HÍREK
A Rovatból

SZFE: felfüggesztik az őszi tanévet, hétfőtől bezárják az épületeket - közölte a kuratórium

A tanév február 1-től folytatódhat, addig oktatási tevékenység semmilyen formában nem végezhető az intézményben - írták közleményükben.

Link másolása

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) épületei hétfőtől zárva tartanak, a tanév 2021. február 1-től folytatható, addig oktatási tevékenység semmilyen formában nem végezhető az intézményben. Mások mellett erről döntött pénteken az SZFE-t fenntartó alapítvány kuratóriuma - írja az MTI.

"Az alapítvány kuratóriuma megállapította, hogy jelen körülmények között a Színház- és Filmművészeti Egyetemen az oktatás feltételei, a hallgatói jogok érvényesülése és védelme, a megfelelő és biztonságos munkakörülmények, valamint az egyetem akadémiai autonómiája nem biztosítható" - szerepel az SZFE polgárainak címzett, az egyetem honlapján közzétett péntek esti körlevélben.

Mint írták, a 2020/2021-es tanév első félévében felvett tárgyakhoz tartozó kreditek teljesítéséről meggyőződni nem lehet, így azok elismerésére nincsen mód.

Az alapítvány kuratóriuma felkérte az egyetem vezetését, hogy az intézkedések végrehajtásához szükséges lépéseket tegyék meg, az egyetemi polgárokat megfelelően tájékoztassák és gondoskodjanak a tanév szükség szerinti meghosszabbításáról azzal, hogy az első féléves tárgyak teljesíthetőségét a következő félévekben lehetőség szerint biztosítsák.

"A Színház- és Filmművészeti Egyetemet megbénító blokád miatt az egyetem vezetése immár több mint egy hónapja nem tud bejutni az egyetem létesítményeibe. Emiatt felelős döntéseket hozni csak korlátozottan tud, az oktatás tényleges folyamatait, a létesítmények rendeltetésszerű működését ellenőrizni nem tudja" - áll a körlevélben, amelyet Novák Emil megbízott általános rektorhelyettes és Szarka Gábor kancellár írt alá.

A dokumentum megfogalmazása szerint az egyetem működésének konszolidálása érdekében tett tárgyalásokat a hallgatók és az oktatók elutasították. Kiemelték, hogy

a fenntartói döntések a hallgatók jogviszonyának fennállását nem érintik, nem eredményezik a hallgatói jogviszonyok szünetelését vagy megszűnését.

Szintén nem érintik az intézkedések a hallgatói munkaszerződéseket és a Diákhitel-szerződéseket. A hallgatók szociális és tanulmányi ösztöndíjait a vonatkozó szabályok keretei között utalják ki.

"Az egyetem épületei 2020. november 9. napjától 2021. február 1. napjáig oktatási tevékenység és kollégiumi lakhatás tekintetében zárva tartanak. A kollégiumi ellátására jogosult azon hallgatók számára, akik lakhatásukról átmenetileg nem tudnak gondoskodni, indokolással előterjesztett kérelmük alapján a kancellár elhelyezést biztosít"

- írták.

Arra is kitértek, hogy a hallgatókat 2021. február 1-ig térítésidíj-fizetési kötelezettség nem terheli, a már teljesített befizetések visszajárnak vagy a hallgató választása szerint - amennyiben a február 1-el kezdődő félévre bejelentkezik - a megismételt félévre írják jóvá. A 2020. február 1-től induló félév megszervezését Zalán János megbízott oktatási rektorhelyettes koordinálja.

Az SZFE alapítvány kuratóriuma döntéseiről tájékoztatja az Oktatási Hivatalt is.

Péntek este az SZFE hallgatói arról tájékoztatták közleményben az MTI-t, hogy az innovációs és technológiai miniszter nem fogadta el meghívásukat a jövő szerdai egyeztetésre. Közlésük szerint Palkovics László arról tájékoztatta a hallgatókat levélben, hogy "a kormány politikai célok helyett szakmai célokat igyekszik szolgálni azzal, hogy a színvonalas színház- és filmművészeti oktatás biztosítására rendelkezésre bocsátja a szükséges költségvetési forrásokat. Ennél nagyobb mértékben nem kíván beleszólni a jelenlegi konfliktusos helyzetbe sem".

Mint azt korábban mi is megírtuk, az SZFE új kuratóriuma felfüggesztette az oktatást az őszi szünet után (vagyis november 2. hétfőtől), mert szerintük nem tartják be a higiéniás és tűzvédelmi szabályokat. A diákok és tanárok akkor így reagáltak: "Mi, az Egyetem hallgatói és oktatói kijelentjük, hogy mindezek ellenére folytatjuk a munkát, amihez jogunk van: tanulni és tanítani akarunk!"

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kiderült, mennyibe kerül az az üveg tokaji aszú, amit Orbán Viktor adott Hszi Csin-pingnek
Muzeális tokaji aszúval ajándékozta meg a magyar miniszterelnök a kínai elnököt. Emellett egy egyedi, hatpalackos tokaji borválogatással is kedveskedett a magyar kormányfő.

Link másolása

A Pénzcentrum járt utána annak, vajon mennyibe került az a tokaji aszú, amit Orbán Viktor ajándékozott a Magyarországra látogató Hszi Csin-pingnek.

A magyar miniszterelnök a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatfelvétel 75. évfordulójának alkalmából egy muzeális, 1949-es évjáratú tokaji aszút ajándékozott a kínai elnöknek, aki emellett még egy hatpalackos egyedi Tokaji-borválogatással is gazdagodott.

A lap utánajárt, mennyibe kerül egy 1949-es tokaji aszú:

a Borkínálat oldalán 169 ezer forintért árulták, amíg lehetett kapni, azonban már csupán a Vintage Wine & Port-on lehet megrendelni a borkülönlegességet, aminek az ára 295 font, vagyis körülbelül 133 ezer forint.

A Pénzcentrum továbbá hozzátette azt is, hogy azt a bort nevezik muzeális bornak, amely "minőségi vagy különleges minőségű bor, amely legalább 5 évi érlelés után a termőhelyre, a szőlőfajtára, a készítési módra, a hordóban és palackban érlelésre jellemző, különleges illat-, íz- és zamatanyagokat tartalmaz, évjárata és jellege miatt megkülönböztetésre érdemes."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Sorkatonaság? Vissza akarja állítani a védelmi miniszter, de nem fog sikerrel járni Németországban
Az egyik javaslat szerint egy év kötelező katonai szolgálatot írnának elő minden 18. életévét betöltött fiúnak és lánynak. Egy másik szerint viszont inkább nagyobb hangsúlyt fektetnének a toborzásra.

Link másolása

Június elején jelentheti be a német védelmi minisztérium a német hadsereg létszámának növelésére vonatkozó terveit. A fennálló három terv közül kettőben valamilyen formában szerepel a sorkatonaság kérdése – írta a Telegraph híre alapján a hvg.hu.

A kötelező sorkatonai szolgálatot Németországban 2011-ben szüntették meg, most viszont az egyik javaslat szerint egy év kötelező katonai szolgálatot írnának elő minden 18. életévét betöltött fiúnak és lánynak.

Ugyanakkor egy másik terv szerint csupán a 18 éves fiúkat soroznák be, azonban közülük se mindenkit.

Viszont elképzelhető egy harmadik szcenárió is, mely szerint nem lesz kötelező a sorkatonaság, ám még nagyobb hangsúlyt fektetnének a toborzásra.

A német hadsereg létszáma jelenleg mintegy 180 ezer fő, de a jövőben ezt a számot szeretnék 200 ezer fölé emelni.

A sorkötelezettség visszaállítását a legnagyobb ellenzéki párt, a kereszténydemokrata CDU kezdeményezte, amit a honvédelmi miniszter, Boris Pistorius június elején tár a német kormány elé, ám bizonyára nem jár szerencsével a kezdeményezés, ugyanis a német kancellár, Olaf Scholz is ellenzi annak visszavezetését.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Lehet jönni diktafonnal, nadrágszíjjal” – Deutsch Tamás is részt akar venni a tévés politikai vitán
Pénteken derült ki, hogy bár az állami média közleményben visszautasította Magyar Péter kérését, az MTVA mégis betartja törvényi kötelezettségét, és vitát szervez az európai parlamenti választáson induló pártok listavezetőinek.

Link másolása

Válaszolt az RTL Híradónak a Fidesz sajtóosztálya arra a kérdésre, hogy vajon Deutsch Tamás EP-listavezető is részt vesz-e az állami televízióban ritka politikai vitán.

"Ahogy azt Deutsch Tamás korábban jelezte, ott lesz a vitán. Lehet jönni diktafonnal, nadrágszíjjal"

– írta az RTL Híradó érdeklődésére a Fidesz sajtóosztálya szombat délután.

Pénteken derült ki, hogy bár az állami média közleményben visszautasította Magyar Péter kérését, az MTVA mégis betartja törvényi kötelezettségét, és vitát szervez az európai parlamenti választáson induló pártok listavezetőinek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Zivatar- és villámlásveszély: figyelmeztetést adtak ki, jégeső is előfordulhat
Az ország nyugati felén esélyes a hevesebb zápor, zivatar, de a hét első felében már nyugodt, száraz időre számíthatunk. 20-27 fokos maximumokra van kilátás.

Link másolása

Vasárnap napközben az ország északkeleti felén fokozatosan kiderül az ég, de másutt is sok lesz a napsütés a gomoly-, illetve fátyolfelhők mellett. Az ország nyugati felén zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Délután 18 és 24 fok között alakul a hőmérséklet. Ezt követően szerdáig nyugodt, száraz időjárás várható.

Hétfőn az ország nagy részén sok napsütésre van kilátás, de az időnként megnövekvő gomolyfelhőkből helyenként a nyugati és a délnyugati tájakon átmeneti jelleggel záporok kialakulhatnak.

A Dunántúlon a délkeleti, a Dunától keletre az északkeleti szél lesz élénk. Hajnalra helyenként 5 fok alá csökken a hőmérséklet, majd délutánra 19 és 24 fok közé melegszik a levegő

- írja az Időkép.

Kedden folytatódik a túlnyomóan napos idő, csupán elszórtan délnyugaton alakulhat egy-egy jelentéktelen futó zápor a nap első felében. Többfelé élénk lesz a keleties szél. Sokfelé hűvös lesz a hajnal, de délután 20 és 26 fok között alakul a csúcshőmérséklet.

Szerdán délnyugat felől egyre több felhő érkezik hazánk fölé, de csak a délutáni, esti órákban fordulhat elő kisebb eső, zápor a délnyugati és a nyugati tájakon. Az élénk, erős délkeleti szélben délután 21-27 fokot mutathatnak a hőmérők. Csütörtökön a keleti és az északkeleti tájak kivételével többfelé kialakulhat eső, zápor, helyenként zivatar is. Szeles időre, 22-27 fokos maximumokra van kilátás.


Link másolása
KÖVESS MINKET: