A Rovatból

Össztűz zúdult Mesut Özilre: pár napja estek ki a németek, de már nyaral a barátnőjével

Boldogan pózol egy festői görög szigeten, miközben épp ma kellene nyolcaddöntőt játszania.

Link másolása

Sokan Mesut Özilt is hibáztatják a német csapat foci vb-s kudarcáért. A játékos a jelek szerint nem búslakodott sokáig, mert egy fotót tett ki vasárnap a közösségi oldalára, ahol barátnőjével pózol boldogan Santorinin. Mindezt úgy, hogy - ha jól játszottak volna, és nem esnek ki – akkor épp a következő meccsükre kellett volna készülnie.

Még egy köszönő szöveget is írt hozzá: "Köszönöm, hogy mindig mellettem vagy. Akkor is a mosolyodat adod nekem, amikor a világ a feje tetejére áll körülöttem".

A német Bild a képet látva megjegyezte, vajon az elmulasztott nyolcaddöntőt is ilyen vidáman vette tudomásul? A lap megtudta, hogy Özil vasárnap érkezett Görögországba, miután csütörtökön ért haza a csapat Oroszországból.

Sokaknak nem tetszett az sem, hogy a játékos Londonban Erdogan elnökkel találkozott, és nem adott magyarázatot arra, hogy mi volt a célja ezzel. Többen kifogásolták azt is, hogy az utolsó mérkőzés után összeszólalkozott egy német szurkolóval is.

Thanks for always being there for me. You make me smile even when my world turns upside down. ??❤ #timeout #thankyou @gulseamine

862.9k Likes, 7,741 Comments - Mesut Özil (@m10_official) on Instagram: "Thanks for always being there for me. You make me smile even when my world turns upside down. ??❤..."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
Gyászol a budaörsi sportvilág: 18 évesen meghalt Ferenczy Boglárka, a város kézilabdacsapatának kapusa
Egy éve volt tagja a klubnak, de nagy tehetségnek tartották. Szerdán lépett volna pályára, de elhalasztották a meccset.

Link másolása

Kedden este, 18 évesen, tragikus hirtelenséggel meghalt Ferenczy Boglárka, a Budaörs ifjúsági csapatának kapusa.

„Bogi nyáron érkezett klubunkhoz, az ifjúsági I. osztály és az NB II mellett alkalomszerűen bepillantást nyerhetett felnőtt együttesünk életébe. Együttérzésüket érezzük, ezért a részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A Budaörsi Kézilabda Család nevében a hozzátartozók fájdalmában osztozunk, mellettük állunk a nehéz időkben. Bogi emlékét szívünkben őrizzük, nyugodjon békében!”

A csapat szerdán a DKKA ellen játszott volna, a meccset azonban a történtek miatt elhalasztották.

Ferenczy Boglárka a Székelyudvarhelyi Iskolás Sportklubnál kezdett kézilabdázni, majd Magyarországra került, a Nemzeti Kézilabda Akadémiához. Pályafutása során megfordult a Tungsramnál, a Ferencvárosinál és a Budakalásznál, az utánpótlás-bajnokságok mellett a felnőttek között is bemutatkozott.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
A Rovatból
Telegdy Ádám, Kapás Bogi férje is az olimpiára kijutók között, ráadásul egyéni csúccsal
Ennek köszönhetően a japán fővárosban ötödik Telegdy a hazai rangsorban megelőzte Kovács Benedeket, így ebben a számban jelenleg a világbajnok Kós Hubert mellett ő tekinthető olimpiai indulónak.

Link másolása

Pénteken a Duna Arénában zajló úszó országos bajnokságon

Telegdy Ádám egyéni csúccsal nyert 200 méter háton.

A 28 éves versenyző 1:55.57 perccel csapott célba, ezzel a 2021-es, tokiói olimpián úszott 1:56.15-ös teljesítményen javított jókorát.

Ennek köszönhetően a japán fővárosban ötödik Telegdy a hazai rangsorban megelőzte Kovács Benedeket, így ebben a számban jelenleg a világbajnok Kós Hubert mellett ő tekinthető olimpiai indulónak.

"Az ob első napja óta érzem, hogy fizikailag és mentálisan is nagyon jó formában vagyok, nagyjából ilyen időt képzeltem el előzetesen. Az edzőmmel, Virth Balázzsal sikerült találnunk egy olyan edzésritmust, aminek köszönhetően most vagyok a leggyorsabb egész karrierem során" - nyilatkozott Telegdy, akinek felesége, Kapás Boglárka 200 méter pillangón úszott szerdán olimpiai szintet. Hozzátette, a háziverseny egészen a júniusi Európa-bajnokság végéig tart, így nem dőlhet hátra.

Győzelemmel fejezte be pályafutása utolsó országos bajnokságát az úszó Kapás Boglárka, aki a Duna Arénában pénteken 800 méter gyorson diadalmaskodott.

A harmincéves sportoló szerdán 200 méter pillangón olimpiai szintes idővel nyert, így az ötödik ötkarikás játékára készülhet. Az év végi rövidpályás világbajnokságot követően befejezi pályafutását, amelynek csúcspontjaiként a 2016-os, riói olimpián 800 méter gyorson bronzérmes, a 2019-es világbajnokságon, Kvangdzsuban pedig 200 méter pillangón aranyérmes volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
Leállt a szíve, összeesett edzésen magyar válogatott röplabdás, csapattársa mentette meg az életét
Blázsovics Péter szerencséjére csapattársa, Árvai Péter, aki orvos, azonnal megkezdte az újraélesztést. Azt írja, örökké hálás lesz neki, hogy megmentette az életét.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 13.


Link másolása

Edzésen lett rosszul és összeesett Blázsovics Péter, válogatott röplabdázó, írta meg a HVG. Életét egy csapattársa gyors beavatkozása mentette meg. Az eset néhány napja történt a DEAC Extraligás férficsapatának edzésén.

Blázsovics Péter az utóbbi idényben Szlovéniában játszott, azelőtt hat évig a Kazincbarcika szélső ütője volt, hivatalosan csak a a következő szezontól erősítené a DEAC csapatát, de mivel számára az idei idény véget ért, ezért vett rész leendő csapata edzésén.

A debreceni klub honlapja szerint a 28 éves játékos váratlanul lett rosszul, összeesett, elvesztette az eszméletét. Az együttes egyik játékosa, Árvai Péter, aki orvos rögtön a segítségére sietett. Megállapította, hogy a csapattársának nincs pulzusa, azonnal megkezdte a szívmasszázst.

Ezt írta:

Görcsrohama kezdődött, egy embernél ez általában néhány percig tart, utána magához tér, de nála nem így történt. Leállt a légzése és a keringése, ezért elkezdtem az újraélesztést. A csapattársaim között voltak orvostanhallgatók is, akiknek már van alapképzése, ők segítettek. Végeztem a mellkaskompressziót, a többiek közben hívták a mentőt.

Megérkezett a mentő, Petit áttették a saját gépeikre, amik jelezték, hogy kamrafibrilláció áll fenn. Le is adták a sokkot, még a szakma szabályai szerint harminc másodpercig tartott az újraélesztés, majd visszajött a légzés, kinyitotta a szemét.

Ahogy kapta az oxigént, kezdett magához térni. Az újraélesztésekről azt kell tudni, hogy kevés százaléka sikeres, és még kevesebb az, amikor a beteg teljes életet tud utána élni, de úgy néz ki, Petinek ez sikerülhet. Jó érzés volt másnap reggel a köszönőüzenetére ébredni. Írta, hogy megvan és él.

Blázsovics így nyilatkozott minderről:

Semmi előjele nem volt ennek a rosszullétnek – mondta. – Elkezdtem az edzést, majd filmszakadás. Később képek villantak fel a mentőautóból, de teljesen csak a kórházban tértem magamhoz. Örökké hálás leszek Árvai Petinek, amiért megmentette az életemet.

Blázsovics jelenleg intenzív osztályon van, megfigyelésen.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Meglepetés: Milák Kristóf mellett Hosszú Katinka is indul az úszó országos bajnokságon
A 34 éves háromszoros olimpiai bajnok visszatér, és több számban is indul - ez derült ki a nevezési listájából.
MTI - szmo.hu
2024. április 04.


Link másolása

Milák Kristóf mellett várhatóan Hosszú Katinka is visszatér a jövő heti úszó országos bajnokságon.

Az már néhány napja látható volt a szövetség rendszerében, hogy a 200 méter pillangón olimpiai bajnoki címvédő Milák Kristóf - aki éppen a tavalyi ob óta nem indult versenyen - hat számban (50, 100, 200 m gyors és pillangó) adta le nevezését a Duna Arénában sorra kerülő eseményre.

A csütörtök éjfélkor zárult határidőn belül végül

"megjelent" a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka neve is. Az első gyermeke születése után visszatérő 34 éves klasszis legutóbb a 2022-es római Európa-bajnokságon indult, most 100 méter pillangón, valamint 200 és 400 méter vegyesen adta le nevezését.

Hosszú korábban elmondta, célja, hogy kijusson a hatodik olimpiájára.

Az országos bajnokság döntőit keddtől péntekig a Duna World közvetíti élőben.


Link másolása
KÖVESS MINKET: