SZEMPONT
A szakértő szerint az elszabaduló olajárak az élelmiszerektől az ipari termékekig mindent megdrágítanak. A piacokat eddig a mohóság vezérelte, így a sokkhatásból könnyen pánik lehet.
SZEMPONT
A Barátság kőolajvezeték leállása miatt a kormány egyre több és több energiahordozót szabadít fel a stratégiai tartalékból. Úgy tűnik, hogy a stratégiai olajkészlet csökkenése nem is fog a közeljövőben megállni.
SZEMPONT
Hétfőre ismét drasztikusan megugrott az olaj világpiaci ára. A miniszterelnök szerint a közel-keleti helyzet mellett az ukrán „olajblokád” is tehet a drágulásról.
SZEMPONT
A venezuelai elnök elfogása után az amerikaiak már az ötödik olajszállítót foglalták le. Havanna dacosan üzent vissza: nem kérnek a zsarolásból.
SZEMPONT
Panyi Szabolcs újságíró volt kíváncsi a részletekre, de nem járt sikerrel. A két évvel ezelőtt kötött olaj- és gázipari együttműködés részletei így rejtve maradnak a nyilvánosság elől.
SZEMPONT
Jövő pénteken lejár a határidő, de Magyarországnak még mindig nincs papírja a mentességről. Eközben Bulgária és Kazahsztán is konkrét, írásos engedélyt kapott Washingtontól.
SZEMPONT
Ha novemberben életbe lépnek az új amerikai szankciók, a MOL nem tud majd fizetni az orosz olajért - mondja a szakértő. Orbán Viktor még kialkudhat egy kis időt Magyarországnak Trumpnál, de jövőre megtörténhet a teljes átállás.
SZEMPONT
„Készen állunk alkalmazkodni az új valósághoz, ellentétben Fico és Orbán miniszterelnökökkel, akik egyszerre tagadásban és a múltban élnek” - mondta egy szlovák európai parlamenti képviselő. A Fidesz EP-delegációja tiltakozott.
SZEMPONT
Andrej Plenkovic szerint az orosz olajon „a nyerészkedő Magyarország, nem pedig Horvátország.” A magyar külügyminiszter visszaszólt: az Adria-vezeték egyedül nem tudja ellátni Magyarországot és Szlovákiát.
SZEMPONT
Orbán Viktor a minap így fogalmazott az orosz energiáról való leválásról: „Brüsszelben az európai uniós döntést a magyar kormány megakadályozza.”
SZEMPONT
A vállalat ügyvezetője szerint 2026 végére készen állhat arra, hogy búcsút mondjon az orosz olajnak, így megfeleljen az EU 2027-től érvényes szabályainak, amelyek tiltják az orosz fosszilis energiahordozók vásárlását.
SZEMPONT
A svéd klímaaktivista sok társával együtt egy olajipari fórum ellen tiltakozott a brit fővárosban.
SZEMPONT
A Kremlhöz közel álló energetikai szakértők szerint Magyarországnak rendkívül szűk a mozgástere, ezért nehéz helyzetbe kerülhet, ha bármilyen fennakadás következik be az orosz energiaszállításban.
SZEMPONT
Az uniós átlag 23 százalékos áremelkedést mutat, míg hazánkban 33 százalékkal kérnek többet az olajokért és a zsírokért.
SZEMPONT
A szokatlan floridai eset hátterében valamilyen különösen erős, eddig be nem azonosított kábítószer állhat.
SZEMPONT
Még lejjebb is tették a felvásárlási árlimitet. A magyar Energiaügyi Minisztérium azonban változatlanul azon az állásponton van, hogy a brüsszeli szankciók károsak.
Népszerű
Ajánljuk