HÍREK
A Rovatból

Tiltakozik az új NAT ellen ezer, egyházi iskolában tanító pedagógus is

A budapesti Piarista Gimnázium tette közzé az állásfoglalást, rengetegen csatlakoztak. „Az iskola csak szabad közegben tudja betölteni a funkcióját” - írják, és 6 pontban sorolják a megoldatlan problémákat.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2020. február 28.



Állásfoglalást adtak ki a budapesti Piarista Gimnáziumban tanító pedagógusok a hazai oktatás helyzetével kapcsolatban, melyhez azóta közel ezer, egyházi iskolában dolgozó kollégájuk csatlakozott - írja a 444.

Azzal kezdik, hogy a társadalom egészével együtt fájdalmasan érzékelik a magyar oktatás régóta elhúzódó, súlyos válságát,és hogy az új Nemzeti Alaptanterv bevezetése és a kerettantervek megjelenése sokéves-évtizedes kérdéseket hozott újra felszínre.

Szerintük a szakmai konszenzus megteremtése lenne a legfontosabb, ez az oktatáspolitika súlyos adóssága a rendszerváltás óta. "A fiatalok veszítenek a legtöbbet, ha ezek a kérdések másodlagossá válnak az ideológiai elvárásokhoz, elvekhez, irányokhoz és politikai szándékokhoz képest" - írják.

Kimondják:

„Az iskola csak szabad közegben tudja betölteni a funkcióját, ahol a tanári közösség szerepet kap saját feladatának megtalálásában. Ez az autonómia a feltétele az elkötelezett, felelősséget vállalni tudó pedagógusok minőségi munkájának.”

Azt is megjegyzik, hogy "egy szétszakadó társadalomban reményt, utat, modellt kell kínálnunk mindenkinek, hiszen elsősorban az iskola az a hely, ahol egy igazságosabb társadalom megszülethet. Az eddiginél nagyobb odafigyeléssel kell tehát fordulnunk a lemaradók, a nehézségekkel küzdők, a mélyszegénységben élők, a kirekesztettek felé."

Ezután 6 pontot sorolnak fel:

1. A médiában nyilvánosságot kapott kritikák egy része és az ezekre született reakciók azt a téves képzetet kelthetik, hogy a Nemzeti Alaptanterv körüli vita elsősorban ideológiai-világnézeti kérdésekről szól.

Határozottan kiállunk amellett, hogy az alaptantervvel és a kerettantervekkel szemben világnézeti meggyőződéstől függetlenül, szakmai alapon indokolt és kívánatos a sok szempontú, lényeget érintő kritika. Sürgősen meg kellene teremteni azt a fórumot, ahol a tanterv szakmai vita tárgyát képezheti, nem pedig politikai érdekek eszközeként szolgál.

Üdvözöljük a NAT bevezetőjének korszerű pedagógiai szemléletét, a differenciálás, az aktív tanulás, a képességfejlesztés hangsúlyozását, amely a magyar oktatás halaszthatatlan megújulását szolgálhatná.

Ennek a korszerű pedagógiának az érvényesülését azonban ellehetetleníti az alaptantervben és a kerettantervekben előírt hatalmas tananyagmennyiség, amely nagyrészt csak az ismeretanyag frontális előadását teszi lehetővé. Legkirívóbb példaként elég említeni a magyar irodalom tantárgyat, ahol csökkentett óraszámban kellene az eddiginél is több anyagot megtanítani.

A NAT-ban és a kerettantervekben foglalt tartalmakkal való azonosulásnak további akadálya a szakmai egyeztetés elmaradása, illetve a bevezetésükre adott minimális idő.

Úgy látjuk tehát, hogy a magyar oktatás egészének várt megújulását – néhány részterület kivételével – a bevezetett Nemzeti Alaptanterv és a kerettantervek nem segítik, hanem akadályozzák.

2. Minden változás lehetetlen az oktatásban addig, amíg a változtatások végrehajtói, a pedagógusok nem rendelkeznek az ehhez szükséges idővel, energiával, akaraterővel. A kollégák jó része fáradt, reményvesztett, napi szinten kudarcokkal küzd. Pedagógiai változásokról, szemléletváltozásról akkor érdemes egyáltalán beszélni, ha a pedagógusok ehhez megkapják az alapvető támogatást.

3. A megalázóan alacsony pedagógusbérek lehetetlenné teszik a tanári hivatás teljes megélését, az értelmiségi életformát. (Az egyházi iskolák tanárai ugyanazon bértábla szerint kapják a bérüket, mint a nem egyházi intézményekben dolgozó kollégák.) A pedagógusok társadalmi megbecsültségének is elemi feltétele a bérek rendezése.

Egy egyetemi diplomás kezdő pedagógus bértábla szerinti illetménye ma bruttó 203.000 forint. Ez a garantált bérminimum alatt van, amire még sohasem volt példa! A bruttó 300.000 forintot legkorábban nyolc év után érheti el egy egyetemet végzett tanár, egy tanítónak vagy óvodapedagógusnak ehhez tizennyolc év kell!

A 2013-tól több lépésben bevezetett fizetésemelés mára teljesen értékét vesztette, elsősorban amiatt, hogy a pedagógusbérek már öt éve nem igazodnak a minimálbérhez, az ígéretekkel ellentétben. Elvárjuk a pedagógusok bérrendezését, értékálló fizetésekkel, újra a minimálbérhez igazított illetményalappal! A pedagógusok illetményének rendezésével kapcsolatban egyetértünk a Nemzeti Pedagógus Kar 2019. decemberi állásfoglalásával.

4. Heti 24-26 megtartott tanórában nem lehet minőségi munkát végezni. A minőségre törekvő pedagógusok állandó meghasonlottságban dolgoznak, hiszen a legjobbat szeretnék nyújtani, de folyamatosan időhiánnyal küzdenek.

Vagy kizsákmányolják önmagukat, lelki és testi egészségüket, vagy kénytelenek a maguktól elvárt színvonalból lejjebb adni. A minőségi munka érdekében az óraterhek határozott csökkentésére van szükség!

5. A 21. század iskolája olyan kihívásokkal szembesül, amelyek jelentős részére a pedagógusok nincsenek felkészítve. A társadalmi bajok az iskolában hatványozottan jelennek meg: a tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő diákok növekvő aránya mutatja ezt. Hatékony tehetséggondozás, képességfejlesztés és felzárkóztatás is csak differenciált oktatás megvalósulásával lehetséges. Ezek az új kihívások megkövetelik, hogy a tanárok új szerepben jelenjenek meg. Ehhez szemléletváltozásra van szükség, amelyhez a tanároknak támogatást kell kapniuk: elsősorban időt, minőségi tanári továbbképzést és szakmai kísérést.

6. A tanárhiány mára jó néhány helyen már az alapfeladatok ellátását veszélyezteti. A tanárképzésbe egyre kevesebben jelentkeznek, még kevesebben végeznek közülük, a diplomaszerzés után sokan nem az oktatás területén helyezkednek el, a pályakezdők egy része pedig rövid időn belül el is hagyja az iskolát. Mindez nagyon is érthető, ismerve az elfogadhatatlanul alacsony béreket, a tanári munka kihívásait és alacsony presztízsét.

A tanári pályát ismét vonzóvá kell tenni a legjobb képességű fiatalok számára! Ez csak versenyképes fizetésekkel és minőségi tanárképzéssel lehetséges.

"Állásfoglalásunkat egyházi iskolában tanító tanárként fogalmaztuk meg, de benne a magyar oktatás egészének helyzetére kívánunk reflektálni. Mindnyájan mélyen hiszünk abban, hogy az oktatás felemelése csak széles körű konszenzussal, az egész tanártársadalom együttműködésével lehetséges" - írják.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere nemrég beszélt a NAT elleni tiltakozásról is, ami szerinte 'csekély' volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hatalmas ukrán dróntámadás érte Oroszországot, leállt a világ olajkereskedelmének két százaléka
Lángokban állt az orosz olajterminál, még egy tankhajót is eltaláltak a drónok. A támadásban többen megsérültek, a helyiek hatalmas robbanásokról számoltak be.


Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megerősítette, hogy hadseregük péntek éjjel nagy hatótávolságú Neptun rakétákkal lőtt oroszországi célpontokat. A csapások epicentruma a Fekete-tenger partján fekvő Novorosszijszk volt, ahol a helyiek hatalmas robbanásokról és tüzekről számoltak be. A támadásban megrongálódott a Szeskhárisz olajterminál két mólója, és találat ért egy Sierra Leone-i zászló alatt közlekedő tankhajót is, az Arlant, amelynek legénységéből hárman megsérültek.

Az Ukrán Fegyveres Erők Vezérkara szerint a hadművelet célja „az orosz agresszor katonai és gazdasági potenciáljának csökkentése” volt. A támadás után Oroszország azonnal leállította a novorosszijszki kikötőből induló olajexportot, ami a világpiaci kínálat mintegy két százalékát teszi ki.

Az orosz Transznyefty napi 2,2 millió hordónyi olajat szállít a kikötőn keresztül – írja a Reuters. Venyamin Kondratyev, a Krasznodari határterület kormányzója elmondta, a támadásban lakóépületek is károsodtak. „Az éjszaka folyamán több mint 170 ember és 50 technikai eszköz dolgozott a támadás következményeinek elhárításán, gyorsan eloltva a tüzeket és segítve a lakosokat” – tette hozzá.

A hírre az olaj világpiaci ára több mint két százalékkal ugrott meg. A támadássorozat nem korlátozódott Novorosszijszkra: jelentések szerint az ukrán erők eltalálták a szaratovi olajfinomítót is, ahol szintén tűz keletkezett. A novorosszijszki kikötő melletti Juzsnaja Ozerjejvka terminálon a Kaszpi-tengeri Csővezeték Konzorcium (CPC) is leállította a munkát néhány órára, de a légiriadó után újraindította a kazah olaj rakodását.

A mostani akció egy tudatos stratégia része, Ukrajna ugyanis augusztus óta folyamatosan támadja az orosz olajipari létesítményeket és exportútvonalakat a Balti- és a Fekete-tengeren egyaránt, a pénteki csapás pedig az egyik legjelentősebb volt ezek sorában.

via hvg.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Vitézy Dávid a legsötétebb forgatókönyvet vázolta fel: a következő parlament feloszlathatja a Fővárosi Közgyűlést
A fővárosi képviselő szerint a város gyakorlatilag már most csődben van. Ennek ellenére elvállalná a helyettesi posztot, de csak komoly garanciákkal.


Vitézy Dávid szerint odáig fajulhat a főváros törvénytelen működése, hogy a következő parlament feloszlatja a Fővárosi Közgyűlést, ami után új önkormányzati választás jöhet Budapesten.

„A főváros több elemből álló törvénytelen működése a csődtől, a helyettes hiányán át a cégvezetések megoldatlanságáig, eljuthat odáig, hogy a következő parlament úgy dönt, feloszlatja a Fővárosi Közgyűlést és az országgyűlési után fővárosi önkormányzati választás is lesz”

mondta a Podmaniczky Mozgalom vezetője a Népszavának. Ugyanakkor hozzátette, ő személy szerint azt tartaná helyesnek, ha a következő választást 2029-ben tartanák.

A fővárosi képviselő úgy látja, Budapest gyakorlatilag már most csődben van, 200 milliárd forintnyi lejárt adóssággal.

Fordulópontnak nevezte a Kúria novemberi ítéletét a szolidaritási hozzájárulásról, noha a döntés értelmezésén vita van. Míg Karácsony Gergely főpolgármester kártérítési pert helyezett kilátásba a 2023-as, mintegy 28 milliárdos levonás visszaszerzéséért, a Magyar Államkincstár szerint a bíróság nem állapított meg visszafizetési kötelezettséget.

Vitézy szerint a főpolgármester nem élt a közgyűlés által a kezébe adott eszközökkel, például a Mol- és MVM-számlák befagyasztásával.

A város finanszírozási nehézségeit jelzi, hogy június 25-én a Fidesz és a Tisza Párt távolmaradása miatt határozatképtelen volt a közgyűlés, így elbukott a működést segítő „túlélőcsomag” is.

Vitézy nem zárta ki, hogy ha úgy alakul, főpolgármester-helyettes legyen, de komoly feltételeket szabott.

„Ha a főpolgármesternek van érdemi javaslata, akkor nyitott vagyok a tárgyalásra” – jelentette ki, de jelezte, biodíszlet nem lesz, sok garanciát kérne a feladat elvállalásához. Jelenlegi pozícióját nem adná fel könnyen. „Bizottsági elnökként most elég nagy a mozgásterem, így dolgozhatok a programom megvalósításáért a budapestiekért. Ezt nem adnám fel.”

A képviselő nem tartja valószínűnek, hogy a kormány csődbiztost küldene a város nyakára.

„Ha eddig nem tették, aligha a kampányra időzítik. Politikailag nem nyernének vele, hiszen akkor a kormányra ragadna a megszorítások közérzet rontó hatása.” A szakszervezeti sztrájkot sem tartja reális forgatókönyvnek, noha a fővárosi dolgozók sztrájkbizottsága novemberben már a munkabeszüntetést is felvetette. Vitézy szerint „a buszvezetők nem hiszik, hogy eljuthat odáig a helyzet, hogy nem kapnak fizetést”, a főpolgármester pedig a saját lobbitevékenységét próbálja rájuk áttolni.

Karácsony Gergely jövőbeli politikai terveiről szólva Vitézy úgy fogalmazott: „Nem tudom, ki mivel áltatja magát”. Szerinte a városházi folyosókon arról beszélnek, hogy a főpolgármesternek újra megnyílhat az országos politikai pálya. „A kesztyűbáb önállóságú Barabás Richárd mozgásában jó eséllyel ennek előkészítését láthatjuk” – tette hozzá, utalva a Barabás Richárd és Cseh Katalin által nemrég bejelentett Humanisták nevű formációra, amely a 2026-os választáson indulna.

via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Történelmi evakuálás: 21 ezer embert telepítettek ki egy 450 kilós amerikai bomba miatt Nürnbergben
A gyilkos szerkezetre pénteken, egy építkezésen bukkantak rá. A műveletben közel 1500 ember vett részt, hogy elkerüljék a katasztrófát.


Nürnberg történetének eddigi legnagyobb evakuálását hajtották végre, miután egy 450 kilogrammos, második világháborús amerikai légibombát találtak a város Großreuth városrészében.

A pénteken egy építkezésen felfedezett robbanószerkezet miatt 21 ezer embernek kellett elhagynia otthonát, a hatóságok pedig egy 800 méteres sugarú körben rendeltek el teljes lezárást,

írta az MTI.

A sikeres hatástalanítást szombat hajnalban, helyi idő szerint 3 óra 34 perckor jelentették be.

A mintegy egyórás műveletet három tűzszerész végezte el, a mentesítésben és a biztosításban pedig a város hivatalos közlése szerint közel 1500 fő vett részt a különböző szervezetektől.

A lezárásokat a beavatkozás után feloldották, a lakók visszatérhettek.

A kitelepítettek közül körülbelül 2400 embert ideiglenes befogadóhelyeken, köztük egy iskolaközpontban láttak el.

Az intézkedés hét idősotthont is érintett, ahonnan szintén biztonságos helyre szállították a lakókat.

Németország-szerte gyakran bukkannak fel nem robbant világháborús bombákra és lőszerekre. Bár Nürnbergben is több száz hasonló esetet kezeltek már az elmúlt évtizedekben, a mostani akció mérete példátlan volt a város történetében.

via 444


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Visszakozott Donald Trump: eltörli a vámot több mint 200 élelmiszerre, köztük a kávéra és a marhahúsra, miután az egekbe szöktek az árak
A vásárlók fellélegezhetnek, miután a kávé ára 20 százalékkal nőtt. A Fehér Ház szerint a döntésnek semmi köze a panaszokhoz, sikeres tárgyalások állnak a háttérben.


Jelentős fordulatot vett Donald Trump vámpolitikája: az amerikai elnök pénteken felfüggesztette a tarifákat több mint kétszáz élelmiszerre, köztük olyan alapvető termékekre, mint a kávé és a marhahús. A döntés visszamenőlegesen, csütörtök éjféltől hatályos, írja a 444.

A vámok eltörlésének hátterében az áll, hogy a korábbi intézkedések miatt a kávé ára mintegy 20, a steaké pedig közel 17 százalékkal ugrott meg egy év alatt. A drágulás olyannyira súlyos volt, hogy egyes gyártók és forgalmazók már az amerikai piac elhagyását fontolgatták.

Bár az élelmiszerek teljes körű drágulása 2,7 százalékos volt, a kávé és a húsfélék áremelkedése komoly elégedetlenséget szült a vásárlók körében.

Az elnök az Air Force One fedélzetén maga is elismerte a vámok hatását. „Bizonyos esetekben a vámok emelhetik az árakat” – mondta, de sietett hozzátenni, hogy szerinte „szinte nincs infláció az Egyesült Államokban (…) A kávé ára kissé magas lett, de most hamarosan alacsony lesz”.

Trump úgy vélte, a mostani lépés „csak egy kicsi visszalépés”, és a vámpolitikájával alapvetően elégedett.

A hivatalos kommunikáció szerint a vámok eltörlését az Argentínával, Ecuadorral, Guatemalával és El Salvadorral kötött új kereskedelmi keretmegállapodások teszik lehetővé. A Fehér Ház hangsúlyozta, a könnyítés olyan importtermékekre vonatkozik, amelyeket az USA-ban nem, vagy nem elegendő mennyiségben állítanak elő.

Trump egyúttal egy 2000 dolláros „vámosztalékot” is belengetett az alacsony és közepes jövedelműeknek, melynek részletei egyelőre nem ismertek.

„A vámok lehetővé teszik, hogy osztalékot fizessünk, ha akarjuk. Most ezt fogjuk megtenni, miközben csökkentjük az adósságot” – jelentette ki az elnök.

Míg az élelmiszer-kereskedelmi láncok üdvözölték a lépést, más ágazatok, például a szeszipar, csalódottan vették tudomásul, hogy rájuk nem vonatkozik a könnyítés. Az ellenzéki demokraták szerint a kormányzat a saját maga által okozott problémát próbálja orvosolni. Richard Neal képviselő úgy fogalmazott, az adminisztráció „azt a tüzet oltja, amit maga gyújtott”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk