KÖZÖSSÉG
A Rovatból

„Egy szál papucsban menekült el Ukrajnából” – Közel 100 ukrajnai diák tanulhatott Budapesten az evangélikusok jóvoltából

Az egyház központi épületében hónapokig működött a rögtönzött iskola, a tanárok is szinte mind menekültek voltak. A tanévzárón zenés műsorral mondtak köszönetet a gyerekek.


Izgatottan készülődő, ünneplőbe öltözött gyerekek az udvar egyik oldalán, sorba rakott székeken gyülekező felnőttek a másikon. Eddig jóformán bármelyik iskola tanévzáróján lehetnénk, az egyik korlátra kifeszített hatalmas molinó azonban már szűkíti a kört, ugyanis cirill betűkkel, ukrán nyelven szerepel rajta a „vakáció” felirat.

A helyszín sem mindennapi: az Evangélikus Egyház Szentkirályi utcai központjában vagyunk, amely néhány héttel a háború kitörése után új funkciót vett fel.

Hogy ez megvalósulhatott, az elsősorban egy lelkes és elhivatott civil, Irina Fedur érdeme, aki kárpátaljai származású férje révén került Magyarországra 10 évvel ezelőtt. Irina már a háború első percében elhatározta, hogy segíteni fog a hazájából menekülőknek. Szinte minden szabadidejében önkénteskedett, tolmácsolt, tartotta a kapcsolatot a menekültsegítő szervezetekkel. Ennek köszönhetően szerzett tudomást arról is, hogy a VIII. kerületi Turbina Kulturális Központban menedékhelyet alakítottak ki, ahol enni, inni és pihenni tudtak a Budapestre érkezők.

Ekkor kapcsolódott be a programba a Magyarországi Terre des hommes Alapítvány, hogy a gyermekek alapvető jogainak érvényesülését elősegítse. Az alapítvány az iskolai tevékenységeket koordináló és vezető Irina, valamint egy ukrán tanárnő, Valeria alkalmazásával az oktatási tevékenység megvalósításához járul hozzá, és a gyermekek védelmét biztosítja.

Majdnem minden egyházi dolgozó segített valamilyen formában

Hamar nyilvánvaló lett, hogy háború ide vagy oda, a gyerekeket tanítani kell, már csak azért is, hogy a szüleik legalább napi pár órában munkát vállalhassanak. Mivel sok tanár is érkezett, adta magát az ötlet, hogy az ő részvételükkel, spontán módon szervezzék meg az oktatást. Kaptak ugyan egy külön termet erre a célra, de mivel a Turbina alapvetően szórakozóhelyként működik, a körülmények nem igazán voltak ideálisak.

Ezért nekiálltak új helyszínt keresni, így találtak rá az evangélikus egyházra, akik örömmel befogadták őket.

„Február 24-én épp zsinati ülésünk volt ebben az épületben, már ott hoztunk egy nyilatkozatot, miszerint elítéljük az agressziót, támogatjuk a menekültek megsegítését, valamint felhívtuk a gyülekezeteinket, hogy tegyenek meg mindent ezért” – meséli Fabiny Tamás püspök, az egyház elnöke. Így is történt: rengeteg adományt juttattak el a határra, számos hívük menekült családokat is befogadott.

Fabiny Tamás

Miután Irina az egyik koordinátorukon keresztül megkereste őket, az egyház vezetői elhatározták, hogy felszabadítanak két alagsori helyiséget a központban, az étkezőt és egy közösségi termet. Ebben a két tágas teremben zajlott az oktatás, több kisebb részre osztották őket paravánnal elválasztva. Négy alsós osztály mellett egy ötödik-hatodikos, illetve egy tinédzser (13-17 éves) osztályt alakítottak ki.

Fabiny elmondása szerint azt gondolták, hogy nehéz lesz fegyelmezni a gyerekeket, de nagyon pozitívan csalódtak: végig figyeltek a tanárokra, szinte semmi panaszunk nem lehetett rájuk.

Igyekeztek technikát is biztosítani nekik, laptopokat szereztek a számukra, egy ételszállító cég felajánlásának köszönhetően ebédet is kaptak, az egyház munkatársai pedig sétálni, kirándulni vitték őket. A dolgozók majdnem mindegyike bekapcsolódott valamilyen formában, örültek neki, hogy az adminisztráció mellett valami más, változatosabb feladatuk is akadt.

A tanév végére teljesen beilleszkedtek

A diákok száma folyamatosan nőtt, a 20-30 körüli kezdő létszám a végére 60-70-re emelkedett. A tanárok is mindannyian menekültek voltak, szinte kizárólag nők, hiszen a férfiak többségét nem engedik ki az országból.

Az elején mindenki önkéntesen dolgozott, idővel viszont az egyház már tudott fizetni nekik a hívektől, illetve külföldi partnerektől kapott támogatásoknak köszönhetően.

„A családok is szinte mind csak édesanyákból és gyerekekből állnak, el lehet képzelni, mekkora az aggódás. Megható jelenet volt, amikor meglátogattam a kicsiket: azonnal odaszaladtak és átöleltek, nyilván potenciális apukát láttak bennem is”

– idézi fel a püspök. Egy másik fronton is segített az egyház: a szintén általuk fenntartott Bosnyák téri Evangélikus Hittudományi Egyetemre 16 afrikai diákot fogadtak be, akik orvostanhallgatóként tanultak Ukrajnában, de a háború kitörésekor szintén menekülniük kellett.

„Az egyik diáklány napokon keresztül nem akart kijönni a szobájából, annyira sokkolta őt a helyzet. Egy szál papucsban kellett elmenekülnie, mert megállt egy busz a házuk előtt, és azt mondták neki, hogy ha most azonnal felszáll, akkor jöhet, ha nem, akkor ott marad a háborús övezetben” – meséli Fabiny Tamás.

Irina Fedur, háttérben a gyerekek által készített rajzokkal

„Több munkahelyem is volt, de egy hónap alatt mindent elvesztettem, nulláról kellett újraépíteni az életemet” – meséli az iskola egyik tanára, Jekatyerina Fuglevich, aki a herszoni régióból menekült Magyarországra áprilisban. Eredetileg úgy volt, hogy szülei is jönnek vele, de ők végül otthon maradtak.

Facebookon bukkant rá az iskola hirdetésére, és mivel korábban évekig dolgozott gyerekekkel, jelentkezett rá. Főleg a nagyobbakat tanította ének-zenére és médiaismeretre, nagyon élvezte a feladatot.

Magyarország szerinte csodálatos hely, sok új barátra tett szert, legyenek akár magyarok, akár más menekültek. Mint mondja, a háború mindenkiből a legnyitottabb oldalát hozta ki: megható volt látni, ahogy érdeklődnek iránta és mindenben próbálnak segíteni neki.

Jekatyerina tervei között nem szerepel, hogy visszatér Ukrajnába, még akkor se, ha véget ér a háború: mint mondja, túl sokszor tervezett már újra mindent ahhoz, hogy még egyszer erre kényszerüljön. Ezért inkább tartósan is letelepedne nálunk.

„Négy diplomám van, bízom benne, hogy el tudok majd helyezkedni” – összegez, miközben egyik diákja odaszalad hozzá és átöleli.

A gyerekek az elején még a poszttraumás stressz jeleit mutatták, nehezen dolgozták fel a változásokat, azonban Irina szerint a tanév végére teljesen beilleszkedtek: már látszott rajtuk, hogy szeretnek ide járni, az idősebbek közül többen tanítás után is eljártak együtt sétálni, vagy ott maradtak gitározni, pingpongozni.

Igyekeztek nekik minél több tantárgyat tanítani, de sok múlott azon is, éppen milyen tanáraik voltak, hiszen többen csak néhány hétig tartózkodtak Budapesten, mielőtt tovább utaztak. A tartalmi kérdésekbe, tehát magába a tanításba az egyház nem szólt bele, de figyelemmel kísérték az órákat, és a központban tartott istentiszteletekre is meghívták őket. A hitéletet ugyanakkor Fabiny szerint nem erőltették rá senkire, inkább csak a nyitott ajtót kínálták fel nekik, hogy aki szeretne, élhessen a lehetőséggel.

Ezen a téren a gyermekmentőként emlegetett evangélikus lelkész, Sztehlo Gábor jelenti számára a követendő példát: ő volt az, aki a II. világháború idején, majd a kommunizmusban is számos deportált zsidó, illetve B-listázott szülő gyerekeiről gondoskodott, de senkit nem kötelezett a vallási közösségben való részvételre.

Aki marad, ősztől „rendes” iskolába kell járnia

A gyerekek tanévzáró ünnepség elején több kisebb csoportban álltak színpadra, hogy hazájukról, terveikről, a hazatérés iránti vágyukról énekeljenek. A legmeghatóbb pillanat viszont az volt, amikor a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt adták elő tört magyarsággal.

Mivel az evangélikusok által befogadott iskola hivatalosan nem számít oktatási intézménynek bizonyítványt nem kaphattak, de egy szép oklevelet átadtak nekik, hogy maradjon valamilyen tárgyi emlékük az itt töltött hetekről, hónapokról.

A jövő egyelőre bizonytalan: a diákoknak szeptembertől be kell tagozódniuk a hazai iskolarendszerbe, mivel ezt írja elő a köznevelési törvény. Az egyház ugyanakkor már elkezdte felmérni a saját fenntartású iskoláiban, hol mennyi menekült gyereket tudnának majd fogadni. Ez országszerte 15 körüli intézményt jelent, különösen az ukrán határ közelében lévőkre számítanak.

A tanítás tehát nem fog folytatódni a Szentkirályi utcai épületben, de Fabiny szerint olyan szoros viszony alakult ki köztük az elmúlt pár hónapban, hogy valamilyen formában biztosan tartják majd velük a kapcsolatot.

Irina borúlátó a háború kimenetelével kapcsolatban: mint mondja, az elején még arra számított, hogy legkésőbb április végén mindenki hazatérhet, most viszont már nem merné megtippelni, mikor jöhet el a béke – szerinte amíg Putyin él, nem lesz vége a harcoknak.

Ő mindenesetre ezután is segít, ahol csak tud: nyáron is szeretne minél több programot szervezni a gyerekeknek, legyen szó akár táboroztatásról, akár magyar nyelvórákról. Később pedig más önkéntesekkel együtt az iskolakeresésben, majd a beiratkozásban is támogatná őket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Ágostont nem tudják meggyógyítani” – A szülők bejelentették, hogy egyéves kisfiuknak nem maradt esélye
A leukémiás kisfiú szülei megtört szívvel jelentették be, hogy Ágostont hazaviszik a kórházból, és minden közös pillanatot kihasználnak. Az orvosok szerint nincs már esély a gyógyulásra.


Az akut mieloid leukémiával küzdő Tóth-Helli Ágoston szülei a Facebookon jelentették be, hogy a kisfiuk többé nem kap kezelést, mert az orvosok nem látnak esélyt a gyógyulására.

„Az orvosok behívtak egy szobába mindkettőnket, és elmondták, hogy ők teljesen biztosak abban, hogy Ágostont nem tudják meggyógyítani” – írták a szülők.

A legutóbbi vizsgálat szerint Ágoston csontvelőeredménye 81 százalékos, ami azt mutatja, hogy az utolsó gyógyszer, a Stro nem hatott. Egy újabb kemoterápia ugyan meghosszabbíthatná az életét, de jelentősen rontaná az életminőségét, ráadásul továbbra is az elkülönítőben kellene tartózkodnia.

Mivel „a nyugati orvoslás semmi olyat nem tud adni, amivel minimális esély lenne a gyógyulásra”, a szülők úgy döntöttek, inkább hazaviszik a fiukat, és minden idejüket vele töltik.

Mint írták, tudják, hogy az orvosok „jót akarnak, teszik és mondják a tőlük telhető legjobbakat, mégis ez az, amit az ember az életében a legkevésbé akar hallani. Ez egyszerűen felfoghatatlan, és esélyét sem látjuk annak, hogy le tudjuk írni, mit érzünk most. Ágostont tegnap hazavittük. Mostantól 2–3 naponta fogunk kontrollra jönni, ha kell, akkor kap vérkészítményt és fájdalomcsillapítást, ha szükséges lenne. Viszont leukémia elleni kezelést, kemoterápiát már nem fog kapni. A kórház nyitva áll, az elkülönítőt fenntartják nekünk, bármikor visszaköltözhetünk, ha úgy érezzük, nem bírunk el a helyzettel otthon.”

Ágoston története tavasszal vált országszerte ismertté, amikor a szülei az akkor tíz hónapos kisfiú amerikai immunterápiás kezelésére indítottak gyűjtést.

A gyógyszert a gyártó biztosította volna, de a kiutazás, a kint tartózkodás és a kórházi költségek a családra hárultak. A 500 millió forintos cél rövid idő alatt összejött, de négy nappal az indulás előtt kiderült, hogy Ágoston mégsem kaphatja meg az amerikai kezelést.

A szülők azóta más lehetőségeket is kerestek, de egyik sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Most minden idejüket és energiájukat Ágostonra fordítják, és hálásak a sok támogatásért. Úgy fogalmaztak, talán egyszer valami olyan kezdeményezést hívhatnak életre, ami eddig nem volt Magyarországon, de erről majd később számolnak be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Felfoghatatlan tragédia: egy hónap alatt halt meg mindkét szülő – öt gyerek maradt árván Orosházán
A fiatal anya tüdőembólia miatt hunyt el, párja egy hónappal később agyvérzésben. A négy kicsi nevelőszülőkhöz került, a legnagyobb lányt a nagypapa vette magához.


Döbbenetes tragédia rázta meg Orosházát és Nagyszénást. Egy fiatal pár egy hónapon belül halt meg, öt gyermekük pedig árván maradt. A hároméves ikerpár, egy 5 éves kisfiú, egy 9 éves és egy 13 éves kislány veszítette el szüleit. A családból senki nem tudta magához venni mind az öt gyermeket. Egyetlen élő nagyszülőjük, az apai nagyapa a legidősebb lányt vállalta, a négy kisebb testvér pedig nevelőszülőkhöz került – számolt be a Blikk.

Egy hónapja Mónika lett rosszul az orosházi albérletükben. Párja, Szabolcs vonattal tartott haza, amikor a nő felhívta, hogy nincs jól. Később már összefüggéstelenül beszélt, mire a férfi hazaért, a mentők próbálták ellátni, de a 36 éves édesanya életét már nem lehetett megmenteni.

„Tüdőembólia, ezt állapította meg a boncolás” – mesélte az elhunyt nő unokatestvére, Hajnalka. „Szabolcsot nagyon megviselték a történtek, de igyekezett tartani magát, méltó módon eltemette a szerelmét, és minden erejét a gyerekekre fordította. Annyiban tudtunk neki segíteni, hogy gyűjtést szerveztünk, legyen miből élniük, míg a hivatalok rendezik a dolgokat. Nem is gondolkozott azon, mi lesz az öt gyerekkel, tudtuk, Szabolcs remek apa.”

Egy hónapig bírta tartani magát, aztán agyvérzést kapott. A család őt is elvesztette. Az öt gyermek teljesen árván maradt. Az apai nagyapa már 73 éves, egyedül él, a többi rokon saját családja miatt nem tudta vállalni a gyerekeket.

„Nem is a pénz lett volna a gond, mert rengetegen segítettek nekünk, milliók gyűltek össze a gyerekek számláján, amit egy rokon nyitott, mert a hagyatéki eljárás miatt Móni és Szabolcs bankszámláját is zárolták. Szabolcs sokat dolgozott az építőiparban, minden fillért hazavitt. A gyerekekkel az a helyzet, hogy – főleg a négy kisebbet – nem lehet szétszakítani őket, annyira szeretik egymást” – mondta a rokon.

A legidősebb gyermek, a 13 éves lány, Mónika előző kapcsolatából született. Ő egy gyulai speciális iskolába jár, hét közben kollégiumban lakik. Egy hét múlva visszatér az iskolába, az ellátását a nagyszénási nagyapa vállalta.

A négy kisebb testvért a gyermekvédelem vette gondozásba. Augusztus 25-én vitték el őket az orosházi albérletből, és nevelőszülőknél helyezték el.

A hivatal nem árulta el, sikerült-e a testvéreket együtt tartani. „Alapállás, hogy a gyámügyi eljárásoknál a testvéreket nem szakítják el egymástól, ám négy, 3-9 év közötti gyermek esetében ez nem egyszerű” – mondta el a Blikknek egy gyermekvédelmi szakjogász. „Nehéz olyan nevelőszülőt találni, ahol éppen van négy szabad hely, ráadásul ezek a gyerekek friss traumán mentek keresztül, így extra figyelmet és pszichológusi segítséget igényelnek” – tette hozzá a szakember.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Önzetlenül felajánlotta a veséjét a főnökének, hogy megmentse az életét, később mégis kirúgták
Debbie Stevens felajánlotta egyik veséjét, hogy főnöke esélyt kapjon az életre. A műtét után komplikációk jelentkeztek, mégis visszatért dolgozni, de alig telt el idő, és lefokozták, végül elbocsátották.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 23.



Előbb aa veséjét adta egy nő, hogy megmentse a főnöke életét, később azonban mégis elveszítette az állását, írja a Unilad. A 47 éves Debbie Stevens az évekkel ezelőtt történtek után azt mondta, elárulva érezte magát, amikor végül 2012-ben elbocsátották.

„Úgy döntöttem, hogy vesedonor leszek a főnökömnek, ő pedig a szívemet vette el” – mondta a Long Island-i nő. „Nagyon elárulva érzem magam. Számomra ez egy rendkívül fájdalmas és borzasztó élmény volt. Úgy kezelte ezt a felajánlást, mintha a földre dobta és belerúgott volna.”

Debbie még 2009 januárjában kezdett dolgozni az Atlantic Automotive Groupnál, ahol megismerkedett Jackie Bruciával. Bár 2010-ben elköltözött és otthagyta a céget, később visszatért Long Islandre, és egy irodai látogatás során tudta meg, hogy Bruciának vesetranszplantációra van szüksége.

Stevens szerint Brucia akkor elmondta neki, hogy van egy lehetséges donor, de ha szükség lesz rá, elfogadná a felajánlását. A jogi iratok szerint így fogalmazott:

„Soha nem tudhatod, lehet, hogy egyszer élnem kell majd ezzel az ajánlattal.”

Nem sokkal később Stevens újra Long Islandre költözött, és visszatért a régi munkahelyére. Röviddel ezután Brucia behívta az irodájába. Stevens állítása szerint ezt kérdezte tőle: „A donoromat elutasították. Komolyan gondoltad, amit mondtál?” Stevens igennel felelt, mert tisztelte a főnökét, és nem akarta, hogy meghaljon.

Ugyan Debbie nem volt megfelelő donor Bruciának, az orvosok lehetővé tették, hogy másnak adja a veséjét. Ezáltal Brucia feljebb került a várólistán.

„Úgy éreztem, visszaadom neki az életét. Az én vesém végül St. Louisba került, az övét pedig San Franciscóból hozták”

– mondta Stevens.

A műtét után a nő komplikációkkal küzdött, mégis visszatért dolgozni. Egy alkalommal rosszul lett és hazament, majd azt állította, hogy Brucia felhívta otthonról. „Azt mondta: »Mit csinálsz? Miért nem vagy a munkahelyeden?« Mondtam neki, hogy rosszul érzem magam. Erre ő: »Nem jöhetsz-mehetsz, ahogy kedved tartja. Az emberek azt fogják hinni, hogy különleges bánásmódot kapsz.«”

Stevens elmondta, hogy ezután előbb elvették az irodáját, a túlórázási lehetőségeit, majd egy 80 kilométerre lévő telephelyre helyezték át, majd pszichés problémái lettek.

„A műtét után borzasztóan, kegyetlenül, embertelenül kezdett bánni velem. Olyan volt, mintha csak azért vett volna vissza, hogy megkapja a vesémet”

– mondta az ABC Newsnak.

Ügyvédei levelet küldtek a cégnek, ezt követően kirúgták.

Az Atlantic Automotive Group és Jackie Brucia akkor nem reagált az ABC News és a The Post megkereséseire. Brucia férje, James viszont azt mondta egy újságírónak, hogy az állítások „messze állnak az igazságtól”, és hozzátette: „Ő senkit sem rúgott ki.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Mikor felhívtam a 112-t, sírtam, zokogtam” - elmesélte a 8 éves Hanna, hogyan mentette meg anyukája életét
Az édesanya korábban megtanította lányának, mit kell tenni vészhelyzetben. Hanna most nagymamájánál él, a rendőrök ajándékokkal köszönték meg a bátorságát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 13.



Hanna, a nyolcéves békéscsabai kislány különleges okból érkezett rendőrautóval a helyi kapitányságra. A rendőrök kézen fogva kísérték be az épületbe, hogy megköszönjék: életet mentett – mégpedig az édesanyjáét, számolt be róla az RTL Híradó.

Az édesanya július közepén lett rosszul, jelenleg is kórházban kezelik. Hanna most a nagymamájánál lakik.

„Tüdőembóliám volt a hajnali órákban. Az utolsó pillanatban tudtam szólni a nyolcéves kislányomnak, hogy hívja a mentőket, és ez így is történt” – mesélte az édesanya. Néhány perc múlva elvesztette az eszméletét, így Hanna maradt mellette, és követte a segélyhívó utasításait.

A kislány bevallotta, hogy nagyon megijedt.

„Mikor felhívtam a 112-t, sírtam, zokogtam, nagyon nem értettek szerintem semmit”

– mondta. A kislány végig kitartott az anyukája mellett, amíg a segítség megérkezett.

„Mondták, hogy mit kell csinálni, hogy rázzam meg anyának a vállát, meg hogy a fejét fordítsam úgy, mert ugye előre volt esve, hogy úgy oldalra. Nem bírtam, mert olyan, mintha úgy feszítette volna” – idézte fel Hanna.

Az édesanya már óvodás korában megtanította neki, mit kell tenni, ha baj van.

„Egy pár évvel ezelőtt átvettük, hogyha bármi történik velem vagy bárki mással, esetleg az utcán is lehetősége van rá, akkor mit kell, hogy tegyen, hívni kell a segélyhívót, be kell mutatkozni, el kell mondani, hogy mi a probléma, vagy ő mit lát, és nagyon ügyesen helytállt ebben a rendkívüli helyzetben” – mondta.

Szemenyei Kamilla őrmester ért elsőként a helyszínre.

„Igazából megmentette az édesanyja életét a telefonhívásával, ehhez nagyon nagy lélekjelenlét kellett. Ezt szerintem ott ő akkor nem fogta fel, emiatt is gondoltam, hogy óriási nagy trauma lehet ez számára...” – mondta a rendőr.

Az RTL teljes riportját a békéscsabai életmentésről itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk