KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Sterilizáltatta magát, de megbánta: 13 év után újra szült

A visszafordító műtétek ritkán sikeresek, de Leanne-nel megtörént a csoda: két gyereket szült már azóta.
Mirror - szmo.hu
2017. február 20.


Link másolása

A fogamzásgátlás talán legradikálisabb módja a nőknél a sterilizálás, amikor műtéti úton elzárják a petevezetéket, hogy az illető soha többé ne eshessen teherbe. Egy 38 éves anyuka 13 évvel ezelőtt, 3 gyermeke születése után döntött úgy, hogy aláveti magát ennek a beavatkozásnak. Később azonban mégis megbánta:

újra szülni szeretett volna, ami csak óriási nehézségek közepette sikerült.

Az orvosok általában csak akkor alkalmazzák a fent említett módszert, amikor a hölgy már több szülésen is keresztülment. Leanne Drummond 25 éves volt, amikor úgy határozott, nem akar már több gyermeket. Mivel tartós kapcsolatban élt, az orvosai szinte kérdés nélkül belementek a műtétbe, bár többször is felhívták a figyelmét, hogy szinte lehetetlen visszafordítani a dolgot, ha netán egyszer meggondolná magát.

Végül pontosan ez történt: miután Leanne 2009-ben szakított a párjával, és megismerkedett a nála csaknem 5 évvel fiatalabb Paullal, csakhamar ismét felmerült a közös gyerekvállalás kérdése.

A szerelmesek 2013-ban határozták el, hogy mégis megpróbálkoznak egy közös babával. Ehhez azonban visszafordító műtétet kellett végezni Leannen, ez pedig nem minden esetben vezet eredményre. Leanne mégis kés alá feküdt, pedig 3500 fontba, vagyis több mint 1 millió 200 ezer forintba került a beavatkozás.

Ezután még egy jó darabig nem lehetett biztosan tudni, vajon képes lesz-e újra teherbe esni. Szerelmével, akivel 2014 nyarán össze is házasodtak, folyamatosan próbálkoztak. Végül megtörtént a csoda: az egyiptomi nászútról hazatérvén Leanne az egyik reggel rosszul lett, majd hamar kiderült, hogy a negyedik gyermekével várandós.

A kislány, aki a Matilda nevet kapta, sajnos koraszülött volt, mindössze 29 hetesen jött a világra császármetszéssel, alig másfél kilós testsúllyal. A sírásán mégis lehetett hallani, hogy erős kislány – mesélte a büszke anyuka.

A megpróbáltatások azonban ekkor még nem értek véget. A csöppség születése után néhány órán belül

kiderült, hogy Down-kórban szenved.

„Emlékszem, ahogyan a nyelve kilógott. Azonnal tudtam” – mesélte Leanne. „Amikor bebizonyosodott, megengedtem magamnak egy gyors sírást, de Matilta eközben az életéért küzdött – ez volt minden, ami számított” – folytatta tovább beszámolóját az édesanya.

A baba fejletlensége miatt mesterséges lélegeztetésre szorult, de szerencsére egyetlen nap után megerősödött a tüdeje, és azóta is nagyon jól érzi magát. Matilda összesen 11 hetet töltött az újszülöttek intenzív osztályán.

Az azóta eltelt két évben pedig újabb csoda történt: Leanne ismét megfogant, és idén január 5-én egy kisfiúcskának adott életet. „Nem végeztettem el semmilyen tesztet Down-szindrómára, mert nem szeretem, hogy a szülők azt gondolják, ez valami rossz dolog. Matilda megtanított bennünket arra, hogy a Down-kór csodálatos” – szögezte le a mások számára talán furcsa véleményét a nő.

Leanne esete hihetetlenül ritka: a statisztikák szerint a sterilizáltak 99 százaléka esetében nem visszafordítható a mesterséges meddőség, ezért 30 éves kor alatt nem is igazán ajánlják az orvosok.

„Azért sterilizáltak, mert biztos voltam abban, hogy soha nem fogok többé gyereket vállalni. De nem volt igazam – még a közelében sem voltam annak, hogy befejezzem az anyaságot”

– zárta a beszámolóját a jelenleg már ötszörös édesanya.

Címkép: Facebook

Ha téged is megérintett a történet, kattints a megosztásra!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Meghalt Csire Zsuzsi, a 21 éves lány, aki bakancslistán szedte össze élete utolsó kívánságait
Kétszer esett át szívátültetésen, de a második szívét sem fogadta be a szervezete. Egy ország fogott össze érte, hogy teljesülhessenek az álmai az utolsó hónapjaiban.

Link másolása

Tíz év küzdelem után meghalt Csire Zsuzsi, a bakancslistás lány – írja a Blikk. Idézik édesanyjának keddi posztját, aki azt írta:

„Imádott Édes Drága Zsuzsikánk tegnap este örökre búcsút vett tőlünk.”

A 21 éves lány kétszer esett át szívátültetésen, ám szervezete a második beültetett szívet sem fogadta be. Zsuzsi azzal a tudattal élt, hogy talán csak hetek, hónapok vannak hátra az életéből, mégis meg tudta őrizni a reményt. Bakancslistát készített terveiről és az egész ország összefogott azért, hogy valóra válthassák kívánságait. Így juthatott el például a tengerhez, nézhette meg az Operát, vagy simogathatott meg egy lovat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé” – rengetegen gyászolják a 21 éves Csire Zsuzsit, aki élete utolsó hónapjait bakancslistás céljai elérésével töltötte
„Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett”.

Link másolása

Elhunyt Csire Zsuzsi. A 21 éves debreceni lányt sokan a szívükbe zárták. Mindig mosolygott és nála jobb szívű embert nem ismertek - így emlékeztek rá a segítői. A lány két szívtranszplantáció után hétfőn este halt meg. Mikor kiderült, hogy harmadik műtétre már nem lehet esélye, akkor bakancslistát írt, hogy mi mindent szeretne még megcsinálni. Sokan segítették az álmai megvalósításában.

Beállhatott tűzoltónak, különféle gyakorlatokon is részt vett, még az emelőkosárba is beszállt. A programot a Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoportja szervezte neki. De elvitték Rómába is.

Hegedűs Gábor, Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoport vezetője elmondta:

"Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett".

A lánynak 10 éves korában volt az első szívátültetése, majd 2021 nyarán a második beavatkozásra várt, ekkor mondta el édesanyja az RTL Híradónak: "A mosolya ad erőt. Meg az, hogy nagyon nehéz neki is, és nagyon sokszor ő is azt mondta, hogy hagyjatok engem, mert ez így nem élet, de annyira édes természete van, melegszívű, segítőkész, jól tanul egy csupa szív kis lény. Minden ember megérdemli úgy gondolom, hogy esélyt kapjon".

Mikor kiderült, hogy a második szív is kilökődik, és a harmadik beültetésre már nincs esélye, akkor döntött úgy, hogy minden pillantot meg akar élni. Számtalan új dolgot próbált ki, fotózáson volt, hőlégballonnal emelkedett Budapest fölé.

Akkoriban nyilatkozta: "Annyi területen mutatja meg az élet nekem is, hogy van miért küzdeni és hogy mindenhol vannak kis túlélők".

Még a DEAC egyik mérkőzésén is ott volt, ahol a korongot ő dobta be. Nyitrai Daniella, sajtóreferens elondta: "A DEAC család tagja lett, tehét nagyon szerette a klubot és mi is nagyon megszerettük őt. Nagyon fog nekünk hiányozni az biztos, a mosolya, a kedvessége, a vidámsága, még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé."

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Videón, ahogy egy sziámi ikerpár egyik tagja az esküvőjén táncol és csókolózik újdonsült férjével
Három éve lehetett az esküvő, de csak most került elő egy videó az esküvő táncról. A vőlegény meg is csókolja tánc közben a menyasszonyt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 01.


Link másolása

Megtartották az egyik legismertebb sziámi ikerpár egyik tagjának és veterán katona vőlegényének esküvőjét, írja a Metro. Abby Hensel és testvére, Brittany azután lettek ismertek, hogy első sziámi ikerpárként túlélték a gyerekkort.

Az ikreknek korábban saját valóságshow-ja volt a TLC tévécsatornán, ám a műsor befejezése óta diszkréten kezelik a magánéletüket. Abby és Josh Bowling esküvőjét három évvel ezelőtt tarthatták, de csak nemrég került fel egy videó az internetre a menyasszony és a vőlegény táncáról:

A közös törzsű, deréktól lefelé összenőtt sziámi ikrek továbbra is Minnesotában élnek, ahol egy általános iskolában tanítanak.

A világ 1996-ban ismerhette meg őket még Oprah Winfrey műsorában, majd ezután indult az Abby és Brittany című reality.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Kiderült, hogy ki volt a mentős, akit milliók hallottak, ahogy telefonon át segített megmenteni egy három hónapos babát
Berényi Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául.

Link másolása

Nemrégiben bejárta a netet egy hangfelvétel, melyet az Országos Mentőszolgálat osztott meg. Ezen egy édesanya hallható, aki azért hívta fel a mentősöket, mert a három hónapos babája nem vett levegőt. A csecsemő életét megmentette egy mentésirányító az édesanya segítségével.

Most pedig az is kiderült, hogy ki volt akkor a telefonnál, ki segítette a kétségbeesett anyát és a picit a távolból.

A mentőszolgálat a közösségi oldalán írta:

A mentésirányító, akinek milliók hallották a hangját

"Múlt héten az egész médiát bejárta az a hangfelvétel, amelyen a mentésirányító segítségével egy édesanya 3 hónapos gyermekén végez újraélesztést, sikerrel.

A felvételen Berényi Bálint bajtársunk hangja hallható, aki 2020. január 1-én csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez, mint gépkocsivezető. Azóta elvégezte ápolói tanulmányait is és már mentőtechnikusként teljesít szolgálatot Kistelek Mentőállomáson. Idén új kihívásokat keresett, így kivonulói szolgálata mellett év elején mentésirányítói feladatot vállalt a Szegedi Mentésirányításon.

Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául. Munkájában a változatosság és a bajtársi közösség motiválja. Köszönjük áldozatos munkáját, további sikereket kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!"


Link másolása
KÖVESS MINKET: