Zelenszkij: „Egyértelmű, hogy Ukrajna nem lesz tagja a NATO-nak”
Ukrajnának egy új védelmi szövetséget kell kötnie, amelynek részese egy atomfegyverrel rendelkező ország. Egyelőre ez Nagy-Britannia - mondta Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök úgy véli, hogy Ukrajna a NATO "nyitott ajtók" politikája ellenére sem lesz az észak-atlanti szövetség tagja.
Az államfő az Ukrajinszka Pravda hírportál szerint ezt kedden a Nagy-Britannia vezette Egyesített Expedíciós Erők országainak vezetőihez intézett beszédében mondta. A London kezdeményezésére 2012-ben elindított, földön, vízen, levegőben végrehajtandó hadműveletre tervezett egyesített haderőnek jelenleg tíz észak-európai ország a tagja: Nagy-Britannia mellett Dánia, Finnország, Észtország, Izland, Lettország, Litvánia, Hollandia, Svédország és Norvégia.
"Egyértelmű, hogy Ukrajna nem lesz tagja a NATO-nak. Ezt értjük, hisz értelmes emberek vagyunk. Évek óta hallunk az állítólagos nyitott ajtókról, de azt is hallottuk, hogy nem léphetünk be (a NATO-ba). Ez igaz, és örülök, hogy az ukrán emberek is kezdik megérteni, ezért magunkra támaszkodunk, illetve partnereinkre, akik segítenek bennünket"
- jelentette ki Zelenszkij.
Hangsúlyozta, hogy Ukrajna most nem a NATO-szerződés 5. cikkelyének alkalmazását kéri, hanem csak a légtér lezárását, amivel véget lehetne vetni az orosz légicsapásoknak.
"Az együttműködés új formáira, új elszántságra van szükségünk. Ha nem tudunk bemenni egy nyitott ajtón, akkor olyan közösségekkel kell együttműködnünk, amelyek segítenek és megvédenek bennünket, mint például az önök szövetsége, valamint megbízható garanciákat kell kapnunk"
- hangoztatta az elnök.
Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára kedden úgy vélekedett, hogy Ukrajnának új védelmi szövetséget kell kötnie, amelyben legalább egy atomfegyverrel rendelkező ország is benne van. Szerinte ez az ország Nagy-Britannia lehet.
"A második világháború után létrehoztak számos nemzetközi szervezetet, amelyeknek nincs befolyásuk semmire, csak az aggodalmukat képesek kifejezésre juttatni. Ukrajnának egy új védelmi szövetséget kell kötnie, amelynek részese egy atomfegyverrel rendelkező ország. Egyelőre ez Nagy-Britannia"
- fejtette ki a tisztségviselő.
Mihajlo Podoljak, az elnöki iroda vezetőjének tanácsadója közben a Twitteren közölte, hogy kedden folytatódnak az ukrán-orosz béketárgyalások. Szavai szerint a megbeszélések napirendjén elsősorban a tűzszünet és az orosz csapatok Ukrajna területéről való kivonásának kérdései szerepelnek.
Ljudmila Denyiszova ukrán emberi jogi biztos kedden közzétette, hogy az Ukrajna elleni teljes körű háború február 24-i kezdete óta mostanáig az orosz erők támadásaiban három újságíró vesztette életét - két ukrán és egy amerikai -, továbbá legalább 35 sérült meg.
"A megszállók harcot folytatnak azok ellen is, akik ukrajnai háborús bűneikről objektíven tudósítanak: újságírókat lőnek és ölnek meg" - mondta az ombudsman.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök úgy véli, hogy Ukrajna a NATO "nyitott ajtók" politikája ellenére sem lesz az észak-atlanti szövetség tagja.
Az államfő az Ukrajinszka Pravda hírportál szerint ezt kedden a Nagy-Britannia vezette Egyesített Expedíciós Erők országainak vezetőihez intézett beszédében mondta. A London kezdeményezésére 2012-ben elindított, földön, vízen, levegőben végrehajtandó hadműveletre tervezett egyesített haderőnek jelenleg tíz észak-európai ország a tagja: Nagy-Britannia mellett Dánia, Finnország, Észtország, Izland, Lettország, Litvánia, Hollandia, Svédország és Norvégia.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Kaptam rá egy több százezer forintos ajánlatot” – Rónai Egon elárulta, mi lesz az Orbán-rajz sorsa
A miniszterelnök a Mérleg című műsorban, beszélgetés közben készítette a nonfiguratív alkotást. Rónai most azon gondolkodik, hogy a dokumentált, de nem dedikált művet eladja, és a pénzt felajánlja.
Rónai Egon a Blikknek árulta el, hogy jótékonysági célból eladná azt a nonfiguratív rajzot, amit Orbán Viktor miniszterelnök készített az ATV-s interjúja közben. A műsorvezetőnek már konkrét vevőjelöltje is van a különleges alkotásra.
„Kaptam rá egy több százezer forintos ajánlatot. Megvenné valaki a rajzot, és a pénzt egy általam meghatározott jótékonysági szervezetnek utalná”
– mondta Rónai.
A műsorvezető hozzátette, a rajz ugyan „dedikálva nincs, de dokumentálva igen”. Elmondása szerint szöget ütött a fejébe a lehetőség, mert úgy gondolja, ha valakinek tudnak ezzel segíteni, akkor „érdemes elgondolkodni rajta...”.
A beszélgetésre az ATV Mérleg című műsorában került sor, amire a csatornánál 15 éve nem volt példa, a kormányfő legutóbb 2010-ben járt náluk. A felvétel kedden délelőtt készült, és a délután adásba került másfél órás interjú alatt Orbán Viktor gyakorlatilag kérdésenként egy újabb mintát rajzolt a papírra. Rónai szerint „oldott hangulatban érkezett a miniszterelnök”, de voltak az interjúnak feszült pillanatai is. A riportert meglepte, hogy a kormányfőt mennyire felvillanyozta az űrkutatás témája, különösen az amerikai űrállomás építésében való magyar részvétel.
A beszélgetés létrejöttéről elmondta, hogy a pletykák már nyár elején elindultak, miután Orbán Viktor a Mandiner egyik podcastjában említést tett róla. Az interjú végül a miniszterelnök amerikai útja előtt, a múlt héten kezdett konkretizálódni, és hétfőn dőlt el véglegesen. A felkészülésre nem volt sok ideje, az este, az éjszaka és a hajnal maradt rá. „Néhány adatnak néztem utána alaposabban, hiszen a jó újságíró ezeket megnézi újra és újra, hogy ne fejből blöfföljön” – fogalmazott, hozzátéve, hogy Szabó Betti szerkesztővel közösen dolgoztak.
Az interjú nagy visszhangot váltott ki, a közösségi médiában a szokásos sokszorosára nőtt a szélsőségesen pozitív és negatív reakciók száma. Rónai elmondta, hogy sok kedves, személyes üzenetet kap, a legtöbbet – érdekes módon – szakmabeliektől. A műsorvezető végül elmondta, jól aludt, mert büszke az ATV csapatára, amelyik hibátlanul levezényelte a műsort. „A televíziózás soha nem egyéni műfaj, sok ember munkája és jelen esetben sikere is” – zárta gondolatait.
Rónai Egon a Blikknek árulta el, hogy jótékonysági célból eladná azt a nonfiguratív rajzot, amit Orbán Viktor miniszterelnök készített az ATV-s interjúja közben. A műsorvezetőnek már konkrét vevőjelöltje is van a különleges alkotásra.
„Kaptam rá egy több százezer forintos ajánlatot. Megvenné valaki a rajzot, és a pénzt egy általam meghatározott jótékonysági szervezetnek utalná”
– mondta Rónai.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor a Telexről: A Soros-hálózat része az egész, ugyanaz a bagázs, akik ellen harcolunk
A kormányfő a keddi ATV-s interjúja után közzétett videóban reagált a lap kérésére. A Telex szerint bevételeinek több mint 90%-a hazai hirdetésekből, kereskedelmi bevételekből és olvasói támogatásokból származik, a külföldi pályázatok aránya 10% alatt van.
Orbán Viktor egy rövid Facebook-videóban reagált a Telex megkeresésére, miután a keddi ATV-s interjúja után a portál is interjút kért tőle. A miniszterelnök közölte: akkor ül le a Telexszel, ha azt nem külföldről fizetik.
Úgy fogalmazott, hogy akik külföldről kapják a pénzt, „megbízást teljesítő”, „fogott emberek”. Szerinte nincs értelme olyan beszélgetésnek, amelyben nem két szuverén ember beszélget.
A videóban felidézik a Telex legutóbbi átláthatósági jelentését, amely szerint a bevételeik kevesebb mint 10 százaléka érkezik külföldi pályázatokból, Magyarországgal szövetségi viszonyban lévő országokból.
Erre a kormányfő azt mondta:
„hagyjuk a mesét, a Soros-hálózat része az egész, ugyanaz a bagázs, aki ellen harcolunk”.
A Telex szerint indulása óta átláthatóan működik, és a törvényi előírásoknál részletesebb jelentéseket tesz közzé minden évben. Ezekben a saját bevételeikről is beszámolnak, a külföldről érkező tételekről is.
Legutóbbi jelentésük alapján a kiadvány a piacról él, és onnan fog a jövőben is. Bevételeik több mint 90 százaléka hirdetésekből, egyéb kereskedelmi bevételekből (webshop, könyveladások, események jegybevételei) és olvasói támogatásokból áll.
Az olvasói támogatások nagyjából a teljes bevétel 30 százalékát adják, ennek 99 százaléka 15 ezer forint alatti összeg volt. A maradék, vagyis kevesebb mint 10 százalék nyilvános, legális pályázatokból érkezett Magyarországgal szövetségi viszonyban lévő országoktól vagy szervezetektől, legnagyobb része az EU-tól. A Telex szerint ezek a források nem érintették az alapműködést, és a pályázati szerződések rögzítik, hogy a tartalmakba senkinek nincs beleszólása.
A lap munkáját az is mutatja szerintük, hogy az idei személyi jövedelemadó 1 százalékos felajánlásaiból a Telex a Szabad Sajtóért Alapítvány 580 563 356 forintot kapott, közel negyvenezer felajánlótól.
Orbán Viktor egy rövid Facebook-videóban reagált a Telex megkeresésére, miután a keddi ATV-s interjúja után a portál is interjút kért tőle. A miniszterelnök közölte: akkor ül le a Telexszel, ha azt nem külföldről fizetik.
Úgy fogalmazott, hogy akik külföldről kapják a pénzt, „megbízást teljesítő”, „fogott emberek”. Szerinte nincs értelme olyan beszélgetésnek, amelyben nem két szuverén ember beszélget.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Trump tudott a lányokról” – állítja Jeffrey Epstein egy frissen nyilvánosságra hozott e-mailben
Az amerikai kongresszus által közzétett üzenetek szerint az exelnök órákat töltött az egyik áldozattal Epstein házában. A Fehér Ház szerint az egész egy politikai lejáratás.
Az amerikai Képviselőház felügyeleti bizottságának demokrata tagjai szerdán nyilvánosságra hoztak több e-mailt, amelyeket a szexuális bűnöző Jeffrey Epstein az elmúlt 15 évben küldött élettársának, Ghislaine Maxwellnek és a Donald Trumpról később kritikus hangvételű könyvet író Michael Wolffnak – számolt be a 24.hu.
A levelekben a szexuális visszaélésekkel és emberkereskedelemmel vádolt Epstein többször említette Donald Trumpot, és azt állította, hogy az amerikai elnök sok időt töltött együtt egy nővel Epstein házában, akit a bizottság az egyik áldozatként azonosított.
Egy 2011-es üzenetben Epstein azt írta, Trump neve „eddig nem került elő”, míg egy 2019-es levélben vitatta az elnök állítását arról, hogy kizárta őt a Mar-a-Lago klubból. Ebben az üzenetben Epstein ismét azt írja:
Trump „tudott a lányokról”, és kérte Ghislaine-t, hogy hagyja abba, bár a beszámolókból nem derül ki, pontosan mit.
Michael Wolff 2015. december 15-én, a CNN republikánus előválasztási vitájának napján e-mailt küldött Epsteinnek, amelyben jelezte, hogy a csatorna rákérdezhet Trump és Epstein kapcsolatára. Epstein válaszában megkérdezte: „ha közösen megfogalmazhatnánk egy választ neki, szerinted mi legyen az?” Wolff erre azt felelte: „Szerintem hagyd, hogy megássa a saját sírját. Ha azt mondja, nem volt a repülődön vagy a házadban, azzal értékes PR- és politikai eszközt ad a kezedbe.”
A demokraták szerint az e-mailek komoly kérdéseket vetnek fel, és a teljes Epstein-aktacsomag nyilvánosságra hozatalát sürgetik. A Fehér Ház politikai indíttatású lejáratásnak nevezte a dokumentumok közzétételét. Karoline Leavitt szóvivő szerint a demokraták szelektíven szivárogtatnak, és hozzátette: a kitakart nevű áldozat Virginia Giuffre, aki többször is kijelentette, hogy Trump nem bántalmazta őt. A republikánusok azzal vádolják a demokratákat, hogy visszatartanak olyan iratokat, amelyek demokrata politikusokat érinthetnek.
A kongresszusban eközben kétpárti kezdeményezés indult a teljes, minősítetlen Epstein-anyag nyilvánosságra hozataláért, hogy kikényszerítsenek egy szavazást az ügyben.
Jeffrey Epstein 2019-ben, szövetségi eljárás alatt lett öngyilkos a börtönben. Társát, Ghislaine Maxwellt 2021-ben bűnösnek találták és 20 év börtönre ítélték. Donald Trump korábban azt állította, hogy már évekkel Epstein 2019-es letartóztatása előtt megromlott a viszonyuk és megszakította vele a kapcsolatot. Virginia Giuffre idén áprilisban elhunyt, posztumusz megjelent memoárjában azt írta, hogy az egyetlen találkozásuk alkalmával Trump barátságos volt vele, és nem vádolta őt visszaéléssel. Michael Wolff a 2015-ös e-mailváltás idején mély beszélgetéseket folytatott Epsteinnel, akit forrásként használt a Trumpról írt könyveihez.
Az amerikai Képviselőház felügyeleti bizottságának demokrata tagjai szerdán nyilvánosságra hoztak több e-mailt, amelyeket a szexuális bűnöző Jeffrey Epstein az elmúlt 15 évben küldött élettársának, Ghislaine Maxwellnek és a Donald Trumpról később kritikus hangvételű könyvet író Michael Wolffnak – számolt be a 24.hu.
A levelekben a szexuális visszaélésekkel és emberkereskedelemmel vádolt Epstein többször említette Donald Trumpot, és azt állította, hogy az amerikai elnök sok időt töltött együtt egy nővel Epstein házában, akit a bizottság az egyik áldozatként azonosított.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Zelenszkij barátja elmenekült az országból, felfüggesztették az ukrán igazságügyi minisztert - 100 millió dolláros korrupciós botrány tört ki
Az ukrán atomerőművek üzemeltetőjétől szedtek le 10-15 százalékos sápot a gyanú szerint. A nyomozók 15 hónapnyi titkos munka után csaptak le az érintettekre!
Rendkívüli ülésen felfüggesztette az ukrán kormány Herman Haluscsenko igazságügyi minisztert a 100 millió dolláros Enerhoatom-korrupciós ügy miatt. Volodimir Zelenszkij elnök a mai napon az igazságügyi és az energetikai miniszter, Szvitlana Hrincsuk lemondását is kezdeményezte.
A „Midas” fedőnevű nyomozás 15 hónapnyi lehallgatás és 70 házkutatás után arra jutott, hogy az az állami atomenergetikai vállalat, Enerhoatom 10–15 százalékos visszaosztást várt el a beszállítóitól – írta a Telex.
Az 52 éves Haluscsenko, aki idén nyári kinevezése előtt négy éven át energetikai miniszter volt, csak egyike a kulcsfiguráknak.
Az ő szerepénél is kellemetlenebb lehet Volodimir Zelenszkijnek, hogy részt vett benne egy közeli barátja, a 2019-es elnökké választása előtt a színészi, komikusi karrierjét egyengető Timur Mindics is.
Az üzletemberrel közös szórakoztatóipari vállalkozást is vittek, a Kvartal 95-öt. A Mindicshez és Haluscsenkóhoz köthető ingatlanokban házkutatásokat is tartottak, ahol jelentős mennyiségű pénzt foglaltak le különböző valutákban. Mindics nem sokkal korábban elmenekült Ukrajnából, testvérét, Leonyidot viszont feltartóztatták a határon.
A nyilvánosságra hozott hangfelvételeken több millió dolláros átutalásokról, házépítéshez szükséges százezrekről beszéltek.
Az egyik felvételen Olekszandr Cukerman üzletember („Sugarman”) egy céget fenyeget: „Figyelj, csak mondd meg neki! Kurvára vége lesz a cégnek. (…) Lenullázunk titeket, és kész. Az összes munkatársatokat viszik a hadseregbe”.
A beszélgetésekben kódneveken hallható figurák közül „Carlson” gyaníthatóan Mindics, „Tenor” Dmitrij Baszov, az Enerhoatom korábbi biztonsági vezetője, „Rocket” pedig Ihor Mironjuk, egy volt miniszteri tanácsadó, akit a hatóságok nemrég őrizetbe vettek.
Zelenszkijnek az is kínos lehet, hogy a nyomozást az ukrán korrupcióellenes hivatal (NABU) és a Különleges Korrupcióellenes Ügyészség (SZAP) viszi, az a két szerv, amelynek függetlenségét az elnök a nyáron korlátozni próbálta. Az erre vonatkozó törvény példátlanul nagy tüntetéseket és a nyugati kormányokból is érzékelhető nemtetszést váltott ki, olyannyira, hogy az elnök hamar vissza is vonta, így a két korrupcióellenes szerv független maradt.
Többek szemében utólag még erősebb lehet a gyanú, hogy az elnök ezt a két szervet nem az orosz befolyás, hanem a vezetést kompromittáló korrupciós ügy felgöngyölítése miatt igyekezett korlátozni.
Zelenszkij hétfő esti videóüzenetében kijelentette: „Mindenki, aki korrupciós ügyletekben vett részt, egyértelmű jogi válaszra számíthat.” A kormányfő, Julija Szviridenko szerint „a korrupció elleni fellépés a kormány egyik legfontosabb prioritása”.
A felfüggesztett Haluscsenko a Facebookon közölte, hogy „nem kapaszkodik a miniszteri székébe”, de jogi úton megvédi ártatlanságát.
A NABU nyomozója szerint a nyomozás során négy minisztert azonosítottak, ami nem jelent feltétlenül törvénysértést, de bizonyos, hogy sok kérdést intéznek hozzájuk a hatóságok. Az ügy mielőbbi feltárására Ukrajnának azért is nagy szüksége van, hogy az átláthatósággal fenntartsa a bizalmat maga iránt a nyugati kormányok szemében, hiszen a háborúban az ország működését jelentős részben ezeknek az országoknak a pénzügyi támogatása tartja fenn.