KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Szívszorító: pár órával második gyereke születése után halt meg a rákban szenvedő amerikai apa

Élete utolsó pillanataiban újszülött kisfia a mellkasán feküdt, felesége pedig fogta a kezét. Az anya egyszerre élte át a legnagyobb örömöt és a fájdalmas gyászt.

Link másolása

Pár órán belül szülte meg második gyermekét és veszítette el férjét egy amerikai nő. A Connecticut államban élő Haley Parke a Facebookon osztotta meg szívszorító történetüket.

Második gyereküket várták, már csak három hét volt hátra a szülésig, amikor borzasztó hírt kaptak: a rákkal küzdő apa, John Beeson (Jb) állapota olyannyira rosszabbodott, hogy a korábbi fél év helyett már csak napokat jósoltak neki. A betegség ugyanis átterjedt a nyirokcsomóira, a tüdeje pedig megtelt folyadékkal.

Ez hatalmas szívfájdalom volt a férfi számára, hiszen nagyon várta már második gyereke érkezését. Felesége ezért megkérte az orvosokat, hogy indítsák meg nála a szülést, hogy férje még láthassa a kicsit, mielőtt meghal.

"Megcsókoltam, majd amikor elbúcsúztam tőle, azt mondtam neki, hogy legyen erős, és tartson ki értem és a babánkért. Azt mondta, ki fog tartani" - írta.

December elsején, szerdán este meg is kezdték a vajúdás megindítását, az anya pedig abban reménykedett, hogy gyors, természetes szülése lesz. Ám másnap reggel nyolckor az intenzív osztályon dolgozó orvosok berohantak hozzá azzal, hogy férje állapota rohamosan romlik, már csak órái lehetnek hátra. Így végül császármetszéssel hozták világra a kisfiút, hogy még találkozhasson az apjával. Az orvosok annyira siettek, hogy épp csak egy puszira adták az anyának a babát, máris felvitték a két emelettel feljebb fekvő apához.

"Hogy mi a csoda ebben? Amikor a babánkat ráfektették a mellkasára, Jb életjelei azonnal erősödtek. Apró fejmozdulatokkal és aranyos mormogásokkal tudatta velünk, hogy tudja, hogy rajta van a fia. Miután összevarrtak, az ágyamat a férjem ágya mellé tolták, egyből az intenzívre kerültem a szülőszobából. Szomorúan néztem a férjemet, de csodáltam az erejét. Az utolsó lélegzetvételeinél a fiunk ott feküdt a mellkasán, én pedig fogtam a kezét"

- emlékezett vissza Haley.

Az anya úgy véli, hogy Isten felkészítette a kisfiukat arra, hogy hamarabb kell érkeznie, mert jó súllyal, 3,2 kilósan és 50 centisen jött világra, ráadásul már a tüdeje is teljesen fejlett volt. Pedig komplikációkkal is járhatott volna az, hogy három héttel hamarabb született meg, de szerencsére teljesen egészséges baba.

A szívszorító, szomorú pillanatok nemcsak a családot, hanem a kórházi dolgozókat is nagyon megviselték.

"A szülészettől az intenzíves kórteremig rengeteg orvos és ápoló rohangált ide-oda, hogy segíthessenek nekünk. Egyiküknek sem volt száraz a szeme egész idő alatt. Néhányan azt mondták, sosem felejtik el ezt az önzetlenséget, mások bátornak és hősiesnek tartják azt, amit tettem. Én csak szerelemnek hívom ezt, szerelemből cselekedtem. Bizalmamat adtam Istennek, ő így tervezett, én pedig tettem, amit tennem kellett, szerelemből, hogy teljesíthessem a férjem utolsó kívánságát"

- írta az édesanya.

Azt is elárulta, hogy a kicsi születéséig nem is választottak nevet neki, de a történtek után nem volt kérdés, hogy a kisfiú édesapja nevét kapja. Haley szerint pedig gyermeke története már most egy igazi csoda.

A GoFundMe oldalon adománygyűjtést indítottak az apa nélkül maradt család megsegítésére, ahol már több mint 91 ezer dollárt (~30 millió forint) adott össze több mint 1300 adakozó.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Meghalt Csire Zsuzsi, a 21 éves lány, aki bakancslistán szedte össze élete utolsó kívánságait
Kétszer esett át szívátültetésen, de a második szívét sem fogadta be a szervezete. Egy ország fogott össze érte, hogy teljesülhessenek az álmai az utolsó hónapjaiban.

Link másolása

Tíz év küzdelem után meghalt Csire Zsuzsi, a bakancslistás lány – írja a Blikk. Idézik édesanyjának keddi posztját, aki azt írta:

„Imádott Édes Drága Zsuzsikánk tegnap este örökre búcsút vett tőlünk.”

A 21 éves lány kétszer esett át szívátültetésen, ám szervezete a második beültetett szívet sem fogadta be. Zsuzsi azzal a tudattal élt, hogy talán csak hetek, hónapok vannak hátra az életéből, mégis meg tudta őrizni a reményt. Bakancslistát készített terveiről és az egész ország összefogott azért, hogy valóra válthassák kívánságait. Így juthatott el például a tengerhez, nézhette meg az Operát, vagy simogathatott meg egy lovat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé” – rengetegen gyászolják a 21 éves Csire Zsuzsit, aki élete utolsó hónapjait bakancslistás céljai elérésével töltötte
„Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett”.

Link másolása

Elhunyt Csire Zsuzsi. A 21 éves debreceni lányt sokan a szívükbe zárták. Mindig mosolygott és nála jobb szívű embert nem ismertek - így emlékeztek rá a segítői. A lány két szívtranszplantáció után hétfőn este halt meg. Mikor kiderült, hogy harmadik műtétre már nem lehet esélye, akkor bakancslistát írt, hogy mi mindent szeretne még megcsinálni. Sokan segítették az álmai megvalósításában.

Beállhatott tűzoltónak, különféle gyakorlatokon is részt vett, még az emelőkosárba is beszállt. A programot a Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoportja szervezte neki. De elvitték Rómába is.

Hegedűs Gábor, Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoport vezetője elmondta:

"Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett".

A lánynak 10 éves korában volt az első szívátültetése, majd 2021 nyarán a második beavatkozásra várt, ekkor mondta el édesanyja az RTL Híradónak: "A mosolya ad erőt. Meg az, hogy nagyon nehéz neki is, és nagyon sokszor ő is azt mondta, hogy hagyjatok engem, mert ez így nem élet, de annyira édes természete van, melegszívű, segítőkész, jól tanul egy csupa szív kis lény. Minden ember megérdemli úgy gondolom, hogy esélyt kapjon".

Mikor kiderült, hogy a második szív is kilökődik, és a harmadik beültetésre már nincs esélye, akkor döntött úgy, hogy minden pillantot meg akar élni. Számtalan új dolgot próbált ki, fotózáson volt, hőlégballonnal emelkedett Budapest fölé.

Akkoriban nyilatkozta: "Annyi területen mutatja meg az élet nekem is, hogy van miért küzdeni és hogy mindenhol vannak kis túlélők".

Még a DEAC egyik mérkőzésén is ott volt, ahol a korongot ő dobta be. Nyitrai Daniella, sajtóreferens elondta: "A DEAC család tagja lett, tehét nagyon szerette a klubot és mi is nagyon megszerettük őt. Nagyon fog nekünk hiányozni az biztos, a mosolya, a kedvessége, a vidámsága, még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé."

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Videón, ahogy egy sziámi ikerpár egyik tagja az esküvőjén táncol és csókolózik újdonsült férjével
Három éve lehetett az esküvő, de csak most került elő egy videó az esküvő táncról. A vőlegény meg is csókolja tánc közben a menyasszonyt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 01.


Link másolása

Megtartották az egyik legismertebb sziámi ikerpár egyik tagjának és veterán katona vőlegényének esküvőjét, írja a Metro. Abby Hensel és testvére, Brittany azután lettek ismertek, hogy első sziámi ikerpárként túlélték a gyerekkort.

Az ikreknek korábban saját valóságshow-ja volt a TLC tévécsatornán, ám a műsor befejezése óta diszkréten kezelik a magánéletüket. Abby és Josh Bowling esküvőjét három évvel ezelőtt tarthatták, de csak nemrég került fel egy videó az internetre a menyasszony és a vőlegény táncáról:

A közös törzsű, deréktól lefelé összenőtt sziámi ikrek továbbra is Minnesotában élnek, ahol egy általános iskolában tanítanak.

A világ 1996-ban ismerhette meg őket még Oprah Winfrey műsorában, majd ezután indult az Abby és Brittany című reality.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Kiderült, hogy ki volt a mentős, akit milliók hallottak, ahogy telefonon át segített megmenteni egy három hónapos babát
Berényi Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául.

Link másolása

Nemrégiben bejárta a netet egy hangfelvétel, melyet az Országos Mentőszolgálat osztott meg. Ezen egy édesanya hallható, aki azért hívta fel a mentősöket, mert a három hónapos babája nem vett levegőt. A csecsemő életét megmentette egy mentésirányító az édesanya segítségével.

Most pedig az is kiderült, hogy ki volt akkor a telefonnál, ki segítette a kétségbeesett anyát és a picit a távolból.

A mentőszolgálat a közösségi oldalán írta:

A mentésirányító, akinek milliók hallották a hangját

"Múlt héten az egész médiát bejárta az a hangfelvétel, amelyen a mentésirányító segítségével egy édesanya 3 hónapos gyermekén végez újraélesztést, sikerrel.

A felvételen Berényi Bálint bajtársunk hangja hallható, aki 2020. január 1-én csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez, mint gépkocsivezető. Azóta elvégezte ápolói tanulmányait is és már mentőtechnikusként teljesít szolgálatot Kistelek Mentőállomáson. Idén új kihívásokat keresett, így kivonulói szolgálata mellett év elején mentésirányítói feladatot vállalt a Szegedi Mentésirányításon.

Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául. Munkájában a változatosság és a bajtársi közösség motiválja. Köszönjük áldozatos munkáját, további sikereket kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!"

Link másolása
KÖVESS MINKET: