MÚLT
A Rovatból

10 izgalmas dolog 1989-ből

The Cure, Teréz anya látogatása, Roger Nyúl, elfeledett Nirvana koncert, határnyitás, bizarr reklámok. Folytassuk?


1989. október 23-án Szűrös Mátyás a Magyar Rádióban ünnepélyesen kikiáltotta a köztársaságot. Azon a szokatlanul forró októberi napon kabát nélkül, pólóban és farmerben ültünk a gimi lebetonozott udvarán, hallgattuk a kihangosított adást, és mérhetetlenül boldogok voltunk, hogy valami egyedülálló dolog részesei lehetünk. Biztosak voltunk abban, hogy az életünk örökre megváltozik.

Ha visszatekintünk az 1989-es évre, számtalan emlékezetes mozzanat vagy esemény jut eszünkbe, amelyek közül akadt, ami apróságnak tűnt, 25 év távlatából azonban úgy látszik, hogy a maga műfajában mégis mérföldkőnek bizonyult. 10 izgalmas tényt vagy említésre érdemes momentumot gyűjtöttünk össze 1989-ből. Kíváncsian várjuk kommentben, hogy ti mivel egészítenétek ki a listát!

1. Filmbemutatók özöne

Egymást érték a kasszasikerek a hazai mozikban, és ez annak is köszönhető, hogy éppen 1989-ben alakult meg Magyarországon az InterCom, azzal a céllal, hogy a Columbia, a TriStar (ma Sony) a Warner és a Buena Vista (ma Disney) filmjeit elhozza nekünk. Már az első évben nagyot kaszáltak az Ikrek, a Koktél és a Vörös zsaru bemutatójával. Akkor még nagy szó volt az is, hogy az 1988-ban piacra dobott A hal neve: Wanda, a Drágán add az életed! és az Esőember nem több éves késéssel került a hazai mozikba. A mi kedvencünk az 1989-ben bemutatott filmek közül a Roger Nyúl a pácban, amely minden idők egyik legsikeresebb vegyes technikájú mozija. Valós díszletek között valódi és rajzolt szereplők folytatnak kitűnően megírt és remekül lefordított párbeszédeket. Egyetlen percet sem unatkoztunk!

VIDEÓ: A Roger Nyúl a pácban nyitó jelenete

2. Nálunk járt Kalkuttai Teréz anya

1989. június 16-án érkezett hozzánk a Nobel-békedíjas személyiség, hogy elindítsa az általa alapított Szeretet Misszionáriusai rend magyarországi működését. Ebben az évben kaptak újra működési engedélyt hazánkban a szerzetesrendek, ténykedésük hivatalosan ugyanis több évtizeden át szünetelt. Teréz anya (aki 1910-ben született a mai Macedónia területén, Szkopjéban, és 18 évesen döntötte el, hogy missziós nővér lesz Indiában) egyetlen dologhoz ragaszkodott, ahhoz, hogy ott legyen a rendház, ahol szegények élnek. Két üresen álló egyházi épületet ajánlottak fel e célra: a Bokréta utcai kápolnát a IX. kerületben, Érd-Parkvárosban pedig egy elhagyatott plébániát. Utóbbi lett a Szeretet Misszionáriusai Rend első hazai központja. A rend adományokból él, állami támogatást nem fogadnak el. 1989-ben négy nővér érkezett Teréz anyával, ingyenkonyhát indítottak, és elkezdték a munkát, közben magyarul tanultak. A közösség célja a szenvedők fájdalmának enyhítése a szó konkrét és átvitt értelmében is.

madre_teresa_di_calcutta_1

3. A Danubius áttért a teljes egészében magyar nyelvű adásra

Emlékeztek még az 1986-os balatoni nyaralásra? És arra, amikor a rádió gombját tekergetve rátaláltatok a német nyelven, kiváló minőségben sugárzó Danubiusra? Először azt hittük, osztrák adó, ám hamarosan rájöttünk, hogy remek zenei kínálattal rendelkező adás itthon készül, turistáknak. 1985-ben Ausztriában született meg az első magyarországi kereskedelmi rádió ötlete - ott lehetett ilyen adókat üzemeltetni -, így jutott el a projekt a Magyar Rádióhoz. A vezetőség valami miatt ráharapott az ötletre, és 1986 júliusában a Balatonnál a 100,5 MHz frekvencián megszólalt az akkori szignál.

Kezdetben reggel 7-től este 18 óráig volt műsor, és kizárólag a turistaszezonban. 1989 nyarán még német nyelven készült az adás, ezért az akkor hazánkba nagy számban érkező, és hazamenni nem szándékozó kelet-német vendégekhez is szóltak. Mivel a rádió nagy siker volt a németül nem tudó magyarok között is - természetesen a zenének köszönhetően -, az év folyamán váltott a Danubius magyar nyelvre.

HANGFELVÉTEL: Néhány perc a Danubius kezdeti, magyar nyelvű adásából

4. A határnyitás

1989 májusában elkezdték lebontani az osztrák-magyar határon a megfigyelőberendezéseket, és akkor már hónapok óta zajlott különösebb felhajtás nélkül a szovjet csapatok kivonása Magyarországról.

drotakadaly_lebontasa

Fotó: Urbán Tamás - Fortepan

5. A páneurópai piknik

A határzár bontásáról az akkori ellenzéki MDF egyik tagjának jutott eszébe a páneurópai piknik ötlete, vagyis hogy a burgenlandi és a magyarországi résztvevők a saját hazájukban, de nyitott határnál találkozzanak és beszélgessenek. A Magyar Demokrata Fórum, a Szabad Demokraták Szövetsége, a FIDESZ és az FKGP helyi szervezetei együtt szervezték az eseményt, Habsburg Ottó és Pozsgay Imre fővédnökségével.

Közben azonban nem számoltak azzal a több ezer NDK állampolgárral, akik a határzár lebontásának hírére a balatoni nyaralás ürügyén makacsul hazánkban maradtak. Abban az évben feltűnően sokan voltak a Balaton partján. A páneurópai piknikre röplapokon hívták fel a figyelmüket, így a rendezvény napján már rengeteg menekült volt a környéken. 1989. augusztus 19-én a délután 15 órakor 3 óra hosszára megnyitott határon 600 NDK állampolgár szökött nyugatra. A magyar határőrség az akkor még érvényben levő lőparancs ellenére sem avatkozott közbe. A többi nálunk vendégeskedő NDK állampolgár hivatalosan 1989. szeptember 11-én távozhatott Ausztriába.

grenzoeffnung1989

Szökés a nyitott kapun át Ausztriába - Forrás: Múlt-kor

urban_tamas

NDK állampolgárok mennek a hegyeshalmi határátkelőhöz 1989. szeptember 10-én. Fotó: Urbán Tamás, Fortepan.

6. Elindult a Calypso Rádió

A Danubius 1986-os indulása és 1989-ig elért sikerei bátorítólag hatottak a kereskedelmi rádiózás fejlődésére, így Calypso a Magyar Rádió és a Multimedia Organisation a főváros 70 km-es körzetébe kezdett el sugározni. Naná, hogy ez is könnyűzenei adó lett! A budapestiek és a főváros környékén élők biztosan szívesen emlékeznek vissza a rádióra. Az adás főszerkesztője B. Tóth László volt, és olyan műsorvezetők fordultak meg az évek során a stúdióban, mint Déri János, Fenyő Miklós, Fiala János, Dombóvári Gábor, Kudlik Júlia, Molnár Dániel, Szilágyi János vagy Zorán. A Calypso vezette be a hallgatók rendszeres betelefonálását az élő adásba.

fortepan_56361

B. Tóth László a Calypso stúdiójában 1989-ben - Fotó: Vahl Ottó, Fortepan.

7. A The Cure fellépése a Kisstadionban

Több szempontból is izgalmas volta The Cure hazai fellépése. Egyrészt a zenekar a legendák szerint csak akkor vállal fellépést, ha a helyszín rendelkezik azokkal a technikai eszközökkel, amelyeket kérnek - nem mindegy ugyanis számukra, hogy milyen a hangosítás. Másrészt abban az évben jelent meg új albumuk, a Desintegration, amelynek több dala is igen népszerű lett. Harmadrészt a nyolcvanas években erőssé vált itthon a dark-gót vonal, szinte minden városban rohangáltak gruftik, a Depeche Mode és a The Cure nálunk is tízezreket öltöztetett feketébe.

"A budapesti koncerten, ahová 17 ezer dark zarándokolt el, köztük Robert Smith mindkét nembeli hasonmásai, sajnos rövid ideig tartott a sokk. Talán a Kisstadion észbontó akusztikája, talán a túlfényezett színpadkép volt az oka, talán az, hogy a zenekar teljes keresztmetszetet akart adni a pályájáról. (Elterjedt, hogy ez a Cure utolsó turnéja…) Voltak döbbenetes pillanatok: a Kyoto Song tompa dübörgése, Robert Smith pszichedelikus gitárszólója vagy a Between the Eyes (Inbetween Days - a szerk.) remegése" - írta az Ifjúsági Magazin riportere. Erre így reagált az egyik kommentelő a Cureous blogon: "Egyvalamit azonban egyértelműen kijelenthetek, szerintem kb. 16999 társammal együtt: ez egy totális kiütés volt. És nem volt a színpad túlfényezett. Ez volt A KONCERT."

koncertfoto

Fotó: Madbobrjscure

8. Bemutatták A legényanya című filmet

Schwajda György A rátóti legényanya című könyvéből 1988-89-ben készült filmet Gyermelyen forgatták, rendezője Garas Dezső volt, a férfi főszereplő Eperjes Károly. A szatírának számos aranyköpést köszönhetünk: "Béláim, az Úrban! Na, akkor gondolkodjunk!" "Túltoltuk!" "Meg kéne nyújtani a padot!" Az alapsztori szerint Rátóton minden férfit Bélának hívnak, akik egész nap a kocsmában vannak. A sorból Rozi lóg csak ki, aki a fiát Józsinak keresztelteti. Felnő Józsi, de nem érdeklik a lányok, ezért édesanyja imádkozni kezd a Szűzanyához. Közben belopózik Józsihoz Ágika, a fiú pedig várandós lesz...

VIDEÓ: Túltoltuk!

9. Úgy járt itt a Nirvana, hogy gyakorlatilag észre sem vettük

Sokáig városi legendának számított a nagyközönség számára, hogy 1989-ben, a köztudatba való berobbanásuk előtt Budapesten adott koncertet a Nirvana. Még fórumok is foglalkoztak ezzel, folyamatosan nyomozva, hogy ugyan, jelentkezzen már, aki járt azon a koncerten a PeCsában. Néhány éve az UrbanLegends utánajárt a dolognak, és némi guglizás után kiderítette, hogy maga Novoselic töltött fel budapesti képet a Live Nirvana oldalra. A zenekar 1989 október végén az Egyesült Királyságban turnézott, majd november elején egy csomó koncertet adtak Hollandiában (elsején például kettőt is!) ezután Nyugat-Németországban zenéltek, nem sok időt hagyva a pihenésre. November 21-én léptek fel nálunk - állítólag meglehetősen indiszponált állapotban - a TAD, a The Love és a nagy hazai alter kedvenc, a Szexepil társaságában. Mondanunk sem kell, hogy a Szexepil több embert vonzott a PeCsába, mint az akkor még szinte senkinek számító Nirvana...

Budapest_01

10. Ma már különösnek ható reklámok jelentek meg

Bizony, a sok változással, a privát bankok és pénzintézetek, az első valódi magáncégek alapításával elindult a piaci verseny és ezzel a valódi kereskedelmi reklámok megjelenése. Ma szemmel azonban elég porosnak és avíttnak tűnnek eszközeikben, képeikben és időnkét ötleteikben is.

Ha tetszett az összeállítás, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
1800 éves ábrázolás került elő Jézusról, amin teljesen máshogy nézett ki, mint eddig tudtuk
Egy oxigéntől elzárt föld alatti sírkamrának köszönhetően maradt fenn szinte tökéletes állapotban a 3. századi falfestmény. A felfedezés egy régészeti leletsorozat része, amely alapjaiban rengeti meg a vallás korai terjedéséről alkotott elképzeléseket.


Egy 3. századi, oxigéntől elzárt sírkamra falán találták meg a valaha volt egyik legjobb állapotban fennmaradt korai Jézus-ábrázolást, ami egy sor más, az elmúlt években előkerült lelettel együtt teljesen új megvilágításba helyezi a kereszténység korai történetét. Az izniki (ókori Nikaia) föld alatti családi sírban felfedezett, Jó Pásztorként ábrázolt Krisztus-freskó pigmentjei szinte tökéletesen megőrizték eredeti állapotukat – írta a The Independent.

A felfedezés egy nagyobb régészeti hullám része, amely az elmúlt két évben söpört végig Anatólián. Laodiceában egy ritka, 4. századi domus ecclesiae került elő: egy magánházból kialakított keresztény istentiszteleti hely. A mai İzmirben, az ókori Szmirna agoráján egy római kori bevásárlóközpont falán 2. századi, kódolt keresztény üzenetekre bukkantak: az egyik egy keresztrejtvényszerűen elrendezett „Logosz” — vagyis Ige — felirat, egy másik pedig a „800” számkód, amely a görög betűk számértéke alapján a „hit” és az „Úr” szavakra utal.

A képen egy szakáll nélküli, rövid hajú, előkelő római ruhát viselő fiatal férfi látható, akinek arcvonásai, ruhájának redői és a vállán cipelt kos is élesen kivehető.

Pergamonban a kutatók azonosították azt a 25 ezer fő befogadására is alkalmas amfiteátrumot, ahol a 2. században keresztényeket végezhettek ki, és itt találtak rá a Szent György-kultusz egyik legkorábbi tárgyi bizonyítékára, egy 5. századi zarándokkulacsra is.

Mindeközben Epheszoszban egy teljes, a 614-es évek körüli tűzvészben leégett, de a hamu alatt „Pompeji-szerűen” konzerválódott kora bizánci üzletnegyedet tártak fel, benne többek között egy zarándok-emléktárgyakat árusító bolttal.

A leletek sokasága segít megérteni, miért éppen Anatólia vált a korai kereszténység egyik központjává. A Római Birodalomban az élő császárok isteni tisztelete, a császárkultusz éppen Pergamonban vert gyökeret, ahol már időszámításunk előtt 29-ben templomot emeltek Augustus tiszteletére.

Nem véletlen, hogy a Jelenések könyve ezt a helyet „a Sátán trónjának” nevezi, a császárt pedig a „Fenevadnak”, akinek száma a 666.

A régészet legújabb eredményei, köztük a Sagalassosban talált hatalmas, 4,5 méteres császárszobrok is azt bizonyítják, hogy ez a kultusz rendkívül látványos és erőteljes volt, amellyel szemben a kereszténység egy markáns alternatívát kínált.

Az új felfedezések tudományos vitákat is lángra gyújtottak a kereszténység gyors terjedésének okairól. A legújabb elméletek szerint a – korábban hittnél valószínűleg kisebb léptékű – üldözések és a vértanúság kultusza paradox módon erősítette a közösségeket. Emellett a korai keresztények szociális hálója, a járványok idején nyújtott segítségük, valamint az újszülöttek kitételének és megölésének elutasítása is hozzájárulhatott a sikerükhöz: egyes elméletek szerint ez különösen a lánycsecsemők túlélési esélyeit javította, és hosszabb távon demográfiai előnyt adott a keresztény közösségeknek.

„Anatólia – a mai Törökország – sok tekintetben a korai kereszténység bölcsője volt.”

A korai kereszténység egyik vezető szaktekintélye, Candida Moss, a Birminghami Egyetem professzora szerint a leletek jelentősége vitathatatlan. A szakértő kifejtette, hogy a régió, amelyet Péter és Pál apostolok is bejártak, kulcsfontosságú a vallás korai történetében, és nem szabad elfelejteni, hogy

a birodalom központját is Konstantinápolyba, a mai Isztambulba helyezték át, amikor a kereszténység államvallássá vált.

A feltárások Törökország egész területén folytatódnak, és a kutatók szerint az izniki nekropolisz, a pergamoni amfiteátrum vagy az epheszoszi üzletnegyed további vizsgálata még számos titkot tárhat fel az emberiség történetének egyik legfontosabb korszakáról.

Via Independent


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
Évtizedes hallgatás tört meg – Kovács Kati szerint őt és Cserháti Zsuzsát is zaklatták
Kovács Kati szerint a Kádár-korszak zeneiparát nem mindig szakemberek irányították, ami súlyos visszaélésekhez vezetett. Az énekesnő szerint az akkori hatalmasságok zaklatásai őt is elérték, de Cserháti Zsuzsa sorsát pecsételték meg igazán.


Az énekesnő arról beszélt, hogy a Kádár-korszak zeneiparában sem volt ismeretlen a hatalommal való visszaélés - írta a Blikk. Kovács Kati szerint korábban, amikor a visszaélésekről beszélt, „az időközben szentté avatott emberek nagyon megsértődtek”, és tagadták az állításait.

„Akkoriban is voltak munkahelyi zaklatások, amelyeken én könnyedén túlléptem, mert ilyen a természetem. Cserháti Zsuzsa viszont – aki ugyanúgy megszenvedte azt az időszakot – sokáig élete fő tragédiájaként emlegette, hogy mennyi abúzus érte.”

A kemény fellépés és a gyors döntések már a pályája legelején is jellemezték. Első Ki mit tud?-os szereplése után, 17 évesen a zsűri azzal küldte haza, hogy nem is énekel, hanem kiabál.

„Amikor azt mondták, kiabálok, lejöttem a színpadról, és elhatároztam, hogy akkor én ezt itt be is fejezem. Lezártam magamban azt a korszakot” – mondta. A karrierjét végül édesanyja mentette meg, aki a következő tehetségkutatóra újra benevezte. „Ha ezt nem teszi, biztos, hogy nem a zenei pá­lyán kötök ki, mert már volt egy ellenérzésem a zenével kapcsolatban” – tette hozzá.

Ez a határozottság mutatkozott meg akkor is, amikor egy komoly külföldi ajánlatot utasított vissza. Hamburgban a Led Zeppelin előtt lépett fel, és az Ein Tag im September című dala azonnal sláger lett.

„Szinte le sem jöttem a szín­padról, amikor a kezembe nyomtak egy lakáskulcsot, majd közölték: ha akarok, még ma odaköltözhetek.”

A szerződés öt évre szólt volna, ami alatt nem jöhetett volna haza. Bár édesanyja támogatta volna a döntésben – „Gyorsan eltelt volna az az öt év” –, Kovács Kati végül a családja, a barátai és a magyar közönség mellett döntött.

A visszavonuláson ma sem gondolkodik. „Csak egyvalami állíthat meg, az egészségem romlása” – szögezte le az énekesnő, akit harminc éve mindenben támogat informatikus férje, akivel elmondása szerint nagyon hasonló az értékítéletük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Farkas Bertalan: Az űrrepülés egy kétesélyes küldetés – 46 éve a hősünk volt, ma egy üres épület viseli a nevét
Az első magyar űrhajós küldetése hatalmas kockázatot rejtett, de sikere egy egész ország hősévé tette. Ennek ellenére a tiszteletére épült gyulaházi űrközpont évek óta kihasználatlanul áll, beváltatlan ígéretként.


Ma 46 éve, 1980. május 26-án, magyar idő szerint 20 óra 20 perckor egy egész ország tartotta vissza a lélegzetét. A kazahsztáni Bajkonurból elstartolt a Szojuz–36 űrhajó, fedélzetén Farkas Bertalan vadászpilótával, aki ezzel a hetedik nemzet képviselőjeként lépett ki a csillagok közé. A küldetés azonban jóval több volt, mint egy nyolcnapos utazás a Szaljut–6 űrállomásra; egy olyan tudományos és kulturális mérföldkő lett, amelynek hatása évtizedekkel később, egy teljesen új korszak hajnalán is érezhető.

Az első magyar űrhajós maga is tudatában volt a vállalkozás veszélyeinek, ahogy egy későbbi interjúban felidézte.

„Az űrrepülés, amíg földet nem érsz, kétesélyes küldetés, amelyből nem biztos, hogy visszatérsz”

A hetvenes évek végén a szocialista országok közös Interkozmosz programja nyitotta meg az utat a nem szovjet űrhajósok előtt. A magyar repülést egy évvel elhalasztották a Szojuz–33 korábbi dokkolási hibája miatt, ami csak tovább növelte a várakozást. A küldetés gerincét tizenhárom, magyar tudósok és mérnökök által kidolgozott kísérlet adta.

Ezek közül is kiemelkedett a Pille nevű, hordozható sugárdózismérő, amely a maga korában forradalmi újításnak számított, hiszen azonnali visszajelzést adott az űrhajósokat érő kozmikus sugárzásról. A Pille későbbi generációi a Nemzetközi Űrállomáson is bizonyítottak, igazolva a magyar mérnöki tudás időtállóságát. Farkas Bertalan és parancsnoka, Valerij Kubaszov az űrállomáson töltött hét alatt anyagtudományi kísérleteket is végzett, valamint a Balaton műszerrel vizsgálták a szellemi munkavégző képesség változását a súlytalanságban.

Az utazás azonban nem csak a tudományról szólt. Amikor Farkas Bertalan az űrből olvasott esti mesét a magyar gyerekeknek, magával víve a tévémacit, egy egész nemzetet kapcsolt be a kalandba, emberközelivé téve a felfoghatatlan csúcstechnológiát.

„Láttam a Földet alattunk és büszke voltam, hogy az emberiség ezt tudta produkálni, a tudomány, a technika legyőzött mindent” – idézte fel a pillanatot, amely örökre megváltoztatta a perspektíváját.

Közel fél évszázad telt el, mire Magyarország újra embert küldhetett a világűrbe. A HUNOR Program keretében Kapu Tibor gépészmérnök kapta meg a lehetőséget, hogy Farkas Bertalan nyomdokaiba lépjen.

Kapu Tibor a Nemzetközi Űrállomáson töltött közel háromhetes küldetése során olyan kísérleteket végzett, amelyek részben az 1980-as misszió örökségére épültek. A fedélzetre vitte a Pille egy modern változatát, és a Semmelweis Egyetem bevonásával az emberi szervezet mikrogravitációra adott válaszait is vizsgálták.

Farkas Bertalan évtizedekig várt utódjára, és a HUNOR Program során aktív mentorként segítette a felkészülést. A két generációt képviselő űrhajós kapcsolata szimbolikussá vált.

Farkas személyes tanácsokkal látta el Kapu Tibort, ahogy egy interjúban fogalmazott: „Arról beszéltem Tibinek, hogy minden egyes másodpercet próbáljon rögzíteni magában”.

Farkas Bertalan örökségének ápolása kettős képet mutat. Míg a Budapesti Történeti Múzeumban kiállítás mutatta be a magyar űrkorszak relikviáit, addig szülőfalujában, Gyulaházán egy róla elnevezett látogatóközpont évek óta üresen áll, mert a megígért berendezések sosem érkeztek meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
40 éve zúzta szét egyetlen meccs az egész ország álmát: a 0–6-os irapuatói katasztrófa még mindig fájó seb
Az 1986-os, Szovjetunió elleni 6–0-s vereség a magyar sporttörténelem egyik legnagyobb traumájává vált. Ez a mérkőzés volt a magyar labdarúgás máig utolsó világbajnoki szereplésének nyitánya és egyben szimbolikus vége.


Negyven év hosszú idő, de vannak sebek, amiket még ennyi idő sem gyógyít be. Ma van az évfordulója annak a napnak, amikor a magyar futballálom kilencven perc alatt rémálommá vált Irapuatóban, és egy egész nemzetet taszított a döbbenetbe. Az 1986. június 2-i, Szovjetunió elleni 6–0-s vereség nem csupán egy elveszített világbajnoki mérkőzés volt: egy korszak vége, egy generáció futballba vetett hitének összeomlása és egy máig ható kollektív trauma születése. A nap, amelyből tanulság lett – és mementó.

Pedig a remény soha nem szárnyalt olyan magasan, mint a mexikói torna előtt. A Mezey György által irányított válogatott egy modern, letámadásokra és labdabirtoklásra épülő, Európa-szerte csodált futballt játszott. Megnyerték a selejtezőcsoportjukat Hollandia és Ausztria előtt, mindössze egyetlen vereséget szenvedve. A csúcsot az 1986. március 16-i, brazilok elleni barátságos mérkőzés jelentette, ahol a Népstadionban 3–0-ra diadalmaskodtak. Az az este nem csupán egy győzelem volt, hanem egy nemzeti eufória, az érzés, hogy ez a csapat bárkivel felveszi a versenyt – írta a Nemzeti Sport.

Egy korabeli szurkoló mondata tökéletesen leírta a hangulatot: „A brazilokat jöttem nézni, de csak magyarokat láttam”.

A világbajnokságon már egy olyan csapat várt ránk, amely a jövő fociját játszotta. Valerij Lobanovszkij szovjet válogatottja a friss KEK-győztes Dinamo Kijevre épült, és egyfajta tudományos futballt képviselt. A csapat egy adatokra, kőkemény fizikális felkészítésre és pozíciós játékra épülő, olajozottan működő gépezet volt.

A mérkőzés körülményeit a hőség és a magasság is súlyosbították, bár az tény, hogy a természeti adottságokból mindkét csapat egyformán kapott. A mérkőzést Irapuatóban, egy több mint 1700 méterrel a tengerszint felett fekvő városban rendezték, helyi idő szerint délben, perzselő hőségben. Ezek a körülmények önmagukban is próbára tették a játékosok szervezetét.

A magyar szurkolók még el sem helyezkedhettek kényelmesen, amikor a meccs gyakorlatilag eldőlt. A 2. percben Jakovenko, majd a 4.-ben Alejnyikov is betalált, sokkolva a csapatot és a televíziónézőket. Vitray Tamás, a mérkőzés kommentátora a nemzet döbbenetét öntötte szavakba.

„Igazi hidegzuhany, ilyen lidérces álmunk nem is lehetett volna” – hangzott el az élő adásban.

A félidőre Belanov tizenegyesével már 3–0 volt az állás. A második játékrészben a mentálisan és fizikailag is megtört magyar csapat már csak asszisztálni tudott a szovjetek gólfesztiváljához, amelynek végén a 6–0-s végeredmény állt az eredményjelzőn.

A játékosok negyven év távlatából is a felkészülést okolják. Détári Lajos, a csapat egyik legnagyobb sztárja kendőzetlen őszinteséggel beszélt a hibákról.

„A legnagyobb hiba az volt, hogy minden nap tizenkét órakor edzettünk… szerintem félrevezették Mezey Györgyöt.”

A játékosok szerint a csapat túledzette magát a mexikói körülmények között, és mire a mérkőzés elkezdődött, már teljesen kimerültek. Détári szavai drámai erővel világítanak rá a helyzetre: „A meleget nem lehet legyőzni… Nem tudtuk.” Mezey György a meccs után a mentális összeomlást emelte ki, elismerve, hogy „négy perc alatt két gólt kapni, ez egyenlő egy megrendítő ütéssel.” A tágabb képet Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás kapusa fogalmazta meg keserűen, mondván, a magyar labdarúgásnak nincs meg a kellő szakmai és morális bázisa egy ilyen szintű tornához.

Bár a válogatott a következő mérkőzésén 2–0-ra legyőzte Kanadát, a franciáktól elszenvedett 3–0-s vereség megpecsételte a sorsát: Magyarország kiesett. Azóta a magyar labdarúgó-válogatott nem jutott ki világbajnokságra.

A vereség azonban kilépett a sporthírek világából, és kulturális emlékezetté vált. Irapuato a totális kudarc, a felkészületlenség és a szertefoszlott álmok szinonimája lett a közbeszédben. A játékosok számára pedig egy életre szóló teher maradt. Nagy Antal, a csapatkapitány szavai mindent elmondanak a trauma mélységéről.

„Ha valami jót csinálunk, megmarad az emlékünkben, ha pedig rosszat, az elkísér minket a sírig.”

Az irapuatói meccs összefoglalóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk