KULT
A Rovatból

11 évesen ivott, 12 évesen drogfüggő volt, 14 évesen otthagyta a szüleit – Drew Barrymore 49 éves

A gyermeksztárság egyik legelrettentőbb példája a 49, évét betöltő Drew Barrymore-é, akit szinte teljesen bedarált a korán jött siker és a szülők felelőtlensége. Nem hitte, hogy megéri a 25. szülinapját, mégis sikerült kimásznia a gödörből. Megírtuk, hogyan!


Egy színészdinasztiába született kislányt 11 hónapos korában már egy kutyaeledel-reklámban dolgoztatnak. Hétévesen már filmsztár, aki Baileyst önt a fagylaltjára, 11 évesen már alkoholproblémái vannak, 12 évesen már drogfüggő, 13 évesen felvágja az ereit, és kórházba kerül, 14 évesen pedig jogilag elválik a szüleitől. Hihetetlen, nem igaz? Pedig dióhéjban ez Drew Barrymore gyerekkorának története. És ez még nem minden…

Ötévesen debütált Ken Russell 1980-as Változó állapotok című sci-fi-horrorjában, de a két évvel későbbi E.T.: A földönkívüli (ami akkor minden idők legsikeresebb filmje lett) tette őt világszerte híressé. A cukiságok (a kisfiú Elliot vagy maga E.T.) közt a forgatás idején hatéves Barrymore copfos, mindenre rácsodálkozó Gertie-je vitte a pálmát.

Az E.T.-t követő években kezdett bajba kerülni. Van egy híres videó, melyben Johnny Carson interjút készít vele. Drew pedig hétévesen műfogakat visel, hogy elfedje az éppen elvesztett tejfogait. Láthatóan eléggé koraérett, vicces, és felháborítóan kacérkodik a középkorú műsorvezetővel.

Azt akkor még nem lehetett tudni, hogy apja, a színész John Drew Barrymore egy erőszakos alkoholista volt, de édesanyjának és menedzserének, Jaid Ildiko Barrymore-nak (aki egyébként második világháborús magyar menekültek gyermekeként született egy németországi táborban) sem volt sok fogalma a szülői felelősségről.

Drew csupán kilencéves volt, amikor John és Jaid elváltak, az anyja pedig elvitte a kislányt a Studio 54-be, ahol megismertette a drogokkal, és arra bátorította, hogy híres fiatalemberekkel táncoljon.

A gödör alján

Nyolcéves korától kezdve Drew már "party girl"-nek nevezte magát, és hetente akár ötször is elment bulizni az anyjával és annak barátaival. Persze ilyen fiatalon nem tudott megbirkózni ezzel az életmóddal. 12 éves korában már elvonón volt, 13 évesen pedig részt vett egy 18 hónapos kórházi kezelésen, ahol alkohol- és drogfüggőségével kezelték. „Tényleg attól féltem, hogy 25 évesen meg fogok halni. De bármennyire is sötét volt minden, valahogy mindig éreztem, hogy kell lennie valami jónak is. Végül soha nem mentem bele a teljes sötétségbe. Annyi mindent megtehettem volna, ami a szakadék szélére sodor, én azonban tudtam, hogy nem akarok odamenni. Talán 13 évesen voltam a mélyponton. Valószínűleg a gondolat miatt, hogy tényleg egyedül vagyok. És ez szörnyű érzés. Minden porcikámmal lázadtam. Elszöktem, és nagyon, nagyon dühös voltam. Aztán anyám bezárt egy intézetbe. Ez az időszak pedig elképesztő fegyelemre tanított. Olyan volt, mint egy kiképzőtábor, és nagyon hosszú ideig tartott, másfél évig, de szükségem volt rá. Szükségem volt erre az őrült fegyelemre. Az életem nem volt normális” – emlékezett vissza Drew egy interjúban.

Gyerekként egyedül a világban

Végül az intézetben javasolták Barrymore-nak, hogy 14 évesen jogilag váljon el az anyjától (az apja már régen nem foglalkozott velük), és nyilvánítsák felnőttnek (ez azért is érdekes, mert 1984-es filmje, a Kibékíthetetlen ellentétek pontosan erről szól, a szerepe szerint kislányként függetleníti magát a szüleitől). Az ottani szakértők úgy vélték, ha visszamegy a kinti világba, jobb lesz neki egyedül. Ma már nem bánja az ott töltött időt. „Nagyon fontos élmény volt számomra. Megalázó volt, de egyben megnyugtató is. Egy sokkal tiszteletteljesebb emberként jöttem ki onnan. A szüleim nem tanítottak erre, és az élet sem. Szóval egészen másképp jöttem ki, de azért még mindig én voltam."

Az újonnan függetlenné vált 14 éves gyerek hollywoodi páriának számított. Eljárt meghallgatásokra, de általában már csak azért kinevetették a casting directorok, hogy egyáltalán megjelent.

„Amikor elköltöztem anyámtól, rettegtem. Fogalmam sem volt, hogyan kell 14 évesen háztartást vezetni. Mindenhol gomba és penész, katasztrófa volt. Veszélyes környéken éltem, és féltem elaludni is. Rácsok voltak az ablakon, a sikátorbeli macskák pedig tőlem néhány méterre acsarkodtak egymással. Annyira meg voltam rémülve!” – emlékezett vissza a színésznő. A szerepek azonban csak nem akartak jönni, körülbelül 2-3 évig számított persona non gratának.

1992-ben tért vissza a vásznakra a Poison Ivy: Szex, hazugság, bosszú című thrillerrel, amiben egy gonosz, tinédzser csábítót alakított. 19 évesen meztelenül pózolt a Playboynak, erre a keresztapja, Steven Spielberg (az E.T. forgatásán kérte fel a rendezőt erre a posztra) küldött neki egy nagy paplant, amihez egy cetlit mellékelt, amin ez állt: „Fedd el magad!” Ekkor ment először férjhez is: a nála 12 évvel idősebb brit bártulajdonos Jeremy Thomashoz, a házasságuk azonban csupán 19 napig tartott.

Drew a következő hat évben még 16 filmet leforgatott, ekkoriban bármit elvállalt, épp ezért nem túl emlékezetes filmek kötődnek a nevéhez. Néhány kivétel azért akadt, hiszen köztük volt a Rosszlányok (1994), a Mindörökké Batman (1995), Woody Allentől A varázsige: I Love You (1996), a Sikoly (1996) vagy az Adam Sandlerrel közösen forgatott Nászok ásza (1998), ami annyira kedves élmény a számára, hogy gyakran megemlékezik róla, illetve két további filmet is forgatott Sandlerrel: Az 50 első randit (2004) és a Kavarást (2014).

A Nászok ásza idején történt a nagy változás is, egyrészt rákapott a vígjátékokra, másrészt Nancy Juvonennel közösen megalapították a Flower Filmst. Így A bambanőnek (1999) már producere és főszereplője is lett.

Ez a film, amellett, hogy nagy siker lett, a tinilányok egy generációjának modern tündérmeséjévé vált. Drew elmondása szerint eddigre belefáradt a rosszlányos szerepekbe, hiszen sosem tekintette magát annak. A saját filmgyártó cége azonban lehetőséget adott rá, hogy maga válassza meg a szerepeit, legyen szó a romkomok meg nem értett Hamupipőkéjéről (A bambanő) a Charlie angyalainak (2000) menő hősnőjéről, vagy olyan filmekről, mint a Donnie Darko (2001), a Charlie angyalai: Teljes gázzal (2003), a Jószomszédi iszony (2003), a Szívem csücskei (2005) vagy a Nem kellesz eléggé (2009).

Komolyan is lehet

A húszas éveit felszabadítónak találta: keményen dolgozott, sokat bulizott, élvezte a hatalmas sikereket és a megkésett kamaszkorát. Ez idő alatt egy rövid időre másodszor is férjhez ment, a komikus Tom Greenhez, és több kapcsolata is volt, köztük egy hosszabb távú a Strokes dobosával, Fabrizio Morettivel (2003-2007), valamint a színész Justin Longgal (2007-2010).

2009-ben rendezte első egész estés játékfilmjét, a Hajrá Blisst, egy tipikus Barrymore-romkomot egy tinédzserről (Elliot Page alakításában), aki egy görkoris derbicsapatban találja meg önmagát. A film főként pozitív kritikákat kapott, de nem volt kasszasiker.

Saját bevallása szerint színészként eddig csak egyszer tette oda magát igazán, egy 2009-es HBO-drámában, a Két nő – egy házban, amelyben Edith Bouvier Beale-t, Jackie Kennedy visszahúzódó unokatestvérét alakította. „A Két nő – egy ház nagy próbatétel volt számomra. Utána egy ideig pihennem kellett, annyira kimerített lelkileg és fizikailag is a szerep. Napi négy órát vett igénybe, hogy úgy nézzek ki, mint ez a nő. Négy hónapig nem beszéltem senkivel. Erre most már nem lennék képes. Amúgy is mit mondanék a gyerekeimnek? Sajnálom, négy hónapig nem tudok veletek beszélni, mert Edie Beale-nek kell lennem?” – magyarázta Drew, hozzátéve, hogy ez egy rendkívül fontos állomás volt a számára, mert be akarta bizonyítani magának és a filmiparnak, hogy komoly színészként is megállja a helyét. „A rendező (Michael Sucsy – a szerk.) nem is akart engem abba a filmbe. Azt mondta: »Jaj, ne őt, ne a romantikus lányt!« Én meg azt mondtam: »Meg tudom csinálni! Meg tudom csinálni.«”

A szülők hibái

Barrymore azt mondja, hogy amióta gyerekei vannak, megváltoztak a prioritásai. „Korábban úgy éreztem, hogy minden, amit a filmekben csinálok, számít. Ez volt az egész világom. Most azonban már a gyerekek, a barátok, és az egészség a fontos. Nem akarom, hogy a lányaim úgy nőjenek fel, hogy azt mondják rólam: »Igen, tényleg keményen dolgozott, de szinte sosem láttam«. Azt akarom, hogy azt mondják: »Nem tudom, hogy a fenébe tudott ott lenni velünk mindezek mellett.«”

A kislányai, a most 11 éves Olive és a 9 esztendős Frankie egyébként a harmadik házasságából (az eddigi leghosszabból) születtek, a művészeti tanácsadó Will Kopelmantől, akivel 2011-ben szerettek egymásba, a következő évben összeházasodtak, majd négy évvel és két gyerekkel később, 2016-ban szakítottak, és el is váltak.

Drew ekkoriban jelentette be, hogy jegeli a filmes karrierjét, és inkább otthon marad a gyerekeivel, minthogy filmforgatásokon dolgozzon (most inkább a sikeres szépségápolási termékeket forgalmazó bizniszére és a beszélgetős show-műsorára koncentrál).

Az utóbbi nyolc évben mindössze a Dél-kaliforniai diéta (2017-2019) című kannibálos komédiasorozat 30 epizódját, illetve egy darab, nem túl jól sikerült vígjátékot (A másik én - 2020) forgatott le.

Más szerepben próbálta ki magát ugyanis: 2020-ban elindította saját talkshow-ját, a hétköznap esténként jelentkező The Drew Barrymore Show-t, amely jelenleg a negyedik évadánál és már kb. 540 adásba került epizódnál tart. Vagyis az utóbbi években ez a műsor jelentette számára a munkát, amely mellett elegendő ideje jut a gyermekeire is. Emellett a rendezői karrierjét is folytatja, két filmet is készít, egy világvége-sztorit (The End) és egy drámát (Surrender Dorothy).

Abban pedig biztos, hogy a saját neveltetésének (vagy annak hiányának) elrettentő példája nem lesz hatással a csemetéire. „Tudtam, hogy nem fogom megismételni a szüleim hibáit. Tudtam, hogy soha nem tennék ilyet egy gyerekkel, nem kényszeríteném őket felnőtt életkörülmények közé. Soha nem vállaltam volna gyereket, ha nem lennék hihetetlenül stabil, és nem tudnám őket az első helyre tenni. Az anyaság? Tényleg ez a legokosabb, legképzettebb, legtürelmesebb, legszeretőbb, legkreatívabb, legmozgékonyabb dolog, amit valaha is tenni fogsz, amíg élsz. Elképesztő! Szóval én csak jelen akartam lenni ebben. Tudtam, hogy addig nem teszem meg, amíg nem állok rá készen.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Amikor a múlt színpadra lép: így kel új életre Cseh Tamás és Bereményi Géza klasszikusa
Cseh Tamás és Bereményi Géza közel félévszázados, helykereső albuma, a Frontátvonulás fiatal színházcsinálók kezei között született újjá – a különleges előadás július 28-án látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon.


Az, hogy egyelőre viszonylag kevesen ismerik a Sicc Production nevét, véletlenül sem az általuk készített előadások minőségéről, sokkal inkább arról tanúskodik, hogy milyen nehéz ma a minket körülvevő zajban kiszűrni a tiszta hangokat.

Aki ugyanis már látta és hallotta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György irányítása mellett 2024-ben végzett zenés színészosztály valamelyik produkcióját, az azonnal függő lesz.

És bár első ránézésre a tegnaphoz mintha több közük lenne, mint a mához, jegyezzük meg jól a nevüket, mert valójában ők a jövő.

Kapkodás nélkül, ütemesen épül a repertoárjuk. Eddig bemutatták Nagy Feró kis híján elfeledett, punk-rockoperaként emlegetett Hamletjét, illetve Majd, ha fagy! címmel neoreneszánsz rallyt vezényeltek, éles párhuzamot vonva többek között a százévekkel ezelőtti London és a mai Budapest között. És ha nem is épp Shakespeare korához, de azért a mából szemlélve erősen a régi időkhöz látszik kötődni a 2024 nyarán bemutatott, azóta folyamatosan játszott, fesztiváljáró Frontátvonulás is.

Koncert, színház, koncertszínház a műfaj: Cseh Tamás és Bereményi Géza azonos című albuma jelenti a kiindulópontot a delikát találkozáshoz. Ha már találkozás: Ecsedi a pesti flaszteren futkos fel s alá, hogy rátaláljon barátjára, Vizire, aki két liter kávélikőr elfogyasztása után megvilágosodik, és a Keleti pályaudvarra megy, ami azonban csak egy álpályaudvar, ahova és ahonnan „nem érkeznek és nem is indulnak” vonatok... A játszók szülei (óvatosan mondjuk: nagyszülei...) generációjának jól ismert a létező szocializmusban, a hetvenes évek legvégén fogant kerettörténet, de vajon mi közük mindehhez a mai pesti srácoknak?

Krasznai Vilmos zene- és szövegérzékeny, a muzikális helyzeteket színházivá emelő rendezésében hat fiatalember kelti életre az összes karaktert. Kerek Dávid, Liber Ágoston, Fülöp Kristóf (egyben az előadás zenei vezetője), Turi Péter, Sas Zoltán és Vatamány Atanáz magabiztosan teremt néhány gesztussal és minimális számú kellékkel hiánytalan világot, ami véletlenül sem másolja a nyolcvanas évek egyszerre áporodott és kedélyes hétköznapjait. A frissdiplomás színészek ennél vakmerőbbek, de nagyon is jól teszik, hogy mernek kockáztatni: a mai magyar fiatalok kilátástalansága, reményvesztettsége, a sokakat nyomasztó politikai és társadalmi légkör nem erőszakolt üzenetként, hanem megélt tapasztalatként jelenik meg a színen.

Cseh Tamás-estet sokat láttunk már, fogunk is még, de a Sicc Production Frontátvonulása nem áll be a sorba:

egyes dalokat teljesen újrahangszereltek, másoknak a vokális előadásmódját változtatták meg, és az egész zenei világot szigorú dramaturgiai megfontolások mentén gondolták tovább.

Céljuk egyértelmű: ez az est nem az üres tiszteletről, hanem az emblematikus album és mondanivalója mély értéséről és feltétel nélküli szeretetéről szól. A hat szereplő kézről kézre adja a nyolc hangszert, már csak azért is, mert a szűk, de átjárható cellákból épült jelzésszerű díszlet összezárja őket. És épp ez a lényeg, vagyis az, hogy ők is szorosan összezárnak, és így néznek kihívóan a holnap szemébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
„A toi toi vécék tetejéről játszottunk az utcán rekedt közönségnek” – Besh o droM-interjú
A több mint 25 éve aktívan koncertező zenekar két tagja, Barcza Gergő és Pettik Ádám elsősorban a Művészetek Völgyéhez kapcsolódó emlékeiről mesélt nekünk.


A Besh o droM története szorosan összefonódik a Művészetek Völgyével: 1999-es megalakulásuk óta visszatérő fellépők a kapolcsi központú fesztiválon. Az utóbbi időben több alkalommal is szabályos tömegjelenetek alakultak ki a koncertjeiken, mivel sokkal többen voltak kíváncsiak rájuk, mint a helyszín befogadóképessége, ahol játszottak. Idén azonban biztosan nem fenyeget ez a veszély, ugyanis most először a Panoráma Színpadon kaptak helyet. Ebből az alkalomból kérdeztük a zenekar két alapítóját.

– Mi az első emléketek a Művészetek Völgyéről, akár látogatóként, akár fellépőként?

Pettik Ádám: Ando Drom koncert a romok között 30 éve, iszonyat katartikus volt, ott dőlt el véglegesen, hogy világzenével fogok leginkább foglalkozni.

Barcza Gergő: Nekem is ugyanebből az évből van a legelső emlékem, nagyon élveztem a kellemesen kaotikus, teljesen újszerű falusi fesztiválhangulatot. Emlékszem, reggelente lehetetlen volt péksüteményhez jutni, a kisboltokból már hajnalban elfogyott a kifli, zsömle. A piaci résbe azonnal meg is érkezett a házi palacsinta...

– Itthon és világszerte is rengeteg fesztiválon játszottatok az elmúlt 26 évben. Van-e bármi, ami miatt a Völgy kiemelkedik ebből a mezőnyből?

Ádám: A legtöbb helyszínen ezen a fesztiválon játszottunk, és magasan kiemelkedik a tavalyelőtti, toi-toi vécék tetejéről az utcán ragadt közönségnek adott koncertünk.

Kicsit többen ragadtak kint, mint ahányan befértek a Kocsor udvarba, de a technikusok kegyetlen, buligyilkos főnöke nem engedte elhúzni a hátsó függönyt, pedig akkor legalább hátulról láthatta volna a koncertet szegény hoppon maradt közönségünk. Ezért akinek a zenekarban zsinór nélküli mikrofonja volt, az időnként a színpad háta mögé ment és a támfal tetejéről játszott a kint rekedt tömegnek.

A fal alatt az utcán, kissé jobb oldalt volt három mobil wc, aminek a tetejére viszonylag könnyen át lehetett lépni az alacsony kerítésen keresztül, és Légrádi úr óriási sikert aratott, amikor úgy döntött, hogy az egyik szólóját onnan fogja celebrálni. Nem szakadt be.

Gergő: Nagy lendülettel én is fel akartam ugrani az egyikre, de rögtön elképzeltem, ahogy szomorúan kászálódok ki a szörpből, így inkább kihagytam. Légrádi Gábor, fiatalabb és könnyebb kollégánk viszont valóban nem tétovázott, felpattant az egyik tetejére, onnan fújta. Remekül szórakozott mindenki.

– Az olvasztótégely elég jó kifejezés a zenétekre. Mennyi mindent szívtatok magatokba a kezdetekhez képest ebben a bő két és fél évtizedben?

Ádám: Az operetten és k-popon kívül mindent.

Gergő: Az én fejemben folyton megy a zene, csak akkor áll meg egy-egy pillanatra, ha meghallok valami más zenét egy külső hangforrásból. Akkor betárazom azt az agyam megfelelő polcára. Zeneírás közben aztán onnan dől ki a megfelelő zenei anyag, gondolkozni nem is nagyon kell.

– Mindketten nagyobbrészt külföldön éltek. Egy átlagos évben hányszor ingáztok Budapest, Bristol és Jeruzsálem között, és hány koncertfelkérésre kell nemet mondanotok logisztikai okokból?

Ádám: Nem túl sok buli marad el ilyen okból, 15-20 alkalommal biztos megfordulok, és jóformán az egész nyarat itt töltöm.

Gergő: én is igyekszem minél gyakrabban jönni, de a Közel-Keleten nem mindíg úgy történnek a dolgok, ahogy azt az ember eltervezi.

– Mi a fő tevékenységetek, amikor nem vagytok Magyarországon és nem a zenekarral foglalkoztok?

Ádám: Szervezem a további bulikat, intézem a zenekar és a saját ügyeimet, tagja vagyok a Bujdosó oktettnek és kvartettnek, valamint van egy új kvartettünk Babindák-Juhász-Papesch-Pettik néven. Zajlik az élet.

Gergő: Írom, gyártom a többiek segítségével a Besh o droM zenéjét, nálam állnak össze a három országban felvett zenei anyagok, intézem a zenekar külföldi útjait.

Amikor épp nincs háború, és általában nincs, akkor a legkülönbözőbb helyeken, stadionoktól az utcazene-fesztiválokig minden lehetséges helyszínen fellépek, gyakran szinte éjjel-nappal. Most épp leggyakrabban az óvóhelyen ülök, de a zene ott is megy a fejemben.

– Ádám többször is fellépett már a Duckshell vendégeként, és elmondta, hogy ők a kedvenc fiatal zenekara. Kiket követtek/kedveltek még a jelenlegi hazai színtérről?

Ádám: Sickratmen, cserihanna, Zsiványjazz és még sokan mások.

– Egyike vagytok annak a nem túl sok zenekarnak, akik saját Patreon-oldalt üzemeltetnek, a legutóbbi lemezetek költségeit is közösségi finanszírozással igyekeztetek előteremteni. Mennyire jelentős ez a láb a bevételeitekben?

Ádám: Reméljük, lesz még sokkal jobb is.

Gergő: Első körben összegyűlt egy kicsi, de annál kitartóbb támogatói kör. Hálásak vagyunk nekik, mindenkit bíztatunk, hogy nézzen el hozzánk, legyen a támogatónk egy kávé árával, vagy akár többel.

– Idén első alkalommal játszotok a Völgyben a Panoráma Színpadon. Mekkora szintlépés ez számotokra?

Ádám: Játszottunk már a Völgyben nagyszínpadon többször is, bár akkor nem ott volt még és nem így hívták, csak aztán a Bárka színpadhoz és később a Kocsor Házhoz való hűségünk ezt a dolgot felülírta.

Ez a helyzet tavalyelőtt tarthatatlanná vált és azóta akkora színpadon játszunk, hogy végre odafér az egész közönségünk. Nem hiszem, hogy zavarba jönnénk, ha már a montreali jazz fesztiválon nem jöttünk 25 ezer ember előtt 4 alkalommal.

– Lesz-e a alkalmatok több időt is a fesztiválon tölteni a koncerten túl? Ha igen, mit szeretnétek még mindenképp megnézni?

Ádám: Tervezem, tervezzük, de ameddig nem sikerül megfejteni, hogy melyik napokon tudok maradni, addig nem fájdítom a szívem. Mókus udvarába biztos elnézek, mert ott valahogy mindig valami izgalmas történik.

Gergő: Minden évben körbejárjuk a helyszíneket, idén sem lesz másképp.

Jegyvásárlás a fesztiválra EZEN A LINKEN lehetséges, a részletes programot ITT találod.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Túl gyorsan lopott, imád hokizni, és nem volt hajlandó levetkőzni a Playboynak – 35 dolog, amit nem tudtál a 35 éves Margot Robbie-ról
Ő játszotta az első biszexuális karaktert az ausztrál tévében, és egy partin összetévesztette Harry herceget Ed Sheerannel – ilyen és ehhez hasonló érdekességekkel ünnepeljük a színésznőt.


1. 1990. július 2-án, hétfőn, reggel 7:45-kor született Ausztráliában, a queenslandi Dalbyban Margot Elise Robbie néven.

2. A Focus – A látszat csal című filmben játszott szerepéhez trükköket tanult a tanácsadó Apollo Robbinstól, aki „úri tolvajnak” nevezi magát. Robbins olyan jól tanította őt, hogy a produkció azt kérte Margot-tól, hogy lassabban csinálja, mert a kamerák nem csípik el, ahogy más szereplőktől lop.

3. Szeret leveleket és képeslapokat küldeni a barátainak és a családtagjainak a világ minden tájáról, ahol épp forgat, mert úgy gondolja, hogy az emberek nem kapnak elég levelet, vagy legalábbis olyat, ami nem számla.

4. A Wall Street farkasa (2013) című filmért kapott gázsijának (347 ezer dollár) egy részét az anyja házán lévő jelzálogkölcsön törlesztésére fordította.

5. Tíz évvel később, a 2023-as Barbie-ért már 50 millió dollárt kapott az alapgázsival és a bevételi bónuszokkal együtt.

6. A hatalmas vagyona ellenére Robbie állítólag nem költ sokat, és míg nem volt férjnél, inkább szobatársakkal élt, hogy ezzel is pénzt takarítson meg. Azt állítja, hogy gyerekkori élményei, amikor nem volt mindenhez hozzáférése, örök életére alázatossá tették.

7. Nem volt hajlandó lefogyni Jane Porter szerepéért a Tarzan legendája (2016) című filmben, és azt mondta, hogy inkább az egészségére koncentrál, mint a karcsúságra.

8. A Suicide Squad – Öngyilkos osztag (2016) című filmben a kaszkadőrmunkák nagy részét ő maga végezte. A rendező, David Ayer elmondta, hogy a dublőre több időt töltött a lakókocsiban, mint a forgatáson, mert Robbie mindent maga akart csinálni.

9. Londonban részt vett egy partin jó barátnője, Cara Delevingne társaságában, és közös képeket készített egy fotóautomatában Harry herceggel. Csak Margot nem tudta, hogy az Harry volt, ugyanis összetévesztette őt a brit énekes-dalszerző Ed Sheerannel.

10. 8 éves korában Ausztráliában cirkuszórákat vett, és trapézoklevelet szerzett. A Suicide Squad – Öngyilkos osztagban Harley Quinn szerepéhez újra elővehette ezt a tudását.

11. Miután otthagyta a Neighbours, azaz a Szomszédok című ausztrál szappanoperát (2008 és 2011 között szerepelt benne), azt akarta, hogy a karakterét drámai módon megöljék. A sorozat írói azonban úgy döntöttek, csak főiskolára küldik, így lehetőséget adva Robbie-nak, hogy visszatérjen a sorozatba, ha nem jön össze a hollywoodi karrierje.

12. Mint tudjuk, nagyon is összejött a karrier Margot-nak, aki ettől függetlenül 2022-ben egy epizód (a 8903.) erejéig mégis visszatért a Neighboursbe Donna Freedmanként, aki egyébként az első biszexuális karakter volt az ausztrál tévézés történelmében.

13. Lehúzott egymás után három tequilát, mielőtt leforgatta a szexjeleneteit Leonardo DiCaprióval A Wall Street farkasában.

14. Elutasította a Playboy magazin ajánlatát, hogy pózoljon nekik, mondván, ő csak művészi célból vetkőzik meztelenre (erre egyébként eddig csak A Wall Street farkasa kedvéért volt hajlandó).

15. Három hónapig tanult korcsolyázni, hogy eljátszhassa Tonya Hardingot az Én, Tonya (2017) című filmben. Mivel dublőrökre sem lehetett számítani, hiszen a történelem során csupán 8 nőnek sikerült versenyen tripla axel ugrást végrehajtania, CGI-t, azaz számítógépes animációt használtak a jelenet megalkotásához.

16. A természetes hajszíne a barna, de szőkére festette azt a karrierje elején, miután rájött, hogy a filmipar a szőke színésznőket részesíti előnyben.

17. Robbie épp egy hátizsákos utazáson volt Európában, amikor jött a hívás, hogy részt vehet egy Will Smith-szel közös utolsó meghallgatáson a Focus – A látszat csalhoz. 48 óra alatt ért át a horvátországi Hvar szigetéről Párizsba, majd onnan New Yorkba, és alig pár órával a meghallgatás kezdete előtt ért oda. A légitársaság útközben elvesztette a poggyászát, így új ruhákat kellett vásárolnia a castingra.

18. Allergiás a csirke tojásának fehérjére. A Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) (2020) című filmben, ahol Harley Quinn tojásos szendvicset eszik, a produkciónak kacsatojást kellett biztosítania neki, hogy elkerüljék az allergiás reakciót.

19. 2013-ban a Francia szvit (2014) című háborús dráma forgatásán ismerkedett meg Tom Ackerley-vel, aki harmadik asszisztens rendezőként dolgozott a filmen. 2016. december 19-én házasodtak össze az ausztráliai Byron Bayben.

20. Imádja a hokit, az Egyesült Államokba való költözése után csatlakozott is egy amatőr jégkorongligához. Gyerekkora óta rajong e sportért, amióta látta a Kerge kacsák (1992) című filmet, de Ausztráliában, a lakóhelye környékén nem volt jégpálya, ahol gyakorolhatott volna.

21. A queenslandi Somerset College-ban tanult, miközben három állásban is dolgozott: titkárnő volt, szörfdeszkákat árult, és szendvicseket készített a Subwayben. 17 évesen, miután leérettségizett, Melbourne-be költözött, hogy teljes munkaidőben színészkedjen.

22. A Suicide Squad – Öngyilkos osztag forgatása alatt kezdett el érdeklődni a tetoválások iránt. A felvételek közben megnyitotta a Harley's Tattoo Parlour nevű tetoválószalont, ahol a többi színésznek, a stáb tagjainak és a rendezőnek, David Ayernek is csinált tetoválást, illetve egyet magának is. Will Smith-nek és Jared Letónak nem.

23. A rajongótáborát „Robbersnek” (rablóknak) nevezi.

24. Az Édesanyja, Sarie kísérte őt az oltár elé, mivel az apjától, Dougtól régen elhidegült a család. A nővére, Anya volt a koszorúslánya.

25. Az öccse, Cameron a nővére sikereit látva úgy döntött, hogy ő is színész lesz. A bátyja, Lachlan pedig szintén a filmiparban dolgozik, ő kaszkadőrként.

26. Elutasította Sam Thomson szerepét a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) (2014) című, később a legjobb film Oscar-díját is elnyerő filmben. A szerepet végül Emma Stone kapta, aki ezzel kiérdemelte az első Oscar-jelölését.

27. Mindig magával hordja az anyjától kapott kvarcot, mert szerinte szerencsét hoz neki, és állítása szerint még mindig a gyerekkori játék nyuszijával alszik.

28. Sokan fiús lányként hivatkoznak rá, mert szeret szörfözni, motorozni és barkácsolni.

29. A filmek közül az egyik legnagyobb kedvence a Tony Scott által rendezett 1993-as Tiszta románc. Jó választás.

30. A saját nevét „furcsa, formális, öregasszonyos névnek” tartja.

31. Már a 30. születésnapja előtt két színészi Oscar-jelölése volt: az Én, Tonyáért és a Botrányért (2020). Azóta begyűjtött még egyet, csak produceri minőségében a Barbie-ért.

32. Skót és német származású.

33. Margot ADHD-s, ezért 6 éves kora óta Ritalint szed. A hiperaktív-impulzív típusú rendellenességben szenved.

34. Josh Trank rendező első választása volt Sue Storm szerepére a Fantasztikus négyes (2015) című filmben, de a stúdió végül Kate Marát választotta. Utólag már tudjuk, hogy Robbie járt jól.

35. 2024. október 17-én lett először anya, egy kisfiút hozott a világra. Az apa a férje, Tom Ackerley.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Ezt még Scarlett Johansson sem menthette meg: miért bukik el a Jurassic World: Újjászületés?
A Jurassic World: Újjászületés nem megújulás, hanem egy kaotikus, ötlettelen lehúzás, amelyből hiányzik minden kreativitás. Ez a film nem megidézi az eredeti Jurassic Park varázsát, hanem fájdalmasan emlékeztet arra, milyen mélyre süllyedt a franchise.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. július 02.



A Jurassic World: Újjászületés pontosan az a film, amely után az ember elgondolkodik, vajon miért is ülte végig ezt a több mint kétórás mozgóképes szenvedést.

Ez nem újrafelfedezés, nem tisztelgés az eredeti előtt, hanem az egyik legnagyobb összevisszaság, színtelen-szagtalan lehúzás a franchise történetében.

Érezni a stúdió kézlenyomatát az egész projekten, látni minden jegyzetet, amit a producerek rákényszerítettek a rendezőre: ide kell egy gyerekkarakter, itt muszáj egy Jeep-es rész, ha már itt vagyunk, hol vannak a raptorok? T-Rex is van, Űber Homlok Rex is van, mi kell még?

A történet akár egy közepesen érdektelen videojáték küldetéslistája is lehetne. Egy gyógyszergyártó cég titkos megbízással küldi ki a „teljesen megbízható” reprezentánsát (Rupert Friend), hogy három DNS-mintát szerezzen nekik. Erre egy korszakalkotó gyógyszer miatt van szükség, mellyel megelőzik a szívbetegségeket. A halott dinoszauruszvér már „nem jó” a film saját lehetetlen, körmönfont logikája szerint.

Kapunk egy nagy adag tudományos blablát, magyarázatnak álcázott hülyeséget, ami egy pillanatig sem hihető, hogy miért kell élő dinókból vér.

Az eredeti Jurassic Park történet azért is volt félelmetes, mert meglepően reálisnak tűnt. Nem volt az, csak annak tűnt. Itt semmi ilyet nem érzünk, ez gyakorlatilag videojáték története. Felbérelnek tehát egy zsoldost, Zorát (ténylegen egy órával a vetítés után rá kellett keresnem a neten, mi volt a főszereplő neve, annyira jellegtelen volt – Scarlett Johansson), hogy szervezzen meg egy elit alakulatot, akivel nekivághat a feladatnak. Persze nem lehet egyszerű a küldetés: a legnagyobb szárazföldi, vízi és repülő dinoszaurusz élő példányából kell kinyerni az említett mintát.

A nagy tervhez csatlakozik Dr. Loomis (igen, szerintem is egy Halloween utalás a neve - Jonathan Bailey), aki megalkot egy csodamódszert a vérlecsapolásra.

Mellette Duncan (Mahershala Ali), a vén tengeri róka is elkíséri a csapatot, aki eljuttat mindenkit a tiltott, ki tudja hányadik „új” dinószigetre, ahol persze mindent ellepnek a mutáns szörnydinók.

Mert ezek már nem egyszerű őshüllők, hanem genetikai förmedvények: potrohos-tokanyakú repülőszatyor raptorivadékok, vagy éppen a Bucihomlokú MegaRex, amelyek látványterve ugyan érdekes, akár egy újabb Godzilla-filmből is szabadulhattak volna, de ez nem dícséret, az összkép így is kiábrándító.

A készítők egyszerre akarták folytatni az eredeti Jurassic Park örökségét, és közben minden egyes sikeres klisét felhasználni, amit csak engedett a költségvetés. Ez látszik a mellékküldetésen (mert ilyen is van): egy apuka két lányával, valamint a nagyobb lány együgyű fiújával (nem orvosi diagnózis, csak szimplán rendkívül idegesítően buta) sodródtak bele a történetbe, miután vízi dinoszauruszok támadják meg vitorlásukat.

Az alkotók döntéshelyzet elé állítják a „szupercsapatot”: vagy hagyják meghalni a családot, ezzel tovább növelve nézői ellenszenvet, vagy – és itt jön a „briliáns” dramaturgiai húzás – megmentik a családot a biztos haláltól, hogy legalább legyen valakikért szorítani a film alatt.

Mintha kötelező lenne gyereket írni egy Jurassic-sztoriba, mert az első Jurassic Parkban is volt, tehát a produceri logika szerint itt is kell. Minden filmben volt, itt is kell, ennyi a magyarázat.

A film egyszerűen sértő a közönség intelligenciájára nézve. David Koepp forgatókönyvíró karrierjében voltak zseniális szövegkönyvei, de ezúttal az Indiana Jones és a sors tárcsája szintjén alkotott: ötlettelenül, rutinból, legnagyobb alkotói eszköze a káosz volt.

Újra felhasznált jelenetekkel próbál a nézőre hatni, például a konyhás raptoros rész a Jurassic Parkból CTRL+C, CTRL+V módszerrel került át csak a helyszín és a szörnyek mások picit.

Nincs nosztalgiaértéke, csak üres másolat. Az akciójelenetek sokszor követhetetlenek, a CGI olcsó hatású, mosott textúrák, vértelen leszámolások, nincs valódi tét, nem is értem a 16-os besorolást.

Pedig Gareth Edwards rendező elvileg a hatalmas szörnyek bemutatásának specialistája. A 2014-es Godzilla és a Zsivány egyes után azt hihetnénk, ha valaki, akkor ő majd képes feledhetetlenné tenni a dinoszauruszok látványát. Ehelyett egy alultervezett és rendezetlen látványkavalkádot kapunk, amelyből hiányzik a grandiózusság és a földhözragadtság.

Az olcsóság ott is észrevehető, hogy nincs IMAX-verzió, nem invesztált bele a stúdió. Olyan, mintha a stúdió pénzt akart volna spórolni a konverzión és a felvételi technikán.

Bár azt hozzá kell tenni, hogy Edwards forgatási szokásaihoz nem illik egy batár nagy IMAX kamera. Ő tényleg megmutatta már, hogy képes minimál költségvetésből is maximális képi világot bemutatni, mint például a 2023-as Az alkotóban. Hát itt ez nagyon nem sikerült.

A film legnagyobb hibája mégsem a látvány vagy a rendezés, hanem a karakterek és a történet. Egyszerűen nincs kiért izgulni. A zsoldosok sablonfigurák, a család idegesítő, a Don Juan comic relief srácot pedig a néző már az első veszélyes jelenetnél sorsára hagyta volna.

Vannak feszült jelenetek a filmben, például a gumicsónakos rész, amelyet Michael Crichton eredeti Jurassic Park regényéből emeltek át.

Ez a szcéna képes hozni az igazi klasszikus hangulatot, de ez is csak emlékeztet, hogy milyen minőségű lehetne az egész film, ha van mögötte valódi vízió, és tartják a forgatókönyvi fegyelmet. Érdekesség, hogy amikor nem akciójelenet van, hanem a feszültség dominál, akkor tényleg működik Edwards-mozija – lehet, hogy tényleg kéne már egy 18+-os Jurassic-horror.

A zene szintén csalódás: legalább John Williams klasszikus témái megmentik, amikor felcsendülnek, de az új dallamok teljesen feledhetők. A film egészét áthatja a kapkodás, a kreatív döntések hiánya, a sablonos dramaturgia és a stúdiókapzsiság fojtogató szaga. Ez a Jurassic World-rész nem újjászületés, hanem egy kétségbeesett pénzlehúzási kísérlet. Az eredeti 1993-as Jurassic Park óta egyetlen folytatás sem tudott valódi, méltó utódja lenni Spielberg klasszikusának, és ez a film sem fogja megváltoztatni ezt a tényt.

Az első Jurassic World legalább a klasszikus nosztalgiát visszaadta a nézőnek, de ezen kívül tényleg semmit sem tudok mondani a franchise mellett.

Scarlett Johansson kedves mosolya nem éri meg a mozijegy borsos árát. A Jurassic World: Újjászületés túl hosszú, kaotikus, felesleges alkotás, amelyből hiányzik a lélek. A legnagyobb bűne azonban nem az, hogy rossz – hanem az, hogy unalmas és kiszámítható, igazi elvesztegetett potenciál.


Link másolása
KÖVESS MINKET: