HÍREK
A Rovatból

Továbbra is óriási a különbség az EU leggazdagabb és legszegényebb országa között, Magyarország a középmezőnyben van

A listát Luxemburg vezeti és Bulgária zárja.
MTI - szmo.hu
2020. június 18.


Link másolása

Némileg csökkent, de továbbra is óriási a különbség az Európai Unió leggazdagabb és legszegényebb országa, Luxemburg és Bulgária között - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által csütörtökön kiadott, a tavalyi előzetes adatokat tartalmazó jelentésből.

Vásárlóerő-egységben (PPS) számolva az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) és az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás (AIC) alapján is toronymagasan vezet a nyugat-európai nagyhercegség a 27 tagú közösségben. Bulgária javított, de továbbra is erős lemaradásban van.

Az uniós átlagot 100 százaléknak véve az euróövezetben az egy főre jutó hazai össztermék és az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás is 106 százalékra rúgott tavaly. Szinte minden ország esetében 1-2 százalékponttal változtak az értékek 2018-hoz képest, így alig változott tavaly az országok sorrendje.

A leggazdagabb országban, Luxemburgban az egy főre jutó GDP 261 százaléka volt az uniós átlagnak, míg az utolsó helyezett Bulgáriában 53 százalék.

Egy évvel korábban, 2018-ban Luxemburg egy főre jutó GDP-je 263 százalék, Bulgáriáé pedig 51 százalék volt.

Tíz országban - Luxemburg, Írország, Hollandia, Dánia, Ausztria, Németország, Svédország, Belgium, Finnország és Franciaország - haladta meg az uniós átlagot az egy főre jutó GDP tavaly.

A középmezőnybe - a 70 és 100 százalék közötti kategóriába - került Málta, Olaszország, Csehország, Spanyolország, Ciprus, Szlovénia, Észtország, Litvánia, Portugália, Szlovákia, Magyarország és Lengyelország.

A maradék öt országban - Lettországban, Romániában, Görögországban, Horvátországban és Bulgáriában - 70 százalék alatt volt a mutató.

A háztartások életszínvonalát jobban tükröző egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztásban is Luxemburg az első, az EU-s átlag 135 százalékával és Bulgária az utolsó az átlag 59 százalékával. Egy évvel korábban 135, illetve 57 százalékon állt a két adat.

Fotó: illusztráció, forrása: Pixabay

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Menczer Tamás baloldalozott, külföldizett és kétszer azt mondta, hogy bumm
A Fidesz kommunikációs igazgatója sokadszorra is elmondta, amit már eddig is elmondott. Szerinte Magyar Péter ugyanúgy bele fog állni a földbe, mint MZP vagy a Momentum.

Link másolása

A Fidesz kommunikációs igazgatója kommentálta Magyar Péterék tevékenységét. Az állami hírügynökség is kimerítően szemlézte Menczer Facebookra feltöltött videóját. Ebben a Fidesz kommunikációs vezetője arról beszélt egy képen kívüli riporternek, hogy amikor volt „az adatkezelési történet, hogy a Bajnai Soros-világhoz kapcsolódó DatAdat áll mögötte”, akkor Magyar Péter azt mondta, hogy ez nem igaz, azt a tájékoztatót csak valakitől kapta.

Ó, hát igen, ahogy az lenni szokott, csak úgy kaptuk valakitől.

Amikor meg kiderült, hogy kitől kapták, kiderült, hogy az is a Bajnainak az üzlettársa, és az ember cégéhez van bejegyezve a Magyar Péter egyesülete is” – mondta Menczer.

Szerinte ugyanebbe a sorba illik, ugyanazok vannak mögötte, akik a Márki-Zay mögött is voltak. Külön megemlítette, hogy „erről a Momentum sokat tudna mesélni, hogy milyen, amikor ezek a külföldi finanszírozók valakit elhajítanak, és beállnak valaki más mögé

– mondta Menczer.

Szerinte eddig is ez történt.

„Külföldi irányítók és baloldali hype. Momentumnál – bumm – beleálltak a földbe. Márki Zay Péternél ugyanaz – bumm – beleállt a földbe. Most épp Magyar Péteren a sor, és jön a következő csalódás

– mondta Menczer Tamás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Van benne annyi erő, hogy ezt a rendszert leváltsa” - ezt mondták a tüntetők Magyar Péter debreceni demonstrációján
Anyák napján Magyar Péter országjárása Debrecenbe érkezett. A nagygyűlésen sokan voltak, ott kérdeztük a tüntetőket.

Link másolása

Mint arról korábban írtunk, több ezer ember gyűlt össze Debrecen főterén Magyar Péter demonstrációján.

A helyszínen összegyűlt tüntetőket arról is kérdeztük, hogy mi a véleményük arról, hogy a rendezvény előtt kikapcsolták a Kossuth téren a webkamerákat, és azt is megkérdeztük, mit gondolnak a nadrágszíjas plakátokról.

Volt, aki a Balaton déli partjáról érkezett a városba, hogy élőben hallja a Tisza Párt politikusát.

Megkérdeztük azt is, hogy mi a különbség Magyar Péter és a többi politikus között. Volt, aki azt emelte ki, hogy az őszinteség nagyon fontos nála, más pedig azt mondta, hogy nem uszítja az embereket, és volt, aki a régi Orbán Viktorhoz hasonlította őt.

Volt, aki azt mondta, hogy

„Van benne annyi erő, hogy ezt a rendszert leváltsa.”

Itt a videó Magyar Péter országjárásának debreceni állomásáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Publicus: Magyar Péter pártja már a parlamenti választáson is lehagyná a DK-t
Ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások, csak a Fidesz-KDNP, a TISZA Párt és a DK jutna be a parlamentbe. Eközben még a fideszesek 19 százaléka is elégedetlen azzal, ahogy az országban mennek a dolgok.

Link másolása

Ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások, az összes megkérdezett 24, a biztos szavazók 33, a biztos szavazó pártválasztók csoportjának pedig a 42 százaléka szavazna a Fidesz-KDNP pártszövetségre – derült ki a Publicus Intézet Népszava számára készített reprezentatív kutatásából. A felmérés azt is mutatja, hogy

Magyar Péter pártja, a TISZA Párt mindegyik kategóriában a második helyen áll: az összes megkérdezett körében 14, a biztos szavazók között 16, a biztos szavazó pártválasztók között pedig 20 százalékon van.

A TISZA Párttól alig lemaradva a DK következik, 12, 15, illetve a biztos szavazó pártválasztóknál 18 százalékkal.

A többi párt az öt százalékos bejutási küszöböt sem éri el: a biztos szavazó pártválasztók csoportjában az MSZP és a Mi Hazánk Mozgalom 4, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Momentum egyaránt 3, a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd pedig 1 százalékot érne el.

„Magyar Péter pártja emellett láthatóan az ellenzéki összefogás szavazói közül csípett le néhány százalékot, és a Momentum, a Mi Hazánk és az MKKP hívei közül csábított át néhány százalékpontnyit”

– mondta lapunknak Pulai András, a Publicus igazgatója. Eközben a korábbi nagyjából 40 százalékról 34 százalékra csökkent a párt nélküliek aránya, valamint 18 százaléknyian vannak, akik elmennének ugyan szavazni, de még nem tudják, kire.

A felmérésből az is kiderült, hogy a válaszadók 65 százaléka elégedetlen azzal, ahogy az országban mennek a dolgok – közöttük a fideszesek 19 százalékával.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Kiadták a figyelmeztetést! Záporok, zivatarok jönnek négy megyében is
A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között várható. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő.

Link másolása

Hétfőn a fátyol-, majd a déli óráktól képződő gomolyfelhők mellett napos idő valószínű, északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, zivatar.

A délnyugati szél sokfelé megélénkül, több helyen, főként a Dunántúlon, megerősödik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között várható. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő.

A HungaroMet négy vármegyére is kiadott figyelmeztetést a zivatarok miatt.

Az előrejelzés szerint estétől az északnyugati, északi határ közelében alakulhatnak ki zivatarok, amelyeket szélerősödés és kisebb méretű jég kísérhet.

(via Kiderül)

Link másolása
KÖVESS MINKET: