HÍREK
A Rovatból

Nyílt levelet írtak Orbánnak – önálló környezetvédelmi minisztériumot szeretne 180 civil szervezet

Szerintük az önálló környezetvédelmi tárca az egyedüli garancia arra, hogy a kormányzati működésben a fenntarthatóság elve teljességgel és gazdasági érdekektől függetlenül érvényesüljön.

Link másolása

Nyílt levélben fordult a miniszterelnökhöz 180 civil szervezet azt kérve, hogy a megalakuló kormányban a természeti erőforrások, a környezet és az éghajlat védelmét önálló minisztérium képviselje.

A következő kormányzati ciklusban olyan veszélyekkel kell szembenéznie az országnak, mint az ukrajnai háború, a gazdasági és energiaválság, vagy a biodiverzitás- és klímaválság, és nem zárható ki újabb járványveszély sem. Ilyen körülmények között a felelős politikának a kormányzati stratégiában jóval nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a környezet védelmére a többi között azzal, hogy a természeti erőforrások védelmének és megőrzésének szempontjait minden gazdasági és társadalmi ágazat döntései során figyelembe veszi - áll a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország közleményében.

A három szervezet felidézte, hogy a Föld napján felhívták a figyelmet a környezet- és klímavédelem nemzetbiztonsági jelentőségére és az alakuló új kormány felelősségére. Nyílt levelet is útjára indítottak, amelyhez 180, a környezet- és klímavédelem iránt elkötelezett civil szervezet csatlakozott.

A nyílt levélben a civil szervezetek olyan kormányzás szükségességére hívják fel a figyelmet, ami amellett, hogy ápolja és megóvja a Kárpát-medence környezeti értékeit, biztosítja a természeti erőforrások védelmét és megőrzését a jövő nemzedékek számára. Fontos, hogy ez minden ágazati politikát áthasson, legyen az energiapolitika, mezőgazdasági és vidékpolitika, ipar- és fejlesztéspolitika vagy oktatás- és társadalompolitika - hangsúlyozták a közleményben.

A civil szervezetek úgy látják, hogy a jelen és a jövő nemzedékek létfeltételeinek biztosítása érdekében elengedhetetlen, hogy a környezet védelmére erős felhatalmazású, önálló tárca alakuljon, összefogva a környezet- és természetvédelem, a víz-, illetve vízgyűjtő-gazdálkodás, a körforgásos gazdaság, az éghajlatvédelem és a fenntartható energiagazdálkodás területeit.

Az önálló környezetvédelmi tárca az egyedüli garancia arra, hogy a kormányzati működésben a fenntarthatóság elve teljességgel és gazdasági érdekektől függetlenül érvényesüljön, ezért az aláíró szervezetek arra kérik a kormányfőt, hogy a környezet védelmét önálló minisztérium szolgálja az újonnan megalakuló kormányzati struktúrában - írták a közleményben.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Bohár Dániel szerint nem Magyar Péter, hanem a Fidesz gyűjtötte össze előbb a 20 ezer aláírást, de a kommentelők egy része lehazugozta
Facebook posztban állította, hogy a Fidesznek gyűlt össze először szükséges számú aláírás. A hozzászólók azonban nem így látták.

Link másolása

Miután Magyar Péter pártjának rekordgyorsasággal összegyűlt az induláshoz szükséges 20 ezer ajánlás, Bohár Dániel a közösségi oldalán tette közzé, hogy

„a Fidesznek gyűlt össze először az EP-listára az aláírás!”

Ha így van, ha nincs így, a kommentelők rákaptak az eléjük szórt kendermagra, és parázs vita alakult ki.

Néhány komment:

Hazugság! Hajrá Tisza!

Hazudsz, mint mindig!

Látva a szavazóitokat nagy dolog hogy ilyen hamar összejött, hiszen a 40%-a írni olvasni nem tud tisztességesen.

Hazudsz te is reggel, délben, meg este, mint Fletó nagyapátok.

Emellett természetesen sok gratulációt is besöpört Bohár: lájkokból kétszer annyit kapott, mint nevetős szmájlit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Nem fogott kezet Magyar Péterrel Szentkirályi Alexandra kampányfőnöke: „Becstelen emberrel nem fogok kezet”
A Fidesz főpolgármester-jelöltje is aláírásokat gyűjtött szombat reggel a Széll Kálmán téren. Magyar lépett oda hozzájuk, Szentkirályival kezet is rázott, de Hidvéghi Balázs elutasította azt.

Link másolása

Magyar Péter szombaton tette közzé a pártja EP-listáját, és azt is bejelentette, hogy Budapesten kezdik az aláírásgyűjtést.

Magyar személyesen is megjelent a Széll Kálmán téren szombat reggel, ahol ott volt Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelöltje is, aki szintén aláírásokat gyűjtött a kormánypárt standjánál.

A Telex beszámolója szerint Magyar oda is lépett Szentkirályihoz sok sikert kívánni neki. Miközben kezet fogtak a jogászt azt mondta a Fideszes politikusnak: „Esetleg a gyurcsányozáson kívül valami konkrét programot adjatok Budapestnek”.

Erre Szentkirályi úgy vágott vissza: „Én az orbánozás abbahagyását javaslom neked”.

Ezután Magyar kezet nyújtott Hidvéghi Balázs kampányfőnöknek is, aki nem viszonozta ezt. Hidvéghi a döntését később így magyarázta a Telex riporterének:

„Becstelen emberrel nem fogok kezet”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Magyar Péteréknek rekord gyorsasággal összegyűlt a 20 ezer aláírás
Szombaton reggel kezdték a gyűjtést, de délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer ajánlás. Azért folytatják a gyűjtést.

Link másolása

Szombaton reggel kezdték az aláírásgyűjtést, de délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer ajánlás a TISZA pártnak.

Mindezt Magyar Péter jelentette be a Facebookon:

„A TISZA Párt aktivistái a pultoknál és a fővárost járva máris összegyűjtötték a szükséges 20 ezer aláírást. Hálás köszönet a munkájukért és a támogatásért. A gyűjtést folytatjuk ma még csak Budapesten, holnaptól vidéken is.”

Magyar Péter hamarosan a Lehel téren fog beszédet mondani, ide várja az érdeklődőket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Itt van Magyar Péter pártjának EP-listája, Budapesten kezdik az aláírásgyűjtést
12 név szerepel rajta, de Magyar szerint a lista még bővülhet. Szombat reggel a Széll Kálmán téren kezdték el az aláírások gyűjtését.

Link másolása

Magyar Péter bemutatta a TISZA Párt európai parlamenti képviselő-jelöltjeit szombaton a Facebook-oldalán. Reggel elkezdték az aláírsok gyűjtését is.

A listát Magyar Péter vezeti, a második helyen pedig a jelöltek közül a legtöbb szavazatot begyűjtő hölgy, Dávid Dóra áll. Harmadik helyen Tarr Zoltán református lelkész szerepel, akit azután rúgtak ki állami munkahelyéről, hogy felszólalt Magyar Kossuth téri tüntetésén. A szavazáson a legtöbb voksot begyűjtő Dr. Kulja András pedig a negyedik.

A listán 12 név szerepel, de Magyar szombati posztjában azt írta, hogy ez még bővülhet.

„9.00 órától 14 budapesti helyszínen megkezdjük az aláírások gyűjtését (pontos helyszínek kommentben). Holnaptól már vidéken is számítunk a támogatásotokra. Támogassátok az aláírásitokkal a TISZA Párt listáját és egy új, modern, békés, európai Magyarországot. Én 9.30 körül ott leszek a Széll Kálmán téren és aztán megyek tovább a többi aláírásgyűjtő helyszínre. Ha van kedvetek, beszélgessünk”

- írta a bejegyzésben Magyar Péter.

A jogász azt is hozzátette, hogy ha esetleg van valakinek olyan fehér sátra, aminek az oldalai nyitottak, akkor megköszöni, ha el tudja hozni valamelyik helyszínükre, mert az eső elkezdett szemerkélni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk