100 éve vártunk egy ilyen Matisse-kiállításra
Nagyszabású Matisse-kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban, amely a művész első hazai tárlata. A sajtóbejáráson Baán László főigazgatója elmondta, hogy a múzeum alapítása óta tervben volt ezt a kiállítást, ami több mint 100 év után idén végre megvalósulhatott.
A tárlaton kronologikus sorrendben ismerheted meg Matisse életművének minden meghatározó szakaszát, több mint 100 alkotáson keresztül. Mi már láttuk a kiállítást és megtudtuk, hogyan lehet ragyogó a fekete, és miként lehet ollóval rajzolni. Mutatjuk a tárlat leghíresebb festményeit.
Matisse az öröm és a boldogság festője volt. A “gondolatok színét” kereste, vagyis alkotásain keresztül arra kereste a választ, hogyan lehet felmutatni a szín és a gondolat tisztaságát, és mindezt vonallá redukálni. Ennek folyamatát mi is végigkövethettük a kiállítás szekcióiban.
A tárlat elején kapott helyet Matisse két fő műve is. A Fényűzés I táját a művész leegyszerűsítette, a színeket ragyogó, homogén foltokban vitte fel.
Az Algíri nő című provokatív festményben pedig Matisse virtuóz módon egyesítette a vonzerőt és a dekoratív hatást.
Az első világháború idején a művész palettájára felkerült egy új szín: a fekete, de nem a szín sötét értelmében.
E korszakának kiemelt motívuma az ablak. Egymás mellett négy ablakos képet is láthattunk, köztük Matisse egyik legrejtélyesebb ablakábrázolását, az Üvegajtó Collioure-ban című festményt.
Bár első ránézésre úgy tűnhet, de Matisse soha sem lépte át az absztrakció határát. Képén egy ablakot láthatunk, amely az éjszakára, a semmire nyílik. Az 1914-ben készült kép fenyegető sivársága összekapcsolható az abban az évben kitört első világháborúval is.
A kiállításon nekem ebben a szekcióban volt az első letaglózó élményem. Éppen a négy ablakot néztem, amikor megfordultam és bumm! Szembe találtam magam Auguste Pellerin portréjával. A fényes fekete vonalak, a fekete lyukként tátongó, komoly, határozott tekintet, engem is elnyelt.
A gazdag gyáros és műgyűjtő megrendelte Matisse-tól a portréját, majd az elkészült mű mindkét változatát megvásárolta tőle. Az első portré naturalistább volt, míg a kiállításon látható második változat radikálisan újszerű lett.
Matisse az első világháború alatt gyakran megfordult Picasso műtermében is. A Fehér és rózsaszín fej című képe remekül szemlélteti a művész avantgárd kísérletezéseit. A portré sík, egyszerűsített, geometrikus formákból épül fel, a blúz feltűnően merőleges vonalai az arcon folytatódnak.
Az Alakok és enteriőrök átjárójában volt a következő bumm! élményem. Mint egy kapu, úgy vezettek át a következő szekcióba Matisse monumentális Hát plasztikái.
Először sorozatnak tűnhet, ám ezek az alkotások valójában egy téma különböző változatai. Matisse folyamatosan újragondolt és átdolgozott, a változatokra pedig úgy tekintett, mint egyetlen, folyamatosan készülő mű különböző állapotaira.
Matisse gyakran párhuzamosan dolgozta ki ugyanazt a témát festményen és szoborban. A Hát I. például akkor készült, amikor a világhírű A tánc című festményt festette.
A művész „nizzai korszakában” harmonikus, intim formátumú képeket készített, modelljeit fénnyel telített enteriőrökben ábrázolta. Legkedvesebb modellje, Henriette Darricarrére volt, akit az Odaliszk vörös nadrágban című képén láthattunk a kiállításon.
Matisse 1930-as utazása Amerikába, majd Tahitire igazi modernista fordulathoz vezetett. A művész szinte geometrikus egyszerűségű formákra redukált női aktokat kezdett festeni, amiket több fázisban átalakított. Az újrafestések és visszakaparások nyomait az Ülő rózsaszín akt felületén is megfigyelhettük.
Matisse 1941-ben életmentő műtéten esett át. A hosszú lábadozás alatt nagyszámú rajzot és illusztrációt készített.
Két évre rá Vence-be költözött, itt készült utolsó festménysorozata, a homogén színmezők és a hangsúlyos kontúrok kontrasztjaira épülő „vence-i enteriőrök”.
A művész utolsó korszakában szinte kizárólag gouache papírkivágásokat készített. Amikor először hallottam Matisse e különös technikájáról, kissé meghökkentem, mert az óvodai élményeim jutottak eszembe. A kiállításon viszont mégis ezek az alkotások nyerték el leginkább a tetszésemet.
Az előre befestett papírlapokból Matisse ollóval vágta ki a ragyogó színű organikus vagy geometrikus formákat, amelyeket szabadon helyezett el a készülő mű felületén. Ezzel a technikával a szín és a vonal harmóniáját új összefüggésben valósíthatta meg.
A harmadik bumm! akkor ért, amikor megláttam a vence-i Rózsafüzér-kápolna ablakterveit. Az életnagyságú, organikus gouache papírkivágások szinte a Szépmű boltozatáig értek.
Matisse késői főműve a vence-i Rózsafüzér-kápolna. Az ő zsenialitását dícsérik az ablaktervek, a dekoráció, a bútorok és liturgikus tárgyak, öltözetek is. A kiállított Halványkék üvegablak a második tervváltozat, ám fotón megnézhettük azt is, milyenek lettek a végleges ablakok.
A záró szekcióban szemügyre vehettünk papírkivágással készült textilterveket, könyvborítókat, sőt egy Jazz című művészkönyvet is, amit a Művész saját kézírású szövegével adtak ki - akár egy középkori kódex modern változatát.
A kiállított papírkivágások közül nekem egyértelműen a monumentális Óceánia képpár tetszettek a legjobban. Simán el tudnám képzelni, hogy a mi lakásunkat is egy ilyen tapéta díszítse.
A művek ugyanis eredetileg úgy készültek, hogy Matisse párizsi lakásának falát bézs színű vászonnal borította be, és tahiti élményei alapján erre szúrta fel gombostűvel az eget ábrázoló papírkivágásokat, majd a merőleges falra a tenger témáját dolgozta ki.
A Henri Matisse - A gondolatok színe című kiállítást október 16-ig nézheted meg. Részletek a Szépművészeti Múzeum honlapján.
