KULT
A Rovatból

16 évesen tengerészgyalogosnak állt, nem szerette a két, Oscart is hozó szerepét, és 82 évesen élt túl egy autóbalesetet – Gene Hackman 95 éves

Sosem tartotta magát sztárnak, („csak” egy színésznek) mégis a legnagyobb rendezők akartak vele dolgozni. Egy szinte példátlan karriert hagyott maga mögött 20 éve.


Eugene Allen Hackman a kaliforniai San Bernardinóban született 1930. január 30-án, Eugene Ezra Hackman és Anna Lyda Elizabeth Gray fiaként. Van egy Richard nevű bátyja. A Hackman család  gyakran költözött ide-oda az államokban, végül pedig az Illinois állambeli Danville-ben telepedtek le, ahol Gene angol származású anyai nagyanyja, Beatrice házában éltek. Apja a helyi újságot, a Commercial-News nyomdáját üzemeltette, főként ebből éltek. A kis Hackman elég korán, 10 éves korában döntött úgy, hogy színész akar lenni. 13 éves volt, amikor elváltak a szülei, az apja ezt követően elhagyta a családot.

Hackman rövid ideig az iowai Storm Lake-ben élt, majd 16 évesen otthagyta a középiskolát, elhagyta az otthonát, és a korát meghazudtolva jelentkezett az Egyesült Államok Tengerészgyalogságához.

Összesen négy és fél évet szolgált tereprádiósként, és többek között Kínában állomásozott (Qingdaóban, majd később Sanghajban). A kommunista forradalom miatt 1949-ben Hawaii-ra, majd Japánba vezényelték. 1951-ben, mindössze 21 éves korában szerelt le, majd New Yorkba költözött, ahol több munkahelye is volt. 1962-ben érte őt élete egyik nagy tragédiája, az édesanyja egy dohányzás közben véletlenül keletkezett tűz következtében életét vesztette. Még ugyanebben az évben Gene újságírást és tévézést kezdett tanulni az Illinoisi Egyetemen, de azt végül otthagyta, és visszaköltözött Kaliforniába.

„Nem fogja sokra vinni”

1956-ban vágott neki a színészi karriernek. A kaliforniai Pasadena Playhouse-hoz csatlakozott, ahol összebarátkozott egy másik feltörekvő színésszel, egy bizonyos Dustin Hoffmannal. Hogy két színészi munka között eltartsa magát, Hackman egy Howard Johnson's étteremben dolgozott.

Itt futott egyszer össze véletlenül a Pasadena Playhouse egyik oktatójával, aki azt mondta neki, hogy ez az éttermes melója is bizonyítja, hogy „nem fogja sokra vinni”. Az elutasítás azonban motiválta Hackmant, aki azt nyilatkozta erről később: „Ez inkább pszichológiai hadviselés volt, mert nem hagytam, hogy azok a rohadékok letörjenek. Ragaszkodtam ahhoz, hogy továbbra is mindent megtegyek azért, hogy munkát kapjak. Olyan volt, mintha én lettem volna egyedül mindenki ellen, és bizonyos értelemben sajnos még mindig így érzek. De azt hiszem, ha igazán érdekel a színészet, akkor van egy részed, amelyik élvezi ezt a küzdelmet. Ez egyfajta narkotikum abban az értelemben, hogy erre a munkára képeznek ki, de senki nem engedi, hogy ezt csináld, ezért egy kicsit beleőrülsz. Hazudsz az embereknek, csalsz, bármit megteszel, hogy eljuss egy meghallgatásra, és hogy munkát kapj.”

Kemény fickók Oscarral

Hackman később főként kemény, zord szerepeket játszott, ebben annyira jó volt, hogy két Oscar-díjat is hozott neki, mielőtt 2004-ben, 74 évesen visszavonult a színészi pályától. Az első Oscarját 1972-ben, a dükitörésekben tobzódó zsaru, ’Popeye’ Doyle szerepéért kapta a Francia kapcsolat (1971) című filmért. William Friedkin rendezését szándékosan dokumentarista eszközökkel vették fel, Hackman naturalista, fizikai alakítása pedig tökéletesen illeszkedett ebbe a stílusba. Az olyan jelenetek, amelyekben Hackman rácsokat tép szét, és gyanúsítottakat dobál, kevésbé éreztették Doyle-t nyomozónak, inkább valamilyen veszélyes természeti erőnek.

A második Oscarját 1993-ban kapta Clint Eastwood revizionista westernjében, a Nincs bocsánatban játszott mellékszerepéért. Ő alakította ’Little Bill' Daggett seriffet, a szadista cowboyt, aki imádja hallani a saját hangját.

A Lángoló Mississippi (1988) című filmben nyújtott alakításáért is jelölték, amelynek FBI-ügynökeként szintén hajlandó volt az öklét használni és a törvényt meghajlítani a nagyobb igazságért folytatott harcban. Vagyis úgy tűnt, elég, ha kap egy jelvényes, valamilyen becenévre hallgató, és magát a törvényt lenéző ember szerepét, máris kész a varázslat.

A sikerhez vezető út

Az első mozifilmje egyébként az 1964-es Lilith című dráma volt, amelynek Norman nevű karakterét már 34 évesen játszotta, vagyis elmondható, hogy nem jött korán számára a népszerűség. A szakmán belül ezután ismertté vált, de az amerikai közönség még nem jegyezte meg a nevét. Az első Oscar-jelölését négy évvel később, 1968-ban kapta a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában, amikor Warren Beatty bátyját alakította a Bonnie és Clyde-ban (1967). Egy másik kemény fickó, lőfegyverrel a kezében…

Egy évvel az őt világszerte híressé tevő Francia kapcsolat-beli szerepe előtt Hackmant másodszor is nominálták a legjobb férfi mellékszereplő kategóriájában, méghozzá a Sohasem énekeltem az apámnak (1970) című drámáért. Na, ez a szerep nem hasonlított a többi oscaros karaktereire – egy középkorú főiskolai professzort játszott, aki azért küzdött, hogy lerázza magáról uralkodó, öregedő apja (Melvyn Douglas) ránehezedő árnyékát. Ez a szerep győzte meg Philip D'Antoni producert arról, hogy Hackman alkalmas lenne a Francia kapcsolat főszerepére, mivel „szenzációs színésznek” tartotta. Ám akkoriban még ezzel szinte egyedül volt. A rendező, William Friedkin például kapásból elutasította Hackmant, szerinte nem volt megfelelő Popeye Doyle szerepére. A két rendőrségi tanácsadó, akinek a valós ügyén a Francia kapcsolat alapult, azonban úgy gondolta, hogy Friedkin tévedett, s mivel nem volt más, végül Hackman kapta a lehetőséget.

Ő maga is küzdött a szereppel kezdetben. Gyűlölte a karaktere rasszizmusát és nihilizmusát, valamint a New York-i rendőr, Eddie Egan (akiről Doyle-t mintázták) hozzáállását. Egan tanácsadóként a forgatáson is ott lébecolt, a kapcsolatukat pedig folyamatos viták és hisztirohamok tarkították.

Hackman azt akarta, hogy a rasszista nyelvezetet enyhítsék, Friedkin azonban ezt elutasította, szóval vele is gyakran estek egymás torkának. Hackman azt próbálta elérni, hogy Doyle-t emberibbé váljon. Minden lehetőséget keresett, hogy teljes értékű karakterré tegye őt, ne pedig egy szörnyű sztereotípiává. Freidkin hajlandósága, hogy Hackman és Roy Scheider improvizálhassák a párbeszédjeiket, szerencsére segített ebben. Ahogy a forgatás haladt előre, Hackman végül sikeresen beleélte magát a szerepébe, és ugye az Oscar-díj is befigyelt.

Vígjátékok jöhetnek, erőszak nem

Ha a nagy szerepek mögé nézünk, amelyek híressé tették őt, akkor azt látjuk, hogy a karrierje meglepően változatos és sokrétű volt. Imádott vígjátékokban szerepelni, és bámulatos időzítéssel rendelkezett, nemcsak Mel Brooks gótikus horrorparódiájában, az Ifjú Frankensteinben (1974), hanem például a Supermanben (1978) is, amelyben a viccesen gonosz Lex Luthor karakterét is pillanatok alatt a magáévá tette. Sóhajtozó rezignáltsága egy olyan világgal szemben, amelyet kétbalkezes csatlósok népesítenek be, tökéletes ellentéte volt a Christopher Reeve által játszott hősies, komoly nemezisnek. De említhetjük a Csőre töltvét (1990), a Szóljatok a köpcösnek!-et (1995), a Madárfészket (1996), a Szívtiprókat (2001), vagy sokak szerint utolsó nagy szerepét a Tenenbaum: A háziátok (2001) című Wes Anderson-filmben, mindegyikben megcsillogtathatta komikusi képességeit.

Talán a kulcs annak megértéséhez, hogy Hackman miért tündökölt a kemény szerepekben, a karakterekhez való hozzáállásában rejlik. A Popeye Doyle sötét oldalával való küzdelme mellett érdemes tudni, hogy eredetileg visszautasította Little Bill Daggett szerepét a Nincs bocsánatban. Hackman ugynanis a való életben fegyverellenes (Friedkin egyszer úgy jellemezte őt, mint egy „középnyugati térdreflexes liberálist”). Mire jött a megkeresés a Nincs bocsánat kapcsán, Hackman már kapásból visszautasította az ilyen szerepeket, mivel megesküdött a lányainak, hogy nem vállal többé olyan filmet, ami az erőszakot dicsőíti. Eastwood azonban hajthatatlan volt, senki mást nem akart látni Daggettként. Felhívta Hackmant, és elmondta neki, hogy a film lényege nem a hősies fegyverforgatók ünneplése, hanem rávilágítás a korszak brutalitására és sötétségére. Az erőszak itt nem menő, hanem visszataszító. Hackman hosszasan gondolkodott ezen, aztán végül rábólintott, és előállt egy Oscar-díjas alakítással.

Nem sztár, „csak” színész

Hackman saját elmondása szerint sosem tekintett magára filmsztárként, hiszen nem rendelkezett olyan kinézettel a vásznon, ő csak szimplán színész volt. A pályafutása során viszonylag kevés interjút adott. Végül 2004-ben, az igen pocsék Az elnök emberére talál című vígjáték és kb. 80 leforgatott film után vonult vissza a színészettől, csak azért, mert az orvosa közölte vele, hogy a szíve nem bírja tovább a stresszt. Ennek már több mint 20 éve…

A ’80-as évek végén egyébként Hackman megvásárolta egy bestseller krimi jogait. Azt akarta filmre vinni, mivel állítása szerint hihetetlenül filmszerű volt, a könyv olvasása közben a fejében már le is játszódott egy film a sztoriból.

Arról beszélt, hogy a rendezést is bevállalja, és talán még a főszerepet is eljátssza. De akárcsak később, a Nincs bocsánat esetében, erről is beszélt a családjával, akik megkérték, hogy ne vágjon bele. Épp akkoriban dolgozott a Lángoló Mississippin, és úgy gondolták, elég az erőszakból. Szóval még azelőtt kiszállt a buliból, hogy a forgatókönyv első vázlata elkészült volna. Ebből a filmtervből lett nem sokkal később, 1991-ben A bárányok hallgatnak… Azt pedig, hogy Hackman mit hozhatott volna ki Hannibal Lecter szerepéből, már csak a fantáziánkra van bízva.

Írás, baleset, házasélet

Hackman az élete során kétszer volt házas. 1956-ban vette feleségül Faye Maltese-t, akitől egy fia és két lánya született: Christopher Allen, Elizabeth Jean és Leslie Anne Hackman. Harmincévnyi házasság után 1986-ban váltak el Faye-jel. Majd 1991-ben állt másodszor is az oltár elé, akkor a zongoraművész Betsy Arakawával, akivel máig együtt él közös otthonukban az új-mexikói Santa Fében, amelyről az Architectural Digest 1990-ben leközölt egy cikket, kiemelve, hogy a ház a délnyugati stílusokat ötvözi, és egy 12 hektáros dombtetőn áll, 360 fokos kilátással, amely a Colorado-hegységig terjed.

2012-ben, 82 évesen Hackman angioplasztikán (érplasztikán) esett át, mivel kerékpározás közben elütötte őt egy kisteherautó Florida Keysben. Kezdetben azzal voltak tele a hírek, hogy súlyos fejsérülést szenvedett, később azonban a szóvivője azt nyilatkozta, hogy a sérülése nem több, mint néhány zúzódás és horzsolás. Szerencsére teljesen helyrejött.

Hackman egyébként a visszavonulása előtt és után egy jó ideig főként az írásnak szentelte az idejét. Daniel Lenihan régésszel közösen három történelmi kötetet is írt: a Wake of the Perdido Star (1999) egy 19. századi tengeri kalandregény; a Justice for None (2004) egy a nagy gazdasági világválság idején játszódó gyilkossági történet; az Escape from Andersonville (2008) pedig egy börtönszökésről szól az amerikai polgárháború idején.

2011-ben jelent meg az első önálló regénye, a Payback at Morning Peak című, a régi Nyugaton játszódó szerelmi és bosszúsztori. Legutóbbi könyve, a Pursuit pedig egy rendőrségi thriller, és 2013-ban jelent meg.

Gene Hackman 2025. január 30-án töltötte be a 95. életévét. Még sok évet, és kicsattanó egészséget kívánunk neki!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Véget ér A Konyhafőnök az RTL-en – 20 évad után búcsúzik a műsor
Hiába próbálta megújítani az RTL az egykor népszerű show-t, a nézők elfordultak a műsortól. A gasztroreality 11 év után először nem tér vissza a csatorna képernyőjére.


2025-ben először marad el A Konyhafőnök az RTL műsoráról. A SorozatWiki értesüléseit az RTL Marketing és Kommunikációs Igazgatósága is megerősítette. A műsor 2014 szeptemberében indult az RTL Klubon, és rögtön hatalmas sikert aratott. Az első évben még csak egy évad készült, de 2015-ben már tavasszal és ősszel is új epizódokkal jelentkezett.

A gasztroreality az évek során több verzióban is képernyőre került: volt 11 évad civilekkel, 7 évad celebversenyzőkkel (Konyhafőnök VIP), és két Junior széria is. Az RTL 2017-ben indította el a VIP változatot, amely szintén kiemelkedő nézettséget hozott. A Konyhafőnök sokáig az RTL egyik legfontosabb műsora volt, és a TV2 nem tudta sikeresen versenybe állítani saját produkcióit ellene.

Az utóbbi években azonban megváltozott a helyzet. 2022 végén A Konyhafőnök VIP már nem hozta a várt eredményeket, és kikapott a TV2 két reality-műsorától is. Az RTL 2023 őszére a civileknek szóló évadot készítette el, és két héttel korábban indította el, mint a TV2 a Séfek Séfe című műsorát.

A kezdeti jó eredmények után viszont jelentősen visszaesett a nézettség, és végül csak közepes eredményt ért el.

2024-ben az RTL ismét próbálkozott: átalakította a formátumot és egy könnyebb, késő esti idősávba helyezte. A műsorból távozott az egyik alaptag, Sárközi Ákos is, akit ketten is helyettesítettek. Az újítás azonban nem vált be, és a műsor minden szempontból rossz nézettséget hozott a SorozatWiki értesülései szerint.

Az RTL egyelőre nem jelentett be új gasztroműsort helyette.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
Itt az új Azahriah-dal, most L.L. Juniorral készített egy duettet
A klip története egy szórakozóhelyen indul, majd egy templomban folytatódik. A premier után egy órával már közel 12 ezren nézték meg a videót.


L.L. Junior és Azahriah péntek este egy különleges meglepetéssel rukkolt elő a rajongóknak. A népszerű énekes és a rapper közös dala, amelyben Farkas Pisti is közreműködik, már elérhető a YouTube-on.

Péntek este debütált a ZHA MAJ DUR című szám klipje a videómegosztón. L.L. Junior az Instagram-történetében osztotta meg a hírt, hogy megjelent az új dal. Azahriah a közös fotójuk mellé ezt írta:

„Ez a Valentin-napi ajink nektek.”

Azahriah, azaz Baukó Attila az elmúlt években villámgyorsan vált a magyar zenei élet egyik legmeghatározóbb alakjává. Tavaly ősszel bejelentette, hogy egy időre visszavonul, most viszont úgy tűnik, újra aktívan dolgozik.

L.L. Junior neve szintén nem ismeretlen a hazai közönség számára. A '90-es évek végén Fatimával és Beattel közösen megalapította a Fekete Vonatot, amely hatalmas sikereket aratott: két platinalemezt és egy aranylemezt is kiadtak. Később Junior szólókarrierbe kezdett, és azóta is meghatározó szereplője a magyar könnyűzenének.

A ZHA MAJ DUR klipjének története egy szórakozóhelyen indul, majd egy templomban folytatódik. A premier után egy órával már közel 12 ezren nézték meg a videót.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt a Halálos iramban és a Street Fighter sztárja
Peter Navy Tuiasosopo február 11-én hunyt el, halálának oka szívelégtelenség volt. Egykor profi amerikaifutballistának készült, végül Hollywoodban épített karriert.


61 éves korában elhunyt Peter Navy Tuiasosopo, akit olyan filmekből ismerhetünk, mint a Street Fighter – Harc a végsőkig, a Halálos iramban vagy az Új lány. A színész halálhírét családja jelentette be.

Fiának, Manoah Peter Tuiasosopónak közösségi médiában közzétett nyilatkozata szerint édesapja február 11-én hajnalban hunyt el:

„Nehéz szívvel, a családom és a magam nevében is szeretném megköszönni mindenkinek a gondolatokat és az imákat. Édesapánk, Peter N. Tuiasosopo ma hajnalban, 3 óra 16 perckor elhunyt.”

A család nem közölte a halál okát, de a TMZ-nek később a színész fia elmondta, hogy édesapja szívelégtelenségben vesztette életét.

„Apám csodálatos életet élt, és hatása nem múlik el ennyivel. Ereje, szeretete, elkötelezettsége és kedvessége örökre velünk marad. Lélekben továbbra is együtt leszünk. Bár a bánat mardos bennünket, biztosak vagyunk benne, hogy már a mennyekben van fivéreivel, nővéreivel, szüleivel, lányával és Jézussal együtt, és nem gyötri többé fájdalom” – idézi az Independent Manoah Peter Tuiasosopót.

Peter Navy Tuiasosopo 1963-ban született a kaliforniai San Pedróban. Fiatalon sikeres sportkarriert épített, és profi amerikaifutballista lett. 1987-ben csatlakozott a mai Los Angeles Rams utánpótláscsapatához, majd egy évvel később hivatalosan is visszaszerződött a csapathoz, bár az NFL-ben sosem lépett pályára.

Színészi pályafutása 1991-ben indult, amikor szerepet kapott a Rögbi bunda című sportvígjátékban. Később olyan filmekben és sorozatokban tűnt fel, mint a Street Fighter – Harc a végsőkig, a Halálos iramban és az Új lány. Pályája során együtt dolgozott többek között Zooey Deschanellel, Jean-Claude Van Damme-mal és John Cenával is.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A szeretnivaló bohém író, aki fütyült a való élet nehézségeire – 50 éve halt meg P. G. Wodehouse
Min dolgozott a halálos ágyán? Mi köze Molnár Ferenchez? Igaz, hogy a nácikkal kollaborált? Fél évszázada hunyt el a világ legismertebb humoros írója, P. G. Wodehouse.


Február 14-én a nyugati (és nyugat által megfertőzött) világ jelentős része a Valentin-napot ünnepli. Sok férfi ilyenkor kéri meg a barátnője kezét, még több férfi ilyenkor kerül bajba, mert elfeledkezett róla. És persze ne feledkezzünk meg azokról, akik tizenkilencre lapot húzva ekkor tartják az esküvőjüket… A virág- és csokiárusok nagy napja, amikor egy nap alatt keresnek annyit, mint máskor egy hónapban.

De van a világon egy furcsa (több milliós) kisebbség, akinek ez a nap egészen más miatt emlékezetes: 1975-ben ezen a napon hunyt el 93 évesen a világ talán leghíresebb humoristája, P. G. Wodehouse, becenevén „Plum”. Tisztelői között olyan hírességek is akadnak, mint Agatha Christie – aki egyik Poirot-történetét Wodehouse-nak ajánlotta –, Rudyard Kipling vagy Stephen Fry.

Fantasztikus életművet hagyott maga után. Első novellája 1902-ben jelent meg, és még a halálos ágyán is dolgozott. Több mint kilencven könyvet, negyven színdarabot, kétszáz novellát és egyéb írást köszönhetünk neki. Utolsó, félbe maradt regényének címe stílusosan Sunset in Blandings (Naplemente Blandingsben, fordította Kövesdi Miklós). Az idős mester nyilván érezte, hogy közeleg az végállomás, és szeretett volna leghíresebb szereplőivel búcsúzni tőlünk. Az a megtiszteltetés ért, hogy 12 Wodehouse-kötetben működhettem közre fordítóként, ezért fontosnak éreztem, hogy megemlékezzem egyik legfontosabb szerzőm halálának 50. évfordulójáról.

A kezdetek

1881. október 15-én született az angliai Guilfordban. Nevéről így nyilatkozott egyszer:

„Ha arról kérdeznek, szeretem-e a Pelham Grenville Wodehouse nevet, őszintén be kell vallanom, hogy nem… A keresztapám után neveztek el, és nem kaptam cserébe semmit, csak egy kis ezüst bögrét, amit 1897-ben elvesztettem.”

Gyermekkora mai szemmel meglehetősen mostoha volt. Apja Hong Kongban szolgált, ezért Plumot és bátyjait lényégében dajkák nevelték. Két éves volt, amikor a fiúkat visszaküldték Angliába. Attól fogva Wodehouse alig látta a szüleit, teljesen elidegenedett tőlük. Tanulmányait bentlakásos iskolákban végezte (ez a világ számos írásában visszaköszön). Ennek ellenére úgy emlékezett vissza, hogy összességében boldog gyerekkora volt.

Wodehouse az írás mellett a sportokban is kitűnt: krikettezett, rögbizett és bokszolt. Armine nevű bátyját követve az Oxfordi Egyetemre készült, ekkor azonban a család anyagi körülményei rosszabbra fordultak, ezért egyetem helyett Plum kénytelen volt munkába állni a Hongkong és Shanghai Banknál. (1939-ben az Oxfordi Egyetem tiszteletbeli doktori címet adományozott Wodehouse-nak). A fiatal Wodehouse azzal vigasztalódott, hogy szabadidejében írt. Eleinte komolyabb hangvételű cikkekkel próbálkozott. Első humoreszkje 1900-ban jelent meg a Tit-Bits magazinban. A banknál eltöltött két éve alatt összesen nyolc írása jelent meg kilenc különböző magazinban. Első regénye The Pothunters (magyarul Bűntény a gimnáziumban, fordította Abrudán Katalin) címen 1901-ben jelent meg. Ekkor hagyta ott a bankot, hogy főállású író legyen.

Wodehouse, a nácibarát?

Wodehouse sikert-sikerre halmozott, 1914-ben megtalálta élete párját, akivel haláláig együtt maradt, meghódította a Broadwayt és Hollywoodot is. Kevesen tudják, de Molnár Ferenc Játék a kastélyban című darabját is ő ültette át amerikai színpadra. Pályafutásának azonban van egy máig vitatott epizódja, amiről ritkán esik szó. A harmincas évek vége felé Wodeohuse Franciaországba, La Touqet-be költözött – egyesek szerint a kedvezőbb adózás miatt –, itt érte a második világháború, majd a német megszállás.

Egy anekdota szerint amikor kiürítették a közeli brit légibázist, felajánlották Wodehouse-nak az utolsó szabad helyet egy repülőn, de ő nem volt hajlandó hátra hagyni a feleségét és a kutyájukat.

A megszállás után két hónappal a németek internáltak minden 60 év alatti ellenséges férfi állampolgárt. Wodehouse börtönből börtönbe került, míg végül a sziléziai Toszekbe vitték (a mai Lengyelország területére). 1940-ben a sajtó és több befolyásos személy nyomást gyakorolt a németekre az író szabadon engedésére. Bár nem engedték el, enyhítettek a fogva tartása körülményein, sőt még egy írógépet is kapott. Ekkor írta meg Pénz a bankban (Money in the Bank, fordította Poór Bálint) című regényét.

Ebben az időben Wodehouse levelezőlapokat küldött amerikai irodalmi ügynökének és arra kérte, küldjön 5-5 dollárt különböző kanadai családoknak, megemlítve az ő nevét. Ezek kanadai hadifoglyok családjai voltak, akikkel az író így tudatta, hogy a fiaik életben vannak.

1941-ben, néhány hónappal a 60. születésnapja előtt váratlanul átszállították Wodehouse-t egy berlini luxushotelbe. Látszólag tehát kiszabadult, de nem hagyhatta el Németországot, a szállodában a saját költségén kellett élnie, és a nácik „megkérték”, hogy készítsen öt műsort a német rádióban, amit aztán a propagandagépezet Nagy Britanniában sugárzott. Ezekben az adásokban az író a saját derűs humorában számolt be a fogvatartásáról.

Hazájában sokakat felháborított, hogy Wodehouse szerepet vállalt az ellenség rádiójában. Kollaboránsnak, hazaárulónak bélyegezték. Sok könyvtárban levették a könyveit a polcokról. Bár több barátja, köztük A. A. Milne is próbált a védelmére kelni, a támogatók leveleit helyhiányra hivatkozva nem hozta le az újság. A megengedőbb hangok csak meggondolatlanságnak vélték Wodehouse tettét, a BBC pedig mindenkit arra intett, meg kell várni, amíg kiderülnek a pontos tények, hisz az is lehet, hogy nem önszántából cselekedett. Később Orwell is megvédte egy cikkben az írót, szerinte Woedehouse-t legfeljebb hülyeséggel lehet vádolni.

A „vádlott” maga így írt erről életrajzában:

„Nyilván éreznem kellett volna, milyen ostobaság a német rádiót használni, még akkor is, ha teljesen ártalmatlan dologról van szó. Gondolom, a börtönélet kikezdi az intellektust.”

Wodehouse és felesége – aki utána utazott Berlinbe – 1943 őszén térhetett vissza Franciaországba, de Nagy-Britanniába nem mehetett haza, mert sokáig félő volt, hogy letartóztatnák. Végül 1947-ben New Yorkba hajóztak. Wodehouse soha többé nem tért vissza a szülőhazájába, még akkor sem, amikor halála előtt nem sokkal lovagi címet kapott.

Wodehouse Magyarországon

A brit szerzőnek itthon is nagy rajongótábora van, amiben elvitathatatlan érdeme van a remek fordítóinak. Közülük is kiemelném Révbíró Tamást – az ő pártfogásának köszönhetem, hogy én is Plum fordítója lehettem –, Devecseriné Guthi Erzsébetet – és érdekességként érdemes megemlíteni, hogy Szerb Antal is fordított Wodehosue regényt. A kommunizmus idején is népszerű volt, még tévéjáték is készült a műveiből.

Az akkori „vonulatnak” kapóra jöttek az arisztokratákat sokszor együgyű idiótaként bemutató történetek.

A rendszerváltás után nálunk is nagyon népszerűvé vált A Hugh Laurie és Stephen Fry főszereplésével készült Majd a komornyik című sorozat, amely Wodehouse Jeeves és Wooster történeteit dolgozza fel.

A Wikipedián megtalálható magyarul megjelent könyveinek listája. Bármilyen hosszú is, sajnos a teljes Wodehouse életmű még mindig nem elérhető teljesen magyarul, és mivel jelenleg egyik kiadó sem foglalkozik vele, kérdés, változik-e a helyzet.

Wodehouse-ban az a csodálatos, hogy a humora így, közel 140 évvel a születése, és 50 évvel a halála után sem poros. Ő maga így írt ars poetikájáról:

„Úgy gondolom, kétféleképpen lehet regényt írni. Az egyik, hogy olyan lesz, mint egy zenés vígjáték zene nélkül, fütyülve a való életre, a másik, hogy mélyen leásol a valóság mélyére, kompromisszumok nélkül.”

Wodehouse az előbbi utat választotta, amiért sokan bírálják, de én a magam részéről roppant hálás vagyok neki érte. Lehet, írásai nem mélyek olyan értelemben, mint Tolsztoj vagy Thomas Mann művei, mégis: Plum nagyon is ismerte az emberi természetet, a gyarlóságainkat, és el tudta érni azt, amire csak a legnagyobbak képesek: hogy ne másokon nevessünk, hanem önmagunkon.


Link másolása
KÖVESS MINKET: