Többezer ember nyilvánította ki a támogatását egy hétéves texasi kisfiú felé, aki szívszorítóan szomorú levelet írt a Mikulásnak – írja a Daily Star.
A kisfiú édesanyjával együtt él egy családon belül erőszak áldozatainak létrehozott menedékhelyen. A levelet az anyuka találta meg Blake hátizsákjában. Őt és a menedék dolgozóit is annyira szíven ütötte, hogy végül megosztották a közösségi médiában is.
A levélből kiderül, Blake-nek és anyukájának min kellett keresztülmennie egy bántalmazó apa mellett. Blake szavai szerint a családnak azért kellett elköltöznie, mert “apa haragudott”, és a házimunkát is a többi családtagnak kellett elvégeznie, hogy “apa megkapjon mindent, amit akar”.
„Anya azt mondta, el kell mennünk, és elvisz minket egy biztonságosabb helyre, ahol nem kell félnünk. Én még mindig ideges vagyok, és nem akarok beszélgetni a többi gyerekkel. Jössz idén karácsonykor is? Nincs itt semmi a cuccainkból. Hoznál kérlek pár könyvet, egy szótárt, egy iránytűt és egy órát? Szeretnék egy nagyon, nagyon, nagyon jó apukát is. El tudnád intézni? Szeretettel, Blake.”
A szomorú levél annyi ember szívét megérintette, hogy többezer alkalommal osztották meg a Facebookon. Miután a levelet közzétették, özönleni kezdtek az adományok és a karácsonyi ajándékok a gyerekeknek, akik a menedékhelyen tartózkodnak.
„Soha nem hittük volna, hogy Blake levele ekkora figyelmet kap majd” - mondta Kathryn Jacob, a SafeHaven nevű texasi nonprofit menedékház vezetője.
„Számunkra ez egyike volt azoknak a történeteknek, amiket rendszeresen végighallgatunk. Ma is 73 gyerek él nálunk, Blake csak az egyikük”
– tette hozzá a vezető, akit az is megindított, hogy sokan a korábban bántalmazást elszenvedett nők közül is biztató kommenteket írtak a kisfiúnak.
Többezer ember nyilvánította ki a támogatását egy hétéves texasi kisfiú felé, aki szívszorítóan szomorú levelet írt a Mikulásnak – írja a Daily Star.
A kisfiú édesanyjával együtt él egy családon belül erőszak áldozatainak létrehozott menedékhelyen. A levelet az anyuka találta meg Blake hátizsákjában. Őt és a menedék dolgozóit is annyira szíven ütötte, hogy végül megosztották a közösségi médiában is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Paris Hilton idén a karácsonyfa alá csomagolta magát, legalábbis az Instagramra feltöltött videója alapján. A híresség egy szál nagy piros masniban táncikál Ariana Grande Santa Tell Me című számának ütemeire.
„A jelenlétem az ajándék”
– kommentálta a posztot a kétgyerekes celeb, aki mostanában előszeretettel oszt meg magáról extravagáns pillanatokat.

Több mint tízezerszer riasztották a mentőket a karácsonyi ünnepek alatt
Sok esetben szén-monoxid-mérgezés, közlekedési baleset és tűzeset miatt kérték a mentőszolgálat segítségét, de a különféle rosszullétek is gyakoriak voltak.
December 24-26. között 10 677 esetben riasztották a mentőket Magyarországon, a hívások csaknem egyharmada Budapestről és Pest vármegyéből érkezett. Minderről Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője tájékoztatta pénteken az MTI-t.
Sok esetben szén-monoxid-mérgezés, közlekedési baleset és tűzeset miatt kérték a mentőszolgálat segítségét, de a különféle rosszullétek is gyakoriak voltak. Az orvosi ügyeletektől is sokan kértek segítséget az ünnepek alatt, közel 22 ezer embert láttak el az egységes ügyeleti rendszerben, a betegek negyven százaléka gyerek volt
– áll a közleményben.
Az év végi időszak különösen nehéz a mentőknek. Jellemzően ilyenkor még magasabbak az esetszámok. Karácsonykor fokozottabb veszélyforrások lehetnek, így különösen érdemes odafigyelni az alábbi problémákra:
Égési sérülések, emésztési panaszok, balesetek, ittas állapot okozta veszélyek.
December 24-26. között 10 677 esetben riasztották a mentőket Magyarországon, a hívások csaknem egyharmada Budapestről és Pest vármegyéből érkezett. Minderről Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője tájékoztatta pénteken az MTI-t.
Sok esetben szén-monoxid-mérgezés, közlekedési baleset és tűzeset miatt kérték a mentőszolgálat segítségét, de a különféle rosszullétek is gyakoriak voltak. Az orvosi ügyeletektől is sokan kértek segítséget az ünnepek alatt, közel 22 ezer embert láttak el az egységes ügyeleti rendszerben, a betegek negyven százaléka gyerek volt
– áll a közleményben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fotógaléria: Ilyenek a karácsonyi vásárok Budapesten a Bazilikától a Vörösmarty térig
Pénteken megnyitott a két legnagyobb adventi vásár, a Szent István téri Advent Bazilika és a Vörösmarty Classic Xmas, velük együtt pedig elindult a főváros hivatalos karácsonyi programsorozata is a Városháza parkban és a Deák téren.
Aki november közepén a belvárosban jár, már nemcsak az őszi, hanem a karácsonyi hangulattal is találkozhat. Pénteken megnyitott a két legnagyobb adventi vásár, a Szent István téri Advent Bazilika és a Vörösmarty Classic Xmas, velük együtt pedig elindult a főváros hivatalos karácsonyi programsorozata is a Városháza parkban és a Deák téren.
Az idén 15. jubileumát ünneplő Advent Bazilika, amelyet korábban négyszer is Európa legjobb karácsonyi vásárának választottak, január 1-ig tart nyitva. A téren áll a megszokott óriási karácsonyfa és a betlehemi jászol, a Bazilika homlokzatán pedig minden nap 17:30-tól félóránként 3D-s fényfestés látható. A Vörösmarty téri vásár, a Vörösmarty Classic Xmas december 31-ig várja a látogatókat, ahol idén új látványelemek és egy gyerek-kisvasút is helyet kapott. Fontos tudni, hogy a kézműves kiállítók és a kisvasút csak december 28-ig lesznek elérhetők.
A Fővárosi Önkormányzat által szervezett Budapest Karácsony a Városháza parkban és a Deák téren január 10-ig tart, az itt felállított jégpálya pedig egészen január 31-ig üzemel. A nyitó hétvégén, november 15-én és 16-án a budapesti lakcímkártyával rendelkezők ingyenesen használhatják a pályát. Később, november 28-án nyitja meg kapuit az Advent Óbudán, ahol a Fő téren és Békásmegyeren is ingyenes jégpályával, hétvégi koncertekkel és családi programokkal készülnek december 23-ig.
A vásárok nemzetközi vonzerejét mutatja, hogy a külföldi sajtó is rendszeresen foglalkozik velük. Egy ír lapnak nyilatkozva a Ryanair például külön kiemelte a budapesti élményt. „A Vörösmarty tér egy érzékszervi kavalkád, kézműves ajándékokkal, kürtőskaláccsal és laktató magyar ételekkel” – mondta a légitársaság szóvivője a The Sunnak.
Aki november közepén a belvárosban jár, már nemcsak az őszi, hanem a karácsonyi hangulattal is találkozhat. Pénteken megnyitott a két legnagyobb adventi vásár, a Szent István téri Advent Bazilika és a Vörösmarty Classic Xmas, velük együtt pedig elindult a főváros hivatalos karácsonyi programsorozata is a Városháza parkban és a Deák téren.
Az idén 15. jubileumát ünneplő Advent Bazilika, amelyet korábban négyszer is Európa legjobb karácsonyi vásárának választottak, január 1-ig tart nyitva. A téren áll a megszokott óriási karácsonyfa és a betlehemi jászol, a Bazilika homlokzatán pedig minden nap 17:30-tól félóránként 3D-s fényfestés látható. A Vörösmarty téri vásár, a Vörösmarty Classic Xmas december 31-ig várja a látogatókat, ahol idén új látványelemek és egy gyerek-kisvasút is helyet kapott. Fontos tudni, hogy a kézműves kiállítók és a kisvasút csak december 28-ig lesznek elérhetők.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Videó: idén is nagyon meghatóra sikerült a John Lewis várva várt karácsonyi reklámja
A történet ezúttal egy apa-fia párosról szól, akik egy ajándéknak köszönhetően visszatalálnak egymáshoz. A kisfilm üzenete az, hogy sokszor egy ajándék segíthet kifejezni azt, amit érzünk.
Közeleg a karácsony időszaka, és ez mi sem jelezhetné jobban, mint az, hogy érkeznek a szívmelengető karácsonyi reklámfilmek. Az ilyen videók gyártásának világbajnoka pedig minden bizonnyal a John Lewis, hiszen évről évre az ő reklámjukat várják a legjobban az emberek. Nem hiába, hiszen minden évben igazán megható történetet mutatnak be.
Az idei kisfilm középpontjában egy apa és kamasz fia áll. Azzal indul, hogy a fiú fejhallgatóval a fején figyeli, ahogy apja összeszedi a karácsonyfa alól a sok csomagolópapírt, és ekkor remek ötlete támad. Becsomagol egy lemezt, majd a fa alá rejti, a csomagolásra pedig ráírja: „Apa”. A férfi meg is találja az ajándékot, és rögtön felteszi a lemezt a lejátszóra. Ekkor a zene hallatára gondolatban visszarepül a fiatalkorába, amikor a diszkóban bulizott erre a slágerre. Aztán megpillantja a bulizók között kamasz fiát, a zene pedig drámaian elhalkul.
Minden és mindenki megszűnik létezni körülöttük, és ahogy elkezdenek közelíteni egymás felé, az apa már kisgyerekként, majd csecsemőként látja a fiát. A valóságba visszacsöppenve már ismét tinédzserként áll előtte a gyereke, akivel aztán egymás nyakába borulnak.
Érdekesség, hogy a háttérben ugyanaz a dal – Alison Limericktől a Where Love Lives – szól, mint a buliban, csak lágyabb verzióban. Már a '90-es évek slágerének címe is remekül passzol a filmhez: ahol a szeretet él.
„Ha nem találod a megfelelő szavakat, találd meg a megfelelő ajándékot” – szól a John Lewis karácsonyi reklámjának szlogenje.
Azt is hozzáfűzték a videóhoz: „Nem mindig tudjuk, hogyan mondjuk el, mit érzünk. Nem tudjuk hangosan, megfelelően kifejezni magunkat. De aztán jön a karácsony, és valami arra késztet bennünket, hogy tegyünk egy próbát. Ez a történet egy apáról és a fiáról szól, akiknek az ajándék segít abban, hogy újra visszataláljanak egymáshoz. Mert néha egy ajándék el tudja mondani azt, amit mi szavakkal nem.”
A megható apa-fia összeborulás sokaknak tetszik a közösségi oldalakon, az X-en többen is azt írták, hogy elsírták magukat a kisfilm láttán. De olyan vélemények is akadnak, miszerint az idei reklámvideó kicsit depresszív, és nem hozza eléggé a karácsonyi hangulatot.