte.
Hevér hozta szóba, hogy színházi bántalmazások kapcsán felmerült Alföldi Róbert neve is, akinek véleménye szerint meg kellene végre szólalnia, hogy mi történt.
Elmondta, ő maga hogyan kezeli a konfliktusokat: „Ha velem kiabálnak a színpadon, akkor nekem olyan az idegrendszerem, hogy én visszaszólok, és azt mondom, hogy velem ne kiabálj.” Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy egy alkotói folyamatnak a kölcsönös tiszteleten kell alapulnia.
„Ha egy rendezőnek az én gondolataimra, az én eszemre nincs szüksége, akkor én abban a darabban nem érzem jól magam.”
Hevér szerint a munka hevében előfordulhat kiabálás, de a hatalmi helyzet mindent megváltoztat.
„Egy ilyen kiabálástól te összeomlasz-e, illetve hogy ennek a kiabálásnak azért, mert egy alá-fölé rendeltségi viszony van, lesz-e valami következménye, vagy tartasz-e attól, hogy van-e következménye? Ezeket kell megnézni ezekben a helyzetekben” – magyarázta.
„Megértem, hogy a fiatalok nem mernek (vissza)szólni” - de azt mondta, hogy vissza lehet, és ő is visszaszólt fiatalkorában, ha kiabáltak vele.
Elmondta véleményét arról is, hogy befolyásos rendezőkkel szemben megfogalmazott vádak miatt felmerült, hogy fel kellene állítani egy etikai bizottságot. Szerinte itt nem arról van szó, hogy kell-e etikai bizottság, hanem hogy egy alapvető belső mércének lennie kellene a színházak hatalmi pozíciót betöltő emberekben.
„Az a belső mérce, hogy én, mint rendező, vagy igazgató, nem apellálok arra, hogy nekem hatalmamban áll valakit megalázni.”
Szerinte ha ez a belső mérce hiányzik, akkor jönnek létre a problémás helyzetek, és emlékeztetett: „A színház az egy nagyon érzékeny műfaj. Emberekkel dolgozunk.”
A teljes beszélgetés:
Hevér Gábor volt a KlikkTV Bóta Café című műsorának vendége, ahol kendőzetlen véleményt mondott a magyar színházi élet elmúlt évtizedének meghatározó alakjairól és botrányairól.
A kulturális életben remélt változások kapcsán Vidnyánszky Attila távozásáról is beszélt, akinek a ténykedését egy korszak lezárultának tekinti.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Úgy hiányzott a dob, mint egy falat kenyér” – A Pokolgép énekese üzent a Metallicának
Kalapács József egy Facebook-posztban értékelte a Metallica budapesti produkcióját. A világhírű zenekar a Totális metál című dalukból játszott el egy részletet a Puskás Arénában.
Kalapács József, a Pokolgép egykori énekese egy Facebook-posztban kommentálta, hogy a Metallica csütörtöki budapesti koncertjén eljátszotta a magyar metálbanda Totális metál című számát.
„Itt bizony úgy hiányzott a dob, mint egy falat kenyér” – kezdte bejegyzését.
Kalapács szerint nem azzal volt a gond, hogy a közönség ne ismerte volna fel a dalt, sokkal inkább a „rendes, harapós ütem” hiányzott a produkcióból.
A posztot egy szellemes felajánlással zárta: „Miért nem szóltak, pont ráértünk volna segíteni…?”
A világhírű zenekar M72-es turnéjának csütörtöki nyitóestjén a Puskás Arénában Kirk Hammett gitáros és Robert Trujillo basszusgitáros a szokásos helyi dalokat bemutató blokkjukban játszottak el egy részletet a Pokolgép klasszikusából. A duó dob és teljes zenekari kíséret nélkül adta elő a számot.
A Metallica a No Repeat Weekend koncepciójának részeként szombaton egy teljesen új műsorral és más előzenekarokkal (Gojira, Knocked Loose) lép fel újra, míg a csütörtöki esten a Pantera és az Avatar volt a vendég.
A csütörtöki bulin mi is ott voltunk. A koncertről itt írtunk részletesen:
Kalapács József, a Pokolgép egykori énekese egy Facebook-posztban kommentálta, hogy a Metallica csütörtöki budapesti koncertjén eljátszotta a magyar metálbanda Totális metál című számát.
„Itt bizony úgy hiányzott a dob, mint egy falat kenyér” – kezdte bejegyzését.
Kalapács szerint nem azzal volt a gond, hogy a közönség ne ismerte volna fel a dalt, sokkal inkább a „rendes, harapós ütem” hiányzott a produkcióból.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
