KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Őrzők Alapítvány: segíts okosan!

„Megharcoltunk egymásért” - Hogyan válik egy ápolónő kis betege édesanyjává. Történet a Tűzoltó utcai Gyermekklinikáról.


Derűs személyisége, gyöngyöző nevetése már első pillantásra magával ragadja a vele találkozót, és talán épp nem hétköznapi pozitív személyisége teszi őt alkalmassá arra, hogy súlyos beteg gyermekeken segítsen nap mint nap. Viszt Krisztinát tizenöt évvel ezelőtt szívta magába az egészségügy, azon belül a gyermekonkológia területe, ahol nővérként dolgozik. Munkájára hivatásként tekint, de azt még ő sem sejtette, hogy első gyermekével is ott találnak majd egymásra.

DSCF6649 Viszt Krisztina (jobbra) és az őt alakító színésznő, Varga Anikó a Trafó Városi Ferenc élete c. előadásában

A gyermekonkológia területén dolgozol nővérként, ami nem a legegyszerűbb hivatás. Mi vitt erre a pályára?

Gyakorlatilag ebben a szakmában nőttem fel, hiszen tesóm is gyermekonkológián dolgozott, így nem volt ebben számomra semmi különlegesség. Mégis, amikor elvégeztem a nővérképzőt, egy valamit tudtam, hogy nem akarok és nem is fogok ilyen osztályon dolgozni. Egy nap azonban Ildi, a testvérem, kiborulva jött haza, hogy nincs náluk nővér, beteg annál több, négy napja egyedül dolgozik, úgyhogy fogjak egy fehér ruhát, mert másnap megyek be vele dolgozni. Ez 1999-ben történt, és azóta itt ragadtam. Nehéz szakma, rengeteg kihívással jár, nagyon sok szakmai tudást igényel, de rengeteget tanulhat itt az ember, és épp ezért szeretem.

És lelkileg nem túl megterhelő?

Sokszor megterhelő, persze, hiszen hiába gyógyítunk ma már 70%-os biztonsággal, a gyermekek 30%-át még mindig nem tudjuk megmenteni, és ez fájdalommal jár. De amennyit elvesz az embertől az itt töltött idő, annyit bőven vissza is ad. Hogy csak egy példát említsek, egy olyan világba kerülünk az egészségügyön belül, ami egy kis családot formál: ismerjük egymást, megismerjük a családokat, a gyerekeket közelebbről, mert hónapokat, sokszor éveket töltünk, dolgozunk együtt. Nincs még egy olyan területe a gyógyításnak, ahol egykori betegeid tíz-húsz év múlva is emlékeznek rád, meglátogatnak már felnőttként akár gyerekkel, gyerekekkel az oldalukon. Nem mindennapi pozitív visszajelzések ezek.

IMG_6303 A Tűzoltó utcai Gyermekklinika bejárata az Angyal utcában

De most nem dolgozol, ha jól tudom.

Nem, most otthon vagyok, vagy ahogy mondani szoktam: hazavittem a munkát. Jelenleg GYED-en vagyok, mert az egyik kis betegemnek nevelőszülője lettem.

Hogyan kezdődött a közös történetetek?

Mindketten jókor voltunk jó helyen. Két és fél-három évvel ezelőtt már érlelődött bennem az elhatározás, hogy nevelőszülő legyek. Saját gyerekem nem volt, párkapcsolat ügyileg sem álltam úgy, hogy rövid időn belül változhatott volna az életem ezen a téren. Ugyanakkor vágytam arra, hogy legyen körülöttem valaki, egy gyerek, és a nevelőszülőség egyébként sem állt távol tőlem, hiszen anyukám két húgot hozott ilyen módon a családba. A véletlen - vagy a sors, ki tudja – pedig úgy hozta, hogy éppen ekkortájt került be az osztályra rosszindulatú daganatos megbetegedéssel egy akkor két és fél hónapos kisfiú, Viktor, akiről már születésekor lemondtak a szülei. Egyik reggel bementem dolgozni a legnagyobb pörgés, káosz közepette, és megláttam a szőke haját, a kék szemeit a hosszú-hosszú szempilláival. Mondták a kollégák, hogy állami gondozott, és hát én meg megszerettem. Neki nem voltak szülei, nekem nem volt gyerekem, úgyhogy összeraktuk, amink van.

Gondolom, nem volt ilyen egyszerű a helyzet. Az örökbefogadás önmagában komoly elhatározás, és ez halmozottan igaz lehet, ha beteg gyermek örökbefogadásáról van szó.

Igen, de mégis megkönnyítette a helyzetemet, hiszen beteg gyereket nem nagyon akarnak örökbe fogadni. Nekem mindig fáj látni, ha megszületik egy gyermek, és nincs, aki magához ölelje, megszeretgesse őt, erre mindnyájunknak szüksége van. Körülbelül egy éves procedúra volt, mire hivatalosan is a nevelőszülője lehettem Viktornak, de már ez idő alatt is végig én ruháztam, én vettem neki játékokat és mindent, amire szüksége volt. A kórházban, amikor nem dolgoztam, vele voltam, hol a kórteremben, hol az Őrzők Alapítvány fenntartásában álló baba-mama szobák egyikében. Amikor nem volt kórházban, akkor is hetente többször látogattam őt a szolnoki Csecsemőotthonban, miközben én is dolgoztam, iskolába jártam, de akkor ezt már felelősségemnek éreztem. Megharcoltunk egymásért, de ez a kapcsolatunkat csak értékesebbé teszi.

Máshogy élted meg szülőként egy gyermek betegségét, mint nővérként?

Teljesen. Egyrészt az önvédő mechanizmusok, amiket megtanultam alkalmazni az évek során, hogy kicsit tompítsa a fájdalmat, ami itt érheti az embert, Viktorral már egyáltalán nem működtek. Régen úgy gondoltam, hogy a beteg rezignáltan veszi tudomásul, ha jó lesz az MRI lelete. Ezzel szemben annál nagyobb boldogságot soha életemben nem éreztem, mint amikor Viktor állapotában javulást mutatott valamelyik képalkotó. Másrészről pedig ki kellett lépnem a nővér szerepből, nem vitatkozhattam a kollégáimmal Viktor ügyében, hiszen nem egészségügyi dolgozóként, hanem anyaként kellett jelen lennem.

Azóta pedig tovább bővült a családod…

Igen, lett egy most tizenöt hónapos kislányom is, Niki, aki szintén állami gondozott volt. Viktorral gyorsan összeszoktunk, és én vágytam egy hercegnőre is. A nevelőszülői tanácsadóm keresett meg, hogy lenne egy kislány, hajléktalan szülők gyermeke, lennék-e a nevelőszülője. Pár hónap alatt hozzám került ő is, pedig szerettem volna időt hagyni magamnak, hogy kiderüljön, működöm-e egyáltalán anyaként. Másoknak jut kilenc hónap a felkészülésre, nekem meg szinte egyik napról a másikra kellett anyává válnom.

Őrzők 402 Őrzők Vára "faliújság" a klinikán - itt zajlanak hétköznap rendelési időben a kézműves foglalkozások

De úgy tűnik, működsz. A következő lépés a hivatalos örökbefogadás lesz?

Már nem szívesen engedném el őket. Viktor két éve nálam van, Niki is már egy éve lassan. Nikit rendszeresen látogatták a szülei az elején, nekik visszagondoztam volna őt, de egy ideje eltűntek, nem foglalkoznak vele. Ennyi együtt töltött idő után pedig már nem is szabadna a gyerekeket ide-oda pakolgatni. Kizártnak tartom, hogy ezek az évek nyomtalanul eltűnjenek belőlük, hogy ne szenvednék meg a különválást. Azt gondolom, úgy nem lehet valaki igazi anya, hogy nincs a gyermekével.

Nem mindennapi történetetekből egy színdarab is készült.

Az Őrzők Alapítvány, ami a Tűzoltó utcai Gyermekklinika hivatalos alapítványa, pontosabban annak alelnöke, dr. Hauser Péter keresett meg, hogy szeretnék, ha a történetem része lehetne a Trafó Kortárs Művészetek Háza születésnapjára készült Városi Ferenc élete és halála címet viselő előadásának. A színmű egyik részében ugyanis a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán folyó munkát, helyesebben az ott gyógyuló daganatos gyermekek családjának életét mutatták be érintett szülőkkel, nagyszülőkkel készült interjúk alapján. A felkérésre igent mondtam, így az én történetemet is színpadra, helyesebben balkonra állították, hiszen az előadás helyszíne a Klinika belső udvara volt. Különleges élmény volt magamat kívülről látni. Az engem alakító színésznővel csak az előadás után találkoztam; mozdulataiból, gesztusaiból mégis magamra ismertem. A darab olyan oldalát mutatja meg a betegségnek, amit a kívülállók addig nem láthattak. A kamerák a kórterembe még be-bejutnak, de a családi rendszerekben végbemenő változásokra már vakok, pedig lényeges dolgok történnek ott is. Az Őrzők Alapítvány, úgy gondolom, kivételesen érzékenyen nyúl ehhez a témához talán azért is, mert kórházi alapítvány. De mindennapjainkban is jelen van már több mint két évtizede.

DSC_1011

DSC_1026 A felújított családi lakások egyike, amit az Őrzők tart fent

Milyen módon?

Manapság nagyon nehéz egy alapítványt működtetni is, és nem ismerek másik alapítványt, ami ilyen mértékben segítette volna a Klinikán történő gyógyítást, gyógyulást. Számtalan műszer megvásárlásával, épületrekonstrukcióval tette lehetővé a sok év alatt, hogy a Klinika tovább működhessen. Nem egyszer ők töltötték fel a fogyóeszköz-készletünket az osztályon: nálunk mindig volt elég tű, infúziós szerelék vagy éppen gumikesztyű, aminek értéke más kórházakban az aranyéval vetekszik, pedig nélkülözhetetlenek. Anyaként pedig azt tapasztalhattam meg, hogy mennyire fontosak azok a baba-mama szobák és családi lakások, amik a kis betegek és családjaik rendelkezésére állnak, hogy a kezelések ideje alatt is lehető legkevesebb időt kelljen külön tölteniük. Nővérként is és most már anyaként is ezt tartom valódi segítségnek.

SEGÍTSÉG, AMELY CÉLBA ÉR

Ha Te is szívesen segítenél az Őrzők Alapítványnak, akkor ajánld fel adód 1%-át!

orzok_1szazalek

Az Őrzők Alapítvány idei célkitűzése az Egynapos Osztály kialakítása a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán.

Az Egynapos Osztály fontos, mert:

- kórházi környezetben, de mégis járóbetegként

- csak annyi időt tölt a kórházban, amennyi feltétlenül szükséges

- kezelés után rögtön hazamehet, már aznap otthon alszik

- kevesebb szorongást élhet át, mert nem egy klasszikus kórteremben zajlik a kezelés

- a család élete megszokottabb módon folyik tovább, mert nem kell beköltözni a kórházba

Az 1%-os támogatásod garantáltan célba ér, hiszen az Őrzők Alapítvány a Tűzoltó utcai Gyermekklinika hivatalos alapítványa. A Tűzoltó utcai Gyermekklinikán gyógyul minden második daganatos és leukémiás beteg gyermek Magyarországon.

Az Őrzők Alapítvány honlapján megtalálod, hogyan segíthetsz még!

Ha Te is segítenél, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Ágostont nem tudják meggyógyítani” – A szülők bejelentették, hogy egyéves kisfiuknak nem maradt esélye
A leukémiás kisfiú szülei megtört szívvel jelentették be, hogy Ágostont hazaviszik a kórházból, és minden közös pillanatot kihasználnak. Az orvosok szerint nincs már esély a gyógyulásra.


Az akut mieloid leukémiával küzdő Tóth-Helli Ágoston szülei a Facebookon jelentették be, hogy a kisfiuk többé nem kap kezelést, mert az orvosok nem látnak esélyt a gyógyulására.

„Az orvosok behívtak egy szobába mindkettőnket, és elmondták, hogy ők teljesen biztosak abban, hogy Ágostont nem tudják meggyógyítani” – írták a szülők.

A legutóbbi vizsgálat szerint Ágoston csontvelőeredménye 81 százalékos, ami azt mutatja, hogy az utolsó gyógyszer, a Stro nem hatott. Egy újabb kemoterápia ugyan meghosszabbíthatná az életét, de jelentősen rontaná az életminőségét, ráadásul továbbra is az elkülönítőben kellene tartózkodnia.

Mivel „a nyugati orvoslás semmi olyat nem tud adni, amivel minimális esély lenne a gyógyulásra”, a szülők úgy döntöttek, inkább hazaviszik a fiukat, és minden idejüket vele töltik.

Mint írták, tudják, hogy az orvosok „jót akarnak, teszik és mondják a tőlük telhető legjobbakat, mégis ez az, amit az ember az életében a legkevésbé akar hallani. Ez egyszerűen felfoghatatlan, és esélyét sem látjuk annak, hogy le tudjuk írni, mit érzünk most. Ágostont tegnap hazavittük. Mostantól 2–3 naponta fogunk kontrollra jönni, ha kell, akkor kap vérkészítményt és fájdalomcsillapítást, ha szükséges lenne. Viszont leukémia elleni kezelést, kemoterápiát már nem fog kapni. A kórház nyitva áll, az elkülönítőt fenntartják nekünk, bármikor visszaköltözhetünk, ha úgy érezzük, nem bírunk el a helyzettel otthon.”

Ágoston története tavasszal vált országszerte ismertté, amikor a szülei az akkor tíz hónapos kisfiú amerikai immunterápiás kezelésére indítottak gyűjtést.

A gyógyszert a gyártó biztosította volna, de a kiutazás, a kint tartózkodás és a kórházi költségek a családra hárultak. A 500 millió forintos cél rövid idő alatt összejött, de négy nappal az indulás előtt kiderült, hogy Ágoston mégsem kaphatja meg az amerikai kezelést.

A szülők azóta más lehetőségeket is kerestek, de egyik sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Most minden idejüket és energiájukat Ágostonra fordítják, és hálásak a sok támogatásért. Úgy fogalmaztak, talán egyszer valami olyan kezdeményezést hívhatnak életre, ami eddig nem volt Magyarországon, de erről majd később számolnak be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Felfoghatatlan tragédia: egy hónap alatt halt meg mindkét szülő – öt gyerek maradt árván Orosházán
A fiatal anya tüdőembólia miatt hunyt el, párja egy hónappal később agyvérzésben. A négy kicsi nevelőszülőkhöz került, a legnagyobb lányt a nagypapa vette magához.


Döbbenetes tragédia rázta meg Orosházát és Nagyszénást. Egy fiatal pár egy hónapon belül halt meg, öt gyermekük pedig árván maradt. A hároméves ikerpár, egy 5 éves kisfiú, egy 9 éves és egy 13 éves kislány veszítette el szüleit. A családból senki nem tudta magához venni mind az öt gyermeket. Egyetlen élő nagyszülőjük, az apai nagyapa a legidősebb lányt vállalta, a négy kisebb testvér pedig nevelőszülőkhöz került – számolt be a Blikk.

Egy hónapja Mónika lett rosszul az orosházi albérletükben. Párja, Szabolcs vonattal tartott haza, amikor a nő felhívta, hogy nincs jól. Később már összefüggéstelenül beszélt, mire a férfi hazaért, a mentők próbálták ellátni, de a 36 éves édesanya életét már nem lehetett megmenteni.

„Tüdőembólia, ezt állapította meg a boncolás” – mesélte az elhunyt nő unokatestvére, Hajnalka. „Szabolcsot nagyon megviselték a történtek, de igyekezett tartani magát, méltó módon eltemette a szerelmét, és minden erejét a gyerekekre fordította. Annyiban tudtunk neki segíteni, hogy gyűjtést szerveztünk, legyen miből élniük, míg a hivatalok rendezik a dolgokat. Nem is gondolkozott azon, mi lesz az öt gyerekkel, tudtuk, Szabolcs remek apa.”

Egy hónapig bírta tartani magát, aztán agyvérzést kapott. A család őt is elvesztette. Az öt gyermek teljesen árván maradt. Az apai nagyapa már 73 éves, egyedül él, a többi rokon saját családja miatt nem tudta vállalni a gyerekeket.

„Nem is a pénz lett volna a gond, mert rengetegen segítettek nekünk, milliók gyűltek össze a gyerekek számláján, amit egy rokon nyitott, mert a hagyatéki eljárás miatt Móni és Szabolcs bankszámláját is zárolták. Szabolcs sokat dolgozott az építőiparban, minden fillért hazavitt. A gyerekekkel az a helyzet, hogy – főleg a négy kisebbet – nem lehet szétszakítani őket, annyira szeretik egymást” – mondta a rokon.

A legidősebb gyermek, a 13 éves lány, Mónika előző kapcsolatából született. Ő egy gyulai speciális iskolába jár, hét közben kollégiumban lakik. Egy hét múlva visszatér az iskolába, az ellátását a nagyszénási nagyapa vállalta.

A négy kisebb testvért a gyermekvédelem vette gondozásba. Augusztus 25-én vitték el őket az orosházi albérletből, és nevelőszülőknél helyezték el.

A hivatal nem árulta el, sikerült-e a testvéreket együtt tartani. „Alapállás, hogy a gyámügyi eljárásoknál a testvéreket nem szakítják el egymástól, ám négy, 3-9 év közötti gyermek esetében ez nem egyszerű” – mondta el a Blikknek egy gyermekvédelmi szakjogász. „Nehéz olyan nevelőszülőt találni, ahol éppen van négy szabad hely, ráadásul ezek a gyerekek friss traumán mentek keresztül, így extra figyelmet és pszichológusi segítséget igényelnek” – tette hozzá a szakember.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Önzetlenül felajánlotta a veséjét a főnökének, hogy megmentse az életét, később mégis kirúgták
Debbie Stevens felajánlotta egyik veséjét, hogy főnöke esélyt kapjon az életre. A műtét után komplikációk jelentkeztek, mégis visszatért dolgozni, de alig telt el idő, és lefokozták, végül elbocsátották.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 23.



Előbb aa veséjét adta egy nő, hogy megmentse a főnöke életét, később azonban mégis elveszítette az állását, írja a Unilad. A 47 éves Debbie Stevens az évekkel ezelőtt történtek után azt mondta, elárulva érezte magát, amikor végül 2012-ben elbocsátották.

„Úgy döntöttem, hogy vesedonor leszek a főnökömnek, ő pedig a szívemet vette el” – mondta a Long Island-i nő. „Nagyon elárulva érzem magam. Számomra ez egy rendkívül fájdalmas és borzasztó élmény volt. Úgy kezelte ezt a felajánlást, mintha a földre dobta és belerúgott volna.”

Debbie még 2009 januárjában kezdett dolgozni az Atlantic Automotive Groupnál, ahol megismerkedett Jackie Bruciával. Bár 2010-ben elköltözött és otthagyta a céget, később visszatért Long Islandre, és egy irodai látogatás során tudta meg, hogy Bruciának vesetranszplantációra van szüksége.

Stevens szerint Brucia akkor elmondta neki, hogy van egy lehetséges donor, de ha szükség lesz rá, elfogadná a felajánlását. A jogi iratok szerint így fogalmazott:

„Soha nem tudhatod, lehet, hogy egyszer élnem kell majd ezzel az ajánlattal.”

Nem sokkal később Stevens újra Long Islandre költözött, és visszatért a régi munkahelyére. Röviddel ezután Brucia behívta az irodájába. Stevens állítása szerint ezt kérdezte tőle: „A donoromat elutasították. Komolyan gondoltad, amit mondtál?” Stevens igennel felelt, mert tisztelte a főnökét, és nem akarta, hogy meghaljon.

Ugyan Debbie nem volt megfelelő donor Bruciának, az orvosok lehetővé tették, hogy másnak adja a veséjét. Ezáltal Brucia feljebb került a várólistán.

„Úgy éreztem, visszaadom neki az életét. Az én vesém végül St. Louisba került, az övét pedig San Franciscóból hozták”

– mondta Stevens.

A műtét után a nő komplikációkkal küzdött, mégis visszatért dolgozni. Egy alkalommal rosszul lett és hazament, majd azt állította, hogy Brucia felhívta otthonról. „Azt mondta: »Mit csinálsz? Miért nem vagy a munkahelyeden?« Mondtam neki, hogy rosszul érzem magam. Erre ő: »Nem jöhetsz-mehetsz, ahogy kedved tartja. Az emberek azt fogják hinni, hogy különleges bánásmódot kapsz.«”

Stevens elmondta, hogy ezután előbb elvették az irodáját, a túlórázási lehetőségeit, majd egy 80 kilométerre lévő telephelyre helyezték át, majd pszichés problémái lettek.

„A műtét után borzasztóan, kegyetlenül, embertelenül kezdett bánni velem. Olyan volt, mintha csak azért vett volna vissza, hogy megkapja a vesémet”

– mondta az ABC Newsnak.

Ügyvédei levelet küldtek a cégnek, ezt követően kirúgták.

Az Atlantic Automotive Group és Jackie Brucia akkor nem reagált az ABC News és a The Post megkereséseire. Brucia férje, James viszont azt mondta egy újságírónak, hogy az állítások „messze állnak az igazságtól”, és hozzátette: „Ő senkit sem rúgott ki.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Mikor felhívtam a 112-t, sírtam, zokogtam” - elmesélte a 8 éves Hanna, hogyan mentette meg anyukája életét
Az édesanya korábban megtanította lányának, mit kell tenni vészhelyzetben. Hanna most nagymamájánál él, a rendőrök ajándékokkal köszönték meg a bátorságát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 13.



Hanna, a nyolcéves békéscsabai kislány különleges okból érkezett rendőrautóval a helyi kapitányságra. A rendőrök kézen fogva kísérték be az épületbe, hogy megköszönjék: életet mentett – mégpedig az édesanyjáét, számolt be róla az RTL Híradó.

Az édesanya július közepén lett rosszul, jelenleg is kórházban kezelik. Hanna most a nagymamájánál lakik.

„Tüdőembóliám volt a hajnali órákban. Az utolsó pillanatban tudtam szólni a nyolcéves kislányomnak, hogy hívja a mentőket, és ez így is történt” – mesélte az édesanya. Néhány perc múlva elvesztette az eszméletét, így Hanna maradt mellette, és követte a segélyhívó utasításait.

A kislány bevallotta, hogy nagyon megijedt.

„Mikor felhívtam a 112-t, sírtam, zokogtam, nagyon nem értettek szerintem semmit”

– mondta. A kislány végig kitartott az anyukája mellett, amíg a segítség megérkezett.

„Mondták, hogy mit kell csinálni, hogy rázzam meg anyának a vállát, meg hogy a fejét fordítsam úgy, mert ugye előre volt esve, hogy úgy oldalra. Nem bírtam, mert olyan, mintha úgy feszítette volna” – idézte fel Hanna.

Az édesanya már óvodás korában megtanította neki, mit kell tenni, ha baj van.

„Egy pár évvel ezelőtt átvettük, hogyha bármi történik velem vagy bárki mással, esetleg az utcán is lehetősége van rá, akkor mit kell, hogy tegyen, hívni kell a segélyhívót, be kell mutatkozni, el kell mondani, hogy mi a probléma, vagy ő mit lát, és nagyon ügyesen helytállt ebben a rendkívüli helyzetben” – mondta.

Szemenyei Kamilla őrmester ért elsőként a helyszínre.

„Igazából megmentette az édesanyja életét a telefonhívásával, ehhez nagyon nagy lélekjelenlét kellett. Ezt szerintem ott ő akkor nem fogta fel, emiatt is gondoltam, hogy óriási nagy trauma lehet ez számára...” – mondta a rendőr.

Az RTL teljes riportját a békéscsabai életmentésről itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: