2024 egyik legjobb tini-krimisorozata folytatódik a Netflixen: Visszatért a Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz
A Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz netflixes sorozat első évada pontosan azt nyújtotta, amit egy könnyed, mégis okosan felépített tinikrimitől várhatunk. Nem akart többnek látszani annál, ami: egy remek ritmusú, fordulatos „baby’s first whodunnitnak”, amely ügyesen vegyítette a fiatalos hangulatot a klasszikus nyomozós történetmeséléssel.
Meglepő módon ez a kombináció szinte végig hibátlanul működött az első évadban. Ügyes zeneválasztás, remek vágás, jó színészválasztás és bumm, az első évad nézette magát.
Az egyik legnagyobb erőssége mégis az volt, hogy mennyire biztos kézzel vezette a nézőt. Feszes történetvezetés, a fordulatokat kellően ügyesen adagolták, a félrevezetések pedig pont annyira működtek, hogy a néző végig játékban maradjon. Emellett a kisvárosi környezet is rengeteget hozzáadott az atmoszférához: mindenki ismer mindenkit, az összes család rejteget valamit, és a látszólag idilli közeg alatt folyamatosan ott lappangott a feszültség.
Emma Myers különösen kellemes meglepetésként hatott Pip szerepében. A Wednesdayből megismert hiperaktív, ultraharsány szerepét ügyesen levetkőzte. Még a brit akcentusát is könnyen elhittem, pedig amerikai színésznőről beszélünk.
A második évad viszont már eleve nehezebb helyzetből indul. Tipikus példája annak, amikor egy sikeres első könyv után kötelezővé válik a folytatás. Ez önmagában még nem probléma, hiszen rengeteg sorozat tudott már magasabb szintre lépni a második évadával. A kérdés inkább az, hogy van-e még mondanivaló, és tud-e új rétegeket hozzáadni a történethez. A nyitány alapján úgy tűnhet igen. A sokkoló cold open rögtön berántja a nézőt, majd a történet visszaugrik két héttel korábbra, amikor a kisváros még mindig az első szezonos Andie Bell-ügy következményeivel küzd.
Ez egyszerre érdekes és kissé problematikus alapfelvetés. A modern true crime kultúra nyilvánvaló inspirációként lebeg a háttérben, és a sorozat próbál reflektálni arra, hogyan válik egy tragédia szórakoztató tartalommá. Csakhogy az új ügyben időnként nehéz komolyan venni azt, hogy Pip gyakorlatilag élőben osztja meg a nyomozását a hallgatóival. Egy ponton már szinte komikus, hogy a potenciális tettes is ugyanúgy követheti az eseményeket, mint bárki más. Ebben az ötletben lenne kreatív lehetőség, de a sorozat csak részben használja ki.
Jó érzés újra látni a régi szereplőgárdát, mert az első évad egyik legjobb eleme éppen a karakterek közötti dinamika volt. Pip és társai továbbra is tökéletesek együtt a képernyőn, még akkor is, ha néha már túlságosan hibátlannak érződnek. Van egy jelenet például a golfpályán, ami szinte tökéletesen összefoglalja a sorozat problémáját: a főszereplők mindig okosak, erkölcsösek, mindig a helyes döntést akarják meghozni. Emiatt néha nehéz valódi emberként tekinteni rájuk és nem egy mindent tudó Poirotra, vagy Miss Marple-re.
Bizonyos döntések egyszerűen logikátlanok, és csak azért történnek meg, hogy újabb konfliktus vagy veszélyhelyzet alakulhasson ki. Ez különösen a harmadik felvonásban válik zavaróvá, ahol a nagy drámai összeomlás már inkább frusztráló, mint feszült. A szereplők viselkedése több ponton teljesen irracionális, mintha a forgatókönyv hirtelen elfelejtené, hogyan építette fel őket korábban. Pedig addig a sorozat egész ügyesen működteti a klasszikus nyomozós formulát: Pip újra szimatolni kezd, ezúttal egy eltűnt szemtanú után, aki az első évad következményében tanúskodik és a történet szépen, lineárisan bontja ki az eseményeket.
A nagy rejtély önmagában nem rossz, sőt, vannak kifejezetten erős momentumai. A probléma inkább az, hogy a végső csavar egyszerre érződik kiszámíthatónak és hirtelennek. A sorozat próbál meglepni, de közben nem fektet elég hangsúlyt arra, hogy a lezárás valóban organikusan következzen a korábbi eseményekből. Emiatt a finálé nem üt akkorát, mint kellene. Az előző évad egyértelműen erősebb ezen a téren. Ám amiben zseniális továbbra is az a vágás. Ennyire kreatív vágást régen láttam Netflix sorozatnál.
Egyszerűen nem tud kilépni az első évad árnyékából, hiába tűnhet elsőre pozitívnak minden, de az új seprű nem seper annyira jól. Mindenből kapunk még egy kicsit: még több titkot, még több drámát, még nagyobb téteket, csak éppen az a frissesség hiányzik, ami az első részeket igazán különlegessé tette. Ettől függetlenül Poppy Cogan készítő tudta hogyan nyúljon Holly Jackson könyvsorozatához úgy, hogy megmaradjon az eredeti hangulata. Továbbra is egy kifejezetten szórakoztató, könnyen fogyasztható krimisorozat. Nem váltja meg a műfajt, és nem is lesz belőle generációs klasszikus, de egy közös esti nyomozgatásra tökéletes választás. Természetesen úgy hagyják abba, hogy bőséggel lehet folytatni. Sőt bedobnak egy nagy kérdőjelet a végére. Egy biztos, már most több zenét lementettem a Spotify listámba, amik a sorozat folyamán elhangzottak, pont úgy ahogy az első évad esetében is.
