25 éves a Forrest Gump - hárman is visszautasították Tom Hanks leghíresebb szerepét előtte
Ráadásul nem ő volt az első színész, akit felkértek a szerepre - sőt, még csak nem is a második
És a harmadik sem! Bill Murray, John Travolta és Chevy Chase is visszautasították a Forrest Gump címszerepét. Travolta később beismerte, hogy hiba volt visszautasítania.
Hanks nagyot szakított a filmmel
Hanks rettenetesen jól járt anyagilag a Forrest Gumppal, annak ellenére, hogy egy petákot sem kért a munkáért. Cserébe viszont a szerződésében a bevételekből származó bizonyos százalékok megfizetésére kötelezte a produkciót, így végül 40 millió dollárt keresett vele. Ez 1994-ben nagyon komoly összegnek számított, különösen azért, mert noha volt már Oscar-díja, de még nem volt giga-szupersztár - csak ezután lett az! - és körülbelül 5-10 milliós gázsit kérhetett volna eredetileg.
Gyors szerződés
Tom Hanks elolvasta a forgatókönyvet, majd másfél órára rá igent is mondott a filmre, egyetlen feltétellel: ha történelmileg hiteles lesz.
Hanks neje imádta a futójelenetet
Forrest Gump hosszú futása különösen kedves volt a színész feleségének, Rita Wilsonnak, csak épp nem művészi okokból. "Rengeteget edzettem akkoriban - mesélte Graham Norton show-jában a színész - Ritka izmos volt a hátsóm. Annál az ominózus jelenetnél a nejem mindig le akarta állítani a filmet és azt mondta:' Nézd ezt a szép Hanks-segget!' Ez mára elmúlt, de azért szép idők voltak."
Híres sorok
A Forrest Gumpban rengeteg emlékezetes idézet van, például az "az a hülye, aki mondja", vagy "az élet olyan, mint egy doboz csokoládé", de van egy, amit Tom Hanksnek köszönhet a film. A színész maga rögtönözte Forrest híres bemutatkozását a padon: "A nevem Forrest Gump. Az emberek úgy szólítanak, hogy Forrest Gump." Robert Zemeckisnek annyira tetszett ez a sor, hogy úgy döntött, benne hagyja a végső változatban.
Forrest Gump, a kulturális kincs
Olyannyira az, hogy mindenki imádja, különösen Amerikában. "Mit hallok rendszeresen, ha először lépek be valaki házába? 'A rohadt életbe! Forrest Gump a nappalimban!' És ha nem egyedül vagyok egy liftben? 'Juhé, Egy liftben utazom Forrest Gumppal'!' Megértem, én is odalennék" - mondta erről a színész.