KULT
A Rovatból

Régi szabály, hogy rögtönözni csak az tud, aki nem fél néha megbukni – Mucsi Zoltán és Széplábi Bori együtt? Ezt látni kell!

A Vörös Neonnak nincs fix társulata. Sokféle előadás látható a jazzkoncerttől a dragshow-n át a kabaréelőadásokig. Mi most a Trigger kabarét választottuk.


Nagy örömmel fogadtam a hírt, hogy új kabaré nyílt Budapesten, a Vörös Neon. A Mikroszkóp Színpad bezárása óta nincs igazán ilyen intézmény Budapesten. (Tudom, a Mirkoszkóp nem találkozott mindenki ízlésével, de ha lenne sok-sok kabaré a fővárosban és az országban, könnyebb lenne mindenkinek megfelelőt találnia.)  A Dumaszínház persze olyasmi, de az ő estjeiken 90%-ban stand upot láthatunk, az egyéb kabaréműfajok nem igazán kapnak teret. Ami nekem a legfájóbb  az persze az, hogy nem nagyon van olyan színház vagy tévé-, rádióműsor – az egy Rádiókabarén kívül –, ahová írni lehetne.

Pedig a kabaré ízig-vérig budapesti műfaj. Persze létezik kabaré másutt is a világon, de az a kombináció, ami a 20. század fordulójának német és a francia kulturális hatások alapján itt alakult ki, nem igazán. A kabaré az 1900-as évek pesti polgárságnak épp olyan alapintézménye, mint a kávéház. (Nem véletlen, hogy Fesztbaum Béla a Pesti polgár címet választotta saját, Pesti Színházban látható kabaréműsorának.)

Aztán a kommunizmus felszámolta a kabarét és a kávéházakat is, mint polgári csökevényeket. Intézményesített kabaré lényegében csak a Mikroszkóp Színpad maradt, a kabaré, mint olyan a tévébe költözött. Most pedig már a tévében sincs.

Na de most itt a Vörös Neon, ami így határozza meg önmagát:

"Mulató, ahogy azt ma, a húszas évek Magyarországán érdemes csinálni. Előadásainkkal értelmesen szórakoztatunk, programjainkkal felrázunk. Koncert, standup, kabaré, varieté, buli – és egy kellemes kávézó a belváros közepén! A célunk, hogy ÉREZD JÓL MAGAD!"

Mindenképp jó, hogy nyílt Budapesten egy ilyen hely, és szurkolok nekik, hogy sokáig működhessenek. Az ember a nyüzsgő Dob utcáról tulajdonképpen egy presszóba lép be.

Erőteljes dizájnjával rögtön egy kis szigeten érezzük magunkat, egy pikánsan otthonos térben, ahol a domináns szín a vörös, akárcsak a piercinges ruhatáros lány haja, de mégsem érzed harsánynak, inkább otthonosan elfogadónak.

A színházterem az emeleten van, ahol megállapíthattam, hogy a Vörös Neon a kabaré legrégebbi hagyományaihoz nyúlt vissza: a színháztérben asztalok vannak, és előadás közben folyamatosan lehet rendelni a bárból. Ez annyira régi hagyomány, hogy még Nagy Endre volt, aki 1908-10 körül megszüntette.

Mert hogy a Bonbonnière is ilyen volt, amikor a pesti kabaré alapító atyjának tekintett Nagy Endre átvette az irányítását. Csakhogy állandóan gondot okozott a részegeskedő vendégek helytelen viselkedése, ezért egy huszárvágással Nagy kirakatta a kávéházi asztalokat és színházi széksorokat tett helyettük a nézőtérre, fogyasztani csak az előadások szünetében lehetett, a büfében.

Persze érthető a Vörös Neon döntése, a pici, ránézésre max 50-60 ember befogadására alkalmas nézőtér pusztán jegybevételből nem valószínű, hogy eltartaná az intézményt. Szerencsére a mai pesti közönség tud viselkedni, ezért nem kell előadás közben rendbontástól tartani, legalábbis addig, amíg a polgári körök meg nem neszelik, hogy itt micsoda felforgató tevékenység folyik.

A Vörös Neon mögött az a Kultúrbrigád áll, akiknek az elmúlt bő 10 évben olyan politikus hangvételű, és ezért megosztó, sok indulatot kiváltó színházi előadásokat köszönhettünk, mint az Alföldi Róbert által rendezett Őrült nők ketrece, vagy a Mefisztó, aminek főszereplője volt. A rendszer mindent el is követett, hogy elűzze őket az Átriumból.

Idáig sikerült "kergetni" őket. Új helyen, kicsit új köntösben, de ugyanúgy folytatják a NER oroszlán bajszának a cibálását.

Nagyon helyes, a kabarénak az az egyik feladata, hogy piszkálja a mindenkori hatalmat –nem csak a kormányt, hanem általában a mindenkori elitet.

A Vörös Neonnak nincs fix társulata. Sokféle előadás látható a jazz koncerttől a dragshow-n át a kabaréelőadásokig. Mi most a Trigger kabarét választottuk, ami a műsorleírás szerint "a Híradó javított kiadása". Már csak azért is érdekelt éppen ez a kínálatból, mert meglehetősen eklektikus a szereplőgárda:

Széplábi Bori az elmúlt egy-két évben vált igazán ismertté a közösségi médiában azzal, hogy politikával átitatott szövegeket énekel ismert dallamokra. Márton András amellett, hogy színész, volt már asztalos, műfordító, cégvezető és diplomata – a műsorba az utóbbi miatt került be. Mucsi Zoltán neve nem szorul sok magyarázatra, ahol ő megjelenik, ott röhögve lesz.

Az előadás lelke, Zsedényi Balázs az, akiről eddig nem igazán hallottam. A neten rákeresve azt látni, hogy eddig leginkább producerként, produkciós munkatársként kapcsolódott a Kultúrbrigád előadásaihoz. Az sajnos a plakátról és a leírásból sehol nem derül ki, hogy az előadást ki írta, ezért megkérdeztem: Ugrai István dramaturg, aki szintén a Kultúrbrigád produkcióinak meghatározó alakja.

Ami tetszik a Trigger kabaréban, hogy próbál mai, modern formanyelvet találni.

Mániám, hogy meg kell találni a kabarénak a mai, 21. századi arcát, hangját, és a Trigger kabaré mindenképp tesz egy lépést ebbe az irányba.

A koncepció szerint az egész est egyfajta híradóparódia, ahol Zsedényi, mint műsorvezető vezet be minket a legfontosabb bel- és külpolitikai történésekbe. Igen ambiciózusan olyan friss történések is szóba kerülnek, mint a hétvégi gyermekvédelmi tüntetés.

Igazán szimpatikus vállalás, de nem igazán működik, több okból sem. Az egyik: úgy nem lehet stand upolni, hogy végig látványosan súgógépről olvasod a szöveget. És ha már mindenképp olvasnod kell, akkor a súgógépet leteszed valahova, mert így végig a közönség feje fölé beszélsz, nulla kontaktussal.

Tudom, mennyire nehéz feladat, hogy két nappal korábbi eseményre reflektálj viccesen, és még ne is olvasd, de hát meg kell oldani. Hofi délután látott valamit a híradóban, este már elmondta a színpadon. Aztán vagy bejött, vagy nem, mert az is benne van a pakliban. Régi szabály, hogy rögtönözni csak az tud, aki nem fél néha megbukni. És persze nem véletlen, hogy többnyire azok csinálnak ilyet, akik maguknak írják a poénokat.

Vannak jó ötletek és poénok, például amikor Zsedényi ironikusan úgy próbálja beállítani a tüntetést, mintha az kormánypárti demonstráció lett volna, kifigurázva ezzel a részrehajló médiumok ferdítési hajlamát.

De voltak érthetetlen blokkok is, például többször is mutattak részleteket a szlovák parlamentben egymással lökdösődő képviselőkről, amit Zsedényi azzal a kommentárral kísért, hogy lám, exportáltuk a politikai kultúrát Szlovákiába. Ami ebben a formában kicsit igazságtalan, hiszen bár sok rosszat el lehet mondani a kormányról, a parlamentről és a politikai kultúráról, nálunk (még) nem verekednek a képviselők egymással az országgyűlésben. És nagyon poént sem sikerült találni rá.

Kicsit olyan volt az egész, mintha valaki megirigyelte volna Pottyondi Edina és Rainer-Micsinyei Nóra kommentárvideóit, vagy a Loupe Színházi Társulás híradó paródiáit, és valami hasonlóval próbálkozna, csak hát valamiért mégsem működik, mert nem elég írni néhány vicces megjegyzést, azt el is kell adni. Szükséges hozzá egy egyéniség, ami vagy van, vagy nincs.

Nem célom bántani Zsedényi Balázst, de látszik, hogy nem rutinos humorista. Van színpadi jelenléte, képes szépen, érthetően beszélni, de ahhoz még kevés, hogy a hátán vigyen egy ilyen előadást. Hiányoznak azok az apró gesztusok, mimikák, hangsúlyok, időzítések, amitől egy közepesebb szöveg is frenetikus sikert arathat, hiányukban viszont egy zseniális monológ is megbukhat. Rowan Atkinsonnak van fiatalkorából egy száma, ami lényegében abból áll, hogy iskolaigazgatóként neveket olvas fel. Még csak nem is különösebben vicces neveket. De attól, ahogy felolvassa, a közönség megszakad a röhögéstől.

Ezek egy része persze tanulható, az évek során fejleszthető. Reméljük, Zsedényi előadásról előadásra egyre jobb lesz majd benne.

Hogy igazam van, legjobban a közönség reakcióján mérhető. Volt heherészés, nem unatkoztak a nézők, de az első igazán nagy nevetésre egészen a második rész második feléig kellett várni, amikor megérkezett Mucsi Zoltán. Rajta látszik, hogy a kisujjában van ez a fajta szórakoztatás. Szinte meg sem kell szólalnia, elég felhúznia a szemöldökét, és már is nevetünk rajta. És ez az, amit nem lehet tanítani.

Nem nevettek igazán Széplábi Bori dalain sem. A kuplék akkor működnek jól, ha nagyon fülbemászó a dallamuk, a szöveg egyszerű, könnyen érthető, de tele van csattanóval. Bori dalai ennél szofisztikáltabbak, könnyebb befogadni őket a videómegosztókon, otthon ülve, ahol jobban tud az ember figyelni a szövegre, és kijönnek a finomságok. Pedig Széplábi alapvetően jó, remekül működik nála az angyalian ártatlan arccal előadott irónia. Most a karácsonyi ünnepkörhöz illő dalokat választott, ez alapján feltételezem, hogy előadásról előadásra variálhatja, mit énekel.

A szünet után, a második részben jöttek a híradó "szakértői". Elsőként Márton András mint "külpolitikai szakértő". Lényegében a diplomata éveiből mesélt vicces sztorikat Bill Clintonról, Hugh Hefnerről, és megosztotta véleményét a Trumptól kért, de nem megkapott "védőpajzsról" is. Tulajdonképpen egy szórakoztató interjúról beszélhetünk.

Majd jött a már emlegetett Mucsi, mint politikai elemző, a "digitális polgári körök koordinátora". Ez volt kétségtelenül az előadás fénypontja. Mucsi igazi profiként, hitelesen hozta a figuráját, csípőből lőtte a poénokat. Erős volt a kontraszt Zsedényivel, aki még itt is többször a súgógépre sandított, nem egyszer elnevette magát Mucsin, és meglehetősen matt volt hozzá képest. Pedig egy kabaréelőadásban azért nem árt, ha a kérdezőnek is van humorérzéke. Ha valaki hallotta már Fábryt vagy régebben Verebest interjút készíteni a Rádiókabaréban, tudja, miről beszélek.

Még valami. Az előadás előtt bejátszott "eligazító" szövegben elmondták, hogy itt a közönség is része lesz az előadásnak.

Ami jól hangzott, de az est folyamán egyetlen példát sem láttam rá, hogy a nézőket megkísérelték volna bármilyen módon bevonni az előadásba.

Az viszont tetszik, hogy vaku nélkül szabad fotózni, sőt, rövid videók is készíthetőek, az egyetlen kérés, hogy a megosztásoknál említsük meg a Vörös Neont.

A Vörös Neont, mint új intézményt nagyon üdvözlöm. A repertoár kellően változatos, a Téli álom előadásról például jókat olvastam. Öröm, hogy nyílt egy ilyen intézmény és drukkolok nekik, hogy megtalálják a hangjukat és a közönségüket.

A Trigger kabaré is jó irányba indult a modern, mai hangvétellel, tulajdonképpen egy jó előadás rengeteg eleme megvan benne, de kéne némi finomhangolás. Esetleg bevonni egy kabaréban jártassággal rendelkező alkotótársat, rendezőt. Jó ötlet, hogy az előadás jelentős része aktualitásokra reflektál, ezért estéről estére más. Simán lehet, hogy a következő sokkal jobban sikerül.

Közéleti kabaréra szükség van. Egy egészséges demokráciában fontos, hogy lehessen kritizálni, akkor is, ha valaki nem feltétlenül ért egyet a kritikával. Nem utolsósorban segít kiengedni a gőzt. Elviselhetőbbé tenni azt, amiben élünk. Viszont ami negatívum még a Trigger kabaréban, hogy nagyon egyoldalú. Nyilvánvaló, hogy a humor alapvetően ellenzéki műfaj, de azért ha már konkrét politikusokkal viccelődünk, lehetne bőven kritizálni az ellenzék arcait is Márki-Zaytól Karácsonyon át Magyar Péterig.

Ez itt nem történt meg, márpedig az a művészet sosem igazán hiteles, ami egyoldalúan ábrázolja a dolgokat.

Ezzel együtt bíztatlak, menjetek el a Vörös Neonba, nézzétek meg a Triggert már csak Mucsi és Széplábi miatt is. Támogassuk a Kultúrbrigádot, mert fontos misszióba fogtak, a kezdeteket kísérő gyerekbetegségeket pedig majd kinövik. És ki tudja, lehet, hogy az én vagyok túlságosan boomer, és Ti halálra fogjátok röhögni magatokat rajta. Volt már ilyen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Elhunyt Simor András
Vasárnap, 88 éves korában meghalt Simor András költő, író és pedagógus. Életműve a spanyol és latin-amerikai líra magyarországi megismertetésében, valamint a magyar klasszikusok spanyolra ültetésében is kulcsfontosságú volt.


Életének 88. évében, vasárnap elhunyt Simor András költő, író, műfordító és pedagógus, a magyar–hispán irodalmi kapcsolatok egyik legfontosabb alakja – írta a Szombat Online. Munkássága a hazai kulturális élet és a folyóirat-kiadás több területén is meghatározó volt.

Simor András 1938. július 5-én született Budapesten.

Irodalmi pályája az 1960-as évek elején, a Tűz-tánc-antológiában indult, első verseskötete pedig 1962-ben jelent meg Tereld a felhőket címmel. Terjedelmes költői életműve mellett számos tanulmányt és esszét is írt, időnként pedig a szépirodalmi prózával is kísérletezett.

Pályájának későbbi szakaszaiban a szatírikus költészet nagymesterévé vált, amit a Z-füzetek sorozatában és önálló versesköteteiben publikált művei is bizonyítanak.

Irodalomszervező tevékenységének csúcsa az Ezredvég című folyóirat volt, amelynek főszerkesztőjeként szellemi műhelyt és publikációs felületet biztosított mind az idősebb, mind a pályakezdő írógenerációnak. A lapot mindvégig a kritikus, társadalomközpontú szellemiség jellemezte.

Kulcsszerepet játszott abban, hogy a magyar olvasók megismerhessék a spanyol nyelvű költészetet, de hatalmas munkát fektetett abba is, hogy a magyar klasszikusok verseit spanyolra ültesse át.

Műfordítóként a spanyol klasszikusok, valamint a huszadik századi spanyol és latin-amerikai líra egyik legjelentősebb hazai tolmácsolója volt. Kétirányú kultúraközvetítő tevékenységét nemzetközileg is elismerték, többek között a Kubai Írószövetség érdemrendjével, valamint a Venezuelai Köztársaság rangos érdemrendjével is kitüntették.

Pedagógusként több mint négy évtizeden át tanított spanyol nyelvet: 1962-től 1977-ig a Szinyei Merse Pál Gimnázium és Általános Iskolában, majd 2004-es nyugdíjba vonulásáig a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Tankönyvírói munkássága, köztük a korszakos jelentőségű Spanyol nyelvkönyv, generációk számára számított alapműnek.

Gazdag életművét számos díjjal ismerték el. Megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, a Táncsics-gyűrűt, a Nagy Lajos irodalmi díjat és az MSZOSZ-díjat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Kicsit olyan, mintha a szádba hánynál” – Anya-fia csók csattant el a Sárkányok házában, még a főszereplők szerint is sokkoló a jelenet
A nézők igencsak kiakadtak a Sárkányok háza harmadik évadának premierjében látott jeleneten. Az Aemondot alakító színész, Ewan Mitchell és az Alicent karakterét megformáló Olivia Cooke is elmondta, mit gondolnak a polgárpukkasztó anya-fia csókról.


„Kicsit olyan érzést kelt, mintha a szádba hánynál” – így jellemezte az Aemond Targaryent alakító Ewan Mitchell azt a jelenetet a Sárkányok háza 3. évadának premierjében, amelyben karaktere szájon csókolja az édesanyját, Alicentet. A főszereplők a People magazin exkluzív interjújában reagáltak, miután a nézők igencsak kiakadtak a sorozat eddigi legmerészebb jelenetén.

A sorozat harmadik évadának vasárnapi amerikai premierjében Aegon király eltűnése utáni káoszban Aemond egy feszült beszélgetés során csókolja meg anyját. Mitchell szerint a jelenet „elég sokkoló” volt, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy karakterét új oldaláról mutassa meg.

„Elég nehéz falat, nem? Szájon csókolni az anyádat, pláne így” – mondta a színész.

Úgy véli, Aemond torz szeretetkifejezése a gyermekkori elhanyagoltságban gyökerezik.

Az Alicentet alakító Olivia Cooke szerint a jelenetnek „ödipuszi aláfestése” van, amiről karaktere, Alicent mit sem sejt. A színésznő szerint a helyzet rendkívül veszélyes, mivel Aemond kiszámíthatatlan.

„Tudja, hogy egy rossz arckifejezés, egy vélt elutasítás az életébe kerülhet. Úgyhogy nagyon-nagyon óvatosan próbál lépkedni” – mondta Cooke.

Ewan Mitchell szerint Aemond anyja iránti rendíthetetlen hűsége az első évad egyik kulcsjelenetére vezethető vissza, amikor a fiú elvesztette a szemét, és egyedül Alicent állt ki mellette. „Azt a pillanatot biztosan soha nem fogja elfelejteni. Örökre hozzá van kötve” – fogalmazott a színész.

A sorozat ezzel a jelenettel rögtön beváltotta a korábbinál is kegyetlenebb évadra vonatkozó ígéreteket. Az események lassú építkezése nem új, hiszen már az első évadot is sokan egy hosszúra nyúlt bevezetőnek tartották. A történetet jegyző George R. R. Martin korábban úgy nyilatkozott, a teljes cselekmény elmeséléséhez legalább négy évadra lenne szükség.

A Sárkányok háza új részei Magyarországon hétfőtől láthatók az HBO-n és a Max streaming-szolgáltatón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt a Jóbarátok rendezője, megható sorokkal búcsúzik tőle Ross és Joey
James Burrows, a legendás sitcom-rendező 85 éves korában elhunyt. A stábtagok, köztük David Schwimmer és Matt LeBlanc is, személyes hangvételű posztokban emlékeztek a pilotot is jegyző szakemberre.


Elhunyt James „Jimmy” Burrows, a 85 éves rendező, aki a Jóbarátok pilot epizódját is a pályára állította. A hírre a sorozat több főszereplője is reagált. A Ross-t játszó David Schwimmer egy apafiguraként emlékezett a rendezőre, aki mellett a stáb biztonságban érezhette magát.

„Melegség, alázat, nagylelkűség jellemezte. Biztonságban éreztük magunkat körülötte, mintha egy család lennénk” – írta Schwimmer.

Joey karakterét megformáló Matt LeBlanc az Instagramon köszönt el tőle. „Jimmy, szavakkal nem lehet kifejezni, mekkora hatással voltál ránk és mindenki másra, akit az a szerencse ért, hogy ismerhetett. Igazi ikon vagy, oly sok téren. Hiányozni fogsz. Isten áldjon.” Lisa Kudrow (Phoebe szerepében láthattuk) egy közös fotóval emlékezett egykori kollégájára az Instagramon – írta az Associated Press.

Burrows szerepe a sorozat indulásánál kulcsfontosságú volt. Ő rendezte a pilot epizódot, és a stábtagok szerint neki volt köszönhető az a tempó és kémia, ami a Jóbarátokat a kezdetektől sikeressé tette. A többkamerás sitcom-formátum mesterének számított, ami biztonságot adott a fiatal színészeknek.

A rendező családja a People magazinnak adott közleményében azt írta, Burrows pénteken, szerettei körében, békésen távozott.

Kiemelték, hogy ritka képessége volt arra, hogy mindenkit jobbá tegyen, és a stáb minden tagját névről ismerte.

Burrows a Cheers társalkotójaként írta be magát a tévétörténelembe, de a nevéhez fűződik a Taxi, a Frasier és a Will & Grace számos epizódja is. Pályafutása során több mint ezer sorozatrészt rendezett, munkáját tizenegy Emmy-díjjal ismerték el. 2016-ban az NBC külön gálaműsorral tisztelgett életműve előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Több mint 1400 világító selyemlámpás költözött Budapestre – ingyenesen látogatható a különleges koreai kiállítás
A lenyűgöző fényinstallációkon keresztül a látogatók megismerhetik a dél-koreai Csindzsu városának selyemkultúráját és világhírű lámpásfesztiválját.


A fénynek története van, a selyemnek pedig emlékezete. Legalábbis Dél-Korea egyik legismertebb kulturális városában, Csindzsuban, ahol évszázadok óta összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások különleges világa. Ennek az örökségnek egy látványos szelete érkezett most Budapestre: a „Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai” című kiállítás június 19. és szeptember 4. között várja a látogatókat a Koreai Kulturális Központban.

Egy dél-koreai város, amelyet a selyem és a fény tett híressé

Csindzsu Dél-Korea egyik legfontosabb kulturális központja, ahol évszázadok óta szorosan összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások világa. A most Budapestre érkezett kiállítás ezt az örökséget mutatja be látványos, kortárs formában.

A tárlat középpontjában olyan különleges installációk állnak, amelyek fényből és selyemből készültek.

Ezek az alkotások egy több mint ezeréves kulturális hagyományt fordítanak le a mai vizuális nyelvre, miközben megőrzik annak eredeti jelentését és hangulatát.

A kiállítótérben több mint 1400 selyemlámpás kapott helyet, amelyek szinte teljesen átalakítják a teret. A színes, világító alkotások között sétálva könnyű úgy érezni, mintha az ember egyszerre járna egy művészeti installációban és egy távoli koreai fesztiválon. A látvány különösen azok számára lehet emlékezetes, akik szeretik az olyan kiállításokat, ahol nemcsak nézni, hanem átélni is lehet a műveket.

Egy több száz éves történet, amely ma is él

A csindzsui lámpások története egészen az 1592-es Imdzsin-háborúig vezethető vissza.

A korabeli feljegyzések szerint a Nam folyón lebegő fényeket kommunikációs célokra használták, ugyanakkor reményt és üzeneteket is közvetítettek azok számára, akik a háború nehézségeivel néztek szembe.

Az évszázadok során a lámpások jelentése fokozatosan átalakult. Ma már a közösséghez tartozás, az emlékezés és a béke szimbólumaiként tekintenek rájuk. Ez a hagyomány ma is élő része Csindzsu mindennapjainak: a város minden évben megrendezi a világhírű Csindzsui Lebegő Lámpások Fesztiválját, amelynek idején több tízezer fény ragyogja be az utcákat és a folyópartot.

Ahol a selyem több mint textil

A kiállítás másik főszereplője a selyem. Csindzsu a világ egyik meghatározó selyemközpontjának számít, ahol több mint száz éve készülnek kiemelkedő minőségű selyemtermékek. A város azonban ma már nem csupán textilipari központként tekint önmagára.

A selymet a design, a képzőművészet és a városi identitás részeként értelmezik újra, így a hagyományos alapanyag kortárs kulturális eszközzé válik. A budapesti tárlat pontosan ezt a szemléletet mutatja meg: hogyan lehet egy történelmi örökséget úgy megőrizni, hogy közben a jelenhez is szóljon.

A világ több pontja után Budapestre érkezett

A kiállítás a KOFICE Traveling Korean Arts nemzetközi program részeként valósul meg, amely a koreai művészetet és kultúrát mutatja be a világ különböző országaiban.

A tárlat már Délkelet-Ázsiában és Németországban is sikeresen bemutatkozott, most pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt a különleges kulturális utazást.

A látogatók nemcsak a fényinstallációkat csodálhatják meg, hanem közelebb kerülhetnek Csindzsu történetéhez, selyemkultúrájához és ikonikus fényfesztiváljához is. A kiállítás egyszerre szól a múltról és a jelenről, a hagyományról és az innovációról, miközben olyan atmoszférát teremt, amelyből nehéz egyetlen fotóval visszaadni az élményt.

A Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai nemcsak azoknak lehet érdekes, akik rajonganak az ázsiai kultúráért, hanem mindenkinek, aki szeretne néhány órára egy másik világba csöppenni. Egy olyan világba, ahol a fény emlékeket őriz, a selyem történeteket mesél, és ahol a több száz éves hagyomány a jelenben talál új formát.

Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai

Koreai Kulturális Központ (1023 Budapest, Frankel Leó út 30–34.)

2026. június 19. – szeptember 4.

A belépés ingyenes, a Koreai Kulturális Központ nyitvatartási idejében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk