25 ezer emberrel szeretkezett a színpadon, de otthon egyedül feküdt le – 50 éve halt meg Janis Joplin
Évezredek óta ismerjük a szerelmi halálról szóló történeteket, a görög mitológiától napjaink könnyfakasztó filmjeiig. Azokról már sokkal kevesebb szó esik, akik a szeretetéhségbe halnak bele. Pedig ez legalább annyira kegyetlen gyilkos, mint a rettegett önpusztító szerek. Ha pedig e kettő párosul, akkor abból csak egy villanásnyi élet marad. Ez volt a sorsa Janis Joplinnak, aki 50 éve, 1970. október 4-re virradóra halt meg.
Janis volt az első, aki a rockban egyszer s mindenkorra felszabadította a lányokat a maga kétségbeesett féktelenségével, lesöpörve magáról minden álszent erkölcsiséget.
Addig a fehér zenében a női nem képviselőinek többnyire csak édeskés, romantikus szerepet osztottak, legfeljebb az egy szál gitáros szelíd "folk-Madonnáknak" jutott még hely az 1960-as évek tiltakozó és békemozgalmainak köszönhetően. A nyílt erotikát, a szókimondást, az érzelmek szabadjára engedését meghagyták a feketéknek. Janis azonban fittyet hányt a konvencióknak.
Janis Lyn Joplin 1943. január 19-én született a Texas állambeli Port Arthurban. Mélydéli, konzervatív családban nőtt fel, a Ewingok (és a Bushok) világában, ahol főleg a negédes country-zene dívott. Neki azonban a blues kellett, számára a tragikus sorsú fekete énekesnő, Bessie Smith volt a bálvány, aki 1937-ben egy autóbaleset után elvérzett, mert bőrszíne miatt egyetlen kórház sem fogadta. Egy idő után Janis az ő reinkarnációjának tekintette magát, mert valahová tartozni akart, halála előtt egy évvel ő csináltatta meg Smith síremlékét.
A lányban elemi erő lakozott, de ez nemcsak énekében nyilvánult meg, hanem saját maga ellen is fordult.
Családja nehezen emésztette meg szabadságvágyát, a középiskolában a lányok kiközösítették, a texasi műszaki főiskolán pedig megválasztották a "legcsúnyább fiúnak". (Külseje örökké nyomasztotta, pedig, ha jó formában volt, kifejezetten vonzó tudott lenni, maradt utána néhány gyönyörű kép, még aktfotó is.) Ezért csapódott a fiúbandákhoz, akik inkább befogadták, velük csavargott - és ivott. De legalább így lehetősége nyílt arra, hogy az addig férfikiváltságnak tekintett fehér blues útját válassza, és annak egyik legnagyobb alakja legyen.
1965-ben San Franciscóban ismerkedett meg az akkori "hippi-főváros" zenészeivel, akik valóságos közösséget alkottak az LSD-vel kísérletező Ken Kesey-vel, a Száll a kakukk fészkére írójával. Ebből a körből került ki Janis első zenekara, a Big Brother and The Holding Company, amellyel nagy pillanata 1967 nyarán, a Monterey-i popfesztiválon jött el. Joplin mélyről jövő, rekedt üvöltése, lelki tabukat döntögető rögtönzései, extatikus testbeszéde valósággal sokkolták a közönséget. Egy évvel később elkészült a Cheap Thrills című lemezük, rajta Janis védjegyével, a kortárs fekete rhythm and blues énekesnőtől, Big Mama Thorntontól átvett, szinte elviselhetetlenül kegyetlen Ball and Chainnel, Gershwin Summertime-jának lírától megfosztott változatával és egy másik Joplin-örökzölddel, a Piece of My Hearttal.
Az 1969-es I Got 'Em Ol' Kozmic Blues Again, Mama még erőteljesebb lett, ezen hallható a soul-zene egyik csúcsa, a Kozmic Blues, a már-már játékos Try, a Maybe, és igazi rhythm-and-blues-zá érlelődött Joplin szívében és torkában a Bee Gees szirupos slágere, a To Love Somebody. Ez volt Woodstock éve, és bár Janis ott is csúcsformában énekelt, egyre nagyobb sebességgel rohant a vég felé: bizonytalanságában, magányában egyre erősebben ivott (jellemző módon felhasználták egy Southern Comfort whisky reklámozására).
Belemerült a drogozásba is, próbált kilépni saját imázsából, de ezek szívszorítóan szánalmas kísérletek voltak. Szerelmi próbálkozásai is egytől egyig csődöt mondtak.
Pedig 1965-ben majdnem férjhez ment egy Peter de Blanc nevű jó módú, intelligensnek tartott fiatalemberhez, az esküvő helyett azonban a vőlegény a detoxikálóban kötött ki. Később zeneileg is ihlető kapcsolata volt a tiltakozó dalairól elhíresült Country Joe McDonalddal, majd Kris Kristoffersonnal énekes-színésszel. Futó kapcsolatban volt a notórius iszákos Jim Morrisonnal és Johnny Winterrel, de egy éjszakára egymásra találtak New York-ban Leonard Cohennel is, aki egy keserű szerelmes dalban, a Chelsea Hotelben emlékezett meg együttlétükről. Állítólag saját nemét sem vetette meg.
Az utolsó esélynek egy David Niehaus nevű fiatal tanár látszott, akivel 1970 februárjában a riói karneválon találkoztak és a férfi úgy szeretett bele, hogy nem is tudta, egy híres rock-sztárral van dolga. Egy idő után azonban David képtelen volt kezelni Janis alkohol- és drogfüggőségét. Az énekesnő húgának, Laurának írt egyik leveléből kiderült: elhatározta, hogy tiszta lesz és visszaszerzi Davidet. A mélységből azonban nem tudott többé visszakapaszkodni.
„A koncerten szeretkezem 25 ezer emberrel, aztán hazamegyek egyedül”
- mondta egyszer Janis kegyetlen öniróniával. Az egyik legmegrázóbb róla készült fotón egy öltözőben egy széken elterülve egy whisky-s üveget szorít a hasához: neki csak ez jutott „igaz szerető" gyanánt.
