Fordulat Ceglédbercelen: 27 év után ásták ki a férj kertjéből az eltűnt édesanya holttestét
A rendőrség emberölés miatt nyomoz, miután emberi maradványokat találtak Ceglédbercelen. A nő férjét gyanúsítottként hallgatták ki a 27 éve megoldatlan ügyben.
Huszonhét év után oldódhat meg egy ceglédberceli eltűnés rejtélye: a hatóságok emberi maradványokat találtak egy ingatlanon, a rendőrség emberölés miatt nyomoz. Az 1999-ben eltűnt, kisgyerekes édesanya férjét gyanúsítottként már ki is hallgatták.
Pénteken számolt be az RTL Híradó arról, hogy előkerült a 27 éve eltűnt nő holtteste Ceglédbercel határában. A rendőrség emberölés gyanúja miatt nyomoz. A nyomozók és a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat munkatársai már csütörtökön megszállták a település Pesti úti részét, ahol egy családi háznál és a környékén kezdtek ásni és kutyákkal kutatni. A Bors információi szerint a maradványokat a ház kertjében találták meg, a nő férjét pedig a munkahelyén fogták el.
A fiatal nőt 1999-ben, rejtélyes körülmények között látták utoljára. A faluban sokan ismerték, eltűnését mindvégig rejtélynek tartották. Kisfiát az eltűnése után az apa és a nagymama nevelte tovább.
A mostani rendőrségi akció sokkolta a helyieket. „Amikor meghallottam, hogy miről van szó, meghűlt az ereimben a vér” – mondta egy helyi lakó a Blikknek. Egy másikuk szerint „borzalmas belegondolni, hogy több, mint egy negyed évszázadon keresztül a közelünkben lehetett egy holttest.” A hatóságok most az előkerült maradványokat azonosítják, a gyanúsított jogi sorsáról pedig később döntenek.
Huszonhét év után oldódhat meg egy ceglédberceli eltűnés rejtélye: a hatóságok emberi maradványokat találtak egy ingatlanon, a rendőrség emberölés miatt nyomoz. Az 1999-ben eltűnt, kisgyerekes édesanya férjét gyanúsítottként már ki is hallgatták.
Pénteken számolt be az RTL Híradó arról, hogy előkerült a 27 éve eltűnt nő holtteste Ceglédbercel határában. A rendőrség emberölés gyanúja miatt nyomoz. A nyomozók és a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat munkatársai már csütörtökön megszállták a település Pesti úti részét, ahol egy családi háznál és a környékén kezdtek ásni és kutyákkal kutatni. A Bors információi szerint a maradványokat a ház kertjében találták meg, a nő férjét pedig a munkahelyén fogták el.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„A rohadt macskáidra meg rágyújtom a házat” – Egy volt idegenlégiós fenyegeti a kápolnai macskamenhelyet
A korábbi katona telefonon és SMS-ben fenyegette meg a Macskaárvaház Alapítványt, mert szerinte nem tisztelik a helyi polgármestert. A Heves vármegyei rendőrség zaklatás miatt indított eljárást.
Halálos fenyegetést kapott a kápolnai Macskaárvaház Alapítvány egyik munkatársa, a menhelyet pedig felgyújtotta volna egy férfi, aki szerint az állatvédők nem tisztelik eléggé a polgármestert. Az ügy azért is keltett különös aggodalmat, mert a fenyegető egy potenciálisan veszélyes, volt katona – írta a Blikk.
A fenyegető állítólag egy leszerelt katona, aki a Magyar Honvédségnél szolgált, de már évekkel ezelőtt távozott a kötelékből. A férfi bevallása szerint korábban a francia idegenlégióban is megfordult, és azt állítja magáról, hogy a hírhedt Blackwater nevű amerikai magánhadsereg sofőrjeként is dolgozott. Ez a zsoldoscsapat (későbbi nevén Academi, ma a Constellis csoport része) többek között az iraki háborúban való részvételéről és a 2007-es bagdadi Nisour Square-i mészárlásban játszott szerepéről ismert.
A férfi telefonon közölte a menhely munkatársával: „haza leszel b.szva, a rohadt macskáidra meg rágyújtom a házat”.
„A hasonló fenyegetések 99 százalékát nem kell komolyan venni” – mondta a menhelyet működtető alapítvány kuratóriumi elnöke, aki a nyomozás érdekében a neve elhallgatását kérte. Hozzátette:
„A mostani azonban kilógott a sorból: konkrétan életveszélyesen fenyegetett meg minket a férfi, aki sms-ben és telefonon is megerősítette, hogy megöl engem, illetve felgyújtja a menhelyet.”
A kuratóriumi elnök szerint a fenyegető a polgármesterre hivatkozott.
„Tény, hogy a polgármesterrel több vitánk is volt, ilyen értelemben neki is van egyfajta felelőssége a történtek miatt, hiszen a férfi rá hivatkozva fenyegetett meg minket, ő korbácsolta ezeket az indulatokat. Elsősorban az állatainkat féltjük, nem is feltétlenül magunkat”
– nyilatkozta.
A telefonáló hangját a menhely védelmét önkéntesen ellátó cég vezetője, a korábbi kommandós Bartos Csaba ismerte fel, aki régóta ismeri őt.
„Ennek a férfinak többször meggyűlt már a baja sok emberrel, olyan, mintha egy maga által teremtett világban élne. Ettől függetlenül – vagy talán éppen ezért – valós veszélyt jelenthetnek a fenyegetései”
– mondta Bartos.
Az ügyben az Egri Rendőrkapitányság zaklatás miatt indított eljárást, közölte a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A történtekre a Szurkolók az állatokért állatvédő szervezet is reagált, és kiállt a megfenyegetett menhely mellett. „Minket is értek már fenyegetések, ismerjük a problémát, és teljes mértékben a macskamenhely mellett állunk.
Mindig betartjuk a törvényeket, de komoly erőkkel kell szembenéznie annak, aki egy állatvédő szervezettel kekeckedik”
– mondta Kapin Ricsi, a szervezet vezetője.
Halálos fenyegetést kapott a kápolnai Macskaárvaház Alapítvány egyik munkatársa, a menhelyet pedig felgyújtotta volna egy férfi, aki szerint az állatvédők nem tisztelik eléggé a polgármestert. Az ügy azért is keltett különös aggodalmat, mert a fenyegető egy potenciálisan veszélyes, volt katona – írta a Blikk.
A fenyegető állítólag egy leszerelt katona, aki a Magyar Honvédségnél szolgált, de már évekkel ezelőtt távozott a kötelékből. A férfi bevallása szerint korábban a francia idegenlégióban is megfordult, és azt állítja magáról, hogy a hírhedt Blackwater nevű amerikai magánhadsereg sofőrjeként is dolgozott. Ez a zsoldoscsapat (későbbi nevén Academi, ma a Constellis csoport része) többek között az iraki háborúban való részvételéről és a 2007-es bagdadi Nisour Square-i mészárlásban játszott szerepéről ismert.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Sűrű, fekete füst borította be Soroksár egét pénteken, miután lángra kapott egy hulladékfeldolgozó a XXIII. kerületi Ócsai úton.
A Fővárosi Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása
nagy területen, mintegy százötven köbméteren ég a szemét,
a tűzoltók nagy erőkkel kezdték meg az oltást.
„A lángok egy szomszédos csarnoképületet is veszélyeztetnek. Jelen pillanatban a tűzoltók több vízsugárral oltják a tüzet. Az oltási munkálatokat hat rakodógép segíti” – közölte korábban a a 24.hu-val Kiss Ádám szóvivő-helyettes.
a tűzoltók négy vízsugárral és öt vízágyúval megakadályozták a lángok továbbterjedését.
A fővárosi hivatásos egységek mellett Zuglóból, Dél-Pestről, Fótról érkeztek önkéntes tűzoltók a munkálatokhoz, a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat, majd vezetési törzs irányítása mellett dolgoztak a tűz elfojtásán.
A legfrissebb tájékoztatás szerint a tűzoltók két létraágyúval, két telepített vízágyúval, két fecskendőről szerelt vízágyúval és hat vízsugárral megszüntették a lánggal égést a szeméthalom külső oldalán. A munkálatok azonban várhatóan még órákon át fognak tartani.
Nem ez az első tűzeset a környéken. Legutóbb tavaly augusztusban szintén a soroksári Ócsai úton égett mintegy 50 köbméternyi darált fémhulladék. 2023 áprilisában pedig egy autóbontó telephelyén csaptak fel a lángok ugyanitt, akkor a hatalmas füstöt a város több pontjáról is látni lehetett. Tavaly júniusban a MOHU budapesti telephelyén égett kétszáz köbméternyi lomtalanítási hulladék.