Terrortámadás Barcelonában: már legalább 12 halott van
A barcelonai Ramblas negyedben mikrobusz hajtott a tömegbe, írtuk meg korábban. Brit és spanyol sajtóértesülések szerint legalább 12 ember meghalt, és 80 sérült van, köztük 10 súlyos.
A TV3 szerint a kisbuszból kiszálló sofőr több lövést is leadott, aztán pedig bemenekült egy török étterembe, ahol túszokat ejtett. A Reuters helyi forrásokra hivatkozva azt írja, két fegyveres túszejtő is lehet. Ezt a katalán rendőrség később cáfolta.
Más helyi források szerint a túszokat elengedték, a fegyveresekkel még tárgyalnak a rendőrök.
A furgon 530 méteren keresztül hajtott, miközben sok embert elgázolt. A rendőrök egy másik furgont is keresnek, aminek szerepe egyelőre nem tisztázott. A támadó 20 év körüli, 170 cm magas, menekülésekor fehér pólót viselt.
A kisbuszban egy spanyol útlevelet találtak.
A katalán média szerint a rendőrség egy második kisbuszt is keres, amit menekülésre használtak volna. A La Rambla, ahol a támadás történt, az egyik legforgalmasabb utca Barcelonában.
Helyszíni beszámolók szerint sokan a közeli boltokba, kávézókba menekültek a kisbusz elől. „Egy hangos zajt hallottunk, és mindenki menedéket keresett. Azt hiszem, több embert is elgázolhatott. Borzasztó volt, pánik tört ki" – mondta egy fiatal a BBC-nek.
Valószínűleg nincs magyar sérült. A barcelonai főkonzulátushoz kora estig nem érkezett jelentés magyar érintettségről a terrortámadással kapcsolatban, mindössze egy magyar jelentkezett tájékoztatásért - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium. A főkonzulátus folyamatosan kapcsolatban áll az illetékes hatóságokkal, és minden szükséges konzuli segítséget megad a Barcelonában tartózkodó magyar állampolgároknak és az érdeklődő hozzátartozóknak - írja a hvg.hu.
A helyszínen rengeteg megrázó videofelvétel készült, ezekből ebben a cikkünkben gyűjtöttünk.