KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Őrzők Alapítvány: segíts okosan!

„Megharcoltunk egymásért” - Hogyan válik egy ápolónő kis betege édesanyjává. Történet a Tűzoltó utcai Gyermekklinikáról.


Derűs személyisége, gyöngyöző nevetése már első pillantásra magával ragadja a vele találkozót, és talán épp nem hétköznapi pozitív személyisége teszi őt alkalmassá arra, hogy súlyos beteg gyermekeken segítsen nap mint nap. Viszt Krisztinát tizenöt évvel ezelőtt szívta magába az egészségügy, azon belül a gyermekonkológia területe, ahol nővérként dolgozik. Munkájára hivatásként tekint, de azt még ő sem sejtette, hogy első gyermekével is ott találnak majd egymásra.

DSCF6649 Viszt Krisztina (jobbra) és az őt alakító színésznő, Varga Anikó a Trafó Városi Ferenc élete c. előadásában

A gyermekonkológia területén dolgozol nővérként, ami nem a legegyszerűbb hivatás. Mi vitt erre a pályára?

Gyakorlatilag ebben a szakmában nőttem fel, hiszen tesóm is gyermekonkológián dolgozott, így nem volt ebben számomra semmi különlegesség. Mégis, amikor elvégeztem a nővérképzőt, egy valamit tudtam, hogy nem akarok és nem is fogok ilyen osztályon dolgozni. Egy nap azonban Ildi, a testvérem, kiborulva jött haza, hogy nincs náluk nővér, beteg annál több, négy napja egyedül dolgozik, úgyhogy fogjak egy fehér ruhát, mert másnap megyek be vele dolgozni. Ez 1999-ben történt, és azóta itt ragadtam. Nehéz szakma, rengeteg kihívással jár, nagyon sok szakmai tudást igényel, de rengeteget tanulhat itt az ember, és épp ezért szeretem.

És lelkileg nem túl megterhelő?

Sokszor megterhelő, persze, hiszen hiába gyógyítunk ma már 70%-os biztonsággal, a gyermekek 30%-át még mindig nem tudjuk megmenteni, és ez fájdalommal jár. De amennyit elvesz az embertől az itt töltött idő, annyit bőven vissza is ad. Hogy csak egy példát említsek, egy olyan világba kerülünk az egészségügyön belül, ami egy kis családot formál: ismerjük egymást, megismerjük a családokat, a gyerekeket közelebbről, mert hónapokat, sokszor éveket töltünk, dolgozunk együtt. Nincs még egy olyan területe a gyógyításnak, ahol egykori betegeid tíz-húsz év múlva is emlékeznek rád, meglátogatnak már felnőttként akár gyerekkel, gyerekekkel az oldalukon. Nem mindennapi pozitív visszajelzések ezek.

IMG_6303 A Tűzoltó utcai Gyermekklinika bejárata az Angyal utcában

De most nem dolgozol, ha jól tudom.

Nem, most otthon vagyok, vagy ahogy mondani szoktam: hazavittem a munkát. Jelenleg GYED-en vagyok, mert az egyik kis betegemnek nevelőszülője lettem.

Hogyan kezdődött a közös történetetek?

Mindketten jókor voltunk jó helyen. Két és fél-három évvel ezelőtt már érlelődött bennem az elhatározás, hogy nevelőszülő legyek. Saját gyerekem nem volt, párkapcsolat ügyileg sem álltam úgy, hogy rövid időn belül változhatott volna az életem ezen a téren. Ugyanakkor vágytam arra, hogy legyen körülöttem valaki, egy gyerek, és a nevelőszülőség egyébként sem állt távol tőlem, hiszen anyukám két húgot hozott ilyen módon a családba. A véletlen - vagy a sors, ki tudja – pedig úgy hozta, hogy éppen ekkortájt került be az osztályra rosszindulatú daganatos megbetegedéssel egy akkor két és fél hónapos kisfiú, Viktor, akiről már születésekor lemondtak a szülei. Egyik reggel bementem dolgozni a legnagyobb pörgés, káosz közepette, és megláttam a szőke haját, a kék szemeit a hosszú-hosszú szempilláival. Mondták a kollégák, hogy állami gondozott, és hát én meg megszerettem. Neki nem voltak szülei, nekem nem volt gyerekem, úgyhogy összeraktuk, amink van.

Gondolom, nem volt ilyen egyszerű a helyzet. Az örökbefogadás önmagában komoly elhatározás, és ez halmozottan igaz lehet, ha beteg gyermek örökbefogadásáról van szó.

Igen, de mégis megkönnyítette a helyzetemet, hiszen beteg gyereket nem nagyon akarnak örökbe fogadni. Nekem mindig fáj látni, ha megszületik egy gyermek, és nincs, aki magához ölelje, megszeretgesse őt, erre mindnyájunknak szüksége van. Körülbelül egy éves procedúra volt, mire hivatalosan is a nevelőszülője lehettem Viktornak, de már ez idő alatt is végig én ruháztam, én vettem neki játékokat és mindent, amire szüksége volt. A kórházban, amikor nem dolgoztam, vele voltam, hol a kórteremben, hol az Őrzők Alapítvány fenntartásában álló baba-mama szobák egyikében. Amikor nem volt kórházban, akkor is hetente többször látogattam őt a szolnoki Csecsemőotthonban, miközben én is dolgoztam, iskolába jártam, de akkor ezt már felelősségemnek éreztem. Megharcoltunk egymásért, de ez a kapcsolatunkat csak értékesebbé teszi.

Máshogy élted meg szülőként egy gyermek betegségét, mint nővérként?

Teljesen. Egyrészt az önvédő mechanizmusok, amiket megtanultam alkalmazni az évek során, hogy kicsit tompítsa a fájdalmat, ami itt érheti az embert, Viktorral már egyáltalán nem működtek. Régen úgy gondoltam, hogy a beteg rezignáltan veszi tudomásul, ha jó lesz az MRI lelete. Ezzel szemben annál nagyobb boldogságot soha életemben nem éreztem, mint amikor Viktor állapotában javulást mutatott valamelyik képalkotó. Másrészről pedig ki kellett lépnem a nővér szerepből, nem vitatkozhattam a kollégáimmal Viktor ügyében, hiszen nem egészségügyi dolgozóként, hanem anyaként kellett jelen lennem.

Azóta pedig tovább bővült a családod…

Igen, lett egy most tizenöt hónapos kislányom is, Niki, aki szintén állami gondozott volt. Viktorral gyorsan összeszoktunk, és én vágytam egy hercegnőre is. A nevelőszülői tanácsadóm keresett meg, hogy lenne egy kislány, hajléktalan szülők gyermeke, lennék-e a nevelőszülője. Pár hónap alatt hozzám került ő is, pedig szerettem volna időt hagyni magamnak, hogy kiderüljön, működöm-e egyáltalán anyaként. Másoknak jut kilenc hónap a felkészülésre, nekem meg szinte egyik napról a másikra kellett anyává válnom.

Őrzők 402 Őrzők Vára "faliújság" a klinikán - itt zajlanak hétköznap rendelési időben a kézműves foglalkozások

De úgy tűnik, működsz. A következő lépés a hivatalos örökbefogadás lesz?

Már nem szívesen engedném el őket. Viktor két éve nálam van, Niki is már egy éve lassan. Nikit rendszeresen látogatták a szülei az elején, nekik visszagondoztam volna őt, de egy ideje eltűntek, nem foglalkoznak vele. Ennyi együtt töltött idő után pedig már nem is szabadna a gyerekeket ide-oda pakolgatni. Kizártnak tartom, hogy ezek az évek nyomtalanul eltűnjenek belőlük, hogy ne szenvednék meg a különválást. Azt gondolom, úgy nem lehet valaki igazi anya, hogy nincs a gyermekével.

Nem mindennapi történetetekből egy színdarab is készült.

Az Őrzők Alapítvány, ami a Tűzoltó utcai Gyermekklinika hivatalos alapítványa, pontosabban annak alelnöke, dr. Hauser Péter keresett meg, hogy szeretnék, ha a történetem része lehetne a Trafó Kortárs Művészetek Háza születésnapjára készült Városi Ferenc élete és halála címet viselő előadásának. A színmű egyik részében ugyanis a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán folyó munkát, helyesebben az ott gyógyuló daganatos gyermekek családjának életét mutatták be érintett szülőkkel, nagyszülőkkel készült interjúk alapján. A felkérésre igent mondtam, így az én történetemet is színpadra, helyesebben balkonra állították, hiszen az előadás helyszíne a Klinika belső udvara volt. Különleges élmény volt magamat kívülről látni. Az engem alakító színésznővel csak az előadás után találkoztam; mozdulataiból, gesztusaiból mégis magamra ismertem. A darab olyan oldalát mutatja meg a betegségnek, amit a kívülállók addig nem láthattak. A kamerák a kórterembe még be-bejutnak, de a családi rendszerekben végbemenő változásokra már vakok, pedig lényeges dolgok történnek ott is. Az Őrzők Alapítvány, úgy gondolom, kivételesen érzékenyen nyúl ehhez a témához talán azért is, mert kórházi alapítvány. De mindennapjainkban is jelen van már több mint két évtizede.

DSC_1011

DSC_1026 A felújított családi lakások egyike, amit az Őrzők tart fent

Milyen módon?

Manapság nagyon nehéz egy alapítványt működtetni is, és nem ismerek másik alapítványt, ami ilyen mértékben segítette volna a Klinikán történő gyógyítást, gyógyulást. Számtalan műszer megvásárlásával, épületrekonstrukcióval tette lehetővé a sok év alatt, hogy a Klinika tovább működhessen. Nem egyszer ők töltötték fel a fogyóeszköz-készletünket az osztályon: nálunk mindig volt elég tű, infúziós szerelék vagy éppen gumikesztyű, aminek értéke más kórházakban az aranyéval vetekszik, pedig nélkülözhetetlenek. Anyaként pedig azt tapasztalhattam meg, hogy mennyire fontosak azok a baba-mama szobák és családi lakások, amik a kis betegek és családjaik rendelkezésére állnak, hogy a kezelések ideje alatt is lehető legkevesebb időt kelljen külön tölteniük. Nővérként is és most már anyaként is ezt tartom valódi segítségnek.

SEGÍTSÉG, AMELY CÉLBA ÉR

Ha Te is szívesen segítenél az Őrzők Alapítványnak, akkor ajánld fel adód 1%-át!

orzok_1szazalek

Az Őrzők Alapítvány idei célkitűzése az Egynapos Osztály kialakítása a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán.

Az Egynapos Osztály fontos, mert:

- kórházi környezetben, de mégis járóbetegként

- csak annyi időt tölt a kórházban, amennyi feltétlenül szükséges

- kezelés után rögtön hazamehet, már aznap otthon alszik

- kevesebb szorongást élhet át, mert nem egy klasszikus kórteremben zajlik a kezelés

- a család élete megszokottabb módon folyik tovább, mert nem kell beköltözni a kórházba

Az 1%-os támogatásod garantáltan célba ér, hiszen az Őrzők Alapítvány a Tűzoltó utcai Gyermekklinika hivatalos alapítványa. A Tűzoltó utcai Gyermekklinikán gyógyul minden második daganatos és leukémiás beteg gyermek Magyarországon.

Az Őrzők Alapítvány honlapján megtalálod, hogyan segíthetsz még!

Ha Te is segítenél, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Ma éjjel már a családnál aludhat a három éve kórházi rácsos ágyban élő kisfiú
Az RTL riportja után országos ügy lett a sorsa, a miniszteri biztos is belépett. Az eljárás még folyik, de a gyám már rábólintott a családnál töltött napokra.


Ma éjjel fordulat jön Danika életében: a gyám engedélyével a három éve kórházi rácsos ágyban élő kisfiú a leendő családjánál alhat, miközben az örökbefogadási eljárás még folyamatban van – számolt be róla az RTL Híradó. A pécsi kórházban ápolt, veleszületett rendellenességgel élő kisfiú több műtéten is átesett, a család 11 hónapja küzd érte, külön szobát is kialakítottak.

„Ez lesz az ő ágya…” – hangzott el a felvételen. A család közben végigjárta a hivatalos utat: elvégezték az örökbefogadói tanfolyamot, átmentek a pszichológiai vizsgálatokon, mégis falakba ütköztek. „Elejétől kezdve nem értjük. Megkérdezték, mi a motivációnk, mi meg azt kérdeztük: sorban állnak ezért a gyerekért” – mondta a család. A kórházban dolgozó ápoló így emlékezett a kezdetekre: „Nagyon hamar belopta magát a szívembe. Elkezdtem beszélni róla otthon, és így ismerte meg őt a család” – mondta a klinika ápolója.

Az ügy országos üggyé nőtt, a petíciót már több mint 250 ezren írták alá. „Ez a petíció most falakat döntött le” – fogalmazott egy megszólaló. Tapasztó Orsi, a kezdeményező így összegzett:

„Egyértelmű, hogy itt hiba történt. Ez a család 11 hónapja harcol ezért a gyerekért; itt egy hónapnak sem kellett volna eltelnie úgy, hogy az a gyerek abban a rácsos ágyban tölti az idejét. Nagyon kedves nővérek között van, de ezt nem lehet összehasonlítani egy családdal: itt hibázott a rendszer. A közvélemény, az emberek figyelme nélkül nem gondolom, hogy bármi történt volna”

– mondta Tapasztó Orsi, mentálhigiénés szakember, influenszer.

A minisztérium képviselője szerint közel a megoldás. „Rengeteg akadály, papír, ügyintézés, de nem adtuk fel. És most megtörtént az első csoda: a kórház most egészségügyileg felkészíti Danikát, így ő már a héten végre a családba kerülhet” – mondta Kardosné Gyurkó Katalin, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszteri biztosa. Korábban jelezték: új, független szakértői véleményt is kérnek az ügyben.

A jogi folyamat azonban még nem zárult le. „Az örökbefogadási ügyben a határozathozatal még folyamatban van, idő kell, amíg végleges döntéshozatal születik, viszont a gyám engedélyével a gyermek az idejét mostantól töltheti a családnál, és csak bizakodni tudunk abban, hogy az örökbefogadási ügyben is mielőbb megszületik a végleges döntéshozatal, és véglegessé válik a gyermek elhelyezése” – közölte Fehér Hajnalka, a család ügyvédje.

AZ RTL riportja Danika életének fordulatáról

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Megszólalt a kórházban élő kisfiút örökbefogadó ápoló: „Életünk legnehezebb 11 hónapja volt ez”
Bár az örökbefogadási folyamat még zajlik, Dani már új családjával lehet. Az anya most köszönetet mondott mindazoknak, akik segítettek elérni a céljukat.


Kedden érkezett a jó hír, hogy a három éve kórházi rácsos ágyban élő kisfiú, Dani már a leendő családjánál alhat. A veleszületett rendellenességgel élő gyereket – akiről szülei lemondtak – a pécsi klinikán dolgozó egyik ápoló fogadja örökbe. A család 11 hónapja küzd érte, külön szobát is kialakítottak neki az otthonukban. Az örökbefogadási eljárás még folyamatban van, de a gyám engedélyével Dani már új családjával lehet.

A család küzdelme a kisfiúért országos üggyé nőtt, amikor Tapasztó Orsolya petíciót indított az érdekükben, amelyet több mint 250 ezren írtak alá. A mentálhigiénés szakember a Facebook-oldalán tette közzé a Danit örökbefogadó anya, Melinda üzenetét:

„Életünk legnehezebb tizenegy hónapja volt ez. Sokszor éreztem úgy, hogy azért kapunk ennyi akadályt, mert talán nem ez a mi utunk, és a mi családunknak négytagúnak kell maradnia. Mégis, amíg csak egy cseppnyi esélyt éreztem, nem tudtam feladni a harcot. A gyerekek nagyon sok erőt adtak: ők egy percig sem kételkedtek abban, hogy a testvérük haza fog érni. A férjem pedig a higgadtságával és hitével volt a bástyánk végig.

Rengeteg üzenetet kaptunk az elmúlt hetekben — olyanoktól is, akikkel évek óta nem tartottuk a kapcsolatot, és most újra felbukkantak támogatásukkal. Ők is, és az ismeretlen emberek szeretete is, kimondhatatlanul sokat jelentett.

Semmi nem lett volna ebből az ügyből jogi képviselőnk, Fehér Hajnalka nélkül. Ő nem ismer lehetetlent, nincs az a szikla, amit ne mozdított volna meg értünk. Mára sokkal több ő nekünk, mint egy jogi képviselő. Köszönet a Házon Kívül stábjának és Moskovics Juditnak, amiért empátiával és kitüntetett figyelemmel karolták fel és foglalkoztak folyamatosan ügyünkkel. Köszönöm, Orsi, hogy a petícióval százezrek figyelmét irányítottad a pécsi kórházra és arra a rácsos ágyra, amiben a fiunk élt. Ezzel végre sikerült áttörni azokat a falakat, amelyeket a jogi úton írt levelek nem tudtak áttörni.

Hálával tartozunk mindenkinek, aki bármilyen formában mellénk állt. Ezt a hálát szavakkal kifejezni nem lehet. Bár az örökbefogadási folyamat még zajlik, ma már úgy térünk nyugovóra, hogy a gyermekünk hazaért és öttagú család lettünk. Reméljük, ez másoknak is reményt ad — és hogy a mi ügyünk precedensértékű lesz sok, hasonló helyzetben élő gyermek számára.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Annyit vártunk erre, és most itt van” – Leírhatatlan boldogságban él új családjában a kisfiú, aki születésétől kezdve évekig egy kórházi ágyban lakott
A pár második hete viszi bölcsibe, utána minden nap a játszótéren kötnek ki, mielőtt hazamennek Komlóra. Az ügyvéd közben az örökbefogadás lezárását várja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 12.



Reggel bölcsi, aztán irány a közeli játszótér Komlón: Melinda és Jani második hete ezzel kezdik a napot a kisfiúval. A hinta a kedvenc, minden ülésre fel kell ülni. A bölcsiben is hintázott, ott Zsófi lökte, derül ki a Házon kívül riportjából, amit arról a kisfiúról készítettek, aki születésétől kezdve egy kórházi ágyban élt, majd újdonsült nevelőszülei hosszú küzdelem után fogadhatták örökbe.

A játszótéren találkoznak az ügyvéddel is, aki hónapok óta mellettük áll. Azt mondja, várják az örökbefogadási ügy lezárását és az illesztést, hogy a határozat kézhezvétele után a gyermeket családként magukhoz vehessék. Arról is beszél, hogy sok ember összefogása után nyitottabb lett a gyermekvédelem: megkérdezik a szakmai civil szervezeteket, az örökbefogadókat és a nevelőszülőket, és bevonják őket a gyakorlat alakításába.

Hazafelé a kocsiban Melinda felidézi, hogy minden egy puszival kezdődött a pécsi kórház gyermekosztályán. Éjszakás volt, játszottak, a kisfiú odahajolt, puszit akart adni. Az osztályon ez nem szokás, de ő sem bírta ki, és „szétpuszilgatta”. Ahogy ránézett, megfogta az arcát, egy pillanat alatt eldőlt benne: hazaviszi.

Ma már azon kapják magukat, hogy a hátsó ülésen ott szuszog valaki. Otthon a legapróbb dolgok is új élménynek számítanak. Este Melinda tízpercenként benéz a szobába, figyeli a gyerek nyugodt alvását.

Előfordul, hogy a kocsiban alszik el, mire hazaérnek. A ház új terep. Felfedezi az emeletet, megnézi a polcokat is. Az egyik polc azóta készült el, mióta utoljára járt itt.

„Amikor szomorú vagyok, vagy rossz napom volt, belegondolok, hogy mindjárt hazamegyek, és átölelhetem végre. Azt látom anyuékon, hogy boldogok nagyon” - mondja Nóri, a kisfiú új testvére.

A kisfiú még csak egy-egy szó mond, de gyorsan tanul. Mindent mond új családtagjai után, nincs olyan szó, amit ne próbálna kimondani, és szépen meg is jegyzi. Az étvágya is megjött, azonban sírni még nem tud. A kórházban hagyott gyerekek egy idő után nem sírnak. Ő több mint három évig lakott egy kórházi szobában. Most már azonban van kiktől várni a vigasztalást.

„Ha valamit nem lehet, legörbül a szája, főleg ha Nórihoz vagy Olivérhez szeretne felmenni és nem szabad, látszik az arcán, de nem sír. Tényleg meg kell tanulnia sírni tulajdonképpen” - mondja Melinda.

„Annyit vártunk erre, és most itt van. Megvan. Itt van, igen. Ez leírhatatlan boldogság”

– teszi hozzá az anyuka.

Jani az idősebb gyerekek nevelőapja. Arra a kérdésre, hogy ez a kisfiú a közös gyerekük lesz-e, a válasz: igen, igen. Szerintük meg volt írva, hogy oda kell menni dolgozni, meg kell ismerni a kisfiút, és haza kell hozni egy kicsit hétvégére. Sorsszerűnek látják, hogy ennek így kellett lennie.

A Házon kívül teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Ilyen még nem volt: jön a Kovács Balázsok Konferenciája Pécsett, ahol minden előadónak ugyanaz a neve
Amerikától Ázsiáig Pécsre sereglenek a Kovács Balázsok, és két nap alatt összesen húszan adnak elő olyan témákról, mint a hipnózis és meseterápia, az egészségügyi ellátás a büntetés-végrehajtásban vagy a játékfejlesztés. A főszervezővel beszélgettünk.
Láng Dávid - szmo.hu
2025. november 03.



Kovács Balázs a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán tanít egy elektronikus zenei képzésen, aminek ő az egyik alapítója. Nagyjából egy évvel ezelőtt különleges projektbe vágta a fejszéjét: elhatározta, hogy szervez egy tudományos konferenciát, amelyen csupa névrokona ad elő a saját szakterületéről.

Bár a Facebookon terjedő eseményt sokan poénnak gondolták, november második hétvégéjén tényleg megvalósul. De vajon le lehet-e kötni a résztvevők figyelmét egy ennyire eklektikus programmal? Erről is kérdeztük az ötletgazdát.

– Milyen a viszonyod a nevedhez? Bosszankodtál rajta, amikor tudatosult benned, hogy mennyien viselik rajtad kívül, vagy épp ellenkezőleg?

– Nyilván furcsa érzés, hogy ilyen sok embernek ugyanaz a neve, mint nekem, de szerintem ez inkább egy lehetőség arra, hogy összekapcsoljon másokkal. Én legalábbis próbálok így hozzáállni, de ez nyitott kérdés, érdekelne a többiek véleménye is. Az eseményen mindenesetre inkább az lesz fókuszban, hogy ki-ki izelítőt adjon a maga szakterületületéből.

– Amikor először szembejött az esemény, azt hittem, hogy csak egy mém. Te az első perctől komolyan gondoltad, hogy tényleg megszervezed?

– Igen, eleve csak azután tettem közzé az eseményt, amikor már voltunk 10-en az előadók között – ez stílszerűen február 3-án, Balázs napon történt meg. Persze ez az egész tekinthető poénnak, és szerintem kicsit a többiek is így élik meg, de egy poént is végig kell vinni… A bejelentést követően kezdtünk el gyakrabban is kommunikálni egymással, majd fokozatosan egészült ki a létszám, de a végére se lett annyira óriási, összesen 20 előadó lesz. Az első tízet én kerestem meg, a többiek pedig már maguktól jelentkeztek.

Mindannyian közreműködünk valódi tudományos konferenciákon is, a mostani ennek nyilván a kifordítása lesz, hiszen nem a tudományterület az összekötő kapocs, hanem a nevünk. Mindazonáltal nagyon izgalmasnak tartom az interdiszciplináris konferenciákat is, a miénk pedig beleillik ebbe a körbe, hiszen abszolút kurrens területekről jönnek a Kovács Balázsok: a saját területükön mindannyian aktívan publikáló kutatók.

Egyszerre játékos és komoly ez a dolog, szerintem a kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Persze tisztában vagyok vele, hogy a külvilág nagy része talán meg se tudja különböztetni a sok kamu eseménytől, ami felbukkan a Facebook-hírfolyamában, de ennek tudatában is csináljuk.

Fotó: Sorin Nainer

– Mekkora a stáb?

– Nagyon aktívan ketten vagyunk szervezők a másik bécsi Kovács Balázzsal, az operatív feladatokban pedig összesen nyolcan veszünk részt. (A címlapképen is egy szervezői megbeszélés látható – a szerk.) Korábban egyiküket sem ismertem, még a pécsi közgazdász kollégámat is csak közvetve, amikor az e-mailjeink néha összekeveredtek. Bár ha minden igaz, az egyik előadó, aki egyébként a Yale-en tanít, évfolyamtársam volt középiskolában, de ezt még nem tisztáztuk.

– Egyeztettétek, ki miről adna elő, vagy teljesen szabad kezet kapott mindenki?

– Annyit kértem, hogy a saját aktuális témáikat hozzák, és ha ez olyasmi lenne, ami elsőre nem egyértelműen érthető laikusok számára, legalább egy kis felvezetést tartsanak arról az elején, miért fontos az adott terület.

– Enyhén szólva eklektikus lett a program. Hogyan lehet lekötni ennyi különböző témakörrel a résztvevők figyelmét?

– Szerintem pont ezzel: kihívás annak, aki az egészet végigüli, én szellemi kalandnak tekintem. Persze előfordulhat, hogy valaki nem tudja tökéletesen átadni a külvilág számára, mivel foglalkozik, de ha az érdeklődők számára bepillantást tud adni a kutatási területébe, már az is elég. A PTE népszerűsítő előadásai között is vannak olyanok, amelyek direkt egy adott témához nem értőknek szólnak. Külön módszertana van annak, hogyan lehet olyan tényekre apellálni egy előadásban, amelyeket mindenki ismer. Úgy vettem észre, hogy ilyenkor ha a nagy egészet nem is értem, akkor is elkapok legalább néhány információmorzsát, amitől egy pillanatig elhiszem, hogy ez nem is annyira bonyolult.

– Te személy szerint mit vársz a legjobban?

– Az egészet várom, mindenképp szeretném az összes előadást meghallgatni, és bízom benne, hogy másoknak is hozzám hasonlóan izgalmas szellemi ugrabugrálás lesz.

Annak külön örülök, hogy az egyes tudományterületek mellett különféle iparágakból is felbukkantak Kovács Balázsok, például egy játékfejlesztő cég, valamint a MÁV egyik munkatársa is előad. Ők nem a tudományos kutatásaikat, hanem a szakmai tapasztalataikat hozzák magukkal.

– Te miről adsz elő?

– A doktori témám óta érdeklődöm a szonifikáció iránt, ami különféle nem-hangzó információk hanggá alakítása jelenti. Ennek különféle olyan módjait fejlesztgetem az elmúlt 10 évben, amelyek például a weben használhatók. Olyan hangjátékokat, illetve hangzó interaktív játékokat fogok bemutatni, amelyek hangokat generálnak nem-hangzó információkból.

– Mekkora eddig az érdeklődés, hányan regisztráltak és honnan érkeznek majd?

– A kérdés második felére nem tudom a választ, mivel a regisztrációs űrlap összeállításakor elfelejtettem rákérdezni. A vendégként regisztrálók száma jelenleg 197, ehhez jönnek még hozzá az előadók. A terem 200 fős, de úgy számolunk, hogy jó esetben százan leszünk majd. Bár biztosan be fognak esni olyanok is, akik nem regisztráltak.

– Miért kétnaposra szerveztétek a programot? Az első napon délben van a kezdés, a második pedig akkor ér véget, szóval akár össze is lehetett volna húzni.

– Páran valóban javasolták, hogy legyen csak egynapos, de mivel úgyis lesz esti program, ahol természetesen egy Kovács Balázs fog DJ-zni, célszerűbbnek tűnt elnyújtani. Emellett az is közrejátszott, hogy mivel Pécs nem olyan könnyen megközelíthető, így nagyobb eséllyel ér oda mindenki a kezdésre. Bízom benne, hogy a bulizók felébrednek majd a vasárnap délelőtti szekcióra is.

– A konferencián ingyenes a részvétel, miből fedezitek így a költségeket?

– Az előadók nagyon sokat segítettek azzal, hogy fizetik a saját utazási- és szállásköltségeiket. Amikor úgy döntöttünk, hogy nagyobb termet bérelünk, ebbe is többen jelezték, hogy beszállnak. Emellett különféle ajándéktárgyakat, például kitűzőket és vászontáskákat is árulni fogunk, amelyeken szintén lesz valamekkora árrés. Külső szponzoraink nincsenek, bár kerestünk, de nem reagált senki. Egyetemi vagy városi támogatásra pedig azért nem szerettem volna pályázni, mert ennek a konferenciának azért elég labilis a tudományos státusza, és csak felesleges támadási felületet nyitott volna a kritikusok számára. Egyébként nincs szó olyan hatalmas költségekről: a terembérlet 190 ezer forint, ezen kívül pedig összesen egy vacsora szerepel még a kiadások között, szóval legrosszabb esetben összedobjuk.

– Felvétel fog készülni?

– Hangfelvétel biztosan, videósnak is jelentkezett valaki, de ez egyelőre még kérdéses, mivel ő élőben közvetített volna, amit mi nem szeretnénk.

– Mikor lennél elégedett?

– Tulajdonképpen már most is az vagyok, hogy 20 előadó fantáziát látott ebben a projektben, és az ország – sőt, a világ – teljesen véletlenszerű pontjairól egyáltalán eljönnek a rendezvényre.

Az egyik Kovács Balázs, akit már említettem, Bostonból érkezik, egy másik Ázsiában él, de közvetlenül előtte Afrikában lesz. Emiatt lehet, hogy csak online fog bejelentkezni, de arra is van esély, hogy épp Svájcban lesz, onnan pedig már simán átugrik. Van egy németországi és egy bécsi Kovács Balázs is, a itthoniak pedig az ország minden részét lefedik.

Nekem ez már önmagában siker, de bizakodó vagyok, szerintem nagyon jó közönségünk is lesz.

– Elképzelhetőnek tartod, hogy lesz folytatás is?

– Ha más névvel is felmerülne ugyanez a koncepció, szívesen átadom a saját tapasztalataimat, én mondjuk érdeklődnék a Molnár Tamások iránt, ilyen névvel három művészt is ismerek. A Kovács Balázsok Konferenciáját viszont egyszeri alkalomnak szánom, kivéve persze, ha egy másik Kovács Balázs vállalja, hogy másodjára is megszervezi.

Egyébként létezik egy Nemzetközi Azonos Nevűek Társasága (International Same Name Association) nevű szervezet, akik rendszeresen tartanak találkozókat azonos nevűeknek, például Guinness-rekord felállítás céljából. A mi konferenciánkra is küldenek egy delegációt Japánból két Hirokazu Tanaka részvételével (ott ez számít az egyik leggyakoribb névnek). Szóval ha valaki ebben a vonalban lát fantáziát előadások szervezése nélkül, ez is egy lehetőség.

A konferencia hivatalos honlapja itt érhető el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk