KULT
A Rovatból

13 meglepő titok a Keresztapa című film forgatásáról

Tudtátok, mi történt a rendezővel? És hogy a Paramount kiakadt az egyik színészre? 13 dolog a 44 éves filmről.

Link másolása

Ma 44 éve mutattál be először Mario Puzo kiváló gengszterregényének filmadaptációját, a Keresztapa első részét, Francis Ford Coppola rendezésében. Ez alkalomból olvassátok el ezt a 13 kulisszatitkot.

1. Majdnem kirúgták a rendezőt a forgatás alatt

Nem Coppola volt a filmet forgalmazó Paramount Pictures első ötlete a rendezői posztra. Miután négy másik rendező visszautasította a felkérést, Coppolát az Esőemberekben végzett munkája miatt bízták meg. Miután elkezdődött a forgatás, a vezetőknek nem tetszett Coppola munkája, sok párbeszéd és érzelmek helyett inkább egy igazi, kegyetlen gengszterfilmet szerettek volna látni. Állítólag a stúdió többször kirúgással fenyegette meg, és szereztek is embert a helyére. Végül azért maradt a rendező, mert a készítők imádták a jelenetet, amiben Michael megöli Sollozzót és McCluskey-t.

VIDEÓ: A híres jelenet:

2. Coppola harcolta ki, hogy megmaradjon a híres logó

A stúdió másik logót képzelt el a filmhez, mint amit végül kiválasztottak. Ez a logó – egy szálakat tartó kéz, amely a keresztapa irányítását szimbolizálja – került a regényre is, Coppola pedig azért ragaszkodott hozzá, mert a szerzővel közösen írták meg a film forgatókönyvet.

Keresztapa--33920

3. Kansasban akarták forgatni, még jó, hogy nem jött össze

Azt szerette volna a Paramount, ha költséghatékonysági célokból a filmet a drága New York helyett Kansas-ben veszik fel egy korabeli környezetben, de Coppola meggyőzte őket, hogy sokkal autentikusabb lesz a film, ha a világháború utáni New Yorkban forgatják.

4. A forgatáson kívül is komoly elvárásai voltak a rendezőnek

A szereplőknek akkor is együtt kellett vacsorázniuk, ha nem forgott a kamera. Ilyenkor is a filmbéli szerepüket kellett játszaniuk, ezzel Coppola azt kívánta elérni, hogy igazán éljék bele magukat az alakításba.

Keresztapa--33928

5. Nem akarta Marlon Brandot a Paramount

Kiakadt a vezetőség, amikor megtudták, hogy a különc viselkedéséről hírhedt Marlon Brandót választotta a rendező Don Vito Corleone szerepére. Három előzetes feltételt állítottak fel a szerepléséhez:

1) Próbajátékon kell részt vennie

2) nem kap fizetést a szerepért

3) írásba kell foglalnia, hogy megtéríti a károkat, amelyeket a forgatáson okoz.

Végül a Paramountnak annyira tetszett Brando próbajátéka, hogy eltörölték a második és a harmadik pontot.

VIDEÓ: Viselkedj férfimódra!

6. Al Pacinot sem

A stúdió Robert Redfordot vagy Ryan O’Nealt szerette volna látni Michael Corleone szerepében, Al Pacinot is Coppolának köszönhetjük.

7. Majdnem Robert De Niro kapta Sonny szerepét

Ezt egy videó is bizonyítja. Coppola viszont túl agresszívnek ítélte meg a személyiségét Sonny szerepére, de a második részben ő játszotta Vito Corleonét, amiért Oscar-díjat kapott.

Keresztapa--33919

8. Gerilla-stílusban vették fel az esküvőt

Talán kevés volt rá az idő, talán tényleg így akarták, de Coppola arra utasította a szereplőket, hogy improvizáljanak a háttérben, nem a forgatókönyv alapján vették fel a jelenetet.

9. Jelenet lett a hibából

Lenny Montana, a Luca Brasit játszó színésznek nem volt nagy filmes tapasztalata, és lámpalázas volt, amikor Marlo Brando színészlegendával forgatott közös jelenetet. Mindig elrontotta a szövegét idegességében, aminek az lett a vége, hogy Coppola külön jelenetet csinált a filmben arról, hogy Luca mennyire fél beszélni a Keresztapával.

10. Tényleg létezett a Corleone-birtok

A birtokot 2014-ben adták el, közel 3 millió dollárért.

Keresztapa--33925

11. Az utcáról fogadták be a Keresztapa macskáját

Coppola az utcán sétálva többször belebotlott ugyanabba a macskába, ezért úgy döntött, hogy elviszi a forgatásokra. A kisállat annyira megszerette Brandot, hogy egész nap képes volt az ölében ülni a forgatásokon.

12. Valódi volt a lófej, amit a forgatáshoz használtak

Lóbarátok ne olvassanak tovább: egy helyi kutyaeledel-gyártótól vették meg a levágott ló fejét.

VIDEÓ: A keresztapa- lófej az ágyban

13. Szünetet raktak volna be Solozzo és McCluskey lövöldözős jelenete után

A 175 perces film hosszúnak bizonyult a hollywoodi sztenderdhez, és egy szünetet akartak belerakni Solozzo és McCluskey lövöldözése után. Végül elvetették az ötletet, mert a készítők úgy gondolták, hogy közben túlságosan kiszállnának a nézők a filmből.

Via Mentalfloss

Ha tetszett az összeállítás, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
36 évesen meghalt Ferich Balázs, Azahriah és a Wellhello menedzsere
A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után. Barátja és üzlettársa megható sorokkal búcsúzott tőle.

Link másolása

Hosszú betegség után csütörtök hajnalban meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetője, a Blind Myself nevű magyar metálzenekar korábbi basszusgitárosa - írja a Forbes. A zenei szakember 36 éves volt.

A 2016-ban alapított Supermanagement a hazai piac egyik legsikeresebb szereplője, akik olyan magyar előadókat menedzselnek, mint a Wellhello, a Follow the Flow, az Anna and the Barbies, Dzsúdló, Desh és Azahriah.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez”.

Tóth felidézte, hogy a Cloud 9+ az első banda, amit együtt menedzseltek, és nagy kockázatot vállaltak, amikor megalapították a saját cégüket.

„Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über-maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak. Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az egész hazai sztárvilág gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst: „Mérhetetlen fájdalom”
Tóth Gabi, Czutor Zoltán és a Carson Coma is kifejezte együttérzését. A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után.

Link másolása

Az egész hazai zenei világ gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetőjét.

A zenei szakember számos hazai sztárnak, köztük Azahriah-nak, a Wellhellonak és Dzsúdlónak volt a menezdzsere.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő megható sorokkal búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez.”

A Supermanagement Facebook-oldalán csütörtök délután közzétett bejegyzésére azóta több mint ezer hozzászólás érkezett, köztük számos hazai sztár is kifejezte a részvétét. A Carson Coma zenekar egy fekete szívvel fejezte ki együttérzését, az AWS gitárosa, Brucker Bence pedig egy érzelmes üzenettel köszönt el Ferich Balázstól.

„A folyamatos profi és maximalista hozzáállásod mindig irigyeltem és nagyon nagy hatással volt rám! Ha nem ismerlek, bizony nem lennék ott ahol. Mindig emlékezni fogok rád!”

- írta többek között a zenész.

„Őszinte részvétem” - írta a hozzászólások között Azahriah gitárosa, Szabolcsi Fészek.

„Őszinte részvétem Gergő, sok erőt a családnak mérhetetlen fájdalom…” - írta Tóth Gabi.

„Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok Gergő!” - üzente megrendülve Czutor Zoltán.

Antal Timi énekesnő egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban, egy fekete-fehér fotóval emlékezett meg, a képhez pedig azt írta:

„Ég Veled, Balázs!”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Teljes a káosz: az RTL úgy cserélgeti a főműsoridős műsorait, hogy erről már nem is szól
Teljes a fejetlenség a csatornánál, néhány nap alatt két fontos műsor ismétlése is csődöt mondott. Így hétköznap este ismét jöhetnek a pajkaszegiek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Ember legyen a talpán, aki követni tudja az RTL hétköznapokat érintő műsorváltozásait. A csatorna láthatóan nem tudja, mihez kezdjen Az álommeló második évada utáni sávval, ahol egyre-másra bedőlnek a korábbi műsorok ismétlései.

A március 25-én indult álláskereső reality után először a Gólkirályság első évadát ismételték, elfogadható eredményekkel, írja a Sorozatwiki. Április 8-tól Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban első évadát tűzték műsorra ugyanott, katasztrofális nézettség mellett.

Ezért most hétfőtől ebben az időpontban a Házasodna a gazda tavaly őszi, 6. szezonjának ismétlését kezdték el, ami két nap után szintén beleállt a földbe. Így péntektől, vagyis április 20-tól inkább egy újabb bőrt lehúznak Pajkaszeg lakóiról, és elkezdik A mi kis falunk hatodik szezonjának újravetítését.

A magyar sorozat után az RTL Híradó – Késő esti kiadás 10 perccel korábban, 22:40 helyett, 22:30-kor lesz látható a csatornán. Ezt követően a Gyilkos elmék 23:15 helyett, 23:05-kor kerül majd képernyőre.

A műsorváltozás a szombati és a vasárnapi napokat nem érinti.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Eltemették Tordy Gézát
Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta. A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott.

Link másolása

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

A 85 éves korában, március 30-án elhunyt színművész búcsúztatásán elsőként a jövő színésznemzedéke nevében Szőcs Artur mondott beszédet. A színész-rendező felidézte, hogy Tordy Gézát még színművészetisként ismerte meg, majd 15 évadot dolgoztak együtt. Kiemelte: Tordy Gézát ízig-vérig érdekelte a színházcsinálás, fontos volt számára a csapatmunka.

Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta a művészről, akivel 1963-ban találkozott először, és akihez élete leghosszabb barátsága fűzte.

A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott, színészkollégája játékát és közös munkáikat idézte fel. Mint mondta, Tordy Gézában nagy erők lakoztak, nagy dühök és nagy szenvedélyek.

A színészet illanó pálya - fogalmazott. A kincs az az üzenet, amelyet át tudunk adni úgy, hogy a lelkekben minél tovább megmaradjon. "És te, Gézus, ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál" - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET: